Én mikor végig játszottam, kicsit fejbe baxott a vége. ( 4:46:18 ) Annyira rá kattantam, hogy meg hackeltem mind a 20 gépet, össze gyűjtöttem mind a 20 "tabletet" és figyelmesen át tanulmányoztam. Kicsit fele más érzés kezdett bennem keringeni, ugyanis nem tudtam, hogy hova billenjen a mérleg. Assassinok vagy Templomosok? Ezio végig vajon rosszul cselekedett? És Achilles miért nem beszél semmiről Conornak a 3. részben? Értem, hogy a készítők nem akartak "Spoilerezni", de nekem ne mondja senki, hogy mikor készült a 3, a Rogue alapjai már nem voltak készen az írok fejében. A meg hackelhető gépek között valamelyikben Berg (Az Abstergo templomos vezére, akit a videó végén láthatunk) Arról beszél, hogy az első civilizáció "lényei" (bocs nem tudom hirtelen a nevüket),akkor tudnak majd csak teljesen össze kapcsolódni a jelenlegi világgal, ha az teljesen digitalizálva lesz. És erre reflektált Berg, hogy ironikus, mivel az Abstergo pont ebbe az irányba halad. Akkor itt ki a jó és ki a rossz? Az Assassinok akkor igazából emiatt próbálnak küzdeni? Persze ezt Ezio vagy Altaïr nem érti, épp ezért hagynak üzeneteket a jövőnek? Mint pl Altaïr azokkal a kulcsokkal a Revelations-ban. Ezio rá talál, és látja, amit Altaïr akar "mutatni". És Juno az első civilizáció tagja üzen Ezion keresztül Desmondnak Desmond meg az Animus-on keresztül "kapja meg" az üzenetet. Ugye Ezio ezt észre is veszi, és rá jön hogy neki a szerepe csak közvetítés. Van egy beteg elméletem. Az első civilizáció ki pusztult. (Juno meg a haverjai) majd a létrejött civilizációt arra használja, hogy sikerüljön újra ezen a földön uralkodni? Tehát újra létre hozni egy digitális világot, mint azt Berg említi? Ki is alapította az assassinokat? Mert nem Altaïr. Ezio a Revelations végén említi, hogy a rend több ezer éves. És senki nem tudja, hogy ki alapította? És itt jön az elméletem, hogy Juno és a haverjai "alapították" az Assassin rendet, és a Templomosokat, hogy a 2 viszályából újra eljöhessen az a "lét állapot", ahol már ők is a földön lehetnek. Konkrétan ki használva az emberi érzelmeket, be hajítanak 2 kutya közé egy csontot, értsd Az Assassinok és a Templomosok végig az alma miatt háborúznak, végtére is olyan hatalommal bír, ami nagy dolognak számít a földön. És akik ezt az almát létre hozták vajon azoknak is? Ha az első civilizációnak ez kell, hogy a 2 fél viaskodásából létre jöjjön az a világ, ahol ők is létezhetnek, akkor nekem ez így össze áll. Végtére is, nekik az az alma sokat nem érhet, de az embereknek a legnagyobb hatalom amit valaha is birtokolhatnak. Ha jobban bele gondolunk, sok idő telik el a cselekmények közt, de szinte minden új techonóliga az AC világában a Templomosoknak és az Assassinoknak köszönhető. A háború során a templomosok (Brotherhood) Tank szerű gépeket hoznak létre, Az Assassinoknál állandóan Ezio valamelyik haverja valami új találmánnyal rukkol elő, ami a korhoz képest bőven nagy technológia, és valószínűsítem, hogy ez csak az Alma miatt van, és így várja az első civilizáció, hogy el jusson az egész arra a pontra, mikor minden teljesen digitális lesz. Véleményeket várom :)
Az Előttünk levők (Juno faja) hozta létre az embereket, hogy szolgálják őket.Az Éden Darabjai segítségével irányították őket, de a két faj között alakultak hibridek (Ádám és Éva), akikre nem hatottak az Éden Darabok, mert ugye félig emberek, de félig a másik faj tagjai voltak. Ők rájöttek, hogy valami nem stimmel, és elloptak egy darabot (azt a bizonyos almát). Ezzel ők tettek először a szabad akarat megtartásáért, amit ugye az asszasszinok is csinálnak, ők az asszasszinok ősei. Pl. a saslátás egy ősöktől megmaradt képessége pár asszasszinnak. Egyébként a testvériség alapításáról sok dolog kiderül az Assassin's Creed Originsben (játszd végig, érdemes). A templomosok létrejöttéről nagyon nem tudok sokat, annyit olvastam, hogy Káin mikor megölte Ábelt, ő lett az első "templomos", mert ezzel a tettével a szabad akarat ellen vétett. Egyébként az előző fajból Junot nem nagyon érdekli, hogy ez a két csoport miért viszálykodik, ő arra próbálta felhasználni a eseményeket, hogy átvegye az uralmat a Földön.
Több oka van. Egy konzol jóval olcsóbb mint egy rendes gép, ráadásul nem kell évente fejleszteni rajta. Konzolra vannak exkluzív játékok, és azért a konzolos grafika se annyira csúnya.

képzelj el ennyit írni és csak 4 like van rajta, smh +1 like.
Mondjuk az ac origins vegen kiderul h bayek alapitotta a brothehoodot de akkor is ez az egesz nagyon komolyan ossze foglaltad😮
Black Flag után elég nehéz volt nekem anno megölni Adawalét :/
nekem is!
az volt a legkönnyebbxd
@@inferno-xh6de értelemszerűen nem a játék nehézségére gondoltam...
54:54 Szeval Geralt of Rivia! :DDDDDD
Alig fejleszti a hajót
Csoda így, hogy hat hajó ronggyá veri?
"Az buzis, nem?"
1:05:05 körül ott volt a tetőn
Archer greg Pisti egy assassin's creed játékban nem gondol arra, hogy lehetnek a tetőn is mesterlövészek :D
lehet h rövid rész, de sztem ez a legjobb rész
Az első csávó ugyanaz mint a második csatornát van öltözve meg a frizurára is más
Lemaradtam az élő adásról? :O Utoljára szünet volt kiírva mikor néztem, na nem baj megnézzem itt :)
Nagyon köszi a tartalmakat !
Nálam sajnos halkak a videók.
4:13:00 csak nekem hasonlít a grafika a Wolfensteintére?
Áron Gábor Tóth igen
3:27:20 Nessaj most mosolyog :D
tuti :D
Ezt az AC-t hajó fejlesztés nélkül kijátszottam de a black flagben minden küldetés fejlesztést igényel
Nekem bugos ac nincs greenwitchbe a kibaszot galamb ha kell a kép irj
1:21:21
A következő a unity?
BEYG Barna Ja
4:18:32
Ez a rész azért tetcik mert egyedi
tetcik
nekem is tetcik
csak nekem ugrott be Radics Peti a főhősről? :D
és tényleg :DDDDDDDD !!!!!! úristen köszi, nem tudtam hova helyezzem :'D
szívesen :D
Streardy nem nem csak neked a csávo radis petibe tolja beszarás XD
Pisti nem spórolt a U units-okkal :D
Jön a unity
hogy lehet elővenni a térképet?
Min játszasz?
@@martinnemeth553 Ezt már soha nem tudjuk meg.
igaz hogy PC-n mindenjáték nak sokkal szebb a grafikája,mint bármeik konzolon? Mert azt vettem észre hogy PC-n sokkal szebb a grafika mint konzolokon.
Igen
Roli akkor miért van ien sok konzol fan? mikor a PC sokkal többet tud és még a Grafika is sokkal szebb ?
Több oka van.
Egy konzol jóval olcsóbb mint egy rendes gép, ráadásul nem kell évente fejleszteni rajta.
Konzolra vannak exkluzív játékok, és azért a konzolos grafika se annyira csúnya.
end a 2.résznél end really?
Rövid a játék. Pár óra alatt ki lehet vinni
igen.Ez a legrovidebb AC
tisztára assassin's creed black flag
My game camplete
Szia szek
Öngyi faaa
D