Minden tiszteletem Mácsai Pálé. De jó, hogy nem orvos lett. Végre egy jól sikerült beszélgetés vele! Kadarkai Endre most is brillirozott! Nagyon szetetem az összes műsorát.
Nagyon kedvelem Mácsai Pált, mint színészt, mint rendezőt, mint színházi embert, mert azt érzem, hogy őszinte és önazonos! Köszönöm a beszélgetést, ez is nagyon jól sikerült! 👏👏👏😍😍😍
"Vagyok, aki vagyok, vagyok, amennyi vagyok. Az hat, vagy nem hat. Az elegendő, vagy nem elegendő. De azt forszírozni, hogy az több legyen, mint ami, az bajos." "Az érés egy pillanat alatt történik, és rengeteg előzmény kell hozzá." Sorra fogalmazza meg olyan szépen és szabatosan a bennem csak fel-felvillanó, cikázó gondolatokat, hogy tátott szájjal hallgatom. Itt a fókuszom rendben van. :D Elgondolkodtató ez a színész lét... Köszönöm az interjút a készítőknek, Mácsai Pálnak pedig hogy beáldozott egy kis szelet szombatot.❤️
Végre egy vezető beosztású ember, aki kimondja, hogy egy hatalommal bíró ember részéről a hiszti, üvöltözés, az abúzus. Ez tényleg az intelligencia magas foka.
@@mikieger6001 bárkivel -egy arcnélküli bátorkodóval főleg😛-, aki frázisokat dobál ide és azt hiszi, megkérdőjelezhetetlen. Ezt meg csak úgy itthagyom, h lásd, mennyire nincs köze az intelligencia egyik fajtájának az empátiához: “Empátia - érzelmi intelligencia: ahhoz, hogy bele tudjuk képzelni magunkat valaki más helyzetébe, képesnek kell lennünk arra, hogy megérezzük, felismerjük az érzéseit. Ez pedig érzelmi intelligencia nélkül lehetetlen küldetés. Viszont jó hír, hogy az empátia fejleszthető.” Szívesen. 😛
Köszönöm, nagyszerű beszélgetés volt! Régen nem élek Magyarországon, de vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteteni. Ilyen például a "Azt meséld el Pista" c. előadás volt, a művész úrral! Fantasztikus volt, imádtam őt előtte is, azóta is! Nagyszerű színész és nagyon szimpatikus ember! Sok sikert és jó egészséget kívánok neki!! ❤❤❤
Színészként nem nagyon tudom megítélni Mácsai Pált, mert nem járok színházba. Filmekben sem nagyon láttam. A Terápiát néztem. Abban nagyon jó volt. Úgy éreztem, teljesen magát adja. Mint embert nagyon szeretem. Nyugodt bölcsessége nagyon meggyőznő. Olyan jó hallgatni. Jó egészséget és minden jót kívánok neki és szeretteinek!
Számomra Mácsai Pál azon kevesek közé tartozik, akikről azt mondhatom, hogy ő számomra a nagybetűs EMBER. Amerikát olyan sok mindenben szeretnék utánozni a magyar emberek, ha abban megtehetnénk, hogy országunk sorsát egy színészre bízzuk, itt a megfelelő államfő.
Nagyon várom! Kivételes Színész! Terápia sorozat meg az egyik legprofibb munka amit valaha láttam. Különösen a 3.èvad tetszett! Összes Színész a karaktere maximumát hozta ki magából.
Nem lehet nem szeretni Mácsai Pált! ❤️ Néha úgy éreztem, hogy nem hiszi el, hogy mekkora tehetség és EMBER! Kadarkai Endre fantasztikus riporter! Köszönöm, hogy láthattam ezt az interjút!
Azt hiszem kijelenthetem,hogy Kadarkai rajongó vagyok,azon gondolkodom, hogy hogyan jutottam idáig, meg emlékszem amikor évekkel ezelőtt elkezdtem rá felfigyelni..😊akkor még nem volt kimondottan szimpatikus számomra,de a kérdései és ahogy elérte az interjúalanyt az nagyon tetszett.. mára már ,mint embert is nagyon megszerettem..❤️ és mindig annyira várom a következő műsort,úgy érzem,hogy számomra hívja meg ezeket a nagyszerű vendégeket...De honnét tudja,hogy kiket szeretnék látni??? Örök talány 🤔 Köszönöm szépen.❤️
Én az első telelésemen fedeztem fel. Akkor egy teljes hónap alatt mindent is megnéztem tőle, ez 7 éve volt.Aztán hajnali sétáim alatt szoktam hallgatni, de soha nem hagynék ki egy riportot sem. Nagyon intelligens férfi. Múltkor megjegyezte Bárdos András: én nem szoktam beszélni bizonyos dolgokról----de itt nálad lehetetlen "elhallgatni" dolgokat. 👏
Civil (értsd. nem művész) emberként nagyon könnyen idealizálok másokat, pláne olyanokat, akik valamilyen szinten értéket teremtenek egy számomra olyan misztikus világban, mint a színház. Mácsai Pál ilyen ember, akit néha felruházok emberfeletti képeséggekel (némi túlzással persze), ám az ilyen beszélgetések rántanak vissza a valóságba, hogy igenis mindenkinek megvannak a maga démonjai, amikkel naponta meg kell küzdeni, milyen lemondással jár, ha a szakmánkat teljes odaadással szeretnénk művelni, és ez a lemondás milyen hatással van a közvetlen környezetünkre. Erről túl keveset lehet hallani, némi érzékenyítés a színházi szakmát illetően pozitív hatással lehet a színházi emberek megbecsülésére, túl sokan gondolják, hogy létrehozni valamit a színpadon nem jár túl sok befektetett munkával. Ezt akár leírhattam volna Rudolf Péterrel való beszélgetés alá is, amelyet szintén ámulattal hallgattam. Köszönöm @Endre, hogy megismerhettem kicsit Mácsai Pál EMBERt, és nem a tökéletes, tévedhetetlen művészt. 🙂
Imádom ezt az embert, hatalmas rajongója vagyok🤤🤤 és mindig nagyon érdekel ahogy beszél, és amiket mond!💌 És igaza van Endrének , ez az ember nem öregszik!😃😃❤️
micsoda nevek jöttek ki 1984-ben a főiskoláról Kerényi kezei közül: Funtek - Kolos - Hirtling - Mácsai Pali, 1983-ban láttam Rómeóként a Nemzetiben, még főiskolás volt, szépfiú, tehetséges.... azóta követem a munkásságát, narrátori szerepben is imádom ezer közül is felismerhető hangját, orgánumát.
@@tflora Eszembe sem jutott volna szóvá tenni, ha az előző hozzászóló nem éppen ezt emeli ki, mert szerintem is piszlicsáré DOLOG, ESET, baki, ami történt.
Szeretem ezeket a beszélgetéseket,kedves Endre,mint ahogyan az Ön stílusát is. (Legyen már viszont a “felolvasnám,elmondanám” feltételes mód helyett kijelentő mód, ha úgyis megteszi akadály nélkül.)
1984 ben Gyulán a gyulai varszinhazban tobbszor neztuk meg az előadást Macsai Pál miatt, és amikor elmentunk moziba jegyet venni, és észrevettük h a sorban előttünk Ő állt a párjával, hát, remegett a terdunk nekünk csitri tinilanyoknak is a baratnőmmel. Természetesen az esti mozi helyett akkorra vettünk jegyet mikor ők, és természetesen a mögötte lévő sorba 😁. Imadtuk. Szóval igen, a nőkre nagyon nagy hatással volt - van és lesz Macsai Pál.
Nagyon jó színész, imádom az önazonosságát. Therápiát betegen néztem végig, teljesen kikapcsolt. Én meg orvosként gyerekkoromban is művész szerettem volna lenni, ma már csak festegetek.😆😅🤣
Azt a valamikori Madách Kamarás előadást,a "Teaház az Augusztusi Holdhoz"...megnézném még egyszer...30 éve volt,de ma is emlékszem rá....A varázs nem változott...köszönöm.
A 18. születésnapomra kaptam anyukámtól a jegyet a darabra, szerelmes voltam🙃 és egy fotó dedikálva,szülinapi jókívánság,és külön meghajlás a végén kicsit felém...ezt kaptam ettől a fantasztikus embertől! (Persze anyukám intézett mindent)
Aki tudja miröl ír,és miért,az nem " szégyenlős",hanem magabiztos,csaknem "nagyképűen" magabiztos,hiszen meg van győződve a tapasztalásáról!👍😘Nagyon szimpatikus Férfi,szemeit mindig csodáltam!🥰🙏( A riporter néha...rosszul kérdez!)
Nagyon tetszett! Szeretem Màcsai Pàl, sok- sok évvel ezelőtt ( sztem van màr 22-24 éve) önálló Villin estje volt kisvárosunkban. Nagyon jó hangulatú volt.
40:54 - Bocs mindenkitől, hogy megint megírom, amit gondolok, de az jutott eszembe, hogy ma láttam egy videót, aminek az a témája, hogy 2 celeb szakított egymással és az egész ország erről beszél... Nekem meg fogalmam sincs, milyen celebekről van szó és ez másoknak miért érdekes. De sanszos, hogy az a sok ember, aki a celebekkel (még ezt a szót is utálom) foglalkozik, fogalma sincs eme beszélgetésről...
Kedves Miklós! Az általánosítás nem igazságos ! Én vagyok az üdítő kivétel, mert èn kèpben vagyok a celebeket illetően is, mindenevő hírfogyasztóként, DE a tartalmas beszélgetéseket mèg jobban kedvelem ! Ellenben a celebek/influenszerek létét, működését rettenetesen haszontalannak, kártékonynak és értékvesztettnek gondolom !
Én akkor csalódtam benne hatalmasat, amikor szerelmes tinilányként, dedikált fotóra várva nem kaptam tőle választ a levelemre. Egy világ omlott össze bennem akkor. Pedig nem láttam Rómeóként, önmagáért szerettem, sőt imádtam. Azóta hanyagolom M.P.-t, de a mai napig elismerem, hogy zseniális.
Èrdekes egybeesès...a Terápia 3. èvadában a Szupervizór könyvènek cîme" A Nárcisztikus társadalom"... Egy igaz, ôsszinte ,érzékeny, intelligens,különc a Művèszúr ahogy elképzeltem. Talán emiatt...Endre bealudt most egy kicsit. Árnyéka volt önmagának esetleg kívül esett a komfortzónáján. Sajnálatos, ennél azért több volt ebben.
Megélesítette tekintetét, és képessé tette, hogy keresztüllásson a nagy szavakon, amelyek az emberek keblét dagasztják, föltárta előtte az emberek lelkét, és föltárta a saját lelkét is, tisztán látóvá tette, és megmutatta neki a világ belsejét és mindazt, ami végső soron a szavak és tettek mögött rejlik. Amit pedig Tonio látott, ennyi volt: nevetség és hitványság - nevetség és hitványság. Ekkor, a megismerés kínjával és gőgjével együtt, rátört a magányosság, mert az ártalmatlanok, a vidáman tompult agyúak körében nem tűrték meg őt, azokat megzavarta a homlokán világító bélyeg. De mind jobban és jobban megédesedett benne a szó és a forma gyönyöre, mert amint mondani szokta (és már fel is jegyezte magának), a lélek megismerése egymagában menthetetlenül mélabússá tenne minket, ha a kifejezés öröme fel nem vidítana...
Az jutott eszembe: MÁCSAI PÁL EGY NAGYON OKOS EMBER!😎🤗
2 года назад+21
Nem tudom, hogy Mácsai Pál milyen telefonbetyárnak. De arra emlékszem, hogy amikor a Merlin Színházban Jordán Tamással a Mesterdetektívet játszották, a második felvonásban legalább tíz percig nem lehetett rájönni, hogy ő játssza a harmadik szerepet. Ilyen átváltozást embertől nem láttam se előtte, se azóta.
Pedig a Hősök terén elmondott "Hej, nagyurak"-ra nyugodt lélekkel lehetne büszke és azzal kapcsolatban elégedett. Az torokszorító volt. (Még ha nem is lett következménye.)
Nem tudom, hogy láttam-e életemben emberközelibb, manírmentesebb, spontánabb beszélgetést. Mind az alany, mind a kérdező zseniális....! KÖSZÖNÖM!!!!
Soha el nem múló sármja van! 🌞
Egyetértek !!!
Ooh, igen ❤️
“Ahova a Pali belép, ott megtermékenyülnek a nők” - Máté Gábor 😂
Mácsai Pált hallgatva mindig arra jutok, hogy mennyire gyönyörű és gazdag a mi anyanyelvünk.Élmény volt minden tekintetben a beszélgetés.
Minden tiszteletem Mácsai Pálé. De jó, hogy nem orvos lett. Végre egy jól sikerült beszélgetés vele! Kadarkai Endre most is brillirozott! Nagyon szetetem az összes műsorát.
Nagyon kedvelem Mácsai Pált, mint színészt, mint rendezőt, mint színházi embert, mert azt érzem, hogy őszinte és önazonos! Köszönöm a beszélgetést, ez is nagyon jól sikerült! 👏👏👏😍😍😍
Komolyan egyszerüen nem lehet nem beleesni!❤ Gimnazistakènt làttam a Mario ès a varàzslòban❤,de màr elötte is imàdtam!❤
Minden tiszteletem Mácsai Pálé. De jó, hogy nem lett orvos! Kadarkai Endre most is brillirozott. Nagyon jó műsor volt ez is!
"Vagyok, aki vagyok, vagyok, amennyi vagyok. Az hat, vagy nem hat. Az elegendő, vagy nem elegendő. De azt forszírozni, hogy az több legyen, mint ami, az bajos."
"Az érés egy pillanat alatt történik, és rengeteg előzmény kell hozzá."
Sorra fogalmazza meg olyan szépen és szabatosan a bennem csak fel-felvillanó, cikázó gondolatokat, hogy tátott szájjal hallgatom. Itt a fókuszom rendben van. :D Elgondolkodtató ez a színész lét... Köszönöm az interjút a készítőknek, Mácsai Pálnak pedig hogy beáldozott egy kis szelet szombatot.❤️
Nagyon boldog vagyok, hogy Mácsai akit igazán kedvelek, Pogány Juditot nevezte őstehetségnek!
Mácsai örök! 😍 Szeretettel ajánlom mindenkinek az ,,Azt meséld el Pista" c. előadását (is) aki nem ismeri . Zseniális !
Én is ajánlom, imádtam. Mácsai közvetlen, okos, intelligens, tehetséges.
Katartikus élmény volt!! Mácsai Pál zseniális előadó!!
Imádom, mint szinészt , mint művészt, mint embert . Mint mindig ismét egy remek Kadarkait láttunk .
Végre egy vezető beosztású ember, aki kimondja, hogy egy hatalommal bíró ember részéről a hiszti, üvöltözés, az abúzus. Ez tényleg az intelligencia magas foka.
Sok köze nincs az intelligenciànak ehhez. Önismeret meg empàtia. Intelligencia közömbös ebben.
@@mikieger6001 az érzelmi intelligenciának szerintem van hozzá köze. Az empátia az érzelmi intelligencia része.
@@cservakagnesveronika Ès te kivel vitatkozol? 😉🤗 Apuval? 😛 Jò èszrevètelt tettèl. Tènyleg jòt. Egyetèrtek Veled.
@@mikieger6001 bárkivel -egy arcnélküli bátorkodóval főleg😛-, aki frázisokat dobál ide és azt hiszi, megkérdőjelezhetetlen. Ezt meg csak úgy itthagyom, h lásd, mennyire nincs köze az intelligencia egyik fajtájának az empátiához: “Empátia - érzelmi intelligencia: ahhoz, hogy bele tudjuk képzelni magunkat valaki más helyzetébe, képesnek kell lennünk arra, hogy megérezzük, felismerjük az érzéseit. Ez pedig érzelmi intelligencia nélkül lehetetlen küldetés. Viszont jó hír, hogy az empátia fejleszthető.” Szívesen. 😛
@@cservakagnesveronika ügyes vagy. Be tudod azt is bizonyìtani, hogy a villamoson emberek utaznak?
Előre is köszi
Köszönöm, nagyszerű beszélgetés volt! Régen nem élek Magyarországon, de vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteteni. Ilyen például a "Azt meséld el Pista" c. előadás volt, a művész úrral! Fantasztikus volt, imádtam őt előtte is, azóta is! Nagyszerű színész és nagyon szimpatikus ember! Sok sikert és jó egészséget kívánok neki!! ❤❤❤
Színészként nem nagyon tudom megítélni Mácsai Pált, mert nem járok színházba. Filmekben sem nagyon láttam. A Terápiát néztem. Abban nagyon jó volt. Úgy éreztem, teljesen magát adja. Mint embert nagyon szeretem. Nyugodt bölcsessége nagyon meggyőznő. Olyan jó hallgatni. Jó egészséget és minden jót kívánok neki és szeretteinek!
Mennyire, de mennyire tisztelem - ha lehet innen még jobban - Mácsait. Sokat kaptam most is. Köszönöm mindkettőjüknek.
Őszinte és komoly gondolatok. Köszönet! Ráadásul nagyszerű színész M. Pál!!!
"Dicsőséges nagy urak", ez egy remek műsor volt.
Micsoda nagy hatású versmondás volt! Lenyűgöző!!!
Gyönyörűen mondta a verset. Többször meghallgattam már. Nagyon nagy művész.
Jelentem, igen. Kedveljük. Nagyon kedveljük. Sőt, a remegő térdeket is kedveljük...
Múlt héten együtt vártunk a kabátjainkra a Kamrában. Csak pár mondatot beszéltünk, imádom 😊❤
Számomra Mácsai Pál azon kevesek közé tartozik, akikről azt mondhatom, hogy ő számomra a nagybetűs EMBER. Amerikát olyan sok mindenben szeretnék utánozni a magyar emberek, ha abban megtehetnénk, hogy országunk sorsát egy színészre bízzuk, itt a megfelelő államfő.
Nagyon köszönöm a műsort! Mindig is szerettem Mácsai Pált, hallgatnám még sokáig!
"Az ismertség, a hamis támogató. Aminek nem szabad bedőlni..." - zseniális. :)
ezt akartam en is kommentelni. koszonom h leirtad :)
Nagyon várom! Kivételes Színész! Terápia sorozat meg az egyik legprofibb munka amit valaha láttam. Különösen a 3.èvad tetszett! Összes Színész a karaktere maximumát hozta ki magából.
P
Ooooooooooooo
Akkor nezze meg a lengyel valtozatot szineszi munka temakorben, A szlovak is jo volt mellesleg,
Elirtam: cseh valtozat
Beállok, a hiúságot legyezők, táborába. 😍
Nem lehet nem szeretni Mácsai Pált! ❤️ Néha úgy éreztem, hogy nem hiszi el, hogy mekkora tehetség és EMBER! Kadarkai Endre fantasztikus riporter! Köszönöm, hogy láthattam ezt az interjút!
Dehogyisnem...!!!
Mitol olyan jo riporter ?
@@delabarrera7 Hogy a válaszra kérdéssel felel, olyannal, amire te sem gondoltál volna.
Kedves Endre! Kiváló beszélgetés volt megint, imádtam! Gratulálok és köszönöm😍!
Nagyon tetszett!
Szuper volt!
Kérném Pintér Bélát!
Nagyon szeretem ès tisztelem Mácsai Pált.Rendkívüli volt a terápia C .filmben.Nagyon kedvelem amikor verseket mond.
A nárcisztikus Mácsainak üzenem, hogy még mindig szuper szexi Pali! ❤️❤️❤️❤️
Mácsai for President ! Right now. With Madách tér residence. Köszönöm a beszélgetést !
Azt hiszem kijelenthetem,hogy Kadarkai rajongó vagyok,azon gondolkodom, hogy hogyan jutottam idáig, meg emlékszem amikor évekkel ezelőtt elkezdtem rá felfigyelni..😊akkor még nem volt kimondottan szimpatikus számomra,de a kérdései és ahogy elérte az interjúalanyt az nagyon tetszett.. mára már ,mint embert is nagyon megszerettem..❤️ és mindig annyira várom a következő műsort,úgy érzem,hogy számomra hívja meg ezeket a nagyszerű vendégeket...De honnét tudja,hogy kiket szeretnék látni??? Örök talány 🤔 Köszönöm szépen.❤️
Nem látod, mennyire nyájas kérdező...?
@@johngood8742 Ezt hogy érted?
@@johngood8742 Mármint ki?
@@irisztigzirt K.E.
Én az első telelésemen fedeztem fel. Akkor egy teljes hónap alatt mindent is megnéztem tőle, ez 7 éve volt.Aztán hajnali sétáim alatt szoktam hallgatni, de soha nem hagynék ki egy riportot sem. Nagyon intelligens férfi. Múltkor megjegyezte Bárdos András: én nem szoktam beszélni bizonyos dolgokról----de itt nálad lehetetlen "elhallgatni" dolgokat. 👏
Minden percét élveztem ennek a beszélgetésnek. Köszönöm.
Ott voltam a vizsgaelőadásán, fantasztikus volt már akkor. Nagyon rezonálnak a gondolatai az enyémmel. Imádom hallgatni!
Civil (értsd. nem művész) emberként nagyon könnyen idealizálok másokat, pláne olyanokat, akik valamilyen szinten értéket teremtenek egy számomra olyan misztikus világban, mint a színház. Mácsai Pál ilyen ember, akit néha felruházok emberfeletti képeséggekel (némi túlzással persze), ám az ilyen beszélgetések rántanak vissza a valóságba, hogy igenis mindenkinek megvannak a maga démonjai, amikkel naponta meg kell küzdeni, milyen lemondással jár, ha a szakmánkat teljes odaadással szeretnénk művelni, és ez a lemondás milyen hatással van a közvetlen környezetünkre. Erről túl keveset lehet hallani, némi érzékenyítés a színházi szakmát illetően pozitív hatással lehet a színházi emberek megbecsülésére, túl sokan gondolják, hogy létrehozni valamit a színpadon nem jár túl sok befektetett munkával. Ezt akár leírhattam volna Rudolf Péterrel való beszélgetés alá is, amelyet szintén ámulattal hallgattam. Köszönöm @Endre, hogy megismerhettem kicsit Mácsai Pál EMBERt, és nem a tökéletes, tévedhetetlen művészt. 🙂
Mácsai nagy szinész! nagyon tetszett a vers, a Dicsőséges nagyurak! Endre, Ő megint jó választás volt! Szépfiú még most is!
Nekem fiatalkorom óta az egyik kedvencem Mácsai Pál. Valami lelki dolog ez, nem tudnám észérvekkel magyarázni. Nagyon köszönöm az interjút!
Imádom ezt az embert, hatalmas rajongója vagyok🤤🤤 és mindig nagyon érdekel ahogy beszél, és amiket mond!💌 És igaza van Endrének , ez az ember nem öregszik!😃😃❤️
Szuper szexi ❤️, imádom.
Nagy kedvencem a Művész Úr, őszinte Ember, Kiváló szinész. Jó kis beszélgetés volt. Köszönöm
Mácsai Pál ❤️
Mácsai Pál HisztiPók❤️a Színész akit aaaaannnnyira kedvelek❤️
Szellemi óriás. Szerencsés vagyok, hogy személyesen is megismerhettem.
Jaj, de kár, hogy vége!! Még hallgattam volna!!!
Rendkívül szimpatikus színész, a népszerűsége a hitelessége.
Nagyon erdekes! Koszonom!
"Apaként hányast adnál magadnak?"
Azonnal a válasz, gondolkodás nélkül: 2-est.
Tiszteletem.
Nagyon várom a beszélgetést Kajdi Csaba , Cylával, jópofa vagy🙏🏼😊😊😊
Minden pillanata élvezetes volt, visszatapsolnám!
nagyon tehetséges.
amit még Kocsis mondott róla, azt nem írom ide.:)))
Nagyon jó beszélgetés volt , csak rövid ! Még órákig hallgattam volna ! Köszönöm ! Mácsai Pál ! Aki nem szereti , az nem is ismeri ! ❤
Nézegesd újra és újra...
@@baviki Nem tudom , hogy ez irónia volt- e? De mindegy is ! Fogom nézni , nyugodjon meg !
@@andreabezzeg8517 Én teljesen nyugodt vagyok attól, hogy te ezzel a Palival mit teszel! 😂
nagyon jó beszélgetés volt. Köszönöm.
Köszönöm szépen mindkettőjüknek.
Köszönöm,ismét egy remek beszélgetés . Hallgattam volna még .
minden pillanatát élveztem..
micsoda nevek jöttek ki 1984-ben a főiskoláról Kerényi kezei közül: Funtek - Kolos - Hirtling - Mácsai Pali, 1983-ban láttam Rómeóként a Nemzetiben, még főiskolás volt, szépfiú, tehetséges.... azóta követem a munkásságát, narrátori szerepben is imádom ezer közül is felismerhető hangját, orgánumát.
Köszönöm Endre
Hát ...ez ismét egy baromi jó beszélgetés volt. Köszi!!!
Újabb remek beszélgetés! Köszönet érte mindkét félnek!
Isteni volt! Köszönöm.
Gáti oszkárt szeretnénk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Bizóóóny, nem okozott csalódást. Köszönöm szépen.
Nagyon tetszett a beszelgetes! :) Remelem, nemsoka latom Macsai Palt vmi jo kis vigjatekban! :D
Nagyszerű beszélgetés volt!!!
Nagyon szépen köszönöm!!!!! ❤️❤️
a mamám is és én is nagyon szeretjük, köszönöm a beszélgetést
Köszönöm, nagyon vàrtam ezt a beszélgetést, nem okozott csalódást! :)
De jó ezt végre helyesen hallani egy ilyen embertől, hogy “ a fájdalom okoz “ és nem szerez ! Köszönöm szépen !
Másodszorra! Engem inkább meghökkentett, hogy mondhatta helytelenül.
@@erzsebetvarga7585 ti se hallgattátok eleget Kálmán László nyelvészműsorát... én is nyelvtannáci vagyok, de azért piszlicsárénak nem kell lenni
@@tflora Eszembe sem jutott volna szóvá tenni, ha az előző hozzászóló nem éppen ezt emeli ki, mert szerintem is piszlicsáré DOLOG, ESET, baki, ami történt.
Szeretem ezeket a beszélgetéseket,kedves Endre,mint ahogyan az Ön stílusát is. (Legyen már viszont a “felolvasnám,elmondanám” feltételes mód helyett kijelentő mód, ha úgyis megteszi akadály nélkül.)
Kedves Endre,de kellett ez az adás nekem! Köszönöm!
1984 ben Gyulán a gyulai varszinhazban tobbszor neztuk meg az előadást Macsai Pál miatt, és amikor elmentunk moziba jegyet venni, és észrevettük h a sorban előttünk Ő állt a párjával, hát, remegett a terdunk nekünk csitri tinilanyoknak is a baratnőmmel. Természetesen az esti mozi helyett akkorra vettünk jegyet mikor ők, és természetesen a mögötte lévő sorba 😁. Imadtuk. Szóval igen, a nőkre nagyon nagy hatással volt - van és lesz Macsai Pál.
Művész úr beszéli ám a butákat; nagyon jó színész volt legkezdőbb korában is !
Ő a legeslegeslegeslegjobbbbbb!!!!!!❤❤❤
Köszönöm!!!
Szerencsésnek érzem magam hogy abban a korban élek, amelyben láthatok játszani olyan színészeket, mint amilyen pl. Mácsai Pál.
Nagyon jó színész, imádom az önazonosságát. Therápiát betegen néztem végig, teljesen kikapcsolt. Én meg orvosként gyerekkoromban is művész szerettem volna lenni, ma már csak festegetek.😆😅🤣
Én is Kadarkai és Mácsai Pál rajongó vagyok!
Klassz volt ismét.
Nagyon szeretem 🤗
Nagyon jóóó!
minden percét imádtam. :)
Nagyon vártam, s tetszett. Mindig gyorsan véget ér a beszélgetés. Köszönöm a lehetőséget!
Köszönöm szépen!
Azt a valamikori Madách Kamarás előadást,a "Teaház az Augusztusi Holdhoz"...megnézném még egyszer...30 éve volt,de ma is emlékszem rá....A varázs nem változott...köszönöm.
A 18. születésnapomra kaptam anyukámtól a jegyet a darabra, szerelmes voltam🙃 és egy fotó dedikálva,szülinapi jókívánság,és külön meghajlás a végén kicsit felém...ezt kaptam ettől a fantasztikus embertől! (Persze anyukám intézett mindent)
Szerintem pedig igenis ős tehetség, legfeljebb nem kifejezetten csak, mint színész 🙂
Aki tudja miröl ír,és miért,az nem " szégyenlős",hanem magabiztos,csaknem "nagyképűen" magabiztos,hiszen meg van győződve a tapasztalásáról!👍😘Nagyon szimpatikus Férfi,szemeit mindig csodáltam!🥰🙏( A riporter néha...rosszul kérdez!)
Nagyon tetszett! Szeretem Màcsai Pàl, sok- sok évvel ezelőtt ( sztem van màr 22-24 éve) önálló Villin estje volt kisvárosunkban. Nagyon jó hangulatú volt.
Nagyon kíváncsi vagyok.
37:50 - Van is, de még mekkora! ❤
40:54 - Bocs mindenkitől, hogy megint megírom, amit gondolok, de az jutott eszembe, hogy ma láttam egy videót, aminek az a témája, hogy 2 celeb szakított egymással és az egész ország erről beszél... Nekem meg fogalmam sincs, milyen celebekről van szó és ez másoknak miért érdekes. De sanszos, hogy az a sok ember, aki a celebekkel (még ezt a szót is utálom) foglalkozik, fogalma sincs eme beszélgetésről...
Kedves Miklós! Az általánosítás nem igazságos ! Én vagyok az üdítő kivétel, mert èn kèpben vagyok a celebeket illetően is, mindenevő hírfogyasztóként, DE a tartalmas beszélgetéseket mèg jobban kedvelem !
Ellenben a celebek/influenszerek létét, működését rettenetesen haszontalannak, kártékonynak és értékvesztettnek gondolom !
Zseniális! :D
Hurrá ! Már most tudom,hogy jó lesz !!
Őszinte, elgondolkodtató interjú. Csodálattal tolt el h Endre olyan választékosan fogalmaz mindig. Köszönet az egész sorozatért!
Én akkor csalódtam benne hatalmasat, amikor szerelmes tinilányként, dedikált fotóra várva nem kaptam tőle választ a levelemre. Egy világ omlott össze bennem akkor. Pedig nem láttam Rómeóként, önmagáért szerettem, sőt imádtam. Azóta hanyagolom M.P.-t, de a mai napig elismerem, hogy zseniális.
A HBO Sajat gyartású sorozatában ,a Terápiában is fantasztikusat alakított!
Èrdekes egybeesès...a Terápia 3. èvadában a Szupervizór könyvènek cîme" A Nárcisztikus társadalom"... Egy igaz, ôsszinte ,érzékeny, intelligens,különc a Művèszúr ahogy elképzeltem. Talán emiatt...Endre bealudt most egy kicsit. Árnyéka volt önmagának esetleg kívül esett a komfortzónáján. Sajnálatos, ennél azért több volt ebben.
Megélesítette tekintetét, és képessé tette, hogy keresztüllásson a nagy szavakon, amelyek az emberek keblét dagasztják, föltárta előtte az emberek lelkét, és föltárta a saját lelkét is, tisztán látóvá tette, és megmutatta neki a világ belsejét és mindazt, ami végső soron a szavak és tettek mögött rejlik. Amit pedig Tonio látott, ennyi volt: nevetség és hitványság - nevetség és hitványság.
Ekkor, a megismerés kínjával és gőgjével együtt, rátört a magányosság, mert az ártalmatlanok, a vidáman tompult agyúak körében nem tűrték meg őt, azokat megzavarta a homlokán világító bélyeg. De mind jobban és jobban megédesedett benne a szó és a forma gyönyöre, mert amint mondani szokta (és már fel is jegyezte magának), a lélek megismerése egymagában menthetetlenül mélabússá tenne minket, ha a kifejezés öröme fel nem vidítana...
Az jutott eszembe: MÁCSAI PÁL
EGY NAGYON OKOS EMBER!😎🤗
Nem tudom, hogy Mácsai Pál milyen telefonbetyárnak. De arra emlékszem, hogy amikor a Merlin Színházban Jordán Tamással a Mesterdetektívet játszották, a második felvonásban legalább tíz percig nem lehetett rájönni, hogy ő játssza a harmadik szerepet. Ilyen átváltozást embertől nem láttam se előtte, se azóta.
Igen, az egészen zseniális volt! ❤
Nagyon szerettem amikor
gyerek meséket mondott

Igeeeeen❤😇🙏