Kedves Hozzászóló! Mint kezdő kertész én is telibe kaptam a problémát. Próbálkoztam a rágcsálókat kiírtani mérgekkel , de nem sikerült. Amikor beengedtem a kertembe a ragadozókat, a helyzet gyökeresen megváltozott. Már a menyétek megjelenésével is megszűnt a probléma, de a rókák, borzok még rátettek a biztonságra egy lapáttal. A komposztos videómban megmutattam, hogyan mászkálnak éjjel és nappal a kertemben? A következő afférom a rágcsálókkal akkor adódott, amikor a külvárosi telkemen fákat ültettem. Egy körtefám gyökereit annyira elrágták, hogy kidőlt. A szárazságra gyanakodtam és megöntöztem, de 20 vödör víz se volt elég, mert eltűnt a földalatti járatokban. Azt a megoldást találtam ki, hogy az összes fámat diólevéllel vastagon bemulcsoltam. Az a tapasztalatom, hogy a bodza és a diólevél illatát nem bírják a rágcsálók elviselni. Odébb állnak. (Ez a vakondra is vonatkozik.) Több kárt azóta nem okoztak a fákban. Illetve időközben oda is betelepültek az említett ragadozók, ezért a továbbiakban nincs szükségem a diólevélre, minden féle gallyal mulcsolhatok.
Ez jó karácsonyi ajándék volt, köszönöm szépen! A videóval kezdtem a napom, miközben ittam a teámat.😊 Boldog Karácsonyt!
Boldog karácsonyt! Egészségben és terményekben gazdag Újesztendőt kívánok!
Tisztelet tiszelet teljes kéressel fordulok önhöz. Kertembe koszapocok jukkal találkozta. Mivel irtatnám ki fák alol. Köszönet NaCsa
Kedves Hozzászóló! Mint kezdő kertész én is telibe kaptam a problémát. Próbálkoztam a rágcsálókat kiírtani mérgekkel , de nem sikerült. Amikor beengedtem a kertembe a ragadozókat, a helyzet gyökeresen megváltozott. Már a menyétek megjelenésével is megszűnt a probléma, de a rókák, borzok még rátettek a biztonságra egy lapáttal. A komposztos videómban megmutattam, hogyan mászkálnak éjjel és nappal a kertemben? A következő afférom a rágcsálókkal akkor adódott, amikor a külvárosi telkemen fákat ültettem. Egy körtefám gyökereit annyira elrágták, hogy kidőlt. A szárazságra gyanakodtam és megöntöztem, de 20 vödör víz se volt elég, mert eltűnt a földalatti járatokban. Azt a megoldást találtam ki, hogy az összes fámat diólevéllel vastagon bemulcsoltam. Az a tapasztalatom, hogy a bodza és a diólevél illatát nem bírják a rágcsálók elviselni. Odébb állnak. (Ez a vakondra is vonatkozik.) Több kárt azóta nem okoztak a fákban. Illetve időközben oda is betelepültek az említett ragadozók, ezért a továbbiakban nincs szükségem a diólevélre, minden féle gallyal mulcsolhatok.
Köszönjük, remek volt. Boldog Karácsonyt! :)
Élmény volt, köszönet a videóért!
2022 már 7🌷 várjuk a🌷 videót
💟👀👨👩👦👀
Hálámmal is gazdagabb békés karácsonyt és boldog uj esztendöt.