Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok (OFFICIAL KLIP)

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 июн 2020
  • Koncertszervezés:
    +36305881301
    e-mail: info@kisskata.hu
    Magyarnak lenni igenis jó! ❤️🇭🇺
    Íratkozz fel a RUclips csatornánkra itt:
    bit.ly/3cmQkZK
    Köszönjük szépen!
    A Kiss Kata Zenekar és a Rákóczi Szövetség közös, határtalan éneklésre hívta a világ magyarságát Trianon 100. évfordulójának tiszteletére.
    A koronavírus járvány a Kiss Kata zenekar "Magyarból Jeles" című 100 állomásos koncertsorozatát szakította félbe.
    A zenekar 2019 június 4-én azt vállalta, hogy egy év alatt 100 alkalommal Magyarból Jeles koncerteket tart a Trianoni békeszerződés által elszakított magyar lakta területeken az egész Kárpát- medencében.
    Mivel a zenekar a korlátozások miatt nem utazhatott és nem koncertezhetett sem Magyarországon, sem a határon túl, ezért a karantén kezdetén virtuálisan meghívta a közönségét a Magyarból Jeles kiadványon található MAGYAR VAGYOK című dal otthoni eléneklésére és rögzítésére.
    A zenekar azt kérte, hogy a jelentkezők énekeljék el, miért jó magyarnak lenni.
    Május 20-ig mintegy 300 videó érkezett a világ magyarságától, nemcsak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medencéből és a tengeren túlról.
    Többek között Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Szlovéniából, Horvátországból, Ausztriából, Írországból, Floridából és Ausztráliából is érkeztek videók.
    A legfiatalabb szereplő egy két és fél éves erdélyi kisgyermek, de minden korosztályból sokan kedvet kaptak a közös éneklésre.
    A dal üzenete szinte minden generációt megérintett és segített abban, hogy a Trianon 100. évfordulóján újra együtt érezhessük, összetartozunk!
    A zenészek az évek óta legnépszerűbb dalukhoz egy klipet is forgattak, kiegészítve a beérkezett amatőr felvételeket.
    A videoklipben a kő, mint egy különleges szimbólum jelenik meg, amelynek metafórikus jelentése, hogy a "víz szalad, de a kő marad".
    A 2020 június 4-én először látható zenei felvételen fellobban az Összetartozás lángja is, ezzel tisztelegve a Nemzeti Összetartozás Napja előtt.
    A Kiss Kata Zenekar :
    Kiss Kata
    Eisenhoffer Péter
    Tóth Ádám
    Kiss Gergő Nyenyec
    Bikics Tibor Bálna
    Dudás Zita
    Juhász László
    Lakatos Dávid
    Kádas Csaba
    Külön köszönet: Maszkura, Nagy Dóra, Bikics Borsa, Kiss Gábor
    Klip:
    Producer: Valtner Miklós Mályki
    Rendező/Director: Hámory Csaba
    Operatőr/vágó/ fényelő/fotó/smink:
    Polgár Csaba
    Andella Mirtill
    Libel Róbert
    Hudák Dániel
    Perőcsényi Zsolt
    Schober Andor
    Lengyel Dávid
    Bagi Ildikó
    Külön köszönet: Budapest XVII.kerületi Önkormányzat, Hatvani Zoltán
    Dalszöveg:
    zene: Bikics Tibor
    szöveg: Kiss Kata
    Áldott e föld és áldott e szó
    Édes Hazám!
    Itt van a bölcsőm, s itt ringatott
    Az én édesanyám.
    És ha egyszer síromon nő a vadvirág
    Én fentről is, a mennyből is,
    Hallom majd szavát:
    Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó
    Magyarnak lenni, igenis jó!
    Az egekig ér már a nyíló virág
    Karjába zárja a magyar hazát.
    Hazám e föld mit szívünk fölé
    Kárpátok fonnak népünk köré
    Hazámban mindig otthon vagyok
    Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!
    Mint sírból támadt ősi erő
    Olyan vagy Hazám
    Messze sodort bolyongó kő
    Tenger zord viharán
    Nagy hegyeknek öléből
    Nyílik a vadvirág
    Én Lentről is, a mélyből is
    Hallom majd szavát:
    Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó
    Magyarnak lenni, igenis jó!
    Az egekig ér már a nyíló virág
    Karjába zárja a magyar hazát.
    Hazám e föld mit szívünk fölé
    Kárpátok fonnak népünk köré
    Hazámban mindig otthon vagyok
    Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok
    Ezer virágból bokrétát kötni kéne már
    Mert egy az utunk s ha összefogunk megmarad Hazánk!
    Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó
    Magyarnak lenni, igenis jó!
    Az egekig ér már a nyíló virág
    Karjába zárja a magyar hazát.
    Hazám e föld mit szívünk fölé
    Kárpátok fonnak népünk köré
    Hazámban mindig otthon vagyok
    Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok
    Sajtófőnök: Kristóf Hajnalka
    Tel: +36-30/218-9268
    kristofhajni@gmail.com
    kisskata.hu/
    Facebook oldalunk:
    / kisskatazenekar
    Instagram oldalunk:
    🎯 bit.ly/3cpV0y3 📸
    RUclips csatornánk:
    bit.ly/3cmQkZK
    #összetartozunk
    #musicvideo
    #magyarvagyok
    #rákócziszövetség
    #magyarnaklenniigenisjó
  • ВидеоклипыВидеоклипы

Комментарии • 1,3 тыс.

  • @patricialawson6749
    @patricialawson6749 3 года назад +45

    Magyar vagyok, de 54 evet eltem Canadaban, igy segitem a Magyarokat, Karpataljan, Erdelyben, Felvideken, Banatban es Magyarorszagon is, mert Isten segitsegevel, meg tehetem. Most 80 eves koromban meg mindig emlekszem es dalolgatok 170 magyar nepdalt, mert hat Magyar vagyok ! Aldas Bekesseg, ratok Magyarok, Udvozlet, Jani,

  • @zolikagalambos5191
    @zolikagalambos5191 Год назад +67

    Szlovák állampolgár vagyok, de mindig magyarnak valottam magam és örökké magyarnak fogom magam vallani, Magyarnak lenni nem csak jó de egyik nagy büszkeség is!
    Üdv Felvidékről!🇭🇺❤️❤️❤️🇭🇺

  • @egy-atlagos-srac
    @egy-atlagos-srac 2 месяца назад +28

    Aki magyarnak érzi magát egy lájkkal jelezze
    👇

  • @pablonavarrete7861
    @pablonavarrete7861 Год назад +39

    Karácsony Ferencz dédnagyapám 1905-ben emigrált Sopronból Dél-Amerikába, most magyarul tanulok és szeretem magyar gyökereimet.
    Ha Isten akarja, megtanulom a nyelvet és hazafias magyar leszek

  • @woff1959
    @woff1959 Год назад +222

    Nagyon szép! Angliában születtem, Dél-Afrikában nőttem föl, Amerikában tanultam. Én is magyar vagyok!!

    • @ildiko4917
      @ildiko4917 Год назад +9

      🇭🇺🙏

    • @BTG_official_1
      @BTG_official_1 Год назад +8

      Èn is angliàba születtem❤

    • @MrEmcsike
      @MrEmcsike Год назад +2

      Nagyon köszönöm

    • @zoltanmeszaros3056
      @zoltanmeszaros3056 Год назад +5

      Christoher, ez nagyon szép tőled!

    • @AgroManR
      @AgroManR Год назад

      Attól függetlenül ez nyomasztóan szar. Ha itt élnék menekülnél…..

  • @lajosdenes6539
    @lajosdenes6539 Год назад +37

    Nem Magyarországon születtem de magyar vagyok és nagyon BÜSZKE vagyok Isten Áldja meg minden Magyart

    • @hunorm.sz.8373
      @hunorm.sz.8373 Год назад +7

      Én sem Magyarországon hanem vajdaságban születtem.

    • @ildikomolnar7821
      @ildikomolnar7821 Год назад +3

      @@hunorm.sz.8373 Nekem az egész apai rokonságom a Vajdaságban maradt. Rokonokat nem ismertem, azt sem tudom,mennyi maradt belőlük Trianon után. Isten áldjon minden magyart mindenhol!

  • @sterpi100
    @sterpi100 2 года назад +39

    Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában! 🇭🇺🇭🇺

  • @arpadujhazi1331
    @arpadujhazi1331 Год назад +30

    Dèlvidèki büszke Magyar vagyok...igen...szèp Magyarnak lenni

  • @peterandkodiak9762
    @peterandkodiak9762 3 месяца назад +17

    Amerikaban szulettem. Magyar a szuleim. Magyarul beszelek, Magyar az állampolgárságom, Magyarnak jo lenni. Buszke vagyok a nepre! Hujra Magyarok!!!

  • @victoriabarany1006
    @victoriabarany1006 8 месяцев назад +18

    Angliai magyar vagyok itt nőttem fel férjem pakisztáni de tiszteli a magyarságom és mindig az maradok szívemben

  • @bejjapek7833
    @bejjapek7833 7 месяцев назад +18

    Felvidéki vagyok....Németországban élek....De büszke vagyok hogy Magyar vagyok! 🇭🇺🥰

  • @lajostoth2508
    @lajostoth2508 8 месяцев назад +24

    🥰🥰🥰🥰🥰 Aki érti egy kicsit is amit mondunk az mind MAGYAR🥰😍🥰😘😘😘😘😘

    • @magyarhungarianchannel5555
      @magyarhungarianchannel5555 4 месяца назад +4

      Francia vagyok, magyar származásu vagyok,értem amit mondasz, testvérem 👍

  • @Gaben-ke7mu
    @Gaben-ke7mu 6 месяцев назад +17

    Ezért a zenéért óriási köszönet 🙏👍💯❤️! Ha erre a zenére sírsz akkor biztosan Magyar vagy ❤❤❤😭!

  • @vioricadinca8057
    @vioricadinca8057 2 года назад +110

    A szivemben magyar vagyok, papíron román és dán is. Köszi szépen eszt a szép dalt. Tényleg jó magyarnak leni. Isten áld meg a magyart mindenüt a világon.

    • @andraspap9426
      @andraspap9426 2 года назад +17

      Nem az számít mit ír a papíros,. Hanem kinek érzed, vallod, magad. És igen magyarnak lenni jó. 1 Kárpátaljai Magyar. Üdv.

    • @szabrinarozsa6741
      @szabrinarozsa6741 2 года назад

      Én is magyar vagyok, más lenni nemtudok! A szerbeknek magyar, az anyaországiaknak szerb! Természetesen csak azoknak akik nem ismerik a saját történelmüket. Egy vajdasagi magyar!🇭🇺

    • @danielnagy3913
      @danielnagy3913 2 года назад +3

      Én román vok

    • @szilviakiss3529
      @szilviakiss3529 2 года назад +2

      Nagyon szép tényleg

    • @horvathlivia9753
      @horvathlivia9753 2 года назад +3

      Ezaz testvér Hungary

  • @juliannalipodine3256
    @juliannalipodine3256 Год назад +19

    Mért sírom el magam valahányszor hallom ezt a dalt?Nagyon megérint.

  • @katakacser4293
    @katakacser4293 2 года назад +20

    Sziasztok! Én bátyám által ismertem meg ezt a dalt. Ő mutatta meg! Sajnos már nincs velem 😪 a covid elvitte március 18-án 😪 jó hallgatni ezt a számot, de ha rá gondolok is sírok 😪 látom ahogy bátyám hallgatja!
    "Jó magyar vagyok "mindig ezt énekelte!

  • @gg5167
    @gg5167 3 года назад +77

    Vive la Hongrie ! Francia vagyok es Magyaroszag szeretem

    • @cheetachaataa
      @cheetachaataa 3 года назад +5

      Merci...

    • @gyorgykicska4774
      @gyorgykicska4774 3 года назад +6

      Magyar vagyok orszag nagyon szeretheto

    • @bezen61
      @bezen61 3 года назад +8

      Mi is szeretjük azokat akik szeretik sokat tépázott hazánkat és nem csak a nyereség vágy köti ide!

    • @PLAZMON1024
      @PLAZMON1024 3 года назад +3

      Jusson eszedbe ez Trianonban is!

    • @gaborvarga2324
      @gaborvarga2324 3 года назад +3

      Trianon palace rememember? Fuck off

  • @frenki6619
    @frenki6619 4 года назад +46

    Írok egy szerényet,politikától mentesen.
    Köszönöm,hogy Magyarként élhetem le esztendeimet.
    Mindig büszke leszek,20 országot,és kúltúrát látva,és tapasztalva,büszke vagyok,hogy MAGYAR VAGYOK😍😍😍

    • @kisskatazenekar5153
      @kisskatazenekar5153  4 года назад +4

      Köszönöm a hozzászólást !

    • @FUNATtiCGamer
      @FUNATtiCGamer 4 года назад +11

      Jó lenne, ha minden fiatal legalább olyan inteligens lenne, mint te.. Gratula a tisztánlátásodhoz! ☺

    • @janosferencfia2953
      @janosferencfia2953 3 года назад +5

      En meg Read vagyok büszke, Szepocsém, Atila! Isten tartson!

    • @jozsefkatona9360
      @jozsefkatona9360 3 года назад +3

      Végre egy ember aki nemcsak Frankó, hanem még büszke is vagyok rá!

  • @csabaferencz1301
    @csabaferencz1301 3 года назад +32

    Koszonom Istenem hogy magyarnak teremtettel.

  • @laszloszalontai1756
    @laszloszalontai1756 8 месяцев назад +10

    Nemzet! Család! Hazaszeretet! Tisztesség! Becsület! Mindez kiegészülve büszke magyar szívvel, szeretettel, alázattal és összefogással. Nem egyszerű, de lényegében ezek adják a nemzeti megmaradásunk alapját is. Mutassunk példát a világnak! Hajrá Magyarország!

  • @goralzpodhala7641
    @goralzpodhala7641 3 года назад +24

    I am Polish. I see on YT 'Magyar vagyok', I press 'like'. It's as simple as that.

  • @kisskatazenekar5153
    @kisskatazenekar5153  4 года назад +21

    Kedves Látogatóink!
    Akinek elnyeri tetszését a munkásságunk és az általunk képviselt értékek, kérem, hogy íratkozzon fel a zenekar RUclips csatornájára. Ezzel tudjátok támogatni a zenekart, amit nagyon köszönünk! Szeretettel, Kiss Kata

  • @andrasszasz3734
    @andrasszasz3734 7 месяцев назад +14

    Ezért gyönyörű magyar ,anyanyelvünk! Mi magyarok ,értjük!❤❤❤

  • @hajnalkagy.177
    @hajnalkagy.177 2 года назад +17

    Szívet cseréljen aki hazát cserél mert az otthonod ott van ahol a bölcsöd ringott és az őseid nyugszanak.❤🇭🇺

  • @magdimisikne9030
    @magdimisikne9030 Год назад +13

    A63- ik évem mindjárt itt lesz és meghatodtam ezen a zenén

  • @balazskutrovacz292
    @balazskutrovacz292 2 года назад +23

    Nagyon szép!!! Szerintem aki a határon túli az sokkal jobban őrzi ès tiszteli a nép szokásainkat. Köszönet ès minden tiszteletem a tiétek!!!

    • @zsuzsimarton4164
      @zsuzsimarton4164 Год назад +3

      Ebben igazad van!Külhoni vagyok,a családom is.Délvidék szeretlek!

    • @hunorm.sz.8373
      @hunorm.sz.8373 Год назад +4

      @@zsuzsimarton4164 testvérem én is délvidéki vagyok!

    • @ZASTAVNIk284
      @ZASTAVNIk284 16 дней назад +1

      @@hunorm.sz.8373 En is Delvideki vagyok de nem ellek ot 🇧🇦🇭🇺

  • @gabornebranduschek3016
    @gabornebranduschek3016 3 года назад +35

    "Magyarnak lenni , igenis jó...!" Hálásan köszönöm! Áldott legyen minden tiszta szivü Magyar ember! Hála, hogy meghallgathatom minden nap! Áldás

  • @user-ow1cl4ur8o
    @user-ow1cl4ur8o 5 месяцев назад +19

    Én is magyar vagyok,csak Romániában élek Szatmárnémetibe.

    • @anikomattison7568
      @anikomattison7568 5 месяцев назад +2

      Egy szep napon az is lesz Magyarorszag ha Isten ia ugy akarja!

    • @katalinkery5287
      @katalinkery5287 5 месяцев назад +1

      Isten segítsen bennünket!

    • @user-ow1cl4ur8o
      @user-ow1cl4ur8o 5 месяцев назад

      Szép jó napot kívánok mindenkinek.

    • @user-ow1cl4ur8o
      @user-ow1cl4ur8o 5 месяцев назад

      @@katalinkery5287 Adják Isten úgy legyen.

  • @lajosdenes6539
    @lajosdenes6539 Год назад +21

    Büszke vagyok, hogy MAGYARNAK születtem hiába nem Magyarországon élek nagyon Boldog vagyok hogy még is megőrzöm Magyarországon a jó Isten ÁLDJA meg minden igaz MAGYART ❤❤

  • @sandormajoros5048
    @sandormajoros5048 Год назад +16

    Istenem! Köszönöm neked,hogy magyarnak születtem! Remélem a magyar zenei dallamok a legszebbek a Földön. Köszönöm! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

  • @csaladokertegyesuletaranye3386
    @csaladokertegyesuletaranye3386 Год назад +16

    Büszke vagyok Hogy Magyar vagyok 😊🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @mihalynepekker9792
    @mihalynepekker9792 2 года назад +12

    IMÁDOM EZT A GYÖNYÖRŰ DALT ÉS A CSODÁLATOS GYEREKEKET.MÁR ANNYISZOR MEGNÉZTEM,HOGY AZ 5 ÉVES és 3 éves dédunokáim KÍVÜLRŐL FUJJÁK.KÖSZÖNÖM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @Tanja.W.
    @Tanja.W. 2 года назад +26

    Ich verstehe leider kein Ungarisch... Aber ich finde das Lied toll! Eine wunderschöne Stimme und ein Sound der berührt ❤️

    • @gyorgykicska4774
      @gyorgykicska4774 2 года назад +3

      Engem ujra elesztet a dall es a szoveg amirol szoll szeretem ahazamat mertt magyar vagyok

  • @petergancs7572
    @petergancs7572 4 года назад +24

    Magyarnak lenni igenis jó, magyarnak maradni külföldön már már művészet, de mindig büszkén vallom a magyarságom. Én ott vagyok itthon.

    • @csaszie
      @csaszie 3 года назад +5

      "magyarnak maradni" csonkahonban MŰVÉSZET! :( :(

  • @tiborjonas7894
    @tiborjonas7894 11 месяцев назад +14

    Isten áldjon minden magyart!

  • @andrelang6125
    @andrelang6125 3 года назад +29

    Brazíliában születtem, de apám a lehető legjobb örökséget adta nekem, magyar vagyok! Az az álmom, hogy megismerjem azokat a helyeket, ahol éltél... 🇧🇷🙌🇭🇺

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 3 года назад +4

      CSODALLATOS ferfi vagy , sikeruljon a terved . Sok szerencset...

    • @kenderuthcacannabisztro2948
      @kenderuthcacannabisztro2948 3 года назад

      Szívás! Akkor te már kiszorulni látszol az őseredeti magyarságból! :) Azért ne szomorkodj! Ria de Janeiro se rossz hely, csak kár hogy Lyézusnak semmi köze hozzá, hiszen Ő is magyar! :)

    • @jozsefkatona9360
      @jozsefkatona9360 3 года назад +2

      Tisztelt Andre Brazília! Édesapád biztosan nagyon büszke rád, én is az vagyok! Isten óvjon Téged, családod és Brazília minden polgárait!

    • @jozsefkatona9360
      @jozsefkatona9360 3 года назад +1

      @@kenderuthcacannabisztro2948 Te magadtól vagy gonosz, vagy ez generációs probléma, esetleg segítenek benne? Orvos látott?

    • @andrelang6125
      @andrelang6125 3 года назад +2

      @@kenderuthcacannabisztro2948 Nem tudod, mit mondasz! A családom a háború és az oroszok miatt szakított fel! Menjen a Váci ut. 152-156 és ismerje meg a nevemet.

  • @mariafelfoldi1031
    @mariafelfoldi1031 4 года назад +47

    Most is csak azt tudom irni ,nagyon szép ,megható,felemelő érzés látni,hallgatni ÖNÖKET,,Isten segitse munkájukat

    • @kisskatazenekar5153
      @kisskatazenekar5153  4 года назад +7

      Köszönjük szépen!

    • @mariafelfoldi1031
      @mariafelfoldi1031 4 года назад +5

      Sátoraljaújhelyből irtam ,a szivecskét köszönöm szépen

    • @zagortenej1580
      @zagortenej1580 3 года назад

      Ez nagyon jo dolog.

    • @zagortenej1580
      @zagortenej1580 3 года назад +1

      Haza csak egy van

    • @istvannyamadi917
      @istvannyamadi917 2 года назад

      Kedves Kis Katalin! Gratulálok a szép dalért mindig ilyeneket szeretnék hallani a rádió csatornákon, és nem az a sok csiri csáré értelmetlen sok sületlenséget Örülök hogy itt rátok találtam. Üdvözlettel Nyámádi István zeneszerző

  • @gabornevarga7103
    @gabornevarga7103 Год назад +13

    Mindegy ki milyen nemzetű csak normális ember legyen elvileg bennem is van Török, De magyar vagyok, itt születtem,

    • @encsiibolya
      @encsiibolya Год назад +2

      Legalább olyan fontos, hogy jó EMBER legyen valaki, tisztességes, jószándékú, együttérző. Szerintem akkor lehetek jó magyar, ha jó ember vagyok!

    • @hunorm.sz.8373
      @hunorm.sz.8373 Год назад

      Nem csak te vagy így be kell vallanom bennem is van ázsiai vér meg egy kicsi orosz meg persze vajdaságban születtem.

  • @jjekedjrjkdkdkejdjskdnxidj9344
    @jjekedjrjkdkdkejdjskdnxidj9344 Год назад +14

    Ma gyàsznap van ,december 1 a romànok ezen a napon vettèk el tőlünk Erdèlyt....
    Isten ha vagy ès lètezel tègy csodàt Kàrpàtmedence a mi hazànk!!!!

  • @janosposta9945
    @janosposta9945 2 года назад +17

    Isten áldjon meg minden jó magyart.

  • @elicimarateixeira4791
    @elicimarateixeira4791 2 года назад +18

    Não conheço a Hungria mais amo desde pequena sempre estou a olhar vídeos e publicações emcantada com a cultura belíssima 🍂 e o idioma Húngaro já sei um pouco amo as músicas tbm parabéns lindo vídeo Jesus Cristo abençoe Budapest Hungária Elicimara Lima gratidão 🍂

  • @teresiakalnoky6336
    @teresiakalnoky6336 3 года назад +20

    Gyerekként ezt skandáltuk az utcabeli kis bandánkkal: "Piros-fehér-zöld. Ez a Magyar Föld!" Nem veszik el tőlünk Anyaföldünket, akiért annyi ősünk dolgozott, küzdött s ontotta hős vérét. Szebben-jobban-egészségesebben adjuk tovább utódainknak eme drága kincset, mit megőrzésre kaptunk felmenőinktől.

  • @fannykagabor5954
    @fannykagabor5954 Месяц назад +6

    Soha semmi kincsért se hírért el nem adnám a magyarságom.
    Isten második legnagyobb ajándéka az élet után ❣️

    • @3cseszko97
      @3cseszko97 Месяц назад

      Csuda amit írtál, Isten tartson!

  • @zoltancsabakovacs9091
    @zoltancsabakovacs9091 3 года назад +19

    Örülök, hogy ennyien meghallgattátok ezt a zeneszámot még én tettem ki facebook csoportokba így sokakhoz eljutott magyarnak lenni tényleg jó akárki mondhat bármit, magyarnak lenni igenis jó... Szeretlek titeket. Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!!!!!

  • @laszlomatekamaczeda573
    @laszlomatekamaczeda573 5 месяцев назад +9

    Piros fehér zööld ez a magyar föld❤❤❤❤😊

  • @minka_dombi
    @minka_dombi 2 года назад +17

    Gyönyörű! Az osztályall halgatuk és elkezdtem sírni és mindenki nézett. Gyönyörű zene nagyon szép a szövege és a dallama!☺️ Nem vagyok sírós de Nagyon Meghatódtam! MAGYARNAK LENNI JÓ!

  • @user-xp1yh6mc3j
    @user-xp1yh6mc3j Год назад +14

    Sokadszor hallgatom ezt a dalt, mégis mindig meghatódom. Ha fáradt vagyok a Kiss Kata zenekar zenéje segít megnyugodni, lecsendesedni...Sok sikert kívánok., és gratulálok! A fanyalgókból valószínűleg csak az irígység beszél..

  • @magdolnakajtar316
    @magdolnakajtar316 Год назад +15

    GYÖNYÖRŰ!!!(ERDÉLY)

  • @arpadfarkas407
    @arpadfarkas407 5 месяцев назад +7

    Én Magyarországon születtem és magyarnak vallom magam és itt fognak engem is eltemetni.

  • @akoskiss786
    @akoskiss786 4 года назад +15

    Katikkam, klassz csaj vagy, jo latni Teged es a gyerekeket. Nem vagy egyedul, meg sokan vagyunk magyarok. Melletted allunk.

  • @magdimisikne9030
    @magdimisikne9030 Год назад +11

    Azt , hogy magyarok vagyunk , büszkén mondjuk !!!

  • @user-gn9wt2by4i
    @user-gn9wt2by4i Год назад +9

    Kesűk a magyar rőgőket meg táljuk egyszer szêp szám magyar vagyok és az is mardok mindig veled!!! ❤❤❤😊😅🎉

  • @kareszszkita6212
    @kareszszkita6212 2 года назад +13

    307 idegenszívű !!! Ha nem tetszik ,mehettek vissza a sivatagba ,ahol vándoroltatok 40 évig. ÁLDÁS MINDEN MAGYARRA !

    • @farkasfarkas6423
      @farkasfarkas6423 2 года назад +3

      Nem lehet általánosítani, van köztük hazafi, és van sok olyan, aki magyarnak született, de nem érzi magáénak e hazát (tapasztalat)

  • @marcsi5623
    @marcsi5623 2 года назад +15

    Köszönöm szépen ! Még sok sok ilyen csodálatos dalt kívánok mindenkinek e világon!!!!!!! Végig sírtam ,de nem a szomorúság miatt, hanem a szeretet , és az öröm miatt. Köszönöm

  • @Flokran
    @Flokran Месяц назад +4

    Magyar vagyok azon kár tény ellenére ,hogy nem🇷🇴 az anyaországban születtem , s azért az áldott legyen! ⚘️🇹🇯Isten áldjon Magyarország!❤❤

  • @15picur
    @15picur 3 года назад +13

    Sírva hallgattam!! Magyar vagyok és büszke vagyok rá!! Itt születtem és itt fogok meghallni!!

    • @hvo9757
      @hvo9757 3 года назад

      En is buszke vagyok hogy megtgatam Magyarsagom es katolikus valasom

    • @janosferencfia2953
      @janosferencfia2953 3 года назад

      @@hvo9757 Helyesen írva, Kaotikus vallás"". Jól tetted, ártalmas. De az Istenhit kell!
      Ha már nem vagy magyar, akkor milyen nemzethez tartozol?

    • @hvo9757
      @hvo9757 3 года назад

      @@janosferencfia2953 en kertem a Magyar allampolgarsagot nem kaptam meg ezek szerint en nem vagyok Magyar a noverem megkapta en istenben hiszek most a muszlimnek valom magam sok jot kivanok neked es csaladodnak sok egeseget boldoggsagot kivanom szivbol nagyon jo ember vagy

  • @sonimindegy6620
    @sonimindegy6620 3 года назад +30

    Egyre jobban hiszek abban, hogy nekunk magyaroknak kuldetesunk van es nem csak a magunk szamara, de mas nepek szamara is. Magyarnak lenni igenis jo.

    • @nasahu01
      @nasahu01 3 года назад +1

      Az biztos , azért is sietett külföldre munkát vállalni 800 ezer magyar, átérezte a küldetése fontosságát.

    • @maraziagnes891
      @maraziagnes891 3 года назад

      A mag népe vagyunk ❤️🇭🇺🙏

    • @hvo9757
      @hvo9757 3 года назад

      @@maraziagnes891 nektek Bruszelbol parancsolnak

    • @szabicz7939
      @szabicz7939 12 дней назад

      @@nasahu01 Attól, hogy valaki külföldön dolgozik, attól még szeretheti a hazáját, és büszke lehet, hogy Magyar. És a külföldi munka álltalában csak átmeneti.

  • @ilonakonczol5446
    @ilonakonczol5446 Год назад +16

    Többször megnéztem ezt a videót, de minden egyes alkalommal potyogtak a könnyeim. Csodaszép!

  • @magyarregizenekhirek9845
    @magyarregizenekhirek9845 4 года назад +19

    JO Istenunk Aldasat adja reatok JO JOMAGYAROKNAK

  • @kispeti71
    @kispeti71 Год назад +14

    Ez a dal mindent elmond... Nincs miről beszélni! Köszönöm! Nekem sokat ad!!!

    • @kispeti71
      @kispeti71 Год назад

      Magyarnak lenni igenis jó!

  • @kovacsmuhelymuzsika2960
    @kovacsmuhelymuzsika2960 3 года назад +12

    Szívből küldöm Üdvözletem a Perthi-magyar quartet nevében Perthböl drága Magyar tesvéreim szivdobanntató zenekar vagytok

  • @muranyijanos46
    @muranyijanos46 6 месяцев назад +9

    Jo magyarnak lenni. Jo hpgy szeretjuk egymast

  • @andreaalbert7332
    @andreaalbert7332 2 года назад +16

    Kiráz a hideg amikor meghallgatom újra és újra.
    Nagyon szép a szöveg, és a dallam hozzá csodálatos.
    És hogy miért jó magyarnak lenni? Többek között egy ilyen dalért is például, mert annyira fülbemászó, és nem hiszem hogy a világ többi nyelvén ezt elő lehetne adni, a magyar nyelv ezért is különleges, mert tökéletes az érzelmek átadására.
    Mi magyarok vagyunk, és semelyik más néphez nem szeretnénk hasonlítani, csak szeretnénk megmaradni hazánkban jó magyarnak!

    • @elenajamborova4010
      @elenajamborova4010 Год назад

      Jo neked,nem kell valasztanod,az
      szerint amit mondasz,bizonyara nem ismersz tobb nyelvet,nem ismersz tobb kulturalt nepet.
      Hidd el,ha ismernel,talan egy kicsit jobban tisztelnel más nepet,más nyelvet is.
      Igy csak olyan pokhendi beszed ez,masok fele lenezo,bocs -- buta!

    • @svaszon
      @svaszon Год назад

      @@elenajamborova4010 Kedves. A huszadik század tragédiái Európában a magyarságot tépázta meg - igazságtalanul - a legjobban. én is úgy érzem, hogy nem sok nép bírta volna ki önfeladás/beolvadás nélkül. Tartozunk annyival őseinknek/hőseinknek, hogy a megmaradtat/meghagyottat szeressük mindennél jobban.

    • @elenajamborova4010
      @elenajamborova4010 Год назад

      @@svaszon Mindenki anyanak szuletik,mindenkinek van anyanyelve.
      A vilag ertekeit sok nep fia hozta ossze,Jezus Kristus edesannya nem volt Magyar,megis a legismertebb es elismerteb ember volt a foldon.
      Ezert az orsos sal provokacio,az osztrak-magyar monarchia tobb nemzetisegnek volt hazaja,ezek a nemzetek kapitál hazat,eddig Magyar elnyomas alatt eltek.A monarchia szetesett,haborut vesztett.
      Ezt nem kell magyarazna,ez témy.Szaz ev multan ujra almodni egy birodalmat,ami nem is volt,
      ez nagyon nem jo,senkinek,a Magyaroknak sem.

    • @elenajamborova4010
      @elenajamborova4010 Год назад

      @@svaszon A szazeves sebnyalogatas,
      Magyar nemzetisegu lehetsz akarhol a vilagban,a gond az
      ott van,hogy az orsos sal olyan erzest valt ki a szavazok nagy reszeben,mint ha ez lenne ,ez a serelem lenne a magyarsag legerosebb osszekoto eleme.
      De nem az,csak ez noveli a Gyozike valasztasi ratajat.
      O nem hulye,nem vezetne haborut a szomszedjai ellen,ez egy egyszeru csali a valasztok szamanak novelesere.

  • @martaszolgay8538
    @martaszolgay8538 3 года назад +26

    Istenem , de gyönyörű ! Szívemet símogatja , könnyem kicsordul , mert felvidéki magyar vagyok és maradok , mig élek ! Köszönöm nektek a gyönyörű előadást is !

  • @user-rg9zt2fc2i
    @user-rg9zt2fc2i Год назад +11

    Mi an iskola a ezt tanujuk😊

    • @csongortunde3468
      @csongortunde3468 11 месяцев назад +1

      Remélem, egy kis nyelvtant is tanultok mellette. Az se utolsó dolog.

  • @viktorbajko6551
    @viktorbajko6551 2 года назад +9

    Én is büszke MAGYAR vagyok!és aki határon túl van épp Ti is jó magyarok vagytok!kitartás!!!

  • @user-bh4et5eb4p
    @user-bh4et5eb4p 4 месяца назад +7

    Isten Áldd meg a Magyart!
    🙏❤️🇭🇺

  • @sylwoox
    @sylwoox 2 года назад +18

    Magyarnak lenni, igenis jó! ❤️🇭🇺

  • @tiborhetyesy6582
    @tiborhetyesy6582 3 года назад +14

    Valahol eltűnt amit írtam! Hallgatva ezt a dalt és látni az éneklő embereket csodálatos. Ami szívmelengető, hogy mindenki szívből énekli! Ci... ( talán ezért tűnt el, igazát polkorrekt leszek, még ha nem is értek vele egyet ) Szóval ugyanúgy szívből látom énekelni a roma, német (sváb), horvát stb. nemzetiségű honfitársainkat. Igen, jellemző ruházatukkal jelzik mely nemzetiséghez tartoznak. Csak egyet nem láttam, kipát!

  • @lesliesepssy9222
    @lesliesepssy9222 3 года назад +11

    Ezek az igazi Magyarok, amig Ők léteznek, addig Erdély nincs elveszve!!!

  • @robert6380
    @robert6380 2 года назад +16

    Szégyen hogy 1 év alatt még az 1 milliót sem érte el a nézettség! Úgy látszik kevés igaz magyar maradt ebben az országban 😏Azokról meg ne is beszéljünk akik a nem tetszik gombra nyomtak!

    • @attilafarkas274
      @attilafarkas274 2 года назад

      Nem lehet tudni, hogy ebből hány magyar nézte meg Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában, Romániában, Ukrajnában illetve Ausztriában meg Szlovénia illetve Horvátország sem elhanyagolandó. Itt a történelmi Magyarország régióira gondoltam. Sőt nem lehet tudni, hogy a nézettségből mennyi jut a messzi idegenben vagyis a világszerte élő magyarokra. Magyarok nemcsak Magyarországon élnek. Szóval az biztos, hogy nagy szégyen.

    • @farkasfarkas6423
      @farkasfarkas6423 2 года назад +2

      @@attilafarkas274 lehet, hogy nem tudják hol hallható. Véletlenül bukkantam rá én is,

  • @laszlodienes188
    @laszlodienes188 2 года назад +10

    Öröm hallgatni jó magyarnak lenni.😥❤

  • @annamandala
    @annamandala 3 года назад +23

    Nagyon szépen köszönöm..Nem lehet elérzékenyülés nélkül hallgatni..Igaz valóba jó Magyarnak lenni.....

  • @evike42icloud
    @evike42icloud Год назад +10

    Annyira de annyira szeretem Magyarországot, leírni nem tudom!
    Puszi Évi

  • @claraporzo6076
    @claraporzo6076 3 года назад +32

    Venezuelában születtem, de szüleim magyarok, és az ereimben átfolyó vér magyar vér.
    Imádtam ezt a dalt, de a teljes szöveget írásban szeretném kérni. Sok olyan szó van, amit nem értek, és ha elolvasom, könnyebb nekem.
    Gratulálok és sikert.

    • @kisskatazenekar5153
      @kisskatazenekar5153  3 года назад +6

      Köszönjük szépen!
      Küldöm írásban a dal szövegét:
      Áldott e föld és áldott e szó
      Édes Hazám
      Itt van a bölcsőm és itt ringatott
      az én Édesanyám
      És ha egyszer síromon nő a vadvirág
      Én fentről is a mennyből is hallom majd szavát:
      Együtt dobban a szív s benne dobban a szó
      Magyarnak lenni igenis jó!
      Az egekig ér már a nyíló virág
      Karjába zárja a magyar házát
      Hazám e föld mit szívünk fölé
      Kárpátok fonnak népünk köré
      Hazámban mindig otthon vagyok
      Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!
      Mint sírból támadt ősi erő,
      Olyan vagy hazám!
      Messze sodort bolyongó kő
      Tenger zord viharán!
      Nagy hegyeknek öléből
      Nyílik a vadvirág
      Én lentről is a mélyből is
      Hallom majd szavát :
      Együtt dobban a szív...
      Ezer virágból bokrétát kötni kéne már
      Mert egy az utunk s ha összefogunk
      Megmarad hazánk!
      Együtt dobban a szív....

    • @gaborandriska1839
      @gaborandriska1839 3 года назад +3

      üdvözlet Magyarorsszágról

    • @peterbodnar5251
      @peterbodnar5251 3 года назад +3

      Drága Clara! Maradj meg magyarnak! Halgass sok hasonló jó zenét!

    • @laszlokomlosi5634
      @laszlokomlosi5634 3 года назад +3

      Clara üdvozlet neked magyanak :D

    • @Segreta78
      @Segreta78 3 года назад

      ,🤗

  • @cintiavolenter2648
    @cintiavolenter2648 3 года назад +13

    Azt hiszem ez lesz a kedvenc dalom🥰
    Jól kibőgtem magam itt Skóciában❤

    • @cheetachaataa
      @cheetachaataa 3 года назад +4

      ...én is sírtam, amikor először hallottam ezt a dalt , 60 évesen, ebből ne legyen problémád!

    • @andreapal560
      @andreapal560 3 года назад +1

      Egy olyan ember dala lesz a kedvenced, aki azt pártolja, hogy ki üldözzék itthonról a Magyarokat? Fideszes majmok!

  • @zolco710611
    @zolco710611 Год назад +13

    A legszebb magyar ének !!!

  • @ireneolgahadarbescei1859
    @ireneolgahadarbescei1859 3 года назад +17

    Muy bueno !!!!soy hija de húngaros!!!!bello país. Desde Montevideo Uruguay sud america

  • @gabormuller1607
    @gabormuller1607 10 месяцев назад +7

    Bármely ember,aki Magyarnak vallja magát,éljen bárhol a nagy világban,Ő nem is lehetne más,csakis Magyar!!!

  • @gusztavneschuszter4796
    @gusztavneschuszter4796 Год назад +9

    Csodás Magyar vagyok én is az is maradok még a halálom után is az maradok ! Ámen.❤❤❤❤🖤

  • @lesliesepssy9222
    @lesliesepssy9222 3 года назад +10

    Ahányszor vissza játszom mindig meg tellnek a szemeim könnyel, hatvan őt eve hogy elhagytam Kolozsvár varosomat, szuleimet, rokonaimat, az utolsó tíz évben felebredett a szivemben a hazai vágy és az, hogy én is 'jó Magyar vagyok', igy, az eredeti nevem; Nemesi Vitéz Sepsi László, a Magyarok Istenenek a mai Székely hűséges szolgája!

    • @cheetachaataa
      @cheetachaataa 3 года назад

      Minden tiszteletem az Öné, László!!!

  • @laszlodienes188
    @laszlodienes188 2 года назад +10

    Örülök hogy magyar vagyok megkönnyeztem köszönöm.

  • @Mrszigonyos1
    @Mrszigonyos1 Год назад +11

    gyönyörü dal

  • @rozaliamajor1568
    @rozaliamajor1568 2 года назад +14

    Köszönöm szépen Nektek ezt a
    gyönyörű dalt! Bizony, jó MAGYARNAK LENNI! TI JÓ MAGYAROK VAGYTOK!
    A JÓ ISTEN ÁLDJON MEG TITEKET,
    ÉS MINDEN IGAZ JÓ MAGYAR EMBERT!

  • @magyarregizenekhirek9845
    @magyarregizenekhirek9845 2 года назад +9

    JO MAGYAR VAGYUNK JO ISTENUNK ALDASAT ADJAREATOK''.Kiss KATAGOD BLESS YOU ALL

  • @miklospap2591
    @miklospap2591 Год назад +8

    De jó érzés mikor valakit anyanyelvén szólitanak,többet ér mindennêl

  • @mikipa7477
    @mikipa7477 3 года назад +13

    Itt felvidéken hallgatni ezt a dalt szívmelengető ....

  • @mzperxthreepo8181
    @mzperxthreepo8181 8 месяцев назад +8

    Magyar vagyok ès az is maradok.

  • @karolybinda2466
    @karolybinda2466 3 года назад +9

    Isten álgya dràga magyar nemzetünk ès minden magyart ki magyarnak valja magàt ès az is marad a nehèzsègek elenère is köszönöm e gyönyörű dallt

  • @Miyokokoala
    @Miyokokoala Год назад +8

    Imádom, gyönyörű dal. Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok. Szeretlek Nagy-magyarország!!!! 🦅🏹❤️🇭🇺🌞🌙💫⛰

  • @olgapopovici758
    @olgapopovici758 4 месяца назад +6

    Igen !!! Csodalatos dal tele erzelmekkel !Igaz magyar !!!

  • @szabolcsbagi3898
    @szabolcsbagi3898 4 года назад +11

    En vajdasági Magyar vagyok !!

  • @sandorszechenyi1848
    @sandorszechenyi1848 11 месяцев назад +10

    Hazám-e föld. Otthon vagyok.

  • @laszlotorok930
    @laszlotorok930 3 года назад +8

    Nagyon meghato ! Isten aldjon Meg benneteket szibol kivanok sok boldogsagot ❤️🙏✝️🇭🇺

  • @ggggg895hungary
    @ggggg895hungary 2 года назад +8

    Büszke magyar. Csodálatos Magyarország

  • @gyorgykozma4947
    @gyorgykozma4947 3 года назад +11

    A négy éves kis unokám ezzel köszöntött

  • @lesliesepssy9222
    @lesliesepssy9222 3 года назад +8

    Ijen tanarjaink volt nekünk is a Kolozsvár Méhes Utcai iskolánkban, és még a műszaki iskolánkban is! A hasonlokat helyre kell állítani Erdély mindegyik részében, lehetünk román allampolgarok, de a nemzetisegeinket és a Magyar kulturankat senki e vilagon nem veheti el!

  • @janosczink2839
    @janosczink2839 2 года назад +12

    Nagyon köszönöm nektek ezt a videót . Tényleg jó magyarnak lenni !

  • @zoltannagy4127
    @zoltannagy4127 2 года назад +9

    Hallgassuk meg "őket" is: Egy régi magyar Himnusz, A magyarok Világhimnusza, Magyarok madara segíts e népen... Honfoglalás stb.

  • @Gaben-ke7mu
    @Gaben-ke7mu 8 месяцев назад +9

    Libabőr és könnyes szem ! Ölelés szeretet a készítőknek❤! 👍💯