Ez az eddigi legőszintébb vlog videó, amit valaha láttam. Egy vlogger, aki nem szégyenlősködik a kamera előtt smink nélkül, kócosan, kisírt szemekkel sem. Csodálatra méltó vagy!
Ne sírj Kitti! Nagyon jó anyuka vagy,már nem Super woman,hanem SUPER MOTHER! Kitartást neked,Martinnak,Félixnek,sok erőt és legyetek együtt nagyon sokat😍💖
Szuper és vagány anyuka vagy Félix pedig gyönyörű kisbaba alvással kapcsolatban nyugi fogsz ha nagyobb lesz törpéd bár hogy őszinte legyek én nekem 2.5 éves és 8 hónapos múlt gyermekeim és nagyon nagyon hiányzik az alvás
14 éves fiú létemre nagyon le tudnak kötni a videóid! Konkrétan a hétvégémet azzal töltöm hogy megnézem az összes videódat! Nagyon gratulálok így utólag is hogy anyuka lettél!
Őszintén megmondom, hogy a korábbi videóid eddig nem voltak túl nagy hatással rám, de ez a "szülős sorozat" viszont teljesen levett a lábamról. Hogy miért? Mert ennyire nyílt és őszinte vagy benne. A legtöbb vlogger/insta anyuka még szülés után is mindig mosolyogva, kifogástalan sminkkel, hajjal és öltözékkel pózol a babájával, és bizonygatja, hogy az anyaság mennyire csodálatos, szuper dolog, aminek minden pillanatát élvezi. A képmutatás magasfoka. Ezzel szemben te felvállalod magad, amikor nem vagy a legjobb formában, nem szégyelled a könnyeidet, hogy nem vagy épp csinos. Beszélsz arról, hogy a császár után bizony fájdalmak vannak, hogy nem tudsz aludni, és bizony az anyaság közel sem olyan idilli, mint amilyennek sokan beállítják. Nem sokan tennék nyilvánossá a közvetlenül szülés előtt és után készült képeket/videókat, ahogy te csináltad. Minden elismerésem a tiéd!!! Én még nem szültem, de mégis sokkal jobb látni az ilyen őszinte anyukák videót a témáról, még ha el is borzaszt, amikor a nehézségekről beszélsz. Az anyaságnak és a szülésnek nem csak szép meg jó oldala van, ezzel már jobb előre tisztában lenni. Remélem a többi videót is hasonlóan szókimondó lesz. Gratulálok a picihez, nagyon sok boldogságot, és kitartást kívánok nektek! 😊😊
Így van! Jól mondod, hányni tudnék az ilyen celebanyuka-megnyilvánulásoktól, hogy az ő babájuk “kiegyensúlyozott”, “sosem sír”, “átalussza az éjszakát”, mindenki full sminkben szoptat, sosem fáradtak, van idő edzeni, van idő bulikázni meg picsáskodni. Végre valaki, aki őszintén megmutatja, milyen nehéz egy fiatal anyuka élete!
Viszonylag friss szakítás után nem tudtam mennyire bírok "jó szájízzel" végig nézni egy olyan videót ami feltehetőleg boldogság és szerelem mámorban fog úszni. Nagyon durva hibát követtem volna el, ha végül máshová kattintottam volna. A természetesség, az igazi sztori, az igazi "anyaság" még soha semmiből nem jött át ennyire. A tény, hogy te 3 napig sírtál azon, hogy ráejtetted a babára a telefont, holott ő meg sem érezte... Ez az a fajta anyaság amire szerintem valahol mindenki vágyik. Mind ilyen anyukát szeretnénk és mind ilyen anyukák szeretnénk lenni. Én legalábbis biztosan.
Istenem,én csak azt tudom kérni,hogy ugyanilyen csodálatos családom legyen mint amilyen a tiétek!Gratulalok nektek!Vigyazzatok nagyon erre ii tüneményre...remelem minden rendben lesz veletek!A legjobbakat kívánom nektek!❤️
Még csak 14 vagyok, de annyira várom -már évek óta- , hogy anya lehessek és megélhessem ezt, amiről most ilyen szépen beszéltél. Csodállak Kitti! Az a pozitivitás ami árad belőled, az valami elképesztő! Remélem még sok ilyen videót készítesz majd, mert én nézni foglak! Te vagy a példaképem!♡♡♡♡♡♡♡
Olyan gyorsan kattintottan erre a részre, hogy csak na..🤣 ANNYIRA SZERETEM A VIDEÓIDAT!😍 Maradj mindig ilyen..💕 Csodálatos anyuka vagy. A kisbabád meg egy angyal!😍
Úristen . Ez a videó teljesen visszaadta az én csàszàros szüléstörténetem. Èn 1994. 01.07.- én születtem 13:00- kor. A Kisfiam 2018. 01.08.-án 12:00.-kor. Csodálatos Születèsnapi ajàndèk volt. Csàszàr utàn nagyon gyorsan regenerálódtam, èn is meg voltam magamon lepődve, és ebben sokat segitett az , hogy volt/van egy csodálatos párom. Èn örülök , hogy megosztottad ezt velünk.
Én 15:23 - kor kész!!! El kezdtem zokogni!! Kitti te annyira tiszteletre méltó ember vagy! Te vagy a példaképem, és sok boldogságot neked, és a kiscsaládnak💕💕
Kedves Kitti! Matrjoska vlognál említették a neved, kíváncsivá tett, hogy aki bírja amannak a vlognak az őszinteségét, humorát, hozzáállását az élet természetes és mégis ennyire fantasztikus dolgaihoz, valószínűleg hasonló az ízlése az enyémhez. Az első terhes videó nekem kissé erőltetett volt, túlszínészkedett. De csak tovább néztem, és amikor tegnap eljutottam ehhez a videóhoz, teljesen meghatódtam. Őszinte, bátor, intim, megható, ilyen videókat, ilyen üzeneteket érdemes közvetítetni a világnak! Gratulálok Nektek a babához és egymáshoz! Külön kiemelném Martint, amiért a terhesség kiderülése után nem egyből eljegyzésre gondolt, hogy még a gyerek érkezése előtt a házasságot is kipipáljátok (és félreértés ne essék, elhiszem, hogy azok is őszintén akarják a házasságot, akik már babával kötik meg, de sokan csak a papírforma miatt) attól szerintem sokkal egyedibb és fontosabb ajándékot adott azzal a nyaklánccal. Komolyan, babaváró hitel helyett ilyen tartalmakkal lehet meghozni a kedvet a családalapításhoz. Várom a további videókat és minden jót Nektek!
Szerdàn csàszàroznak az iker fiacskàinkkal. Utàna majd kiderül ikresek hogyan csinàljàk. Nem mondom, hogy nem izgulok, de vàrom, hogy àtèlhessem ezt a csodàt! Kitartàst nektek! Cukik vagytok!! 😊❤️
Nagyon meghatódtam , komolyan az összes pillanatàt visszahoztad a szülèsemnek, nem beszèlve az első hónapokról. Köszönöm ezt az időutazást csodàlatos vagy csak így tovàbb
Annyira cuki-muki baba, nagyon szép. A nagylányom kb annyi idős mint te, akkor is volt már baba-mama szoba és nálam is császármetszést kellett csinálni, de akkor nekem másnap hozták ki csak a babát és akkor még éjszakára elvitték, hogy tudjunk aludni. Hát igen a titok...látod ezért mosolyognak csak az emberek, mert ha mindenki elkezdené mesélni a történetét, megállna az élet, mert olyan hosszú mindenkié. Szülés után én is rengeteget bőgtem szinte mindenen. Otthon a fejem felett összecsaptak a hullámok, de mindenki belerázódik. Utólag azt mondom egy gyerekkel simán ellehet lenni egyedül is, bár én családcentrikus vagyok és mi együtt vagyunk 30 éve. A császármetszés helye változni fog sokat idővel.
Kitti, először is gratulálok mindenhez! Másodszor, annyira szeretem, hogy ennyire felszabadultan és nyíltan beszélsz egy ilyen témáról, ami sok helyen még ma is tabunak számít. Ahogy elmondod a kamerában (vagyis hát ugye nekünk) hogy milyen ez, és mire lehet számítani, rengeteg segítséget nyújtasz ezzel (szerintem) a sok-sok kismamának, és nőnek, akik most készülnek egy ilyen eseményre. És ezerszer befogadhatóbb, ahogyan ezzel a nyitottsággal elmondasz, és bemutatsz mindent.
Kitti! Én 15 hónapja lettem édesanya, de ahogy most néztem a videód újra felelevenedtek bennem ezek az érzések, amiken te is most mész át. A szülés és az első hat hét! Köszönöm, hogy kendőzetlenül minden cukormáz nélkül adtad át ezt nekünk nézőknek! Még több ilyen youtuber kéne. És vigasztalásul annyi(bár annó én sem tudtam elképzelni) minden lefog tisztulni és lesz olyan időszak, amikor már átfogja aludni az éjszakát :) sok boldogságot a gyönyörű babátokhoz!
Amint megláttam, kattintottam és már néztem is, nagyon vártam a következő részt, most pedig már nagyon várom a legközelebbi vele kapcsolatos videódat. :) Gyönyörű minden pillanat, amit megéltek, az, ahogy Martin hazavárt, az, ahogy ott van mellettetek, annyira jó ezt látni, a videó végét megkönnyeztem. És beengedsz az "intim" sírós pillanatokba is minket, elmondod őszintén a nehéz oldalát mindennek, nem tudok mást mondani rá, mint hogy csodálatos. És nagyon nagyon sok kitartást kívánok nektek, mert biztosan nem könnyű, de ahogy te is mondod, megéri. :)
Csodálatos párod van a végén folyamatosan rázott a hideg annyira megható ez az egész amint együtt átmentek❤ gyönyörű kisbaba, amyuka és család! Jó egészséget és még rengeteg boldogságot kívánok nektek!!!
Azok az őszinte sírós részletek. Újra át éltem mindent. Veled együtt sírtam most. Fájdalmas az egész, de a legcsodálatosabb érzés a világon. Megyek is gyorsan és lefekszem mellé aludni, mert 20 perc után már hiányzik ha nincs velem. :) (2 éves kisfiú anyukája)
Köszönöm! Imádtam ezt a videót (is). 4 hetes múlt a kislányom. Minden egyes szavaddal egyetértek. Sosem voltam még ennyire kimerült, nyűgös, de boldog sem. Nehéz, sokat sírok én is, de amint meglátom a kisbabám, eddig soha nem tapasztalt öröm, büszkeség feszíti a mellemet ( na meg a sok tej 😂 ). Egy szó mint száz, életem legszebb időszaka ez, nehézségekkel együtt is. 🥰 Gondtalan, boldog babázást kívánunk ❤
Martin egy aranyember :) Kitti nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvellek, teljesen követőddé váltam, a videóid mind láttam, ahogy ezt is. Örülök, hogy őszintén beszélsz mindenről, sok mindenkinek adsz erőt, a tapasztalataiddal, azzal hogy kimondod, amit senki. Együtt sírtam veled vagy nevettem :) Sok boldogságot a kisbabával ,!! :)
számomra annyira hihetetlen az, hogy egy 10 perces videót nem bírok egyhuzamban megnézni, mert vagy unom és kilépek vagy beletekerek állandóan, de egyszerűen ennek a sorozatnak az első és második részét úgy végignéztem, hogy nem hogy nem tekertem bele de annyira leköt és belemerülök hogy a 16 perces videó 5 percnek tűnik. ráadásul hozzátenném, lassan 18 éves vagyok, sosem szerettem a gyerekeket, nem is szeretnék gyereket.. de egyszerűen mégis ahogy beszélsz erről az egészről annyira őszinte és annyira átérzem minden egyes részletét annak amit mesélsz hogy egyszerűen imádom ezt hallgatni. remélem sok videó lesz még a babáról és nem fogod abbahagyni
Csodálatos vagy! Ezer meg ezer akadály lesz még, amit le fogsz/fogtok küzdeni! Biztos vagyok benne, hogy Félix baba a lehető legjobb helyre került! Millió szép pillanatot, boldogságot, és erőt kívánok!
Imádlak! Jó visszanézni milyen is volt, mert már kezdem elfelejteni mennyire sírós voltam. Pedig csak most lesz 6 hós a kisfiam. Az alvás nálam nem volt vészes, 5 hét 4 napos kora óta átalussza az éjszakákat kismanóm. ❤️ Martin pedig egy nagyon csodálatos ember!
Nagyon nagyon szerencsés vagy martint illetően. Hát igen és most jön még a neheze.. igaz a mondás kisgyerek kisgond nagy gyerek nagy gond.. de kitartás.. nekem 2 éves a fiam és soha semmiért nem cserélnék senkivel. A medálod gyönyörű. :) sok puszi szia
Azta! Le a kalappal előtted Kitti! Ez a 3. Videó tőled amit láttam, de végig sírtam az utolsó 5 percet! De már az első videó 5 perce után feliratkoztam. Hihetetlen milyen energia árad belőled. Párommal mi is a gyerek vállalás előtt állunk, és már előre a szülésen parázok, pedig még csak terhes sem vagyok! Most mondhatnám, hogy ez a videó segített hogy megnyugodjak, és könnyebb legyen neki vágni, de be kell valljam, mégjobban parázok, és inkább kétszer át fogom gondolni,.hogy tényleg szeretném e. De te csodálatos vagy! Jól csinálod! Annyira örülök, hogy rá találtam erre a videódra. ❤
Martin aranyos, figyelmes. Mindenmentes torta ...berohogtem.. Nagyon szep az a kisbaba. Es cuki,foleg,mikor meghallja a hangod :) Gratulalok! Es drukkolok neked! Latom, elotortek az anyai osztonok. Jo,hogy dokumentalod ezeket a nehezsegeket is. Ugy,ahogy vannak. Bator vagy.
Szia!Igazàn őszinte,kedves videót készítettél!Én nem szültem,de volt egy olyan nőgyógyàszati hasi műtétem,mint a csàszàr.A hasamon a seb felett az elején én sem éreztem semmit,de aztàn szép lassan visszatért.Nem 100%ra,de olyan 80.Szerintem nàlad is így lesz!Gratulàlok a bébihez,gyönyörű!
Annyira szép vagy jót tett neked egy kis drágaság, mert nagyon kivirúltál tőle! (Nem mintha eddig nem lettél volna volna egy boldog, szép és csodálatos nő) Egy gyönyörű gyermeket hoztál világra, ezéri is gratulálok!❤❤❤❤ Sok sikert előre is a gyerek neveléshez a szerelmeddel!❤ Szép napot, üdv Mira!😍😍😍
Minden tiszteletem Kitti! ❤ Egyik kedvenc videósom vagy, azt hiszem nem véletlenül, nagyon sok boldogságot és sikert kívánok az egész családnak!! A picinek pedig sok-sok egészséget!! 😊😍😍😍😍❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nézem a videót közben rá nézek a fiamra és potyognak a könnyeim. ☺️ Nagyon jó anya vagy! Olyan jó hogy Martin így gondolkodik példát vehetne róla sok férfi! 💙
Szia, ez brutálisan őszinte videó volt..igaz nekem nincs gyerekem , fogalamam sincs milyen lehet de annyira jó hogy te bemutatod a nehezebb időszakot is és fel mered vállalni az "ősanya" arcod.:D "Brutális fanszőrrel" ezen annyira felnevettem meg a barátok közt beénekléseden :D
Szia Kitti! Köszönöm hogy megosztod velünk ezeket az élményeket! Én még nem vagyok édesanya, de ha egyszer odajutok hogy babavàràs és szülés megnézem a videóid és újra megnyugodok, hogy nincs mitől félni a szüléstől. Hanem tudni fogom ez csoda. Köszönöm!
Szuper videó. Aterzem, most született a második babám, kisfiú. És hat a kis pasik tényleg hasfajosak. Mondjuk nekem talán ennyit nem sír , de a kislányomhoz képest tényleg hasfajos. Túléljük az első 12 hetet 💪🏻 kitartás💙
Imádtam ezt a videót Kitti! Most találtam rád, de minden hálám, hogy beajánlott a RUclips. Annyira tök jó, őszinte. Ezekről senki nem szokott beszélni, nem hogy meg is mutatja. Köszönöm hogy megcsináltad ezeket a videókat! 🙏🏻😊
Ez annyira szép!❤ Nem vagyok egy sírós típus de voltak pillanatok amiket megkönnyeztem😥❤ Köszönjük hogy megosztottad a TITKOT!❤ Minden gyereknek olyan szülőket kívánok mint ti! És minden lánynak olyan párt mint Martin mert ilyen nagyon kevés van❤
Idejét nem tudom mikor kommenteltem utoljára. De ezeken a babavárós videókon, és legfőbbképp ezen úgy sírtam, mintha én szültem volna. Imádlak titeket, ezt a bánásmódot, szeretetdömpinget...szavakat nem találok. Köszönöm neked ezt az egészet! Mindig legyetek iszonyatosan boldogok! Csodálatosak vagytok! ❤
Sajnálom azt amin keresztül mentél de szeintem teljesen megérte mert csodálatos kisfiút hoztál a világra.Csodálatos a pici gratula❤❤❤ És nagyon jó neked hogy ilyen drága párod van...Nagyon jó a videó.Nagyszerű anya vagy Kitti,Félixke igazán szerencsés.❤❤❤ Puszi💋
Hát megkönnyeztem a videóidat...főként a második részét.Egy sima, és 2 császárom volt.Szuper,hogy te ezt ilyen jól élted meg. Tényleg.❤❤❤Viszont fura volt látni ahogy sírsz...nagyon fájt látni.Holott biztos vagyok benne,hogy én is voltam ilyen állapotban....de komolyan mondom,hogy nem igen emlékszem.Lehet tényleg igaz,hogy az idő mindent megszépít.❤Mindenesetre hatalmas örömöt és boldogságot nektek.Szuperek vagytok.Gyonyoru kis család.❤❤😊😊😊
Az én kisfiam tavaly január 29-én született. Emlékszem, milyen lelkiismeretfurdalásom volt, mikor először haragudtam rá, amiért nem hagyott aludni. Úgy zokogtam, mint te, a bűntudattól. Szuper jól csinálod!! 🙂
Te elmondhatod hogy szerencsés vagy, van egy csodálatos férjed van, és a gyereket ép egészséges!! GRATULÁLOK!💖💖😊🤗😘 A gyereked a szülinapi ajándékod!! Ennél szebb nincs!😘😘😍😍
Nagyon gratulálok a kis Félixhez! Ezek a nehezebb napok, hetek gyorsan eltelnek és kialakul egy rendszer és sokkal könnyebb lesz minden! Sok boldogságot!!!
Kitti, te vagy az egyetlen youtube anyuka, aki ugy elmondja, ahogy van, koszi az oszinteseget.👍Nem vartam,h. ennyire szemelyes lesz a videod. Pontosan igy van, siras, keves alvas, megbaratkozni azzal h mas eleted van mar, hullamzo hangulat.Amikor a csalad egyutt nezi a babat hogy mosolyog es fejlodik, csodalatos. Nekem a fiam 3 eves mar, de ha visszagondolok az elejere, mindig elerzekenyulok. Nagyon szep pillanatok voltak, de egyben nehez is. Kitti, gyonyoru a kisfiatok!👶 A parod nagyon jól teszi ha nyugtat, aranyos volt. 😄
Csak hallgass a szívedre és az ösztöneidre Kitti, a gyereknevelésben. Még lesz sok - sok nehéz pillanat az évek során, de biztosítalak arról, hogy ennél szebb dolog, mint hogy Anyuka lettél, nincs az egész világon. Nagyon csodás Szülők vagytok Martinnal, sok boldogságot kívánok Nektek! Az első pár hónap kicsit keményebb, de aztán ha már tudtok aludni, egyből szebb lesz a világ! Élvezzétek minden pillanatát a babázásnak, hiszen olyan gyorsan felnőnek, sajnos! Szeretettel ölel egy ötvenes, két csodás felnőtt fiús anyuka ( aki már alig várja, hogy Nagyi legyen! :)
Nekem a bffem 3-asiker egyik tagja. És azt mondta hogy náluk is az apuka nagyon segített és ők is megcsinálták! Ti is ügyesen felnevelitek majd és nagyon ügyes gyerekké fog válni❤️ UI: Félix eszméletlenül édes ❤️❤️
Szia Kitti! Bár még csak most leszek 19 éves és még a szerelmet távolról sem ismerem + még párkapcsolatom sem volt, de a Félixről szóló videók után (amiket egyébként újra néztem megint és végig sírtam) megsokszorozódik a kedvem és a lelkesedésem a gyerekvállaláshoz. (Persze még nincs itt az én időm, de már nagyon várom.) Remélem egyszer én is találok egy olyan kedves és figyelmes férfit, amilyenhez neked van szerencséd. És a fiad nagyon szép kisbaba! Jó látni, hogy őszinte vagy, de emellett megmarad a humorod és jó látni, hogy jól kezeled a dolgokat és jó anya vagy! Nagyon jól áll, gyönyörű vagy, szinte ragyogsz! Nem szokásom kommentet írni, de köszönöm, hogy ilyen tartalommal teli és érdekes videót is lehet látni általad a RUclips-on. Gratulálok és minden jót kívánok az egész családnak! ❤
Szia Kitti. :) 2016 januárban született a kislányom. De 2015 október óta egyedülálló vagyok. Milyen? Nehéz! Kétszer annyi felelősség, kétszer annyi kudarc, kétszer annyi kimerültség, kétszer annyi munka, kétszer annyi stressz, kétszer annyi könny. Viszont kétszer annyi szeretet, és büszkeség.. Nagyon örülök hogy te nem csak a szépet és jót mutatod meg az anyaságból, a szülőségből. Hanem a rosszat és nehézségeken is. Hidd el! Te is belerázodsz ebbe az életben! :) Gratulálok! Sokat boldogságot és egészséget kívánok nektek!❤️ "Eljön az idő, amikor utoljára eteted meg a kisbabádat. Amikor egy hosszú nap után csak a mellkasadon alszik el, lehet az lesz a legutolsó alkalom, hogy veled akar majd aludni. Amikor egész nap cipelned kell, mert csak a karodban nyugszik meg, lehet az lesz az utolsó alkalom, hogy azt kérte emeld fel. Amikor este te mosod meg a haját a kádban, lehet az lesz az utolsó alkalom, amikor te fürdetheted és nem egyedül fürdik már. Amikor fogod a kezét az utcán, lehet az lesz az utolsó alkalom, mert másnap már nem kéri a kezed. Amikor éjszaka átlopakodik a szobádba, hogy veletek aludjon, lehet az lesz az utolsó alkalom, hogy erre ébredsz fel. Amikor a "csip-csip csókat" éneklitek, miközben egymás kezét csípitek, lehet az lesz az utolsó alkalom, amikor elhangzik ez a dal. Amikor puszit adsz neki a tanterem bejárata előtt, lehet az lesz az utolsó alkalom és másnap már egyedül akar bemenni az iskola kapuján. Eljön az idő, amikor utoljára olvasol estimesét, mikor utoljàra törlöd meg a maszatos arcát, amikor utoljára szalad feléd kinyújtott karokkal. Lehet nem is tudod, hogy az az utolsó alkalom, egészen addig, amíg nem lesz több ilyen. Utána is időbe telik, amíg erre ráébresz. Úgyhogy most, amíg minden nap többször csinálod meg ezeket a dolgokat, jusson eszedbe, hogy eljön az az idő, amikor megtennél bármit egyetlen ilyen dologért is. "
A végére már elsírtam magam.. Kitti nálad jobb anyukát nem kaphatott volna a kis Félix❤️❤️ és peldamutato a kitartasod! Annyira sok energia és erő van benned, én is egy ilyen kitartó, magabiztos, és faraszthatatlan anyuka szeretnék lenni.. ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Annyira magamat látom... engem február 22èn császároztak...ès annyira jókat mosolyogtam ès mègis könnyeztem meg a videód. Akkor kezdtelek el követni mikor megtaláltam az Terhes vagyok videód. Átèrztem akkor is most is! Kitartás és puszi! Egy szintén friss fiús anyuka😘
Drága Kitti! Megfogadtam, hogyha megszületik a kisfiam, írni fogok. Márciusban született meg a drágám sürgősségi császárral. Borzasztóan sokat segítettek nekem a szülős videóid. Többet mint hinnéd. Szülés előtt vagy 10x megnéztem, így a kórházban nagyon jó volt, hogy tudtam mi vár rám, és nem féltem. Te segítettél benne. Úgyhogy nagyon szépen köszönöm neked, hogy erőt adtál 😊💙💙💙
12:34 Kitti, mond meg nekem, mindig azt mondod hogy "teltebb vagy" Hol?????????? Olyan bomba nő vagy!!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️Hidd el nekem!!! És persze egy gyönyörű anyuka ❤️❤️😍😍🙏🙏gratulálok, legyetek boldogok és egészségesek🙏❤️😍
Annyira aranyos Félix! 😍😍 A kedvenc részem amikor sírsz, hogy ráejtetted a picire a telefont! Olyan aranyosan cumizik Félix miközben Martin mondja, hogy milyen vasgyúró fiúcska. 😍Annyira átéreztem azt a pár másodpercet! Én nem vagyok anyuka, sőt még a 18-at is csak nemsokára töltöm, de bébiszitterkedem,ezáltal teljesen átjött a telefon képernyőén mekkora felelősség, stressz is egy pici babával bánni. Nagyon tisztellek azért is, hogy megmutatod az életnek igen is van egy rossz oldala, egy olyan ahol csak sírni és sírni tudsz (, de ezt mind felváltja egy icipici gömb boldogság😍) és azért is, hogy híresség létedre te nem veszed semmibe az embereket! Nagyon is sokat foglakozol a környezeteddel sok másik híres emberrel ellentétben! Remélem még nagyon sok videódat látjuk! Sok puszi az egész családnak innen a távolból! 😍😘❤️💙
Kedves Kitti! Először is gratulálok Nektek, csodálatos ez a kisfiú :) , másodszor én 8 éve szültem az első kisfiam, és annyira felelevenedtek az emlékek, mikor én is zokogtam,hogy rossz anya vagyok,hogy zokogtam,mert nem aludtunk stb... tisztára ,mintha magamat láttam volna :D... azóta nekem már hárman vannak, három kisfiú, lesznek még nehéz pillanatok, percek,napok, de megéri, ahogy Te is mondtad..és meglásd, nagyon nagyon hamar elrepülnek az évek, a sok nehézség ellenére, nekem ezek a hetek voltak a legkedvesebb hetek (lehet hülye vagyok :D ) Puszi nektek
Jaaaaaaaaaj! Néhány résznél én is könnyeztem, csodálatos videó lett és nagyszerű ,ritka megértő párod van! Nagyon sok boldog pillanatot a kis lurkóval, gyönyörű család vagytok. :)
Szia Kitti! Nem vagyok már huszonéves, kb az édesanyáddal lehetek egykorú, de örülök, hogy rátaláltam a csatornádra. Abszolút színvonalasabb vagy minden szinten több "vén rókánál", akik ebben a műfajban mozognak, gratulálok ehhez, sok munkád van benne. Köszönöm azt, hogy a történeteiddel sok emléket visszahozol a babavárás/szülésem időszakából, sikeresen elityeredtem nem is egyszer ezeken a videóidon☺️ jó egészséget nektek, és várom az újabb videóidat! ☺️
Gratulálok! A hasfájás életkori sajátosság éretlen a bélrendszer még 3 hónapos korára elmulik! Utána kezdődik a fogzás.... Majd a nagymozgások! 19 hónapos a kisfiam és kb 2 éve nem aludtam ki magam volt h 2 órákat aludtam hónapokig! Kitartás! Még fiatal vagy a szervezeted még jól bírja elvileg 😉😉😉 Én 40 évesen azt mondom más mint amikor 21 évesen szültem! De megéri a fáradtság értük miattuk! Nagyon aranyos kisfiú amúgy! Jó egészséget kívánok Nektek!
Köszönjük szépen, Kitti! A rengeteg sírás, örömöt, csodálatot és minden érzelmet amit ezekkel a sorozatokkal okoztál nekünk❤️ Csodálatos anya vagy! Köszönünk mindent! ❤️
Végig néztem igy a mai napon az összeset az első Terhes viditől eddig! Őszinté megmondom én 24éves vagyok 11hetes kismama. Hányok folyton! Parázok hogy mi jön még! De ezek a videok annyira pozitivak voltak és olyan igazi és valoságteljes! Hogy egy delélőtt alatt egy csomó félelmem elillant! Sirtam meg nevettem végig rajtuk😅 azon is sirtam aminn más nem😅 Jo egészséget boldogságot nektek kis családnak 😘🤗❤️ Köszönöm hogy ezt megosztottad! Szügsége van rá minden fiatal csajszinak aki babát vár! 😊✌🏿 szuper vagy Kitti!
Bekönnyeztem.. nem rég óta nézem a videóidat de nagyon szimpatikus vagy. Ebből a 2 "anyukás" videóból azt lehet levonni hogy csodálatos anya vagy. Kívánok nektek sok erőt és egészséget és sok sok csodálatos pillanatot a kicsi Félixel! 😊
Uristeen!!! 😭Majdnem vegig bogtem az egesz videot, annyira jo volt nezni, szinte ateltem az en szulesemet ami szinten csaszar volt, sok sok sirason vagyok tul, de annal tobb boldogsag es szeretet van a szivemben! ❤ Semmihez sem foghato ez a TiTOK az biztos! Nagyon tiszteletre meltoan jo szulok vagytok! Minden jot kivanok ,sok alvassal toltott orat meg minden ilyesmit 🤗😁 Gyonyoru ez a kis Felix baba,imadnivalo 😊 Varom a kovetkezo reszt 😘
Istenem meg kell zabálni! ❤️😍Annyi édes! Borzasztó szerencsés vagy Kitti hogy ilyen párod és babád lehet! ❤️❤️👨👩👦Boldog szülinapot utólag is és sok boldogságot!!🎉🎉🍼😍🤣❤️
Jujj olyan aranyooosss😍😍😍😍😍Gratulálok mégegyszer❤❤ Egy story: Ugye hát a mi családunk elég nagy és kábé a felét sem ismerem.És hát március 12.én bővült a család egy kisfiúval és én csak arra gondoltam hogy 9hónap alatt felkellet készülnie az anyukának arra,hogy lesz egy gyermeke.Én eszt az egészet Július 18.án(pont a szülinapomon)tudtam meg.Eszméletlen boldog voltam hogy lesz a családban egy kisbaba és hogy láthatom ahogy felnő.(vége) Mégegyszer gratulálok Félixhez egynapon van vele a névnapom!Engem ugye Annabellának hívnak és hát nem sok naptárba van benne a névnapom de június 9.én van mint Félixnek
Nagyon gratulálok 3x-ra is. Az én anyukám engem az ikertestvéremet és a 2 évvel idősebb báttyámat egyedül nevelt fel minket! ❤️ ❤️ ❤️ (büszke vagyok rá)
Ez az eddigi legőszintébb vlog videó, amit valaha láttam.
Egy vlogger, aki nem szégyenlősködik a kamera előtt smink nélkül, kócosan, kisírt szemekkel sem. Csodálatra méltó vagy!
Alig várom a: Úristen, a kamaszokkal csak a gond van!! című sorozatot :)
ahh én is XDD
😂😂
na jó van má' ez gonosz
Én is
Addigra megöregszek...
☺☺☺☺☺☺☺☺☺
Martin egy csodalatos par👍🏻🙂csoda hogy vannak ilyen ferfiak
Egy férfinak ilyennek KELL lennie, vagyis én ilyen felelősségtudó férfi szeretnék lenni🤷♂️
🙄
@@bencebanda2180 hány éves vagy?😏
@@petraruszanyuk7811 14 vagyok
Kamera előtt ilyen, nem veszed észre, hogy ez egy színjáték?
❤️❤️❤️❤️❤️🙏🏼
Kitti te vagy a legjobb és a legerősebb
Jaj annyira aranyooos! 😍😍
Legalább 10× megnéztem az első részt! 😍
Ezt is már 3× de annyira cuki!
En csak 15 x
Én elsírtam magam, amikor a videóban Kitti végre benyitott a lakásba 😍😂
Én csak 10x az 1.részt!❤
Ne sírj Kitti! Nagyon jó anyuka vagy,már nem Super woman,hanem SUPER MOTHER!
Kitartást neked,Martinnak,Félixnek,sok erőt és legyetek együtt nagyon sokat😍💖
Szuper és vagány anyuka vagy Félix pedig gyönyörű kisbaba alvással kapcsolatban nyugi fogsz ha nagyobb lesz törpéd bár hogy őszinte legyek én nekem 2.5 éves és 8 hónapos múlt gyermekeim és nagyon nagyon hiányzik az alvás
14 éves fiú létemre nagyon le tudnak kötni a videóid!
Konkrétan a hétvégémet azzal töltöm hogy megnézem az összes videódat! Nagyon gratulálok így utólag is hogy anyuka lettél!
HerxGameplay en neked gratulalok :) erzekeny lelku fiu lehetsz, maradj is ilyen ^^
@@kittyb5778 Csak néha vagyok érzékeny de akkor nagyon. 😅
Őszintén megmondom, hogy a korábbi videóid eddig nem voltak túl nagy hatással rám, de ez a "szülős sorozat" viszont teljesen levett a lábamról. Hogy miért? Mert ennyire nyílt és őszinte vagy benne. A legtöbb vlogger/insta anyuka még szülés után is mindig mosolyogva, kifogástalan sminkkel, hajjal és öltözékkel pózol a babájával, és bizonygatja, hogy az anyaság mennyire csodálatos, szuper dolog, aminek minden pillanatát élvezi. A képmutatás magasfoka.
Ezzel szemben te felvállalod magad, amikor nem vagy a legjobb formában, nem szégyelled a könnyeidet, hogy nem vagy épp csinos. Beszélsz arról, hogy a császár után bizony fájdalmak vannak, hogy nem tudsz aludni, és bizony az anyaság közel sem olyan idilli, mint amilyennek sokan beállítják. Nem sokan tennék nyilvánossá a közvetlenül szülés előtt és után készült képeket/videókat, ahogy te csináltad.
Minden elismerésem a tiéd!!! Én még nem szültem, de mégis sokkal jobb látni az ilyen őszinte anyukák videót a témáról, még ha el is borzaszt, amikor a nehézségekről beszélsz. Az anyaságnak és a szülésnek nem csak szép meg jó oldala van, ezzel már jobb előre tisztában lenni.
Remélem a többi videót is hasonlóan szókimondó lesz.
Gratulálok a picihez, nagyon sok boldogságot, és kitartást kívánok nektek! 😊😊
szívemből szóltál
Így van! Jól mondod, hányni tudnék az ilyen celebanyuka-megnyilvánulásoktól, hogy az ő babájuk “kiegyensúlyozott”, “sosem sír”, “átalussza az éjszakát”, mindenki full sminkben szoptat, sosem fáradtak, van idő edzeni, van idő bulikázni meg picsáskodni. Végre valaki, aki őszintén megmutatja, milyen nehéz egy fiatal anyuka élete!
Én is sírtam mert te is sírtál😭😭😍😍 ez olyan csodás
Kyra én is 😍😍😍☺️
Én is😭😍
Kyra vegig sirtam😭😭😭😭😭
Én is sírtam..
Én is
Viszonylag friss szakítás után nem tudtam mennyire bírok "jó szájízzel" végig nézni egy olyan videót ami feltehetőleg boldogság és szerelem mámorban fog úszni. Nagyon durva hibát követtem volna el, ha végül máshová kattintottam volna. A természetesség, az igazi sztori, az igazi "anyaság" még soha semmiből nem jött át ennyire. A tény, hogy te 3 napig sírtál azon, hogy ráejtetted a babára a telefont, holott ő meg sem érezte... Ez az a fajta anyaság amire szerintem valahol mindenki vágyik. Mind ilyen anyukát szeretnénk és mind ilyen anyukák szeretnénk lenni. Én legalábbis biztosan.
Istenem,én csak azt tudom kérni,hogy ugyanilyen csodálatos családom legyen mint amilyen a tiétek!Gratulalok nektek!Vigyazzatok nagyon erre ii tüneményre...remelem minden rendben lesz veletek!A legjobbakat kívánom nektek!❤️
"Tisztelet jele". Ez igazàn szuper dolog, hogy ennyire làtja.
Szerintem ez a videó sok embernek segít, nekem mindenkèpp :)!
Még csak 14 vagyok, de annyira várom -már évek óta- , hogy anya lehessek és megélhessem ezt, amiről most ilyen szépen beszéltél. Csodállak Kitti! Az a pozitivitás ami árad belőled, az valami elképesztő! Remélem még sok ilyen videót készítesz majd, mert én nézni foglak! Te vagy a példaképem!♡♡♡♡♡♡♡
Én is...
Olyan gyorsan kattintottan erre a részre, hogy csak na..🤣 ANNYIRA SZERETEM A VIDEÓIDAT!😍 Maradj mindig ilyen..💕 Csodálatos anyuka vagy. A kisbabád meg egy angyal!😍
Még egy angyal! 😜
Úristen .
Ez a videó teljesen visszaadta az én csàszàros szüléstörténetem.
Èn 1994. 01.07.- én születtem 13:00- kor.
A Kisfiam 2018. 01.08.-án 12:00.-kor.
Csodálatos Születèsnapi ajàndèk volt.
Csàszàr utàn nagyon gyorsan regenerálódtam, èn is meg voltam magamon lepődve, és ebben sokat segitett az , hogy volt/van egy csodálatos párom.
Èn örülök , hogy megosztottad ezt velünk.
Jaaaj Istenkém... itt sírdogáltam a videó alatt. Mennyire megható és fantasztikus! Sok erőt, egészséget és boldogságot az egész családotoknak!
Én 15:23 - kor kész!!! El kezdtem zokogni!! Kitti te annyira tiszteletre méltó ember vagy! Te vagy a példaképem, és sok boldogságot neked, és a kiscsaládnak💕💕
Kedves Kitti! Matrjoska vlognál említették a neved, kíváncsivá tett, hogy aki bírja amannak a vlognak az őszinteségét, humorát, hozzáállását az élet természetes és mégis ennyire fantasztikus dolgaihoz, valószínűleg hasonló az ízlése az enyémhez. Az első terhes videó nekem kissé erőltetett volt, túlszínészkedett. De csak tovább néztem, és amikor tegnap eljutottam ehhez a videóhoz, teljesen meghatódtam. Őszinte, bátor, intim, megható, ilyen videókat, ilyen üzeneteket érdemes közvetítetni a világnak! Gratulálok Nektek a babához és egymáshoz! Külön kiemelném Martint, amiért a terhesség kiderülése után nem egyből eljegyzésre gondolt, hogy még a gyerek érkezése előtt a házasságot is kipipáljátok (és félreértés ne essék, elhiszem, hogy azok is őszintén akarják a házasságot, akik már babával kötik meg, de sokan csak a papírforma miatt) attól szerintem sokkal egyedibb és fontosabb ajándékot adott azzal a nyaklánccal. Komolyan, babaváró hitel helyett ilyen tartalmakkal lehet meghozni a kedvet a családalapításhoz. Várom a további videókat és minden jót Nektek!
Szerdàn csàszàroznak az iker fiacskàinkkal. Utàna majd kiderül ikresek hogyan csinàljàk. Nem mondom, hogy nem izgulok, de vàrom, hogy àtèlhessem ezt a csodàt! Kitartàst nektek! Cukik vagytok!! 😊❤️
Gratulalok neked is Kukorda Edina
Nagyon meghatódtam , komolyan az összes pillanatàt visszahoztad a szülèsemnek, nem beszèlve az első hónapokról. Köszönöm ezt az időutazást csodàlatos vagy csak így tovàbb
Imádom, hogy ilyen őszinte vagy. Minden tiszteletem, amiért ilyen sírós, natúr videókat is be mersz vállalni. Nagyon édesek vagytok. Kitartást! 😍
Annyira cuki-muki baba, nagyon szép. A nagylányom kb annyi idős mint te, akkor is volt már baba-mama szoba és nálam is császármetszést kellett csinálni, de akkor nekem másnap hozták ki csak a babát és akkor még éjszakára elvitték, hogy tudjunk aludni. Hát igen a titok...látod ezért mosolyognak csak az emberek, mert ha mindenki elkezdené mesélni a történetét, megállna az élet, mert olyan hosszú mindenkié.
Szülés után én is rengeteget bőgtem szinte mindenen. Otthon a fejem felett összecsaptak a hullámok, de mindenki belerázódik. Utólag azt mondom egy gyerekkel simán ellehet lenni egyedül is, bár én családcentrikus vagyok és mi együtt vagyunk 30 éve. A császármetszés helye változni fog sokat idővel.
Mami életei vagytok mind a hárman❤️❤️❤️
Kitti, először is gratulálok mindenhez! Másodszor, annyira szeretem, hogy ennyire felszabadultan és nyíltan beszélsz egy ilyen témáról, ami sok helyen még ma is tabunak számít. Ahogy elmondod a kamerában (vagyis hát ugye nekünk) hogy milyen ez, és mire lehet számítani, rengeteg segítséget nyújtasz ezzel (szerintem) a sok-sok kismamának, és nőnek, akik most készülnek egy ilyen eseményre. És ezerszer befogadhatóbb, ahogyan ezzel a nyitottsággal elmondasz, és bemutatsz mindent.
Kitti! Én 15 hónapja lettem édesanya, de ahogy most néztem a videód újra felelevenedtek bennem ezek az érzések, amiken te is most mész át. A szülés és az első hat hét! Köszönöm, hogy kendőzetlenül minden cukormáz nélkül adtad át ezt nekünk nézőknek! Még több ilyen youtuber kéne.
És vigasztalásul annyi(bár annó én sem tudtam elképzelni) minden lefog tisztulni és lesz olyan időszak, amikor már átfogja aludni az éjszakát :) sok boldogságot a gyönyörű babátokhoz!
Amint megláttam, kattintottam és már néztem is, nagyon vártam a következő részt, most pedig már nagyon várom a legközelebbi vele kapcsolatos videódat. :) Gyönyörű minden pillanat, amit megéltek, az, ahogy Martin hazavárt, az, ahogy ott van mellettetek, annyira jó ezt látni, a videó végét megkönnyeztem. És beengedsz az "intim" sírós pillanatokba is minket, elmondod őszintén a nehéz oldalát mindennek, nem tudok mást mondani rá, mint hogy csodálatos. És nagyon nagyon sok kitartást kívánok nektek, mert biztosan nem könnyű, de ahogy te is mondod, megéri. :)
Gyönyörű kisbabád van, ahogy te is az vagy! ❤
Csodálatos párod van a végén folyamatosan rázott a hideg annyira megható ez az egész amint együtt átmentek❤ gyönyörű kisbaba, amyuka és család! Jó egészséget és még rengeteg boldogságot kívánok nektek!!!
Azok az őszinte sírós részletek. Újra át éltem mindent. Veled együtt sírtam most. Fájdalmas az egész, de a legcsodálatosabb érzés a világon. Megyek is gyorsan és lefekszem mellé aludni, mert 20 perc után már hiányzik ha nincs velem. :) (2 éves kisfiú anyukája)
Köszönöm! Imádtam ezt a videót (is).
4 hetes múlt a kislányom. Minden egyes szavaddal egyetértek. Sosem voltam még ennyire kimerült, nyűgös, de boldog sem. Nehéz, sokat sírok én is, de amint meglátom a kisbabám, eddig soha nem tapasztalt öröm, büszkeség feszíti a mellemet ( na meg a sok tej 😂 ). Egy szó mint száz, életem legszebb időszaka ez, nehézségekkel együtt is. 🥰
Gondtalan, boldog babázást kívánunk ❤
Martin egy aranyember :) Kitti nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvellek, teljesen követőddé váltam, a videóid mind láttam, ahogy ezt is. Örülök, hogy őszintén beszélsz mindenről, sok mindenkinek adsz erőt, a tapasztalataiddal, azzal hogy kimondod, amit senki. Együtt sírtam veled vagy nevettem :) Sok boldogságot a kisbabával ,!! :)
számomra annyira hihetetlen az, hogy egy 10 perces videót nem bírok egyhuzamban megnézni, mert vagy unom és kilépek vagy beletekerek állandóan, de egyszerűen ennek a sorozatnak az első és második részét úgy végignéztem, hogy nem hogy nem tekertem bele de annyira leköt és belemerülök hogy a 16 perces videó 5 percnek tűnik. ráadásul hozzátenném, lassan 18 éves vagyok, sosem szerettem a gyerekeket, nem is szeretnék gyereket.. de egyszerűen mégis ahogy beszélsz erről az egészről annyira őszinte és annyira átérzem minden egyes részletét annak amit mesélsz hogy egyszerűen imádom ezt hallgatni. remélem sok videó lesz még a babáról és nem fogod abbahagyni
Csodálatos vagy! Ezer meg ezer akadály lesz még, amit le fogsz/fogtok küzdeni! Biztos vagyok benne, hogy Félix baba a lehető legjobb helyre került! Millió szép pillanatot, boldogságot, és erőt kívánok!
Hihetetlenül tökéletes férfi és apa Martin. És tökéletes szülők vagytok mindketten. Egy tökéletesen gyönyörű kisfiú tökéletes szülei 😊💗!
Már most csodálatos anya vagy! Sok boldogságot Nektek!🙏❤️
Nagyszerű anyuka leszel és a babád örülhet, hogy egy ilyen szuper családba született! Gratulálok!!!!
Imádni való vagy! Én is elsírtam magam közben! Nagyon szép kisbaba! Csodálatos nő vagy, csak így tovább! jó egészséget nektek! :)
Imádlak! Jó visszanézni milyen is volt, mert már kezdem elfelejteni mennyire sírós voltam. Pedig csak most lesz 6 hós a kisfiam.
Az alvás nálam nem volt vészes, 5 hét 4 napos kora óta átalussza az éjszakákat kismanóm. ❤️
Martin pedig egy nagyon csodálatos ember!
Nagyon nagyon szerencsés vagy martint illetően. Hát igen és most jön még a neheze.. igaz a mondás kisgyerek kisgond nagy gyerek nagy gond.. de kitartás.. nekem 2 éves a fiam és soha semmiért nem cserélnék senkivel. A medálod gyönyörű. :) sok puszi szia
De cukik vagytok. Nagyon romantikus a férjed . Szépek vagytok együtt.
Azta! Le a kalappal előtted Kitti! Ez a 3. Videó tőled amit láttam, de végig sírtam az utolsó 5 percet! De már az első videó 5 perce után feliratkoztam. Hihetetlen milyen energia árad belőled. Párommal mi is a gyerek vállalás előtt állunk, és már előre a szülésen parázok, pedig még csak terhes sem vagyok! Most mondhatnám, hogy ez a videó segített hogy megnyugodjak, és könnyebb legyen neki vágni, de be kell valljam, mégjobban parázok, és inkább kétszer át fogom gondolni,.hogy tényleg szeretném e. De te csodálatos vagy! Jól csinálod! Annyira örülök, hogy rá találtam erre a videódra. ❤
Gratulálok a gyerekhez nagyon szép baba sok egészséget neki és nektek sok boldogságot
Martin aranyos, figyelmes.
Mindenmentes torta ...berohogtem..
Nagyon szep az a kisbaba. Es cuki,foleg,mikor meghallja a hangod :)
Gratulalok! Es drukkolok neked!
Latom, elotortek az anyai osztonok.
Jo,hogy dokumentalod ezeket a nehezsegeket is. Ugy,ahogy vannak. Bator vagy.
A kis Félix nagyon szerencsés,hogy ilyen jó szülei vannak!! Hidd el Kitti,mindent meg fogtok oldani❤️
Szia!Igazàn őszinte,kedves videót készítettél!Én nem szültem,de volt egy olyan nőgyógyàszati hasi műtétem,mint a csàszàr.A hasamon a seb felett az elején én sem éreztem semmit,de aztàn szép lassan visszatért.Nem 100%ra,de olyan 80.Szerintem nàlad is így lesz!Gratulàlok a bébihez,gyönyörű!
Annyira szép vagy jót tett neked egy kis drágaság, mert nagyon kivirúltál tőle! (Nem mintha eddig nem lettél volna volna egy boldog, szép és csodálatos nő) Egy gyönyörű gyermeket hoztál világra, ezéri is gratulálok!❤❤❤❤ Sok sikert előre is a gyerek neveléshez a szerelmeddel!❤
Szép napot, üdv Mira!😍😍😍
Minden tiszteletem Kitti! ❤ Egyik kedvenc videósom vagy, azt hiszem nem véletlenül, nagyon sok boldogságot és sikert kívánok az egész családnak!! A picinek pedig sok-sok egészséget!! 😊😍😍😍😍❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nézem a videót közben rá nézek a fiamra és potyognak a könnyeim. ☺️
Nagyon jó anya vagy! Olyan jó hogy Martin így gondolkodik példát vehetne róla sok férfi! 💙
Le sem tagadhatná senki, hogy az a kis aranyos Félix a te fiad. Nagyon jó család vagytok! Sok boldogságot nektek!
Jaj de aranyosak vagytok.. 😍❤
En is mindjárt sírok..
Ellég fiatal vagyok de allig várom hogy nekem is legyen gyerekem.
Ez gyönyörű volt. Én is sírtam. Olyan szépeket mondtál. Tényleg csodálatos anya vagy!!!
Szia, ez brutálisan őszinte videó volt..igaz nekem nincs gyerekem , fogalamam sincs milyen lehet de annyira jó hogy te bemutatod a nehezebb időszakot is és fel mered vállalni az "ősanya" arcod.:D
"Brutális fanszőrrel" ezen annyira felnevettem meg a barátok közt beénekléseden :D
Szia Kitti! Köszönöm hogy megosztod velünk ezeket az élményeket! Én még nem vagyok édesanya, de ha egyszer odajutok hogy babavàràs és szülés megnézem a videóid és újra megnyugodok, hogy nincs mitől félni a szüléstől. Hanem tudni fogom ez csoda. Köszönöm!
Szuper videó. Aterzem, most született a második babám, kisfiú. És hat a kis pasik tényleg hasfajosak. Mondjuk nekem talán ennyit nem sír , de a kislányomhoz képest tényleg hasfajos. Túléljük az első 12 hetet 💪🏻 kitartás💙
Imádtam ezt a videót Kitti! Most találtam rád, de minden hálám, hogy beajánlott a RUclips. Annyira tök jó, őszinte. Ezekről senki nem szokott beszélni, nem hogy meg is mutatja. Köszönöm hogy megcsináltad ezeket a videókat! 🙏🏻😊
Hogy lehetsz ilyen jo anyuka?!Nagyon aranyos Félix!A végén sírva fakadtam majdnem😢Nagyon aranyos!Sok boldogságot!❤️😍🥰
Ez annyira szép!❤
Nem vagyok egy sírós típus de voltak pillanatok amiket megkönnyeztem😥❤
Köszönjük hogy megosztottad a TITKOT!❤
Minden gyereknek olyan szülőket kívánok mint ti!
És minden lánynak olyan párt mint Martin mert ilyen nagyon kevés van❤
Idejét nem tudom mikor kommenteltem utoljára. De ezeken a babavárós videókon, és legfőbbképp ezen úgy sírtam, mintha én szültem volna. Imádlak titeket, ezt a bánásmódot, szeretetdömpinget...szavakat nem találok. Köszönöm neked ezt az egészet! Mindig legyetek iszonyatosan boldogok! Csodálatosak vagytok! ❤
Sajnálom azt amin keresztül mentél de szeintem teljesen megérte mert csodálatos kisfiút hoztál a világra.Csodálatos a pici gratula❤❤❤
És nagyon jó neked hogy ilyen drága párod van...Nagyon jó a videó.Nagyszerű anya vagy Kitti,Félixke igazán szerencsés.❤❤❤
Puszi💋
Hát megkönnyeztem a videóidat...főként a második részét.Egy sima, és 2 császárom volt.Szuper,hogy te ezt ilyen jól élted meg. Tényleg.❤❤❤Viszont fura volt látni ahogy sírsz...nagyon fájt látni.Holott biztos vagyok benne,hogy én is voltam ilyen állapotban....de komolyan mondom,hogy nem igen emlékszem.Lehet tényleg igaz,hogy az idő mindent megszépít.❤Mindenesetre hatalmas örömöt és boldogságot nektek.Szuperek vagytok.Gyonyoru kis család.❤❤😊😊😊
Az én kisfiam tavaly január 29-én született. Emlékszem, milyen lelkiismeretfurdalásom volt, mikor először haragudtam rá, amiért nem hagyott aludni. Úgy zokogtam, mint te, a bűntudattól. Szuper jól csinálod!! 🙂
Te elmondhatod hogy szerencsés vagy, van egy csodálatos férjed van, és a gyereket ép egészséges!! GRATULÁLOK!💖💖😊🤗😘
A gyereked a szülinapi ajándékod!! Ennél szebb nincs!😘😘😍😍
Nagyon jó anyuka vagy Kitti!!! Martin meg jó apuka! Legyetek örökké boldogok és egészségesek a kis Félixel együtt! :)
Nagyon gratulálok a kis Félixhez! Ezek a nehezebb napok, hetek gyorsan eltelnek és kialakul egy rendszer és sokkal könnyebb lesz minden! Sok boldogságot!!!
13:51 Félix arany vagy! És kisbaba és micsoda arcot vág hogy megjött Anya! Istenem de várok minden egyes videót! Imádlak imádlak titeket!
Kitti, te vagy az egyetlen youtube anyuka, aki ugy elmondja, ahogy van, koszi az oszinteseget.👍Nem vartam,h. ennyire szemelyes lesz a videod. Pontosan igy van, siras, keves alvas, megbaratkozni azzal h mas eleted van mar, hullamzo hangulat.Amikor a csalad egyutt nezi a babat hogy mosolyog es fejlodik, csodalatos. Nekem a fiam 3 eves mar, de ha visszagondolok az elejere, mindig elerzekenyulok. Nagyon szep pillanatok voltak, de egyben nehez is. Kitti, gyonyoru a kisfiatok!👶 A parod nagyon jól teszi ha nyugtat, aranyos volt. 😄
Le a kalappal elötted Kitti! Sokkal több, ilyen őszinte videó kell. Most már Én is kedvet kaptam az anyasághoz.
Csak hallgass a szívedre és az ösztöneidre Kitti, a gyereknevelésben. Még lesz sok - sok nehéz pillanat az évek során, de biztosítalak arról, hogy ennél szebb dolog, mint hogy Anyuka lettél, nincs az egész világon. Nagyon csodás Szülők vagytok Martinnal, sok boldogságot kívánok Nektek! Az első pár hónap kicsit keményebb, de aztán ha már tudtok aludni, egyből szebb lesz a világ! Élvezzétek minden pillanatát a babázásnak, hiszen olyan gyorsan felnőnek, sajnos!
Szeretettel ölel egy ötvenes, két csodás felnőtt fiús anyuka ( aki már alig várja, hogy Nagyi legyen! :)
2:08 baromira igaz!!
És a rengeteg bőgés az a normális! 😍😍 ilyen amikor valaki értékel, szeret és viszont szereted....
Nekem a bffem 3-asiker egyik tagja. És azt mondta hogy náluk is az apuka nagyon segített és ők is megcsinálták! Ti is ügyesen felnevelitek majd és nagyon ügyes gyerekké fog válni❤️
UI: Félix eszméletlenül édes ❤️❤️
Szia Kitti! Bár még csak most leszek 19 éves és még a szerelmet távolról sem ismerem + még párkapcsolatom sem volt, de a Félixről szóló videók után (amiket egyébként újra néztem megint és végig sírtam) megsokszorozódik a kedvem és a lelkesedésem a gyerekvállaláshoz. (Persze még nincs itt az én időm, de már nagyon várom.)
Remélem egyszer én is találok egy olyan kedves és figyelmes férfit, amilyenhez neked van szerencséd. És a fiad nagyon szép kisbaba! Jó látni, hogy őszinte vagy, de emellett megmarad a humorod és jó látni, hogy jól kezeled a dolgokat és jó anya vagy! Nagyon jól áll, gyönyörű vagy, szinte ragyogsz!
Nem szokásom kommentet írni, de köszönöm, hogy ilyen tartalommal teli és érdekes videót is lehet látni általad a RUclips-on.
Gratulálok és minden jót kívánok az egész családnak! ❤
Szia Kitti. :)
2016 januárban született a kislányom. De 2015 október óta egyedülálló vagyok. Milyen? Nehéz! Kétszer annyi felelősség, kétszer annyi kudarc, kétszer annyi kimerültség, kétszer annyi munka, kétszer annyi stressz, kétszer annyi könny. Viszont kétszer annyi szeretet, és büszkeség..
Nagyon örülök hogy te nem csak a szépet és jót mutatod meg az anyaságból, a szülőségből. Hanem a rosszat és nehézségeken is.
Hidd el! Te is belerázodsz ebbe az életben! :)
Gratulálok! Sokat boldogságot és egészséget kívánok nektek!❤️
"Eljön az idő, amikor utoljára eteted meg a kisbabádat.
Amikor egy hosszú nap után csak a mellkasadon alszik el, lehet az lesz a legutolsó alkalom, hogy veled akar majd aludni.
Amikor egész nap cipelned kell, mert csak a karodban nyugszik meg, lehet az lesz az utolsó alkalom, hogy azt kérte emeld fel.
Amikor este te mosod meg a haját a kádban, lehet az lesz az utolsó alkalom, amikor te fürdetheted és nem egyedül fürdik már.
Amikor fogod a kezét az utcán, lehet az lesz az utolsó alkalom, mert másnap már nem kéri a kezed.
Amikor éjszaka átlopakodik a szobádba, hogy veletek aludjon, lehet az lesz az utolsó alkalom, hogy erre ébredsz fel.
Amikor a "csip-csip csókat" éneklitek, miközben egymás kezét csípitek, lehet az lesz az utolsó alkalom, amikor elhangzik ez a dal.
Amikor puszit adsz neki a tanterem bejárata előtt, lehet az lesz az utolsó alkalom és másnap már egyedül akar bemenni az iskola kapuján.
Eljön az idő, amikor utoljára olvasol estimesét, mikor utoljàra törlöd meg a maszatos arcát, amikor utoljára szalad feléd kinyújtott karokkal.
Lehet nem is tudod, hogy az az utolsó alkalom, egészen addig, amíg nem lesz több ilyen.
Utána is időbe telik, amíg erre ráébresz.
Úgyhogy most, amíg minden nap többször csinálod meg ezeket a dolgokat, jusson eszedbe, hogy eljön az az idő, amikor megtennél bármit egyetlen ilyen dologért is. "
Fantasztikus ez a 2 video ha nem néztem meg 50x akkor se mennyiszer és legalább meg tudtam, hogy mi vár rám. Csodás hallgatni téged.
Aaaanyira aranyosak vagytok. Sok sikert Kitti! Kitartás!
A végére már elsírtam magam.. Kitti nálad jobb anyukát nem kaphatott volna a kis Félix❤️❤️ és peldamutato a kitartasod! Annyira sok energia és erő van benned, én is egy ilyen kitartó, magabiztos, és faraszthatatlan anyuka szeretnék lenni.. ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Annyira magamat látom... engem február 22èn császároztak...ès annyira jókat mosolyogtam ès mègis könnyeztem meg a videód. Akkor kezdtelek el követni mikor megtaláltam az Terhes vagyok videód. Átèrztem akkor is most is! Kitartás és puszi! Egy szintén friss fiús anyuka😘
Drága Kitti!
Megfogadtam, hogyha megszületik a kisfiam, írni fogok. Márciusban született meg a drágám sürgősségi császárral. Borzasztóan sokat segítettek nekem a szülős videóid. Többet mint hinnéd. Szülés előtt vagy 10x megnéztem, így a kórházban nagyon jó volt, hogy tudtam mi vár rám, és nem féltem. Te segítettél benne. Úgyhogy nagyon szépen köszönöm neked, hogy erőt adtál 😊💙💙💙
12:34 Kitti, mond meg nekem, mindig azt mondod hogy "teltebb vagy" Hol?????????? Olyan bomba nő vagy!!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️Hidd el nekem!!! És persze egy gyönyörű anyuka ❤️❤️😍😍🙏🙏gratulálok, legyetek boldogok és egészségesek🙏❤️😍
Annyira aranyos Félix! 😍😍 A kedvenc részem amikor sírsz, hogy ráejtetted a picire a telefont! Olyan aranyosan cumizik Félix miközben Martin mondja, hogy milyen vasgyúró fiúcska. 😍Annyira átéreztem azt a pár másodpercet! Én nem vagyok anyuka, sőt még a 18-at is csak nemsokára töltöm, de bébiszitterkedem,ezáltal teljesen átjött a telefon képernyőén mekkora felelősség, stressz is egy pici babával bánni. Nagyon tisztellek azért is, hogy megmutatod az életnek igen is van egy rossz oldala, egy olyan ahol csak sírni és sírni tudsz (, de ezt mind felváltja egy icipici gömb boldogság😍) és azért is, hogy híresség létedre te nem veszed semmibe az embereket! Nagyon is sokat foglakozol a környezeteddel sok másik híres emberrel ellentétben! Remélem még nagyon sok videódat látjuk! Sok puszi az egész családnak innen a távolból! 😍😘❤️💙
Kedves Kitti! Először is gratulálok Nektek, csodálatos ez a kisfiú :) , másodszor én 8 éve szültem az első kisfiam, és annyira felelevenedtek az emlékek, mikor én is zokogtam,hogy rossz anya vagyok,hogy zokogtam,mert nem aludtunk stb... tisztára ,mintha magamat láttam volna :D... azóta nekem már hárman vannak, három kisfiú, lesznek még nehéz pillanatok, percek,napok, de megéri, ahogy Te is mondtad..és meglásd, nagyon nagyon hamar elrepülnek az évek, a sok nehézség ellenére, nekem ezek a hetek voltak a legkedvesebb hetek (lehet hülye vagyok :D ) Puszi nektek
Jaaaaaaaaaj! Néhány résznél én is könnyeztem, csodálatos videó lett és nagyszerű ,ritka megértő párod van! Nagyon sok boldog pillanatot a kis lurkóval, gyönyörű család vagytok. :)
Szia Kitti! Nem vagyok már huszonéves, kb az édesanyáddal lehetek egykorú, de örülök, hogy rátaláltam a csatornádra. Abszolút színvonalasabb vagy minden szinten több "vén rókánál", akik ebben a műfajban mozognak, gratulálok ehhez, sok munkád van benne. Köszönöm azt, hogy a történeteiddel sok emléket visszahozol a babavárás/szülésem időszakából, sikeresen elityeredtem nem is egyszer ezeken a videóidon☺️ jó egészséget nektek, és várom az újabb videóidat! ☺️
Gratulálok! A hasfájás életkori sajátosság éretlen a bélrendszer még 3 hónapos korára elmulik! Utána kezdődik a fogzás.... Majd a nagymozgások! 19 hónapos a kisfiam és kb 2 éve nem aludtam ki magam volt h 2 órákat aludtam hónapokig! Kitartás! Még fiatal vagy a szervezeted még jól bírja elvileg 😉😉😉
Én 40 évesen azt mondom más mint amikor 21 évesen szültem! De megéri a fáradtság értük miattuk! Nagyon aranyos kisfiú amúgy! Jó egészséget kívánok Nektek!
Csodálatos szülők lesztek! Tiszteletreméltó az hogy mindent elmondasz nem csak a pozitív hanem a negatív dolgokat is. :)
Köszönjük szépen, Kitti! A rengeteg sírás, örömöt, csodálatot és minden érzelmet amit ezekkel a sorozatokkal okoztál nekünk❤️
Csodálatos anya vagy!
Köszönünk mindent! ❤️
Úristen milyen csodálatos érzés lehet anya lenni! ❤ Annyira várom már,hogy anya lehessek és legyen egy ilyen csodálatos családom,mint neked! ❤
A videó felétő sírtam!!! 😭😍 Felix nagyon édes kisfiú, Te gyönyörű vagy, Martin pedig a legjobb apuka! Csodaszép család vagytok! ❤️
Istenem milyen aranyosak vagytok!!! Meg én is bekönnyeztem. Gratulálok a kicsihez! Sok egészséget neki!♥️♥️
Végig néztem igy a mai napon az összeset az első Terhes viditől eddig!
Őszinté megmondom én 24éves vagyok 11hetes kismama. Hányok folyton! Parázok hogy mi jön még! De ezek a videok annyira pozitivak voltak és olyan igazi és valoságteljes! Hogy egy delélőtt alatt egy csomó félelmem elillant! Sirtam meg nevettem végig rajtuk😅 azon is sirtam aminn más nem😅
Jo egészséget boldogságot nektek kis családnak 😘🤗❤️
Köszönöm hogy ezt megosztottad! Szügsége van rá minden fiatal csajszinak aki babát vár! 😊✌🏿 szuper vagy Kitti!
Bekönnyeztem.. nem rég óta nézem a videóidat de nagyon szimpatikus vagy. Ebből a 2 "anyukás" videóból azt lehet levonni hogy csodálatos anya vagy. Kívánok nektek sok erőt és egészséget és sok sok csodálatos pillanatot a kicsi Félixel! 😊
23 hetes kisfiús kismamaként végig sírtam az egészet. 😍 Szülésig még tuti megnézem vagy 100x. 😊
Csodálatos kisfiad van 👶💙💙
Uristeen!!! 😭Majdnem vegig bogtem az egesz videot, annyira jo volt nezni, szinte ateltem az en szulesemet ami szinten csaszar volt, sok sok sirason vagyok tul, de annal tobb boldogsag es szeretet van a szivemben! ❤ Semmihez sem foghato ez a TiTOK az biztos!
Nagyon tiszteletre meltoan jo szulok vagytok! Minden jot kivanok ,sok alvassal toltott orat meg minden ilyesmit 🤗😁 Gyonyoru ez a kis Felix baba,imadnivalo 😊 Varom a kovetkezo reszt 😘
Istenem meg kell zabálni! ❤️😍Annyi édes! Borzasztó szerencsés vagy Kitti hogy ilyen párod és babád lehet! ❤️❤️👨👩👦Boldog szülinapot utólag is és sok boldogságot!!🎉🎉🍼😍🤣❤️
Pár hét múlva érkezik a babám. Ez a videó már előre rengeteget segített ❤
Srácok kitartást, a 10. héttől át fogja aludni az éjszakát. Sok boldogságot, egészséget, és minden jót nektek!
8:16-9:34 Hallod ne csináld...itt sírok XDDD Annyira aranyosak vagytok
Én végig sírtam ezt a videót, nagyon örülök nektek❤️❤️😭
Ez csodás volt, amikor sirtal akkor nekem is kicsordult a könnyem, nagyon jó párod van, és a kicsi annyira aranyos 😍
Jujj olyan aranyooosss😍😍😍😍😍Gratulálok mégegyszer❤❤
Egy story:
Ugye hát a mi családunk elég nagy és kábé a felét sem ismerem.És hát március 12.én bővült a család egy kisfiúval és én csak arra gondoltam hogy 9hónap alatt felkellet készülnie az anyukának arra,hogy lesz egy gyermeke.Én eszt az egészet Július 18.án(pont a szülinapomon)tudtam meg.Eszméletlen boldog voltam hogy lesz a családban egy kisbaba és hogy láthatom ahogy felnő.(vége)
Mégegyszer gratulálok Félixhez egynapon van vele a névnapom!Engem ugye Annabellának hívnak és hát nem sok naptárba van benne a névnapom de június 9.én van mint Félixnek
Nagyon gratulálok 3x-ra is.
Az én anyukám engem az ikertestvéremet és a 2 évvel idősebb báttyámat egyedül nevelt fel minket! ❤️ ❤️ ❤️ (büszke vagyok rá)