Kopasz videókban a legjobb a tartalmon kívül , hogy soha nem pofázik bele a masikba. Megvarja míg elmondja amit akar mert azért van ott aki. Isten tartsa meg a jo szokasat, videoi esküszöm annyira nézhetőek ettől nem idegesíti fel a parasztott aki nézi , hogy jobban akar tudni mindent mindenkinél és okosabbnak tűnni,a csavonak nincs szar érzése belül ha nem ő beszél állandóan, ezert is kúrva jók a videói . Sokan tanulhatnanak tőle!!," "nagy tapasztalt tv sek főleg""
J F Tökéletesen igazad van. Emiatt nem nézem már Vályi Pistát, aki azt hiszi rohadtul humoros, pedig nem, és az operatőr folyamatosan mindenbe belebeszél. Olyanok, mintha saját maguknak készítenék a videókat. Ott van például Tányácska. Ő is alázatosan végzi a munkáját Göbi mellett, úgy ahogy kell. Jó is nézni őket.
Kb 10-11 éve, hogy utoljára találkoztam Albertal egy szikvizes gördeszkázás alkalmával. akkor még azért volt ismert mert gördeszka világbajnokságot nyert. Egy fehér Honda integrája volt, nekem egy rover-civicem. Sokáig nem hallottam róla, csak a TC-n keresztül hogy neki volt egy NSX-e és hogy etikus hekker- Szépen megcsinálta a szerencséjét. Ezúton is gratulálok Albert!
Fantasztikus videó! Imádom az ilyet, örülök, hogy végre magyarul is láthattam egy ilyen zseni figurát, még órákig tudtam volna hallgatni a sztorikat, minden tiszteletem! :)
Ugyanez az érzésem! Szerintem a roadmoviek mellett (sőőőt) ez volt a legjobb tartalom. Minden percét élvezettel hallgattam s figyeltem, hiszen rengeteg új s hasznos tudás-tapasztalat hangzott el! Lehetett volna 4 órás is🤣 Remélem lesznek még hasonlók vagy pl ennek a szemináriuma. Oknyomozó jelleggel olyan rész ahol a gyakorlatban is feltarnak egyket ilyen autós csalót 😁
Hihetetlen, hogy egy majd 2 órás videó, amiben két ember egy helyben ül és beszélget, úgy néztem végig, hogy 5 percnek tűnt. Órákig tudnám hallgatni a srácot! Még kérünk ilyeneket!!
@@J.Szilveszter Nagyon nem. Az etikus hekker nem facebuk ismerősök után kutat hónapokig. Ez inkább social engineering. Az etikus hekker egy rendszer sérülékeny pontjait keresi.
@Dániel Takács Ő akkor sem egy etikus/fehérkalapos hacker. Ő egy nyomozó. Csalók után kutat, bizonyos cégek kérik erre. Az etikus hackerek vagy ahogy te hívod őket szoftvertesztelők ők valóban szó szerint hackelnek, azaz programokat törnek fel, réseket keresnek, fednek fel, de ezt nem használják ki pénz csalásra, hanem szólnak a program tulajának,hogy figyu ez s ez a rés a páncélon be kell foltozni. Ez kemény programozói munka amihez ilyen jellegű nagy tudás kell, ezért pénzt kapnak. Lehet hogy ennek is része az SE, de emberünk teljesen mást csinál, ő nem hacker, hanem inkább nyomozó, aki csalók, gyakran profi hackerek kiléte után nyomoz szintén pénzért. Persze ő is fehér kalapos, meg becsületes és etikus is, de nem hacker.
@@daniszasz5702 a hacker elég tágan értelmezett fogalom, sok definícióba ő is belefér. egyébként van fizikai pentesting is, ha pl. deviant ollam konferencia-eloadasait megnezed, elég mókás történeteket szül, főleg a social engineering vegletekig kiaknazasa
Hülye lenne ingyen előadni. itt volt a riport, azt ennyi. A többi meg fizetős. Mondjuk már így is többet mondott el, mint amit kellett volna, hisz nem mindig legális eszközöket alkalmaz.
YES YES YES! Ez egy kurva jó adás volt. A srác pedig egy rendkívül értelmes srác. Minden esetre ezt az adás nagyon sokan kellene lássák, hogy tanuljanak belőle, hogy minél kevesebb ember essen a lehúzás áldozatává.
Politikusokat, bank működéseket, vezetőket, multi cégek tulajdonosait működésüket civil szervezeteket hit gyülekezetét stb. is lehetne így figyelni érdekes dolgok derülnének ki.
Kopasz emelem kalapom!Egy Vályi I. v. egy HAndras a maguk belepofázós,okoskodó stílusával a nyomodba sincsenek!Rohadt érdekes és nézhető beszélgetés volt!Gratula!
Ez megint egy kiváló tartalom, így tovább! Remélem eljut legalább fele annyi emberhez mint a nettó f*szság, konteók, stb... ! A srácnak meg respect és további jó munkát!
Nagy nagy gratuláció a riportalanynak. Ledöbbentem. Tátott szájjal halgattam mik vannak. Hasonlóképp jártam én is kisebb összeget loptak tőlem régebben vendéglátó egységben. Feljelentést tettem, megmondtam az autó rendszámát, kiderítettem az egyik tettes nevét, címét, a lopásról készült biztonsági kamerafelvételt mellékeltem a feljelentéshez. Eredménytelenül tettem mindezt. Érdekes. Ezt a videót sok sok ismerősömnek ajánlom megnézni. Nagyon sokat tanultam belőle. Köszönet.
Sokat segít hogy magyar, ilyen szempontból jó a nyelvünk, hogy beletörik a google translate. Még nem értem végig a videón de nem sok magyar hackerről beszélt eddig, szóval nem vállalt (akkora) kockázatot
Gratulálok Kopasz, nagyon szuper anyagot raktatok össze! Mindenki mondta már szerintem, hogy mindent tudnak rólunk a mai világban amikor Smart Phone van mindenkinél, és ebben a 2 órában kaptunk ízelítőt, a hogyanról, ami nyilván csak a jéghegy csúcsa. Szuper a csatorna, és a tartalom! Köszönöm
Zseniális! Nagyon jók voltatok! Nagyon szimpatikus a srác is! Sok sok ilyen jófejű, intelligens, lelkiismeretes emberke kellene még ebbe az országba, akkor nem itt tartanánk!
Gondolom késö a hozzászólás,(február)de fontosnak érzem a gondolatot ami felmerült bennem.Számomra valami fantasztikus ez a fiatal srác,valami fantasztikus tudással és még fantasztikusabb emberi nagysággal. Nem gondoltam volna,hogy létezik még ilyen ember akinek az erkölcsi,etikai elvek fontosabbak a pénznél,amiért dolgozik.Magas emeri szinten! EZÉRT köszönet,igen hatalmas köszönet a videóért!!! Tisztelet neki és sok sikert az életben. Mindenféle magyarázat helyett én csak a hétköznapi legszïgorúbban fontos dolgokat és lehetöleg ritkán használom a netet/elektronikát, az miatt kevesebb a veszély a bacsapásomra.Persze ez semmire nem biztosíték,de alapóvatosság. Lehetöleg a telefon is csak telefonálásra. Magánügy. De mások érdekében kiváncsi lettem volna a PayPal fizetés mennyire biztonságos a viszonylag hétköznapi adás-vételnél? Köszönettel.
Ennek a srácnak felbecsülhetetlen érték a munkája! Pénzben talán nem lehet kifejezni! A sok-sok remek autós témájú videó mellett, telitalálat ez a téma is :))) lehetne folytatása ,mert amint látni lenne rá igény bőven :) nagyon sokat tanulhatunk belőle,köszi még1szer!
Szuper a video, full respekt a "kopasznak" hogy meghívta a PC- srácot "beszélgetni" a srácnak pedig koszonjuk a hasznos infokat sok embert megmentett most ezzel a segítséggel 👍👍👍..........PS: anno "Kapj el ha tudsz" filmbéli sztorik kiber változatban 😊😊😊😊😊
Ha valamennyire értersz az informatikához akkor maximum a szolgáltatótól tudnak kiszivárogni az accountokhoz tartozó jelszavak és felhasználónevek. Jelszavak feltörése legtöbbször bruteforce-al történik. Esetleg kamu weboldalal. Ha elég hosszú jelszót használsz akkor kb. lehetetlen feltörni. Elég csak az angol abc kis és nagybetüit és arab számokat használni. Egy 15 karakteres jelszónál 59 a 15. hatványon kombinációt kell kipróbálni. Amúgy jobb weboldalaknál mondjuk 20 egymás utáni próbálkozás után ip adress blocking-ot kapsz ,vagy a fiókot letiltják x időre , illetve https-t használnak és a legfrissebb SSH verzióval. Ott van a kétfaktoros azonosítás is ami elég jó. Az első történet elég fura. Szerintem Ukrajnában nem csinálnak adatelemzést , mert azért az feltünnek egy algoritmusnak ha keresel 700 eurot egy hónapban és 6 hónap után egy 200 000 eurós autóval jársz. A 11:50-nél akiről beszéltek csaló kicsit fura ,hogy skype-ot használt. Lehet ,hogy 30 napos kamu e-mail címet használt ,de hát minimum telegram kéne. 30:40-nél említett facebook lekérés igaz is meg nem is. Valamikor a nyáron volt egy cikk ,hogy facebook adatokat akart kikérni a rendőrség és , ha jól emlékszem csak max a felét adta oda a facebook. S nem lett belőle semmi. Nem is lehet azt megcsinálni, hogy akkor kitiltunk ,mert keveset adtatok ide. Egész Magyarország fellázadna. 1:05:00-nál : WikiLeaks-es cikket is említeni kellet volna. Amikor megmutatták ,hogy az NSA hogyan hallgat le okos eszközök felhasználásával. Azt is fontos lenne elmondani ,hogy mindig a legfrissebb verziót használd az adott szoftverből. PL.: A Wannacry is azért terjedt el ,mert akik frissítették a Windowst azokat elkerülte a támadás, akik nem ,és balszerencséjükre még meg is kapták ,azok viszont megszívták. Mert backdoor-t használtak ki a zsarolóvírus. Gondolom archive.org-ra gondolsz.
Nagyon értékes videó! Tisztelet érte mindkettőtöknek! Megnyugtató érzés, hogy létezik digitális nyomozó, az hogy ráadásul ő magyar az büszkeséggel tölt! Kívánom, hogy minden ügyed sikerrel záruljon és bőséggel az életedre nézve! 👍🙂
Egy ùjabb zseni lèpett színre )) nagyon szèp eredmènyek. A bankokkal kapcsolatosan meg tenni kellene valamit hogy törvènyesen jàrjanak el. Szègyen ez a dolog. Ahol èn èlek itt a bankok akàr 2-3-4 hònappal kèsôbb is kifizetik a kàrosultat. A biztosítàs ax meg kifizeti nekik. Ha nem így tennènek akkor egy jogállamban bizony nagyon fàjna nekik. Sok sikert a mûsorokhoz. Remèlem sikerekben gazdad ùj èv lesz nektek.
Mint kopasz a kopasznak mondom, ez egy hihetetlen értékes,tanulságos és szórakoztató videó volt. Jók voltak a kérdések és a saját tapasztalat megosztás ok is. Minden mondatot tágra nyitott szemekkel hallgattam
8:38 imádom ezt a hangot, ilyenkor örülök, hogy nem fülessel hallgatom. PÁV vizsga annyir beégett, hogy bal kezemmel bal oldalra ütöttem egy hatalmasat.
@@somoskoujfaluiegon6664 Én úgy emlékeszem nekem a jobb oldalt volt a fehér, de igen a fekete a mély, fehér a magas. Mit össze csapkorásztam abba a feladatkörbe :DDD Az elején még kevertem is a pedállal XD
@@somoskoujfaluiegon6664Én a monotonitásos feladatnál kicsit elbóbiskoltam a közepe fele, a második részénél meg az elején kevertem a pedál meg a fekete-fehér gombokat, de minden sikerült elsőre és 95%-os lettem. :D
Ez a videó nagyon érdekes volt és minden percét végig néztem hallgattam érdeklődve hiába két óra, minden tiszteletem a srácé aki tud nagyon sok dolgot de ember maradt nem szállt el... 🙏👏👏
Igen! A téma amit iskolákban kellene tanítani!Nagyszerü müsor!Kár hogy a buta embereket(többség) nem fogja befolyásolni,de azok megis érdemlik! Okos ,okos a JÖVÖ!!!
Vannak nagy RUclipsr-eknek mondott emberek, akik azt mondják, hogy húsz percnél hosszabb tartalmat nem érdemes készíteni, mert az emberek nem nézik meg. Nos ez másfél órás és lám mennyien nézték meg és mennyi a hozzászólás volt. Ez úton üzenem azoknak hogy ne a szóbeszédre és az ál statisztákra hallgassatok, hanem készítsetek érdekes tartalmat. Ez úton gratulálok a videó készítőinek, hogy érdekes tartalmat készítettek és ennyi időre leszögezett a monitor elé. Ja és nem csak engem. Köszönöm.
Nagyon nagyon izgalmas és értelmes anyag! Köszönöm szépen érdemes volt végignézni! Jöhet több ilyen!!!! Köszönöm a két jómadárnak a tartalmas anyagot! GRAT!
Engem vaterán vertek át, 8 éve nem nagy összeggel (20k forint). Én is utánanéztem előtte, régi profil volt, értékelésekkel stb. Voltak furaságok, de balfsz voltam, elutaltam. Többeket átvert. 2 tanulság: - A vetera az átverés utáni bejelentésre szart egy nagyot, nem volt hajlandó összehozni a többi sértettel. Magamtól nyomozgattam, hogy tegyünk csoportos feljelentést együtt, részleges sikerrel. - A rendőrség a bejelentés után 1 évvel keresett, már régen el is felejtettem, este fél10-kor jöttek értem kocsival hogy tegyek "vallomást". :) Szépen legépelték de előtte felvilágosítottak, hogy ilyen hülyeséget ne csináljak, hogy netről veszek dolgokat, ennyire nem lehet hülye senki... Maga az eljárás meg olyan volt mintha valami abszurd 60-as évekbeli francia vígjátékban lettem volna.
bár én is vaterázok de egy jellemtelem cég,volt hogy jeleztem nekik hibákat vagy akár többet is mint hiba ,de csak a befizetett pénzt látják semmi reakció nem volt,ja és ha van egy 75ft os tartozás már küldik is a mailt
szoval az online vasarlasokrol ki mondja meg hogy a vetel tiszta meselek 1 sztorit nyertem az E- bay-on 1 pickup-ot de mivel a felesegem meg gyozott ne kuldjem el a penzt ki tudja nem e kamu hamis az egesz szoval ki mondja meg nyertrtem vagy nyertem mivel nem kuldtem el a penzt en mart nem hiszek szinte semmit sem el a kep a video a telefon az e-mail minden tud hamis lenni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! a rendorseg fasztsem csinal vagy os......... a nagyok tudjk a hibakat de .........!!!!!!!!!!!!!!!!!@@zoltannagy4597
Én a vatera nevű oldalon akartam venni anno egy PS3-t. Gyanusan olcsó volt, de személyes átvételnél csak láttam volna, ha nem az. Tölünk 80km lévő településen hirdette. Többször beszéltem vele telefonon, mindig eröltette, hogy elküldi postán. Mondtam bepattanok a kocsiba kb 1 óra alatt ott vagyok a gyerköccel megnézzük kp-ban odaadom. 3. hivás után már fel se vette 6. hivás után már a száma se volt kapcsolható. Rá 2 hónapra kerestek a rendőrségről, hogy üzleteltem e ezzel az emberrel mert rengeteg embert átvert. 3X kellett bemennem a rendörségre vallomást tenni. Nekem megvoltak a hangfelvételek hívásokról (ilyenkor mindig készítek) azokat is átadtam. Fél évvel késöbb értesítettek, hogy elfogták az elkövetőket 90 embert kásorítottak meg különböző oldalakon. Emberek legyetek figyelmesek. Akkor 160e értékű konzolt hirdetnek 90e-ért újonan az nem valóságos. anyagi károm nem származott belőle, de nagyon sok kellemetlenség.
Ez egy kurva jó videó lett, még órákon keresztül lehetett volna hallgatni, mert nagyon kemény, és nagyon tanulságos storyk hangzottak el. Amikor arról a részről beszéltetek, hogy vagánykodnak a pénzzel és bután mutogatják, holott a csaláshoz meg hatalmas eszük van, arról eszembe jutott egy csávó, akiről meséltek nekem, hogy két darab, egy jegyű számot nem tudott normálisan össze adni, viszont az euró, font, frank, bármelyik árfolyamot csettintésre tudta váltani tizenezres nagyságrendben is.
1:06:22 Nem csak rosszfiúk kereskednek adatokkal, hanem a saját bankod is. Igen, bevett szokás itt Mo-on, hogy a bankod értékesíti az adataidat külsős ügyfeleknek a beleegyezésed nélkül (igaz nem csaláshoz, átveréshez)!!!
Valójában beleegyezel, amikor eléd teszik az aláírni valót, akkor a direkt marketing nyilatkozatot is alá írod. Csak fingod nincs mit írsz alá mert nem olvasol el mindent a szerződésen :) De nem csak a bankod, a telekommunikációs szolgálatód is ezt csinálja. “Közvetlen üzletszerzés és piackutatás céljából kereshető” ameddig ezeket a nyilatkozatokat le nem tiltod, az adott szolgáltatónál, addig eladják az adataidat más cégeknek.. ezért hívnak fel biztosítók és porszívó ügynökök :)
@@nojbispeedify csak fel kell hívni a szolgáltatód / bankod / biztosítód, és kérni kell hogy a direkt marketing megkereséseket kapcsolják ki nálad, nevezik ezt harmadik feles megkereséseknek is. További jó tanács hogy ha az utcán megállítanak pl azzal hogy egy aláírással segíts az állatvédőknek akkor ne add meg az e-mail címed és a telefonszámod mert azokat a címanyagokat is eladják, így szerezve pénzt az adott egyesületnek. Téged meg fura cégek hívogatnak majd hogy vegyél kókusz matracot meg bambusz zoknit :)
Égéstér helyett teljesen jó volt ez a majd kétórás dumálás. Winkler ilyet soha nem tudott volna prezentálni. Köszi és BÚÉK! Egyszer még veszek egy autót Kopasztól. :-)
általában alkatrészeket árulok, és az elpostázott csomagok felét nem veszik át. ezeknél az eseteknél általában elmegyek a megadott címre. nagyot szoktak nézni!
Na ez kifejezetten érdekes/jó volt,talán még nem is volt olyan ami így lekötött/tetszett volna a youtube-on!!! Tanulságos műsor jött össze és sok kulisszatitkot megtudtunk végig csak ámultam/bámultam !!! :D Több ilyet mert ez egyedülálló szerintem !!!
Gratulálok a videóhoz. Végignéztem az elejétől a végéig. Nagyon érdekes és hasznos információk hangoztak el benne. Köszönöm! A kiberbiztonság témája rendkívül aktuális.
A bűnözők általában nem csinálnak lelkiismereti kérdést gaztetteikből lefekvéskor, mivel nincs lelkiismeretük. Ezért tudnak bűnözni. Abba sem gondolnak bele milyen károkat okoznak, lelkileg máshogy működnek ezt alap átlagember fejjel vagy lelki beállítódással nem lehet elsőre megérteni.
Nem gondoltam volna,hogy majd' kétórányi anyagot végignézek,de ez egy hatalmas műsor volt.Informatív,érdekes,kellően szórakoztató. Köszönöm szépen! Öööö....kéne olyan javítófilc,ha megvan a link. :)
Nagyon szuper tartalom. De azért ez brutál volt, hogy előtte berakott a youtube egy hirdetést egy szupervarázslatoskézzelkészítettfengshui karkötőről, hogy mindenképp vegyem meg és gazdag leszek! :D :D :D Rég nevettem ilyen jót! :D
Külön örülök a videó címkép montázs pigmentjellegzetes bűnözői hiteles illusztrációnak! Ezt is kifejtve megosztottam több face oldalon is. Köszönet és üdvözlet! 👋
Ja, amiket elmondott a srác, azok olyan 10 éves módszerek. Gondolom mostani data phising eljárásokat nem akarja az orrunkra kötni, de okulni jó. Ezeket kábé tanítani kéne, de jó lenne tudni, hogy most mikkel próbálkoznak, pl identity theft, mirroring, stb.
1. Jó, akkor ment a like 2. Nagyon jó a videó, mint már sok ezren leírták vagy lusták voltak utánamenni. 3. Maximális tisztelet Neonak! Kellene pár ezer ilyen jóérzésű tehetség! Köszönöm!!!!!!
A srác egy keresőmotor aki mindent megtalál, énis ezt csináltam csak sokkal kisebb tételben 🤔😂😂 Meg kell fogni azt a szálat amihez értessz és pénzt kell csinálni belőle. Grat, hogy eddig kitoltad a képességedet 👍
Ez a videó nagyod oda baszós! :D Csak gratulálni tudok hozzá és örülök, hogy egy magyar srác mutatja meg az IT világnak hogyan lehet és kellene ... Respekt
Az elhangzottak alapján tantárgyként kéne oktatni az iskolában, hogy ne dőljünk be a csalóknak. De hát "az élet iskolája" más módszerekkel tanít... Ugyanitt 20.000 Ft-tal most be tudsz nálam szállni egy jó üzletbe. Részleteket WhatsApp-on. 🤪😉
Köszönjük a videót. Leírok egy nemrég megtörtént esetet. Egy átverés áldozata lett az egyik társam, aki fémforgácsoló gépeket vett Németországból és miután megegyezett az eladóval - a társam kérte hogy küldje el a számlát. A német cég küldte is és írta hogy miután ki van fizetve teljes összeg akkor lehet küldeni a teherautót rakodni. A társam fizetett és küldte az autót is a megegyezés szerint, közben meg is érkezik az email hogy a pénz bejött és minden rendben. Másnap hívják is a társamat a német cégtől hogy miért küldte az autót mert nincs fizetve és nem rakják meg. A társam telefonon közli hogy semmi gond valami nézetkülönbség lehet maximum a dologban, emailon küldi a kifizetési bizonylatot. Amikor megnyitotta az emailokat hogy tovább tudja küldeni a kifizetési bizonylatot a levelezés egyszerűen eltűnik a gépéről mind amikor valaki kitörli a szeme láttára. Feljelentést tesz és kiderül az átverés is. (Azért írom mert lehet segít.) Hogy is volt a csalás? Amikor a német cég küldte a számlát a csaló blokkolta az emailt kicserélte a bankszámlát és a társam már egyenesen a csaló számlájára küldte az összeget. A csaló még vissza is igazolta hogy a pénz bejött és küldheti az autót. A rendőrségnek csak annyi volt a "dolga" hogy megnyugtassa a társam, hogy a pénztől örökre búcsút vehet. Semmit nem tudtak csinálni. Esetleg te igen?
Sose gondoltam volna, hogy a Kopasz csatornáján gyorstalpaló IT biztonsági előadás lesz, de jó, hogy így történt. Nem tartom magam hülyének a témában, de még így is hallottam újdonságot, így nagyon köszi!
Nagyon sok értékes video a előadást tartalmaz a RUclips, de ez a mostani előadás díja a Király kategória. Kopasz igényes videóit régóta figyelemmel kísérem sokat tanulok ezekből. Az hogy Andrást meghívta, bizonyára nyomós okból ehhez viszont a legnagyobb elismerésem. András szaktudása, emberi hozzáállása a cyber bűnözés sikeres felderítései, kiváló nemzetközileg is ismert szakértővé tette. Úgy is fogalmazhatnék, hogy olyan mint egy harkály aki addig kopogtatja a fát amíg az összes férget ki nem rángatja. Gratulálok és sok sikert kívánok ! Ez a mondás akár tevékenysége mottója is lehetne. Végül 2 történetem, hogy mások is még jobban vegyék figyelembe András általi elmondottakat. A net hemzseg a bűnözőktől. Csak 2 példa: mindkettő a Fb reklámokhoz -hoz köthető . A wish-en filléres dolgokat rendeltem bejáratásként. Végül kb 40 ezer ft-os megrendelésig jutottam amelyet kifizettem. Végül kb 70 ezerrel nyúlt le a cég. A banknál azonnal jeleztem, de elutasítottak ahogyan azt András elmesélte. Arról nem beszélve, hogy nem mindíg azt kaptam amit megrendeltem. Hiába reklamáltam, végül fura hálózatot találtam. A másik történet friss ropogós Fb reklám a Fb-on, divatos téma a BitCoin üzletről. Úgy indult hogy híres tv-s személyiség neves celebet interjúvolt, aki elárulta magas életszínvonalának ez irányú BitCoin-os részleteit. Végszó az volt mindenki siessen mert alig van már szabad lehetőség Mo-ról. Hajtott a kíváncsiság miről is lehet szó. Regisztráltam. 5 perc múlva egy fura angol ákcéntussal beszélő pasas jelentkezett. Elmondta csak 100 ezer ft az alsó limit amelyet ha a levelezésben megadott címre küldök, egy hónap múlva a befektetésem a sokszorosára fog növekedni. Na itt megálltam, arhiváltam a leveleket ( bűnjel is lehetne ) Megtaláltam a céget amelyről kiderült, hogy nem javasolt. A jóember egyébként pesti számról hívott. Mindezeket csak azért írtam le, hogy aki e bejegyzésem olvassa és Andrást meghallgatta legyen megerősítve az általa elmondottak felől. Nagyon sok hasonlóan tanulságos videót kérek. Végezetül: Kopasztól kérdezem, hogy volna e lehetőség táv, vagy egyéb oktatásban képezni Becsület hekkereket. Az autókereskedés mellet hasznos kiegészítő lehetne. Sok idősebb ember tapasztalatát is hasznosítani lehetne
54:58 NEm hiszek abban, hogy aki a rossz oldalon van az rosszul is alszik és állandóan az jár az agyában hogy mikor fog lebukni. Eleinte talán, de utána /gondolom/ hozzászokik és alap lesz neki ez az érzés. Főleg ha nem is tudja hogy a nyomában vannak.
...annyira jook vagytok Ti! ...talán így kezdődik az "ezeréves-Béke" ami az asztrológia szerint elindult 2020. dec. 21.-én!!! Én csak azt szoktam mondani, hogy alapvető az "etikusság"!!!
Nagyon érdekes téma, köszönöm a feltöltést. Magyar viszonylatban valszeg hiánypótló, eddig csak angol videókat ismertem scammervadászos témában, persze azok se feltétlenül voltak ennyire kifejtve.
Nagyon hasznos és érdekes volt! Minden szava igaz. Engem is megtalált ősszel egy Amelia Harper, aki Szíriában dolgozó amerikai katona, és kapcsolatot keres :DDD. Meglepően jól és hiba nélkül írt angolul, válaszai bár néha egysíkúak de logikailag felépítettek voltak. Sőt még képeket is küldött, ha kértem. Mondja, menjünk át whatsappra. Na itt kezdődtek a problémák, hogy egy eldobós angol számról írt (amerikai katona szíriában). Minden kérdésemre válaszolt, bár már ott is megdőlt, hogy 2x mutatkozott be és egyszer átváltott németre :DDDD Na és 1 nap után eljutottunk a lényeghez: őt most szolgálatban van, és fel kéne tölteni az apple accountját :D Mondom neki, "persze máris" csak előtte fel akarlak hívni, és hát csodák csodájára nem tudta felvenni, mert szolgálatban volt. :D :D Utána próbálkozott még párszor + mondogatta, hogy sziveszterezzünk együtt Újzélandon :D. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, mondom neki, hogy secret service és csalókat buktatunk le. Utána már nem volt elérhető :D :D Amúgy nagyon jó tanácsokat mondott Albert, én is képkeresővel találtam meg az eredeti személyt (Amanda M.) akinek a képeit ellopta. Ő tényleg katona és az AirForce-nak dolgozik.. Több ilyen videó kéne!
Kopasz videókban a legjobb a tartalmon kívül , hogy soha nem pofázik bele a masikba. Megvarja míg elmondja amit akar mert azért van ott aki. Isten tartsa meg a jo szokasat, videoi esküszöm annyira nézhetőek ettől nem idegesíti fel a parasztott aki nézi , hogy jobban akar tudni mindent mindenkinél és okosabbnak tűnni,a csavonak nincs szar érzése belül ha nem ő beszél állandóan, ezert is kúrva jók a videói . Sokan tanulhatnanak tőle!!," "nagy tapasztalt tv sek főleg""
Haha ismerős egy S......e csatorna ahol megriportol valakit de belefojtja az alanyba a szot 😀
nem idegesíti fel a JOBBÁGYOT aki nézi... :Đ
Nem úgy ,mint Winkler R.. Mindenbe belepofázott. Ezért örültem, hogy lelépett a TC-tól.
@@andersenhans9468 be nem tudja befogni a nagy pofáját, kurva idegesítő néha, akármennyire is bírom Pistát.
J F Tökéletesen igazad van. Emiatt nem nézem már Vályi Pistát, aki azt hiszi rohadtul humoros, pedig nem, és az operatőr folyamatosan mindenbe belebeszél. Olyanok, mintha saját maguknak készítenék a videókat. Ott van például Tányácska. Ő is alázatosan végzi a munkáját Göbi mellett, úgy ahogy kell. Jó is nézni őket.
Hatalmas RESPECT a srácnak, szerintem amiket elmondott a tudásának csak a felszínét kapargatta. Még több hasonló műsort kérnek! :)
Amit a blogja alapjan tudok rola, az alapjan igen, ez csak a felszin.
@@nyosgomboc2392 Tudnal kuldeni linket a blogjara? koszi
@@nyosgomboc2392 Engem is erdekelne az a blog, vagy egy elerhetoseg Alberthez.
@@attilafogas2230 nemtom a yt kicenzurazta-e, nalam latszik a link. Mindenesetre hup pont hu per blog per 21064
@@nyosgomboc2392 koszi
Kb 10-11 éve, hogy utoljára találkoztam Albertal egy szikvizes gördeszkázás alkalmával. akkor még azért volt ismert mert gördeszka világbajnokságot nyert. Egy fehér Honda integrája volt, nekem egy rover-civicem. Sokáig nem hallottam róla, csak a TC-n keresztül hogy neki volt egy NSX-e és hogy etikus hekker- Szépen megcsinálta a szerencséjét.
Ezúton is gratulálok Albert!
Jöhetne még máskor is Albert. Nagyon érdekes volt. Köszönjük Kopasz!
Fantasztikus videó! Imádom az ilyet, örülök, hogy végre magyarul is láthattam egy ilyen zseni figurát, még órákig tudtam volna hallgatni a sztorikat, minden tiszteletem! :)
Ugyanez az érzésem!
Szerintem a roadmoviek mellett (sőőőt) ez volt a legjobb tartalom. Minden percét élvezettel hallgattam s figyeltem, hiszen rengeteg új s hasznos tudás-tapasztalat hangzott el!
Lehetett volna 4 órás is🤣
Remélem lesznek még hasonlók vagy pl ennek a szemináriuma. Oknyomozó jelleggel olyan rész ahol a gyakorlatban is feltarnak egyket ilyen autós csalót 😁
Hihetetlen, hogy egy majd 2 órás videó, amiben két ember egy helyben ül és beszélget, úgy néztem végig, hogy 5 percnek tűnt. Órákig tudnám hallgatni a srácot! Még kérünk ilyeneket!!
Kopasz, ez volt eddig a legjobb müsorod! A végtelenségig el tudtam volna hallagatni a srácot!
Nagyon köszönöm ,hogy megnézhettem!
Ő a becsületeshekker
Lehet nem hiszed el, de őket valóban így hívják. Pontosabban etikus hekker.
@@J.Szilveszter Nagyon nem. Az etikus hekker nem facebuk ismerősök után kutat hónapokig. Ez inkább social engineering. Az etikus hekker egy rendszer sérülékeny pontjait keresi.
:DDDDDD
@Dániel Takács Ő akkor sem egy etikus/fehérkalapos hacker. Ő egy nyomozó. Csalók után kutat, bizonyos cégek kérik erre. Az etikus hackerek vagy ahogy te hívod őket szoftvertesztelők ők valóban szó szerint hackelnek, azaz programokat törnek fel, réseket keresnek, fednek fel, de ezt nem használják ki pénz csalásra, hanem szólnak a program tulajának,hogy figyu ez s ez a rés a páncélon be kell foltozni. Ez kemény programozói munka amihez ilyen jellegű nagy tudás kell, ezért pénzt kapnak. Lehet hogy ennek is része az SE, de emberünk teljesen mást csinál, ő nem hacker, hanem inkább nyomozó, aki csalók, gyakran profi hackerek kiléte után nyomoz szintén pénzért. Persze ő is fehér kalapos, meg becsületes és etikus is, de nem hacker.
@@daniszasz5702 a hacker elég tágan értelmezett fogalom, sok definícióba ő is belefér. egyébként van fizikai pentesting is, ha pl. deviant ollam konferencia-eloadasait megnezed, elég mókás történeteket szül, főleg a social engineering vegletekig kiaknazasa
Értékes videó. Amennyiben elérhetőek lennének Albert előadási valamilyen formában, azokat is szívesen megnézném vagy elolvasnám.
Hülye lenne ingyen előadni. itt volt a riport, azt ennyi. A többi meg fizetős. Mondjuk már így is többet mondott el, mint amit kellett volna, hisz nem mindig legális eszközöket alkalmaz.
Ezt a csávót egésznap tudnám hallgatni!
YES YES YES! Ez egy kurva jó adás volt. A srác pedig egy rendkívül értelmes srác. Minden esetre ezt az adás nagyon sokan kellene lássák, hogy tanuljanak belőle, hogy minél kevesebb ember essen a lehúzás áldozatává.
Ez fantasztikus volt.
Bátor a srác, és nagyon értékelendő a munkája, a tudása.
Lehet, hogy nem zseni, de zseniális!
Másrészt szuperül beszélt.
@@andrasaranyi4229 Szerintem zseni. Legalábbis az én szememben biztosan!
Politikusokat, bank működéseket, vezetőket, multi cégek tulajdonosait működésüket civil szervezeteket hit gyülekezetét stb. is lehetne így figyelni érdekes dolgok derülnének ki.
Rengeteg le van vezetve, fel van tárva pl: átlátszó.hu. Az ügyészség már egy másik kérdés.
Egymás után háromszor néztem meg. Ennyire jó adás sehol nem volt még! Köszi!
Kopasz emelem kalapom!Egy Vályi I. v. egy HAndras a maguk belepofázós,okoskodó stílusával a nyomodba sincsenek!Rohadt érdekes és nézhető beszélgetés volt!Gratula!
Ez megint egy kiváló tartalom, így tovább! Remélem eljut legalább fele annyi emberhez mint a nettó f*szság, konteók, stb... ! A srácnak meg respect és további jó munkát!
Nagyon komoly a srác.Végre valaki aki fel meri vállalni és meg mutatja magát,közülük.
Nagy nagy gratuláció a riportalanynak. Ledöbbentem. Tátott szájjal halgattam mik vannak. Hasonlóképp jártam én is kisebb összeget loptak tőlem régebben vendéglátó egységben. Feljelentést tettem, megmondtam az autó rendszámát, kiderítettem az egyik tettes nevét, címét, a lopásról készült biztonsági kamerafelvételt mellékeltem a feljelentéshez. Eredménytelenül tettem mindezt. Érdekes. Ezt a videót sok sok ismerősömnek ajánlom megnézni. Nagyon sokat tanultam belőle. Köszönet.
@Gábor Lukácsik 8-9000ft érték volt.Igen,a szabálysértési érték alatt. 2 órámba került nekem is.
Huh azért ez elég veszélyes meló... komoly haragosokat lehet szerezni.... csodálom így felvállalja az arcát. De nagyon izgalmas téma. köszi
Ebben sajnos egyetértek. Érdekek, ugye..
Nembiztos hogy albert a neve..
@ddk persze, ezek jelentős része piti csalás. Hol van ettől egy harmadik országbeli titkosszolgálat. De amúgy jó videó, sok embernek mond újat
@ddk hidd el, azok is vernek at orszagvezetoket phishing emailekkel
Sokat segít hogy magyar, ilyen szempontból jó a nyelvünk, hogy beletörik a google translate. Még nem értem végig a videón de nem sok magyar hackerről beszélt eddig, szóval nem vállalt (akkora) kockázatot
Gratulálok Kopasz, nagyon szuper anyagot raktatok össze!
Mindenki mondta már szerintem, hogy mindent tudnak rólunk a mai világban amikor Smart Phone van mindenkinél, és ebben a 2 órában kaptunk ízelítőt, a hogyanról, ami nyilván csak a jéghegy csúcsa.
Szuper a csatorna, és a tartalom! Köszönöm
Nagyon tetszett a video! Szuper volt egy szakembert meghallgatni a temaban, remelem minel tobb emberhez eljut es kevesebben dolnek be a csalasoknak.
Zseniális! Nagyon jók voltatok! Nagyon szimpatikus a srác is! Sok sok ilyen jófejű, intelligens, lelkiismeretes emberke kellene még ebbe az országba, akkor nem itt tartanánk!
Nagyon jó! Ezt a videót kellene leadni TV-ben, mint társadalmi célú műsort.
:))
Gondolom késö a hozzászólás,(február)de fontosnak érzem a gondolatot ami felmerült bennem.Számomra valami fantasztikus ez a fiatal srác,valami fantasztikus tudással és még fantasztikusabb emberi nagysággal. Nem gondoltam volna,hogy létezik még ilyen ember akinek az erkölcsi,etikai elvek fontosabbak a pénznél,amiért dolgozik.Magas emeri szinten!
EZÉRT köszönet,igen hatalmas köszönet a videóért!!! Tisztelet neki és sok sikert az életben.
Mindenféle magyarázat helyett én csak a hétköznapi legszïgorúbban fontos dolgokat és lehetöleg ritkán használom a netet/elektronikát, az miatt kevesebb a veszély a bacsapásomra.Persze ez semmire nem biztosíték,de alapóvatosság. Lehetöleg a telefon is csak telefonálásra. Magánügy.
De mások érdekében kiváncsi lettem volna a PayPal fizetés mennyire biztonságos a viszonylag hétköznapi adás-vételnél? Köszönettel.
Hú Kopasz! Ez zseniális videó volt, sok ilyet kérünk még. Majd 2 óra, de egy percét sem untam. Még egyszer köszi.
A fene egyen meg Kopasz! Miattad már megint nem tudtam időben lefeküdni, aludni.
Remélem nem sértődtél meg.
DEttó, gondoltam 2-3 részletben megnézem mert hosszú. Még inni se mentem ki :D
@@karcsikava9811
Mit? Törkölyt? Büdöset és erőset?
Ennek a srácnak felbecsülhetetlen érték a munkája! Pénzben talán nem lehet kifejezni! A sok-sok remek autós témájú videó mellett, telitalálat ez a téma is :))) lehetne folytatása ,mert amint látni lenne rá igény bőven :) nagyon sokat tanulhatunk belőle,köszi még1szer!
Ez a videó elképesztően hiánypótló és informatív! Nagy köszönet érte Kopasznak és Albertnek(?)
Szuper a video, full respekt a "kopasznak" hogy meghívta a PC- srácot "beszélgetni" a srácnak pedig koszonjuk a hasznos infokat
sok embert megmentett most ezzel a segítséggel 👍👍👍..........PS: anno "Kapj el ha tudsz"
filmbéli sztorik kiber változatban 😊😊😊😊😊
Ha valamennyire értersz az informatikához akkor maximum a szolgáltatótól tudnak kiszivárogni az accountokhoz tartozó jelszavak és felhasználónevek. Jelszavak feltörése legtöbbször bruteforce-al történik. Esetleg kamu weboldalal. Ha elég hosszú jelszót használsz akkor kb. lehetetlen feltörni. Elég csak az angol abc kis és nagybetüit és arab számokat használni. Egy 15 karakteres jelszónál 59 a 15. hatványon kombinációt kell kipróbálni. Amúgy jobb weboldalaknál mondjuk 20 egymás utáni próbálkozás után ip adress blocking-ot kapsz ,vagy a fiókot letiltják x időre , illetve https-t használnak és a legfrissebb SSH verzióval. Ott van a kétfaktoros azonosítás is ami elég jó.
Az első történet elég fura. Szerintem Ukrajnában nem csinálnak adatelemzést , mert azért az feltünnek egy algoritmusnak ha keresel 700 eurot egy hónapban és 6 hónap után egy 200 000 eurós autóval jársz.
A 11:50-nél akiről beszéltek csaló kicsit fura ,hogy skype-ot használt. Lehet ,hogy 30 napos kamu e-mail címet használt ,de hát minimum telegram kéne.
30:40-nél említett facebook lekérés igaz is meg nem is. Valamikor a nyáron volt egy cikk ,hogy facebook adatokat akart kikérni a rendőrség és , ha jól emlékszem csak max a felét adta oda a facebook. S nem lett belőle semmi. Nem is lehet azt megcsinálni, hogy akkor kitiltunk ,mert keveset adtatok ide. Egész Magyarország fellázadna.
1:05:00-nál : WikiLeaks-es cikket is említeni kellet volna. Amikor megmutatták ,hogy az NSA hogyan hallgat le okos eszközök felhasználásával. Azt is fontos lenne elmondani ,hogy mindig a legfrissebb verziót használd az adott szoftverből. PL.: A Wannacry is azért terjedt el ,mert akik frissítették a Windowst azokat elkerülte a támadás, akik nem ,és balszerencséjükre még meg is kapták ,azok viszont megszívták. Mert backdoor-t használtak ki a zsarolóvírus.
Gondolom archive.org-ra gondolsz.
Nagyon jó, hogy végre csinált róla valaki videót. Nagyon kell az embereknek ez a tájékoztatás. Gratulálok a videóhoz.
az a baj hogy a teve ilyet nem mutat-- nem mutathat meg
Frenetikus videó!!!
Eddig is néztem a csatornát, de ez az eddigi legjobb videó!
Várom a második részt! 🙌
Egy óra ötvenkettő perc negyvenhat másodperc úgy ment el, hogy észre se vettem! Informáltabb lettem. Köszönöm szépen!
Az egyik legjobb tartalom a RUclips-on!
Köszi
Nagyon értékes videó! Tisztelet érte mindkettőtöknek! Megnyugtató érzés, hogy létezik digitális nyomozó, az hogy ráadásul ő magyar az büszkeséggel tölt! Kívánom, hogy minden ügyed sikerrel záruljon és bőséggel az életedre nézve! 👍🙂
Köszönjük szépen, ilyen tartalomra nem is számítottam, nagyon izgalmas, érdekes és hasznos volt!
Egy ùjabb zseni lèpett színre )) nagyon szèp eredmènyek. A bankokkal kapcsolatosan meg tenni kellene valamit hogy törvènyesen jàrjanak el. Szègyen ez a dolog. Ahol èn èlek itt a bankok akàr 2-3-4 hònappal kèsôbb is kifizetik a kàrosultat. A biztosítàs ax meg kifizeti nekik. Ha nem így tennènek akkor egy jogállamban bizony nagyon fàjna nekik. Sok sikert a mûsorokhoz. Remèlem sikerekben gazdad ùj èv lesz nektek.
Szerintem ez volt az eddigi legjobb videó! Ezzel nem lebecsmérelve a többi!
Mint kopasz a kopasznak mondom, ez egy hihetetlen értékes,tanulságos és szórakoztató videó volt. Jók voltak a kérdések és a saját tapasztalat megosztás ok is. Minden mondatot tágra nyitott szemekkel hallgattam
8:38 imádom ezt a hangot, ilyenkor örülök, hogy nem fülessel hallgatom. PÁV vizsga annyir beégett, hogy bal kezemmel bal oldalra ütöttem egy hatalmasat.
És tényleg xDDDDDDDDD Én 1 hónapja csináltam, és mostmár vágom is hogy honnan van a hang :DDD
@@RealDarts . Jól emlékszem, hogy a bal volt a magas azaz a fehér gomb, igaz? Fekete volt a mély. :D
@@somoskoujfaluiegon6664 Én úgy emlékeszem nekem a jobb oldalt volt a fehér, de igen a fekete a mély, fehér a magas. Mit össze csapkorásztam abba a feladatkörbe :DDD Az elején még kevertem is a pedállal XD
@@RealDarts . Nekem nagyon bejött az a feladat, valami 97%-os hatalmas élmény volt a PÁV.
@@somoskoujfaluiegon6664Én a monotonitásos feladatnál kicsit elbóbiskoltam a közepe fele, a második részénél meg az elején kevertem a pedál meg a fekete-fehér gombokat, de minden sikerült elsőre és 95%-os lettem. :D
Ez a videó nagyon érdekes volt és minden percét végig néztem hallgattam érdeklődve hiába két óra, minden tiszteletem a srácé aki tud nagyon sok dolgot de ember maradt nem szállt el... 🙏👏👏
Igen! A téma amit iskolákban kellene tanítani!Nagyszerü müsor!Kár hogy a buta embereket(többség) nem fogja befolyásolni,de azok megis érdemlik! Okos ,okos a JÖVÖ!!!
Vannak nagy RUclipsr-eknek mondott emberek, akik azt mondják, hogy húsz percnél hosszabb tartalmat nem érdemes készíteni, mert az emberek nem nézik meg. Nos ez másfél órás és lám mennyien nézték meg és mennyi a hozzászólás volt. Ez úton üzenem azoknak hogy ne a szóbeszédre és az ál statisztákra hallgassatok, hanem készítsetek érdekes tartalmat. Ez úton gratulálok a videó készítőinek, hogy érdekes tartalmat készítettek és ennyi időre leszögezett a monitor elé. Ja és nem csak engem. Köszönöm.
@Gábor Lukácsik Örülök, hogy már megint találkozunk. Már ideje lenne valóban találkozni, mert érdekes beszélgetés lenne.
Szuper adás, hatalmas koponya a tag!!
Ijesztően igaza van a bankok "lustaságát" illetően!
Nagyon nagyon izgalmas és értelmes anyag! Köszönöm szépen érdemes volt végignézni! Jöhet több ilyen!!!!
Köszönöm a két jómadárnak a tartalmas anyagot! GRAT!
Engem vaterán vertek át, 8 éve nem nagy összeggel (20k forint).
Én is utánanéztem előtte, régi profil volt, értékelésekkel stb.
Voltak furaságok, de balfsz voltam, elutaltam.
Többeket átvert.
2 tanulság:
- A vetera az átverés utáni bejelentésre szart egy nagyot, nem volt hajlandó összehozni a többi sértettel. Magamtól nyomozgattam, hogy tegyünk csoportos feljelentést együtt, részleges sikerrel.
- A rendőrség a bejelentés után 1 évvel keresett, már régen el is felejtettem, este fél10-kor jöttek értem kocsival hogy tegyek "vallomást". :) Szépen legépelték de előtte felvilágosítottak, hogy ilyen hülyeséget ne csináljak, hogy netről veszek dolgokat, ennyire nem lehet hülye senki... Maga az eljárás meg olyan volt mintha valami abszurd 60-as évekbeli francia vígjátékban lettem volna.
bár én is vaterázok de egy jellemtelem cég,volt hogy jeleztem nekik hibákat vagy akár többet is mint hiba ,de csak a befizetett pénzt látják semmi reakció nem volt,ja és ha van egy 75ft os tartozás már küldik is a mailt
szoval az online vasarlasokrol ki mondja meg hogy a vetel tiszta meselek 1 sztorit nyertem az E- bay-on 1 pickup-ot de mivel a felesegem meg gyozott ne kuldjem el a penzt ki tudja nem e kamu hamis az egesz szoval ki mondja meg nyertrtem vagy nyertem mivel nem kuldtem el a penzt en mart nem hiszek szinte semmit sem el a kep a video a telefon az e-mail minden tud hamis lenni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! a rendorseg fasztsem csinal vagy os......... a nagyok tudjk a hibakat de .........!!!!!!!!!!!!!!!!!@@zoltannagy4597
Ez Qva jó volt . nem szeretem az ilyen hosszú videókat de ezt vègíg ültem..Maximális respect..
Én a vatera nevű oldalon akartam venni anno egy PS3-t. Gyanusan olcsó volt, de személyes átvételnél csak láttam volna, ha nem az. Tölünk 80km lévő településen hirdette. Többször beszéltem vele telefonon, mindig eröltette, hogy elküldi postán. Mondtam bepattanok a kocsiba kb 1 óra alatt ott vagyok a gyerköccel megnézzük kp-ban odaadom. 3. hivás után már fel se vette 6. hivás után már a száma se volt kapcsolható. Rá 2 hónapra kerestek a rendőrségről, hogy üzleteltem e ezzel az emberrel mert rengeteg embert átvert. 3X kellett bemennem a rendörségre vallomást tenni. Nekem megvoltak a hangfelvételek hívásokról (ilyenkor mindig készítek) azokat is átadtam. Fél évvel késöbb értesítettek, hogy elfogták az elkövetőket 90 embert kásorítottak meg különböző oldalakon. Emberek legyetek figyelmesek. Akkor 160e értékű konzolt hirdetnek 90e-ért újonan az nem valóságos. anyagi károm nem származott belőle, de nagyon sok kellemetlenség.
Ez egy kurva jó videó lett, még órákon keresztül lehetett volna hallgatni, mert nagyon kemény, és nagyon tanulságos storyk hangzottak el.
Amikor arról a részről beszéltetek, hogy vagánykodnak a pénzzel és bután mutogatják, holott a csaláshoz meg hatalmas eszük van, arról eszembe jutott egy csávó, akiről meséltek nekem, hogy két darab, egy jegyű számot nem tudott normálisan össze adni, viszont az euró, font, frank, bármelyik árfolyamot csettintésre tudta váltani tizenezres nagyságrendben is.
1:06:22 Nem csak rosszfiúk kereskednek adatokkal, hanem a saját bankod is. Igen, bevett szokás itt Mo-on, hogy a bankod értékesíti az adataidat külsős ügyfeleknek a beleegyezésed nélkül (igaz nem csaláshoz, átveréshez)!!!
Arról nem is beszélve amikor biztosítók hívnak föl.
@@nojbispeedify akkor nem csak nekem van meg az érzés...
Valójában beleegyezel, amikor eléd teszik az aláírni valót, akkor a direkt marketing nyilatkozatot is alá írod. Csak fingod nincs mit írsz alá mert nem olvasol el mindent a szerződésen :) De nem csak a bankod, a telekommunikációs szolgálatód is ezt csinálja. “Közvetlen üzletszerzés és piackutatás céljából kereshető” ameddig ezeket a nyilatkozatokat le nem tiltod, az adott szolgáltatónál, addig eladják az adataidat más cégeknek.. ezért hívnak fel biztosítók és porszívó ügynökök :)
@@janoscsontos6327 köszi szépen és h lehet ezeket letiltani?
@@nojbispeedify csak fel kell hívni a szolgáltatód / bankod / biztosítód, és kérni kell hogy a direkt marketing megkereséseket kapcsolják ki nálad, nevezik ezt harmadik feles megkereséseknek is. További jó tanács hogy ha az utcán megállítanak pl azzal hogy egy aláírással segíts az állatvédőknek akkor ne add meg az e-mail címed és a telefonszámod mert azokat a címanyagokat is eladják, így szerezve pénzt az adott egyesületnek. Téged meg fura cégek hívogatnak majd hogy vegyél kókusz matracot meg bambusz zoknit :)
Le a kalappal, nemcsak a srác előtt, de Kopasz előtt is, profin csinálta az interjút. Összhang, figyelem, minden amitől jó egy interjú. Grat!
Nagyon jó, érdekfeszítő videó volt. Még tudnám hallgatni a srác történeteit! 👍
1ó 56 percig nem tudtam elmozdulni a képernyő elöl! Átkozottul jó téma választás és zseniális riport alany.. Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Égéstér helyett teljesen jó volt ez a majd kétórás dumálás. Winkler ilyet soha nem tudott volna prezentálni. Köszi és BÚÉK!
Egyszer még veszek egy autót Kopasztól. :-)
Ezzel a videóval nagyon betaláltatok! Ultra jó választás. Szakmai trükkökből szinte semmit nem tudtunk meg, de jól is van ez így!
Nagyon jó...érdekes volt a videó ...köszi hogy megosztottátok velünk!
Úgy végig néztem ezt a 2 órás videót, mint a sicc! Nagyon tanulságos volt! Köszönöm nektek! 👋
Na!
Ez tényleg jó volt!
Még még ennyi nem elég!
Kopasz!
Ez hatalmas! Ez volt az eddig legjobb videód! Hajra! Értelmes, jól felépített. Rendkívüli tudási srác. RESPECT!
Hihetetlenül jól fent tudta tartani a figyelmet a srác,lehetne még vele videó.
általában alkatrészeket árulok, és az elpostázott csomagok felét nem veszik át.
ezeknél az eseteknél általában elmegyek a megadott címre. nagyot szoktak nézni!
@Gábor Lukácsik nem egyesével szoktam elmenni, igaz hogy egy kicsit túloztam. kb 10/3-at nem vesznek át
@Gábor Lukácsik kicsit hőbörgünk, ès megmondjuk, hogy többet nem adunk neki.
Albert említette, hogy a videó végén beszél majd az árnyoldaláról is, ez elmaradt. Jöhetne egy olyan rész is.
Na ez kifejezetten érdekes/jó volt,talán még nem is volt olyan ami így lekötött/tetszett volna a youtube-on!!!
Tanulságos műsor jött össze és sok kulisszatitkot megtudtunk végig csak ámultam/bámultam !!! :D
Több ilyet mert ez egyedülálló szerintem !!!
28 vagyok, nehezen foglal le youtube videó de ez... Ez elképesztően hasznos és érdekes volt :)
menj el 1-2 hacker konferenciára ;) igaz 50 nél kezdődnek a belépők
Gratulálok a videóhoz. Végignéztem az elejétől a végéig. Nagyon érdekes és hasznos információk hangoztak el benne. Köszönöm! A kiberbiztonság témája rendkívül aktuális.
A bűnözők általában nem csinálnak lelkiismereti kérdést gaztetteikből lefekvéskor, mivel nincs lelkiismeretük. Ezért tudnak bűnözni. Abba sem gondolnak bele milyen károkat okoznak, lelkileg máshogy működnek ezt alap átlagember fejjel vagy lelki beállítódással nem lehet elsőre megérteni.
Nem gondoltam volna,hogy majd' kétórányi anyagot végignézek,de ez egy hatalmas műsor volt.Informatív,érdekes,kellően szórakoztató. Köszönöm szépen! Öööö....kéne olyan javítófilc,ha megvan a link. :)
Albert a magyar Mr.Robot! Szuper video,még órákig tudtam volna nézni!
Nagyon szuper tartalom. De azért ez brutál volt, hogy előtte berakott a youtube egy hirdetést egy szupervarázslatoskézzelkészítettfengshui karkötőről, hogy mindenképp vegyem meg és gazdag leszek! :D :D :D Rég nevettem ilyen jót! :D
Ez egy nagyon jó videó lett, kösz! Elöször néztem, hogy jaj, de hosszú lesz, de simán mehetett volna még ennyi ;).
Külön örülök a videó címkép montázs pigmentjellegzetes bűnözői hiteles illusztrációnak!
Ezt is kifejtve megosztottam több face oldalon is. Köszönet és üdvözlet! 👋
Ja, amiket elmondott a srác, azok olyan 10 éves módszerek. Gondolom mostani data phising eljárásokat nem akarja az orrunkra kötni, de okulni jó. Ezeket kábé tanítani kéne, de jó lenne tudni, hogy most mikkel próbálkoznak, pl identity theft, mirroring, stb.
@@a.c.6937 Én már a címből tudtam, csak nem akartam senkit elkeseríteni. Hát ez van...
@@a.c.6937 Viszont annál nagyobb beleéléssel. Talán még az indokoltnál is nagyobb beleéléssel... 😅
1. Jó, akkor ment a like
2. Nagyon jó a videó, mint már sok ezren leírták vagy lusták voltak utánamenni.
3. Maximális tisztelet Neonak!
Kellene pár ezer ilyen jóérzésű tehetség!
Köszönöm!!!!!!
Hát ez k**** jó volt!Hasznos ,érdekes és tartalmas videó! Grat 😉
A srác egy keresőmotor aki mindent megtalál, énis ezt csináltam csak sokkal kisebb tételben 🤔😂😂 Meg kell fogni azt a szálat amihez értessz és pénzt kell csinálni belőle. Grat, hogy eddig kitoltad a képességedet 👍
Eddig ez volt a legizgalmasabb videód!!! Várom a következőt! 🤘👏😉
A "második rész" után újra megnéztem. Jó volt felfrissíteni
Ez rohadt jó volt. Mint egy akciófilm. Köszi, jöhetne még ilyen!
@@GG0LOL Sajnos igen..
Tényleg fantasztikus volt a beszámoló még órákig tudnám hallgatni.
Ez nagyon érdekes és tanulságos műsor volt.Profi munka.
A hálózat csapdájában...valós események alapján. :D Nagyon állat "műsor"! Köszönöm, hogy ilyennel is foglalkozol!
Több ilyen videóra lenne szükség. Durva látni,hogy hányféle képpen húzhatnak le. Nagyon tartalmas és tanulságos. Köszönöm a feltöltést.
Zseni a srác, Imádom ahogy meséli, élménydús, tényközlő, köszönjük a videót, maxirespect :)
Kopasz! Köszi a videót! Ez már közszolgálat! :)
A Hősök köztünk élnek, sokszor láthatatlanul, de mindig becsületességgel
Ez nagyon tetszett.Még 2-3 órát simán végignéznék belőle. :-)
Ez a videó nagyod oda baszós! :D Csak gratulálni tudok hozzá és örülök, hogy egy magyar srác mutatja meg az IT világnak hogyan lehet és kellene ... Respekt
Az elhangzottak alapján tantárgyként kéne oktatni az iskolában, hogy ne dőljünk be a csalóknak. De hát "az élet iskolája" más módszerekkel tanít...
Ugyanitt 20.000 Ft-tal most be tudsz nálam szállni egy jó üzletbe. Részleteket WhatsApp-on. 🤪😉
Ezért kellene általános iskola 3. osztályától kezve programozást tanítani.
Öööö nem találom a whatsapp címed, írd le légyszi :D :D :D
@@dibilogyo a programozástól nem lesz józan ész
Köszönjük a videót. Leírok egy nemrég megtörtént esetet.
Egy átverés áldozata lett az egyik társam, aki fémforgácsoló gépeket vett
Németországból és miután megegyezett az eladóval - a társam kérte hogy küldje el a számlát. A német cég küldte is és írta hogy miután ki van fizetve teljes összeg akkor lehet küldeni a teherautót rakodni. A társam fizetett és küldte az autót is a megegyezés szerint, közben meg is érkezik az email hogy a pénz bejött és minden rendben. Másnap hívják is a társamat a német cégtől hogy miért küldte az autót mert nincs fizetve és nem rakják meg. A társam telefonon közli hogy semmi gond valami nézetkülönbség lehet maximum a dologban, emailon küldi a kifizetési bizonylatot. Amikor megnyitotta az emailokat hogy tovább tudja küldeni a kifizetési bizonylatot a levelezés egyszerűen eltűnik a gépéről mind amikor valaki kitörli a szeme láttára. Feljelentést tesz és kiderül az átverés is. (Azért írom mert lehet segít.)
Hogy is volt a csalás? Amikor a német cég küldte a számlát a csaló blokkolta az emailt kicserélte a bankszámlát és a társam már egyenesen a csaló számlájára küldte az összeget. A csaló még vissza is igazolta hogy a pénz bejött és küldheti az autót. A rendőrségnek csak annyi volt a "dolga" hogy megnyugtassa a társam, hogy a pénztől örökre búcsút vehet. Semmit nem tudtak csinálni. Esetleg te igen?
Zseni a srác!!!! Az ilyeneknek kellene annyit keresni mint egy "sztárfocistának".
Bár azért gondolom megvan fizetve.
nem tudom mennyit keres konkretan, de latom a potencialt többszázezer dollárra, az már nem az NB1 szint :)
@@Boba0514 nem is a Magyar NB1-re gondoltam....de lényegtelen.
Sose gondoltam volna, hogy a Kopasz csatornáján gyorstalpaló IT biztonsági előadás lesz, de jó, hogy így történt.
Nem tartom magam hülyének a témában, de még így is hallottam újdonságot, így nagyon köszi!
Ezt amugy fomusoridoben kene vetiteni a kiralyi teven! Nagyon hasznos video!
Ott a 95% nem hogy fel sem fogná,de az első perctől nem is értené miről beszélnek 🙂
@@laszlosoos6277 Pontosan, jól mondod.
Nem semmi amit el mondott a hatalom szemeben nem lesz népszerű ezért a beszélgetésért, tanulságos volt köszönöm
Ez nagyon jó, tartalmas és érdekes müsort volt. Nagy pacsi! Köszönöm
Nagyon sok értékes video a előadást tartalmaz a RUclips, de ez a mostani előadás díja a Király kategória.
Kopasz igényes videóit régóta figyelemmel kísérem sokat tanulok ezekből. Az hogy Andrást meghívta, bizonyára nyomós okból ehhez viszont a legnagyobb elismerésem.
András szaktudása, emberi hozzáállása a cyber bűnözés sikeres felderítései, kiváló nemzetközileg is ismert szakértővé tette. Úgy is fogalmazhatnék, hogy olyan mint egy harkály aki addig kopogtatja a fát amíg az összes férget ki nem rángatja. Gratulálok és sok sikert kívánok ! Ez a mondás akár tevékenysége mottója is lehetne.
Végül 2 történetem, hogy mások is még jobban vegyék figyelembe András általi elmondottakat.
A net hemzseg a bűnözőktől. Csak 2 példa: mindkettő a Fb reklámokhoz -hoz köthető . A wish-en filléres dolgokat rendeltem bejáratásként. Végül kb 40 ezer ft-os megrendelésig jutottam amelyet kifizettem. Végül kb 70 ezerrel nyúlt le a cég. A banknál azonnal jeleztem, de elutasítottak ahogyan azt András elmesélte. Arról nem beszélve, hogy nem mindíg azt kaptam amit megrendeltem. Hiába reklamáltam, végül fura hálózatot találtam.
A másik történet friss ropogós Fb reklám a Fb-on, divatos téma a BitCoin üzletről. Úgy indult hogy híres tv-s személyiség neves celebet interjúvolt, aki elárulta magas életszínvonalának ez irányú BitCoin-os részleteit. Végszó az volt mindenki siessen mert alig van már szabad lehetőség Mo-ról. Hajtott a kíváncsiság miről is lehet szó. Regisztráltam. 5 perc múlva egy fura angol ákcéntussal beszélő pasas jelentkezett. Elmondta csak 100 ezer ft az alsó limit amelyet ha a levelezésben megadott címre küldök, egy hónap múlva a befektetésem a sokszorosára fog növekedni. Na itt megálltam, arhiváltam a leveleket ( bűnjel is lehetne ) Megtaláltam a céget amelyről kiderült, hogy nem javasolt. A jóember egyébként pesti számról hívott.
Mindezeket csak azért írtam le, hogy aki e bejegyzésem olvassa és Andrást meghallgatta legyen megerősítve az általa elmondottak felől.
Nagyon sok hasonlóan tanulságos videót kérek.
Végezetül: Kopasztól kérdezem, hogy volna e lehetőség táv, vagy egyéb oktatásban képezni Becsület hekkereket. Az autókereskedés mellet hasznos kiegészítő lehetne. Sok idősebb ember tapasztalatát is hasznosítani lehetne
Semmi probléma, hogy András helyett Albert szerepelt végig a videóban.
@@greenseamussel8018 Tévedni emberi dolog. Albert-től pedig elnézést kérek.
54:58 NEm hiszek abban, hogy aki a rossz oldalon van az rosszul is alszik és állandóan az jár az agyában hogy mikor fog lebukni. Eleinte talán, de utána /gondolom/ hozzászokik és alap lesz neki ez az érzés. Főleg ha nem is tudja hogy a nyomában vannak.
@TheScyence Kurvára kell mindenhol politizálni, nem lehet kibírni. 😢
@@egykilenckilenchet Igen, sajnos mára szinte alap lett. 😕
...annyira jook vagytok Ti! ...talán így kezdődik az "ezeréves-Béke" ami az asztrológia szerint elindult 2020. dec. 21.-én!!! Én csak azt szoktam mondani, hogy alapvető az "etikusság"!!!
8:38nál attól a sípolástól majdnem leestem a székről. Kicsit hangosra sikerült. De a tartalom az nagyon tetszik. Köszi!
És mégis lehetett érteni, hogy Franciaországról van szó.
Nagyon érdekes téma, köszönöm a feltöltést. Magyar viszonylatban valszeg hiánypótló, eddig csak angol videókat ismertem scammervadászos témában, persze azok se feltétlenül voltak ennyire kifejtve.
"tök utálom, bocsánat, nagyon utálom." :D
Nagyon hasznos és érdekes volt! Minden szava igaz. Engem is megtalált ősszel egy Amelia Harper, aki Szíriában dolgozó amerikai katona, és kapcsolatot keres :DDD. Meglepően jól és hiba nélkül írt angolul, válaszai bár néha egysíkúak de logikailag felépítettek voltak. Sőt még képeket is küldött, ha kértem. Mondja, menjünk át whatsappra. Na itt kezdődtek a problémák, hogy egy eldobós angol számról írt (amerikai katona szíriában). Minden kérdésemre válaszolt, bár már ott is megdőlt, hogy 2x mutatkozott be és egyszer átváltott németre :DDDD Na és 1 nap után eljutottunk a lényeghez: őt most szolgálatban van, és fel kéne tölteni az apple accountját :D Mondom neki, "persze máris" csak előtte fel akarlak hívni, és hát csodák csodájára nem tudta felvenni, mert szolgálatban volt. :D :D Utána próbálkozott még párszor + mondogatta, hogy sziveszterezzünk együtt Újzélandon :D. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, mondom neki, hogy secret service és csalókat buktatunk le. Utána már nem volt elérhető :D :D
Amúgy nagyon jó tanácsokat mondott Albert, én is képkeresővel találtam meg az eredeti személyt (Amanda M.) akinek a képeit ellopta. Ő tényleg katona és az AirForce-nak dolgozik.. Több ilyen videó kéne!