Hihetetlen kedves Kitti, hogy a valódi, értő odafigyelésed mellett milyen fantasztikusan kibontakozott Kassai úr! Bevallom, kissé ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban az eddigi interjúi alapján, talán azért, mert mindenkinek furcsa kicsit az ő életútja, ebből eredően eleve némileg előítéletekkel közelítettek felé, ettől valahogy az a hamis kép alakult ki bennem, hogy merev, túlzottan kontrollált, kissé rideg. Nagyon élveztem a beszélgetést, rendkívül mélyen gondolkodó, tudatos, lelki dolgokra is elképesztően fogékony, érdekes ember, örülök, hogy ezt az oldalát is meg tudta mutatni általad, jó volt a kölcsönhatás közöttetek. Köszönöm szépen az élményt! 😍
a felvételt nézve akaratlanul is eszembe jutott egy korábbi Kassai-Csernus beszélgetés .... milyen éles kontraszt van a két interjú között. Itt van harmónia, Kassai úr megnyílt, szívesen beszélt és jó hangulatban telt a beszélgetés, sok mindent tudtunk meg. Nagyon élvezhető volt. Hála és köszönet Kittinek és Kassai úrnak is ....
Abszolut egyetértek! A Csernusos beszélgetést lehetne tanítani az egyetemen, mint nem követendő példát egy leendő pszichológus számára, Kassai jelenlétét pedig elemezni, értelmezni, mint pozitív, hiteles reakciót.
Mert két inteovertált ember beszélgetett.Azt,h.egymással nemmindig mondanám,de leg.egymás mellett,értették egymást.Csernussal nem,vele nagyon nem;mert ott azelején a doki leszólta,mikor k8 akarta fejteni a gondolatát.Ami nem az érzes,még mindig nem és itt indult el a feszültség,ami végig erezhető a Csernus-beszélgetés alatt.
Harmónia, harmonikus beszélgetés kialakulásához elengedhetetlen, h a felek önmagukkal harmóniában legyenek ( de legalább is arra őszintén törekedjenek fedetlen fővel keresvén valódi kérdésekre a valódi válaszokat) DR Csernust semmiképpen nem vádolnám önmagával való harmóniában levéssel, habár egy korábbi (1-2 évvel ezelőtti) interjúból úgy tűnt, hogy ő is talán változik lassan és előnyére
Köszönöm szépen kedves, Doktornő, köszönöm szépen, kedves, Lajos! Ez nagyon jó, lényeget élő beszélgetés volt! Ha írhatok egyetlen személyes üzenetet Lajosnak: Müller Péter könyveiben olvastam, hallottam először arról az aranyfonàlról, amit koràbban, még a könyv olvasàsa előtt én is megtapasztaltam,. Az aranyfonàl az, amin keresztül a lànyom lelkének a leszületése előtti hófehér gomolyagjàt làttam megérkezni ahhoz a szülőàgyhoz, amire a vajúdás két fàjdalommentes néhàny màsodperce között másztam fel éppen..- Lajos, üzenem Önnek, hozott anyagból van Odaàtról a lelkünk. És én is ilyen "kosz" vagyok, sehol nincs helyem, most sem, én úgy érzem sokszor, hogy nem is ide, hanem inkàbb Odaàt tartozom, itt csak àtutazó vagyok, mint a szél...
Bruce Lee nagyon hasonlóan gondolkozott, most olvasom a róla és harcművészetéről szóló könyvet...sok a párhuzam Kassai Úr gondolataival. Köszönöm az interjút, szeretem Lajost hallgatni🌷📚
Bruce Lee harcművész volt, Kassai Lajos ugyancsak az!A harcművészek hasonló utakat járnak be.Olyan szerencsés ember vagyok, aki ismer egy másik nagytudású magyar harcművészt, aki egy taoista egyházat tart fennaz országban.Sokat tanultam tőle az ember működéséről. Neki köszönhetem, hogy van némi önismeretem. Ő beszélt nekem először a szellem és érzelem működéséről és arról, hogy milyen fontos ezeknek a dolgoknak az egyensúlya.Aztán Kassai csinál egy filmet 20 év múlva, amiben egy kötélen egyensúlyozva lövi a nyilait.Közben az egyensúly lényegéről beszél. Ő úgy fogalmazott, hogy értelem és érzelem.Megértés, megélés... Na mondom ez a Havasi Andris más szókinccsel.Két különböző útón járó ember, kiknek a célja ugyanaz.Egymástól függetlenül tudják ugyanazt!Csodálatos emberek!Figyelni kell rájuk és tanulni tőlük!Szóval Brucee Lee és közte nem véletlen a párhuzam.Brucee Lee-t Ip Man tanította, aki még mélyebben tanulta és tanította ezeket a dolgokat. Ugyanilyen párhuzam figyelhető meg a a 14. karmapánál és a többi buddhista tanítónál. Fegyeljetek rájuk és ne csak értsétek őket, törekedjetek arra amire ők törekszenek!
@@szocsi77 szia,nagyon köszönöm, hogy ìrtál. 11éves fiamnak szereztem be egy antikvár Bruce Lee könyvet, de nem bírtam letenni...Lee-t ugyanúgy kevesen értették mint manapság Lajost...én Lajost nagyon rég óta követem nagyon szeretem, nagyon értem...örülök hogy nem tévedtem, Bruce Lee mesterét minden tudása atyaként tisztelte...ha Lee tovább él jobb lenne ez a világ..de itt van Lajos nekünk, buddhizmus megmentett már engem súlyos depressziótól, úgyhogy èrtegetem a mestereket vagy inkább figyelek rájuk...itthon pedig olvassuk Bruce rendkívüli szellemi, fizikai,lelki tudatosságának lenyomatát, sajnos csak könyvben...de ìgy is belebizsereg az ember olyan mondatai voltak...Lajos hasonlìt rá..több ilyen ember kellene, örülök hogy Te is közéjük tartozol...csodálni lehet Titeket és tanulni Tőletek...köszönöm
@@violetta0322 azért engem ne említs egy napon ezekkel az emberekkel! Köztem és köztük fényévnyi távolság van! Én csak leírtam miket tapasztaltam ezeknél az embereknél, hogy látom őket, stb...Egy valamire nagyon kell figyelni, ezt Kassai sokszor említi!Más a megértés és más a megélés! A gyémánt út buddhisták 13. karmapa meditációjában van egy nagyon fontos részlet, ami erről szól. "Kevesen találkoznak a tanításokkal és még kevesebben tudják használni azt" Szóval könnyű ezt megérteni, de nehéz alkalmazni! Mert az sok munkával jár, az emberek pedig lusták! Én erre egy nagyon jó példa vagyok! Azért fejlődök lassan mert lusta vagyok!Könnyen osztom az észt!Van az a mondás, hogy: "Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja." Szóval én nagyon az elején vagyok ennek az útnak! Eddig annyit értem el, hogy a fentiekkel tisztában vagyok és keveset hazudok!Ez amúgy nem kis teljesítmény,mert az emberek imádnak hazudni! Ezértnem szeretnek egyedül lenni.Mert az élete során az ember magának hazudik a legtöbbet.És úgye nem szeretünk hazudósokkal együtt lenni.Ezért nem jó egyedül.Na én ezen a részén már túl vagyok!Ez amúgy egy tök jó alap! Érdemes elolvasni Havasi András A nagy tai chi chuan könyvét, Láma Ole ahogy a dolgok vannak című könyvét és Popper Péter Belső utak című könyvét. A Popper könyvet kötelezővé tenném az iskolában!
@@szocsi77 köszönöm, Popper is meglett antikvár könyvként, letaglózott az is...könyvajánlókat köszönöm, az őszinte embert, aki nem hazudik kevesen szeretik, ide tartozom én is, jó ideje már...kevesen vagyunk sajnos...hiszem hogy ez a fajta tudatos létállapot terjeszthető, átadható, mondjuk engem vajmi kevesen értenek, kivéve a férjem és a gyerekek...érdekes a gyermeki tiszta lélek ért engem...szép estét és köszönök mindent🙏
@@szocsi77 Olyan 9-10 éve döntöttem arrol, hogy kizárom a hazugság negativ erejét az életemböl. Ez nálam nem okozott akkora törést(se feleség se gyerek), pedig biztos vagyok benne kevesen tudnak olyan következetessen, folyamatossan, mint én régen. Viszont ez a fordulat után az ismeröseim, barátaim jo páran a családbol hát rendessen megsértödtek, mert nekik sem hagytam, hogy hazudjanak nekem ill. jelenlétemben másnak. Nagyon sokan elfordultak, megsértödtek, megbántodtak pedig bennem egy szemernyi negativ érzés sincs feléjük, söt rajtuk látom csak igazán mennyivel könnyebb-jobb nekem. Annyival helyesbiteném az érvelésed az én élet tapasztalataim alapján: "úgye nem szeretünk hazudósokkal együtt lenni" De. A hasonlo a hasonlot vonza. Ezért szeretek egyedül lenni, az önismeret utján járni önös érdek és az emberek állandoan vissza huznak(hiszen ök hisznek a nagy tekintélyek hazugságaiban) Egyedül könnyebb-gyorsabb. Persze a tévedés jogát fentartom, mivel az ember társas lény tudom, de ez a mai anyagias élet nem támogatja a máskép gondolkodást.
Köszönöm, hogy halhattuk, hogy elhívta Kassai urat. Lovasként sokat jelent... És valahogy a személyiségének egyes részeit magaménak is érzem, ezért még inkább közelebbnek érzékelem a hasonló embereket. Monty Robertshez is ez az út vezetett. Nekem ez a beszélgetés azért volt más, különleges, már-már szokatlan, mert hatalmas tisztelettel és alázattal és empátiával hallgatták egymást. Ez a szókincs,tudás az élet több területén és életforma, amit Kassai visel, példaértékű. Introvertált személyiség, de szívesen beszél, ha látja, hogy normális fülek hallják,ezért a doktornőnek nem kellett sokat kérdezni:) köszönöm!
Elegancia....nekem is ez a szó jutott az eszembe erről az adásról ami remekül tükrözi mind a két beszélgető felet, a viszonyukat egymás felé hogy nem tegeztek le egymást, ahogyan a véleményüket elmondták, szépen nem egymás szavába vágva, amit a mai társadalomról gondolnak, hogy összhangba kéne lenni a hagyományokkal és a modern világgal is.
Nagyon mély, tartalmas, érdekes és hasznos gondolatai voltak Kassai úrnak.🙏 Szerintem ez a beszélgetés felér egy könyv elolvasásával. Olyan sokat lehetett belőle tanulni.😊
De izgalmas lenne megtudni, mi néhányan tanulunk az interjúból, másoknak "csak" élmény, nagyszerű időtöltés, szimpátia... mi dönti el vajon, ki miből mit tanul, ill. nem tanul?
Szerintem ez a tudatossági szinttől függ. Akik már jó ideje az önismeret útján járnak, azoknak a fülét jobban megütik a bölcs, tanító mondatok. Úgy is lehetne mondani, hogy meghallja, amit meg kell. :)
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen beszélgetést hallgathattam végig! 😊 Két ilyen jó kisugárzású lényt... 😊❤️ Úgy érzem, ez egy szita amin fentakadt az a rengeteg őszinte jóindulatú kedves ember aki lajkolt vagy hozzászólt. Azért van még ennek a világnak meseszép oldala is 😊 Ölellek Benneteket!
Lelegzetvisszafolytva hallgattam Kassay Ur eszmefuttatasait . Egy elmeny volt , mint az osszes tobbi interju Vele . Felbecsulhetetlen erteket kepvisel a Vilagban a munkassagaval . Szivelyes udvozletem kuldom New Jersey bol 🇱🇷 ( a szomszedjaban elo Lukacs Adina huga vagyok ☺️)
Remek beszélgetés és találkozás. Sokat hallottam mindkét oldalról, Csernussal való beszélgetést is. Ott úgy éreztem, méltatlan volt az emberhez és a szakmához is. Szomorú és feszült voltam a beszélgetés alatt. Annyira jó volt ez most, nagyon köszönöm.
Nagy élmény volt ez a beszélgetés is! Az elhangzott gondolatokból kiderül , hogy nagyon mély kapcsolatban van az interjúalany magával, a belső énjével. Idáig eljutni, nem egy diadalmenet, de minden elismerésem a tudatosság iránt, amivel halad a saját útján! Számomra érdekes volt az gondolatot is, sok más értékes gondolat mellett, hogy abban a környezetben, ahol sérül az ember, ott tud gyógyulni is. Én,a munkám során, azt tapasztalom,hogy abban a környezetben ahol sérül az egyén,nem tud gyógyulni. Elgondolkoztató. Gondolom ez ember, környezet, és sok más tényező függő. Köszönöm, hogy tanulhattam, gondolatot ébresztett, amivel dolgozhatok én is!
Jelenleg lányom a Kassai völgyben van edző táborban. Biztos vagyok benne hogy rengeteget fog Kassai Lajostól tanulni. Büszke vagyok rá hogy ott lehet a táborba
46:50 - Ezen gondolkodtam amikor a köztudatba előkerült. Nekem sem fért a fejembe elsőnek. Ebből indultam ki, képzeljék el, hogy az egri vár védői poszttraumás stresszben szenvednének a háború után. Mi a különbség a kettő között? Vagy a törökök később az egri vár bevétele után poszttraumás stresszben szenvednének. Mi a különbség a felsorolt események és az amerikai haderő között? A megtévesztés, a hazugság. Azt hazudják maguknak, egymásnak, hogy ők honvédő háborút folytatnak. Közben meg agresszorok. EZ okoz tudat alatt stresszt. Mert úgy mennek oda, hogy Amerika a jó, és ők bár itt távol, de megvédik Amerika szabadságát. Közben a tudat feletti rétegben ez előbb-utóbb jelentkezett: a valóság. - Mert nem baj, ha te agresszor vagy, ha egyetértesz vele, akkor te vagy az agresszor. Az antagonista. Ahogy a Sátánnak sem okoz gondot, hogy ő a Sátán. Ha te vagy a honvédő, akkor nem okoz gondot, hogy te vagy a honvédő. Ahogy Gábriel Arkangyalnak sem okoz gondot, hogy ő Arkangyal. - Direkt próbálom ilyen lelki hasonlatokat hozni. Mert EZ sodorja oda, hogy poszttraumás stresszt él át. Mert nem honvédő volt, hanem agresszor. - Clint Eastwood filmje: Amerikai mesterlövész film szól erről. Ő is csak burkoltan mondhatta ki, hogy: Amerika tehet erről. Ez a metafizikai jelentése számomra. Még ő is csak utalhat rá, hogy nem az ott lévők miatt van, hanem Amerika miatt. Amikor láttam a filmet, akkor a fenti gondolat már a fejemben volt. Csak rácsodálkoztam, hogy Clint Eastwood is ugyanerre jut, a záró jelenetek utalnak erre. Nem vagyok pszichológus, így bármit írni, hogy ilyen embert hogyan lehet kihozni. Hogy embereket öldököl, és kiderül tudat feletti vagy tudat alatti rétegekben számára, hogy nem a jó vagy, nem a szabadságot véded, nem a honvédő vagy, hanem az agresszor. Egy jó hír van, ezek az emberek nem pszichopaták. A pszichopaták számára semmilyen lelkiismeret furdalást nem fog okozni, hogy ők nem honvédők. Max el fogják játszani ezt... Valószínűleg nem is poszttraumás stresszről van szó. Hanem annak tudat feletti felismeréséről, hogy a lelkével ellentétesen cselekedett. - Te figyelj, oda megyünk, mert gazdaságilag nekünk ez fontos, és halomra lőjük őket. Ok!? Egy részük inkább vállalta volna a hadbíróságot. Képzeljük el, hogy elindul a migráció, és odáig jut a dolog, hogy migráns rabló csapatok garázdálkodnak az országban. A magyar hatóságok mondjuk EU szankciók miatt vagy bármi miatt nem tudják megakadályozni. Ekkor a lovas szabad csapataink védenék meg az országot a garázdálkodó csapatoktól. Bármelyiknek poszttraumás stresszt okozna, hogy lenyilazza őket a falvakat fosztogató több száz vagy több ezer fős rabló csapatokat?
Én azt gondolom ugyan ugy ahogy létezett régebben akár a szülés utáni depresszió, mely nőket késztetett akár az öngyilkosságba is, csak nem volt foglalkozva vele. Manapság rákenik a modern nő gyengeségére, hogy régen bezzeg nem volt rá idő, mer kapálni kellett... Pedig ez igen nagy részben a szülés utáni drasztikus hormonváltozás miatt van, és tekintve hogy ugyan abból a fizikai testből vagyunk mint eleink, a hormonváltozás is ugyan ugy érintette őket is mint minket. Persze segít a trauma feldolgozásában, ha azonosulsz a céllal, de max csak részben. Az emberben van egy eredendő agresszió, rombolási vágy, de alapvetően a pszihênket nem arra találták ki, hogy végignézzük ahogy a bajtársainkat, barátainkat, falunkbélieket kaszabolnak le mellettünk, miközben mi magunk is ismeretleneket gyilkolunk. Folyik a vér, haláltusájukban szenvedők sikojai, és nyögései keveredik a harcolo felek üvöltésével... Nincs olyan egésséges ember akit ez ne visselne meg akár egy életre. De egyfelől nem volt foglalkozva vele, másfelöl a harc régebben majd minden generáció sajátja volt. Akkoriban nem igen volt az, hogy három egymás utáni generáció éli le az életét háború, és vérontás nélkül. Biztos volt egy 'ez a dolgok menete, elfogadjuk' a társadalmakban. Ma ha egy huszon évesnek ki kéne menni a vérontásba, onnan visszajőve a kutya nem tudna segiteni, megérteni. Mert se az apja, se a nagyapja nem volt már részese ilyennek, idegen lenne, mert a társadalom egészének fogalma se lenne miket élt meg. Régen ez biztos másképp volt. Több amerikai film is foglalkozik a veteránok hazaérkezés utáni idegenség érzésével, és mennyit jelentett nekik amikor a haderő megalapitotta a veterán központokat, és olyanok közé kerülhettek akik megélték a háború borzalmait.
itt meg is lett vágva a videó. nem tudom, hogy miért, mi történt itt, de hogy direkt kihagytak egy részt belőle, akkor legalább a vágást csinálták volna meg normálisan, hogy ne legyen ilyen feltűnő...
Megdöbbentő zseniális esszencia számomra minden mondata gondolata. Egy generáció útkeresőinek lét élményét fogalmazza meg plasztikusan. Latinovits Zoltán, gyere el hozzám vagy értem!
Nekem is volt világháborúban (I. VH-ban) nagyapám, apám a II.VH itthoni végét 17 évesen élte át, a szovjet rendszert, a földek elvételét már fiatal felnőttként, fegyelmezett parasztemberek voltak, de lelkileg részben belehaltak az átéltekbe, a veszteségekbe.
Lehet, hogy "nem volt egyszerű" a Csernus úrral való beszélgetés, de elegánsan és profin megoldotta. Azt hiszem, Csernus első olyan partnere volt, akit nem sikerült lenyomni, lealázni, pedig ez az alapcél Csernus dokinál.
@@anna3687 Csernus doki minden lélektani tudása visszapattant Kassairól, ugyanis Kassai az ország legegészségesebb férfiembere, és a doki nem készült föl Kassaiból, azt hitte, hogy drogos, azért ilyen különleges. És nekiállt a szokásos: "úgyis bevállalod, hogy hülye vagy, vagy megdöglesz " című módszerének az alkalmazásához. És mit ad Isten, Kassai kegyetlenül elbánt vele sok százezer néző előtt. Érdemei elismerése mellett Csernus megsemmisült, és mehetne Kassaihoz tanulni lélektant, emberséget, magyarságot...
Sajnos azt a beszélgetést kevesen értették. Ellenkezőleg. Csernus kiugratta a nyulat a bokorból, rámutatva partnere hibáira, hiányosságaira, épp, hogy pont Kassai talált emberére. Egész konkrétan inkább volt az egy kezelés, mint egy beszélgetés, és persze ezt lehet hibaként felfogni Csernus részéről, de valójában nem volt titok, h oda mindenki kicsit vágóhídra megy. Akkor is ez történt. Egy kő merev ember falba ütközött, és ahelyett, h megmászta, megkerülte volna, inkább ledönteni akarta, sikertelenül. Egy ilyen konkfliktus kezelésében, az Énvagyokamestermindigigazamvan nem segít, mint ahogy nem is segített. Kassai kiváló ember. De ember, esendő, hibákkal mint mindannyian.
Nekem az jutott eszembe, hogy nagyon bátor ember és nem csak azért, amit csinál, hanem azért is, mert mer arról beszélni, hogy a tudása saját tapasztalatból származik. Ma sajnos mindenki azt hiszei, hogy a biztos tudást csak másoktól tanulhatjuk meg, nekem ő a példa arra, hogy ez egyáltalán nem így van.
Az itt kommentelőknek hívom fel a figyelmét: Ha az összes tv-s, youtube csatornás Kassai Lajos interjút megnéznék-meghallgatnák az mind kevés "látlelet"-nek bizonyulna a Kassai-univerzum (és/illetve őseink, ősi harcos-nemzeti identitásunk, eredeti kultúránk) megértéséhez, "feldolgozandó" jelentéstartalmához...! A hazai mozikban évekkel ezelőtt bemutatott-vetített (Kaszás Géza rendezte) Lovasíjász című filmben mindaz benne van, amit ténylegesen érdemes tudni, ismerni, zsigerileg magunkba szívni, és hagyatékolni tovább ...Hun Nemzetünk tagjainak...avagy utódainknak...most és mindörökké...! Azt a filmet látni-hallani-érezni kell....mert jelentősége túl van minden sallangon, szóképződményen, mellébeszélésen, hamisságon....! (A Kassai-féle mondás: "Ne az ősöket követsd,! Azt követsd, amit az ősök követtek!". Ez a kijelentés egy parafrázis az eredeti megnyilvánítással kapcsolatosan: Az őseredeti mondat a néhányszáz évvel ezelőtt élt japáni (Nippon-i) Zen-buddhista költőtől, Matsuo Basho-tól származik: "NE A MESTEREKET KÖVETSD! AZT KÖVETSD, AMIT A MESTEREK KÖVETTEK! A Bruce Lee-től származó legvelősebb mondat (apokrif): "A PILLANATNAK NINCS TEGNAPJA, VAGY HOLNAPJA..." A Zen-buddhista tömény látlelet...néhány mondatban, kevés szóval: A tanítvány kérdez: Mi az ÚT? A Mester válasza: Menj! (A Múlt már nincs. A Jövő még nincs. A Jelen az most van. Ahogy a Létezés, meg a Cselekvés is...)
Hát.., hol kezdjem? Kassai úrral nem mindenben értek egyet, de az biztos, hogy nagyon sok tekintetben példa értékű az élete, a tevékenysége, és főleg az, hogy gondolkodik az életéről és az életről, a miértekről, és ezzel egyre koherensebb magyarázatot kap a világ dolgaira. Sok minden miatt tisztelem, és innen is gratulálok a tevékenységéhez. Felkeltette az érdeklődésemet a Csernussal való beszélgetésre. Megkerestem. Elképesztő. Jellemző, hogy nincs kommentelesi lehetőség, ha jól láttam. Ez a nyilvános földbedöngölési próbálkozás.... Itt derült ki igazán, hogy Kassai úr mennyire biztos magában, milyen hidegvérrel kezelte, de egyben nyitott is maradt, mert válaszolt a kérdésekre. Ő azok között az értékek között maradt, amit képvisel. Mondjuk dr. Csernus is. Jobb ezen tényleg nevetni utólag.
Szerencsés beszélgetés, egy fejlett kereső lélek megnyilatkozott, egy segítővel. Köszönöm! Viszont Gárdonyi "A láthatatlan ember" - éhez. Gárdonyi Zéta szemszögéből mesélte el a történetet. Tegyük fel hipotézisként, hogy Gárdonyi volt valóban Zéta, és ennek hipotetikus ismeretével olvassuk el újra a regényt. Izgalmas lesz...
🙈 Sorsdöntő szavak pillanata ez most itt számomra. Még csak a 15. percnél járok és már a zsigereimig érnek a szavak. Egyik spirituális beállítottságú barátom szfinxként álmodott rólam, ami most értelmet nyert. Annyi kérdésem volt eddig és olyan sokra kaptam most választ, és még van 45 perc hátra, mi lesz itt még?! ❣️🙈
@@blueserdaddy 5 hónap alatt sok víz lefolyt a Dunán is meg a Tiszán is. De a rugalmasság témája nagyon megmaradt, meg az atmoszférája a mondandójának. 😇❤️
Úgy látom sokan átéljük azt a pillanatot, amikor nem tudjuk ki lőtt? Én arra jutottam táv céllövő íjászként, hogy amikor mi lövünk, amikor mi harcolunk, olyankor az ősök is élnek. Olyankor itt vannak bennünk az őseink. Ez egy együtt létezés. Egy tovább élés... 180-250 méterre célba lőni csak úgy lehet ha ez működik. Persze képzett lövész vagyok, ott van a spekív, nézem a találatokat, foglalkozok a légköri viszonyokkal és ez közelebb vihet a célhoz, de a találat egy energia áramlás során jön létre ahol nem én vagyok a középpontban, ahol nem létezik az egóm hanem csak egy meder vagyok amin ez az energia átáramlik.
Na ez engem is érdekelne, hogyan ítélik meg a szakmabeliek Csernust. A Csernussal készült Kassai-interjú olyan hulladék minőségű volt, hogy felüdülés utána megnézni ezt.
Az volt a legérdekesebb a beszélgetésben, hogy az elvont, nem látható dolgokra is ráreflektált Kassai Lajos. A ki az" Én" és ki az "Ő" kérdésben ... Kíváncsi vagyok, hogy tudja - e már a választ...
Hú de jó… Nagyon kellett, hogy egy szociálisan intelligens nő is készítsen interjút Kassai Lajossal! Volt már Csernus, Gulyás Marci, Puzsér… és most VÉGRE valaki, aki képes hallgatni is a vendégére!
Mivel már a többiek olyan jól kifejtették a véleményemet erről a nagyszerű interjúról, ezért én csak azt jegyezném meg, hogy aránytalanul kicsi volt ennek a nagy embernek az a kis szék 😄
Nagyon merev, hideg, zárt , feszült, védekező személyiségé van ennek a férfinak. Olyan mint egy tökéletes diktatórikus parancsnok. Ezzel szemben Kitti nyitott, 'meleg', és laza, mint egy nagyon kedves óvóéni.
Minden rosszindulat nélkül szerintem van benne némi autisztikus vonás, ők nagyon nem szeretik a szemkontaktust, és róla simán el tudom képzelni, hogy van benne ilyesmi, de nem gondolom, hogy teljesen autista lenne.
Ha nagyon-nagyon pontosan akar valaki fogalmazni, átadni mit érez, fontosak a szavak (a gyönyörű gazdag magyar szókincs...), a hangsúly, akkor jobban fordul befelé...tudom, én is ilyen vagyok, még a szememet is gyakran becsukom. És nem vagyok autista, még a közelében sem. 😊
@@norarath1164 Igen, ilyen is van. 😊 Kassai Lajosnál más ez szerintem, de igazából mindegy is, annyi biztos, hogy nála nem negatív oka van ennek, én úgy láttam legalábbis.
Ha sokat nézi ezt a jó alakú, gyönyörű hangú, fiatalabb ráadásul érzéki hölgyet még elkalandoznak a gondolatai... Az meg hogy nézne ki? Magamból indulok ki... Le a kalappal a tiszteletre méltó párbeszédhez. Nagyon szépen felkészült a hölgy!
Kassai is olvashatna Steinertől egy keveset ... idézek
Az ember a gyermeki fejlődés folyamán egyszer elérkezik ahhoz a pillanathoz, amikor először érzi magát önálló lénynek a külvilággal szemben. Ez a pillanat a finom érzés ű ember számára jelen-t ős élmény. Jean Paul, a költ ő, önéletrajzában a következőket írja: „Soha el nem felejtem, bár még senkinek nem mondtam el öntudatom megszületésének bels ő élményét. Ennek helyét és idejét is tudom. Egy délel őtt még egészen kis gyermekként házunk kapuj ában álltam, és balra a farakás felé néztem, amikor hirtelen, mint villámcsapás az égből, ahhoz a bels ő meglátáshoz jutottam, hogy én egy „én” vagyok. Ez a meglátás azóta is tündökl őn el őttem maradt. Énem akkor látta meg el őször, örökre szólóan önmagát. Nem hiszem, hogy csal az emlékezetem. Hiszen ehhez az eseményhez, amelynek újszer űsége az annyira hétköznapi mellékkörülményeket maradandóvá tette, már csak azért sem keveredhetett semmilyen idegen elbeszélés, mert ez az esemény bens őm legrejtettebb szentélyében ment végbe.” Tudjuk, hogy egészen kicsi gyermekek így beszélne k magukról: „Karcsi jó”, „Mariska ezt vagy azt akarja”. Természetesnek találjuk, hogy magukról mint másokról beszélnek, hiszen nincsenek tudatában annak, hogy önálló lények. Éntudatuk még nem született meg. Az ember csak attól a perctől fogva tekinti magát önálló, minden más lénytől elkülönül ő „én”-nek, amelyben éntudata felébredt. Az énben foglalja össze az ember mindazt, amit mint testi és lelki lény átél. A test és a lélek az „én” hordozója. Bennük m űködik az „én”. Miként a fizikai testnek az agy, úgy a léleknek az „én” a központja. Érzeteinket a külvilág kelti életre, érzéseink a külvilág hatására jelentkeznek; akaratunk a külvilágra vonatkozik, mert külső cselekedetekben valósul meg. Az „én” azonban, mint az ember tulajdonképpeni lénye, teljesen láthatatlan marad. Ezért olyan talá-ló, amit Jean Paul mond, hogy az énre eszmélés olyan esemény, amely az ember legrejtettebb szen-télyében megy végbe. Mert énünkkel mindig teljesen egyedül vagyunk. És ez az „én” maga az em-ber. Ez jogosítja fel az embert arra, hogy énjét tekintse tulajdonképpeni lényének, testét és lelkét
@@gr.gr.9886 Pfff... Nem tudom, te mit ertesz "kesztyu felvetel" alatt, de egyertelmuen latszik, hogy sokkal atgondoltabb, sokkal okosabban beszel. Es mivel azota is Csernust emlegeti (nem csak pszichologusnal/terapeutanal, mint ebben az esetben), ezert biztos, hogy nagy hatassal volt ra, meg ha nem is annyira kedves elmeny volt szamara. Persze, ez a beszelgetes nem hasonlo helyzet, hiszen egyreszt Kitti nem tesz fel "kotekedo" kerdeseket, masreszt a csajnak folyik a nyala Lajostol, es hagyja a monologokat vegigmondani. :D En nem negativumkent irtam Kassairol, ugyhogy kerlek, te is tartsd meg magadnak a sajat traumaidbol, sertettsegeidbol fakado megjegyzeseidet, kerlek.
@@GregoryKun Kęrlek ne magyaràzz bele olyat a vêlemènybe, ami nem volt benne. Azonkìvül, Kitti nagyon kulturàltan àllt az interjúhoz, s ne fogalmazz vulgàrisan, mert az csak a te szintedet mutatja.
Mélyen kimunkált, megalapozottnak ható állásfoglalás, ami ebben a megfogalmazásban bármely résztvevőre vonatkoztatható.:D [Amúgy pedig ha antipatikus egyikük - mert ez az a kifejezés, amit keresel, lévén, hogy így volt helyes mindig is - és ez most sem változott:D- akkor az ennek ténye felett "érzett" (?) "sajnálat" (?) értelmezhetetlen, hiszen az antipátia, mint tényhelyzet eleve kizárja az olyan jellegű érzelmi viszonyulást az érintetthez, mint a "sajnálat":D]
Nekem is valahogy elsö pillanattòl kezdve. Több interjùt is pròbàltam vele megnèzni, de nem ment. Talàn a szerènysèget hiànyolom. Nem vagyok szakember, de kicsit mintha nàrcisztikus lenne. Szèpek az eddig elèrt sikererek, becsülendö a befektetett munka, de valahogy nem tudok pèldakènt tekinteni rà.
Annyira szüksége lenne a társadalomnak sokkal több ilyen típusú személyekre : letisztultság, intelligencia, tiszta értékrend. 🙏🥰
A hatalomnak is ilyen intelligens emberekre van szüksége?
@@lovikari1 .,,...,,,,,m,.,,.,m,m.,
@@lovikari1 elnézve a hatalom kommunikációját(nem csak itthon) és a mai oktatási rendszereket, a válasz egyértelmű nem. Talán vannak kivételek
Szerintünk igen...de a hatalomnak nem...
Szerintem Kassai Lajos a mai kor egyik legnagyobb magyarja..
Hihetetlen kedves Kitti, hogy a valódi, értő odafigyelésed mellett milyen fantasztikusan kibontakozott Kassai úr! Bevallom, kissé ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban az eddigi interjúi alapján, talán azért, mert mindenkinek furcsa kicsit az ő életútja, ebből eredően eleve némileg előítéletekkel közelítettek felé, ettől valahogy az a hamis kép alakult ki bennem, hogy merev, túlzottan kontrollált, kissé rideg.
Nagyon élveztem a beszélgetést, rendkívül mélyen gondolkodó, tudatos, lelki dolgokra is elképesztően fogékony, érdekes ember, örülök, hogy ezt az oldalát is meg tudta mutatni általad, jó volt a kölcsönhatás közöttetek. Köszönöm szépen az élményt! 😍
a felvételt nézve akaratlanul is eszembe jutott egy korábbi Kassai-Csernus beszélgetés .... milyen éles kontraszt van a két interjú között. Itt van harmónia, Kassai úr megnyílt, szívesen beszélt és jó hangulatban telt a beszélgetés, sok mindent tudtunk meg. Nagyon élvezhető volt. Hála és köszönet Kittinek és Kassai úrnak is ....
Abszolut egyetértek! A Csernusos beszélgetést lehetne tanítani az egyetemen, mint nem követendő példát egy leendő pszichológus számára, Kassai jelenlétét pedig elemezni, értelmezni, mint pozitív, hiteles reakciót.
Csernus belemászik az agyadba, belemászik a személyiségedbe, és ezt a partner megérzi és próbál védekezni.
Mert két inteovertált ember beszélgetett.Azt,h.egymással nemmindig mondanám,de leg.egymás mellett,értették egymást.Csernussal nem,vele nagyon nem;mert ott azelején a doki leszólta,mikor k8 akarta fejteni a gondolatát.Ami nem az érzes,még mindig nem és itt indult el a feszültség,ami végig erezhető a Csernus-beszélgetés alatt.
Harmónia, harmonikus beszélgetés kialakulásához elengedhetetlen, h a felek önmagukkal harmóniában legyenek ( de legalább is arra őszintén törekedjenek fedetlen fővel keresvén valódi kérdésekre a valódi válaszokat) DR Csernust semmiképpen nem vádolnám önmagával való harmóniában levéssel, habár egy korábbi (1-2 évvel ezelőtti) interjúból úgy tűnt, hogy ő is talán változik lassan és előnyére
@@lindakovacs6862nagyon jó meglátás,a Csernus féle beszélgetést nem tudtam végignézni, utálatos ember, lenéző agresszív, bunkó ember
Hála az Istennek hogy vannak még ilyen Emberek❤
Ó, ez a beszélgetés pazar volt! Kassai Lajos nagyszerű és szerethető ember, nagyon nagyra becsülöm.
Nagyon értékes beszélgetés annak aki keresi az igaz magyar hagyományokat ès példaképeket,hogy tanulhasson Tőlük! Köszönjük!
Büszke vagyok Kassai Lajosra..! Kitti pedig fantasztikusan gyönyörű..!
Köszönöm szépen kedves, Doktornő, köszönöm szépen, kedves, Lajos! Ez nagyon jó, lényeget élő beszélgetés volt!
Ha írhatok egyetlen személyes üzenetet Lajosnak: Müller Péter könyveiben olvastam, hallottam először arról az aranyfonàlról, amit koràbban, még a könyv olvasàsa előtt én is megtapasztaltam,. Az aranyfonàl az, amin keresztül a lànyom lelkének a leszületése előtti hófehér gomolyagjàt làttam megérkezni ahhoz a szülőàgyhoz, amire a vajúdás két fàjdalommentes néhàny màsodperce között másztam fel éppen..- Lajos, üzenem Önnek, hozott anyagból van Odaàtról a lelkünk.
És én is ilyen "kosz" vagyok, sehol nincs helyem, most sem, én úgy érzem sokszor, hogy nem is ide, hanem inkàbb Odaàt tartozom, itt csak àtutazó vagyok, mint a szél...
Ha lehetne többször like-olnám..nagyon jó volt ezt a beszélgetést,értéket hallgatni!
Kassai Lajos egy kincs!
Ő a mi közös kincsünk!
Élő Hungaricum!
Bruce Lee nagyon hasonlóan gondolkozott, most olvasom a róla és harcművészetéről szóló könyvet...sok a párhuzam Kassai Úr gondolataival.
Köszönöm az interjút, szeretem Lajost hallgatni🌷📚
Bruce Lee harcművész volt, Kassai Lajos ugyancsak az!A harcművészek hasonló utakat járnak be.Olyan szerencsés ember vagyok, aki ismer egy másik nagytudású magyar harcművészt, aki egy taoista egyházat tart fennaz országban.Sokat tanultam tőle az ember működéséről. Neki köszönhetem, hogy van némi önismeretem. Ő beszélt nekem először a szellem és érzelem működéséről és arról, hogy milyen fontos ezeknek a dolgoknak az egyensúlya.Aztán Kassai csinál egy filmet 20 év múlva, amiben egy kötélen egyensúlyozva lövi a nyilait.Közben az egyensúly lényegéről beszél. Ő úgy fogalmazott, hogy értelem és érzelem.Megértés, megélés... Na mondom ez a Havasi Andris más szókinccsel.Két különböző útón járó ember, kiknek a célja ugyanaz.Egymástól függetlenül tudják ugyanazt!Csodálatos emberek!Figyelni kell rájuk és tanulni tőlük!Szóval Brucee Lee és közte nem véletlen a párhuzam.Brucee Lee-t Ip Man tanította, aki még mélyebben tanulta és tanította ezeket a dolgokat. Ugyanilyen párhuzam figyelhető meg a a 14. karmapánál és a többi buddhista tanítónál. Fegyeljetek rájuk és ne csak értsétek őket, törekedjetek arra amire ők törekszenek!
@@szocsi77 szia,nagyon köszönöm, hogy ìrtál. 11éves fiamnak szereztem be egy antikvár Bruce Lee könyvet, de nem bírtam letenni...Lee-t ugyanúgy kevesen értették mint manapság Lajost...én Lajost nagyon rég óta követem nagyon szeretem, nagyon értem...örülök hogy nem tévedtem, Bruce Lee mesterét minden tudása atyaként tisztelte...ha Lee tovább él jobb lenne ez a világ..de itt van Lajos nekünk, buddhizmus megmentett már engem súlyos depressziótól, úgyhogy èrtegetem a mestereket vagy inkább figyelek rájuk...itthon pedig olvassuk Bruce rendkívüli szellemi, fizikai,lelki tudatosságának lenyomatát, sajnos csak könyvben...de ìgy is belebizsereg az ember olyan mondatai voltak...Lajos hasonlìt rá..több ilyen ember kellene, örülök hogy Te is közéjük tartozol...csodálni lehet Titeket és tanulni Tőletek...köszönöm
@@violetta0322 azért engem ne említs egy napon ezekkel az emberekkel! Köztem és köztük fényévnyi távolság van! Én csak leírtam miket tapasztaltam ezeknél az embereknél, hogy látom őket, stb...Egy valamire nagyon kell figyelni, ezt Kassai sokszor említi!Más a megértés és más a megélés! A gyémánt út buddhisták 13. karmapa meditációjában van egy nagyon fontos részlet, ami erről szól. "Kevesen találkoznak a tanításokkal és még kevesebben tudják használni azt" Szóval könnyű ezt megérteni, de nehéz alkalmazni! Mert az sok munkával jár, az emberek pedig lusták! Én erre egy nagyon jó példa vagyok! Azért fejlődök lassan mert lusta vagyok!Könnyen osztom az észt!Van az a mondás, hogy: "Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja." Szóval én nagyon az elején vagyok ennek az útnak! Eddig annyit értem el, hogy a fentiekkel tisztában vagyok és keveset hazudok!Ez amúgy nem kis teljesítmény,mert az emberek imádnak hazudni! Ezértnem szeretnek egyedül lenni.Mert az élete során az ember magának hazudik a legtöbbet.És úgye nem szeretünk hazudósokkal együtt lenni.Ezért nem jó egyedül.Na én ezen a részén már túl vagyok!Ez amúgy egy tök jó alap! Érdemes elolvasni Havasi András A nagy tai chi chuan könyvét, Láma Ole ahogy a dolgok vannak című könyvét és Popper Péter Belső utak című könyvét. A Popper könyvet kötelezővé tenném az iskolában!
@@szocsi77 köszönöm, Popper is meglett antikvár könyvként, letaglózott az is...könyvajánlókat köszönöm, az őszinte embert, aki nem hazudik kevesen szeretik, ide tartozom én is, jó ideje már...kevesen vagyunk sajnos...hiszem hogy ez a fajta tudatos létállapot terjeszthető, átadható, mondjuk engem vajmi kevesen értenek, kivéve a férjem és a gyerekek...érdekes a gyermeki tiszta lélek ért engem...szép estét és köszönök mindent🙏
@@szocsi77 Olyan 9-10 éve döntöttem arrol, hogy kizárom a hazugság negativ erejét az életemböl. Ez nálam nem okozott akkora törést(se feleség se gyerek), pedig biztos vagyok benne kevesen tudnak olyan következetessen, folyamatossan, mint én régen. Viszont ez a fordulat után az ismeröseim, barátaim jo páran a családbol hát rendessen megsértödtek, mert nekik sem hagytam, hogy hazudjanak nekem ill. jelenlétemben másnak. Nagyon sokan elfordultak, megsértödtek, megbántodtak pedig bennem egy szemernyi negativ érzés sincs feléjük, söt rajtuk látom csak igazán mennyivel könnyebb-jobb nekem. Annyival helyesbiteném az érvelésed az én élet tapasztalataim alapján:
"úgye nem szeretünk hazudósokkal együtt lenni" De. A hasonlo a hasonlot vonza. Ezért szeretek egyedül lenni, az önismeret utján járni önös érdek és az emberek állandoan vissza huznak(hiszen ök hisznek a nagy tekintélyek hazugságaiban) Egyedül könnyebb-gyorsabb. Persze a tévedés jogát fentartom, mivel az ember társas lény tudom, de ez a mai anyagias élet nem támogatja a máskép gondolkodást.
Köszönöm, hogy halhattuk, hogy elhívta Kassai urat. Lovasként sokat jelent... És valahogy a személyiségének egyes részeit magaménak is érzem, ezért még inkább közelebbnek érzékelem a hasonló embereket. Monty Robertshez is ez az út vezetett. Nekem ez a beszélgetés azért volt más, különleges, már-már szokatlan, mert hatalmas tisztelettel és alázattal és empátiával hallgatták egymást. Ez a szókincs,tudás az élet több területén és életforma, amit Kassai visel, példaértékű. Introvertált személyiség, de szívesen beszél, ha látja, hogy normális fülek hallják,ezért a doktornőnek nem kellett sokat kérdezni:) köszönöm!
Monty Roberts-szel azért legyél óvatos, már ami a közelséget illeti.
Nagyon tanulságos őszinte beszélgetés tankönyvbe illő emberi viselkedésrol gondolkodásrol nagyon köszönöm feltöltődés volt meghalgatni
Több beszélgetést hallottam már vele. Nagyon szimpatikus a stabilitás, amit képvisel.
Ismerős. Az ősökre ráérzékelő, felismerő. Hiteles, igaz ember. Minden mondata értelmes, valóságos, tiszta, nem beszél mellé. Jó magyar ember.
Mit magyarozol hülye faszember, nem elég hogy jó ember, nem elég hogy Ember?
Elegancia....nekem is ez a szó jutott az eszembe erről az adásról ami remekül tükrözi mind a két beszélgető felet, a viszonyukat egymás felé hogy nem tegeztek le egymást, ahogyan a véleményüket elmondták, szépen nem egymás szavába vágva, amit a mai társadalomról gondolnak, hogy összhangba kéne lenni a hagyományokkal és a modern világgal is.
Igen, a világ más pontjain így elfogadott norma ahogy véleményt formálunk a maásikról!
@@alfredszabo1817 Jajaj, én nem ezt láttam. És véleménykényszer van, ne haragudj, de "vetítesz".
... es milyen jokat nevetett... Sok videot lattam mar Kassai Lajossal es ezt mindig hianyoltam!
Nagyon mély, tartalmas, érdekes és hasznos gondolatai voltak Kassai úrnak.🙏
Szerintem ez a beszélgetés felér egy könyv elolvasásával. Olyan sokat lehetett belőle tanulni.😊
De izgalmas lenne megtudni, mi néhányan tanulunk az interjúból, másoknak "csak" élmény, nagyszerű időtöltés, szimpátia... mi dönti el vajon, ki miből mit tanul, ill. nem tanul?
Szerintem ez a tudatossági szinttől függ. Akik már jó ideje az önismeret útján járnak, azoknak a fülét jobban megütik a bölcs, tanító mondatok. Úgy is lehetne mondani, hogy meghallja, amit meg kell. :)
@@lovikari1 "Az okos ember más kárán tanul, a hülye a sajátján", hogy hivnánk azt aki a sajátjábol sem?
Nagyon tisztelem Kassai urat, köszönöm szépen az interjút!
én is abban a véleménybuborékban vagyok, mint Kassai
Lenyugozo beszelgetes volt egy szimpatikus es gondolkodo emberrel ☺
Rendkívül tanulságos beszélgetést hallgatthattam! Nagyon tetszett! Mindkettőjüknek szívből köszönöm!
Sok Kassai interjút láttam már ,de eddig ez a top. Lenyűgöző..
FAM - mal volt a legjobb.😊
Hálásan köszönöm az őszinte, igazi élményt adó beszélgetést!
Kassai úr példakép a nemzet és a világ számára!
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen beszélgetést hallgathattam végig! 😊 Két ilyen jó kisugárzású lényt... 😊❤️ Úgy érzem, ez egy szita amin fentakadt az a rengeteg őszinte jóindulatú kedves ember aki lajkolt vagy hozzászólt. Azért van még ennek a világnak meseszép oldala is 😊 Ölellek Benneteket!
Azta mindenét.. Ittam minden szavát imádom Kassai urat.... 💓Ilyen egy Igazi FÉRFI... 👏👏👏
Lelegzetvisszafolytva hallgattam Kassay Ur eszmefuttatasait . Egy elmeny volt , mint az osszes tobbi interju Vele .
Felbecsulhetetlen erteket kepvisel a Vilagban a munkassagaval .
Szivelyes udvozletem kuldom New Jersey bol 🇱🇷 ( a szomszedjaban elo Lukacs Adina huga vagyok ☺️)
Greetings from Mississauga❤
Remek beszélgetés és találkozás.
Sokat hallottam mindkét oldalról, Csernussal való beszélgetést is. Ott úgy éreztem, méltatlan volt az emberhez és a szakmához is. Szomorú és feszült voltam a beszélgetés alatt.
Annyira jó volt ez most, nagyon köszönöm.
Csernus féle beszélgetés undorító volt, utálatos ember az akiben nincs semmi tisztelet
Nagy élmény volt ez a beszélgetés is!
Az elhangzott gondolatokból kiderül , hogy nagyon mély kapcsolatban van az interjúalany magával, a belső énjével. Idáig eljutni, nem egy diadalmenet, de minden elismerésem a tudatosság iránt, amivel halad a saját útján!
Számomra érdekes volt az gondolatot is, sok más értékes gondolat mellett, hogy abban a környezetben, ahol sérül az ember, ott tud gyógyulni is.
Én,a munkám során, azt tapasztalom,hogy abban a környezetben ahol sérül az egyén,nem tud gyógyulni.
Elgondolkoztató.
Gondolom ez ember, környezet, és sok más tényező függő.
Köszönöm, hogy tanulhattam, gondolatot ébresztett, amivel dolgozhatok én is!
Hálásan köszönöm az interjút Kassai úrral💓🙏
Kedves Kitti!
Köszönöm az élményt,jó beszélgetés volt nagyon!!😊💗
B.Gabi
Csodálatos Emberek! Köszönjük! 🙏🏼🎯
Jelenleg lányom a Kassai völgyben van edző táborban. Biztos vagyok benne hogy rengeteget fog Kassai Lajostól tanulni. Büszke vagyok rá hogy ott lehet a táborba
Harmadjara nezem vissza, komolyan mondom, elsirom magam!!!!❤
Nagyon érdekes volt! A legérdekesebb eddig talán? Jó lenne még ilyen a megszokottól eltérő terepeket, témákat, embereket feltérképezni.
46:50 - Ezen gondolkodtam amikor a köztudatba előkerült. Nekem sem fért a fejembe elsőnek. Ebből indultam ki, képzeljék el, hogy az egri vár védői poszttraumás stresszben szenvednének a háború után. Mi a különbség a kettő között? Vagy a törökök később az egri vár bevétele után poszttraumás stresszben szenvednének. Mi a különbség a felsorolt események és az amerikai haderő között? A megtévesztés, a hazugság. Azt hazudják maguknak, egymásnak, hogy ők honvédő háborút folytatnak. Közben meg agresszorok. EZ okoz tudat alatt stresszt. Mert úgy mennek oda, hogy Amerika a jó, és ők bár itt távol, de megvédik Amerika szabadságát. Közben a tudat feletti rétegben ez előbb-utóbb jelentkezett: a valóság. - Mert nem baj, ha te agresszor vagy, ha egyetértesz vele, akkor te vagy az agresszor. Az antagonista. Ahogy a Sátánnak sem okoz gondot, hogy ő a Sátán. Ha te vagy a honvédő, akkor nem okoz gondot, hogy te vagy a honvédő. Ahogy Gábriel Arkangyalnak sem okoz gondot, hogy ő Arkangyal. - Direkt próbálom ilyen lelki hasonlatokat hozni. Mert EZ sodorja oda, hogy poszttraumás stresszt él át. Mert nem honvédő volt, hanem agresszor. - Clint Eastwood filmje: Amerikai mesterlövész film szól erről. Ő is csak burkoltan mondhatta ki, hogy: Amerika tehet erről. Ez a metafizikai jelentése számomra. Még ő is csak utalhat rá, hogy nem az ott lévők miatt van, hanem Amerika miatt. Amikor láttam a filmet, akkor a fenti gondolat már a fejemben volt. Csak rácsodálkoztam, hogy Clint Eastwood is ugyanerre jut, a záró jelenetek utalnak erre.
Nem vagyok pszichológus, így bármit írni, hogy ilyen embert hogyan lehet kihozni. Hogy embereket öldököl, és kiderül tudat feletti vagy tudat alatti rétegekben számára, hogy nem a jó vagy, nem a szabadságot véded, nem a honvédő vagy, hanem az agresszor. Egy jó hír van, ezek az emberek nem pszichopaták. A pszichopaták számára semmilyen lelkiismeret furdalást nem fog okozni, hogy ők nem honvédők. Max el fogják játszani ezt... Valószínűleg nem is poszttraumás stresszről van szó. Hanem annak tudat feletti felismeréséről, hogy a lelkével ellentétesen cselekedett. - Te figyelj, oda megyünk, mert gazdaságilag nekünk ez fontos, és halomra lőjük őket. Ok!? Egy részük inkább vállalta volna a hadbíróságot.
Képzeljük el, hogy elindul a migráció, és odáig jut a dolog, hogy migráns rabló csapatok garázdálkodnak az országban. A magyar hatóságok mondjuk EU szankciók miatt vagy bármi miatt nem tudják megakadályozni. Ekkor a lovas szabad csapataink védenék meg az országot a garázdálkodó csapatoktól. Bármelyiknek poszttraumás stresszt okozna, hogy lenyilazza őket a falvakat fosztogató több száz vagy több ezer fős rabló csapatokat?
Én azt gondolom ugyan ugy ahogy létezett régebben akár a szülés utáni depresszió, mely nőket késztetett akár az öngyilkosságba is, csak nem volt foglalkozva vele. Manapság rákenik a modern nő gyengeségére, hogy régen bezzeg nem volt rá idő, mer kapálni kellett... Pedig ez igen nagy részben a szülés utáni drasztikus hormonváltozás miatt van, és tekintve hogy ugyan abból a fizikai testből vagyunk mint eleink, a hormonváltozás is ugyan ugy érintette őket is mint minket. Persze segít a trauma feldolgozásában, ha azonosulsz a céllal, de max csak részben. Az emberben van egy eredendő agresszió, rombolási vágy, de alapvetően a pszihênket nem arra találták ki, hogy végignézzük ahogy a bajtársainkat, barátainkat, falunkbélieket kaszabolnak le mellettünk, miközben mi magunk is ismeretleneket gyilkolunk. Folyik a vér, haláltusájukban szenvedők sikojai, és nyögései keveredik a harcolo felek üvöltésével... Nincs olyan egésséges ember akit ez ne visselne meg akár egy életre. De egyfelől nem volt foglalkozva vele, másfelöl a harc régebben majd minden generáció sajátja volt. Akkoriban nem igen volt az, hogy három egymás utáni generáció éli le az életét háború, és vérontás nélkül. Biztos volt egy 'ez a dolgok menete, elfogadjuk' a társadalmakban. Ma ha egy huszon évesnek ki kéne menni a vérontásba, onnan visszajőve a kutya nem tudna segiteni, megérteni. Mert se az apja, se a nagyapja nem volt már részese ilyennek, idegen lenne, mert a társadalom egészének fogalma se lenne miket élt meg. Régen ez biztos másképp volt. Több amerikai film is foglalkozik a veteránok hazaérkezés utáni idegenség érzésével, és mennyit jelentett nekik amikor a haderő megalapitotta a veterán központokat, és olyanok közé kerülhettek akik megélték a háború borzalmait.
Az egyik legjobb beszélgetés volt !
59:40 mindent elárul az arckifejezése 😌🤍 ilyen emberekkel szeretnék kapcsolódni. Remélem, lesz szerencsém élőben is találkozni vele 🙏😇🤗
itt meg is lett vágva a videó. nem tudom, hogy miért, mi történt itt, de hogy direkt kihagytak egy részt belőle, akkor legalább a vágást csinálták volna meg normálisan, hogy ne legyen ilyen feltűnő...
@@katymajaniegy emberi kifejezést megvagni csúnya dolog
Köszönöm! 🙏❤ Csodálatos élmény ez a beszélgetés.
Jajj
Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést
Élvezetes beszélgetés. Köszönöm!
Számomra épp a tapasztalati okítása, oktatása teszi őt rendkívűl érdekessé és persze abszolút hitelessé! 💙🙏
Olyan interju alany aki (szerencsere) sokat beszel es sokat is mond! :)
Egyik legnagyobb! ❤️
nagyon jo! koszonom szepen !
Azon kevés beszélgetések egyike, amit érdemes lesz hetek múlva újra meghallgatni!
Megdöbbentő zseniális esszencia számomra minden mondata gondolata. Egy generáció útkeresőinek lét élményét fogalmazza meg plasztikusan.
Latinovits Zoltán, gyere el hozzám vagy értem!
Eddig legalább négyszer hallgattam meg, de mindig találok benne új bölcsességet.
Kiváló,köszönöm!😊🙏
"Minden generációnak a kapcsolatát Istennel ujjá kell teremteni." !!!
Nagyon erdekes volt👏
Nekem is volt világháborúban (I. VH-ban) nagyapám, apám a II.VH itthoni végét 17 évesen élte át, a szovjet rendszert, a földek elvételét már fiatal felnőttként, fegyelmezett parasztemberek voltak, de lelkileg részben belehaltak az átéltekbe, a veszteségekbe.
gyönyörü a hölgy!
Igen, és valóban a figyelem állapotában volt.
Mindketten:)
Minden negatív kritika, azoknak a táborátát gyarapitja, akiknek fogalmuk sincs mi égre születtek erre a világra!!! Tiszteletem a Sallai úrnak!!!
Versenyhelyzetben szerzett traumák, csak versenyhelyzetben gyógyíthatók. !
" Van valami ami fontosabb mint ez a félelem." Már csak ezért a mondatért érdemes volt megnézni a videót.
Mindkét embert nagyon tisztelem. Jó volt látni őket együtt.
Hálás köszönet a profi szakembernek Kittinek mert az ember volt a fontos!!! Példaértékü köszönöm!!! (mert a Csernus-Karsai riport borzalmas volt)
Szerintem Csernus még soha nem találkozott ennyire egészséges lelkületű Emberrel.
Lehet, hogy "nem volt egyszerű" a Csernus úrral való beszélgetés, de elegánsan és profin megoldotta. Azt hiszem, Csernus első olyan partnere volt, akit nem sikerült lenyomni, lealázni, pedig ez az alapcél Csernus dokinál.
Nem is tudtam, hogy volt csernusnàl. Maris megnèzem, nagyon kivancsi vagyok
@@anna3687 Egy életre szóló (kudarc)élmény.
@@lovikari1 mièrt? A Csernus doktor szokàsos modora èlvezhetetlennè teszi? Mostmàr tènyleg kívàncsi vagyok…
@@anna3687 Csernus doki minden lélektani tudása visszapattant Kassairól, ugyanis Kassai az ország legegészségesebb férfiembere, és a doki nem készült föl Kassaiból, azt hitte, hogy drogos, azért ilyen különleges. És nekiállt a szokásos: "úgyis bevállalod, hogy hülye vagy, vagy megdöglesz " című módszerének az alkalmazásához. És mit ad Isten, Kassai kegyetlenül elbánt vele sok százezer néző előtt. Érdemei elismerése mellett Csernus megsemmisült, és mehetne Kassaihoz tanulni lélektant, emberséget, magyarságot...
Sajnos azt a beszélgetést kevesen értették. Ellenkezőleg. Csernus kiugratta a nyulat a bokorból, rámutatva partnere hibáira, hiányosságaira, épp, hogy pont Kassai talált emberére. Egész konkrétan inkább volt az egy kezelés, mint egy beszélgetés, és persze ezt lehet hibaként felfogni Csernus részéről, de valójában nem volt titok, h oda mindenki kicsit vágóhídra megy. Akkor is ez történt. Egy kő merev ember falba ütközött, és ahelyett, h megmászta, megkerülte volna, inkább ledönteni akarta, sikertelenül. Egy ilyen konkfliktus kezelésében, az Énvagyokamestermindigigazamvan nem segít, mint ahogy nem is segített. Kassai kiváló ember. De ember, esendő, hibákkal mint mindannyian.
Nekem az jutott eszembe, hogy nagyon bátor ember és nem csak azért, amit csinál, hanem azért is, mert mer arról beszélni, hogy a tudása saját tapasztalatból származik. Ma sajnos mindenki azt hiszei, hogy a biztos tudást csak másoktól tanulhatjuk meg, nekem ő a példa arra, hogy ez egyáltalán nem így van.
Kassai Lajos mindig igazat és tanulságosat tanít
Gratulálok, a maximumot hozta ki az alanyból!
?????
Kassai úr Respect! 🙌🙏👍💚😊
Az itt kommentelőknek hívom fel a figyelmét:
Ha az összes tv-s, youtube csatornás Kassai Lajos interjút megnéznék-meghallgatnák
az mind kevés "látlelet"-nek bizonyulna a Kassai-univerzum
(és/illetve őseink, ősi harcos-nemzeti identitásunk, eredeti kultúránk) megértéséhez, "feldolgozandó" jelentéstartalmához...!
A hazai mozikban évekkel ezelőtt bemutatott-vetített (Kaszás Géza rendezte)
Lovasíjász című filmben mindaz benne van, amit ténylegesen érdemes tudni, ismerni, zsigerileg magunkba szívni, és hagyatékolni tovább
...Hun Nemzetünk tagjainak...avagy utódainknak...most és mindörökké...!
Azt a filmet látni-hallani-érezni kell....mert jelentősége túl van minden sallangon, szóképződményen, mellébeszélésen, hamisságon....!
(A Kassai-féle mondás:
"Ne az ősöket követsd,! Azt követsd, amit az ősök követtek!".
Ez a kijelentés egy parafrázis az eredeti megnyilvánítással kapcsolatosan:
Az őseredeti mondat a néhányszáz évvel ezelőtt élt
japáni (Nippon-i) Zen-buddhista költőtől, Matsuo Basho-tól származik:
"NE A MESTEREKET KÖVETSD! AZT KÖVETSD, AMIT A MESTEREK KÖVETTEK!
A Bruce Lee-től származó legvelősebb mondat (apokrif):
"A PILLANATNAK NINCS TEGNAPJA, VAGY HOLNAPJA..."
A Zen-buddhista tömény látlelet...néhány mondatban, kevés szóval:
A tanítvány kérdez: Mi az ÚT? A Mester válasza: Menj!
(A Múlt már nincs. A Jövő még nincs.
A Jelen az most van. Ahogy a Létezés, meg a Cselekvés is...)
Önismeret, közösség. A kulcs igen.
Hát.., hol kezdjem? Kassai úrral nem mindenben értek egyet, de az biztos, hogy nagyon sok tekintetben példa értékű az élete, a tevékenysége, és főleg az, hogy gondolkodik az életéről és az életről, a miértekről, és ezzel egyre koherensebb magyarázatot kap a világ dolgaira. Sok minden miatt tisztelem, és innen is gratulálok a tevékenységéhez.
Felkeltette az érdeklődésemet a Csernussal való beszélgetésre. Megkerestem. Elképesztő. Jellemző, hogy nincs kommentelesi lehetőség, ha jól láttam. Ez a nyilvános földbedöngölési próbálkozás.... Itt derült ki igazán, hogy Kassai úr mennyire biztos magában, milyen hidegvérrel kezelte, de egyben nyitott is maradt, mert válaszolt a kérdésekre. Ő azok között az értékek között maradt, amit képvisel. Mondjuk dr. Csernus is. Jobb ezen tényleg nevetni utólag.
Van kommentelési lehetőség, a többség oltja is Csernust rendesen, hogy mennyire lejáratta magát.
Igen kíváncsivá tettél, miben nem értesz egyet vele?
@@sandortolnai4562 Sosem fogsz rá választ kapni....
Szerencsés beszélgetés, egy fejlett kereső lélek megnyilatkozott, egy segítővel. Köszönöm!
Viszont Gárdonyi "A láthatatlan ember" - éhez. Gárdonyi Zéta szemszögéből mesélte el a történetet. Tegyük fel hipotézisként, hogy Gárdonyi volt valóban Zéta, és ennek hipotetikus ismeretével olvassuk el újra a regényt. Izgalmas lesz...
Köszönöm!!!
🙈 Sorsdöntő szavak pillanata ez most itt számomra. Még csak a 15. percnél járok és már a zsigereimig érnek a szavak.
Egyik spirituális beállítottságú barátom szfinxként álmodott rólam, ami most értelmet nyert. Annyi kérdésem volt eddig és olyan sokra kaptam most választ, és még van 45 perc hátra, mi lesz itt még?! ❣️🙈
és mi lett? ;)
@@blueserdaddy 5 hónap alatt sok víz lefolyt a Dunán is meg a Tiszán is. De a rugalmasság témája nagyon megmaradt, meg az atmoszférája a mondandójának. 😇❤️
Úgy látom sokan átéljük azt a pillanatot, amikor nem tudjuk ki lőtt? Én arra jutottam táv céllövő íjászként, hogy amikor mi lövünk, amikor mi harcolunk, olyankor az ősök is élnek. Olyankor itt vannak bennünk az őseink. Ez egy együtt létezés. Egy tovább élés... 180-250 méterre célba lőni csak úgy lehet ha ez működik. Persze képzett lövész vagyok, ott van a spekív, nézem a találatokat, foglalkozok a légköri viszonyokkal és ez közelebb vihet a célhoz, de a találat egy energia áramlás során jön létre ahol nem én vagyok a középpontban, ahol nem létezik az egóm hanem csak egy meder vagyok amin ez az energia átáramlik.
Igazi ferfias FERFI (!) van kisugarzasa!🍷
Azért nehéz és makacs ember lehet privátban, ettől függetlenül büszkék lehetünk rá 🙏🏻
Tiszteletreméltó. 👍🙏
@@beatatax1227Makacs?!?! Akkor ez miatt is igaz Magyar!!!
@@beatatax1227 Feltevés.
szép a nyakkendője Kassai Úr!!!!!!!!!!
Pedig azt mondta nem szereti az "ilyes fajta giccset", de megtiszteli vele a meghivot.
Jó beszélgetés. Vajon a dr Kitti hogyan látja dr Csernus Imrét, meghívná e egy ilyen beszélgetésre? Mit tudhatnánk meg belőle?
Na ez engem is érdekelne, hogyan ítélik meg a szakmabeliek Csernust. A Csernussal készült Kassai-interjú olyan hulladék minőségű volt, hogy felüdülés utána megnézni ezt.
Köszönöm! 🙏
❤️
Az volt a legérdekesebb a beszélgetésben, hogy az elvont, nem látható dolgokra is ráreflektált Kassai Lajos. A ki az" Én" és ki az "Ő" kérdésben ... Kíváncsi vagyok, hogy tudja - e már a választ...
Ösztön!
Elképesztően magasszintre emeli a beszélgetés színvonalát,a tegeződés mellőzése!
49:05 Jé, nagymamám, és Attila is ugyanekkor született! kicsi a világ.
Hú de jó…
Nagyon kellett, hogy egy szociálisan intelligens nő is készítsen interjút Kassai Lajossal! Volt már Csernus, Gulyás Marci, Puzsér… és most VÉGRE valaki, aki képes hallgatni is a vendégére!
FAM- mal szerintem jobbat beszélgettek.
Pszichológus. Ez a dolga.
Mivel már a többiek olyan jól kifejtették a véleményemet erről a nagyszerű interjúról, ezért én csak azt jegyezném meg, hogy aránytalanul kicsi volt ennek a nagy embernek az a kis szék 😄
90 - es évek derekán vettünk egy Kassai íjat. A mai napig nagy becsben van tartva.
Hihetetlen bölcs szàmomra Kassai Lajos. Tiszteletre méltó alàzat és rendkívüli tudàs birtokàban lévő EMBER.
Hasonló állami támogatást kap,k mint egy világbajnok úszó, vagy vizilabdás...Hol vannak az élsportolók Lajostól? Ég és föld...
Megelôlegezve... minden, ami az eketalp alatt marad, de csak, ha sor kerül a használaára.
Elgondolkodtató és nagyon tartalmas !!!
Nagyon merev, hideg, zárt , feszült, védekező személyiségé van ennek a férfinak. Olyan mint egy tökéletes diktatórikus parancsnok. Ezzel szemben Kitti nyitott, 'meleg', és laza, mint egy nagyon kedves óvóéni.
Táltos.
👍🏻☀️
Csernus pont ezt akarta megfékezni. 😁
Kassai Lajos,az isten
3 évesen eldöntötte h kemény lesz....😅
egyébként szimpatikus is lehetne de soknak tűnik a Chuck Norris vonás.
Chuck Norris vagy / és BRUCE LEE?!
Ámen
Furcsa hogy nem tart szemkontaktust
Minden rosszindulat nélkül szerintem van benne némi autisztikus vonás, ők nagyon nem szeretik a szemkontaktust, és róla simán el tudom képzelni, hogy van benne ilyesmi, de nem gondolom, hogy teljesen autista lenne.
Ha nagyon-nagyon pontosan akar valaki fogalmazni, átadni mit érez, fontosak a szavak (a gyönyörű gazdag magyar szókincs...), a hangsúly, akkor jobban fordul befelé...tudom, én is ilyen vagyok, még a szememet is gyakran becsukom. És nem vagyok autista, még a közelében sem. 😊
@@norarath1164 Igen, ilyen is van. 😊 Kassai Lajosnál más ez szerintem, de igazából mindegy is, annyi biztos, hogy nála nem negatív oka van ennek, én úgy láttam legalábbis.
Ha sokat nézi ezt a jó alakú, gyönyörű hangú, fiatalabb ráadásul érzéki hölgyet még elkalandoznak a gondolatai... Az meg hogy nézne ki? Magamból indulok ki... Le a kalappal a tiszteletre méltó párbeszédhez.
Nagyon szépen felkészült a hölgy!
na de ez a nyakkendő!
Amikor két értelmes ember beszélget egymással...
FAMnak tetszik 😃
mi az a FAM ,vagy ki lehet az?
@@laszloszekere4353 FAM barátja a Kassai
Kassai is olvashatna Steinertől egy keveset ...
idézek
Az ember a gyermeki fejlődés folyamán egyszer elérkezik ahhoz a pillanathoz, amikor először érzi magát önálló lénynek a külvilággal szemben. Ez a pillanat a finom érzés ű ember számára jelen-t ős élmény. Jean Paul, a költ ő, önéletrajzában a következőket írja: „Soha el nem felejtem, bár még senkinek nem mondtam el öntudatom megszületésének bels ő élményét. Ennek helyét és idejét is tudom. Egy délel őtt még egészen kis gyermekként házunk kapuj ában álltam, és balra a farakás felé néztem, amikor hirtelen, mint villámcsapás az égből, ahhoz a bels ő meglátáshoz jutottam, hogy én egy „én” vagyok. Ez a meglátás azóta is tündökl őn el őttem maradt. Énem akkor látta meg el őször, örökre szólóan önmagát. Nem hiszem, hogy csal az emlékezetem. Hiszen ehhez az eseményhez,
amelynek újszer űsége az annyira hétköznapi mellékkörülményeket maradandóvá tette, már csak azért sem keveredhetett semmilyen idegen elbeszélés, mert ez az esemény bens őm legrejtettebb szentélyében ment végbe.”
Tudjuk, hogy egészen kicsi gyermekek így beszélne k magukról: „Karcsi jó”, „Mariska ezt vagy azt akarja”. Természetesnek találjuk, hogy magukról mint másokról beszélnek, hiszen nincsenek tudatában annak, hogy önálló lények. Éntudatuk még nem született meg.
Az ember csak attól a perctől fogva tekinti magát önálló, minden más lénytől elkülönül ő „én”-nek, amelyben éntudata felébredt. Az énben foglalja össze az ember mindazt, amit mint testi és lelki lény átél. A test és a lélek az „én” hordozója. Bennük m űködik az „én”. Miként a fizikai testnek az agy, úgy a léleknek az „én” a központja. Érzeteinket a külvilág kelti életre, érzéseink a külvilág hatására jelentkeznek; akaratunk a külvilágra vonatkozik, mert külső cselekedetekben valósul meg.
Az „én” azonban, mint az ember tulajdonképpeni lénye, teljesen láthatatlan marad. Ezért olyan talá-ló, amit Jean Paul mond, hogy az énre eszmélés olyan esemény, amely az ember legrejtettebb szen-télyében megy végbe. Mert énünkkel mindig teljesen egyedül vagyunk. És ez az „én” maga az em-ber. Ez jogosítja fel az embert arra, hogy énjét tekintse tulajdonképpeni lényének, testét és lelkét
Sokat fejlodott Csernus ota. GG
Ez igy nem igaz, talàn Csernus nyert 1 kis alàzatot a beszèlgetès utàn. Akkor Kassai úr leszàllt a Csernus szintjère, csak felvette a kesztyűt.
@@gr.gr.9886 Pfff... Nem tudom, te mit ertesz "kesztyu felvetel" alatt, de egyertelmuen latszik, hogy sokkal atgondoltabb, sokkal okosabban beszel. Es mivel azota is Csernust emlegeti (nem csak pszichologusnal/terapeutanal, mint ebben az esetben), ezert biztos, hogy nagy hatassal volt ra, meg ha nem is annyira kedves elmeny volt szamara.
Persze, ez a beszelgetes nem hasonlo helyzet, hiszen egyreszt Kitti nem tesz fel "kotekedo" kerdeseket, masreszt a csajnak folyik a nyala Lajostol, es hagyja a monologokat vegigmondani. :D
En nem negativumkent irtam Kassairol, ugyhogy kerlek, te is tartsd meg magadnak a sajat traumaidbol, sertettsegeidbol fakado megjegyzeseidet, kerlek.
@@GregoryKun Kęrlek ne magyaràzz bele olyat a vêlemènybe, ami nem volt benne. Azonkìvül,
Kitti nagyon kulturàltan àllt az interjúhoz, s ne fogalmazz vulgàrisan, mert az csak a te szintedet
mutatja.
@@gr.gr.9886 Tipikus kommentelő, aki azt se érti, amit mond, nem hogy azt, ami alá kommentel. GG
Nagyon unszimpatikus volt mindig - és ez most se változott sajnos.
Üdv.! Érdekelne, hogy miért. Ez őszinte kíváncsiság, nem kötözködés.
Mélyen kimunkált, megalapozottnak ható állásfoglalás, ami ebben a megfogalmazásban bármely résztvevőre vonatkoztatható.:D
[Amúgy pedig ha antipatikus egyikük - mert ez az a kifejezés, amit keresel, lévén, hogy így volt helyes mindig is - és ez most sem változott:D- akkor az ennek ténye felett "érzett" (?) "sajnálat" (?) értelmezhetetlen, hiszen az antipátia, mint tényhelyzet eleve kizárja az olyan jellegű érzelmi viszonyulást az érintetthez, mint a "sajnálat":D]
Végre valaki... Nem akartam elhinni, hogy csak én érzek így...
Nekem is valahogy elsö pillanattòl kezdve. Több interjùt is pròbàltam vele megnèzni, de nem ment. Talàn a szerènysèget hiànyolom. Nem vagyok szakember, de kicsit mintha nàrcisztikus lenne. Szèpek az eddig elèrt sikererek, becsülendö a befektetett munka, de valahogy nem tudok pèldakènt tekinteni rà.
Aki unszimpatikusnak tartja, valószínűleg még sosem találkozott, olvasott, hallott harcos archetípusú emberekről.