Valójában mindkettőt megtortek, előzték az országból így vagy úgy. Mivel más személyiségek, másként élték meg és túl. Katinak sajnos nem sikerült. Judit sem fiatal már, de még mindig tud énekelni, mert nem adta el a lelket, másokkal ellentétben. Mert az énekléssel lélek is kell, a hang csak egy eszköz. Kati tragikus sorsa és korai halála egy korkepe a magyar társadalomnak is egyben. Nem us tudom, hogy melyik a rosszabb, az hogy osszetortek egy fiatal almát vagy az, hogy róla a mai napig nincs megemlékezés, sőt egyesek még sarkos megjegyzéseket is tesznek rá. Pedig ő nem azért hagyta el a pályát, mert nem volt benne akarat vagy tehetség, hanem kényszerítették erre.
De sajnálom, hogy csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy abban a kis állatkereskedésben az eladólány a Nagy Kati volt... párszor jártam ott. Volt, hogy vásárolni, volt, hogy csak a madarakat nézegetni... :((((
OK ketten lehetnek volna az ABBA szinvonala, vagy Karen Carpenter magyar valtozatai. Kell a jó? Nem. Kell a rossz? Kell! Remélem jól érzi magát a magyar nép, miután kiirtotta, eluldozte a tehetsegeit, a hulyeket meg tronra emelik.
Azariah nyikorgasa még rosszabb. De ez a zene is nyikorgas, és nem szól semmiről. Tizenéves voltam akkor, és ehelyett Bob Dylant, Uriah Heep-et, Crosby Stills Nash & Young-ot , Jimi Hendrixet hallgattam, és nem ezt a szemetet.! Amugy bájos lány volt az énekesnő , de ne téveszd össze a nosztalgiadat, az értékekkel! Ez hulladék zene! Sajnálom!
Szívesen hallgatom még most ŐT - őket ❤
66-os vagyok. Nagyon szerttem őket. Jó hangulatú örömzene számomra, egyedi hangzás. Na és az ifjúságom. Puszi
Drága Kati és a többiek; potyognak a könnyeim!!!!
Szuper ének, szuper zenészek, háttérének, szuper hangszerelés!
Megdobbenve latom, hogy ez a csodallatos album csak 195 like-ot kapott. Gyermek korom ota szeretem. 5 stars from me.
Nagyon szeretem az együttest hiányzik ❤.
Katalint hallgatva, sok év után megint csak az jut eszembe: Remélem Erdős Péter nem tud nyugodtan örök álomban lenni!
❤
Hasonlit kicsit az Abbàs Agnetha Faltskogra a szóló hölgyènekes,de nagyon egyedi,màs zenei ❤❤stílus,nem màsoltàk le az Abbàt szerencsère
Hol volt ehhez a lányhoz a fölkapott Szücs Jutka?
Van aki ezt szereti, van aki azt es van olyan, hogy mindkettot! Egyebkent a Nagy Katalin abba hagyta, Szucs Judit pedig a palyan maradt.
@@robiboy100 ...pályán maradt!?...mint egy kitaposott cipő?
Valójában mindkettőt megtortek, előzték az országból így vagy úgy. Mivel más személyiségek, másként élték meg és túl. Katinak sajnos nem sikerült. Judit sem fiatal már, de még mindig tud énekelni, mert nem adta el a lelket, másokkal ellentétben. Mert az énekléssel lélek is kell, a hang csak egy eszköz. Kati tragikus sorsa és korai halála egy korkepe a magyar társadalomnak is egyben. Nem us tudom, hogy melyik a rosszabb, az hogy osszetortek egy fiatal almát vagy az, hogy róla a mai napig nincs megemlékezés, sőt egyesek még sarkos megjegyzéseket is tesznek rá. Pedig ő nem azért hagyta el a pályát, mert nem volt benne akarat vagy tehetség, hanem kényszerítették erre.
De sajnálom, hogy csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy abban a kis állatkereskedésben az eladólány a Nagy Kati volt... párszor jártam ott. Volt, hogy vásárolni, volt, hogy csak a madarakat nézegetni... :((((
A mentorom voltál, nagyon hiányzol "merre jársz"?
Még szakszofonon is játszott 😢
😢
Néhai....
Ez ám a színvonal! Kati és a Vincze Lilla, a két orrhangú madárijesztő-csőrmester - szép páros volna!
OK ketten lehetnek volna az ABBA szinvonala, vagy Karen Carpenter magyar valtozatai. Kell a jó? Nem. Kell a rossz? Kell!
Remélem jól érzi magát a magyar nép, miután kiirtotta, eluldozte a tehetsegeit, a hulyeket meg tronra emelik.
Nem fáj,vagy csak hasogat?
Mekkora gagyi együttes!!!!!!😮
Mégis szerettük.
Bunkó, paraszt! Nagy Kati gagyizásához korábban kelj! Nem vagy normális, azt sem tudod, hogy ki volt. Szorultál volna inkább apádba.
Mit keresel itt ennél a klippnél? Menj Azariah-ra! Az ám a zene 😆@@VirágMák
Mint a mostaniak!
ffff de primitiv vagy...
Azariah nyikorgasa még rosszabb.
De ez a zene is nyikorgas, és nem szól semmiről.
Tizenéves voltam akkor, és ehelyett Bob Dylant, Uriah Heep-et, Crosby Stills Nash & Young-ot , Jimi Hendrixet hallgattam, és nem ezt a szemetet.!
Amugy bájos lány volt az énekesnő , de ne téveszd össze a nosztalgiadat, az értékekkel! Ez hulladék zene!
Sajnálom!
Más a zenét izlesed. Ha valóban ertenel a zenehez, akkor tisztelni tudnad a tehetseget, meg akkor is ha nem a te stilusod.