Igy van nagyon igaz ,rendszerváltás t most ,és nem a jövöt még meg várni ,addigra töménytelen sok mélyszegénységben élő kisemberek vérét szivja az O,V-or és olígarhiái és a gödör mélyén van az országunk!!!!
@patitos-x8d Március 15. én mutassuk meg, hogy méltó örökösei vagyunk Széchenyinek, Kossuthnak, Petőfinek! Talpra Magyar, hí a haza! Itt az idő Hajrá TISZA! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Miniszter Úr! Azt sem közölte hány akkugyár telepítését tervezi! Az eddigiek is maradandó súlyos kárt okoznak országnak, lakosoknak. Rákkeltő, magzat és egésszségkárosító anyagokkal szennyezik a levegőt, vizeinket, teszik termesztésre, állattartásra alkalmatlanná a földjeinket! Az ott élők számára élhetetlen és veszélyes ezen területek környéke is! Kénytelek elköltözni! Miniszter Úr erről is konkrétan és tényszerűen, nemcsak igérgetve mint a vörösiszap károsultjainak, beszéljen a nyilvánosság előtt!
Elnök Úr! Köszönet, hogy felemeled a szavad értünk, mellettünk, a hazánkért🙏 Rogán hallgat...várja, h. megmentsék! Ha felelős politikus lenne, kiállna és lemonda. Egy lépéssel👣 mi is előbbre lennénk...
Válaszokat várunk! Elég volt a hazugságokból a megtévesztésekből a magyar nép kifosztásából! Egynek minden nehéz sokaknak semmi sem lehetetlen! Csak együtt sikerülhet! Csak a TISZA! Hajrá Péter! Ébredj Magyarország! Áradjon a TISZA! ❤️🤍💚🇭🇺
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!

A magyarok többségének elege van Orbánból és a sleppjéből, a változás szükséges és elkerülhetetlen! Kompetens vezető kell, ez jelenleg Magyar Péter, az ország utolsó esélye! Hajrá TISZA!
Magyar Péter mindenhol minden esetben tényekrol beszélt! Nem vezette, nem vezeti félre a választó- polgárokat! Aki nem vak látja, milyen nehéz sorsú felnőttek, gyerekek, nyugdíjasok vannak ma M.országon, változást szeretne! Változást akar a magyarok szebb és jobb jövőért! Sok sikert Magyar Péter! Sok sikert Tisza Párt!
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
3 часа назад+95
Köszönjük Péter, hogy vagy nekünk! Hiszünk és Bízunk benned!
Minden elismerésem a Tiéd Magyar Péter. Frappánsan,mindenki számára érthetően sok-sok valós problémát felsoroltál ...de több ezer van még. Jó egészséget,kitartást kívánok a TISZA pártnak

Amerikaban elo magyarok szurkolunk, szavazunk es segitunk mindenben 🇺🇸✌️🇭🇺❤️🙏. Tiszas cuccokat rendeltunk , megy havonta a rendszervalto $ tamogatas az elejetol fogva . Karacsonyra megerkezett a Tisza Párt konyvunk is 🥰 Áradjon ✌️🇭🇺🙏❤️ Lépésrōl ,lépésre 🥰
Komolyan elhiszitek, hogy ez nem egy felépített hatalomátjátszás , pont úgy mint anno a kilencvenes években orbiék idején??? Mind ez pár hónap alatt...??
@@gaborgabor136 Az jobb, mobilon könnyű félreírni, de szerencsére itt vagy te, hogy őrködj. Csak azért bátorkodtam írni, mert az előválasztással bombázzák Magyart a dk-s, momentumos alakok, MZP, illetve Hadházy. Lényegileg jelent mást.
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Annyira erős és tiszta Magyar Péter,hogy rettegjen mindenki!!Olyan erőt sugároz,hogy meneküljön mindenki akinek vaj van a füle mögött!!! Akkora erő kezd megformálódni, amiről ezek a nyomorultak álmodni sem mernek!!!!! Hajrá TISZA ♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️ Hajrá Magyar Péter ❤❤❤❤❤❤❤❤
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
@@germanlearning6951 Eredetileg jovo heten csutortokon (16-an) erkezik vissza, hogy a penteki reggeli szeanszat a Kossuthon eloadhassa. .....de lehet, hogy titokban fog visszaosonni.
Én is sajnos csak. egy. ezrest emeltek szégyen az O,V-or kormányának ,jot röhögnek azokon akik rájuk szavaznak,ö meg ki követelte magának a tavalyi 6és fél millió ft,-ja után a 900.000ft-ot vagyi már 7és fél millio ft-ot a többi képviselőkkel együtt .
Én nem Magyar Péterre és a Tisza pártra fogok szavazni, hanem a változásra. Lehet itt diszkópolitikusozni, brüsszelpéterezni stb... de ennél ami most van, a változás egyszerűen csak jobbat hozhat. Mi vagyunk a változás kulcsa, mi Magyarok pártállástól függetlenül. 2026-ban mutassuk meg és szavazzunk az egyetlen pártra ami a változás reményét táplálja, a Tiszára. Hajrá Magyarok!
100000-szer inkább "Brüsszel Péter" mint "Moszkva Viktor". Mindenki mondjon nevet az orosz és zugdiktatúra-pártiságra, korrupcióra, és mondjon igent Magyar Péterre és az EU-hoz csatlakozásra. Nem véletlen hogy míg OV-ékat az egész EU-ban(mostmár USA-ban) megvetik, míg MP-t rögtön partnernek tekintették.
@@Helguka ha kormányváltást akarsz, nem pedig elpocsékolt szavazatot, vagy max 5-6 %-ot a parlamentben, akkor tudod hogy hova kell szavaznod. Ha bekerülne a mi hazánk, a fidesznek meg nem lenne meg a többsége, akkor biztos lehetsz benne, hogy koalícióra lépne a fidesz-el.
Tisza vizet a pohárba! Miért adott ki a rendőrség körözést egy kiutasított migráncsempész ellen ha ki van utasítva és nem lehet az országban? Ha nem számít alibinek akkor hogyan lehetünk biztosak abban, hogy kitoloncolják a migránsbűnözőket? Miért használná az öccse a testvére igazolványát ha a tulajdonosa ki van utasítva?
Csehországban az autópályán 37.9czk a gázolaj. Az max 624 ft. Csak szólok. Ennek az országnak már vége. Majd jön az ingatlan adó, gyerek adó, levegő adó stb.
Vége van! Elég volt.Nagyon elég! Tudom ! Hogy látta a hat-alom ezt a videót.Végetek van.Kicsi, és a többi , nem veszi be a nép amit kérdeztek azt sem! Látom magam előtt az őrült tettegéseteket.Van mitől! ÁRADUNK❤️🤍💚🙏Hajrá Péter
Miért nem lehet erővel elzavarni és azonnali választást kikényszeríteni? Meddig és mire kell még várni? A jövő évi választást jó eséllyel elcsalják VAGY az üzbég tehenek táplálkozási szokásaik megváltozására hivatkozva vészhelyzetet elrendelve nem tartható meg a választás! Senkinek ne legyen kétsége!
Lehet hogy birkák voltunk, de még birkaként is, a juhász hagyja hogy hogy a birkák annyit egyenek ami beléjük fér, jól tartja őket, még a fejős tehenek is gazdag minőségi tápanyaggal vannak ellátva. Minket fej is a kormány, enni csak alig ad, a szabadságot ami a birkáknak jár a legelőn, nem kaptuk meg, tehát nem voltunk jól tartva. Ezért bukott meg a kormány
Anyukám tegnap volt Térdműtétért időpontot kérni és azt mondták neki: 2028 márciusra tudnak adni időpontot, mert csődben van a kórház és limitált számú műtétet tudnak csinálni (Pesti kórház)
- be jelentette,minden és mindenki meg lesz időre- rajtuk nem fog állni az előre hozott választás!!- részemről ez akkor igy is lesz!!- orbánnal szemben M.P. szava számomra elég!!- míg Orbán ill.a kormanyé nem!!- lsd.a fillipinok mégis maradhatnak SŐT jőhetnek újabbak is!!- dec.infon csak két országról beszélt erre máris vissza vonta azt!!(25.01.10 RTL híradó!)😊
Köszönjük Péter!Kitartást! Veled vagyunk! Áradjon a TISZA!!!!!🇭🇺
Kiváló beszéd volt Péter! Orbán takarodj!!! Rendszerváltást most!
❤❤❤
Igy van nagyon igaz ,rendszerváltás t most ,és nem a jövöt még meg várni ,addigra töménytelen sok mélyszegénységben élő kisemberek vérét szivja az O,V-or és olígarhiái és a gödör mélyén van az országunk!!!!
Mi bajod neked?
@@evakaszarda237 Micsoda tartalmas reakció komment. Grat 🎊
@@evakaszarda237 ugyanaz, mint nekünk. Ezek a tolvaj férgek, akik a nyakunkon ülnek.
Rogánnak mennie kell !!!
És Orbánnak.
Csak ne Amerika felé vegye az irányt, ugyebár. 😋🚷
Orbán soha nem fogja átadni önként a hatalmat.
Azt nekünk Magyaroknak kell visszavennünk!
Hajrá TISZA ✌️🇭🇺🇪🇺✌️
AZ TUTTI UTCA EN SZIVESEN LOGATNAM ŐKET MIND..DUNAPART..ES VAGYON KOBZAS
nem is kell önként átadni. El lesz tőle véve.. de ha nem, akkor majd kormányozhat egy kishajót a börtönsziget mellett.. a diliháztól nem messze :D
@@patitos-x8d vagy egy makett kisvasutat! 😂🤣
@patitos-x8d Március 15. én mutassuk meg, hogy méltó örökösei vagyunk Széchenyinek, Kossuthnak, Petőfinek!
Talpra Magyar, hí a haza!
Itt az idő Hajrá TISZA!
🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
❤
Ez után a beszéd után, úgy érzem sokkal sokkal nagyobb a baj mint azt gondolnánk.
Áradjon! 🇭🇺🌊🌊🌊
És az a baj,hogy szegény Péter egész nap sorolhatná azt a sok hitványságot amit ez a kormány elkövetett. Hajrá Tisza❤️🤍💚🇭🇺Hajrá Magyarország ❤
Az a jó, hogy ő képes is lenne egész nap sorolni.
Kedves Magyar Péter nagyon vigyázz magadra, mert ezek a legoccsmányabb dolgokra is képesek.❤
Igaz, mindig el akarják nyomni a másik oldalt.
barmi tortenne vele, lenne kovetkezmenye a nep reszerol
Volt példa hasonló diktatúrára ami most van. Már nem hallani róla. Erről a diktatúráról sem fognak sokat hallani az utódaink.
Nem, ha balaesetnek lenne alcázva. Pl. Jimmy.@@chiedis
Miniszter Úr! Azt sem közölte hány akkugyár telepítését tervezi! Az eddigiek is maradandó súlyos kárt okoznak országnak, lakosoknak. Rákkeltő, magzat és egésszségkárosító anyagokkal szennyezik a levegőt, vizeinket, teszik termesztésre, állattartásra alkalmatlanná a földjeinket! Az ott élők számára élhetetlen és veszélyes ezen területek környéke is! Kénytelek elköltözni!
Miniszter Úr erről is konkrétan és tényszerűen, nemcsak igérgetve mint a vörösiszap károsultjainak, beszéljen a nyilvánosság előtt!
Majd a bukásuk napja legyen onnantól kezdve nemzeti ünnep. 😀
@@peterp.8770 Ámen.
@@peterp.8770 Minimum 3 napos legnagyobb nemzeti ünnepünk! 😀🍾🍾
December 24. is legyen az, ha már azt leszavazták narancsosék
Támogatom😃👍👌
@@Heather-nw1yw ❤❤❤
Elnök Úr! Köszönet, hogy felemeled a szavad értünk, mellettünk, a hazánkért🙏
Rogán hallgat...várja, h. megmentsék! Ha felelős politikus lenne, kiállna és lemonda.
Egy lépéssel👣 mi is előbbre lennénk...
ha meg tudna, cáfolna.
Üdv!
Együtt néztük végig a családommal ezt a bejelentés. Nem vagyok elfogult,de teljesen igazad van Péter!🇭🇺🇭🇺🇭🇺
❤❤❤
Itt is van a család egyik tagja! Hajrá Tisza, szebb jövőt mindenkinek!
Jobbat és értelmesebbet soha többet ne nézz.
Csak a Tisza ❤❤❤❤❤
Válaszokat várunk! Elég volt a hazugságokból a megtévesztésekből a magyar nép kifosztásából!
Egynek minden nehéz sokaknak semmi sem lehetetlen! Csak együtt sikerülhet! Csak a TISZA! Hajrá Péter! Ébredj Magyarország! Áradjon a TISZA! ❤️🤍💚🇭🇺
Árad a TISZA!❤❤❤
Bár igazad lenne, de a politikusi szakma nem arról szól, hogy neked jobb legyen, így én egyiküknek sem hiszek.
@@PocusHocus-h5kEgyszer csak sikerül egy korrekt embert megválasztanunk! Ez a helyzet most nagyon más mint ami eddig volt! Ne add fel!
Hajrá Magyar Péter!
Minden bizodalmunk Benned! Változás kell sürgősen és haladéktalanul!!
Kellene! Csakhogy náluk a pénz, paripa, fegyver... és még 2M bííírkaaa...
@@Gyalu_GyulaEzért nem szabad feladni!!
Kedves Péter!
Gratulálok!Ez igazi államférfihez méltó beszéd volt!
Megrendülten hallgattuk!
Kérjük vigyázzon magára nagyon!
Hajrá Magyar Péter Miniszterelnök!!!!❤Vágjuk a centit!
Hajrá Tisza‼️
Válaszokat akarunk, és a kormány takarodjon!
❤❤❤
@@stefanlaufer VÁLASZOKAT AKARUNK! Mondjuk engem leginkább a Rogán és orban által elkövetett csalások sorozata érdekel!
Igazad van, helyesbítem! 👍
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Hajrá Tisza Párt !!! Erőt egészséget Magyar Péternek és az egész csapatnak !! Vigyázzatok magatokra !!! ÁRADJON A TISZA ! ❤️🤍💚
Megrendeltem hallgatjuk.Választ hiába. várunk.Véget kell venni ennek az átkozott diktatúrának.
Veled vagyunk Péter.
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
A magyarok többségének elege van Orbánból és a sleppjéből, a változás szükséges és elkerülhetetlen!
Kompetens vezető kell, ez jelenleg Magyar Péter, az ország utolsó esélye! Hajrá TISZA!
❤❤❤
Köszönjük Magyar Péter! Nincs olyan negatív jelző, amely lefedné ennek az "embernek" az erkölcstelenségét!
Magyar Péter mindenhol minden esetben tényekrol beszélt! Nem vezette, nem vezeti félre a választó- polgárokat!
Aki nem vak látja, milyen nehéz sorsú felnőttek, gyerekek, nyugdíjasok vannak ma M.országon, változást szeretne!
Változást akar a magyarok szebb és jobb jövőért!
Sok sikert Magyar Péter! Sok sikert Tisza Párt!
Régen Tisza cipőben fociztam, a legjobb volt! Hajrá TISZA! Hajrá Péter!
Szenzàciòs beszéd volt ! Làzadt a vérem az igazsàgtòl ! Előre Magyarország! 🇭🇺
Szavazásnál én nem valaki ellen, hanem valamiért szavazok. A jó ügyért!!!! Rendbe kell hozni a Hazát!
Most már tényleg jó lenne, ha lemondanának. Hajrá Péter! Csak így tovább.
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Köszönjük Péter, hogy vagy nekünk! Hiszünk és Bízunk benned!
Remek beszéd volt,Péter!!! Mindenki készen áll,hogy kimenjen az utcára is...akármire is...
Hajrá Tisza !! Magyar Péter!!❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Pontosan
Igaz!!!! Ki kell mennünk az utcára, utcákra!
Miniszterelnök úr, sok ez már önnek... eljárt az idő ön felett, lássa be: VÉGE VAN! Árad a TISZA!🇭🇺
Mindenképpen változás kell de sürgősen, ez így nem mehet tovább. Hajrá TISZA Párt 🇭🇺
Ez igen! Az embercsempészek kiengedése megmagyarázhatatlan és megbocsájthatatlan. Az országgyűlést ideje feloszlatni. Ideje az új választásnak
Érdekes mód Pintér Sándor ez ügyben egy szót nem szól holott ő garanciát vállalt ,hogy elhagyják az országot( gulyás infó!)
❤❤❤
Ez az ikertestvér duma nagyon gyenge.
Ebből nem másznak ki.
Még most találják mi lesz a nagyobb hazugság.
@@zoltanboldog629már készítik a helikoptereket, magánrepülőket...
Köszönjük Magyar Péter! Hajrá Tisza Párt! Minden jót Magyarország!❤️🇹🇯❤️🇹🇯❤️
Nagyon jó beszéd volt!
Remélem most indul egy tüntetés sorozat.
Hajrá Tisza! ❤🇭🇺❤️🇭🇺❤️🇭🇺
❤❤❤
dehogy indul, beszariak az emberek.
@@PocusHocus-h5kMagyar Péter hívására mennek az emberek! Hol voltál az elmúlt 10 hónapban!?
Szurkolok neked Péter! A következő választás sorsdöntő lesz. Ha elbukjuk, biztos, hogy lázadás lesz...
Remek beszéd volt! HAJRÁ TISZA!!!
Köszönöm Péter! Veled vagyunk és leszünk!!! Áradás van mindenhol!😍🤩
Ha a dobrogi nem akarja elorehozni a valasztast majd mi emberek teszunk erte 🔥 csak egy szavadba kerul Péter!
Minden elismerésem a Tiéd Magyar Péter. Frappánsan,mindenki számára érthetően sok-sok valós problémát felsoroltál ...de több ezer van még. Jó egészséget,kitartást kívánok a TISZA pártnak
Mi az, hogy nincs mentésirányítás 1 napig! Miezazország?
Minden szavad igaz! Hajrá Tisza!👍🙏
Áradjon a TISZA❤
"...társadalmunkba elme kell nagy fénybe, mely igazodni magára mutat..."
Köszönjük szépen Péter
Nagyon sok igazság van M Péter mondandóában !!!!!
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Vigyázz magadra Péter. Kellesz nekünk.‼️♥️🤍💚🇭🇺
Nem szabad várni 2026. Meg kell valahogy oldani még előtte kormány váltás legyen.
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Amerikaban elo magyarok szurkolunk, szavazunk es segitunk mindenben 🇺🇸✌️🇭🇺❤️🙏.
Tiszas cuccokat rendeltunk , megy havonta a rendszervalto $ tamogatas az elejetol fogva .
Karacsonyra megerkezett a Tisza Párt konyvunk is 🥰
Áradjon ✌️🇭🇺🙏❤️
Lépésrōl ,lépésre 🥰
Isten áldjon mindannyiótokat Amerikában és mindenütt szerte a nagyvilágban minden magyart...és minden jó akaratú,békére vágyó embert.
Komolyan elhiszitek, hogy ez nem egy felépített hatalomátjátszás , pont úgy mint anno a kilencvenes években orbiék idején??? Mind ez pár hónap alatt...??
Aranyos vagy Emese!
Nagyon reménykedünk,hogy változás lesz!
Szia és pusz!
Az pont nem a tisza és mp. @@jolkamonostori5449
Hogy szavaztok? Kulfoldrol nem lehet
Nagyon jól beszél, okos értelmes ember. Sok erőt egészséget kívánok. Vigyázz magadra szükség van rád az országnak.
Hajrá Tisza, hajrá Péter! Szanaszét rohad a narancs.
Elegünk van, előválasztást akarunk! Hajrá TISZA 🇭🇺
Nem előre hozott választást?
Előrehozott is jó lenne?
@@sylviazsoldos7589 az előválasztás teljesen mást jelent!
@@gaborgabor136 Az jobb, mobilon könnyű félreírni, de szerencsére itt vagy te, hogy őrködj. Csak azért bátorkodtam írni, mert az előválasztással bombázzák Magyart a dk-s, momentumos alakok, MZP, illetve Hadházy. Lényegileg jelent mást.
Jól beszélsz Péter! Hajrá Tisza!
Szerintem,ez màr nem elég,tüntetés kell!
HAJRÁ TISZA! ÉLJEN MAGYAR PÉTER!🇹🇯🇹🇯🇹🇯
Péter nagyon jól csinálja!
Már nyíregyházán nem látják el a gyerekeket, a kórházban.mehetünk Debrecenbe.
Ahol emiatt nyilván mégtöbben lesznek, így a várólista nő,az ellátás színvonala csökken.
És ez mind a pénz lopásnak, és a tenni nem akarásnak köszönhető. Bezzeg a stadionba tudtak időt fektetni.
Hol vannak ilyen pálmafák Nyíregyházán? Milyen Nyíregyháza?
Ez a fene nagy gyerekbarát kormány....És csodálkoznak ha nem vállalsz 6 gyereket, ki érti ezt..(irónia)
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Kōszōnjük Péter.Hajrá Tisza!
Annyira, de annyira elegünk van a kormányból!!
Nekem mennyire elegem lett. Le is léptem 3,14csába! Végleg! Egy szavazatot tudok adni.
@Zoli049
Arra is szükseg lesz.
Isten áldjon bármerre is vagy.
tüntethetnékem van 🐰
Nekem meg forr a dalom
Nekem is
Ezen orvos nem segít...
vasárnap rogán ellen lehet menni!
Vasárnap Március 15-e tér, Budapest
Annyira erős és tiszta Magyar Péter,hogy rettegjen mindenki!!Olyan erőt sugároz,hogy meneküljön mindenki akinek vaj van a füle mögött!!!
Akkora erő kezd megformálódni, amiről ezek a nyomorultak álmodni sem mernek!!!!!
Hajrá TISZA ♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️
Hajrá Magyar Péter ❤❤❤❤❤❤❤❤
Erdekes hogy a MOL-csi 360ft al szamolja az Eurot ( nezd csak meg!!!! a cetliden amikor tankolsz) es utan a Csanyi es fönökei a MOL nal eladjak 430 ert az Eurot. ehhez nem esz kell hanem pofatlansag!!!!
Trumpot ma minden vádpontban bűnösnek mondta ki a bíróság! Hajrá TISZA ♥ Hajrá Magyarok! ♥
És? Majd felmenti magát, oszt cső
Ezt meg ugyan honnan veszed? Pont, hogy mindenben felmentették.
Nekünk bűnozó miniszternumk van az USA nak elnőke!- büntetett elő életű!!
@@VinylPanda-NaturallyCleanÁ Á elitéltek !!
@@zoltanboldog629Felmentették. Még csak pénzbüntetést sem kapott!
Legyen már vége! Hajrá Tisza!
A repuloteren kellene egy hatalmas tomegnek varnia Orbant! Csak, hogy erezze a torodest!
Mikor jön?
@@germanlearning6951 Eredetileg jovo heten csutortokon (16-an) erkezik vissza, hogy a penteki reggeli szeanszat a Kossuthon eloadhassa. .....de lehet, hogy titokban fog visszaosonni.
Türk basa vége, megbukott a tolvajfideSS!❤❤❤❤❤❤❤Hajrá Tisza!
❤❤❤
Minden szava igaz ,Péternek. Gyalázat ami ebben az történik. Ideje lessz hogy ez a gazember gyūlekezet vègleg eltakarojn . Hajrá Tisza.❤❤
Nyugdíjasok ti is ébredjetek!Ma el sírtam magamat olyan szép emelést kaptam😢2 napra elegendő élelemre.😢
🤔😟
Orban 30x annyit emelt maganak, mint a nyugdijasoknak. Hogy mekkora tetû!
Mégis a nyugdíjasok teszik ki a fidesz szavazótáborának jó 70%-át...
Én is sajnos csak. egy. ezrest emeltek szégyen az O,V-or kormányának ,jot röhögnek azokon akik rájuk szavaznak,ö meg ki követelte magának a tavalyi 6és fél millió ft,-ja után a 900.000ft-ot vagyi már 7és fél millio ft-ot a többi képviselőkkel együtt .
Kedves hölgyem nem csak most csaptak be ,mindig csak a kötelező emelést adtak mégis imádták orbant ,Emelés csak nekik jár
Véget ért a narancs szezon!
Mindent IS megtesznek, hogy ne így legyen. Még nem is tudjuk elképzelni, hogy miket...
Harà Pèter!❤️🤍💚🇭🇺
Harà Tisza!❤️🤍💚🇭🇺
Hajrá Tiszások, éljen a Haza!❤
Hajrá Magyar Péter, hajrá Tisza!♥️🤍💚🍀🇭🇺
Erőt,egészséget és kitartást kivánok.
Az úr vezérelje utadat a továbbiakban,mért a damaszkuszit végigjártad.
Maradj a tisztesség és a becsület utján.
Éljen a magyar szabadság ! Éljen a Haza ! Hajrá, Tisza !
Sok-sok erőt és kitartást kívánok !
Hajrá Mag, ar Péter! Hajrá TISZA. ÁRAD A TISZA ❤❤❤
MAGYAR PÉTER!!!! ❤😊
Rogán témába jobban beleálltam volna, de hiszek Péter ösztöneibe és azt is elfogadom, hogy amit tematizál azt a legjobb helyen és időben teszi! 🙂
👍🔥
Péternek nem rogánt kell megdöntenie, hanem orbánt. Ha orbán megbukik tóni is bukik vele!
Több elemző mondta, hogy tökéletes volt a reakciója a Rogán kitiltásra. Nem mondhat mást mert MZP sorsára jut.
Igazából nem értem ezt a hallgatást. 🤔
Akkor az Ön készülékében van a hiba.😂
Nagyon igazat mondasz Péter!
🇱🇺❤️🤍💚🇱🇺✌️✌️Elég volt! Kell a változás, mielőbb!!!✌️✌️
Caucescu meg a neje jut mindig az eszembe, ahogy hátrakötött kézzel fekszenek a földön. Ez ad még erőt és reményt, hogy valahogy kibírjam 2026-ig.
Nekem is ök😊
Nem, nem. Börtön. Legyen ideje gondolkozni azon, hogy vajon, mit ronthatott el.
Meg az ostoba tekintetük a bíróság előtt.......
Jó irány... 😂
Hajrá Magyarok! Hajrá Tisza! 🇭🇺
Facsarjátok csak Mr. Főnarancsot!
Meg is látszik rajta az utóbbi időben 🤭
❤🤍💚
Miniszterelnök úr!
VÉGE VAN!
Én nem Magyar Péterre és a Tisza pártra fogok szavazni, hanem a változásra. Lehet itt diszkópolitikusozni, brüsszelpéterezni stb... de ennél ami most van, a változás egyszerűen csak jobbat hozhat.
Mi vagyunk a változás kulcsa, mi Magyarok pártállástól függetlenül.
2026-ban mutassuk meg és szavazzunk az egyetlen pártra ami a változás reményét táplálja, a Tiszára.
Hajrá Magyarok!
Egyetertek!
100000-szer inkább "Brüsszel Péter" mint "Moszkva Viktor". Mindenki mondjon nevet az orosz és zugdiktatúra-pártiságra, korrupcióra, és mondjon igent Magyar Péterre és az EU-hoz csatlakozásra.
Nem véletlen hogy míg OV-ékat az egész EU-ban(mostmár USA-ban) megvetik, míg MP-t rögtön partnernek tekintették.
Hajrá Mi Hazánk❤
"Mi vagyunk a változás kulcsa, mi Magyarok pártállástól függően." FÜGGETLENÜL!
@@Helguka ha kormányváltást akarsz, nem pedig elpocsékolt szavazatot, vagy max 5-6 %-ot a parlamentben, akkor tudod hogy hova kell szavaznod.
Ha bekerülne a mi hazánk, a fidesznek meg nem lenne meg a többsége, akkor biztos lehetsz benne, hogy koalícióra lépne a fidesz-el.
Tisza vizet a pohárba! Miért adott ki a rendőrség körözést egy kiutasított migráncsempész ellen ha ki van utasítva és nem lehet az országban? Ha nem számít alibinek akkor hogyan lehetünk biztosak abban, hogy kitoloncolják a migránsbűnözőket? Miért használná az öccse a testvére igazolványát ha a tulajdonosa ki van utasítva?
Csehországban az autópályán 37.9czk a gázolaj. Az max 624 ft. Csak szólok. Ennek az országnak már vége.
Majd jön az ingatlan adó, gyerek adó, levegő adó stb.
Ne félj ov már az usának se kellesz
Szlovákiában 1,5 - 1,6 euró , mármint az üzemanyag
Vége van! Elég volt.Nagyon elég! Tudom ! Hogy látta a hat-alom ezt a videót.Végetek van.Kicsi, és a többi , nem veszi be a nép amit kérdeztek azt sem! Látom magam előtt az őrült tettegéseteket.Van mitől! ÁRADUNK❤️🤍💚🙏Hajrá Péter
A vége lemaradt!!
Találkozzunk a parlament előtt !!!!!!
@Csimbi1976 Meg a Rog@n korrupciós USA botránya!
Utcára!!Százezres tüntetést,kivonulni autópályára,vonatok elé,reptérre,hivatalok elé,megbénítani országot,kikényszeríteni választásokat.
Igen.Nem müködik az állam. Sem az oktatás, sem az egészségügy sem a MÁV,sem a Rendőrség.Mindet teljesen alul finanszírozott.
Vége van! Csak a TISZA! ❤️❤️❤️
Csak saját magukkal foglalkoztak egész idő alatt!!! Itt az ideje a változásnak!!!!
Miért nem lehet erővel elzavarni és azonnali választást kikényszeríteni? Meddig és mire kell még várni? A jövő évi választást jó eséllyel elcsalják VAGY az üzbég tehenek táplálkozási szokásaik megváltozására hivatkozva vészhelyzetet elrendelve nem tartható meg a választás! Senkinek ne legyen kétsége!
Nagyon jól beszélt! Ez így nem mehet tovább! A haza a miénk, és nem 3000 bűnözőjé!
Hajrá Péter! Hajrá Tisza Párt! ❤🤍💚
Hajrá TISZA!!
🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
A visszaszámlálás elkezdődött! #végevan ❤🤍💚
Nekünk Magyar Péter kell miniszterelnöknek, nem pedig orbán !
Tudatlant?
zturi: Értelmesen meg tudod fogalmazni, hogy mit szeretnél?
Magyar Péter intelligens.
@@zturi1Remélem így érted: He?
Nálad okosabbat, nem nehéz!!Gondolom,eggyel több diplomád van mint neki,nyelvet is többet beszélsz!!!! @@zturi1
"Jöjjön haza LEBARNULVA!" 🙄😏😁 🤣 🤣 🤣 Hát ez hatalmas... 😁 🤣 🤣
Tüntetést kellene szervezni a parlament feloszlatásáért.Ők nem fogják megtenni kényszerítés nélkül.Még mindíg bíznak benne,hogy bírkák vagyunk.
Egyetértek Önnel !
Ideje lenne megmutatni nem vagyunk birkák !
Lehet hogy birkák voltunk, de még birkaként is, a juhász hagyja hogy hogy a birkák annyit egyenek ami beléjük fér, jól tartja őket, még a fejős tehenek is gazdag minőségi tápanyaggal vannak ellátva. Minket fej is a kormány, enni csak alig ad, a szabadságot ami a birkáknak jár a legelőn, nem kaptuk meg, tehát nem voltunk jól tartva. Ezért bukott meg a kormány
Anyukám tegnap volt Térdműtétért időpontot kérni és azt mondták neki: 2028 márciusra tudnak adni időpontot, mert csődben van a kórház és limitált számú műtétet tudnak csinálni
(Pesti kórház)
😢
Ez a szörnyü, és szégyen itt MO! Megkõszönni az orbánnak?
Tragikus. 😢
Majd amikor a rendőrség és katonaság szembeszal a kormánnyal, hisz nem Orbanra esküdtek, hanem a hazajukra!!!!
Nem,az új esküjük a mindenkori kormány védelme!
A rendőrség soha nem fog szembeszállni a Fidesz felé Orbán kormánnyal...
Hopp!!- tévedes az alaptörvényre ,és a regnálo kormányra tették FOGADALMAT!!- ( Eskű?)
Ez lenne a megoldás!!!
Nem baj, majd segítünk nekik megírni a jelentéstarról, hogy miért és milyen jól csinálták@vannak ott jó gyerekek is, nem kell félni👍@@nemkata
Tisza!❤ 2/3-al rendszerváltás! Bűnözők felelősségre vonása, elszámoltatása, teljes vagyonelkobzása! Jövünk, áradunk❗❗✌️🥇
Gratulálunk Péter a rendszer meg bukot !❤
remélem az utolsó mondatok azt jelentik hogy a pártépítés remekül megy és vannak jelöltek meg jövőbeli kormánytagok
nyilván! ❤🤍💚
- be jelentette,minden és mindenki meg lesz időre- rajtuk nem fog állni az előre hozott választás!!- részemről ez akkor igy is lesz!!- orbánnal szemben M.P. szava számomra elég!!- míg Orbán ill.a kormanyé nem!!- lsd.a fillipinok mégis maradhatnak SŐT jőhetnek újabbak is!!- dec.infon csak két országról beszélt erre máris vissza vonta azt!!(25.01.10 RTL híradó!)😊
Biztos lehetsz benne. Péter nem kispályás
Hajra Tisza! Hajra Magyarorszag!❤🤍💚
Már nem merünk bemenni a boltba, olyan drágaság van.😢
Attól tessék csak bemenni nyugodtan, nem harap senki
@@rcs2003Igen, be lehet menni mint a múzeumba... mindent a szemnek... egyre többen csak nézelődni járnak és nem a harapástól félnek!!
Hajrá pèter hajrá hungary 💯💯💯💥💥
Megható, 100% ig az minden szava❤ Tegyünk meg mindent, hogy létre jöjön egy igaz, szabad félelem mentes Büszke Magyarország❤🇭🇺🙏🇭🇺🙏🇭🇺🙏🇭🇺❤