A gyapjúlepedő szövése és ványolása Gyergyóremetén

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024
  • A Gyergyói-medencében, Eszenyőpatakán él Góga Rozália parasztasszony, kitűnő ismerője és művelője a különféle szőtteseknek. 1937-ben született, s egyike azoknak az asszonyoknak, akik soha nem hagyták abba a szövést és ma is legkedvesebb munkájuknak tartják. Szövőszobája abban a vízimalomban található, ahol ma is él.
    A 41 perc hosszúságú film sorra veszi azokat a munkafogásokat, amelyek egy gyapjúlepedő, ismertebb nevén cserge elkészítéséhez szükségesek. Bemutatja a juhok nyírását, a gyapjú mosását, fésülését, a fonás menetét. A felvetőfonal a vetőfára kerül, majd a szövőszékre (esztovátára), a megszőtt, hosszú gyapjúcsíkot elvágás után beszegik, összevarrják, s végül a ványolással válik tömörebbé, erősebbé (lomos lesz).
    A filmet egy idős asszony megérkezése, majd hazaindulása foglalja keretbe. Egy csergét hoz magával mosásra, tisztításra, s ennek kapcsán elevenedik meg egy takaró készítése a kezdetektől egészen a kész állapotig. A csergekészítés is elfelejtődőben van, megörökítése a jövő számára fontos. A felvételek lehetővé teszik a szövés ezen változatának a megtanulását.
    A felvételeket Zsigmond Attila készítette.
    A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Nagy Mari és Vidák István. Még több video: bit.ly/mma-tv

Комментарии • 24

  • @evatody1902
    @evatody1902 3 года назад +2

    Köszönet a filmért ! Élvezet az asszonyok ízes beszédét is hallgatni !

  • @karolynevinnai5104
    @karolynevinnai5104 6 лет назад +11

    Csodát látok...... bárscsak én is tudhatnám!!! Ez nekem mű vészet! Tanuljátok fiatalok! Szerető tisztelet, drága , öreg kezeiknek.

  • @ravindernegi7419
    @ravindernegi7419 4 года назад +4

    👌👌👌👌👌 great work from great people, they are hard working people,a big salute to them

  • @NagyMaria1
    @NagyMaria1 10 лет назад +10

    NAGYON MEGHATÓ ..AZ ÉN DRÁGA SZOMSZÉDAIM..KÖSZÖNJÜK EZT A KEDVES FILMET..Nagy Mária -..Remetén születtem !!!

  • @ferencschmidt7813
    @ferencschmidt7813 7 лет назад +7

    Örülök, hogy láthattam, ezek az EMBEREK igazi értéket teremtenek! Ez nem holmi műanyag...! Gratulálok a film készítőinek!

  • @istvanpeto6558
    @istvanpeto6558 9 месяцев назад

    Mivel festik a gyapjút? Nagyon köszönöm a válaszát!

  • @user-re9sh9lx6b
    @user-re9sh9lx6b 3 года назад +1

    Csodálatos!!! Drága Rozália nénit Isten áldja meg! Gyakorolja még időtlen időkig ezt a türelmet, gondolkodást igénylő, szép foglalatosságot. Nagyon szép lett!!! Szívből gratulálok a film készítőinek is.

  • @szekelymarta3649
    @szekelymarta3649 5 месяцев назад

    Köszönöm szépen ezt a csodálatos,hangulatos ismertetést.

  • @fortbumper
    @fortbumper 9 лет назад +7

    PLEASE! Somebody translate this fantastic video!
    At least some of the details of what they're saying!

    • @goloncsernora4917
      @goloncsernora4917 8 лет назад +5

      +fortbumper Which bit specifically? I'm asking because the pictures say a lot, so if you've got any questions try to ask something specifically :)..

    • @janosszentpeteri1922
      @janosszentpeteri1922 Год назад

      @@goloncsernora4917 I'm just trying to learn this technology and methods.

  • @monikalantos7493
    @monikalantos7493 9 лет назад +4

    Nagyon szép kis film!

  • @fallenslave6684
    @fallenslave6684 8 лет назад +2

    a rovid cerna es a nem tul vastagat jobban szeretem meg ha tobb idobe is kerul.

  • @evavoros4618
    @evavoros4618 8 лет назад +3

    Jó, hogy én még láthattam.

  • @ficzura
    @ficzura 4 года назад +2

    Élmény volt!

  • @aysebasol4436
    @aysebasol4436 2 года назад

    Neresi burası öpüyorum o yetenekli ellerinden teyzelerin amcaların ne güzelsiniz. 😇

  • @pietcalleeuw9030
    @pietcalleeuw9030 7 лет назад +2

    Fantastisch !

  • @MrTomika1989
    @MrTomika1989 8 лет назад +2

    Nem tudja esetleg valaki, honnan lehet ezeket a remek termékeket megvenni?

    • @mariettakovacs1577
      @mariettakovacs1577 7 лет назад +2

      Erdélyből jött emberek szoktak ilyen szőtteseket árulni , Bp. - en a belvárosi utcákon is láttam , vásárokba is és ha valaki elutazik Erdélybe ott is érdemes érdeklődni .:)

    • @janosszentpeteri1922
      @janosszentpeteri1922 Год назад

      @@mariettakovacs1577 Van olyan könyv amiből meglehet ezeket a technikákat megtanúln?

  • @erikasipos5504
    @erikasipos5504 6 месяцев назад

    Köszönöm a filmet 🙏

  • @africatwinloverjenci999
    @africatwinloverjenci999 5 лет назад +1

    💜💜💜

  • @kvadrusz8943
    @kvadrusz8943 7 лет назад +4

    19000megtekintés és 105 like,mi ez a világ.😡😤