Pulyabál 2023 - Nyírség UP VLAMI Lókötő és Topogó Táncegyüttes - nABAdi(!)
HTML-код
- Опубликовано: 15 сен 2024
- A nyíregyházi Lókötő és Topogó Táncegyüttesek a Nyírség Táncegyüttes UtánPótlás bázisának ifjúsági korú csoportjai. Mindkét csapat több, mint 10 éve működik már Nyíregyházán, azóta nevel kiválóan felkészített táncosokat a Nyírség Táncegyüttes számára. Fenntartója és elkötelezett támogatója a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola.
Mozgalmas év áll a csoport mögött:
• Az együttes 2022 és 2023 tavaszán is résztvevője volt Budapesten az Ifjúsági Néptáncantológia műsorának.
• 2022-ben a csoport szólistái - Ugyan Dorka és Fogas Domonkos - Gyöngygalléros és Ezüstpitykés Táncos címet nyertek az Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjében, Egerben.
• 2022-ben és 2023-ban is az Országos Néptánc Tanulmányi Verseny középiskolás korosztályának első helyén végeztek.
• 2022 nyarán a lengyelországi Strezgom város nemzetközi néptáncfesztiválján képviselték hazánkat.
• 1 hónappal ezelőtt a társulat több táncosa is bemutatkozott már a Nyírség Táncegyüttesben.
A csoport vezetői: Grexáné Nagy Enikő, Fehértói Anett Petra és Ugyan Attila
Farkas Ágnes - Farkas Tamás: nABAdi(!)
Gratulálok, csak így tovább, nagyon szép volt és látványos !
💖💖💖💖💖💖💖💖💥💥💥💥💥💥💥💥💥💥👍👍👍👍👍👍👍👍