Szavakon túl - Molnár Ferenc Caramel (Klubrádió)
HTML-код
- Опубликовано: 20 ноя 2021
- Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiRUclips
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
Bárhol hallom Caramelt nyilatkozni, mindig megérint ez az igazlelkűsége
Én még egy ilyen alázatos őszinte kedves embert nem láttam minden tiszteletem előtte sok ilyen ember kene ❤
Van olyan ember, aki nem szereti Caramelt? Sugárzik belőle az őszinte, mélyről jövő lelki tisztaság. Köszönet a riportért. ❤️❤️❤️
Én talán kimerem jelenteni, hogy nem csíptem. Valahogy nagyképűnek gondoltam, illetve a dalait néha túlénekeli. Amit megszoktál dallamot, ő élőben nem azt énekli. Végig néztem, hallgattam ezt a beszélgetést és adnék magamnak egy tockost, hogy nem csíptem, EDDIG!
@@ringwaldgabor Erre csak ezt tudom mondani:
interjú, nem riport de ne zavarjon…
nincs olyan
Kiemelkedő Caramel élettörténete,és amit elért az életben,az megkérdőjelezhetetlen!
Caramel egy rendkívül tehetséges, kedves és szerény ember! Ritka kincs a mai világban:) Élvezet volt hallgatni, ahogyan őszintén, mindenféle manír nélkül nyilatkozik az életéről és tiszteletreméltó, hogyan tört ki a gyerekkori közegéből, megvalósítva legnagyobb álmait!
Nagyszerű volt ismét, kedves, szerény, őszinte ember Caramel!!Minden jót kívánok neki!
Kedves Endre !
Má megint? Telitalálat?
Caramel a Magyar könnyűzenei élet egy lélekdonora!
Nagyon bírom a számait. Figyelem a szövegeit a mondandóját üzeneteit.
Caramel a dalaiban érez igazán. Nem tom jól látom , érzem, de asszem Ő ott él ezerrel.
Ott tudja kifejezni , elmondani, érzéseit.Fantasztikus út az övé!
A zeneisége , tehetsége, lelkülete ott van a dalaiban!
Ő egy jó ember. Igy egyszerűen.
Endre ! Ezt ennél jobban nem lehetett megmutatni.
Köszönet.
Fantasztikus jó beszélgetés volt. Annyira szimpatikus, tehetséges, szerény ember ez a Caramel. Remélem, hogy ő is érzi, mennyien szeretik.
Egy végtelenül mélyérzésü ember! Köszönöm ezt a műsort!
Ennyire őszinte igazlelkü embert ritkán látni.❤❤❤❤
A múltunk elkisér, velünk van a génjeinben. Ez természetes, de teneked sikerült túl tenni magamat ezen. Ìgy kell lennie, mi pedig őrülünk, hogy az emberi érzéseidet megosztod velünk. Csak így tovább
Kadarkai zseniális riporter...mindig tudja mikor és hol és mit kell kérdezni...ösztönös intelligencia...nem hiszem, hogy ezt meglehet tanulni...
Kiváló zenész és kiváló ember Caramel! Nagyon jó volt az interjú😊
Annyira örülök, hogy más is azt gondolja, érzi, Catamellel kapcsolatban, mint én. A Megasztárban azonnal a szivembe zártam, azt látva, hogy nemcsak csodálatos énekes, de mindig mosolyog. Ez a belső béke és tisztaság csak erősödött az évek alatt, s ez ezzel a tiszta egyenes beszéddel, szerénységgel az igazmondásásal még fantasztikusabb magasságokba emelte. Köszönöm szépen Endre, hogy láthattuk, hallhattuk.
Igazi őszinte ember
kevés ilyen őszinte tiszta lelkű ember van a mai világban.
Tíz percnél tartok, de eszméletlen ez a srác, annyira, de annyira aranyos, kedves, tisztaszivű; egy igazi példa!
Fantasztikus ember,fantasztikus tehetséggel és szerénységgel.Kadarkai pedig a legjobb riporter aki nem magyarorszàgon született,de magyarorszàgon él.
Köszönöm hogy meghívtad. Nagyon szeretem Caramel szerénységét, ő épp ettől nagy! És a Lélekdonortól!:)
Nagyon szimpatikus Caramel, jó beszélgetés volt. Jószívű, őszinte, tiszta lelkű. Endre szuper voltál, mint mindig.
Caramel egy végtelen kedves, szerethető emberke!!!
Drága, szerény, tehetséges ember. 🥰❤️Időnként összeszorult a szívem, ahogy hallgattam, mekkora lelki terheket cipel még mindig, amiket letehetne egy jó terapeuta segítségével. Hatalmas megkönnyebbülést jelenthetne a számára a betokozódott traumák feldolgozása.
Nagyon szurkolok neki, megérdemelne egy lelkileg felszabadultabb életet. ❤️❤️❤️
Kívánok neki minden jót, boldog, könnyedebb, mosolygós mindennapokat! 🌸
Endre végre elhagyta az aspektus szót, erre tessék, Caramel bedobta :).
😁
Irigylem a problémáját, az én
aspektusomból nézve nincs
jelentősége☺
Ilyen, amikor valaki tehetséges és sikeres, de NEM felejti el honnan indult, aztán van a G. Laci "jelenség" sajnos...
Remek ember szép családdal, jó egészséget nekik még vagy 100 évig
❤️🙏
Caramel egy intelligens és szerény ember! Tudja honnan indult ,mégsem szállt el magától. Nagyon szeretem őt,azért aki.
Remek beszélgetés volt Caramel számait nagyon kedvelem! És a lényeg az alázat megvan benne!
Istenem, de cuki vagy te Caramel!! Maradj mindig ilyen! ✨
Nagyszerű ,öszinte ember vagy ,tele érzelmekkel.Caramell,szeretünk téged ,a zenédet,az emberséged! további szép életet kivánok!
Volt szerencsém magánemberként többször is találkozni Ferivel.
Rendkívűl kedves, mosolygós, közvetlen, de ugyanakkor szerény ember.
Óriási tehetsége vitathatatlan!
Hosszú boldog életet kívánok neki és a családjának is! 🙂
Nagyon jó beszélgetés volt. Annyira aranyos volt,mikor a feleségéről beszélt,szinte kamasznak tűnt,ahogy felidézte az akkori érzéseit,mikor megismerkedtek.
Caramel egy igaz őszinte, tisztalelkű Ember, jó volt hallgatni. Sok sikert, boldogságot kivánok. Kedves Endre nagyon szeretem a müsorát
Nekem ilyen énekesek, mint Caramel is, jelentik a tehetséget. Nem csak elénekel egy kész dalt, hanem ő alkot maradandó dalokat.
Megérdemelten nyerte meg a Megasztárt.
További sikereket kívánok a pályáján és a magán életében is.
Nagyon jó felismeréseket nyújtó beszélgetés. Hogy kiből mi lesz, és hova kerül, Isten kegyelmének végéremehetetlen bölcsessége, olyan sokféleképpen és bámulatos mélységben nyilatkozik meg az emberek megmentéséért folytatott küzdelemben, hogy szinte megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan számunkra.
Nagyon szeretünk Caramel, csak így tovább!
az ún.k "értelmiségi"elithez képest sokkal választékosabban, folyékonyabban és ami a legfontosabb, értelmesebben beszél. eléggé rendben van.
Jó volt hallgatni, a szerénysége,embersége ,őszintesége....példaértékű
A legnagyobb tisztelettel feléje!!
Csodás ember!
Úristen....mert nincs ilyen emberből több? Klónozni kéne.....Endrét is nem mellesleg
Csapa szív-lélek.
Sok boldogságot Caramel
Csodálatos volt ez a beszélgetés, gratulálok!
Ez most baromi nagy pozitív csalódás volt!! Igazán tetszett!! Nagyon jó ember! 👏
Nagyon kevés volt a műsoridő! Kellemetlenül kevés
Nagyon szerény egy ember Caramel, GRATULÁLOK.
Nekem Ő a LEG minden szempontból ❤. Nagy élmény volt hallgatni. Minden jót kívánok sok szeretettel!❤🙏
Csodálatos, alázatos ember! Nagyon kedves, szimpatikus volt mindig! Köszönöm az interjút! ❤️ Isten áldja Caramel munkásságát!
Köszönöm 🙏 Igazi LÉLEKDONOR beszélgetés volt 🕊
Szívhez szóló, megható őszinte beszélgetés volt 👏❤️🙏🏻
Engem végig a hideg rázott!!( ezt jó értelemben írtam)!
Caramelt nagyon tiszrelem és becsülöm!!
Végtelenül szimpatikus ember nekem, már sok interjúban hallottam, láttam őt! Köszönöm Endre, hogy meghívtad!
Caramel nagyszerű ember és fantasztikus zenész!Minden száma remekmű!A"Jelenés"világszínvonalú mind szövegben mind zeneileg ❤️ Köszi Endre!
Pusztàn a személyiséget, és a hang tisztasàgàt + élvezhetőségét figyelembe véve, mindig a Caramellt vàlasztanàm, a Gàspàr Lacival szemben! A Laci hangja nekem bizonytalan, vagy tisztàtalan, vagy egyszerűen csak nem tetszik a tùlzàsba vitt vibràtò a dalaiban.. Caramel hangja ezzel szemben nyugodt, kiegyensùlyozott, egyszerűen jòlesik hallgatni!😘💝
De jó volt Caramelt hallgatni,látni!!🥰😇
Szívből köszönöm! Nagyon tetszett a beszélgetés! Jó egészséget kívánok a továbbiakban is!
az eddigi legcsodálatosabb szavakon túl volt. köszönöm!
Ez a fajta őszinteség ....Nagyon megérintett, és nagyon sajnálom amin keresztül kellett mennie. Intelligens, szerény és nagyon szerethető.😘
Első perctől kezdve neki drukkoltam.Megéreztem nagyszerűségét egyszerűségében.Véleményem a mai napig |"SZAVAKON TÚL" issmegmásíthatatlan!
Köszönöm mindkettőjüknek!
Hát ez újra csodálatos volt, köszönöm
Caramel ,gyönyörű a szókincsed .
Ugyanez tűnt fel!
Köszönöm szépen!😍
Annyira hallgattam volna még:) szuper interjú volt,köszönjük!
KARAMEL egy kedves aranyos nagyon tehetséges énekes nem rég hallottam egy gyönyörű ISTENTISZTELETEN ÉNEKELNI VALAMI GYÖNYÖRŰEN ÉNEKELT SZERÉNYPEDIG A HANGJA EGYEDI ÉS GYÖNYÖRŰ ÉN NAGYON KEDVELEM ÉS BŰSZKE VAGYOK RÁ
❤imádom
12:52 Ez a csupán 2-3 perc... Csodálatos. Ez mutatja meg leginkább Caramel nagyságát szerénységét és bölcsességét.
Bár épp egy évvel ezelőtt is dicsértem, ellenben visszatértem ehhez az interjúhoz, hisz néhány napja ott lehettem párommal Caramel keszthelyi koncertjén. Nem csak hogy csodálatos volt, ellenben a koncert végén olyan dolog történt, ami arra késztetett, hogy párommal megvárjuk őt és elbeszélgessünk vele. Ez még a színpadon volt, a nézőtér rég kiürült, a technikusok pakoltak, rutinszerűen tették a dolgukat, majd Caramel kijött hozzánk az öltözőből és elkezdtünk kötetlenül beszélgetni. Búcsúzóul megemlítettem hogy miért szerettem volna találkozni vele. Történt ugyanis, hogy Caramel nem csak a zenész társait mutatta be és ünnepeltette a koncert végén név szerint a közönséggel, hanem bemutatta nevükkel együtt az összes technikusát, valamint a keverőpultnál dolgozó kollégáját.
Hát sok koncerten jártam már, de ehhez még csak hasonló alázattal sem találkoztam. Amikor ezt megemlítettem neki, mennyire szép gesztus volt ez a nézők előtt a színpadon, a közelben csomagoló technikusok is köszönetet mondtak nekem, hogy mennyire jól esett nekik, hogy volt valaki, aki ezt észrevette és megemlítette Caramelnek. Egy pillanat alatt úgy éreztük, hogy "családtagok" vagyunk, egy tiszteletre méltó csapat fogadott be, akik szeretik, tisztelik egymás munkáját és ki merik mondani, hogy csak együtt működhet a "szekér". Mondták még azt is a fiúk, hogy Caramelen kívül nincs másik zenész aki ezt megtenné.
Kivételes pillanat volt, kivételes emberekkel. Minden tiszteletem Ferié és a csapaté!
Szuper Énekes !!! ♥️♥️♥️
Nagyon szerethető ember❤
Jó egészséget, boldogságot kivánok! Nagyszerű LÉLEK!
Kiváló ember és zenész Caramell! 🥰 de szerintem a lelke mélyén még mindig ott van az öccse halála! 😔 köszönöm hogy láthattam és hallhattam! és igaza van Caramellnek hogy rendkívűl jó riporter vagy Endre! nagyon jók a műsoraid és baromi jók a kérdéseid! ritka vagy ez Tény! 🥰 nagyon jó vagy benne!!!! 😉
Sokan cseperedtünk fel így , szinte teljes szeretet hiányban. Számomra a legkellemetlenebb,és egyben a kérdező felé leg irígylésre méltóbb ilyen szituációban amikor a Karamell megemlíti hogy talán egyszer látta a szűleit megölelni egymást.........Tehát kellemetlen erről beszélni, és irígylésre méltó mikor a kérdező fel sem tudja fogni milyen lehet az.....hogy igen.......egyszer.......láttam........talán.......
Csodás volt, de az imádott Kadarkai műsoraim nemhogy bővülnének a műsoridejükkel, ma is csökkenni látszottak! A csatorna elgondolkodhatna az igényről! Imádtam, ennek ellenére!
Elég hosszú volt eddigi életem, hogy a "megrendítő" kifejezést feleslegesen ne használjam,de Eötvössel készült beszélgetés megrendített.A beszélgetés vége felé ,amikor arról vallott, hogy nem "rendszerváltás" érzése van,hanem egyszerűen elvették a hazáját, amit szeretett.A Népszabadság lemészárlása előrevetítette a később következő durvaságokat is. Olvassátok,hallgassátok és gondolkodjatok. Jóvátehetetlen, ami történt ezzel a néppel,megrontották végletesen,visszafordíthatatlanul.
Egyemmeg! 🙏💖🥰❤💕😘😘
Caramel,szeretem!
Fantasztikus Ember!
Köszönöm.
Megnéztem mégegyszer. Írtó cuki egy pasi!
Kedves "újdonászok",akik azt hiszik magukról,hogy sztárok,tanuljanak SZERÉNYSÉGET,alázatot a műfaj iránt.
Legkedvencebb interjúm ❤️❤️❤️❤️❤️
Caramelt mindenki szereti!
❤❤
Hihetetlenül sok bölcsesség van Caramelben, megint ez derült ki!
Remek volt.
Nagyon aranyos, szerény maradt. Nagyon tetszett a beszélgetés és örülök, hogy jól van/vannak, csak nekem túl sok volt a "tudod"
Nagyon kedvelem őt.
Le a kalappal.! Ennyi. És ebben minden benne van.
🙏
Lenyūgözõ beszélgetés volt, egy tiszta lélek és a vérprofi riporter találkozása!
Egyetlen észrevétel, ami inkább csak kérdés:
Húsz éve, nem otthon élek, nekem ez a “rádírt, rádírtam” kifejezés, noha teljesen nyilvánvaló, mégis a hideg ráz tõle! Gondolom, elengedhetetlen, de ha csak divat, kérem mellõzzék...
Köszi 🙏👏🏼👏🏼👏🏼
Sajnos már annyira megszokottá vált hogy az emberek nagy része így használja...
💕💕
❤️❤️❤️
❤
De jó Ember!
Miért nem halljuk mostanában ezt a csodálatos művészt???
Endre, nem tudom, hogy olvasod e a kommenteket. Volt valami ami ebben az interjúban nem tetszett. Leírom, mint építő jellegű kritika, aztán vagy egyetértesz, vagy nem. Mesélted korábban, hogy sokszor voltál bátortalan kérdezés közben, bánod, hogy sok mindent nem kérdeztél meg a gyávaságod miatt, amit ma már megkérdeznél. Én ezt becsülöm is, ilyen egy jó riporter... de itt ebben a beszélgetésben nekem már sok volt amikor azt kérdezted, hogy látott e valamit a balesetnél. Nyilvánvaló, hogy itt arra gondoltál, hogy látta e a kistesója holttestét amikor odaért a balesethez. Mondja is Caramel, hogy túl korán ért oda. Itt most nem kellett volna ennyire "bátornak" lenned, nekem ez a kérdés már sok volt. Nagyon zavarta az interjúalanyt is a dolog ahogyan én látom. Nem tudom, hogy te mit gondolsz erről, engem zavart. Ezt létszámítva nagyon tetszett ez a beszélgetés is. Még sok ilyet!
🤗❤️😘🙏
Szeretünk Caramel
A műsor jó!!!
Érdekes és tartalmas!
Viszont a a kameraváltásoknál a "zoom" olások egy kicsit rontják a műsor élvezhetőségét.! ( homályos kép).
Sok sikert a továbbiakhoz!!!
Karamell becsülendő ember. Tetszett a beszélgetés.
Nagy kedvencem kevés a celebek közül aki nem egy nagyképű bunkó
Nagyon meg kellett vágni ........ De jó.
Hatalmas !!!
nem gondoltam , hogy vegignezem, de nem bantam meg, mely tiszteletem es elismeresem mindket oldalra