Mérő László: A forradalom az egyetlen opció - Kompország

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 14 дек 2023
  • A forradalom az egyetlen opció, ennek a forradalomnak persze nem kell véresnek lennie. Jelenleg azonban a társadalom nem tart itt - mondta a Magyar Hang Kompország című műsorában Mérő László, történelmi példákat is hozva. A matematikus-pszichológus emlékeztetett, a Fradi B-közép is nagyot fordult, amikor egy félig amatőr feröeri csapat elverte, 3-0 után zengett a „Ruszkik haza!”, utalva az edzőre. A műsorban szóba kerül az is, hogy:
    - Milyen sorsot szánna az uniós forrásoknak?
    - Hogyan lehet felvenni a harcot az erőszakos propagandával?
    - Valóban annyira szörnyű a helyzet Nyugaton, mint azt a hatalom sulykolja?
    - El akarták-e csalni a választást 2022-ben a szavazókörökben?
    - Miért nem mondják százezrek végre hangosan Orbánnak és Gyurcsánynak, hogy egyikből sem kérnek?
    Szerkesztő Farkas Melinda, műsorvezető Szerető Szabolcs.
    A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
    Donably: www.donably.com/magyar-hang
    Paypal: bit.ly/2RjYnBE
    Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120
    Ha nem szeretne lemaradni a következő epizódokról, iratkozzon fel RUclips-csatornánkra: bit.ly/2NbBeeV
    Nem csak nézné műsorainkat, hanem olvasná is a Magyar Hangot?
    Legyen előfizetőnk! hang.hu/elofizetes

Комментарии • 513

  • @magyarhang
    @magyarhang  7 месяцев назад +14

    A beszélgetés kiindulópontjául szolgáló, korábbi interjúnk Mérő Lászlóval: hang.hu/magyar-hang-plusz/fel-kell-venni-a-kesztyut-159737

    • @Joe38ish
      @Joe38ish 6 месяцев назад

      Nálunk Magyarországon, zsidó mércével.

    • @petervarga66
      @petervarga66 5 месяцев назад +1

      Nagy kár, hogy a szerkesző úr ennyire szereti a hangját hallani! Miért nem tudja befogni???

  • @csabamolnar866
    @csabamolnar866 6 месяцев назад +143

    A szakállas jó riporter: keveset beszél és hagyja a barna zakós vendéget kibontakozni.

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 6 месяцев назад +20

      aranykoszorús komment, bátya

    • @szimultan00
      @szimultan00 6 месяцев назад +9

      Fiala szokott hasonló riportokat csinálni.

    • @ferco1971
      @ferco1971 6 месяцев назад +4

      Baromság. Szabolcs szerintem egyeltalan nem nyomta el Mérőt, sőt, jókat kérdezett..

    • @martakovacs5351
      @martakovacs5351 6 месяцев назад +5

      és szépen beszéli a magyar nyelvet, a mondat végén nem fel, hanem leviszi a hangsúlyt; és nem makog a kérdések feltevésekor, mert felkészült; stb..

    • @zaleczkyelza2482
      @zaleczkyelza2482 6 месяцев назад +5

      Ja kérem, a barna zakós vendég nárcizmusa...

  • @gaborkiss2179
    @gaborkiss2179 6 месяцев назад +24

    Ez nem egy riport. Mérő László alkalmas lett volna egy igazi tartalmas riportra.
    Szerető Szabolcs itt tévedett. Ez egy másik műfaj. Egy egyszemélyes kommentár.
    (Egy egy órás beszélgetésben a kérdező beszél 70%-ban.)

    • @magyarhang
      @magyarhang  6 месяцев назад +1

      Biztosan nem riport, mivel interjú. A riport valóban teljesen más műfaj. 🙂

    • @leventejuhasz9939
      @leventejuhasz9939 22 дня назад

      @@magyarhangMérő László egy szoborparkba való szélhámos. Tanár úr! Vége Van!

  • @zsoltszeredi6131
    @zsoltszeredi6131 6 месяцев назад +37

    Egyszerre mondja, hogy jobban élünk és forradalom kell? A két zsűri urat nem nagyon tudom komolyan venni.

    • @daniforrai5158
      @daniforrai5158 6 месяцев назад

      Meg azt is mondták, ha figyeltél volna, hogy a Kádár-korszaknak is volt olyan periódusa, ahol nőtt az éltszínvonal, ettől függetlenül az egy diktatórikus rendszer volt, amit akár el is söpörhetett volna egy vértelen forradalom, és ez a javára vált volna az országnak..

    • @zsoltszeredi6131
      @zsoltszeredi6131 6 месяцев назад

      @@daniforrai5158 Az az állítólagos jólét nekünk 22 milliárd dolláros adósságba került! Erről és sok másról Mérő elvtárs szemérmesen hallgat. Ja igen HA FIGYELTÉL VOLNA! Csakhogy a stílus is meglegyen. Egyébként Mérő elvtárs teljesen komolytalan. Mindent mond és annak az ellenkezőjét. Annyi figyelmet nem érdemel mint ez a komment.

    • @foidentitas6631
      @foidentitas6631 6 месяцев назад

      @@daniforrai5158annyira vértelen volt, hogy nem is volt, bocs... ha folyik a vér , akkor mi van, legalább vannak hősök, az utókor pedig tiszteli a bátor embereket és kijár a sírjukhoz - gyáva népnek nincs hazája, jó a mondás, DE ITT MÁR NÉP SINCS, Orbán rájött, hogy leginkább a megosztásra és a hangadók megvásárlására kell játszania...

  • @zsoltszeredi6131
    @zsoltszeredi6131 6 месяцев назад +25

    Rendesen rá van indulva Mészáros Lőrincre! A vörös bárók azonban nem fájnak neki!

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 6 месяцев назад +2

      pénztáros lőrinc is vörös, amikor andika igényeink próbál megfelelni...

    • @zsoltszeredi6131
      @zsoltszeredi6131 6 месяцев назад

      @@kkokemaki8593 no jó van!

  • @paleogeneration2815
    @paleogeneration2815 6 месяцев назад +43

    Legözelebb, ha meghívsz egy vendéget előtte vegyél be egy nyugtatót.

  • @ildikototh6124
    @ildikototh6124 6 месяцев назад +95

    Legyen még egy beszélgetés amikor a Mérő is beszél!

    • @ferco1971
      @ferco1971 6 месяцев назад +5

      Miert, nem kapcsolta be a hangot a készüléken ?

    • @ildikototh6124
      @ildikototh6124 6 месяцев назад +3

      @@ferco1971 én vagy a Mérő?❤️😉

    • @ferco1971
      @ferco1971 6 месяцев назад +2

      @@ildikototh6124
      Az aki nem hallotta a Mérőt beszélni..🙃

    • @laszloszabados6666
      @laszloszabados6666 6 месяцев назад +3

      Mérő 74 éves a riport felére elfárad, már a kérdés megértése is időbe telik - ehhez a riporternek illett volna alkalmazkodni. De nehéz, mikor az alany olykor egy mondattal lezár. Jó, de nehéz alany. Ma hallgattam Bolgárt neki beletört a bicskája. Sajnos Mérő is kopik.

    • @lukovszkil
      @lukovszkil 6 месяцев назад +1

      46. percnél már megvan a jóízű beszélgetés, meglett a hullámhossz. Nem rossz ez a kérdezéses irányítás, meglett a kapcsolat a felek között. (De igen, az elején Mérő mester szinte csak igennel és nemmel válaszolt :) Zavart engem is.)

  • @aati6442
    @aati6442 6 месяцев назад +24

    A magyar tanárok azért istenes helyzetben vannak. A francia tanárnak az életét kell féltenie, ha az iskolában megmutat egy renaissance festményt.

  • @peterszabo1874
    @peterszabo1874 6 месяцев назад +55

    Ennyit beszélni a kérdezőnek ? Hihetetlen! Saját magával is készíthetne interjút. Ettől függetlenül tetszett az interjú!

    • @tiborkovacs6951
      @tiborkovacs6951 6 месяцев назад +11

      El akarta mondani a saját véleményét Mérő csak díszlet volt.

    • @agnesdr.tothneszabo19
      @agnesdr.tothneszabo19 6 месяцев назад

      Ráadásul nagyon rosszul artikulál. Ráférne egy logopédus!

    • @petibatyo
      @petibatyo 6 месяцев назад +3

      Ne idegesítsd fel magad! Hagyta volna beszélni Mérőt, de ő elég vérszegény volt, lehet, hogy fáradt, nem igazán tudott kibontakozni.

  • @veronikalanczos1586
    @veronikalanczos1586 6 месяцев назад +11

    Mérőt nem zavarja, hogy az előválasztas előtt ő hangsúlyozta legjobban a heckkelés lehetőségét?

    • @laszlomero8027
      @laszlomero8027 6 месяцев назад +1

      Valóban felvetettem előtte, és alaposan ellenőriztem is, hogy bekövetkezett-e ez. Ezért állíthatom, hogy nem volt érdemi hekkelés. Mi ezzel a problémád?

    • @veronikalanczos1586
      @veronikalanczos1586 6 месяцев назад

      @@laszlomero8027 Köszönöm a reakciót. Több problémám is van.
      Először is az érdekelne, miként tudta ezt alaposan ellenőrizni?
      Az pl. kiderült, hogy a második fordulóban százezres nagyságban szavaztak,akik az elsőben nem. A személyesen szavazásoknál közreműködők közül sokan jelezték, hogy számos helyen egyidejűleg megjelent fiatalok egész csoportjai adták le tömegesen szavazataikat MZP-re, majd a választás előtti támogatottsági felmérések során már nem találták őket .
      Amúgy Vásárhelyi Mária szintén szociológus pl. szintén úgy látja, volt beavatkozás.
      mandiner.hu/velemeny/2022/04/belfold-vasarhelyi-maria-elovalasztas-fidesz-marki-zay-peter-velemeny-hekkeles

    • @Laborczi
      @Laborczi 6 месяцев назад

      @@veronikalanczos1586 Ha figyeltél volna az előválasztási kampányban, akkor láthattad volna, hogy a fiatalok már a két forduló között elkezdtek özönleni MZP kampány gyűléseire. Az első ilyen gyűlésen ott voltam én magam is, itt Pécsen. Rengeteg fiatal volt, és nagyon lelkesek voltak. Nagyon figyelmesen és értően hallgatták MZP és Karácsony Gergely beszédeit, látszott rajtuk, hogy tele vannak reménységgel, hogy lehet még egyszer egy normális ország kis hazánkból. Az tuti, hogy ők nem fideszesek meg fidelitaszosok voltak, mert akkor nem tudták volna ennyire megjátszani magukat. És országosan is ugyanez volt, egyre nagyobb létszámban jelentek meg a fiatalok MZP kampányeseményein. Nem is kellett ott lenni, elég ha csak visszanézel pár videót abból az időszakból. Vagy gondolod, hogy ennyi tehetséges színinövendék tagja volna a Fidesznek országszerte, és már a kampányeseményekre is odaküldték őket?
      És ezek a fiatalok valóban nagyon lelkesek voltak, ők biztatták az ismerőseiket, barátaikat is, hogy menjenek el az előválasztásra, és szavazzanak MZP-re. Ezért volt annyi fiatal az előválasztás második fordulóján, és ezt nem tudták feldolgozni azok a DK szimpatizánsok, akik korábban azt hitték, hogy az ellenzék csakis a DK-val egyenlő, és mindenki aki nem DK-ás az csakis fideszes lehet. Ezért vigasztalták magukat azzal, hogy biztos fidelitaszosok voltak, és úgy "küldték őket".
      Csak aztán jött minden idők leggyalázatosabb választási kampánya, na meg persze a Mérő László által is említett gyurcsányi megszólalás, amelynek pont az volt a célja, hogy a választás előtti támogatottsági felmérések során, és a választáskor már ne találják ott őket.
      Egyébként meg a hekkelésnek az is ellentmond, hogy a két forduló között sorban jelentek meg a Fidesz közeli médiában, azok az írások, amelyek Dobrev Klárát dicsérték és MZP-ét gyalázták. Még olyan is volt, aki nyíltan leírta, hogy arra biztat minden Fidesz szimpatizánst, hogy menjenek el az előválasztásra és szavazzanak Dobrev Klárára. Szóval, ha ők hekkeltek volna, akkor nyilván Dobrev Klára javára tették volna.

  • @kamukaze0
    @kamukaze0 6 месяцев назад +21

    Szeretem olvasni, könyvben jobb. Sok okosat mond élőben is...meg sok mindent, ami nem valósul meg. Hiányolom azt a kis szerénységet, a 'nem biztos, hogy ez így van, de szerintem'..amit az igazán okos emberek mondanak, pedig nekik a legtöbb kimondott jóslatuk bejön... De talán a sok év katedrán állás óhatatlanul tévedhetetlenség-képzetet okoz. Azért érdemes meghallgatni. De túl szűk összefüggéssel méri a tanári meghunyászkodást. Pszichológus létére bevette az indoklást, a nem pereskedésért. Pedig amögött többféle félelem és tanári hozzáállástól idegen - kenyéradóval szembenálló rebellis magatartás - teljes hiánya áll.

  • @andras.dovalovszki
    @andras.dovalovszki 6 месяцев назад +16

    22:30 Szimpatikusak Mérő Úr meglátásai, de javaslom a Budapestről kitekintést, mert az ország NEM egyenlő Budapesttel.
    Amikor rengeteg település van ahol már a kocsma sem tud nyitva lenni, mert annyira elszegényedett a környék, akkor igen nevetséges azt állítani, hogy teli vannak a kocsmák vagy azt, hogy a szegényebbek is jobban élnek.

    • @ttom3923
      @ttom3923 6 месяцев назад

      mégis örülnek a rendszernek. ez a nagy probléma a vidékkel. hívők, mind.

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 месяцев назад

      Magyarország meg nem egyenlő az Orbán kormánnyal, bár lassan egy kalap alá veszik. Hát hiába, az a kétharmad, ami a Holdról is látszik!!

  • @tamasfilep7083
    @tamasfilep7083 6 месяцев назад +7

    Mérő úr! Kádár jános nem történelmi szerencse volt, hanem az 56-os szabadságharc, és az ott magukat feláldozó ezrek áldozatvállalásának a következménye. Meg a moszkvai nyomásnak, tudniillik, hogy megmondták Kádárnak, hogyan KELL neki politizálni.

    • @segesdi111
      @segesdi111 6 месяцев назад

      Hol vagy te Mérőhöz? Kádár bevállalta, és ugye lett a vidám barakk...hány éves vagy te, éltél te akkor?

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 месяцев назад

      Most is megmondják....

    • @horvathhenrietta7251
      @horvathhenrietta7251 2 месяца назад

      Most is ez van csak most viktor kapja a -házifeladatokat....kedves fideszesek ha teccik ha nem....😂😂😂😂

  • @TneB-pc1in
    @TneB-pc1in 6 месяцев назад +13

    A rendorok többsége nem lenne hajlandó lőni a népre. Ez igen.

    • @f.p.1931
      @f.p.1931 6 месяцев назад

      mi ezzel a probléma? hogy a rendőrök IS látják, mekkora hazugság az egész Orbán rendszer? és odáig már nem mennének, hogy az embereket lőjék Pintér utasítására

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 6 месяцев назад

      Löni a saját fajtájára , politikai okokból .. mert az jobboldli emez meg balodali amaz , de közönséges átlagmagyar mind a kettö.. Csodálna bennűnket Európa ,.......????

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 месяцев назад

      ​@@laszlonagy4329 Háát, ilyen a nagy magyar mentalitás? "Dögöljön meg a szomszéd tehene"... csak a Zorbánnak meg a körének hadd legyen még többb..

  • @katilazar5646
    @katilazar5646 6 месяцев назад +5

    Nagyszerű eredeti! Sajnos keveset hagyták most beszélni!

  • @Huncszoli
    @Huncszoli 6 месяцев назад +47

    Hiába a vér nem válik vizzé. Az általam egykor kedvelt Mérő Lászlóról is lehullik a lepel és a nagy humanista tudás alcája alatt előjön a mindenkori Lukács György és Szamuely Tibor magyargyülölő szelleme. Szép világot épitenek most is a nagy Führeik a világban elég csak europa elpusztitására gondolnunk. De egyébként jó ön lelepzezés ezzel a "jobboldali'' ideggyenge fuldákló riporter elvtárssal az előtérben.
    Képzelje el a gondolkodni még képes néző, hogy ha ezek hatalomra kerülnének akkor milyen döntések születnének itt. De ha nincs fantáziájuk, akkor elég 1919-es történetet újra olvasni vagy a mai németországot megnézni

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 6 месяцев назад

      fölcsuti lárifári

    • @zoltan5200
      @zoltan5200 6 месяцев назад +1

      Mert, a nàci nèmetorszàg, jobb volt szerinted, mint az EU? Honnan tudod, hogy nem az elsők között kerültèl volna, àtnevelőtàborba? De, nyugi, biztosan nem, idiòtàkra, minden diktàtornak szűksège van, a te vezèrednek is.

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 6 месяцев назад

      Aki nem Orbán párti az valami zsidó - komunista Szamuely ... Mint a környezö keleti EU sak , olyan nálunk elkézelhetetlen...

  • @hunornagy7999
    @hunornagy7999 6 месяцев назад +39

    A műsorvezető próbáljon már meg 3 napos körmondatok helyett célratörő és rövid kérdéseket feltenni. Még mindig nem értem, hogy miért kell az ellenzékkel foglalkozni, amikor a kormánnyal van az igazi probléma (2%-98% arányban). A többi jó volt (Y)

    • @FilmGamerHUN
      @FilmGamerHUN 6 месяцев назад

      ​ Van csak azok a bizonyos arányok

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 месяцев назад

      ​@@SperS-222nem ezt írta, mindkét oldalon van probléma, de az igazi a kormányoldalon van, szerinte és véleményem szerint is

  • @gabesz666
    @gabesz666 6 месяцев назад +1

    Tisztelt Szerető Szabolcs! Kérem mielőbb adja át a stafétát valakinek a szerkesztőségből, mert kínos, ahogy ezek az interjúk zajlanak. Azon túl amit már itt többen megfogalmaznak, azaz hogy nem jut szóhoz az interjúalany, nekem az az igazán bosszantó, ahogy zéró átkötéssel ugrál oda-vissza a témákban. Kérdez valamit, az interjúalany válaszol, és a válasz megértése, feldolgozása, majd a következő monológba, kérdésbe beleszövése helyett, teljesen interjú-idegen módon ugrik egy nagyot, teljesen átmenet mentesen. Egy jó interjú, egy jó interjúztató olyan, hogy a néző a végén azt érzi, hogy két jó barát beszélgetett egy nagyon érdekesen. Nekem ezeknél a kompországos interjúknál inkább olyan érzésem van, mintha egy rendőrségi szóvivő "interjúztatna".

  • @MultiBailer
    @MultiBailer 6 месяцев назад +6

    Tartalmas és érdekes beszélgetés, de kár, hogy az interjúztató túlbeszéli az alanyát! :)

  • @ferco1971
    @ferco1971 6 месяцев назад +5

    Azóta már kiderult, hogy Merő Lászlónak abban nem volt igaza, hogy az eus pénzeket ne kapnánk meg.
    Azt sem tudom általános érvényűnek elismerni, hogy az erőre minden esetben erővel kell válaszolni. Ha egyéntől van szó, lásd ( Bayer Zs.) akkor működhet, de has közösségről, akkor kontraproduktiv is lehet..

  • @CsomorZsolt
    @CsomorZsolt 6 месяцев назад +3

    "A forradalom az egyetlen opció." Azért elég súlyos egy ilyen mondat... Nyilván ezért van mondva. Az utána következő makogás -ez itt- nyilván már senkit nem érdekel.
    "Egyszerre mondja, hogy jobban élünk és forradalom kell." Zavaros gondolatok egy igazi demokratától, akinek, ha nem tetszik a működés, forradalomért kiált.
    Most majd nyilván ilyen mondatok jönnek. Fokozni kell a nyomást, mert az eddigi "eredménytelen". Ugyan nincs forradalmi hangulat, de jó lehet mondani egy ilyet.
    ...Nehéz szabadulni az érzettől, hogy ezek megélhetési mondatok. Beárazza az ellenzék a nagy bemondásokat. Tarifája van. Mit adnak egy ilyenért? Vaagy időskori demencia?
    Elhúznék innen, mert nyilván nem nekem húzzák ezt a nótát. De azért mondjuk már ki. Eddig és ne tovább. Ember! Gondolkozz már! Gondolkozz már, hogy mit pofázol!

  • @laszloneborbas243
    @laszloneborbas243 6 месяцев назад +16

    Nagyon örültem az interjúnak. Egyet kérhetek? A műsorvezető tegyen fel rövid kérdéseket, mert Mérő úrra p á r szavas válasz jutott, néha mondatos, amit nagyon sajnálok, mert minden szava fontos. Köszönöm a lehetőséget!!!

  • @JamesBond-fu3hx
    @JamesBond-fu3hx 6 месяцев назад +33

    Hiába okos valaki valamiben, mindenhez nem érthet. Ha egy politikai oldal nem tud győzni választásokon, mert nincsen meg a többsége, akkor nem a forradalom a következő logikus lépés.

    • @rlatilla
      @rlatilla 6 месяцев назад

      Balos komcsik zsidók bevált módszere ....

    • @ferencgerocs8190
      @ferencgerocs8190 6 месяцев назад +12

      Az a helyzet ők csak így tudnak hatalomra jutni. A dédszülőei 19-ben a nagyszülei 46-ban is csak csalással vagy erőszakkal. A társadalmi többség soha nem állt mellettük. Miért is állt volna? Tudták kik ezek a forradalmisták, tudták honnan jöttek és mennyire nemzetidegenek. Igen az interjúalany sem magyar. Csak nekik opció a forradalom.

    • @niklosyozsa9112
      @niklosyozsa9112 6 месяцев назад +1

      így van . legelső lépés Matolcsinak búcsút inteni :)

    • @JamesBond-fu3hx
      @JamesBond-fu3hx 6 месяцев назад +3

      @@vilmosprima1861 Az amerikai pénzekre gondolsz, vagy az ugyanonnan kézivezérelt médiára? 😜

    • @foidentitas6631
      @foidentitas6631 6 месяцев назад +5

      csakhogy itt alapvetően visszafordították a társadalmi fejlődés irányát, Orbán egyértelműen rombolja az ország szellemi állapotát, a legmocskosabb diktatúrákkal barátkozik, és a régi magyar diktatúrák az ideálja - ma már minden nyilas orbánista lett

  • @gaborbakos7058
    @gaborbakos7058 6 месяцев назад +24

    1:09:37 ".....szerintem lesz még alkalom, hogy folytassuk ezt a beszélgetést, mert nagyon sok téma meg kérdés van, amit még nem tettem föl"
    Már megint itt egy barom, aki az ún. "műsoridőre" hivatkozik, hogy amiatt kell befejezni egy beszélgetést, amiben még sok minden lenne. Így 20 év után fogjátok, már fel barmok, hogy interneten nincs olyan, hogy műsoridő!!! Ha jó egy tartalom,. ha jó egy beszélgetés azt 2-3 órán át is nézik az emberek.
    Meg ha nem pofázta volna el a műsorvezető a fél videót, akkor is sokkal többet lehetett volna beszélni érdemlegesen.

    • @magyarhang
      @magyarhang  6 месяцев назад +4

      Legyen szíves: ne barmozza le a kollégáinkat. Itt nem megy ez a stílus.

    • @sagartzoli
      @sagartzoli 6 месяцев назад

      @@magyarhang 21:4

  • @karolyszigeti3370
    @karolyszigeti3370 6 месяцев назад +11

    Breki a szokásos színvonalon, mérő lászlónak pedig kádárral volt szerencséje. Belvárosi forradalmár... már nevetni sem tudok.....

  • @tibornemile2770
    @tibornemile2770 6 месяцев назад +16

    Áldott békés karácsonyi ünnepeket kívánunk egész magyarorszagnak

    • @kutyautokis9608
      @kutyautokis9608 6 месяцев назад

      Aha persze persze cseléd, mert te megtömted a hazaáruló beled a néptől rabolt közpénz részedből.... ugatsz önelégülten, hogy rohadjon ki a beled...

    • @istvanpesti5758
      @istvanpesti5758 6 месяцев назад +2

      Nyugat-Európára jobban ráférne az áldás (változás).

    • @mrm3800
      @mrm3800 5 месяцев назад

      @@istvanpesti5758mindig elgondolkodtat az efféle comment. milyen jó, hogy nekünk a legjobb ugye?

    • @slusszpoen2729
      @slusszpoen2729 5 месяцев назад

      Úgy érted, hogy boldog karácsonyt, oszt jónapot?

  • @tiborkovacs6951
    @tiborkovacs6951 6 месяцев назад +7

    😂 Volt választási ellenor de panaszkodott sokba került neki.

  • @eardwaith6888
    @eardwaith6888 6 месяцев назад +5

    Az elvtársak nem tanulnak és nem felejtenek.

  • @dr.csekeiviragszekelyne5110
    @dr.csekeiviragszekelyne5110 6 месяцев назад +39

    Igaza van a Mérő Lászlónak,az egész ország kisebb nagyobb haszonélvezők egységes gyülekezete. Jó lenne, ha többet beszélne a kérdezett. Kicsit túl irányítottnak érzem a beszélgetést.

    • @tamasfilep7083
      @tamasfilep7083 6 месяцев назад +5

      Ha még azt is felfogná Mérő, hogy 2002-2010-között az egész ország kissebb nagyobb kárvallottak csoportosulása volt.

    • @karolinklara9583
      @karolinklara9583 6 месяцев назад

      @@tamasfilep7083 annyi kárt egyetlen kormány sem okozott Magyarországnak, mint a Fidesz.

    • @jozsefarki5374
      @jozsefarki5374 5 месяцев назад

      És 2010-től szerinted mi van??? Ha nem ugyanaz, csak a köbön. Ezt úgy mondom, hogy az állítólagos "rendszerváltás" utáni teljes (az összes) politikum elsősorban nem a közjót, és nem a közérdeket szolgál(ja)ta. @@tamasfilep7083

    • @alfredbenedek3398
      @alfredbenedek3398 5 месяцев назад

      Egyenesen beszelve, amikor felelosegre vonasrol V A N szo, akkor a spiclik - komcsik - radikalisok es a haza ellensegei - ( gyurcsanyok - marky / barkik . . . ) melysegesen hallgatnak, mint fos afuben! birsagoljak meg, az elv tarsakat tobbszoros / multy milliard eurokkal, egesz eletukre!! - !! Majd akkor elfelejtik elkurni a dolgokat!!

  • @miklosmiklos5941
    @miklosmiklos5941 6 месяцев назад +5

    A forradalmak mindig bajt, nyomorúságot, káoszt, háborút, elszegényedést, bizonytalanságot hoztak.

    • @user-dy3cg1vi8w
      @user-dy3cg1vi8w 6 месяцев назад +2

      Így igaz.Az egyszerű hétköznapi emberek soha nem nyertek semmit, csak veszítettek, az életüket és vagyonkájukat. Valójában soha semmi nem változott, legfeljebb a hatalmat birtoklók kiléte,bár az igazi gazemberek mindig hatalmon maradtak.

    • @miklosmiklos5941
      @miklosmiklos5941 6 месяцев назад

      ​@@user-dy3cg1vi8w
      Nem ribillióra, szerves fejlődésre van szüksége Mo-nak, min 100 évig. A forr.t agr. kisebbség csinálja. (Akinek később persze "bolsevik" a neve.)
      ☝️🤔!

  • @tamasbozsits3113
    @tamasbozsits3113 6 месяцев назад +7

    öt pecig bírtam!bocsi!

  • @BelaTakacs-eh7fo
    @BelaTakacs-eh7fo 6 месяцев назад +11

    Ennyit beszélni a kérdezőnek ? Hihetetlen .

    • @zolizotya7262
      @zolizotya7262 6 месяцев назад +1

      Mindig ennyit kérdez most ez mitől újdonság

  • @zoltan5200
    @zoltan5200 6 месяцев назад +4

    A hit, ès a kètely együtt , nem paradoxon ?

  • @istvanmolnar9874
    @istvanmolnar9874 6 месяцев назад +22

    E két alak nagy sötétsége a pokol fenekére vinné az országot.

  • @tangping379
    @tangping379 6 месяцев назад +9

    Angol Hang: két indiai beszélget angolul

  • @lillifrey5455
    @lillifrey5455 6 месяцев назад +2

    A pálfordulóknak, mint Szerető ugyan ki hisz? Az szegény öreg Mérő meg jól elmérte magát!

  • @CivilFilmEgyesulet
    @CivilFilmEgyesulet 6 месяцев назад +2

    SZ SZ próbálja kompenzálni ezt a hihetetlen mély olstobaságot. ML, valami olyan botrányosan dillettánsa a magyar gondolkodás megértésének, hogy ezt máshogy nem lehet túlélni.

  • @szerafigabor141
    @szerafigabor141 6 месяцев назад +13

    Érdekes riport. Ennél elfoguktabb "riportert" még nem hordott hátán-e föld, folyamatosan Mérő László fogja vissza a riporter túlzásit.

    • @h1k1k0m0r1_
      @h1k1k0m0r1_ 6 месяцев назад +1

      ​@@attila186Simicska-árva gone wild

  • @skeptikasubb9169
    @skeptikasubb9169 6 месяцев назад +17

    02:30-tól:
    "...- Tehát a forradalom az azért gyakran erőszakkal járó cselekmény , valóban ez egy opció most a magyar társadalom számára?
    -Hát egyre inkább kezdem sajnos úgy látni, hogy az egyetlen opció...."
    Tisztelt tanár úr, tisztelt Szabolcs! Ha Szabolcsnak nem is de a tanár úrnak mindenképp ha másért nem a tudományos gondolkodásmódja miatt tudnia kéne, hogy egy komponens nagyon hiányzik az áhított forradalomhoz! Tömeg! Tömeges támogatottság, tömeges szándék ..... tömeg ... tőőő...meeeg! De nincs tömeg! Még mindig nincs... 13 éve nincs! Mert a tömeg egyszerre két helyen nem lehet! És a tömeg most nem a forradalmár lelkületű széttört mikroellenzék mögött van, hanem még mindig (és megint... és újra) a konzervatív erők mögött!
    Tanár úr a forradalom így csak álom marad, de van itt egy paradoxon: ha a baloldal megszerzi végre a tömeget ... nos akkor már nem kell forradalom, hisz a tömeggel választáson is lehet nyerni!

    • @gyulakiss9566
      @gyulakiss9566 6 месяцев назад

      Ez értelmesebb megközelítés, mint a vágyvezérelt locsogás, amit az interjú(?) produkál. Egy hiányosságot látok, egy jelző a "mikroellenzék" elé: OSTOBA. Fontos, mert az a "tömeg", aki állítólag a "konzervatív" erők mögött ott van, és akire a "forradalmár lelkületűek" ácsingóznak, legfőképpen ez alapján a jelző alapján dönt arról, hogy a közelükbe sem megy. Elég egyetlen megszólalás, egy tőmondat, és tömegesen hiteltelenítik egymást az ellenzéki "vezetők". Az alapok már le vannak rakva, és ezeket NEM a Megafon, vagy az "orbáni gyűlöletcunami" ( 😀) rakta le, hanem korábbi orbanofób önjelölt idióták, ki azzal, hogy leborította magát a ló előtt hideg vízzel, ki azzal, hogy nekiszaladt az ajtónak (hogy krvaerős képeket lehessen csinálni), ki csak patkányozott, ki primitívezte le a vidékieket (ki is? kedves prof. Mérő?), ki azzal, hogy minden ésszerű és mértékletes (azaz tipikusan magyar) érvvel szemben olyan kérdésekben vállalt fel betegesen dacos véleményeket, mint a melegjog, a család, a genderpropaganda, a migráció, az ukránok (!!!) háborúja, vagy akár az energiapolitika és a nemzeti önrendelkezés kérdésében. Valószínűleg akkor sem szavaznék rájuk, ha okosabban csinálnák, de biztos sokat nyernének vele, ha nem lennének végre ilyen ostobák.

  • @gyorgysarvari7912
    @gyorgysarvari7912 6 месяцев назад +8

    Ezt a kocsmára hivatkozást el kellene felejteni.
    2001-ben költöztem Kelenföldről Erzsébetre, odahagyva kedvenc kocsmámat.
    Itt, "járóföldön" belül nyolc, azaz 8 kocsma volt, amelyből néhányat látogattam kisebb-nagyobb rendszerességgel. Szerencsére a törzsközönség befogadott, tudtunk egymással beszélgetni, megvitatni a politikát pártállástól függetlenül.
    Na, jött 2010-es választás, szigorúan betartatták a dohányzás mentességet, megszüntették a a játékgépeket, a statisztikák ellenére csökkent az emberek szabadon felhasználható jövedelme, megszűnt a párbeszéd az ellentétes oldalon állók között.
    Mi a következmény?
    A 10 perc gyaloglással elérhető kocsmák száma nullára redukálódott, sőt lassan be kell menni a belvárosba, ha nem magányosan otthon akar inni az ember.
    Kíváncsi lennék, ki olyan bátor, hogy idegen környezetben, a mai hisztérikus viszonyok közt meri hangoztatni a véleményét, akár egy alapos verést, de a kiutálást mindenképp kockáztatva.

    • @daniforrai5158
      @daniforrai5158 6 месяцев назад +4

      A tied volt itt az egyetlen olyan komment, amit érdemes volt elolvasni..

  • @J24345
    @J24345 6 месяцев назад +5

    Csak Magyaroknak: szó, és mondataink végén LEVISSZÜK a hangsúlyt, a pszichológia Magyar kiejtése itteni karaktereimmel: SZ I H O L Ó G I A mert "anyanyelvünk csak együtt tudjuk jól..." (vajon ki mondta, s írhatta ezt ??) LOL

  • @hesoperos5163
    @hesoperos5163 6 месяцев назад +3

    Jó,,legyen forradalom....Egy forradalomban azonban néha az is előfordul, hogy a nép megszabadul a ráültetett ügynököktől, egész családoktól mint pld a Mérő család.

    • @belabaksay-roka900
      @belabaksay-roka900 6 месяцев назад

      Hmmm... Az ilyesmit, illik _bizonyítani_ ...
      (Azt, hogy Orbán *kilopja a talpad alól az országot,* már nem kell bizonyítani, mert _az egész NER, lopásra épül_ ...)

  • @senki6405
    @senki6405 6 месяцев назад +3

    A tanároknak most vannak kisgyerekei. Miért kockáztatnának, mikor Mérő sem vállalta annakidején? Mi beszélünk, más meg kaparja ki a forró krumplit, ugyebár. 😂

  • @laszlotorok2154
    @laszlotorok2154 6 месяцев назад

    Azért rengeteg csúsztatás volt benne, de végig tudtam nézni.
    Volt hogy a szerkesztő akarta győzködni Mérőt, de olyan is volt hogy Mérő jelezte, nem ért egyet a szerkesztővel.

  • @benkokuku
    @benkokuku 5 месяцев назад

    A kérdező szerelmes a saját hangjába. Nem kérdez, hanem csak megerősítést várt a riportalanytól. :-( Undorító. Nem tudtam végignézni:-(

  • @Ultijoe1
    @Ultijoe1 6 месяцев назад +8

    Mérő László zseniális, amikor hallom a véleményét, olyan szempontok jelennek meg, ami egyedi és lényeges, számomra hiteles forradalmi vezető is lehetne belőle. Egyetlen dolgot nem tehetett meg ebben a riportban, hogy nem szól bele a műsorvezető ömlengéseibe, ettől időnként nehéz a lényeget kihámozni. (A műsorvezető jelenleg alkalmatlan a feladatára, első az interjúalany, a saját véleményére csináljon másik műsort. A hadarás készség, nem illik kifogásolni, de az sem beszélgetésbe való. Jelen riportban meg hogyan is mer a kérdező véleményt ütköztetni Mérő Lászlóval, nem ismeri fel, hogy nincsenek egy szinten?) A műsorvezető a párféle narratívából egyfélét puffogtat, sajnos ennyire sekélyesek vagyunk mi átlagemberek, míg Mérő László kifinomult véleménye a világról mindenki számára példa értékű kéne hogy legyen.

    •  6 месяцев назад +3

      Azért nem kell annyira ömlengeni róla, igen sok mindenben igaza van, és van amiben nem! Egy ember, soha nem mondja meg a tutit

    • @Ultijoe1
      @Ultijoe1 6 месяцев назад

      Kevesen vannak, akik alkalmasak arra, hogy kiálljanak és azt mondhatnák, ide mögém. De lehet, hogy Mérő Lászlót kevesen ismerik a nép közül. Kéne már egy arc, aki nem csak megmondó. De úgy tűnik a nagyja csak helyezkedik és megélhetési politikus.

    • @halebopp8439
      @halebopp8439 6 месяцев назад +2

      Neked biztos zseniális. Nekem meg egy Marxista őskövület!

    • @Ultijoe1
      @Ultijoe1 6 месяцев назад +2

      Ha valaki nekem olyan szempontokat tud felsorakoztatni, ami különleges és egyedi, az nem hétköznapi ember. És nem értem miért marxista. Ahogyan Mérő az emberek gondolkodásáról és viselkedéséről vélekedik, én úgy látom, hogy a valóságot tükrözi. És az ember általában, én is, te is, egyszerűen általában csak sekélyesek vagyunk, viszont belátni nehéz.

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 месяцев назад

      ​@@halebopp8439Orbán egyik ideológusának meg nagy példaképe egy marxista olasz filozófus.

  • @ReignOfdark
    @ReignOfdark 5 месяцев назад +1

    Forradalom akkor lenne, ha a nép és a hatalom szemben állna egymással, ma viszont nem ez a helyzet Magyarországon. A nép többsége elfogadja vagy támogatja a hatalmat. Ezt kéne felfogni.

  • @RyanMoondj
    @RyanMoondj 5 месяцев назад

    Hosszú hosszú kérdések, amikben már a válasz is sokszor menne van, majd a válasz, egy böffenésnyi idő.

  • @juliagruber2246
    @juliagruber2246 6 месяцев назад +5

    A riporter fogja màr be !!!!😡👎☝️🥶🥵

  • @illyesilona5028
    @illyesilona5028 4 месяца назад +1

    Idegesítő az állandó,hosszú,közbeszólások sora.

  • @oroszivan5015
    @oroszivan5015 6 месяцев назад +6

    Uraim, ez marha gyenge volt

  • @laszlosomogyi5848
    @laszlosomogyi5848 6 месяцев назад +15

    Nagyon sok mindennel nem értek eggyet mérő vel, a meglatasaival sem és a levont konzekvenciakkal sem.
    Sajnos az ilyen interjúk csak arra jók hogy az önmaguktol véleményt alkotni képtelen embereket osszezavarja.csak a zaj lessz nagyobb tőle.
    És különössen visszatetszö hogy mindezt egy un. Értelmiségi (jelentsen ez bármit is) gondolja.
    A gimnazista fiam komolyabban vehető átgondoltabb meglatasokat tessz.
    Megint bebizonyosodik hogy a kor nem erény.
    Mindenesetre akinek tetszik , hallgassa. Nekem kidobott idő volt.
    P.S.
    AZ pedig hogy úgy néz ki mint egy csöves akik korbehugyozzak az egyes villamos vonalát, biztos csak engem zavar.
    A belbeccs nivelál a külalakkal.bocs!
    Könyörgöm! Legalább egy zakót vegyen már fel.lehet sport, tweed, farmer, bőr stb.

  • @istvanbalint8006
    @istvanbalint8006 6 месяцев назад +4

    Gyurcsany hogy gazdagot meg ???? --ez felrevezeto hang?????

  • @sandorfoldenyi3101
    @sandorfoldenyi3101 6 месяцев назад +3

    Mérő Laci I. osztályú sportoló az MTK sakkcsapatánál rengeteg ellenfelét berosálásra kényszeritett

  • @KatalinBodnar-fo6wx
    @KatalinBodnar-fo6wx 6 месяцев назад +2

    A 8:55 percnél feltett kérdés fontos. 16:45 perctől szintén érdemes odafigyelni.

  • @tagi6412
    @tagi6412 6 месяцев назад +8

    Kissé népmesei, olykor élvezhetetlenül lassú, ami kár, mert a téma ettől sokkal fontosabb lenne, de ez az "igen,igen" bólogatós előadás nyögvenyelőssé teszi az egészet 😔

  • @zsoltfenyvesi1423
    @zsoltfenyvesi1423 6 месяцев назад +2

    Minden tiszteletem Mérő Lászlónak, de a focihoz sajnos semmit nem ért. A feöeri csapat neve Klasvik, és magasan vezeti az ottani bajnokságot, valamint jópár európai nagycsapatnak okozott komoly fejfájást, nem csak a Ferencvárosnak.

    • @syracusamonty2752
      @syracusamonty2752 5 месяцев назад

      minden tiszteletem,de a csapat neve Klaksvik,a magasan az most épp 6pont..és sehol sem jegyzik őket...gyanús,hogy fradiszurkolónak tetszik lenni :D

  • @horvathhenrietta7251
    @horvathhenrietta7251 2 месяца назад

    Ott ezt nem lehet megcsinálni... 😢😢😢

  • @istvantoth7431
    @istvantoth7431 2 месяца назад

    Itt ki az interjualany es ki a kerdezo???

  • @miniszinhaz1
    @miniszinhaz1 6 месяцев назад +9

    Nem kedvelem Gyurcsányt, de a műsorban kétszer is elhangzik Mérőtől, hogy ő (mármint Gyurcsány) árulta el "már kakaskukorékolás előtt" az előválsztást. Nos avalóság az, hogy az első "árulást" Karácsony Gergely követte el, mikor visszalépett. Az első kört Dobrev nyerte, Karácsony lett a második neki kellett volna küzdenie Dobrevvel. Ja hogy nem vállalta, mert tudta veszíteni fog. Nos akkor meg miért indult?! Ott és akkor az volt a lényeg, hogy ne a DK jelöltje nyerjen. Az összefogást, és a fer "játékot" Nem a déká rugta fel előszőr. Az persze más kérdés, mi lett volna ha... senki nem tudja, nem is tudhatja. A lényeg, hogy ebben az esetben nem a DK, nem Gyurcsány volt az áruló. Persze az egész ellenzék Gyucsányostúl hiteltelen, és csak a sáját érdekeít nézi ott is mindenki. Dolgozni pártot építeni, tömegeket elérni egyik sem akar, mert az olyan macerás. A FIDESZ ezt elvégezte 2009-ben. Ez a nagy különbség. Sajnálom!

    • @gergelykollar7833
      @gergelykollar7833 6 месяцев назад

      Gyurcsányék lepaktáltak a Jobbikkal az előválasztás során és visszalépegettek a jelöltjeik egymásnak. A miniszterelnök jelölt választás is ezt mutatta a végső 3 jelölttel, nem is értem miért ment bele bárki, hogy ne 2 hanem 3 jelölt maradjon. Hülyeség volt a végén a 3 fő közüli választás hisz nem mutatja meg ki a jobb. Dobrev egyértelmű vesztes lett volna 1-1-ben bárkivel szemben hisz csak a DK-sok szavaztak volna rá ami kb. egyharmada az ellenzéki szavazóknak.
      A felmérések szerint Dobrev, Karácsony majd Jakab maradt volna a végén. A szavazók megoszlanak Jakab és Karácsony között és Dobrev nyer a biztos szavazóival. Ez volt a terv. De MZP jutott be. Karácsony és MZP ugyanúgy szavazat megoszlást okozott volna és Dobrev győzelmét. Karácsony és MZP tudták, hogy Dobrevvel esély sincs nyerni vagyis egyikük vissza kell lépjen. Karácsony volt a logikus visszalépő mivel egy bukott vagy egy nyert választás is hazavágta volna a főpolgármesteri pozicióját míg MZP- nek kisebb veszteni valója vol vereség esetén, ha nyer az ellenzék akkor pedig övék a főoolgármesteri szék is Karácsonnyal.
      Dobrevnek 1-1-ben esélye sem volt hisz az ellenzéki szavazók nagy hányada ugyanúgy utálja, mint a Fideszesek. Akkor teljesen egyetértettem Karácsony visszalépésével.
      Így utólag viszont Dobrevnek kellett volna nyernie. A hatalmas ellenzéki bukta talán hazavágta volna még jobban és eltűnt volna a politikából.

    • @csudijocsudijo5865
      @csudijocsudijo5865 6 месяцев назад +2

      ""Ott és akkor az volt a lényeg, hogy ne a DK jelöltje nyerjen. "" De ezt a választók akarták!
      Ha nem akarták volna szavaztak volna Dobrevre.
      Azt írod, ha Karácsony marad, vesztett volna.
      És akkor MZP miért nem vesztett?
      Mer itt bukik a logikád.
      De, Gyurcsány volt az áruló!
      Azt mondta, a miniszterelnök személyéről az Ogy fog dönteni.
      Ezzel azt üzente, mindegy, hogy a nép kire szavaz, mert ő fogja eldönteni ( a DK többség) hogy ki lesz a miniszterelnök.
      Az emberek meg visszaüzentek, hogy akkor el sem megyünk szavazni.

    • @donhazaff8979
      @donhazaff8979 6 месяцев назад

      Teljesen egyetértek. Sokmindent lehet O1G nyakába varrni, de azt, hogy 2022-ben az alternatíva egy rakás szerencsétlenség volt, arról maguk tehetnek.

    • @donhazaff8979
      @donhazaff8979 6 месяцев назад +3

      Nem kell ide forradalom, elég egy új alkotmány is. MZP úgyis meghirdette a feles alkotmányozást, mi tartja õt vissza a negyedes alkotmányozástól?

    • @Laborczi
      @Laborczi 6 месяцев назад +2

      Az előválasztási megállapodás nem arról szólt, hogy senkinek nem szabad visszalépni a kétfordulós miniszterelnök jelölti előválasztáson. (Ez természetes velejárója a kétfordulós választásoknak, talán még emlékszel.) Hanem arról hogy bárki is nyeri meg az előválasztást, a többiek mind be fognak állni mögé, és az éles választáson, és a választási kampányban is már őt fogják támogatni. Ezt még nekem is alá kellett írnom egyszerű előválasztóként, és ezt írták alá az abban résztvevő pártok, politikusok is.

  • @akoshoffmann1161
    @akoshoffmann1161 6 месяцев назад +3

    lacibácsi csak óvatosan a forradalmasdival....................

  • @laszlokatko883
    @laszlokatko883 6 месяцев назад +1

    A forradalom hozzátartozik a jogállamisághoz?

  • @leventejuhasz9939
    @leventejuhasz9939 23 дня назад

    oi:
    Asszem Vona szokta azt megfogalmazni itt ott, amikor arról kérdezik, hogy mégis milyen oldali párt a 2RK? Az ő válasza zanzásítva az volt, hogy 19. századi klasszikus ideologiák mentén kontraproduktív a 2RK-ra tekinteni konzervatív vagy liberális tengely szerint és, hogy ügyek mentén szeretne politizálni a 21. században. Egyetértve vele ezen a téren eszembe jutott még egy gondolat arra, hogy miért kontraproduktív ideológiák mentén önmeghatároznia a pártoknak. Az egész - államparti sajtó által kényszeredetten eröltetett - klaszterezési igény, sajtói vagy a közvéleményi oldalról egy okafogyott és totál haszontalan keret a mában. Radikálsan azt vallom, hogy ezek a magyar belpolitikai realitásban ma is de lehet 10 éve is a mindenkori hatalamat szolgálták, mert illuzorikus kategoriák mentén választottak szét. Amolyan tudattalan vagy lehet az aljasabbaknál tudatos "Divide et impera" aktus az állampolgárokra a jelen magyarországi körülmények mentén így tekinteni. Ez csak is saját magam elkülönbözését, elhatárolódását erősíti a másik állampolgárhoz képest.
    Olvasván Széchenyi Hitelét ez a tantusz le kellett, hogy Széchenyineki is essen, mert alig intellektualizál izmusokkal. Elképesztően az érthetőség és a befogadhatóság a hétköznapi, de igényes, tiszta, érthető kommunikációra törekszik. Pontosan értette ő azt, hogy felesleges fejfájás lenne baloldaliakat vagy jobb oldaliakat csinálni a népéből.
    Tudjátok csak így azon filoztam, hogy ez, hogy nálunk ilyen mértékben balos jobbosozunk meg libsi konzervatívozunk ez az aktus Magyarországon 89-től nem a különböző társadalmi csoportok bottom up öndefiniálásából keletkezzet, hanem fordítva az elit importálva az elméletet mesterségesen oktrojálta rá érdeke szerint ezt az ideologiai nevezéktant a különböző társadalmi csoportokra.
    Azt képzelem hogy sokkal könnyebb ezeket az ideologiai szempontokat érvényesen használni a megkülönböztetésre, ha visszafele mar nem aktív, elmúlt politikai konglomerátumokra és azok munkásságának a megértéséte használják.
    Játek a szavakkal és haszontalan az aktívan politizáló közösségeknek az ideológiai identitás mentén öndefiniálni.
    Pl. amikor a Karácsony azzal hülyíti a népet, hogy" ő baloldali politikát csinál"; vagy a nem is tudomén milyen kriptoDKFideszes Pető Péter, amikor azt mondja, hogy ezt a kormányt baloldali programmal lehet megverni".
    még odaáig is elmennék, hogy ez ilyen komcsi maradvány, hogy nálunk ez még ennyire használatban van a szavazat hajhászásban vagy befolyásolásban vagy a kőzvéleménykufárkodásban...
    lehet hogy én inkább antideologista antiorbánista vagyok am. sem mint ideológiák feletti.
    Felesleges szócséplés. Soft power move.
    Wonder what you think?
    Ide egy Széchenyi pl. "Istennek is nehéz lenni, midőn egy pillanatban az utazó száraz időt, a földművelő esőt, a' borkereskedő rossz, a 'kapáló bő termést, egyik hajós nyugati, másik keleti szelet kiván s' a' t."

  • @sagartzoli
    @sagartzoli 6 месяцев назад +1

    A forradalom? Nem rokona véletlenül - szegrőlvégről - Kun Bélának? :D

  • @belaerenyosi3458
    @belaerenyosi3458 6 месяцев назад +2

    teljesen felkészületlen a riporter !!! és bárhol beletekerek mindig ez a beszédhibás riporter dumál.jó régi magyar szokás ...

  • @zsakkfoss8368
    @zsakkfoss8368 5 месяцев назад

    Ebben az interjúban a műsorvezető rendkivűl (idegesítő) hangján kívűl mást nem hallottunk!

  • @kabodipal
    @kabodipal 6 месяцев назад +1

    "Ne jöjjön meg ez a pénz!" "Irigylem Szlovákiát, mert ott euróval fizetnek." Én meg ugyanazzal a bankkártyával fizetek itt is meg ott is. Miért nem engem irigyel?

  • @palvasvari5568
    @palvasvari5568 6 месяцев назад +2

    Honné jött ez a nyeles fejű?

  • @BalazsDrSzabo-nz9zr
    @BalazsDrSzabo-nz9zr 6 месяцев назад +17

    Zseniális ember, egyszerűen nem hagyta kibontakozni a riporter. Kár érte.

    • @tiborkovacs6951
      @tiborkovacs6951 6 месяцев назад

      Igen, mindenáron a szájába akarta adni a helyes szavakat és megadni a szükséges irányt. Szánalmas volt a riporter.

  • @ritaf.1518
    @ritaf.1518 6 месяцев назад +1

    Milyen forradalmat akar ez a pali? Úgy gondolta hogy mindenki fog kapát-kaszát-baltát aztán útnak indul a nagyvilágba ? 😅 Ennél okosabb dolgot is kitalálhatott volna.Ha annyira akar,induljon,ne másokat úszítson.

  • @jenoronai5720
    @jenoronai5720 6 месяцев назад +9

    Szerető nyekegése katasztrófa. Nincs értelmes alternatíva arrafelé?

  • @albertferencz3323
    @albertferencz3323 6 месяцев назад +5

    Amit mond annyira hiteles mint az a kijelentése ,hogy a Románia -89-es forradalom nem volt véres ,ha több ezer ember halála nem jelent (szerinte) semmit ,akkor ,szerintem egy hiteltelen ember hadovája az egész riport !

  • @AdamRosenberg-wt9rm
    @AdamRosenberg-wt9rm 6 месяцев назад

    Rettenetes látni, hogy a kérdező folyamatosan beszél és beszél, nem hagyja érvényesülni az interjú alanyát. Hatvanhat mondatos kérdéseket tesz fel, mely kérdésekre egyben válaszokat is ad. Rossz nézni! Szakmailag: 1-es!

  • @editbeke2466
    @editbeke2466 6 месяцев назад

    Célratörő kérdezés és pontos válaszok. Minden téma megérne több interjút.

  • @kutyautokis9608
    @kutyautokis9608 5 месяцев назад

    Jó volna kicsit egyszerűsíteni, tömöríteni a kérdéseket, mert gyakran nem lehet követni, már a kérdést sem.... percekig kérdez a kérdező elveszíti a legtöbb ember a fonalat... meg a figyelem elkalandozik... nem jó...

  • @tiborkovacs6951
    @tiborkovacs6951 6 месяцев назад +11

    Nem üzenet kell hanem tettek. Magyarországot kell kepviselni nem a balliberalis internacionalista eszmeket.

  • @rohalyistvan
    @rohalyistvan 2 месяца назад

    Érdekes lenne most újra meghívni. Mi a meglátása a kialakult helyzetről! 😮

  • @Alex-qd6zc
    @Alex-qd6zc 5 месяцев назад

    Momentum???

  • @terencehill9753
    @terencehill9753 6 месяцев назад +2

    hová süllyedt Szabolcs

  • @sweetgeorgia70
    @sweetgeorgia70 6 месяцев назад +2

    Nem élek jobban, mint 10 éve! Mitől kéne jobban élnem?????

    • @akoskurucz4814
      @akoskurucz4814 6 месяцев назад +1

      A mi családunk egy kicsit mindig jobban él, mint tíz éve, nőtt a fizetésünk, több mindent tudtunk venni, nyugdíjasként jobban nő a nyugdíjam, mint a gyárban /%--ra/. Az én ismerőseim nem panaszkodnak, ők pedig nem a felső középosztály. Jó, a mostani infláció magas, de azért nem maradtunk éhen. Nyilván vidéken, munkanélküliként, nyolcvan éves kis nyugdíjasként,stb...
      más a helyzet De forradalmat ott sem akar senki. Inkább félnek a volt kommunista harmadik generációs pártelittől, és emlékeznek: amikor az apjuk lesöpörte a padlásukat.

    • @sweetgeorgia70
      @sweetgeorgia70 6 месяцев назад +1

      @@akoskurucz4814 Szerencsés vagy! Én tanárként két gyermek anyjaként se fizetésemekést nem kaptam ez alatt, se a családi pótlék nem nőtt. Mire az adókedvezményt bevezették, a gyerekeim betöltötték a 18-at. Anyukám nyugdíjasként minden évben kap emelést, mi tanárként 2014 óta semmit. A fizetésünk elinflálódott.

  • @johnn60
    @johnn60 6 месяцев назад

    👌👌👌👌

  • @thedudolf
    @thedudolf 6 месяцев назад +1

    kiváló Szerető Szabolcs monológ, kár, hogy Mérő itt-ott beledumált.

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc 6 месяцев назад

    Miért nem cserélnek szerepet.! Csak a mikrofont kell átadni, széket nem kell cserélni.!

  • @erniekovacs9573
    @erniekovacs9573 6 месяцев назад +1

    Szóval ezért lett a 'lehetőség" OPCIÓ

  • @gyorgybakos3206
    @gyorgybakos3206 6 месяцев назад

    Többször meg kellene hívni Marx bácsit, nagyon okosakat mond, pedig már jó öreg lehet. Emlékszem, gyerekkoromban ki volt téve a fényképe az iskolában. Még 100 évet egészségben Marx bácsi! Annyi jót tett a világban, nagyon szeretjük!

  • @kkokemaki8593
    @kkokemaki8593 7 месяцев назад +25

    Mérő László -az egyszerűen- a logikusan gondolkodó emberek tamásgáspármiklósa...

    • @gergelykollar7833
      @gergelykollar7833 7 месяцев назад +7

      Vagy csak szimplán kertelés és rizsa nélkül levonja a logikus kővetkeztetéseket.

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 6 месяцев назад +5

      @@gergelykollar7833 igen, mondhatjuk így is. ki is javítottam.

    • @atilanimrod8872
      @atilanimrod8872 6 месяцев назад +6

      Szeretném ha Laci bá csinálna egy véres-vértelen, jó-rossz, spontán-csinált, vesztesek-nyertesek stb. mérleget a forradalmakról és utána "beszélgessünk" egyet újra!!

    • @rhysokelly6933
      @rhysokelly6933 6 месяцев назад +1

      ​@@gergelykollar7833
      Abban nem tudom hogy talált logikát, hogy orbán pótolható kupak lajossal...

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 6 месяцев назад +3

      @@rhysokelly6933 a fölcsuti maradónát csak a jó fletó tudja pótolni, ezért nem kell egyik se

  • @attilatihanyi9696
    @attilatihanyi9696 5 месяцев назад

    Vagy a riporter üvölt, vagy a riport alanyt nem hallani. Gratula a hangmérnöknek! ...ha meg nincs akkor meg kéne, vagy egy potméter csavaró valaki legalább.

  • @tiborkovacs6951
    @tiborkovacs6951 6 месяцев назад +17

    😂 Ezek nem változnak. Ugyanazt nyomják 20eve. Lathattuk szdsz mit tett, ott is csak a duma volt. Gyogyegerek.

    • @applepieblackmore99
      @applepieblackmore99 6 месяцев назад +1

      A gondolkodó szavát a cselekvőnek kellene megcsinálnia, de ha nincs közös pont, ami miatt a cselekvőnek hallgatnia kellene a gondolkodó szavára, akkor visszafelé sül el a gondolkodó típusú ember észjárása. A cselekvők nem szeretik a főnökösödő gondolkodókat, mert tudják milyenek a főnökök.
      Alapjáraton, nem nagyon adnak interjút valódi vezetők Magyarországon, de ez így van jól, mert a valóságban kell keresni őket.

    • @tiborkovacs6951
      @tiborkovacs6951 6 месяцев назад

      @@applepieblackmore99 Azért jól el vannak bújva ezek a "cselekvők". Bár hallik kb 1000 szakértő van a mindenkori kormányok állományában függetlenül a kormányok színétől. Érdekpolitizálás van a világban nem eszmék és értékek mentén alakulnak a dolgok. Mocskos lett a világ, kettős mérce kettős beszéd. Meghallgatom mérőt vagy akár anno TGM-et is. Ők a gondolkodók de nulla gyakorlati érzékkel. Akkor van gond amikor politizálni kezdenek vagy pozícióba akarnak kerülni. Már írta láthattuk szdsz esetében. TGM anno mondta "szdsz vagy lábszag és mucsa". Néha szándékosan ferdítenek. Szdsz és Fidesz is liberális párt volt, de miért váltak külön? Nem bonyolult ha megnézzük a liberalizmusban milyen ágazatok vannak. Vannak a balliberális vonalak és van a konzervtív liberalizmus ahol a nemzeti érzéseket nem kell elnyomni. Ez volt a szétválás oka. A klasszikus liberalizmus az alapja a világi életnek és a demokráciának. Mindenki egyenlő minden ember egyet ér és győzzön a többségi akarat. Ezt a többféle liberalizmust a Fidesz ezt nem tudja lekommunikálni ezért illiberálisozik ráadásul a szélsőbal kisajátította a liberalizmus fogalmát. A világban megy az oszd meg és uralkodj elv. A közösségi felületek jó platformok ehhez. Werber és hasonló "tanácsadók" nem véletlenül hozták be nálunk is a gyűlölet politizálást a chomszki hatalmi elveit.

  • @miniszinhaz1
    @miniszinhaz1 6 месяцев назад +10

    Mérő nagy tévedése, hogy forradalom nélkül nem lehet vissza venni a vagyonokat, mert törvényekkel vannak bevédve. Nos a törvényeket a hatlmon lévők hozzák (hozták) Éppen ezért, mint éppen a FIDESZ alklmazta, és alkalmazza is. Hatalom váltás esetén, lehtne új törvényekkel visszarendezni sokmindent (talán szinte mindent) Ahogyan trafik törvény született, a magánnyugdíj elvétele, a "korai nyugdíjazás stb. nem hogy új törvényt lehet hozni, de még visszamenőlegeset is. Mivel a FIDESZ többször megtette, egy szava sem lehetne, ha ellenzékbe kerülve ugyan ezt tapasztalná az "új többségtől". Pontosan ezért ragszkodik még mindig a hatalomhoz (hiszen vagyona annyi van, hogy annak gyarapítására már nincs szüksége) mert a vagyon elvesztésétől fél, s az esetleges egyéb elszámoltatástól. Ebből a "mókuskerékből már nincs síma kiszállás. Persze az is lehet, hogy már keresik vagy meg is találták a feláldozhatóakat, bűnbakokat, akik majd egy bukás esetén elviszik a "balhét". Egy biztos, a jelenlegi kormány (a külső gazdasági tényezők miatt is) használta, használja legokosabban a hatalmát. Amit tesz törvényesen teszi (igaz úgy igazitja, hozza meg a törvényeket, ami neki jó). Folyamatosan mér és felkészül, . Vissza vonul ha túll lő a célon (ami ritka, mert jól mér) Nem akar az egész országnak megfelelni, tudja, neki elég az a két -három millió szavazó. Csak rájuk kell figyelnie.

    • @tiborkovacs6951
      @tiborkovacs6951 6 месяцев назад +2

      Visszamenőlegesen nem lehet törvényt hozni csak ha pozitiv.

    • @miniszinhaz1
      @miniszinhaz1 6 месяцев назад +3

      Tényleg?! Nos van ilyen is leírva, csak betartva nincsen. Ja és értelmezés kérdése az is kinek pozitív. A korai nyugdíjazás megszüntetése a költségvetésnek pozitív volt, de annak a több ezer rendörnek, katonának bv.-nek stb. egyáltalám nem volt pozitív, és ők azzal szerződtek le annak idején, hogy korengedményes nyugdíjuk lesz, s ez csak egy példa a sok közül. Szóval Lehet olyan törvényt hozni, PL. hogy visszamenőleg az ellopot, elcsalt pénzeket elveszik, mert a akitől majd elveszik az rosszúl jár, de a költségvetés (és az ország, ha ,persze nem lopják el mások) jól jár vele. Értelmezés kérdése az egész. ma is televagyunk gumiszabályokkal, és tisztázatlan "rugalmas törvényekkel, sajnos.@@tiborkovacs6951

    • @tagi6412
      @tagi6412 6 месяцев назад +1

      Sajnos sok igazság van abban amit ír, de mindennek alapja a magyar tehetetlensége, birka szemlélete, megvezethetősege...
      Nem értek egyet azzal hogy a regnaló vezetés elégedett az eddigi lopással, és csak a meglévőt óvja, mert láthatóan nem! Épp ez az egyik legundoritobb ténykedése, hogy semmi nem elég, hogy minden is kell, miközben látványosan hanyatlik a kultúra, az oktatás, az egészségügy, nincsenek utak, - vagy rohadtul megadoztatottak - nincs vasúti közlekedés, nincsenek emelkedő bérek... érthetetlen miért gondolná bárki, hogy jobban él, miközben az elszabadult árak minden lehetséges megtakarítást elvisznek...
      Forradalom? Ez a nép legfeljebb 100 évente képes erre 😔
      Nem akarja látni hogy körülötte mindenki halad, miközben ő egyhelyben áll...(közben " kitantorog másfélmillió emberünk")
      Bűnbak?? Nézze meg a jelenlegi helyzetet: senki nem sírdogal az út mellett. Vagy kimenekitik(Varga) vagy szolidaritást mutatnak (Szajer)vagy agyonhallgatnak(Volner)...itt úgy tűnik, mindenki megérdemelt milliárdokon ül.... miközben a kisember soha nem kapja vissza a megtakarításait😔
      Sima kiszállás valóban nincs, de ilyen hozzáállás mellett nincs is szükség rá..."nekünk Mohács kell"
      (agyhalott népnek egy diktátor...)

    • @zozika
      @zozika 6 месяцев назад +1

      @@tiborkovacs6951 Hahahahahha..hol élsz jóember??Jogálamban???? Mert ez nem az , ha nem tűnt volna fel.

    • @tiborkovacs6951
      @tiborkovacs6951 6 месяцев назад +4

      @@zozika Ezt mondták neked ezért nyomod. Közben élvezed a jogállamiság minden előnyét.

  • @szavinlaszlo488
    @szavinlaszlo488 6 месяцев назад +1

    elvtársak, nincs már macskakő, új terv kell

  • @zoltanszucs6763
    @zoltanszucs6763 5 месяцев назад

    kérdezném tisztelettel: Mit árult el Gyurcsány az előválasztás napján???!!!

  • @karolyozsvath2700
    @karolyozsvath2700 6 месяцев назад +1

    Gondolom ez a Mérő nevü nagytudásu a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra gondolt.Valószinü,hogy a kiválasztott nép tagja a csávó azért ennyire okos.

  • @laszlonevarga3550
    @laszlonevarga3550 6 месяцев назад +1

    annyi disznosag van es volt,hogy nem oltonyos,hanem valodi forradalom kellenne.Es mert nincs.ezert a nep a hibas.Mert leszarja,hogy lorulotte mennyien vannak szarba.

  • @szokeadamm
    @szokeadamm 6 месяцев назад

    Na igen! A 89-es rendszerváltozást újra lehetne játszani és rendesen eltakarítani a hatalomból a bolsevik hagyatékot

  • @kalmangyarfas385
    @kalmangyarfas385 6 месяцев назад

    Köszönet a kiváló beszélgetésért!👍

  • @user-vf1vs3mv2x
    @user-vf1vs3mv2x 6 месяцев назад

    Igaza van!

  • @ergd803
    @ergd803 6 месяцев назад +6

    Az urrol egesz jo velemenyem volt eddig, mert a valasztasok utan becsuletesen nyilatkozott, es mert egyaltalan nem ismertem, de amikor meghallgattam a nacionalejat, meg, hogy forradalomra bujtogat, na elegem is lett belole. Mifele szennylap ez a Magyar Hang? Errol sem hallottam meg eddig.

  • @hunszkita1
    @hunszkita1 6 месяцев назад

    Forradalom helyett,,, nem kene oinkabb a nel hangjan beszelni,,,?

  • @fabonorbi
    @fabonorbi 5 месяцев назад +1

    Laci bácsi, gondolom az tudod a satnya eszeddel, hogy a 133 nap után jött egy 134-ik...

  • @ferencpuhr6443
    @ferencpuhr6443 6 месяцев назад +7

    Az a nagy baj, hogy - sajnos - Mérő is öregszik...