Rendhagyó fermentálás és kovászos kenyérsütés
HTML-код
- Опубликовано: 10 фев 2025
- Lehet e kovászt készíteni többszöri etetések nélkül is? Ebben a videóban ezt próbáltam ki és mondhatom meglepett az eredmény. Ettől a kovásztól a kenyér íze a szokásosnál finomabb volt. Fontolóra vettem, hogy máskor is megetetem a kovászom köménymaggal és kefírrel. Irjátok meg ha ti is kipróbáljátok.
Kovász készítéséhez ezt a mennyiséget dupláztam:
100 gr kefír
35 gr kenyérliszt (11 grammos fehérje tartalommal) + 5 gr rozsliszt vagy 40 gr kenyérliszt
1/4 kiskanál köménymag
Összekeverem a hozzávalókat és a konyhapulton hagyom. 24 óránként megkavarom kábé 5-6 napig. Hőmérséklettől, liszttől függően több napig is eltarthat a fermentációs folyamat. Nálam már az ötödik napra aktív lett.
Szendvicskenyér:
130 gr kovász
330 gr víz
500 gr liszt (lehet 10 gr korpa+70 gr tönköly liszt+ 420 gr kenyér liszt)
8 gr só
1 evőkanál méz
1 evőkanál magkeverék
szezámmag a tetejére
Reggel bekeverem a tésztát és négyszer-ötször megdolgozom, kábé félórás pihentetéssel. Formázás után egy fél napig kelesztem meleg helyen, vagy egész éjszakán át a hűtőben. Ha hideg sütőbe tolom, akkor 180 fokon légkeveréssel 50 percig sül, ha pedig előmelegítettem a sütőt, akkor 40 percig sütöm a két kenyeret egyszerrre.
Kovász készítéséhez ezt a mennyiséget dupláztam:
100 gr kefír
35 gr kenyérliszt (11 grammos fehérje tartalommal) + 5 gr rozsliszt vagy 40 gr kenyérliszt
1/4 kiskanál köménymag
Összekeverem a hozzávalókat és a konyhapulton hagyom. 24 óránként megkavarom kábé 5-6 napig. Hőmérséklettől, liszttől függően több napig is eltarthat a fermentációs folyamat. Nálam már az ötödik napra aktív lett.
Szendvicskenyér:
130 gr kovász
330 gr víz
500 gr liszt (lehet 10 gr korpa+70 gr tönköly liszt+ 420 gr kenyér liszt)
8 gr só
1 evőkanál méz
1 evőkanál magkeverék
szezámmag a tetejére
Reggel bekeverem a tésztát és négyszer-ötször megdolgozom, kábé félórás pihentetéssel. Formázás után egy fél napig kelesztem meleg helyen, vagy egész éjszakán át a hűtőben. Ha hideg sütőbe tolom, akkor 180 fokon légkeveréssel 50 percig sül, ha pedig előmelegítettem a sütőt, akkor 40 percig sütöm a két kenyeret egyszerrre.
Tegnap éjjel felébredtem és unalmamban a youtube-ot kapcsoltam be a TV-n.. Téged dobott fel, ezzel a videóval. Zseniális! Rég nem láttam ennyire "forradalmi" ötletet..és az külön öröm, hogy egy magyar lány (ha mondhatom így :) osztotta meg.
Már ott kuksol a kefíres csuda a mikró tetején és számolom a napokat.
Az a természetes béke, nyugalom , ami a videóidból árad.. egészen különleges. Nincs "influenszer" pozőrködés.. Üdítő jelenség vagy! Ne add fel soha!
Ó!!! Köszönöm szépen a kedves szavakat! Sok sikert a kovászoláshoz! 😊
bevált??
@@ninamatheson2561vártam én is ☹️a választ!
Kefír, aludttej, forrásban lévő must, vagy savanyúkáposzta lé. Bármi jó, ami erjedt állapotú, ahhoz hogy segítsen beindítani a lisztet. És nem kell "etetni", csak egy kis maradékot félretenni a dagasztott tésztából, kiszárítani, aztán újra beáztatni. Perpetum mobile! :)
Igen, joghurtról tudtam és a száraz, maradékból gyűjtött kovászt nagymamám is használta, viszont a folyékony kovász “szinte mindig” készen áll, én ezért részesítem előnyben, A kefír és köménymag kombináció pedig fantasztikus ízt adott a kenyérnek.
Köszönöm Csilla a videót!❤😊🌷
Kedves @Csigalak!
Nagyon szépen köszönöm ezt a videót! Eddig is sütöttem a kenyeret, gépben. Aa videód hatására felbátorodtam a kovászos kenyér készítéshez. Most sült ki az előbb. A végét gyorsan le is vágtam. 😂Nagyon finom lett! Most már megfelelő formát is beszerzés ez után. A jénaiban kicsit laposabb lett. Na de ez a legnagyobb baj vele. ☺️
@@CsiGalak😅
Vajon működik Zabtejszínnel + Zabliszt keverekkel is?
Glutenmentesseg miatt kerdezem!
Öröm nézni,hogy egy szép fiatalasszony kenyeret süt a családjának.
Ő…köszönöm! Kedves tőled! 🥰
Pontos receptet a kenyérhez hol talalom meg???
Szia, a receptet a leírásban, a videó alatt találod. 😊
Nagyon ügyes vagy, örömet okoztál és a gyerekhangok a háttérböl boldoggá tettek. Ilyen kevés kell a boldogság érzéséhez ha az ember a 90 felé halad. Köszönöm.
😊a kevésbé szép, kevésbé fiatal (régóta fiatal) asszonyok is csinálnak kenyeret! Fúúú de fincsi! Tele van maggal, rozsos.fini😊
Nagyon köszönöm, ezt a kovász és kenyér receptet!Életem első kenyere nagyon finom lett!Ropogós, rugalmas és enyhén kefír- kömény ízű!Megérte foglalatoskodni vele!🤗
Óó…de örülök neki! Köszönöm szépen s visszajelzést! 🤗🥰❤️
Egy ideje már olvasgatok a kovászok után, de hirtelen a semmiből egyszer csak feldobott Téged! :) Nemes egyszerűséggel nyúlsz a tésztához, mindenhez. Nem patika mérlegen számolod a dolgokat, csak érzed. Köszönöm a tippeket. A családodnak nagy mázlija van veled! :) Ment a követés.
Kenyérsütő géppel is működik kipróbáltam, nagyon jó lett, köszi a videót!!! 😀
De jó!! Köszi szépen a visszajelzést, nagyon örülök neki! ❤️
Uhh, de jó most néztem annyi videót készülök én is rá ,a spaarban vásároltam , és feszt a kefír joghurt előtt császkáltam , miért ez sok kefir, joghurt előttem magamban gondolkoztam nagyon régóta nem vettem csak tejfölt.😂😂Itt a megoldás igaz, hogy szembe jön velünk minden , *amit és akit keresünk az , vagy ő is keres minket .* Ez egy csodás igaz mondás!Fantasztikus köszönöm így fogom csinálni.
Sok sikert! Remélem beválik úgy, mint nálam. A kefír nagyon finom probiotikumos ital is, csupa egészség! 😊
Szia Csilla én Erdélyből vagyok máma találtam rá egy videódra ,nagyon örűlök hogy rád találtam,már sok videódat megnéztem
De jó! Üdv a csatornán! Szépen gyarapszik az erdélyiek tábora.🥰
Üdvözöllek!
Videódon felbátorodtam és elkészíteném ezt a kovászt én is.
Megkérlek, légyszíves add meg a kefir, és a liszt mennyiségét!
Ígéretesnek látom ezt a receptet. Korábban próbálkoztam a klasszikus kovász készítéssel, és sok videó megnézéséve, utána olvasással, - nem sok sikerrel.
Pedig sokkal egészségesebb a kovászos kenyér, mint az élesztős.
Új reményt keltettél bennem.
Előre is köszöm szépen a segítségedet és a videódat.
Szia, örülök, hogy kedvet kaptál. Sok sikert hozzá! Ma kimértem a mennyiséget. Én ezt dupláztam, mert nekem két kenyérhez kellett a kovász.
100 gr kefír és 35 gr kenyérliszt (11 grammos fehérje tartalommal)+ 5 gr rozs liszt, lehet csak fehér liszttel is. Ehhez jön egy negyed kiskanál köménymag. A hőmérséklet a konyhákban 18-20 fok körül szokott lenni. Remélem ez segít! 😊
Használjunk magyar élelmiszereket, alapanyagokat, amikor csak lehet. Köszi a videót!
Szeretettel! Külföldön élek, nem igazán van lehetőségem magyar termékeket használni.
@@CsiGalak azt szeretném megkérdezni, hogy melyik országban élsz? Gyönyörű a konyhaszekrényed! Illetve az ablakok típusából és a munkapultból rájöttem, hogy ez tuti nem Magyarországon van egy csodálatos konyha. Én Angliára tippelek az ablakok miatt... ;)
@@timeacseh9367 Igen, jól tippeltél. 😊
Miért is?
Nagyon koszonom a receptor. Kiprobalom, mert eddig mindig kefirrel, de elesztovel keszitettem kenyeret.
Gratulalok! Nagyon ugyes vagy!
Sok boldogsagot eletedben!❤️
Köszönöm, viszont! 🥰
Nagyon örülünk neki, hogy rád találtam mert en is igy készítem a kovászt! Előzőleg én is etettem de valahogy nem jött be,mindig elfelejtettem. Mióta igy csinálom mindig remekül működik.
Meg nyugtattál, és jó volt látni milyen szépen dolgozol! Én idáig nem mertem melegen becsomagolni. Köszönöm szépen! 🙋♀️
Köszönöm szépen! Örülök, hogy itt vagy és hogy neked is bejött ez a módszer!
PROFI VAGY! Ilyen videót ami ennyire bátorít engem is,és megannyi okos kifogyhatatlan tanácsot adsz..Fantasztikus! Sokat tanultam az első videódból, (vmt. A kommentekből!!) tuti én is ki fogom próbálni.Már régóta törtem a fejem, hogyan lehet egyszerűsíteni a jó kenyér sütésén.
Itt vagy! Nagyon köszönöm a videót.
Volt egy kenyérsütő gépem, amit az Angliában élő tesóméknak elajándékoztam. Kár volt? A Te receptedhez megfelelő lett volna benne megsütni? Kedves lenne a véleményed megtudnom..😘😘😘
További sikereket kívánok!
@@marianemeth6469 Mária, köszönöm szépen! ❤ Kenyér sütőgépben is működne ez a recept szerintem.
Szervusz az éjszaka 1óra 30p kor rád találtam, hogy hogyan lehet készíteni gyors kovászt. Nagyon Meg örültem. Végre van segítség. Ma vettem kefírt és első nap bekavartam a kovidat. 5tödik nap meglátom milyen lesz az állaga, úgy rád gondolok, és sütök kenyérkét. Egy éve múlt, hogy sütöm a kenyerünket, és már ajándékba is készítettem! Hálás vagyok, hogy töbször megnéztem a videódat! Köszönöm szépen ❤️❤️szeretettel köszönöm.
@@magdolnatoth3457sok sikert a kovászoláshoz! 😊
Köszönöm szépen! Végre van saját kovászom és a kenyér is remek lett belőle! 😊
De jó! 😊 Ennek úgy örülök! Köszi szépen, hogy vetted a fáradtságot visszajelezni! 🥰
Kedves Csilla! Köszönöm a remek videót, érdemes többször meghallgatni és nézni.
Nagyon ügyes vagy, aranyos volt a háttér gyerekhang. Egy tipp.. gyönyörű hajad van, fonjad be és tegyél rá egy masnit.!😁🥰
Kedves Kati, köszönöm szépen! Üdv a csatornán! 🥰🫶
Köszönet az ötletért,hétfő este indítottam a kovászomat,most,pénteken már olyan csodásan dolgozik hogy holnap remélem már használhatom,ötödik napos lesz.😊
Örülök.😊Sok sikert hozzá!
Köszönöm, hogy megmutattad ezt a picivel talán egyszerűbb kovász készítését.❤
Nagyon szívesen! 🥰
Szia! Én is készítem ezt a fajta kovászt, csak köménymag helyett fél mokkáskanál cukrot teszek bele indításkor, és még 3-4 napig etetem, mint a hagyományos vadkovászomat. Szuperül működik ez is. :)
Szuper! Mindig meglep, hogy mennyi módja van a kovászolásnak!
Ebben a joghurtos kovászban épp az a lényeg, hogy nem kell etetni! Csak kevergetni 8 napig! és egy jó működő kovász lesz etetés nélkül is!
Nagyon ügyesen dolgozol a kovászos tésztával.👍
Köszi Timike! 🫶🥰
Kedves Csilla!
Köszönöm a kovász receptet. Nekem már másnap jó volt. Sőt az első 24 óra elteltével már szerintem használhattam volna(igaz nagyon meleg volt). De így két nap után, tökéletes kenyereket sütottem vele. Azóta is ezt használom.
Örülök, hogy rád találtam. Nagyon jó hangulatú a csatorna. Öröm nézni.😊❤
Kedves Beáta, köszönöm, hogy visszajeleztél! Nagyon örülök, hogy sikerült neked is. Már az első nap? Húha! Azért az nem semmi! ! 🌻❤️🌻
Talán azért, mert az aludttejem,már eléggé "érett" volt. Lehet ez volt a kulcs. Mert azóta is volt meleg. De nem sikerült csak a harmadik nap után.😊
A kovász készítés ötlete és videó is nagyon jó.Egy hozzáfűzni valóm azért lenne az interneten mindenfélét megszoktam nézni ide nagyon ajánlanám nézzék meg a Mester Károly agrármérnök előadásait amiben többek közt elmondja a legkárosabb a teljeskiörlésű kenyerek fogyasztása mivel abban a búza héja a korpa is benne van elmondása szerint a méreganyagok a permetszerek gyomirtók a búza héjában rakódnak le.
Kedves Milhály, köszönöm a hozzászólást. Amikor tehetem bio lisztet vásárolok, Angliában elég nagy választék van bio lisztekből.
Ez így igaz, csak fehérliszt, a legegészségesebb. A rozs és egyéb gabonákból is a finom változat, nem a teljes kiőrlésű kell.
@ilonaruzsik akkor a cukorbetegek egyetlen kenyeret se ehetnek meg 😢
@@udvarrenata De igen, pl kovászos kenyeret. A lényeg, ne teljes kiőrlésű legyen. Lehet finom rozsliszt, rizsliszt és a cukrosoknak az élesztő nem jó csak kovászos. Azt a glutén érzékenyek is ehetik.
Nagyon tetszik! Már be is kevertem. Nagyot csalódtam egyszer az etetgetős verzióban mert folyton elfelejtettem megetetni és macerás volt. De ebben most bízom, hogy jó lesz! Köszönöm!
Sok sikert! Valaki visszajelzett, hogy elkészítette! Remélem beválik! En azóta ezzel a kovásszal kényszerültem maradni, mert a régit elejtettem, és jól működik. Sok sikert! 😉
Köszönöm szépen, közben meg találtam mindegyiket le is mentettem az első kenyerem a hűtőben pihen 😊
Ó, szuper! Sok sikert! ☺️
❤@@CsiGalak
Köszönöm ezt a remek receptet. Kipróbálom a kovászt is és a kenyeret is. Pont ilyet kerestem ami nem igényel sok elfoglaltságot és mégis működik.
Szívesen! Remélem beválik majd annyira, mint nekünk! 🥰
Nagyon ügyes vagy,kedvem lett megpróbálni, illetve megsütni az így készült kovásszal készített kenyeret!Köszönöm,hogy megmutattad!
Szívesen! Sok sikert! 🫶❤️🍁
Kedves Csilla! Elkészítettem joghurttal ezt a csodálatos kovászt. Azt hiszem, hogy a négy éves kovászkámat kicsit parkoló pályára teszem, mert ez nagyon tetszik. Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalatodat!🙏🥰
Kedves Ildikó, köszönöm a visszajelzést! Úgy örülök neki! Azóta nekem is ez a kovászom és a magkeverékemhez mindig adok egy kis köménymagot, mert nekünk nagyon bejön az íze. 🥰❤️
Jómagam eddig még csak élesztős kenyereket sütöttem, több változatban. De nagyon tetszik ez a módszer, ezért egész biztosan kipróbálom majd ! 😊
Köszönöm, hogy megosztottad ! ;)
Örülök, hogy hasznos volt! 🥰
Kb 2hónapja láttam ezt a videódat, persze megcsinàltam ezt a kovászt😊😁❤️. Azóta ezzel sütök. Pizzához is ezt tettem. Köszönöm😊
De jó! Köszönöm a visszajelzést! Jó sütögetést! 🤗❤️🥰
@ ❤️
Nagyon szuper ! Pont most szeretnék készíteni én is , és nem tudtam hogyan készítsek hozzá kovászt ! ( kezdő vagyok teljesen )! 😊 de így akkor meg is van! Köszönöm !
De örülök! Jó kovászolást! 🥰
Annyira jó nézni egy ügyes, tehetséges, szép kis konyhatündért. Köszönöm szépen a receptedet.❤❤
Ki fogom próbálni joghurttal, mert most az van itthon.
Köszönöm kedves Terézia. Sok sikert a kovászhoz! A joghurt legyen élőflórás! 🥰
Nagyon tetszett a videó. Mindenképp kipróbálom.
Örülök. Sok sikert! 🌻❤️
Szuper profi, a formázás nagyon tetszett köszi
Örülök neki! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Szeretném megkérdezni, hogy ez a Szendvics kenyeret hány formába teszed és azok, milyen méretűek.
Nagyon példaértékű, szerény ,szorgalmas "kis"asszony vagy!😊
Köszönöm szépen! A leírásban megadott recept egy kenyérhez van, én a videóban ezt dupláztam. A tepsim pontos mérete is talán ott meg an adva, ha jól emlékszem körülbelül olyan 10x20 cm.
Annyira ügyes vagy, hihetetlen…született nagybetüs Anya, “ konyhatündér” vagy… ritka manapság… Isten segítsen utadon… 🙏
Nagyon szépen köszönöm! 🥹❤️
Mindenképp kipróbálom és megírom hogy milyen lett. Köszönöm a receptet 😃😃
Köszönöm a hozzászólást! ❤️🌻❤️
Köszönöm a videót már én is elkezdtem nagyon bízok benne.A te kenyered nagyon szép lett szívesen megkostoltam voln.
Nagyon szívesen! Sok sikert a kovászolásban! 🥰
Örülök hogy rátaláltam erre a videóra. Etetős kovász nekem nem sikerült. Talán majd ez fog! Kipróbálom.
Sok sikert! 😊
@@CsiGalakszia, nem találom a receptet, hol keressem?
@@juditszenasi9804A videó alatti leírásban, a kis nyílra kell kattintani, vagy oda ahol át írja ‘More” és akkor lenyílik az ablak.
Köszönöm, kipróbálom!
Szívesen. Sok sikert! 🥰
Szia, tetszett a videód. Gratulálok, hogy egy ilyen fiatal (lányom lehetnél) asszonykától tanulhatunk sokan. Nagyon gyerek cipőben járó kezdő kenyér sütő vagyok. Látom hogy sok kenyér etetős kovásszal készül. Nekem nincs ismerős aki adna. Tartottam is tőle megmondom őszintén... mi van ha elfelejtem etetni. Mi Franciaországban élünk ezért is örültem hogy láttam a kovászod készítését. Sajnos itt alig van kefir kevés üzletben kapható. Most kipróbálom joghurttal :) Lesz ami lesz. (majd keresek kefirt). Viszont kérdésem lenne, ha lehet, mint írtam nagyon kezdő vagyok.. Láttam az új kovászodat ujra "töltötted" eetetted. Tehát minden használat után ennyi lesz az egész hogy ujra töltöm az üveget és mindig akár naponta is süthetem belőle a kenyeret? Azután is állandóan a pulton tároljam? Eztán lesz kovászom és etetem liszttel és vízzel nap mint nap? Bocsánat hogy sokat kérdezek :) de ha pl egy hétig nem sütök akkor hol tároljam és akkor is szükséges etetni? Vagy mi lesz vele? Köszönöm ha időt szánsz rám. Gratulálok még egyszer Icu
Köszönöm szépen majd megpróbálom.
Szívesen!
Drága Csilla,
Már másodszor sütöttem kenyeret a videód alapján és nagyon jól sikerült, nagyon finom lett! ❤️ Köszönöm szépen a receptet! 🙏🏻
Imádom a videóidat! ❤️
De jó! Úúgy örülök neki! 🥰 Köszi a visszajelzést Anita! 🤗
@@CsiGalakDrága Csilla,
Már többször elkészítettem a receptet és mindig sikerült, úgyhogy nagyon szépen köszönöm! 🙏🏻❤️
Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálja ki! 🤗
Kedves Csilla. Vasárnap délután megcsináltam a kovászt ahogy te leirtad Másnapr szép bubis lett minden nap megkavartam buborékok vannak de már 5 nap van és nem nőtt fel. Lehet hogy csak gyermelyi kenyérlisztből csináltam mert csak ez volt itthon. Köménymagot is tettem bele.Próbáljak sütni vele vagy csináljak újat. Várom válaszodat puszi a gyerkőcöknek is.
Kedves Lenke. Milyen a hőmérsékleten van? Nagy valószínűséggel csak meg kell etetni, mert éhes. Én ezt a mennyiséget ajánlom: 50 gr kovász, 80 gr víz, 100 g kenyérliszt. Hátha ez segít!
@@CsiGalak Drága Csilla köszönöm a gyors válaszodat !Olyan 22-23 fok van a lakásban. Akkor jól értem hogy egy másik üvegbe tegyek 50 gr kovászt, 80gr viz és 100gr kenyérlisztet. Ugy gondolod hogy alacsony a hőmérséklet a lakásban? Minden nap fűtünk a cserépkályhába és tegyem a kályha közelébe? Jó éjszakát kívánok!
Az jó hőmérséklet a kovásznak. Az is lehet, hogy volt növekedés, csak visszaesett mire szemügyre lett véve. Mindenképp érdemes adni neki egy etetést mielőtt lemondana róla, ami alatt igen azt értem, hogy kivenni belőle 50 g kovászt egy másik üvegbe és ahhoz adni vizet és lisztet. ❤
Nagyon erdekes koszonom szepen ❤❤❤❤
Szívesen! 🥰
De jó! Én is kísérleteztem a kovász készítésesel, de én csak 3-4 napig érlelem. Addigra már kellő buborékos és erős erjedt illata van. Akkor teljesen befedem és a hűtőben vár sorára amíg kenyeret nem sütők belőle. 😊
Az arányok egyszerűek KV csésze liszt és ugyanannyi víz. A liszt az lehet sima vagy teljeskörű búza, tönköly, rozs.
Jól hangzik! Köszönjük a megosztást! 😊
Tanultam. Kovász .és kenyér készítése . Köszönöm .2025.01.18. boldog újévet. 😊 19:19
Köszönöm! Boldog új évet kívánok én is!
Régóta tervezem, hogy kovásszal készítsem el a gluténmentes kenyeremet.... kíváncsian várom, hogy abból a lisztkeverékből amiből eddig készítettem a kenyeret lehet e kovászt készíteni.
Köszönöm a videót.
Szívesen. Sok sikert!
Aranyos vagy, ügyes
Köszönöm!
Nagyon ügyes vagy 👍
Köszönöm szépen! 🫶❤️🍁🥰
nagyon ügyes gratulálok
Köszönöm! 🥰
Nagyon örülök a receptednek! puszi, gita ❤️
De jó! Én is örülök akkor! 🥰
Köszönöm!
Nekem az etetős modszer is könnyen ment, mert nálunk is repült egy 2 éves kovasz hasonlóan menthetetlen volt.
De nekem ez új, hogy ki kell szedni, s úgy etetni. Nekem a hűtőben van a kovasz, kiveszem, mwgetetem az egészet, majd 6 óra után szemre hozza rakom a kenyér tesztahoz, marad benne kb 1 cm, azt etetem és megy be a hutobe. (Igazabol én nem nagyon értem az angol videókban, hogy mi az a discard, s miért olyan nagy probléma számukra, hogy mit kezdjenek vele)
A kenyeret én is hasonló recept szerint keszitem már autolizis nélkül, de másként formazom és vaslabosban sutom. Bizonyos szempontból számomra a kovászos kenyér egyszerűbb, mint az elesztos, és sokkal jobb.
Köszönöm a videoidat, nagyon szeretem őket! ❤️
Á, köszi a kedves szavaid! 😊Igen, kovászolni rengeteg féleképpen lehet, gondolom mindenki kialakítja a maga kis módszerét. Régebben én is vaslábosban sütöttem artizán kenyeret. Nagyon finom az is. Ezt a forma kenyeret egy kicsit gyorsabbak és takarékosabbnak találom, mármint ami a sütést illeti, mert egyszerre tudok kettőt sütni. 😊
Kifogom próbálni, remélem nekem is sikerűlni fog.
Sok sikert! 😊
Köszi szépen❤
Szívesen! ❤️
Szia köszönöm hogy megmutattad ...minden héten sütök kenyeret igy sokkal egyszerűbb
Nagyon szívesen! Mosolyt csal az arcomra! 🥰
@@CsiGalak jó a recept ügyes vagy
@@adriennenagy4758köszönöm! ❤
@@CsiGalak kicsit variàlok rajta de az alap ötlet a tiéd...
Nagyon szépen köszönöm 💚🙏
Szeretettel! 😊
@@CsiGalak megírnád kérlek hogy ha egy formába teszem a tésztát mennyiben változik a sütő hőfoka és a sütési idő? Nagyon szépen köszönöm 💚🙏
@@gedohajniSzia, ha nagyjából ekkora a formád, mint nekem a videóban, akkor nem változik a hőfok és az idő sem. Én a videóban dupláztam az adagot. Remélem ez segít! 😊
@@CsiGalak nagyon szépen köszönöm 💚🙏
@@gedohajniSzívesen!
Én a kovászom inicializálásához egyszerűen néhány morzsányi élesztőt használtam. Frenetikus eredménnyel! Köménymag, savanyúkáposzta lé? Keresnivalójuk nincs a kenyérben (maximum a bajoroknál).
Nem vagyunk egyformák! Nekünk nagyon ízlett a kefír és köménymag kombináció, máskor is adok a kovászomhoz.
Igazából a tejfehérjére és élesztőre érzékeny emberek (nem kevesen) örülnek az alternatív megoldásoknak. Engedjen mást örülni annak, ami neki segít! 😊🙏
Aki érzékeny, nyilván más receptet választ… Én biztosan ki fogom próbálni! ❤️ Köszönöm szépen a receptet, Csilla! 🙏🏻🤗
Pedig létezik, sokan igy is készitik. Sőt ugy is sütnek kenyeret, hogy gyümölcsvizet készitenek, jó erőset és ezt nem csak a kovász erősitésére használják, hanem csak azt adják a liszthez, ami megkeleszti a tésztát. Utána kell olvasni! Nem biztos, ami nekünk nem izlik nem az izlésünknek való, az másnak sem jó!
Az élesztőnek meg semmi keresnivalója a kovászban. De kinek mi.
Bármi ami természetesebb mint az élesztő, jobb a kovászba, mint az élesztő.
Kedves Csilla!
Nézd meg légyszíves a kovászomat, amit ezzel a módszerrel csináltam, ez tegnap csináltam ma ilyen lett egy nap után. Szerintem korai ez egy naposan! Most hogyan tovább? Tiszta bubi! Kérlek adj tanácsot mit csináljak! Köszönöm!
Sajnos nem megy át a kép, de tiszta bubi egy naposan!
Kedves Katalin, lehet kéne etetni vagy kétszer és utána használni. 25 gr kovász, 35 gr víz és 50 gr Liszt arányokat ajánlom. 🫶
@@CsiGalak köszönöm szépen💖
Szia! Nagyon szuper ahogy csinálod! Azt szeretném megkérdezni hogy 1 kg liszthez hány gramm kovászt kell hozzáadni?
Köszi szépen! Az eredeti recept félkiló liszthez használ 130 grammot, úgyhogy a a duplájához 260 grammot.
Köszönöm az alapos segítő bemutatót!
A módszer kiválóan működik. Nálém is elkészült életem első kovásza.
Eddig visszatartott a sok töltögetés, etetgetés, felezgetés. Sokszor nehéz ez a forgalmas hétköznapok közepette.
Rendszeres "etetésnél", vagy a hűtőszekrényben való őrizgetésnél mire kell figyelni?
Fáradozásodat köszönöm!
Én úgy vettem észre, hogy jót tesz neki a gyakori használat, ha régóta hűtőben volt, aloe érdemes kétszer-haromszor frissítő etetést adni neki. Ha nagy buborékos, vastag kovászt szeretnénk, akkor 1:1:1 arányban érdemes etetni, 80-90 százalékos hidratáltságban.
Köszönöm!
Szia!
Esetleg egy édes verzióban tudsz segíteni?
Nagyon tetszik, hogy nem kell vele foglalkozni a kevergetesen kívül.
Már harmadszorra sütöttem ezzel a kenyeret és nagyon finom lett, köszönöm a receptet! 🤗
Szia! De jó! Örülök, hogy sikerült! 🥰
Az édes verzió még folyamatban van, nem találtam rá az igazira, de ha megvan megosztom mindenképp.
Bocs, miért teszed konyha
ruha
ba a kisult kenyeret? Valami funkciója van?
@@Magdolnamedhegyi Azért, hogy ne száradjon ki és a héja maradjon puha.
@@CsiGalak Köszönöm szépen!
Megnéztem a videót, nagyon tetszett. Azt szeretném megtudni, hogy a továbbiakban a maradék kovásszal mi történt, illetve ha kenyeret szeretnék sütni, akkor mindig előről kell kezdeni a recept szerint? Vagy ezt a kovászkezdeményt etetni folyamatosan?
Köszönöm Irén! Ezt a kovaszkezdeményt kell etetni, nem kell előről kezdeni az egészet. Én megetetem, egyenlő arányban vízzel és liszttel kabe 1-2 órát hagyom pulton, míg a buborékok beindulnak és aztán teszem hűtőbe a következő használatig.
@@CsiGalak Köszönöm szépen! :)
Szia Csilla:) Mar regota szerettem volna kovaszt kesziteni sok videot megneztem..halas vagyok neked
Kedves Margit, köszönöm a hozzászólást! Nagyon szívesen! Sok sikert hozzá! Kánikulában sokkal hamarabb, 2-3 nap alatt megérik. 🥰
@@CsiGalak köszönöm ma mar elkeszitettem a kovaszt:)) sajnos itt Svajcban nincs olyan meleg...remelem sikerül a 20-21 fokos konyhamban
Szervusz! Köszönöm szépen a joghurtos kovász receptet. 5.-én inditottam, és szombaton, azaz 5 nap mulva az enyém is felszalad az üveg tetejéig. Kérlek, mondd meg, mit csináljak tovább? Elvileg 8 nap a teljes kovász, de már most olyan, hogy e.tetni kellene. Csütörtökön szeretnék sütni. Addig mi legyen? Köszönöm szépen, ha válaszolsz. Bocs még azt is kérdezném, hogy az elkészült kovász maradékát milyen arányban kell etetni?
Ha megduplázta magát, én nem hagynám a nyolcadik napig, lehet vele sütni. Ha nem akkor etetni kell, én egy kanál kovászhoz szoktam legalább 50gr lisztet és 50gr vizet. Hagyom pulton aktíválódni egy-két órára, míg buborékokat nem látok, utána mehet a hűtőbe a következő sütésig.
Tényleg szuper, viszont ha nem bántó...de a hosszú lógó hajat fel vagy bekötni ❤😊
Köszönöm! 🥰
Kedves Csilla!
Nagyon tetszik a forma, amiben sütöd a kenyereket! Megírnád, hogy mekkorák? Angliában vetted őket, vagy M.o.-on is beszerezhető esetleg? Úgy hozta az élet (egészség), hogy újra neki kell állnom kovászos kenyeret sütni. Azon gondolkodtam, melyik régebbi receptemhez térjek vissza... Erre, itt van ma a videod, benne e video linkjével.... Nem lehet véletlen! Kipróbálom ezt a kovászt, kíváncsi vagyok rá. Ma ugyan elkezdtem feléleszteni a pár hónapja leszárított 2 éves kovászomból, de nem baj, a kefíresre majd jövő héten kerül sor hétvégén. Úgyis csak akkor van rá időm, addigra pedig szépen megérik. Köszönöm neked! 🥰
Kedves Ildikó! Sok sikert a kovászoláshoz! Az edényeim méretét úgy emlékszem betettem az első megjelölt kommentbe vagy a leírásba a videó alatt (More gomb). Ezeket itt vettem az Amazonon, de valószínű hasonlót Magyarországon is be lehet szerezni. Illetve jénaiban is lehet sütni, csak fedetlenül.
@@CsiGalak Van egyébként formám, csak ezek nagyon tetszettek már a többi kenyér-sütős videodban is. 🙈
Akkor egyelőre maradok annál! 😊
Hali, Hát ezzel is kell napi 1* foglalkozni, akkor a liszt, víz, kefir nélkül etetve, semmivel sem bonyolultabb. Nekem kicsit túlkeltnek tűnt, tényleg megetettem volna én is 4. naptól már. De érdekes volt, köszi, hajrá!
Köszönöm! Azért én mégis egyszerűbbnek gondolom ezt a verziót, mert nekem lisztet kimérni, felét kivenni az induló kovásznak és ezt napokon át csinálni.
Én kiprobàlom.Edig szàraz ( a csomagos,por)élesztővel dagasztotam,nagyon ritkàn nyersel
Szia jól látom,hogy kb 90-95 százalékos hidraltáltsággal készítetted a tésztát? Nagyon tetszett a bélzet, szép lett. Kifogom próbálni joghurttal. Köszönöm szépen.😍
Igen, ez egy elég nedves tészta, nincs benne zsiradék, mint egyéb szendvicskenyerekben. Remélem beválik majd! 😊
Drága Csilla,
Az artizan kenyér receptjét és elkészítését is megosztod majd? Köszönöm szépen előre is! 🙏🏻🤗❤️
Szeretettel ölellek: Anita
Dréga Anita, köszi szépen az ötletet, elmentettem.
@ köszönöm szépen, Csilla! 🙏🏻❤️🤗😘
Minden héten sütsz kenyeret a kovásszal? HA nem sütsz,akkor sem kell etetni,csak kevergetni?
Igen, minden héten sütök vele, ha nem kenyeret, akkor palacsintát, granolát stb. Megetetve teszem el a hűtőbe és ott érik meg. Ha egy-két hétnél hosszabb idő telik el a használata között, akkor szoktam frissíteni, mielőtt kenyeret sütök vele. Remélem ez segít! 🥰
@@CsiGalakKedves Csilla! Mit jelent a frisssítés? Újból indítani a kefires kovászt , vagy megetetni a hűtőben tartottat?
@@etelkadus3655 A frissítés megetetést jelent.
Nagyon tetszett a készítés! Viszont nem mondta ,hogy mennyi gr kovász mért ki és mennyi liszthez nem tudom így használni!
Kedves Jenő, a teljes recept mennyiségekkel a videó leírásban található (a tetszik gomb alatt kell lenyitni). Ha mégsem sikerülne megpróbálhatom ide is betenni. 😊
Szia! Nagyon jó videó! :) Hol lehet ilyen klassz kis sütőformát szerezni?
Szia, angliai amazonrol rendeltem. Rozsdamentes acél de szerint egyéb jénai üveg tál is megteszi.
Köménymag helyett esetleg cukrot tenni lehet hozza,a kovászhoz, hallottam mar edes kovaszrol is..vagy az nem igy mukodik?
Bedagasztottam egy adag tesztat en zsirt is tettem hozzaá kiflinek..kivancsi vagyok milyen lesz...ez tovabb kel mint az élesztős...
Ki lehet próbálni cukorral is, de az lehet már másként fog viselkedni. Sok sikert!
Szia kedves Csilla
Biztosan én nem jó helyen keresem a receptet, de nem látom,tudsz segíteni.
Nagyon köszönöm.
Szia Anita, melyik receptet nem találod?
Kenyér recept a leírásban. A videó alatti ablakot kell lenyitni (a more gombbal).
Kedves Csilla!
Én a zöldségek fermentálásáról szeretnélek kérdezni. Milyen zöldségeket szoktál fermentálni? Köszönöm szépen!🥰
Uborka, káposzta, répa, karfiol, zellerszár, cékla.
Köszönöm szépen!🥰
Hali én is kipróbálom arról szeretnék érdeklődni hogy ami meg maradt kovász ahhoz hozzáadunk egy újabb adagot és ezt etetni kell?
Szeretem a csatornádat Csilla. Sok fantasztikus dolgot mutatsz nekünk, nem beszélve a békességről, amit árasztasz magadból. ❤ Azt szeretném kérdezni, hogy te hogy tartósítod a kovászt? Említetted, hogy fagyasztva szárított? Azt hogy lehet elérni? Köszönöm szépen válaszod. 😊
Köszönöm! Örülök neki, hogy tetszik a csatorna. Igen, említettem, hogy megszárítom és utána lefagyasztom egy kis zacskóban. Egyszer lehet megmutatom videóban is. Köszi a tippet! 😊
❤ Köszönöm szépen 😊
Nem veszèlyes tejtermèket ennyi napig kint tartani?
Szia Csilla, imádom ezt a videót.
A köménymag elhagyható? Nem szeretjük... nincs más lehetőség, amivel gyorsítani lehet az érlelést?
Szia Fruzsina, örülök, hogy tetszett! 😊 Megpróbálhatod nélküle is, vagy ánizs, kapor, édesköménymaggal esetleg.
Kedves Csilla!
A kovászt az első hét után is naponta kell keverni, vagy elég a heti egyszer etetés innentől?
Nem, mikor már készen van onnantól már úgy kell bánni vele, mint bármilyen más kovásszal, használni és etetni kell.
Szia! Koszonom a videot, nagyon hasznos. Kihasznalva az alkalmat tanacsot szeretnek kerni, orulnek, ha tudnal segiteni. Cukros vagyok, ezert csak a tk. tonkoly kenyeret tudom megenni. Kiserletezek, de meg nem jutottam el a tokeletes kenyerhez. Az lenne a kerdesem, hogy egy 300gr-os tk. tonkoly liszthez hogy allitsam ossze a kovaszt, mibol mennyi a hozzavalok mennyisege? Sikert szerinted hasznaljak? Minden tanacsot szivesen fogadok es halasan koszonom. 😀♥
Kedves Éva, találtam egy receptet az ellyseveryday.com-on. Nála 500 gr tönkölyhöz jön 100-150 gr kovász, 425 gr víz és 9 gr só. Hátha ez segít. 😊
@@CsiGalak Nagyon szepen koszonom, kedves vagy. Nagyon sokat segitettel. 😀
Szia! A szendicskenyér recept az a két fémtálkához van? És azok mekkorák?
Üdv! Én dupláztam a leírásban megadott mennyiséget, azért a két kenyér forma tepsi. A tepsi belső méretei 11,5 x 22,5 x 6,5 cm. Én nyugodt szívvel használnék egy kisebb jénai tálkát vagy őzgerinc formát. Remélem ez segít! 😊
Kedves Csilla! Kaukázusi kefír is jó hozzá? Es ha nincs csatos üvegem miben jó még elkészíteni? Előre is köszönöm válaszod!
Nem ismerem a kaukázusi kefírt, de szerintem jó az is, mint egyébb fermentált dolgok, sőt ananászlé is akár. Bármilyen üveg jó hozzá, csak ne legyen nagyon szorosan rácsavarva a teteje, hogy tudjon levegőzni a keveréked.
Köszönöm szépen 🥰 a kaukázusi kefír picit csípősebb ízű,mint a normál kefír , fermentált az is.
Szia fél kg kenyér hez mennyi kovász kell?
És lehet nagyobb adag kovaszt is csinálni, és hűtőbe rakni?
Üdv! Pontos recept a leírásban a MORE gomb alatt.
Szia.
Hargita megyéből nézem a videoidat. Nagymamám heti szinten süt kemencében pityokás(ezt te érted 😊) kenyeret.
A kész tésztából vesz ki egy kis mennyiséget, és borkánban tárolja következő sütésig. Aznap a konyhában tartja, vissza nyomkodja, és a felhasznalasig a kamrában tárolja.
Kedves Orsolya, köszi a hozzászólást! Mindig lenyűgöz, mikor erről a módszerről hallok. Az én nagymamám már nem süt kovászos kenyeret, de mesélte, hogy a tál széléről megmaradt tészta volt a kovász a következő kenyérhez. Igaz az övébe nem mindig ment pityóka. ☺️ Nagymamád nagyon belevaló, kemencében ma már nagyon ritkán sütnek kenyeret. 🥰
Kedves Orsolya! Megkérdezhetem, hogy volt ez a visszanyomkodás? Az én nagyanyám is borkánban/csészében tartotta a kovászt a kredenc tetején, de már rég meghalt, és többre nem emlékszem. Jól értem? Aznap a konyhában tartotta, hogy száradjon? És száradás után tette a kamrába? Zárt borkánban vagy csak épp letakarva? Nagyon köszönöm!
Szia! Valamit nagyon rosszul csinálok, de még nem jöttem rá, mit. Soha nem dolgoztam még kovásszal, csak az élesztős tésztákat ismerem. Először is 24 óra alatt a 25 fokos konyhában bugyogva hömpölygött ki a kovász a lezárt edényből. Épp megkavarni akartam, amikor elraktam még félig se volt az üveg, de egy nap alatt nagyon beindult a folyamat. Én úgy készültem, hogy kell ehhez 4-5 nap legalább, de hihetetlen gyors volt minden. Ijedtemben meggyúrtam tésztának azzal a mennyiséggel amit írtál és beraktam a hűtőbe éjszakára. Másnapra a hűtőben duplájára kelt, de nagyon nehéz és sűrű érzetű volt, gondoltam ennek tán ilyennek kell lenni. Eleve fura volt, hogy csak egy cipócskára való lett, de azért kisütöttem. Egy dögnehéz tömör tégla lett sajnos. Ragacsos, merev és nagyon tömören kemény, nem lehet megenni. Nincs véletlenül valami tipped, hogy mit kellett volna máshogy csinálnom?
Üdv! Hű, talán még volt egy ilyen komment, hogy egy nap alatt beindult nagyon. Nem volt túl kicsi az üveg?
Két dologra tippelek. Először volt hajtogatva a tészta meggyúrás után? Én legalább négyszer szoktam hajtogatni sziromhajtogatással olyan 3-4 óra alatt, ha nagyon meleg van 2-3 óra alatt még mielőtt bemenne a hűtőbe.
A másik tippem az, hogy kellett volna még érlelődnie a kovásznak, esetleg egyszer megetetni használat előtt. A profik szerint a hűtőből kivett kovászt legalább kétszer kellene frissíteni, szerintem itt a friss kovásznál is jobb lenne, hogy biztosra menjen az eredmény.
Hátha ez segít! ❤️
@@CsiGalak Szia, vártam egy hónapot mielőtt újra nekikezdtem volna. Most hiába indult be nagyon hamar megint a kovász, másfél hétig minden nap kiöntöttem a javát és friss liszttel és vízzel etetgettem, hogy bugyogjon csak fel újra meg újra. Pár napja a kiöntésre ítélt adagból gondoltam sütök egy amolyan palacsintafélét.. hát nem sikerült. Hiába olajoztam alá, leégett, közben meg a teteje nyers és ragacsos maradt. Forgatni sajnos nem lehetett, szétesett. Nagyon sűrű és gyurmaszerű anyag lett, a szaga meg savanyú.
Reméltem azért, hogy a kenyérrel jobban sikerül - de nem. Tegnap este hozzáadtam a lisztet de így is nagyon híg, galuskatészta-állagú sűrűn folyós maradt, gyúrni nem is lehetett egyáltalán, szétfolyt. A sziromhajtogatásoddal próbáltam 4x-5x forgatni, lazítani, kelt mint a bolond, futott szanaszét. Lefedve állt egész éjjel, ma átöntöttem a formákba, amíg felmelegedett a sütő majdnem kifutott belőle, annyira kelt. Hát reméltem hogy ezek után majd levegős és könnyű lesz - de pont úgy jártam mint egy hónapja, magasra nőtt de ragad, tömör, gyurmaszerű és nagyon nehéz - csak most már a szaga is iszonyú savanyú.
Amiért meg az egészet leírtam neked: annyira könnyedén és lazán csinálod a kovászolást mintha ez valami hétköznapi és egyszerű dolog lenne :)) Én nem vagyok kezdő háziasszony, idősebb is vagyok nálad és rendszeresen sütök is, de ez az egész kovász-téma simán túlnő rajtam. Szóval légy szíves érezd magad különlegesnek, ügyesnek, húzd ki magad és legyél nagyon büszke arra amit csinálsz, mert fontos hogy tudd: másoknak ez nem megy.
@ Hű, ez nem hangzik jól! Valószínű híg lehetett a kovász és túlérett, ez a legelső tippem. Esetleg, ha személyes segítségre lenne igény (akár telefonbeszélgetésen keresztül egy szuperköszönet fejében nyitott vagyok rá) csigalak7@gmail.com
Szia! Szeretném megkérdezni, hogy miért hideg sütőbe teszed? Ahogy melegszik, még esetleg kel a kenyér?
Szia, egyszerűen néha elfelejtem előre bemelegíteni a sütőt és úgy tapasztaltam úgy is működik, plusz nekem is eszembejutott már, hogy addig is lassan emelkedik a kenyér, míg a sütő melegszik. 😊
Szervusz! Ismét itt vagyok, imádom ezt a kenyeredet. Most azért jöttem, hogy megmondanád-e hol vetted ezt a két kenyérforma edényt? Éas a méretét vagy az ürtartalma kellene. A multoriban nem jól figyeltem meg, és sajnos az enyém inkább gyümölcskenyér forma, mert alacsonyabb, mint a tiéd és nem lett szép a kenyérke. Eddig egy kenyeret készitettem, de látva hogy ebből a listmennyiségből két kisebb is kijön, én is két kisebbet sütnék . Köszönöm szépen!
Kedves Magdolna, úgy örülök, hogy bevált a recept. 😊 A formákat online vettem az angliai Amazonról, a külső méret pedig 23 x 12 x 6,5cm. Én a videóban megadott mennyiséget duplázni szoktam, mert egyszerre kettőt is meg tudok sütni így.
Kedves Csilla! Megcsináltam a kenyérkét ezzel a kovásszal, nekem 6 nap után volt elég erős a sütéshez, a kenyér pedig finom lett. Az tényleg szuper, hogy nem kell etetni, csak kavarni pár napot, de ha kenyeret akarok sütni, akkor viszont ezt nem elég egy nappal korábban kivenni, megetetni, hanem a sütés előtt napokkal el kell kezdeni a készülész. Ezt a mindennapokban hogy alkalmazod? Lehet, hogy buta kérdés, de akkor ez nagyobb előre tervezést igényel, mint a hagyományos, nem? Mert azt csak elözö nap kiveszem, feletetem mennyiségre és kész. Vahy én nem értek valamit? Ezt a kavarós fajtát akkor 1-2 nap csúszásszal elindítod sorban és mindig van? Vagy ez csak akkor praktikusabb, amikor valamiért tönkrement az öregkovásza az ember lányának? Köszönöm a válaszod :)
Nagyon szeretem a videóidat, mert motiválnak :)
Szép adventi készülődést kívánok! :)
Kedves Emese, ezt csak új kovászkészítésénél kell így csinálni, ha elkészült a kovászmag, ugyanúgy kell etetni használat előtt, mint a hagyományos módon készült kovászt, vízzel és liszttel. Remélem ez segít!
@CsiGalak akkor már értem! Köszönöm szépen a gyors választ! Megnéztem a videót, amiben autót takarítasz, úgyhogy most mennem kell autót takarítani :) beteg vagyok, a 4 pici gyerkőc is az, de olyan kedvet kaptam, hogy csak na! :)
@@emesenagy-moro9882 Szívesen! Gyógyulást kívánok, az most elsőbbséget élvez az autóval szemben. 🫶
Azt szeretném kérdezni, hogy fém keverőt vagy kanalat lehet-e használni?
Én sokszor használtam már, gond nélkül.
Mennyit kell hasznàlni belőle egy kenyérhez?
Köszi a vàlaszt 😊❤
A teljes recept a videó alatt található a leírásban. 130 gr kovász, 330g víz, 9 gr só, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál mag keverék 500 gr liszt (100 gr rozs+400 gr kenyér liszt)
@@CsiGalak köszönöm a vàlaszt 😊
A kérdést még akkor írtam mielőtt a videó azon részéhez jutottam volna.hogy elmondod😊ma elkészitettem a kovàszt
De jó! Nekem nem indult most el a vadkovász, pedig szerettem volna egyet a madre mellett, bár nekem is van leszárítva. De gondoltam indítok egy újat. Lehet kipróbálom ezt a verziót. Ha megvan az 5 nap akkor utána ezt is naponta szükséges etetni?
Szia, ha mindennap használod, akkor igen. Ha nem, akkor mehet hűtőbe . Én pl ott tartom és csak használat után etetem meg, utána megy egyenesen vissza a hűtőbe. Ott érik meg és így többnyire mindig aktív.
Mi van akkor ha pl 2-3 hétig nem sütsz? Akkor csak van a hűtőbe?? Ez érdekelne. ÉN IS KOVÁSSZAL sütöttem évekig,de sokat utaztam, nem sütöttem rendszeresen. Az az etetős kovász volt. Évekig megvolt.
@@laszlonehorvath9923 Én hűtőben tartom, hetekig, sőt hónapokig is kibírja. Ha gyors kelesztést szeretnénk, akkor kell frissíteni, ha előtte hetekig hibernált, kivéve, ha a recept direkt éhes, lapos kovászhoz van.
Szia,ki akarom próbálni ezt a módszert,és hogyan kell tovább gondozni ezt a kovászt?Ugyanígy etetés nélkül?Kérhetnék egy linket az eredeti recepthez vagy elmondanád a teljes folyamatot?És hogy hány fokon érdemes tartani?Köszönöm szépen :)
Szia, ha elkészült, aktív és használtad, akkor etetni kell, úgy ahogy más kovászt is, vízzel és liszttel, attól függően, hogy milyen gyakran használod. Én egy evőkanálnyi kovászhoz szoktam kábé 50 gr lisztet és 50 ml klór mentes vizet, hogy egy sűrűbb palacsinta állagot kapjak. Egy óra a pulton és megy a hűtőbe következő használatig. Ha kint tartod a pulton naponta egyszer vagy kétszer kéne etetni, de az nekem túl sok, ezért a hűtőzés. Az eredeti receptet az Our Gabled Home csatornán találod sourdough starter címmel.
Szia,akkor ha jól értem,a hűtőben lévő kovászt akkor eteted legközelebb mikor sütni akarsz vele?Mennyi időt bír ki így a kovász a hűtőben?Nekem 4 fokos a hűtőm,remélem menni fog majd.Igen ezelőtt pulton hagytam a kovászom és 2-szer etettem.És ez így nekem is sok.Ezért szeretném én is ezt a módszert kipróbálni.
Igen, én etetés után majdnem aktívan szoktam eltenni egy nagyobb mennyiséget a hűtőbe, és azt használom kétszer-háromszor egy hét folyamán, úgy hidegen a hűtőből (tudom, ezzel megszegem a kovászolási szabályokat, de nekem így illik bele most az életembe). Etetni csak akkor szoktam ha egy kevés maradt az alján. Tulajdonképpen több hónap után is újra lehet éleszteni.
Még 1 kérdésem lehet? 😃 Leírnád még nekem a többhónapnyi hűtőzés után való újra élesztést? Köszi szépen a türelmed és válaszaid 🥰
@@Moniq207Szia, szobahőmérsékleten tartanám és etetném naponta egyszer kétszer (homerseklettől függően) két-három napon át mielőtt sütnék vele. Remélem ez segít! 😊
Kedves Csilla! Igaz én tegnap a saját kovászomból sütöttem kenyeret, de ezt a verziót meg soha nem hallottam és 100%, hogy ki fogom próbálni.
A teázós videó alá ugyan nem írtam, de én 1 éve csinálom azt, amit te, én szedem magamnak a teának valót, ezt isszuk, így tudom, hogy mit iszunk és a kicsinek sem adok koffeinnel tuningolt ízesített teát.
Szia. Örülök, hogy ki próbálod majd, remélem sikerrel jársz. 😊 A teákról pedig annyit, hogy szerintem is a kicsi dolgok összeadódnak és hosszútávon igenis számítanak. Csak így tovább! 🥰
Az én kovászom folyékony maradt még a 7.nap után , igaz most már nincs olyan meleg! Vannak sok kis buborékok! Milyen hőmérsékleten kell tartani?Én öregtésztával szoktam sütni , de gondoltam kipróbálom ezt is.Még várok egy napot!
Ha nagyon folyékony meg kell etetni, használat előtt többször is akar. 25 g kovász, 35 g víz, 50 g liszt arányokat ajánlom.
@@CsiGalak Köszönöm szépen, akkor ezt ne is használjam fel? Na ezért nem volt kedvem a kovász készítéséhez, mert már nincs türelmem hozzá, megettem a kenyerem javát!🙂
@@belanekalo4218 Ezt is meg lehet próbálni, szerintem működne, úgy ahogy nálam is, de ha lenne legalább egyszer etetve biztosan szebb lenne vele a kenyér. Ha így van használva, akkor ajánlom, hogy kevesebb víz legyen használva a kenyér recepthez.
@@CsiGalak köszönöm szépen, még azt szeretném kérdezni, hogy ha ma megetetem, akkor is egy hetet várni kell?
Szia Csilla!
Én még új vagy a csatornán a receptet nem
találom.
Segitenél?
A leírásban a videó alatti kis nyílra kell kattintani, ahol azt írja MORE.
Köszönöm már boldogulok.
BÚÉK nektek ♥️
Kedves Csilla, mit gondolsz, ha 40 g rozsliszttel indítanám, mi történne? Köszönöm!
Kedves Ildikó, szerintem jó lenne, lehet hamarabb beindulna, mint kenyérliszttel, de én szeretek nagyobb fehérje tartalmú lisztet is használni. 🫶
@@CsiGalak Nagyon köszönöm :)
Üdvözöllek! A kefír és a liszt mennyiségét szeretném ha megadnázd. Köszönöm 😊
Szia, köszi a visszajelzést. Beteszem a leírásba is. Két kenyérhez én ezt az adagot dupláztam: 100 gr kefír, 40 gr kenyérliszt (11 grammos fehérje tartalommal) vagy 35 gr kenyérliszt + 5 gr rozsliszt, egy negyed kiskanál köménymag. A konyhákban kábé 18-20 fok szokott lenni. Sok sikert hozzá! 😊
Szervusz! Én is megcsináltam a kovászt, de mivel nem akartam még sütni, igy megetettem. Sajnos véletlenül szénsavas ásványvizet tettem hozzá, igy hiába vártam az ismételt aktivitást. Meghalt szegény. Most ismét elkezdtem, a 3.napnál tartok.
A Te kenyeredet szeretném megsütni, és a fenti adagot. Irtad, hogy a kenyérhez a kovászunk duplája kellett.
Légyszives mond meg, hogy mikor dupláztad meg a kovász mennyiségét, hogy elég legyen a kenyérhez? és mennyi maradt a továbbiakban? Köszönöm szépen.
A videó alatt megadott mennyiség elég volt dupla adaghoz, de valószínű még jobb lenne ha egyszer etetve lenne. Kábé egy evőkanálnyi maradt használat után és azt ettem kábé 50gr liszttel és 50 gr vízzel.
Értem. Erre a kovaszra is vonatkozik, hogy nem eteted sutes elott? kiveszed a hűtőből, és be a lisztbe? Ez nagyon jó, mert én is csak max kétszer sütök, így a Kovásznak nincs ideje gyengülni. Köszönöm szépen. egyik nap az ötletes szarazsampont fogom megcsinalni! 🎉❤
Igen, pontosan így szoktam, megetetve teszem el a hűtőbe és hűtő hidegen keverem a lisztbe. Így is működik.
A kenyér recepjtét légyszi ird le,mert azt nem talàlom.😀köszi
Szia, ha legörgetsz a leírásban megtalálod. 😊
én sem talalom, vegig pörgetve sem. miért nem a videöó
végén van@@CsiGalak
@@ferencvarga9218 Nekem megjelenik, ha legörgetek. A kovász receptje alatt van. Más is írta már, hogy hasonló recepttel dolgozik.
Szendvicskenyér:
130 gr kovász
330 gr víz
500 gr liszt (lehet 10 gr korpa+70 gr tönköly liszt+ 420 gr kenyér liszt)
8 gr só
1 evőkanál méz
1 evőkanál magkeverék
szezámmag a tetejére
Reggel bekeverem a tésztát és négyszer-ötször megdolgozom, kábé félórás pihentetéssel. Formázás után egy fél napig kelesztem meleg helyen, vagy egész éjszakán át a hűtőben. Ha hideg sütőbe tolom, akkor 180 fokon légkeveréssel 50 percig sül, ha pedig előmelegítettem a sütőt, akkor 40 percig sütöm a két kenyeret egyszerrre.