Igazán élvezetes volt az évad előző három csapatával dolgozni. Komoly szerkesztőségi fejtörést igényelt, hogyan lehetne az élvezeteket még tovább fokozni. Önfeláldozó természet lévén, hajlandó voltam alávetni magam további örömöknek - persze kizárólag a műsor és a nézők kedvéért. De előbb tegyétek fel magatoknak a kérdést: hogyhogy csak ennyien iratkoztatok fel ebben az évadban? Mit csináltok rosszul? Én annyira sokat aggódom miattatok, hogy tényleg rá is szorulok némi ellazító kényeztetésre.
András, én bírom a humorodat, de ez most nem volt vicces, sőt inkább sértő, azokra nézve, akik fel vannak iratkozva. Aki szereti a Dalfutárt, tuti fel van iratkozva, tehát, akik itt vannak és olvassák, amit írtál, azok biztosan feliratkozók, őket felesleges basztatni a feliratkozással. Inkább azon kéne agyalni, hogy ti mit csináltok rosszul, hogy nem jut el több emberhez a Dalfutár, akik még feliratkozhatnának. Én pl. már szereztem is egy feliratkozót, a fiamat, ő mostanában nézi vissza a régi adásokat, és fel is iratkozott. :-) Tehát azt gondolom, hogy akik fel vannak iratkozva, őket kellene többször kérni, hogy ajánlják ismerőseiknek. Nekem még van 2 fiam, szólok nekik is, régen nagyon bírtak a Heti Hetesben. :-) Ők nem néznek tévét már régóta, onnan nem ismerhetik a Dalfutárt, annyira RUclips videókat se, de most beajánlom nekik a Dalfutárt. :-)
@@agneskovacs9305 szia, ezt egy kicsit félrérted. Szerintem ez nem basztatás, nem hiszem, hogy ezt ennyire komolyab kell venni, ez vicc, nálad akkor nem talált be, sorry😚. Nekünk ez az egy felületünk van, a csatornánk és azon a műsoraink, ezen keresztül tudunk kommunikálni. Az első adást 154e-n nézték meg mostanra, 57e feliratkozónk van, ergo van kb 100e néző, aki nem iratkozott fel.
@@HajosAndras, valóban, nem néztem még meg a megtekintők és a feliratkozók arányát, magamból indultam ki, mert én a legelső itt megjelenő adásnál feliratkoztam. :-) A kommenteket is olvasom, azok 99%-a pozitív, sőt ajnározó, ezért azt gondoltam, hogy mindenki fel van iratkozva, aki nézi. :-) Lehet, akkor az adásokban kellene többször elmondani, hogy aki nézi, iratkozzon fel. Azon kívül lehetne a Dalfutár Facebook-on és Instán is, látom valaki írja a Facebook watch-ot is.
A hangár koncert zseniális volt! Le a kalapom az Aldi marketing előtt, hogy belementek egy ilyen ötletbe! Remélem, maguk is forgattak egy imázs filmet a száguldó targoncákkal! Ahogy András, úgy én is végig mosolyogtam a számot! Gratulálok mindenkinek, aki ezt összehozta!
Ahogy van ez az évad az egyik kedvencem, de kiemelném az operatőri munkát és a felvetel szögeit és kompozíciókat ahogy a hátterek berendezése és alakzatokra és vonalakra színekre és fényekre komponálása törtent. Zseni. A zenék és a művészek pedig csodásak! Csak így tovább sok Dalfutárt még!
Födős engem most megihletett köszönöm. De Zsófinak két dolgot is köszönök, az egyik az, hogy keményen bevàllalja a "címkét" és azt is elmondja hogyan dolgozik vele főleg hogyan hasznàlja fel.(Kell hozzá kakaó) A màsik az ahogy bemutatta hogyan születik meg az, hogy a dallam érzéseket produkál majd ez képekben és végül egy teljes történetté formàlódik méghozzá zseniàlisan.❤ Egyébkênt Minden raktàrba zenészeket és ha eszközöket!
Szia András! Nem lehetne visszahozni azt, hogy amíg egy szereplő bemutatása zajlik addig a munkásságából mutattok részleteket? Úgy sokkal jobban tudtam kapcsolódni a hozzájuk akkor is, ha nem ismertem őket korábbról. Plusz hamarabb meghallgattam az ő zenéjüket is. Vagy ennek jogi akadályai vannak?
Én is támogatom az ötletet. A Subscribe-ról bár hallottam korábban, de nem ismertem őket. Aztán amikor Attis és Bálint lett a producer, akkor az intro során felcsendülő Lotus For Oblivion után gyorsan beszereztem az összes albumukat. Úgyhogy kérjük a zenés intrót vissza. +1
Teljesen egyetértek, szegény zenészek néha csak feszengnek amíg bemutatják őket. Következő évadban én is szívesebben látnám vagy az előző évadokban használt formátumot, vagy valami újat. 🙂 Egyébként remek a műsor és jó látni, hogy kísérleteztek újdonságokkal, de szerintem ez nem annyira jött be. Csak így tovább, már várjuk a következő évadot! 😁
És akkor köszönjük meg Zsófinak, hogy úgy billentette ki Hajóst a komfortzónájából, mint még soha senki🤣🤣🤣❤ Gyanítom ez lett a legjobb dal - már csak az időjárás, és hasonlók okán eltolt időintervallumra tekintve.
Emiatt a műsor miatt, ahol megismertem a Kaltenecker-Marko duót, a héten megnéztem a MÜPA-ban őket, most újra néztem ezt a Dalfutárt! A dalra meghívták Renit, elképesztően klassz volt minden élőben! jaj nagyon boldoggá tettetek! ❤
Megvettem az utolsó részt, mondom egy kicsivel bedobok a közösbe. Nem spoilerezem, méltó koronája lett az évadnak. A Kaltenecker / Markó duó pedig egész munkáságukkal ment a playlistembe :) Nagyon kemény hogy ilyen progresszív zenét ilyen szinten csinálnak itthon zenészek.
A szöveg még a dallamnál is álomszerűbb, engem fantáziavilágba repített egy kis ideig. Nem hallgattam/ láttam még a stúdiónapot, de szerintem mivel mindenki “többfunkciós”, biztosan zseniálisan összedolgoznak majd. Belehallgattam az énekesnő eddigi dalaiba (nem ismertem), és hát van egy kis affektálás, abban ahogyan az egyébként kellemes hangját használja, remélem, hogy csak a műfajnak szólt a dolog és itt majd más lesz amit belead. Amúgy Zsófi “küzdelme” a dallal és a szöveggel, extra cuki és vicces volt, akkor lett igazán szimpatikus. 😁 A zenei felállás egészen szokatlan, a dallam is, szóval azt hiszem, ez egy szokatlanul izgis dal lesz. Várom! 💖
Én első pillanattól Dalfutár-fan vagyok, minden dalotokat letöltöttem és rendszesen hallgatom és ez a produkció lett nekem az abszolut top. Gratulálok mindnyájatoknak! Ez a dallam már az első rész élőben nézése alatt beleégett az agyamba és ottmaradt. A végeredmény meg mindent felülmúl nálam. Szöveg, ének, hangszerelés, minden... Nagyok vagytok!
Egoból, karakterből, vízióból, konfliktusból nincs hiány az évadzáró részben, de szerencsére humorérzékből, öniróniából, szakmai alázatból sem. Az egész Dalfutár egyik legszórakoztatóbb epizódja volt számomra az évadzáró, és a dal is egészen kiváló lett.
Fú, én az egyik szereplőt a negyedénél helyreraktam volna... És szerintem a dal sem lett jó. Nagy Dalfutár rajongó vagyok, de ez nagy csalódás nekem sajna. 😢
Miért? Ó...miééééééért??????? Ez az utolsó??????!!!!!! Jajj, istenem, mit csinálunk hétfő esténként Dalfutár nélkül?????? Nem lehet a szponzorokkal megbeszélni, hogy napi sorozat legyen Barátok közt mintára? :D Mi kibékülünk a heti eggyel is, mint most, csak legyen mééééééééégggggg.
Minden egyes alkalommal a Presser hangjat hallom a zongora mellett, akarhanyszor bemutatja Andras valakinek. El is tudnam kepzelni utolag filmzenenek. Szep, a Reninek is O ugrott be :D
Szia András , minden részét láttam a dalfutárnak , ez a csapat volt a legjobb! Zsolt és Ádi zseniális , a Födö Sándor és a csajok is fantasztikusak voltak , a dal pedig mint ahogy a költő mondja : kibaszottkurvajozsenialìtásaköbön kategoria csúcsànak ékes koronája. UI. a mevásárolható második rész zseniáli ötlet !!! Nagyon szeretjük a dalfutárt!!! Üdv New Jersey-ből!👏👏👏👏🤘🤘🤙
Azt látom, hogy ezt a műsort egyre többször szakítják meg reklámokkal. Én ennek még sose örûltem ennyire. Mert ez azt jelenti, hogy jönnek az új Dalfutár adások, új évadok! Drága Hajós András, te meg nagyon vigyázz magadra, mert kellesz nekünk! Mégegy ilyen Dalfutár nincs a világon! Mint ahogy a költő mondja: "Amíg a Hajós Dalfutárkodik; Addig jo nekünk" Jaja, nem rímel, de ez ilyen. Hajrá Dalfutár!
1700. Lájkolóként jelentem, ez (is) igazán tetszett, és hihetetlen volt hallani, hogy már vége is az évadnak! Várom a következőket, és köszönöm az élményt! ✌🏻💜
Édes istenem! A stúdiónapot megnézve és visszagondolva az első évadokban szereplő megfelelési kényszeres, kockázatkerülő "öreg sztárokra" besírok. Ez a dal minden szempontból odabasz. És bár a többi epizódban is jók a lányok, és most a fiúk is kitettek magukért, Zsófi és Reni konkrétan színarany.
Hu, én se bírtam ki, hogy megvarjam a jövő hetet. Aaaaa, hát ez valami csoda lett. Nem lövök le semmilyen poént, de 8 EUR - asszem más is irta- hát ilyen k@rva jó ritornininveszrmentem már rég volt. Köszönöm mindenkinek és annyira jó, hogy novemberben folytatódik...🧡🎧🌷
Uhhh, nekem is Presser ugrott be, hallottam a hangjával :D Nagyon várom ezt a részt nagyon, irtó izgi lesz, a produceri munka izgat a legjobban, illetve a hang a végén, hogy jön ki, nagyon kíváncsi vagyok :)
@@mercsi85 igazad van, nem ismerem ezt a betegséget, de az biztos, hogyha nem áll ki ilyen bátran és őszintén, akkor nem betegként néznél rá. Gyógyszert szed rá, fázisait ismeri és kordában is tudja tartani. Kezelt állapotában sikeres, hóbortos és vicces művészlélek.
@@cicaszereto123 ez így is van. De nem kéne több ilyen, nem lenne tőle vidámabb a világ. Amikor épp nem a vidám fázisát éli egy Borderlineos, elég rossz a társaságában lenni. És ezt nem Zsófira mondom, csak általában.
Nem vagyok egy türelmetlen fajta, de nem bírtam ki, hogy ne tegyek szert a második részre azonnal. A kész dal határozottan legjobb 3 között van. A Kaltenecker-Marko duó munkásságát pedig mindenképp követni fogom ezentúl, zsenik. :)
Nekem is ez ugrott be, bár nekem elsőre inkább az, ahogy Cseh Tamás énekelné... Van a sorvégekben hasonlóság. Vagy a hangulatban. Nem tudom. De van benne, az a lényeg.
Köszi,Andràs!!!!Ez szuper lesz! Ez a DaaaL!!! Imàdom!Mostanàban egyébként is zongoràt hallgatok...most ezt a zenei korszakomat élem. Csodàlom a dalszerzőt! Ez a szöveeeg...wow!-nem tudom,honnan meríted az emberi erőforràst,de a szövegírót is eltalàltad! És az énekes...alig vàrom,hogy szól Reni hangjàn A DaL! A pro-ducereknek üzenem, és kérem őket,hogy Ne vigyék el teljesen más irànyba a DaLt,mert szerintem ez így tökéletes! Bízom a pro-fizmusukban☺️! Szerintem,ez lesz a befutó DaL az összes eddigi dalfutàr évad,összes eddigi része közül! Júúúj...nagyon izgatott vagyoook!!!❤️
Akkor haraptam a pizzabol egy nagyobbat, amikor bejott a feher maszkos kep. Basszus, kiporlasztottam a pizzat, amikor meglattam Hajos arcat 😂😂 Mind a harom reszt megvettem, ezt is megveszem. Kicsit turelmetlen is vagyok, de szeretnem ha a Dalfutar megelne meg jopar evet! ✌🏻
Bár nagy hasonlóság nincs, de Dohnányi: Szimfonikus Perceknek a 4. Tétele jutott eszembe. Olyan szabados, és szinte népdalos a bevezető dallam. Nagyon tetszik. Kíváncsi leszek hogyan hangszerelik meg
Szeretem azt a képet, amikor futárunk az Álom utcán fáradtan felfelé kaptat. Szívmelengetően szimbolikus. És bukolikus. Jaj, de erőltetett (gondolat)menet lett ez.
Reni igazi természetes szépség óriási hangal és végre egy normális műsor normális emberekkel és hatalmas zenészekkel!!!!! Remélem Andris sokáig csinálod még ezt a műsort ebben a műanyag világban végre valami eredeti joooo!!!!
A hangár koncert hangzásvilágában Animals as Leaders(Tosin Abasi) es Keyboard-Kapitány(Keyboard Kapitany es a sellők, Csillagszületik) hatását véltem fuzionálni 🤣
Általában mindig az utolsó dal a legkiemelkedőbb, ezt gondoltam már tegnap is mielőtt elkezdtem nézni. Aztán megláttam Födő Sanyit, akit régóta ismerek, nem volt kérdés, hogy nagyon jó dalt, alapot fog adni, Zsófit nem ismertem, de nagyon jókat mosolyogtam rajta, szerethető emberke, majd megjelent Kaltenecker Zsolti, ott már egyértelmű volt, hogy brutál jó végeredmény lesz. Bár még nem láttam, de borítékolva van. Az Aldis klipp zseni.
Na ezért kell figyelni a Hajóst. Mint néző, jön a gondolatom, és rá két percre ott van arra is a válasz: egy perces néma csend, de már arra is lecsap, hogy nehogy má átlibbenjünk szirupba... Hogy ez most a Hajós (asszem igen) vagy a szerkesztője, rendezője az már édesmindegy. Aki ezt a szintet hozza, azt nézzük onlány, oflány, tévén, mobilon.... Hajrá! Egyszer kívánom legyen a végin egy olyan dal is, amit nyom majd az Alisca is az M6 avtobánon nekem, nekünk!
Nagyon édes mindkét csaj. Ami még jobban tet szik, hogy önazonosak, semmi megjátszást nem érzek bennük. A zeneszerző szerintem Presser eddig eltitkolt gyermeke:), a duónak meg jár a nagy tisztelet, hogy élőben nyomják az elektromos zenét. Az előjelekből arra lehet következtetni, hogy jó kis dal ebből
Ugyan kibírtam volna még egyhetet de befizetek a masodik részre. A sok beszólásom ellenére be kell valljam sokat adott nekem ez a műsor( ha nem is feltétlen az utóbbi évadok).
én továbbra is csak szívok a gumroad-al, már az appot is letöltöttem, de castolni továbbra sem lehet, és amit lehetett 2 hete (letölteni) azt ma már nem :(
Vannak napok, amikor nekem is kedvem szottyanna ripityàra verni egy autòt, egy lakàs vagy iroda berendezését, de szinte bàrmit, ami az utam soràn a kezem ügyébe kerül, csupàn csak azért, hogy ne a felettesem fejébe àllítsak bele egy àcskapcsot, flexet, szobràszvésőt, illetve bàrmit, nem akarok vàlogatòsnak tűnni.. 😈 Imàdom a műsort, a Hajòs szövegét, és az összes agyament dolgot, amiket kitalàlnak a beszélgetés "hàtterének"!! Hajrà, csak így tovàbb!!👍
Special Providence az egyik nagy kedvencem, de meg Kertesz Marci gitaros, dalszerzo kozremukodesevel. Ez az uj verzio nekem kicsit mar tul progressziv. De a "Babel confusion" a mai napig porog a track-listemen..! 🤩 ruclips.net/video/ZUvsDm0_BUo/видео.html Oket mikor hivod meg, kedves Hajós Andràs?? Sàrik Péter egy zseni es àrad belole a csí! Szoval: légySZÍ !!! 😅
A dal elso meghallasa utan egybol egy Heti Hetes epizod jutott eszembe, ahol is Andras eloadta a “Ven cigany” c. notat. Andras, Andras, most en is oregnek erzem magam.:)
a végeredményt nem ismerem, de a résztvevőket látva biztos benne, hogy - egy korábbi kommentelőtől kölcsönzött zenei szakkifejezéssel élve - OLTÁRIQRWAJÓ lesz. zsófi nyíltsága pedig egyszerűen lenyűgöző
Na most ugye szó esett itt a feliratkozottak száma és a nézettségi számok közti különbségről. Mint említettem, fel vagyok iratkozva, de ezt a részt elő kell venni még vagy öt-tízszer, egyrészt Zsófi miatt szerelemből (Orsiról se megfeledkezve), másrészt van benne egy kész, komplett Kaltenecker-Markó klip (kissé monósan), amit... mittudomén, Szakamoto is elirigyelhetne. Látom, a második részt megvásároltak között van, aki fanyalog, nekem várnom kell egy hetet, de nem tudom elképzelni, hogy ebből az alapanyagból ez a társaság ne a Dalfutár egyik legjobb produkcióját hozza létre. "Zenészeknek mindig el kell mondanom, ne lopjatok!"... Komolyra fordítva, ez ugye nehéz a dömpingben, hacsak nem kezdenek dodekafón popdalokat írni a popdalírók. Ugyebár említenek néhányan Mad World reminiszcenciákat, nekem meg a Méri Poppinsz verzéje jutott eszembe, amikor Zsófi énekelte, hogy "Makacs királylány...". Szóval nehéz olyan dal-lamot találni, amit nem csináltak meg még a Simpson családban.
Csókolom, feldúlnék pár rádiót! Nem igaz, hogy ezekből a rengeteg szerzőból és énekesből majdnem egyik sem hallható a magyar rádióban, és helyette még mindig amerikai szutykot kell hallgatni....... ehh. Bocsi.
Igazán élvezetes volt az évad előző három csapatával dolgozni. Komoly szerkesztőségi fejtörést igényelt, hogyan lehetne az élvezeteket még tovább fokozni. Önfeláldozó természet lévén, hajlandó voltam alávetni magam további örömöknek - persze kizárólag a műsor és a nézők kedvéért.
De előbb tegyétek fel magatoknak a kérdést: hogyhogy csak ennyien iratkoztatok fel ebben az évadban? Mit csináltok rosszul? Én annyira sokat aggódom miattatok, hogy tényleg rá is szorulok némi ellazító kényeztetésre.
András, én bírom a humorodat, de ez most nem volt vicces, sőt inkább sértő, azokra nézve, akik fel vannak iratkozva. Aki szereti a Dalfutárt, tuti fel van iratkozva, tehát, akik itt vannak és olvassák, amit írtál, azok biztosan feliratkozók, őket felesleges basztatni a feliratkozással. Inkább azon kéne agyalni, hogy ti mit csináltok rosszul, hogy nem jut el több emberhez a Dalfutár, akik még feliratkozhatnának. Én pl. már szereztem is egy feliratkozót, a fiamat, ő mostanában nézi vissza a régi adásokat, és fel is iratkozott. :-) Tehát azt gondolom, hogy akik fel vannak iratkozva, őket kellene többször kérni, hogy ajánlják ismerőseiknek. Nekem még van 2 fiam, szólok nekik is, régen nagyon bírtak a Heti Hetesben. :-) Ők nem néznek tévét már régóta, onnan nem ismerhetik a Dalfutárt, annyira RUclips videókat se, de most beajánlom nekik a Dalfutárt. :-)
@@agneskovacs9305 szia, ezt egy kicsit félrérted. Szerintem ez nem basztatás, nem hiszem, hogy ezt ennyire komolyab kell venni, ez vicc, nálad akkor nem talált be, sorry😚. Nekünk ez az egy felületünk van, a csatornánk és azon a műsoraink, ezen keresztül tudunk kommunikálni. Az első adást 154e-n nézték meg mostanra, 57e feliratkozónk van, ergo van kb 100e néző, aki nem iratkozott fel.
Mindenki hozzon magával még 1 embert!😊
@@agneskovacs9305 nagyon félrenézted ezt. Vagy csak nagyon sértődős vagy. Én pl. önvizsgálatot gyakoroltam, megszaggattam a ruháimat és feliratkoztam.
@@HajosAndras, valóban, nem néztem még meg a megtekintők és a feliratkozók arányát, magamból indultam ki, mert én a legelső itt megjelenő adásnál feliratkoztam. :-) A kommenteket is olvasom, azok 99%-a pozitív, sőt ajnározó, ezért azt gondoltam, hogy mindenki fel van iratkozva, aki nézi. :-) Lehet, akkor az adásokban kellene többször elmondani, hogy aki nézi, iratkozzon fel. Azon kívül lehetne a Dalfutár Facebook-on és Instán is, látom valaki írja a Facebook watch-ot is.
A hangár koncert zseniális volt! Le a kalapom az Aldi marketing előtt, hogy belementek egy ilyen ötletbe! Remélem, maguk is forgattak egy imázs filmet a száguldó targoncákkal! Ahogy András, úgy én is végig mosolyogtam a számot! Gratulálok mindenkinek, aki ezt összehozta!
Ahogy van ez az évad az egyik kedvencem, de kiemelném az operatőri munkát és a felvetel szögeit és kompozíciókat ahogy a hátterek berendezése és alakzatokra és vonalakra színekre és fényekre komponálása törtent. Zseni. A zenék és a művészek pedig csodásak! Csak így tovább sok Dalfutárt még!
Födős engem most megihletett köszönöm. De Zsófinak két dolgot is köszönök, az egyik az, hogy keményen bevàllalja a "címkét" és azt is elmondja hogyan dolgozik vele főleg hogyan hasznàlja fel.(Kell hozzá kakaó) A màsik az ahogy bemutatta hogyan születik meg az, hogy a dallam érzéseket produkál majd ez képekben és végül egy teljes történetté formàlódik méghozzá zseniàlisan.❤
Egyébkênt Minden raktàrba zenészeket és ha eszközöket!
Szia András! Nem lehetne visszahozni azt, hogy amíg egy szereplő bemutatása zajlik addig a munkásságából mutattok részleteket? Úgy sokkal jobban tudtam kapcsolódni a hozzájuk akkor is, ha nem ismertem őket korábbról. Plusz hamarabb meghallgattam az ő zenéjüket is. Vagy ennek jogi akadályai vannak?
Én is támogatom az ötletet. A Subscribe-ról bár hallottam korábban, de nem ismertem őket. Aztán amikor Attis és Bálint lett a producer, akkor az intro során felcsendülő Lotus For Oblivion után gyorsan beszereztem az összes albumukat.
Úgyhogy kérjük a zenés intrót vissza. +1
Teljesen egyetértek, szegény zenészek néha csak feszengnek amíg bemutatják őket. Következő évadban én is szívesebben látnám vagy az előző évadokban használt formátumot, vagy valami újat. 🙂 Egyébként remek a műsor és jó látni, hogy kísérleteztek újdonságokkal, de szerintem ez nem annyira jött be. Csak így tovább, már várjuk a következő évadot! 😁
Részemről is jó 5letnek tartom
Nagyon Jo Otlet
Én az Amélie csodálatos élete zenéjére asszociáltam először. Ugyan olyan álomszerűen keserédes. 🙂
Igazad van. A második zene tényleg emlékeztet az Amelie csodálatos élete filmzenéjére 😮👍🏻
Nekem is azonnal az ugrott be!
Egyből nekem is Yann Tiersen zongoratémája jutott eszembe. 👍
Teljesen!
Detto
És akkor köszönjük meg Zsófinak, hogy úgy billentette ki Hajóst a komfortzónájából, mint még soha senki🤣🤣🤣❤
Gyanítom ez lett a legjobb dal - már csak az időjárás, és hasonlók okán eltolt időintervallumra tekintve.
Emiatt a műsor miatt, ahol megismertem a Kaltenecker-Marko duót, a héten megnéztem a MÜPA-ban őket, most újra néztem ezt a Dalfutárt! A dalra meghívták Renit, elképesztően klassz volt minden élőben! jaj nagyon boldoggá tettetek! ❤
Én is ott voltam szerintem iszonyat kilógott a dal a sorból és a leggyengébb volt. :(
Sziasztok, a holnapi premieren találkozunk a livechatben! Csettali😚
Kíváncsi vagyok, és nagyon várom már!
"A Rock 'n Roll az nem egy tánc"😉
Megnéztem a második részt. Van erre egy szakkifejezés egyébként: oltárikurvajó. Köszönjük.
46:28 másnak is Orb... a fővezér ugrott be amikor meghallotta ezt a hangot?
én csak hallgattam, nem néztem és egyből az, igen. mondtam is mi a fsz, hozza a kalapácsot? haha
Tényleg az egyik legjobb lett, az egyik legszimpatikusabb csapat, az egyik legjobb dal.
Megvettem az utolsó részt, mondom egy kicsivel bedobok a közösbe. Nem spoilerezem, méltó koronája lett az évadnak. A Kaltenecker / Markó duó pedig egész munkáságukkal ment a playlistembe :) Nagyon kemény hogy ilyen progresszív zenét ilyen szinten csinálnak itthon zenészek.
bizony :)
Azért a Special Providence se kutya. 🙂
❤️🙏🤘
A szöveg még a dallamnál is álomszerűbb, engem fantáziavilágba repített egy kis ideig. Nem hallgattam/ láttam még a stúdiónapot, de szerintem mivel mindenki “többfunkciós”, biztosan zseniálisan összedolgoznak majd.
Belehallgattam az énekesnő eddigi dalaiba (nem ismertem), és hát van egy kis affektálás, abban ahogyan az egyébként kellemes hangját használja, remélem, hogy csak a műfajnak szólt a dolog és itt majd más lesz amit belead.
Amúgy Zsófi “küzdelme” a dallal és a szöveggel, extra cuki és vicces volt, akkor lett igazán szimpatikus. 😁
A zenei felállás egészen szokatlan, a dallam is, szóval azt hiszem, ez egy szokatlanul izgis dal lesz. Várom! 💖
Megnéztük a fizetős részt, ez a dal...elképesztően tökéletes lett! Gratulálok a csapatnak, mindenkinek!
🙏❤
Ez a Zsófi-lány... az eszem hagyom el. Durván tökéletes.
zseniális lett a dal! az évad, de talán az eddigi adások közül is a legjobb! nagyon köszönjük!
Köszi Dalfutár ezt az évadot is! Amit mégjobban köszönök, köszönünk, hogy nem kell várni egy évet a következő évadig! Hajrá Dalfutár!
Nagyon-nagyon jò lett ez a raktàros zene fiùk!!! Megint jòarc embereket ismertem így a Df-on keresztül meg!! KÖSZI!!!!!!!
Ó, a Kaltenecker-Márkó duó...mennyire zseniális
köszi, nem ismertem őket
❤️🙏🤘
Én első pillanattól Dalfutár-fan vagyok, minden dalotokat letöltöttem és rendszesen hallgatom és ez a produkció lett nekem az abszolut top. Gratulálok mindnyájatoknak! Ez a dallam már az első rész élőben nézése alatt beleégett az agyamba és ottmaradt. A végeredmény meg mindent felülmúl nálam. Szöveg, ének, hangszerelés, minden... Nagyok vagytok!
Zsófi zseniális!Imádom ezt a lányt!
Egoból, karakterből, vízióból, konfliktusból nincs hiány az évadzáró részben, de szerencsére humorérzékből, öniróniából, szakmai alázatból sem. Az egész Dalfutár egyik legszórakoztatóbb epizódja volt számomra az évadzáró, és a dal is egészen kiváló lett.
Fú, én az egyik szereplőt a negyedénél helyreraktam volna... És szerintem a dal sem lett jó. Nagy Dalfutár rajongó vagyok, de ez nagy csalódás nekem sajna. 😢
Miért? Ó...miééééééért??????? Ez az utolsó??????!!!!!! Jajj, istenem, mit csinálunk hétfő esténként Dalfutár nélkül?????? Nem lehet a szponzorokkal megbeszélni, hogy napi sorozat legyen Barátok közt mintára? :D Mi kibékülünk a heti eggyel is, mint most, csak legyen mééééééééégggggg.
Azt gondolom, ez lesz a legjobb minden eddigi dal közül,őőőőőő vagyis csak érzem........
Minden egyes alkalommal a Presser hangjat hallom a zongora mellett, akarhanyszor bemutatja Andras valakinek. El is tudnam kepzelni utolag filmzenenek.
Szep, a Reninek is O ugrott be :D
Sose halunk meg...
Ez az alapdal valami csoda. Ha életem drámafilmjének aláfestőzenét kellene választanom, ezt választanám. :D Nagyon hangulatos...
Mindenki táncolva komissiózott a raktárban. 😂 Nagy élmény volt. Minket azóta celebnek hívnak. 😂
😘
Aranyossak voltatok! Es persze gyorsak..
En tuti elgazoltam volna a " bagazst"
@@ridl893 Köszönjük! 🙂 A kis gépek nem olyan gyorsak, a nagyok már inkább, de tényleg oda kell figyelni, hogy ne vasaljunk ki senkit. 😂
A raktárkoncert bitang volt. Aki a Glitches-t tompító WC papírból vásárolt az Aldiban valószínűleg otthon a budin ülve is érezte még a groove-ot.
❤️😃🤘
A raktári jelenetről a tücsök és a hangya meséje jutott az eszembe. Szorgos raktáros hangyák dolgoztak, amíg a tücskök zenéltek. 😀
És a végén mindkettő megfagyott🤣
Köszönöm ezt a csapatot!
- akkor a füled még jó.
- hogy?!
best of egomentes zsenik
Szia András , minden részét láttam a dalfutárnak , ez a csapat volt a legjobb! Zsolt és Ádi zseniális , a Födö Sándor és a csajok is fantasztikusak voltak , a dal pedig mint ahogy a költő mondja : kibaszottkurvajozsenialìtásaköbön kategoria csúcsànak ékes koronája.
UI. a mevásárolható második rész zseniáli ötlet !!!
Nagyon szeretjük a dalfutárt!!! Üdv New Jersey-ből!👏👏👏👏🤘🤘🤙
❤🙏
Azt látom, hogy ezt a műsort egyre többször szakítják meg reklámokkal.
Én ennek még sose örûltem ennyire.
Mert ez azt jelenti, hogy jönnek az új Dalfutár adások, új évadok!
Drága Hajós András, te meg nagyon vigyázz magadra, mert kellesz nekünk!
Mégegy ilyen Dalfutár nincs a világon!
Mint ahogy a költő mondja:
"Amíg a Hajós Dalfutárkodik;
Addig jo nekünk"
Jaja, nem rímel, de ez ilyen.
Hajrá Dalfutár!
Ez lesz az évad legjobb dala, nagyon várom a hetfőt ♥️
Nekem a visszatérő motívumról Ludovico Einaudi jutott eszembe, amivel engem megvett...a srácoknak is nagyon jó a stílusa, úgyhogy kíváncsi vagyok.
Nekem is egyből ő ugrott be!
Nekem is Ő jutott eszembe.
1700. Lájkolóként jelentem, ez (is) igazán tetszett, és hihetetlen volt hallani, hogy már vége is az évadnak! Várom a következőket, és köszönöm az élményt! ✌🏻💜
Édes istenem! A stúdiónapot megnézve és visszagondolva az első évadokban szereplő megfelelési kényszeres, kockázatkerülő "öreg sztárokra" besírok. Ez a dal minden szempontból odabasz. És bár a többi epizódban is jók a lányok, és most a fiúk is kitettek magukért, Zsófi és Reni konkrétan színarany.
Reni néni!! Jaj de örülök, hogy benne van
Hu, én se bírtam ki, hogy megvarjam a jövő hetet. Aaaaa, hát ez valami csoda lett. Nem lövök le semmilyen poént, de 8 EUR - asszem más is irta- hát ilyen k@rva jó ritornininveszrmentem már rég volt. Köszönöm mindenkinek és annyira jó, hogy novemberben folytatódik...🧡🎧🌷
Uhhh, nekem is Presser ugrott be, hallottam a hangjával :D
Nagyon várom ezt a részt nagyon, irtó izgi lesz, a produceri munka izgat a legjobban, illetve a hang a végén, hogy jön ki, nagyon kíváncsi vagyok :)
Ohh a Reni ,imádom a hangját.....
32:30-36:00 részt már az USA-ban is figyelgetik. Az egyik dobos srác azt mondta, hogy a zene király, a video meg nagyon Európai...
Imádják!
Több klón Zsófit a világba! Vidámabb és jobb lenne a világ. :-)
fel is akasztanám magam
Olvass utána a Borderline-nak, és átgondolod a kommented...
@@mercsi85 igazad van, nem ismerem ezt a betegséget, de az biztos, hogyha nem áll ki ilyen bátran és őszintén, akkor nem betegként néznél rá. Gyógyszert szed rá, fázisait ismeri és kordában is tudja tartani. Kezelt állapotában sikeres, hóbortos és vicces művészlélek.
@@cicaszereto123 ez így is van. De nem kéne több ilyen, nem lenne tőle vidámabb a világ. Amikor épp nem a vidám fázisát éli egy Borderlineos, elég rossz a társaságában lenni. És ezt nem Zsófira mondom, csak általában.
@@mercsi85 szerintem Zsófiktól teljes a világ, mégha nehéz is lehet Zsófinak lenni.
Nem vagyok egy türelmetlen fajta, de nem bírtam ki, hogy ne tegyek szert a második részre azonnal. A kész dal határozottan legjobb 3 között van. A Kaltenecker-Marko duó munkásságát pedig mindenképp követni fogom ezentúl, zsenik. :)
🙏❤
❤️🤘🙂
Respect Zsófi! Nem kicsi. Nagy. Hatalmas tisztelet!
Special Providence!
39:59 - Nekem is azonnal a Dés-Bereményi lemezek ugrottak be, csak én a Básti Juli hangján hallottam :)
Nekem is ez ugrott be, bár nekem elsőre inkább az, ahogy Cseh Tamás énekelné... Van a sorvégekben hasonlóság. Vagy a hangulatban. Nem tudom. De van benne, az a lényeg.
Köszi,Andràs!!!!Ez szuper lesz!
Ez a DaaaL!!! Imàdom!Mostanàban egyébként is zongoràt hallgatok...most ezt a zenei korszakomat élem. Csodàlom a dalszerzőt!
Ez a szöveeeg...wow!-nem tudom,honnan meríted az emberi erőforràst,de a szövegírót is eltalàltad! És az énekes...alig vàrom,hogy szól Reni hangjàn A DaL!
A pro-ducereknek üzenem, és kérem őket,hogy Ne vigyék el teljesen más irànyba a DaLt,mert szerintem ez így tökéletes! Bízom a pro-fizmusukban☺️!
Szerintem,ez lesz a befutó DaL az összes eddigi dalfutàr évad,összes eddigi része közül! Júúúj...nagyon izgatott vagyoook!!!❤️
43:44 -től már valaki megmókázta a zenét :)
Én úgy érzem ez lesz a legjobb!!!!!!!!
Na ezt az adást nagyon megvettem!
Akkor haraptam a pizzabol egy nagyobbat, amikor bejott a feher maszkos kep. Basszus, kiporlasztottam a pizzat, amikor meglattam Hajos arcat 😂😂
Mind a harom reszt megvettem, ezt is megveszem. Kicsit turelmetlen is vagyok, de szeretnem ha a Dalfutar megelne meg jopar evet! ✌🏻
Legjobban elköltött 8 euró a hónapban.
Az évad legnagyszerűbb dala és a legélvezetesebb rész.
Bár nagy hasonlóság nincs, de Dohnányi: Szimfonikus Perceknek a 4. Tétele jutott eszembe. Olyan szabados, és szinte népdalos a bevezető dallam. Nagyon tetszik. Kíváncsi leszek hogyan hangszerelik meg
Ki vagja a videokat? Creditet neki!
❤
@@HajosAndras Minden elismeresem! Nagy pacsi!
Elmentetek anyámhoz a Renivel, és elkértétek a 30 éves családi takarónkat? Azon ültetek a betonyon! :)
13:50 Nagyon jó ez az akkordmenet!
Szeretem azt a képet, amikor futárunk az Álom utcán fáradtan felfelé kaptat.
Szívmelengetően szimbolikus. És bukolikus.
Jaj, de erőltetett (gondolat)menet lett ez.
Szegény, szebb napokat látott frank technika!
Egy BX-el kevesebb :(
ez az Aldi raktárlátogatás tök érdekes
Vámonosz!
Reni igazi természetes szépség óriási hangal és végre egy normális műsor normális emberekkel és hatalmas zenészekkel!!!!! Remélem Andris sokáig csinálod még ezt a műsort ebben a műanyag világban végre valami eredeti joooo!!!!
A főcímben a "templomos" Aldi (1:05) hol van amúgy? Hónapok óta nem hagy nyugodni ez a kérdés. :-D
Rákospalota, Régi Fóti út - Epres sor
Köszi szépen, soha nem jártam még azon a környéken, de egy bringatúrát mindenképp beiktatok a jövőben. :-)
A hangár koncert hangzásvilágában Animals as Leaders(Tosin Abasi) es Keyboard-Kapitány(Keyboard Kapitany es a sellők, Csillagszületik) hatását véltem fuzionálni 🤣
Általában mindig az utolsó dal a legkiemelkedőbb, ezt gondoltam már tegnap is mielőtt elkezdtem nézni. Aztán megláttam Födő Sanyit, akit régóta ismerek, nem volt kérdés, hogy nagyon jó dalt, alapot fog adni, Zsófit nem ismertem, de nagyon jókat mosolyogtam rajta, szerethető emberke, majd megjelent Kaltenecker Zsolti, ott már egyértelmű volt, hogy brutál jó végeredmény lesz. Bár még nem láttam, de borítékolva van. Az Aldis klipp zseni.
❤️🙏🤘🙂
Izgalmas számot várok, érdekesek a résztvevők, de az autó szétverésekor megszakadt a szívem... 😊
Jaja ... szerintem nem is passzol az eddigiekhez ez az értelmetlen rongálás😐😮
@@lookapi Azért annak örültem, hogy András utána mondta "nem is esett olyan jól neki". Tudta , hogy csillapítani kell a várható reagálásokat. :)
Na ezért kell figyelni a Hajóst. Mint néző, jön a gondolatom, és rá két percre ott van arra is a válasz: egy perces néma csend, de már arra is lecsap, hogy nehogy má átlibbenjünk szirupba... Hogy ez most a Hajós (asszem igen) vagy a szerkesztője, rendezője az már édesmindegy. Aki ezt a szintet hozza, azt nézzük onlány, oflány, tévén, mobilon.... Hajrá! Egyszer kívánom legyen a végin egy olyan dal is, amit nyom majd az Alisca is az M6 avtobánon nekem, nekünk!
Hat ja, egy szemre teljesen egyben levo BX, Maestro Gandini egyik remekmuve - egy Daewoo Racer vagy vmi hasonloan izgalmas dolog jobban elfert volna.
Nagyon édes mindkét csaj. Ami még jobban tet
szik, hogy önazonosak, semmi megjátszást nem érzek bennük. A zeneszerző szerintem Presser eddig eltitkolt gyermeke:), a duónak meg jár a nagy tisztelet, hogy élőben nyomják az elektromos zenét. Az előjelekből arra lehet következtetni, hogy jó kis dal ebből
Ugyan kibírtam volna még egyhetet de befizetek a masodik részre. A sok beszólásom ellenére be kell valljam sokat adott nekem ez a műsor( ha nem is feltétlen az utóbbi évadok).
Ez eddig igazán jól sikerült.Ölelés.
Vicc, hogy csak 50-60k feliratkozotok van, amikor egy koporso Dancsonak millio folott. Lehet, h megerettunk a pusztulasra 🥺
Jó lesz!
Érzem....🏴☠️
Hú, de vártam már hogy meghívjátok Renit!
én továbbra is csak szívok a gumroad-al, már az appot is letöltöttem, de castolni továbbra sem lehet, és amit lehetett 2 hete (letölteni) azt ma már nem :(
-Akkor a füled még jó!
-Hogy? 😂
És ott a koreó!! És táncol a Hajós!!! TUDTAM HOGY ELJÖN EZ A PILLANAT 😂
Az Aldi raktár jelenet ZSENIÁLIS!
14:00-tol vegre valaki irt valami zenet. :) Es akkor most drukkolok, hogy nem legyen szetcseszve. :)
Olyan a szinvonal gyerekek, hogy a tévém ki is dobtam a csába... Zseni!
Ne légy bolond - mi fogja meg akkor a port???
Enyém a nappaliban tökeletesen hozza ezt a tervet😃😃😃
@@andrasvaradi1513 Lehet, hogy most egy nagy titkot árulok el, de a mai okostévéken megy a jutúb. Én pl erre használom. Csak szóltam.
@@paroczy igen, tudom - enyémen is megy. Csak ahhoz otthon kellene lenni😃
33:41 ott a kis drón!! :)
Izgi lesz!
Vannak napok, amikor nekem is kedvem szottyanna ripityàra verni egy autòt, egy lakàs vagy iroda berendezését, de szinte bàrmit, ami az utam soràn a kezem ügyébe kerül, csupàn csak azért, hogy ne a felettesem fejébe àllítsak bele egy àcskapcsot, flexet, szobràszvésőt, illetve bàrmit, nem akarok vàlogatòsnak tűnni.. 😈
Imàdom a műsort, a Hajòs szövegét, és az összes agyament dolgot, amiket kitalàlnak a beszélgetés "hàtterének"!! Hajrà, csak így tovàbb!!👍
bandi bácsi, ha kevés a feliratkozó szerintem szívesen leiratkozik mindenki, majd vissza, és akkor lesz nagyon sok feliratkozó
Jöhetne egy langallós gasztroszong!!! :)
Special Providence az egyik nagy kedvencem, de meg Kertesz Marci gitaros, dalszerzo kozremukodesevel. Ez az uj verzio nekem kicsit mar tul progressziv. De a "Babel confusion" a mai napig porog a track-listemen..! 🤩
ruclips.net/video/ZUvsDm0_BUo/видео.html
Oket mikor hivod meg, kedves Hajós Andràs?? Sàrik Péter egy zseni es àrad belole a csí! Szoval: légySZÍ !!! 😅
A dal elso meghallasa utan egybol egy Heti Hetes epizod jutott eszembe, ahol is Andras eloadta a “Ven cigany” c. notat.
Andras, Andras, most en is oregnek erzem magam.:)
a végeredményt nem ismerem, de a résztvevőket látva biztos benne, hogy - egy korábbi kommentelőtől kölcsönzött zenei szakkifejezéssel élve - OLTÁRIQRWAJÓ lesz. zsófi nyíltsága pedig egyszerűen lenyűgöző
Hey Hajós a Szigeti Zsófit miért nem énekesnek szántad. A szöveg amúgy gyönyörű.
Na most ugye szó esett itt a feliratkozottak száma és a nézettségi számok közti különbségről. Mint említettem, fel vagyok iratkozva, de ezt a részt elő kell venni még vagy öt-tízszer, egyrészt Zsófi miatt szerelemből (Orsiról se megfeledkezve), másrészt van benne egy kész, komplett Kaltenecker-Markó klip (kissé monósan), amit... mittudomén, Szakamoto is elirigyelhetne.
Látom, a második részt megvásároltak között van, aki fanyalog, nekem várnom kell egy hetet, de nem tudom elképzelni, hogy ebből az alapanyagból ez a társaság ne a Dalfutár egyik legjobb produkcióját hozza létre.
"Zenészeknek mindig el kell mondanom, ne lopjatok!"... Komolyra fordítva, ez ugye nehéz a dömpingben, hacsak nem kezdenek dodekafón popdalokat írni a popdalírók. Ugyebár említenek néhányan Mad World reminiszcenciákat, nekem meg a Méri Poppinsz verzéje jutott eszembe, amikor Zsófi énekelte, hogy "Makacs királylány...". Szóval nehéz olyan dal-lamot találni, amit nem csináltak meg még a Simpson családban.
Ha nem tudom, ki a zeneszerző, azt mondom Dés ( esetleg feat Havasi). Zsófi hihetetlen üde színfolt, I am Soyuzt idézi. Ez a legvárósabb dal!
Én nem értek a műsorgyártáshoz, de ha lesz további Dalfutár, pl Hollywoodoo Gergő, mint másik irány, vérfrissítésként tuti megoldás lehetne.
A kocsi képe lehetne a kislemezborító
ó gyerekek Bűnvadászok, Bud és Terence referencia :DDD szépjónapot
Csókolom, feldúlnék pár rádiót! Nem igaz, hogy ezekből a rengeteg szerzőból és énekesből majdnem egyik sem hallható a magyar rádióban, és helyette még mindig amerikai szutykot kell hallgatni....... ehh. Bocsi.
Radics Gigit hallottam valamelyik adón, nem eskű, de talán a Petőfi volt. De igaz a felvetés...
Sanyiiiii!😂
Hogyaszongya... Progresszív elektronikus zene targoncára és raklapokra.
Beszarás....
❤️😀
Kalti a király
Ha már dobos... PandaLaci nincs tervben? ❤️
Most se birom ki hogy ne vegyem meg a második részt.
❤🙏