"A kutya behányt" Ez tetszett. :) Egyébként valóban érdemesebb aktívszenes pollenszűrőt venni, hatásosabban szűri a szagokat. persze a rendszeres csere fontos.
Szia Pisti, Most találtam rá a csatornádra, főleg az Opel szerelések miatt, kedvet is kaptam a pollenszűrő cserére. Megnéztem előtte a videódat, megvettem a pollenszűrőt, ugyanazt, amit Te, és nagyjából fél óra alatt meg is csináltam. Köszönöm az ilyen videókat, tanácsokat, tippeket :) Zoli
Én a következőképpen csináltam amíg megvolt a G Astrám. Az új berakásakor a pollenszűrőt félig betoltam, majd a szűrő mögé nyúltam (vékony kezűek előnyben) és a már bent lévő végét megfogva óvatosan húztam/toltam befelé, igazgattam, hogy ne törjön meg alul/felül. Általában jól sikerült. A szűrő fölött van egy cső (szerintem a légkondi vagy a fűtés alumínium csöve), amelynek gumis-szivacsos szigetelése van és ebben akadt el nálam sokszor a szűrő, illetve beszorult alá. Ez alól kellett ilyenkor kivenni, kibillenteni a szűrő tetejét, ha jól emlékszem. Egyébként én is mindig kiporszívóztam a helyét és még légkondi tisztító habbal szoktam befújni az egész üreget, majd a takaró-műanyag fedelet a helyére téve csavarok nélkül a ventilátort be szoktam kapcsolni pár másodpercre, így a habot jobban bejuttatta a légáram a radiátor lamellái közé (én legalábbis úgy gondoltam, hogy így történik :) és így fertőtlenítettem, tisztítottam a radiátor külső felületét. A fedelet levettem és kb. fél óra múlva, amikor eltűnt a hab, akkor tettem be az új szűrőt. 13 évig bevált ez a módszer.
Ez tökre ugyan az a megoldás, mint anno a H Astrámban volt. A visszarakásnak az a trükkje, hogy egy megfelelő méretű (amár a szűrű dobozának a hátlapja) kartonpapírt be kell tolni a hátsó (ventilátor felőli) oldalra. Az szépen megvezeti a szűrőt, nem tud semmin felakadni. Ha bant van a szűrő, egy mozdulattal kihúzható a karton. Különbön elég nagy szenvedés a helyére rakni. Kinézete alapján ez a szűrő biztos, hogy évek óta nem volt cserélve. Évente szerintem nem árt cserélni, nem egy nagy összeg. Szűrőből érdemesebb aktív szenest venni. Kicsit drágább, de a szagokat is kiszűri.
Én egy szúnyoghálónál is finomabb szűrőt szereltem a jobb oldali ablaktörlő mechanika alá.(20 perc) Ott szívja be a levegőt. Csak a finom por tud bemenni azóta. Én cserélem mióta egy "szakember " begyűrte a helyére mint egy taknyos zsebkendőt. Következmény: A szellőző nyílásokból falevéldarabok az utasok arcába.. Magam cserélek mindent azóta (g astra 2.0 DTI motor 2001.évj.) 18 éve nálam. Csak egyszer szivatott meg 285 000 km.-nél Siófokon adagolós lett. Most 310 000 km van benne. Gyári a turbó, vízpumpa, vezérlés, kuplung. 3 évesen vettem. Ma is ezt használom. 5 l-6.3 l fogyaszt. Nekem bevált autó.
Fura nekem is mondták, hogy figyeljek mikor teszem be az új szűrőt mert meg akad összegyűrődik. Erre egy mozdulattal csúszott is be a helyére. Olyan könnyen, hogy azt hittem nem is tettem be rendesen és tapogatóztam mellette és kintebb húzgáltam majd újra becsúsztattam, de már majdnem kezdtem összegyűrni úgyhogy békén hagytam. Azóta már megszopatott mással az Astra-cska XD
A szűrő mérete a klíma gyártójától (Behr vagy Delphi) függ. A fedőlemezen amit lecsavaroztál rá van írva, hogy Behr vagy Delphi, és az alapján kell a szűrőt venni.
Mikor kivetted a kesztyűtartót akkor a levegő keringtetőnél a zsanér zárt állapotban volt és így a belső levegőt keringteti és így párásodhat belül! ( oda kell figyelni mert hiába nyomod meg a gombot beszokott ragadni a zsanér vagyis a villany motor nem reagál és nem nyit ki) Ajánlom, hogy vedd ki a kesztyűtartót és mikor benyomod a belső keringtető gombot figyeljed, hogy a zsanér ki nyit e?
Szia én fél évente ózonozom( ózongenerátor) a kocsit minden szagot megszüntet és teljesen ki fertőtleníti a kocsit plusz a levegő járatokat is ha van benne bármi penész ilyesmit azt is meg öli! Ja és bent a házban is ugyan ezt meg csináljuk félévente.
Ha jól látom a levegő keringető csapantyu zárt állapotban van, tehát bentről szívja a levegőt ének következtében parasodhat az ablak, nemtudom azt látade? Vagy direkt van így állítva .😁
Minek hat csavarral rögzíteni egy kesztyűtartót, amikor felmegy az néggyel is? A pollenszűrő házat meg megfogja a szigszalag is! Majd hanyatt estem, amikor megláttam az autómban! Még jó, hogy az egyik kis pöcköt megtaláltam a házról. Ha így dolgoznék, felköpnék és aláállnék! Azt hiszem elkezdem átnézni az autót a sok szuper szerelő után. Még jó, hogy egy valag pénzt ott hagytam már az összesnél.
A belső keringtető rendetlenkedett, néha nem működött. Most jó, de fordítva működik, amikor a lámpa világít, akkor van nyitva. Kézzel meg nem tudom mozgatni a kis kart. Hogy a viharba tudom rábírni a normális működésre?
Szia Pisti ismét egy kiváló videó. Lenne hozzád illetve Opelesekhez egy kérdésem a gondom az lenne hogy van egy 96 Opel f kombi astra az vele a gond hogy amikor leveszem a gyújtást lezárja az ajtókat és maga a központi zár nem is működik csak egyesével lehet az ajtókat nyitni és zárni valakinek van bármilyen ötlete hogy mi lehet a gond. remélem tudtok nekem segíteni.
Ózongenerátor .... az Ali-ról! "csak a bele is elég, mert úgy olcsó"
4 года назад+1
Szia Pityu! Én a helyedben ezt nem eröltetném!😁😁😁 Rosszul rakod be a pollen szűrőt és mindenki a korona vírus áldozata lesz! Ajánlom, hogy mindenféleképpen szakszerelőhöz vidd az autót. Szabolcsot meg nem szabad ajánlani mert nem higénés szakember! Nem szeretem az Opelt de miattad nézem tovább a videókat!
"A kutya behányt" Ez tetszett. :) Egyébként valóban érdemesebb aktívszenes pollenszűrőt venni, hatásosabban szűri a szagokat. persze a rendszeres csere fontos.
Szia Pisti,
Most találtam rá a csatornádra, főleg az Opel szerelések miatt, kedvet is kaptam a pollenszűrő cserére. Megnéztem előtte a videódat, megvettem a pollenszűrőt, ugyanazt, amit Te, és nagyjából fél óra alatt meg is csináltam.
Köszönöm az ilyen videókat, tanácsokat, tippeket :)
Zoli
Én köszönöm a figyelmedet 😉
Én a következőképpen csináltam amíg megvolt a G Astrám. Az új berakásakor a pollenszűrőt félig betoltam, majd a szűrő mögé nyúltam (vékony kezűek előnyben) és a már bent lévő végét megfogva óvatosan húztam/toltam befelé, igazgattam, hogy ne törjön meg alul/felül. Általában jól sikerült. A szűrő fölött van egy cső (szerintem a légkondi vagy a fűtés alumínium csöve), amelynek gumis-szivacsos szigetelése van és ebben akadt el nálam sokszor a szűrő, illetve beszorult alá. Ez alól kellett ilyenkor kivenni, kibillenteni a szűrő tetejét, ha jól emlékszem.
Egyébként én is mindig kiporszívóztam a helyét és még légkondi tisztító habbal szoktam befújni az egész üreget, majd a takaró-műanyag fedelet a helyére téve csavarok nélkül a ventilátort be szoktam kapcsolni pár másodpercre, így a habot jobban bejuttatta a légáram a radiátor lamellái közé (én legalábbis úgy gondoltam, hogy így történik :) és így fertőtlenítettem, tisztítottam a radiátor külső felületét. A fedelet levettem és kb. fél óra múlva, amikor eltűnt a hab, akkor tettem be az új szűrőt.
13 évig bevált ez a módszer.
Koszi. Nekem ez most eletmento volt!
Pisti,nézzél be a padlószőnyegek alá nincs e beázás mert annak jó poshadt szaga szokott lenni!
Ez tökre ugyan az a megoldás, mint anno a H Astrámban volt. A visszarakásnak az a trükkje, hogy egy megfelelő méretű (amár a szűrű dobozának a hátlapja) kartonpapírt be kell tolni a hátsó (ventilátor felőli) oldalra. Az szépen megvezeti a szűrőt, nem tud semmin felakadni. Ha bant van a szűrő, egy mozdulattal kihúzható a karton. Különbön elég nagy szenvedés a helyére rakni. Kinézete alapján ez a szűrő biztos, hogy évek óta nem volt cserélve. Évente szerintem nem árt cserélni, nem egy nagy összeg. Szűrőből érdemesebb aktív szenest venni. Kicsit drágább, de a szagokat is kiszűri.
Én egy szúnyoghálónál is finomabb szűrőt szereltem a jobb oldali ablaktörlő mechanika alá.(20 perc) Ott szívja be a levegőt. Csak a finom por tud bemenni azóta.
Én cserélem mióta egy "szakember " begyűrte a helyére mint egy taknyos zsebkendőt. Következmény: A szellőző nyílásokból falevéldarabok az utasok arcába..
Magam cserélek mindent azóta (g astra 2.0 DTI motor 2001.évj.) 18 éve nálam.
Csak egyszer szivatott meg 285 000 km.-nél Siófokon adagolós lett. Most 310 000 km van benne. Gyári a turbó, vízpumpa, vezérlés, kuplung. 3 évesen vettem. Ma is ezt használom. 5 l-6.3 l fogyaszt. Nekem bevált autó.
Fura nekem is mondták, hogy figyeljek mikor teszem be az új szűrőt mert meg akad összegyűrődik. Erre egy mozdulattal csúszott is be a helyére. Olyan könnyen, hogy azt hittem nem is tettem be rendesen és tapogatóztam mellette és kintebb húzgáltam majd újra becsúsztattam, de már majdnem kezdtem összegyűrni úgyhogy békén hagytam. Azóta már megszopatott mással az Astra-cska XD
Kétféle szellőzőrendszerrel gyártották a G és H Astrákat. Delphi és Behr típussal. Ezért van különbség a szűrők mérete között.
Igen és ez egy Delphi. Ez hajlamos a külső/belső levegőállító csapattyú törésre.
Fasza király kocsi G Astra ,nincs ki spórolva belőle semmi!!!!!!!!!!:)
Amikor cseréltem visszarakásnál elmondtam pár miatyánkat 😃
A szűrő mérete a klíma gyártójától (Behr vagy Delphi) függ. A fedőlemezen amit lecsavaroztál rá van írva, hogy Behr vagy Delphi, és az alapján kell a szűrőt venni.
A hátsó ülésen az a zöld kábel, nem egy defa motor előmelegítő csatlakozó kábele? Tökre ugyan ilyen van nekem is. :)
Nagy lenne egy talalkozo a szabival szerintem😁
Mikor kivetted a kesztyűtartót akkor a levegő keringtetőnél a zsanér zárt állapotban volt és így a belső levegőt keringteti és így párásodhat belül! ( oda kell figyelni mert hiába nyomod meg a gombot beszokott ragadni a zsanér vagyis a villany motor nem reagál és nem nyit ki) Ajánlom, hogy vedd ki a kesztyűtartót és mikor benyomod a belső keringtető gombot figyeljed, hogy a zsanér ki nyit e?
Működik sűrűn kapcsolom ki be a belsőkeringetést
Én megnézném azt a fűtő radiátor videót!
Szia én fél évente ózonozom( ózongenerátor) a kocsit minden szagot megszüntet és teljesen ki fertőtleníti a kocsit plusz a levegő járatokat is ha van benne bármi penész ilyesmit azt is meg öli! Ja és bent a házban is ugyan ezt meg csináljuk félévente.
Annak erős korrodáló hatása vab...
Talán, még egy apróság, amit nem kell elfelejteni az ózonnal kapcsolatban! ERŐSEN! MÉRGEZŐ!!!!!!! TESSÉK UTÁNA NÉZNI OLVASNI! SORRY!!!
Hát jó régen lehetet cserélve hogy ijen koszos volt!
Ha jól látom a levegő keringető csapantyu zárt állapotban van, tehát bentről szívja a levegőt ének következtében parasodhat az ablak, nemtudom azt látade? Vagy direkt van így állítva .😁
Nem emlékszek rá hogy milyen állásban hagytam utoljára, de sok auto leállítás után lezárja magától.
@@pistiszerel8222 A kérdés túl van tárgyalva! Probléma megoldva! 😆
De most nyílnak hátra fele kell néznie nem?
Minek hat csavarral rögzíteni egy kesztyűtartót, amikor felmegy az néggyel is? A pollenszűrő házat meg megfogja a szigszalag is!
Majd hanyatt estem, amikor megláttam az autómban! Még jó, hogy az egyik kis pöcköt megtaláltam a házról.
Ha így dolgoznék, felköpnék és aláállnék!
Azt hiszem elkezdem átnézni az autót a sok szuper szerelő után. Még jó, hogy egy valag pénzt ott hagytam már az összesnél.
A belső keringtető rendetlenkedett, néha nem működött. Most jó, de fordítva működik, amikor a lámpa világít, akkor van nyitva. Kézzel meg nem tudom mozgatni a kis kart. Hogy a viharba tudom rábírni a normális működésre?
Az feseknél Úgy tudom kívül van, vagy belül? Köszönöm ha valaki válaszólna.
Kívül van a levélrács alatt.
Szia Pisti. A pollen szürö, oké, a levegö szüröt mikor, hol, cseréled? Üdv. Misi.
Már cseréltem levegőszűrőt. És az olajcserés videómban meg lehet nézni hogy hogyan kell
És jöhet.
Radics Béla: Napfényes napok... , csak úgy fél hangerőn a motorház tetőn heverve. :)
Szia Pisti ismét egy kiváló videó. Lenne hozzád illetve Opelesekhez egy kérdésem a gondom az lenne hogy van egy 96 Opel f kombi astra az vele a gond hogy amikor leveszem a gyújtást lezárja az ajtókat és maga a központi zár nem is működik csak egyesével lehet az ajtókat nyitni és zárni valakinek van bármilyen ötlete hogy mi lehet a gond. remélem tudtok nekem segíteni.
Szar olasz mi? A Fiat Pandában 20 perc kicserélni a radiátort.
Egy utastérszűrő csere kb 2 perc, ebből a videóból 10 perc tehát csak Pisti hozzáadott értéke. ✌🏻😂
Most hogy melegszik az idő a szagok is jobban érződnek, lehet a télen mikor vásároltad nem érződőtt és most aztán fog
Lehet
Ózongenerátor .... az Ali-ról! "csak a bele is elég, mert úgy olcsó"
Szia Pityu!
Én a helyedben ezt nem eröltetném!😁😁😁
Rosszul rakod be a pollen szűrőt és mindenki a korona vírus áldozata lesz!
Ajánlom, hogy mindenféleképpen szakszerelőhöz vidd az autót.
Szabolcsot meg nem szabad ajánlani mert nem higénés szakember!
Nem szeretem az Opelt de miattad nézem tovább a videókat!
Szerinted a szakszerelö külömben vagy óvatosabban szereli be? hát nem csak annyi külömbséggel hogy le ránt rólad még egy rend bőrt
@@pistabacsi3201
Csak poénkodtam.....
Jó hideg van nálatok.
Itt még fagyogat
Az ott hátul milyen fa?.....március 12.-én zöld leveles !!!.......a Finneknél?....itt meg májusra van falevél!
Meg fogom nézni :D amúgy itt május közepén borul zöldbe az erdő
Ennek az autónak előtted nem igazán volt gazdája.
Valahogy én is ezt érzem pedig sok mindent cserélt az előző tulaj is.
Pisti Szerel de a kezed alatt kezd egy igazán jó kis autó lenni.
Majd meglátjuk :)
0.h