Handballexpert
Handballexpert
  • Видео 218
  • Просмотров 153 625
Belemenés+ Székely Márton: "Aláírt szerződésem volt Svájcba, amikor megkeresett a Pelister"
Új sorozatunk, a Belemenés Plusz első vendége Székely Márton volt, Pál Tamás és Eperjesi Tibor beszélgetett vele.
Marci mesélt nekünk a kezdeti próbálkozásáról focivédőként és arról is, hogy milyen volt a balatonfüredi projekt kezdetében is részt venni. Megtudhattuk, kinek a közbenjárása kellett ahhoz, hogy Portóba, majd ahhoz, hogy Bitolába igazoljon. Marci azt is elmondta, idő kell amíg Cristian Ugalde át tudja adni a tudását csapatának, de ennek ellenére nagy célokat tűztek ki maguk elé.
Просмотров: 4

Видео

S05E10 Klub vb: Csilingel a kassza Veszprémben, mekkora a szakadék Európa után?
Просмотров 5912 часа назад
Nem hagyhattuk szó nélkül a klub vb eseményeit sem. Mit mond el ez a torna a nem európai csapatok helyzetéről? Egyiptom klubszinten is egyre veszélyesebb? Mi a helyzet a Barcával és a Magdeburggal, mit jelent ez a siker a Veszprémnek? Az adásban részt vettek: Szalóky Boldizsár, Vigh Martin
S05E08 Veszprémi hidegzuhany és győzelmet hozó Bodó bomba
Просмотров 93014 часов назад
Időben érkezett az első pofon a bakonyiaknál? Miért jut minden szezonra a mostanihoz hasonló leolvadás? A Sporting ennyire jó, vagy csak rossz napja volt a Veszprémnek? Bravúros végjátékkal tartotta otthon a két pontot a Szeged. Miben kell még előrelépnie Appelgren csapatának? Mai adásunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ, de kitekintettünk az NBI heti történéseire is. Műsort vezette Pá...
S05E08 Női kézilabda Csak a győzelem számít?
Просмотров 64714 часов назад
Górcső alá vettük a női válogatott felkészülési meccsét Románia ellen. Az összeszokottságra építő válogatott jó támadójátékkal könnyen nyert keleti szomszédunk ellen. Nem állítjuk, hogy mindent értünk a csapat kapcsán, ám komoly aggodalomra a ma látottak alapján nincs okunk. Az adásban részt vett Simon Szabolcs és Cserfalvi Karesz, a szerkesztői munkát pedig köszönjük Damsits Bencének.
S05E07 Folytassa, Kapitány! - Újabb zöld-fehér sikerek a BL-ben
Просмотров 1,4 тыс.День назад
0:00-9:45 Továbbra is hibátlan a Győr 9:45-19:55 Belealudt a meccsbe a Fradi? 19:55-32:55 Mi történt a BL-forduló többi meccsén? Hogy áll Háfra szénája Németországban? 32:55-34:45 Kinek adnánk az EHF Év játékosa díjat? 34:45-47:15 Golovin újabb négy évet kap a válogatott kispadján 47:15-1:05:39 Milyen eredmények születtek a magyar bajnokságban? Ennyire egyszerű? Végy egy jó kapust! Ezzel a felü...
S05E06 Férfi kézilabda: Veszprémi parádé, vészjósló játék a Szegednél
Просмотров 94114 дней назад
S05E06 - Veszprémi parádé, vészjósló játék a Szegednél 0:00-2:40 Botlott a Fradi, ikszelt a Csurgó - NB I kitekintő 2:40-9:40 Gyengélkedő Kielce, hibátlan Bukarest - mi történt a BL-fordulóban? 9:40-19:25 Veszprémi parádé a PSG ellen 19:25-32:00 Lyukak a szegedi védelemben. Tendencia vagy kilengés? 32:00 Mikler és a válogatott A férfi kézilabdában az elmúlt héten történt eseményeket kibeszélő a...
Buday Dániel: “Örülünk a sikernek, nagyon fontos két pont, aztán tesszük tovább a dolgunkat.”
Просмотров 25214 дней назад
A Budaörs 24-22-re győzött a Fehérvár ellen. A mérkőzés után többek között a hazaiak vezetőedzőjét Buday Dánielt kértük meg, hogy értékelje a találkozót. A hazai oldalon a mérkőzés legjobbjának választott Vártok Tamara négy gólt szerzett, az interjú során elmondta, hogy már szépen csillog a nyári junior világversenyen szerzett ezüstérem. A Fehérvár jobbszélsőjét, Szabó-Májer Krisztinát a szomba...
Buday Dániel értékelése a Budaörs győzelme után
Просмотров 7114 дней назад
Buday Dániel értékelése a Budaörs győzelme után
S05E05 Női kézilabda - Zöld fehér sikerek a BL-ben, Elek lecsapott az NB I-ben
Просмотров 3,1 тыс.14 дней назад
0:00-21:20 FTC-Podravka 21:20-35:50 Ludwigsburg-Győr 35:50-42:40 BL-mérkőzések összefoglalója 42:40-1:01:10 DVSC új igazolása és DVSC-Esztergom 1:01:10-1:15:35 Magyar női válogatott Kikkel van jóban Allan Heine és miért? Vajon túl sokat cserélt Per Johansson, vagy tudatosan keresi a legjobb csapatát? Elek Gábor beárazta az NB I-es edzőket, vagy egy szeptemberi győzelmbe nem szabad többet belelá...
S05E04 Férfi BL: Szegeden és Veszprémben is türelemre van szükség, de az irány nagyon jó
Просмотров 87021 день назад
Mai adásunkban szó volt arról, melyek azok a tippjeink, amelyek az első forduló alapján nem öregedtek a legjobban (de várjátok ki a végét!), és melyek azok, amelyek viszont jól néznek ki. Azt is megvitattuk, mi az, amiben nagy előrelépést láttunk Szegeden a Magdeburg elleni győzelem során, és annak is utánajártunk, hogy mi lehetett az oka a Veszprém kétarcúságának a berlini nyitómérkőzésen. Az ...
S05E03 Női BL: Ellentétes meccsek, magyar főszereplők
Просмотров 1,5 тыс.21 день назад
S05E03 Női BL: Ellentétes meccsek, magyar főszereplők A női BL első fordulóját beszéltük ki legújabb adásunkban. Mi történt a második félidőben a Fradival? Mikor lesz igazán formában a Győr? Mérlegen a magyarok, Háfra, Szemerey, Vámos és a többiek teljesítménye. Az adásban részt vettek: Sellei Zoltán, Vigh Martin.
S05E02 Férfi BL: Megvan az utolsó láncszem Veszprémben, mire juthat a Szeged?
Просмотров 1,5 тыс.21 день назад
Érkezünk férfi szezonfelvezetőnkkel is. Kezdésként átnéztük a férfi NB I erőviszonyait, majd rátértünk a BL-re, ahol megtippeltük a két magyar falat útját. A nemzetközi mezőny kapcsán pedig izgalmas bold prediction listával jelentkezünk! Az adásban részt vettek: Pál Tamás, Szalóky Boldizsár, Vigh Martin. A felkészülésben segített: Damsits Bence.
S05E01 Női BL: Mindegyik nagynál vannak kérdések, izgalmas szezon jön!
Просмотров 1,5 тыс.28 дней назад
Immáron hagyományos női szezonfelvezetőnkkel érkezünk. Hogy alakul át a magyar NB I? Erősödött a Győr és a Fradi, vagy lesz, ahol vezéráldozatokkal jár az átalakulás? Hogy szerepel majd a Mosonmagyaróvár, a Loki? Milyen meglepetések lesznek a BL-ben? Az adásban részt vettek: Csefalvi Karesz, Vigh Martin. A felkészülésben segített: Damsits Bence.
Párizs 2024: Dánia érinthetetlen, de ki élt a lehetőségeivel?
Просмотров 445Месяц назад
Mai adásunkban az olimpiai férfi kézilabdatorna végjátékát beszéltük ki. Kik leptek meg minket akár pozitív, akár negatív értelemben? Mik a taktikai trendek? Kitől várható kiugrás a következő években? Az adásban részt vettek: Sellei Zoltán, Szalóky Boldizsár, Vigh Martin
Párizs 2024: Befagyott erőviszonyok, norvég arany és a mieink helye a mezőnyben
Просмотров 1,3 тыс.Месяц назад
A világ rendje nem borult fel Párizsban sem. Ahogy az elmúlt években már látszott, a svéd, dán, francia, norvég négyes a mezőny előtt járt és az olimpián is érvényesítették a papírformát. Talán a magyar válogatott volt most a legközelebb ahhoz, hogy ezt felborítsa, ám ez annak ellenére sem sikerült, hogy a lebonyolítás nekünk kedvezett. Klujber Katrin megérdemelten lett az All-Star csapat tagja...
Párizs 2024: így ki lehet esni, közel voltunk a bravúrhoz
Просмотров 2,1 тыс.Месяц назад
Párizs 2024: így ki lehet esni, közel voltunk a bravúrhoz
Párizs 2024: Állva haltunk meg, ikonjainktól búcsúztunk
Просмотров 8082 месяца назад
Párizs 2024: Állva haltunk meg, ikonjainktól búcsúztunk
Párizs 2024: Ezen a meccsen mindkét csapat túl akart lenni?
Просмотров 4722 месяца назад
Párizs 2024: Ezen a meccsen mindkét csapat túl akart lenni?
Párizs 2024: Érdekes tanulságok, pozitívumok és kérdések Dánia ellen
Просмотров 2522 месяца назад
Párizs 2024: Érdekes tanulságok, pozitívumok és kérdések Dánia ellen
Párizs 2024 Kaotikus meccs, jó teljesítmény a kulcspillanatokban negyeddöntőben a mieink
Просмотров 7592 месяца назад
Párizs 2024 Kaotikus meccs, jó teljesítmény a kulcspillanatokban negyeddöntőben a mieink
Párizs 2024: a vereség ellenére büszkék lehetünk a fiúkra. Vendég: Orvos András
Просмотров 3022 месяца назад
Párizs 2024: a vereség ellenére büszkék lehetünk a fiúkra. Vendég: Orvos András
Párizs 2024: Értelmezhető bármilyen szempontból sikernek egy Angola elleni iksz?
Просмотров 4672 месяца назад
Párizs 2024: Értelmezhető bármilyen szempontból sikernek egy Angola elleni iksz?
Párizs 2024: Magabiztos siker az argentinok ellen, de miben kell még javítanunk?
Просмотров 2742 месяца назад
Párizs 2024: Magabiztos siker az argentinok ellen, de miben kell még javítanunk?
Párizs 2024: Egy klasszis születését láthattuk? Vendég: Barján Bianka
Просмотров 2,2 тыс.2 месяца назад
Párizs 2024: Egy klasszis születését láthattuk? Vendég: Barján Bianka
Párizs 2024: Szinte mindenben javulni kell, de ez egy első meccs volt! Vendégünk: Éles József
Просмотров 4912 месяца назад
Párizs 2024: Szinte mindenben javulni kell, de ez egy első meccs volt! Vendégünk: Éles József
Párizs 2024: közel, de mégis távol, avagy a franciák elleni meccsről beszélgettünk
Просмотров 6212 месяца назад
Párizs 2024: közel, de mégis távol, avagy a franciák elleni meccsről beszélgettünk
Bíró Blanka: “A keddi mérkőzés nagyon pörgős volt, ott tényleg nagyon büszke voltam a lányokra”
Просмотров 3132 месяца назад
Bíró Blanka: “A keddi mérkőzés nagyon pörgős volt, ott tényleg nagyon büszke voltam a lányokra”
Mikler Roland “Nem kell ezt túlmisztifikálni, mert ott is csak kézilabdázni kell”
Просмотров 4272 месяца назад
Mikler Roland “Nem kell ezt túlmisztifikálni, mert ott is csak kézilabdázni kell”
A második hely is szép, de a lényeg, hogy mi lesz a következő években
Просмотров 7723 месяца назад
A második hely is szép, de a lényeg, hogy mi lesz a következő években
Miért egyenlőtlenek a csoportok évről évre?
Просмотров 1,5 тыс.3 месяца назад
Miért egyenlőtlenek a csoportok évről évre?

Комментарии

  • @gabornagy3888
    @gabornagy3888 День назад

    Egy pillanatra azt hittem Kådår elvtårs van a kepen 😂

    • @Handballexpert
      @Handballexpert День назад

      @@gabornagy3888 és tényleg 😄 ikertornyok 😄

  • @fegyveresbalazs
    @fegyveresbalazs 6 дней назад

    Egyet nem értek...ezek a emberek mit elemeznek amikor soha senki közük nem volt nagy részének sportághoz...?!Én se építem meg Lánchídat...nem értek hozzá..!!!Ez elgondolkodtató..

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 6 дней назад

      @@fegyveresbalazs ki mondta, hogy bárki bármit elemez? Illetve melyik résszel nem értesz egyet?

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 6 дней назад

      @@fegyveresbalazs egyébként én a magam nevében beszélek: Sellei Zoltán vagyok, a sportban két diplomával, az egyik a sportágban. 21 éve vagyok edző, három országban dolgoztam, kettőben első osztályban. Van egy insta oldalam edzőknek 109 ezer követővel. Az oldalainkat több tízezer ember követi. Ki beszélgessen a sportágról? Elgondolkodtató inkább, hogy bár Lánchidat nem építesz, játékvezető vagy. Ahhoz értesz? A különbség, hogy te pénzt kapsz érte, mi pedig hobbiból csináljuk

  • @tutajosnemurhajos
    @tutajosnemurhajos 7 дней назад

    Tetszik, vagy nem ez a realitás, nézhetetlen volt női válogatott produktuma az olimpián. Nem volt koncepicó, sem a védekezésben, sem támadásban. Most sincs, a válogatási elvek alkalmával. Viszont van kuss és nulla közeli kommunikáció.

  • @gacsizalan
    @gacsizalan 8 дней назад

    Én azért nem értek egyet a rájátszással két szereplővel, mert amíg mind a két bajnokságban kiemelkedik két csapat a mezőnyből, egy külön döntő teljesen feleslegessé tenné az alapszakakaszt. Alapvetően az a korrekt, ha a teljes bajnokság eredményét az összes meccsel figyelembe vesszük, mert az a többi csapattal szemben sem fair, ha ez a szezon végén a kukában landol. Például 2018-ban a Szeged és 2019-ben a Veszprém is egy olyan bajnokságot nyert meg, ahol az alapszakaszban sehol nem voltak (a Szeged emlékeim szerint még a Budakalásszal is csak döntetlenre ment), de az a két meccs teljesen felülírta a szezont, akárcsak a nőknél 2015-ben a Ferencváros győzelme.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 8 дней назад

      @@gacsizalan ez jogos, de így meg kétszer is volt gólkülönbség verseny.

  • @Xirnoxhun
    @Xirnoxhun 11 дней назад

    Mindig érdekes azokat a fejtegetéseket hallgatni, melyek a mi lesz ha nem védenek ilyen jól a Győr (vagy más magyar csapat) kapusai felütéssel indulnak. Előre megy az aggódás. Most és az előző körben is legalább olyan jó teljesítmény volt az ellenfél kapujában is. Azaz ott semmiféle előny nem keletkezett.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 11 дней назад

      @@Xirnoxhun jogos. Bár írt nyilván én arra gondoltam, hogy ha Győrben esetleg elmarad, az ellenfélnél meg meglesz. De remélhetőleg, csak én aggódom túl 🤞

    • @Xirnoxhun
      @Xirnoxhun 11 дней назад

      @@Handballexpert Persze, értem én is. Ez egy évek óta rendszeresen előjövő aggódás, csak itt tudtam rá reagálni, tv-műsorban nem😀 Pedig olyan szívesen meghallgatnám a fordítottját is. Jó-jó, nyertünk hárommal, de ha majd az ellenfél kapusa nem véd így, mennyivel nyerünk? Ugyanannyi esély van rá.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 11 дней назад

      @@Xirnoxhun jogos észrevétel :)

  • @mladenarsenijevic1685
    @mladenarsenijevic1685 11 дней назад

    egyenlőre úgy tűnik ,hogy a két magyar csapat kerete bőven kiemelkedik a Bl mezőnyben.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 11 дней назад

      @@mladenarsenijevic1685 egyetértünk 🤞🤝

  • @ZsoltHorváth-f4b
    @ZsoltHorváth-f4b 12 дней назад

    Kicsit túltoltátok a Szeged szarozást

  • @fekajo2
    @fekajo2 12 дней назад

    Értem én, hogy veszprém drukkerek vagytok, de akkor csináljatok inkább veszprém podcast-et. Minden egyes alkalommal a veszprém a legnagyobb ász, a Szeged pedig csak úgy van.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 12 дней назад

      @@fekajo2 akkor rosszul érti :) nincs erről szó

    • @fekajo2
      @fekajo2 12 дней назад

      Érdekes módon a veszprém minimális kritikát kap csak, a Szeged pedig egy győzelem után is inkább csak kritikát kap, és ez nem először fordul elő. Nem lehetne, hogy pártatlanul "szakértsetek"?

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 12 дней назад

      @@fekajo2 én nem voltam most venne az adásban (Sellei) de a kollégák egészen biztosan törekednek arra, hogy korrektül es egyenlő mértékben ítéljék meg mindkét csapatot. Hogy esetleg ez máshogy jöhet át, az lehetséges. Igyekszünk javítani

  • @tamastakacs2719
    @tamastakacs2719 13 дней назад

    Őőőőő , nem rossz de őőőőő, sok magyartalan mondat , “ műsorvezető “ őőőő erre figyeljen oda

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 12 дней назад

      @@tamastakacs2719 igyekszünk! Köszönjük az észrevételt!

  • @gyorgyhegedus9523
    @gyorgyhegedus9523 13 дней назад

    Szégyen ez a sok nyögés! Rossz hallgatni ezt a két “szakértőt”.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 13 дней назад

      @@gyorgyhegedus9523 szerencséje az úrnak, hogy senki sem kényszeríti, hogy hallgassa ;) Van tartalmi észrevétel is?

    • @tamastakacs2719
      @tamastakacs2719 13 дней назад

      Rettentő kellemetlen

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 13 дней назад

      @@tamastakacs2719 köszönjük az észrevételt. Minden vélemény számít. Igyekszünk javítani rajta 🤞

  • @Handballexpert
    @Handballexpert 14 дней назад

    💪

  • @csabapalasti-annabring8557
    @csabapalasti-annabring8557 14 дней назад

    Mi az, hogy nem jó a Szegednél az irány? Egy kezdődő projekt legelején 1 hónap közös edzés után, 2 góllal nyerni a Magdeburg ellen otthon, 1 góllal kikapni Barcelonában a világlegjobb csapata ellen idegenben nem tudom mi ha nem elfogadható, úgy beszéltek az egészről mintha Barcelonába nyerni járna bárki is, vagy elvárás lenne bárkitől is, hogy ott nyerjen... Szerintem igenis pozitív a kép, van tartása a csapatnak, Bodónak piszok jót tett az edzőváltás, amin változtatni kell az Garciandia és Mackovsek lövőszázaléka, mert rajtuk ment el a meccs az első félidőben.

  • @tutajosnemurhajos
    @tutajosnemurhajos 16 дней назад

    Tehát cserfalvi, a legfőbb kiárusító.

  • @krogertonio6145
    @krogertonio6145 19 дней назад

    Elhangzik, hogy egyetlen jó meccs alapján még ne követeljük be Faragó Leát a válogatottba - majd elkezditek bekövetelni Faragó Leát. :) "És még sokan mások", de más konkrét név nem hangzik el (Kisfaludy-n kívül), nem csoda, mert NINCSENEK. Annyit mondjunk még el, hogy a kerethirdetés talán egy bajnoki forduló után történt (a Debrecen-Esztergom meccs ELŐTT), így pillanatnyi formákat nehéz lett volna figyelembe venni. Klivinyi szerintem csak pihenőt kapott, ha nem így lenne, behív helyette valakit (persze ez sincs lekommunikálva, így ez csak tipp a részemről). A három játékos, akiért "nem hullajtanánk krokodilkönnyeket", talán Albek, Bordás és Kácsor. Albek tényleg nincs formában, de valójában kit lehetne még behívni jobblövőben? Beállóban sem sokakat. OK, Kisfaludy-t, de közben az is elhangzik, hogy olimpiai ciklusban kellene gondolkodni, de mintha ebben a kérdésben még Ti sem döntöttetek volna. Balátlövőben lehetne (talán) mást is próbálni, ez igaz. Elképzelhető, hogy a későbbi felkészülési meccseken ez megtörténik. Nekünk a hazai Eb-től függetlenül sem feltétlenül kell új csapatot építeni, mert a válogatott játékosok jó korban vannak, a többségben bőven benne van még egy olimpiai ciklus. Egy-két embert lehetne cserélni, de őket sem kor, hanem forma alapján.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 19 дней назад

      @@krogertonio6145 neem. Én direkt kitérek rá, hogy nem csak egy meccs miatt, hanem a tendencia miatt :)

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 19 дней назад

      @@krogertonio6145 többiben egyetértünk 🤞

    • @krogertonio6145
      @krogertonio6145 19 дней назад

      @@Handballexpert Milyen tendencia?

    • @GyurkoM
      @GyurkoM 19 дней назад

      Kisfaludy-t én is jobbnak tartom, mint Bordást, de tényleg el kellene dönteni, hogy olimpiai ciklus, vagy mindent a részben hazai EB-ért. Egyikkel sem lenne baj, de legyen tiszta, hogy figyeljetek, ez és ez van. Albek szerintem hosszabb ideje nem mutat (ha mutatott valaha is) válogatott formát. Sajnos azonban kevés az a merítés, akit be lehet hívni. Ok, hogy valaki egy Kisvárda/MTK/Vasas ellen jól játszik, de az fizikumban simán jelentheti azt, hogy 25-30 percet bír max. Persze egy válogatottban van csere, és fontos a forgatás, de BL szintű erőnléttel rendelkező játékosaink száma erősen korlátozott. A kommenttel amúgy maximálisan egyetértek!

    • @krogertonio6145
      @krogertonio6145 19 дней назад

      @@Handballexpert Egyébként akik most Faragó Leát követelik be, néhány hónapja még Szabó Ninát követelték, előtte Csíkos Lucát, előtte Juhász Grétának kellett volna többet játszania... Ha a kapitány így működne, minden összetartásra a fél válogatottat lecserélhetné, mert hát elég kevesen mutatnak stabilan jó formát. Aztán csodálkozunk, ha 0 összeszokottsággal 0 eredmény van. Az elmúlt években pont azzal léptünk előre, hogy kialakult egy stabil mag. Ehhez a kb 10-12 emberhez lehetne még találni kettőt-hármat. Ha Faragó stabilan jó lesz a bajnokságban, akkor - mivel hiányposzt -, be lehet majd hívni. Mondom ezt úgy, hogy egyébként nem vagyok a rapid behívások híve, nem csak egy jó meccs, hanem még egy jó hónap után sem feltétlenül...

  • @tutajosnemurhajos
    @tutajosnemurhajos 19 дней назад

    Látom kiverte hype a főcímben a biztosítékot. A debreceni és váci keret sokkal gyengébb lett a tavalyhoz képest. Az is lehet, hogy a Movár is alul marad a MOL-lal szemben, akiket persze ti ebben az összevetésben eeelek gabinak hívtok. Kinek mi.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 19 дней назад

      @@tutajosnemurhajos az én tippem szerint egyszer az Esztergom legyőzi az Óvárt. Persze ha nem szedik össze magukat. Nyilván nem minden Elek, ezért is mondtam, hogy nem árazza be szerintem ez a győzelem a magyar edzoket. (Sellei)

    • @tutajosnemurhajos
      @tutajosnemurhajos 19 дней назад

      @@Handballexpert Kizárni nem lehet ennek a lehetőségét sem, igazán a nemzetközi porond lehet az érdekes, ha esztergomi projekt, mivel közdtutott, hogy a váci és debreceni klubok esetében is a pénz hiányzott leginkább ezekhez, amit a MOL vélhetően odaad gabinak. És a két kek után megint gabinak, mivel a népligeti hype volt az, amelyik szerint siófoki második számú kupa, nem volt kupa, mivel kevés volt náluk a magyar. Kommunikálták ezt anno kifejezetten agresszíven, csakis a neten.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 19 дней назад

      @@tutajosnemurhajos 🤝

    • @cskaresz87
      @cskaresz87 19 дней назад

      A Loki hol, melyik poszton gyengült az irányitót leszámitva? A két lövő szerintem előrelépés egyértelműen és Ryde-vel a kapuban is jobbak lesznek. Vác esetében nehéz megmondani: Csernyánszky jó dolgokat mutatott, Juhász és Csikos azért nem rosszak ballövőben. És hogy a Lokinak a pénz hiányozna a nemzetközihez. Ha valami, akkor pénz van, BL-re készült ez a keret, az EL-ben reális lehet a F4 is, mint cél. (Karesz)

    • @GyurkoM
      @GyurkoM 19 дней назад

      @@cskaresz87 én sem látom a Loki gyengülését, azt viszont igen, hogy ez nem BL csapat. Mondjuk az is igaz szerintem, hogy az elmúlt évek talán leggyengébb BL mezőnye az idei.

  • @endrekodobocz
    @endrekodobocz 19 дней назад

    Albek , Klivinyi , Kácsor ők nem válogatott játékosok , vannak nagyon jó játékosok akiket GOLOVIN nem hÍv be. Szerintem GOLOVIN sem alkalmas egy válogatott vezetéséhez. Mert nem eredmény az amit ő mutatott .

    • @tutajosnemurhajos
      @tutajosnemurhajos 19 дней назад

      Kácsor bőven válogatott szint. Főleg úgy, eb-n vb. 8-10-re vagyunk jók, ami olimpián kb a 6. hely.

    • @GyurkoM
      @GyurkoM 19 дней назад

      Egyetértek, Klivinyi és Albek valóban felejtős, ahogy pl. Bordás is. A szomorú az, hogy kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány BL kompatibilis mezőnyjátékosunk van, a többi sajnos egységesen kevés az európai TOP6-8-hoz. A célok a tudással nincsenek összhangban. Az olimpia kapcsán is elfelejtik, hogy az oroszok kizárása erősen hozzásegített ehhez, mert automatikusan -1 hely MINDEN versenyen, ha ott vannak az oroszok.

    • @tutajosnemurhajos
      @tutajosnemurhajos 19 дней назад

      ​@@GyurkoM Szvsz az a tény sokkal kiábrándítóbb ennél, hogy Klujber védekezésben nulla és összejátékban is jó indulattal közepes. És ezzel a szettel be lehetett kerülni az allstar csapatban.

    • @GyurkoM
      @GyurkoM 19 дней назад

      @@tutajosnemurhajos "ezzel a szettel be lehetett kerülni az allstar csapatban." Igen, és? Ez minősíti akkor a teljes női mezőnyt.

    • @tutajosnemurhajos
      @tutajosnemurhajos 19 дней назад

      @@GyurkoM De leginkább Klujber nem csinál emiatt a honi válogatottban nyarat.

  • @endrekodobocz
    @endrekodobocz 19 дней назад

    A FRADIVAL kapcsolatban már mint a női kézilabdával , ez a segédedző halvány gyenge ehez a jelenlegi csapathoz , és valahol hátrányt fog jelenteni . A rotálásban szemmel láthatóan gyenge az elgondolásai , minél hamarabb egy komoly edző szükséges mert ez egy erős csat ehez erős edző szükséges , Hejne persze maradhat továbbra mint segéd edző . Hajrá FRADI .

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 19 дней назад

      👍

    • @ssomtom
      @ssomtom 19 дней назад

      Azért a rotálás is csak úgy működik, ha minden pályára lépő közel azonos szintet hoz. Láttunk már olyat, hogy ment a játék, sorcsere, visszajött az ellenfél, és már a kezdősor is bajban volt, mert sokat ültek a "rotálás" miatt, és már nem voltak olyan jók, mint a meccs elején.

    • @tutajosnemurhajos
      @tutajosnemurhajos 19 дней назад

      Nem látom, hogy mi a probléma, akkor nem nyeritek meg a bl csoportotokat, ha nem akarjátok. Nagyon gyenge. Ahonnan a négy is inkább elvárás, mint nem. 3 csapat emelkedik ki a női bl mezőnyéből, az egyik sajnos a népligeti jobb lib.

    • @GyurkoM
      @GyurkoM 19 дней назад

      Heine az a Hejne. Egyet minden tudós elfelejt, ez NŐI SPORT: Tetszik, nem tetszik, akkor is az lesz. Huszonötezredik szempont a tudás. Ha nem vagy nekik szimpi, lehetsz te Sir Alex Ferguson is, akkor is megba.....tál. Mikor fogjuk már fel, hogy nem számít. Nem racionális. Ha szimpi vagy nekik, meghalnak érted a pályán. Ha nem, mész a levesbe mint Albertsen. Ez ennyi, nem több. A "zseniális" Ambros Martin leégett a spanyol válogatottal. Akkor vagy nem zseni, vagy nem ezen múlik. Melyik? Kókler vagy tényleg érzelmek kérdése? Pedig többszörös BL győztes. Fogjuk már fel végre könyörgöm, ez 99,99% érzelem, és 0,01% szaktudás. Heinét bírják, ez több, mint bármilyen "nagy koponya". Ez ennyire roppant egyszerű. Köszönjük, NEM KELL MÁS. Szerencsére ezt nem kommentelők fogják megmondani. Egyszer mondjuk azt is szívesen meghallghatom, hogy ki a komoly edző, egész nagy összegben mernék fogadni, hogy 15 másodperc alatt szedem darabokra a nagy edző listát tisztességgel, érvelve. Hagyjuk már ezt a szöveget, rém gyenge. Heine amúgy az MK döntőn elég szépen kioktatta a hasonlóan zseniális Kirkelyt. Ez is tény.

    • @tutajosnemurhajos
      @tutajosnemurhajos 19 дней назад

      @@GyurkoM Azért ez női sport duma inkább csak a mundér oldaláról nézve állja meg helyét. A mezőnyből kiemelkedő 3 válogatott oldaláról nézve sokkal kevésbé igaz. Náluk sokkal stabilabb a produktum. Ott állja meg nők felkiáltás helyét, ahol az egy évtized után esélytelenként, egy megtizedelt Metz-en sikerül valahogy túljutni. Tévedésből. Ugyan ez a megfúrják, duma is. Nagyon magyaros, vagy ezzel azt akarod mondnai, hogy a skandináv női kézilabdázók úgy fúrnak meg edzőket, hogy azért közben érmet visznek haza, és láss csodát a végén még az edző is helyén marad? Ez esetben igaz. elek, azért nem az, ezt azért szögezzük le, és ezt nem csak én mondom, hanem a eredményei is alátámasztják. Több mint tíz év alatt egy négy, úgy, hogy kb 10 évig igazolhatott mértékadó játékosokat. Itton pedig nem nyerhet mindig ugyanaz. Kifejezett szándék mutatkozik erre, férfi-női szinten egyaránt. Válogatott eddigi legsötétebb időszaka tartozik az ő népligeti sorához. Összegezve a mundér becsületét védő dumátok az. Mivel nincs mit.

  • @kunkunca
    @kunkunca 19 дней назад

    SzarfRatyi

  • @kunkunca
    @kunkunca 19 дней назад

    Egészen elképesztő, amit a média leművel. A szegecs az isten, a szegecs a bajnok, a szegecs a világ legjobb csapata, mert megverte hazai pályán az előző Final 4 4. helyezettjét. A Veszprémről, akik megverték idegenben a Berlint, akik btw pár napja a Magdeburgot is agyonverték, egy büdös szót sem írnak. Szánalmas szegecs MKSZ.

  • @kunkunca
    @kunkunca 19 дней назад

    Egészen elképesztő, amit a média leművel. A szegecs az isten, a szegecs a bajnok, a szegecs a világ legjobb csapata, mert megverte hazai pályán az előző Final 4 4. helyezettjét. A Veszprémről, akik megverték idegenben a Berlint, akik btw pár napja a Magdeburgot is agyonverték, egy büdös szót sem írnak. Szánalmas szegecs MKSZ.

  • @gergelytarjani5175
    @gergelytarjani5175 22 дня назад

    Wisla Plock a FF-ba? mi alapján? azért annyira nem erősödtek sztem,pl egyelőre j2 posztjuk elég lyukas...psg kerete sztem elég erős, mondjuk egy edzőcsere nem ártana...Bfüred kerete eléggé átalakult,gyengültek is sztem,bár az érkező külföldieket még nem láttam játszani, de még ígyis erős a keretük(bár edző poszton egy 0km-es edző),én a 6.-8. helyre tippelném őket...bold prediction:(bár ezt én annyira nem gondolom annak) a plock nem lesz a csoportjának az első 4 helyezettje között se...

  • @fekajo2
    @fekajo2 26 дней назад

    Ha Cindric fiatal (31), akkor Gottfridsson, aki 1 évvel idősebb (32), miért is öreg??? Cindric sokkal sérülékenyebb, mint Jim.

    • @boldizsarszaloky6407
      @boldizsarszaloky6407 26 дней назад

      Nem mondtuk Cindrićre, hogy fiatal, pont a két irányító közti párhuzammal vezettük át a beszélgetést a Tisza partjáról Veszprémbe.

    • @fekajo2
      @fekajo2 26 дней назад

      31:09-nél elhangzik, hogy "nagyon fiatal" 😂😂😂 Gottfridsson meg "hát 33 lesz mire jön Szegedre, az már öreg". Beszélünk 1 év korkülönbségről. Ezek szerint akkor én is öreg vagyok (33). :D Gratulálok.

    • @boldizsarszaloky6407
      @boldizsarszaloky6407 25 дней назад

      @@fekajo2 Ha ki is szaladt Tomi száján az említett mondat, az egész beszélgetés fonala az volt, hogy mennyire hasonló a két szituáció a két nagy csapatnál. Köszönjük a meglátást, legközelebb jobban oda fogunk figyelni, hogy senki ne vádoljon minket age-shaminggel.

  • @AAnna-gr2qd
    @AAnna-gr2qd 27 дней назад

    Jim svéd, nem angolszász, ezért a keresztneve helyesen ejtve Jim (jével) es nem Dzsim.

    • @boldizsarszaloky6407
      @boldizsarszaloky6407 26 дней назад

      Valóban, nehéz rá átállni, de igyekszünk💪🏽

    • @tamaspal559
      @tamaspal559 26 дней назад

      Jogos az észrevétel! Elnézést kérek én is érte! Köszönjük az észrevételt!

  • @jozsefdenes2650
    @jozsefdenes2650 27 дней назад

    A játékosok szerintem a következő dolgok függvényében igazolnak egy csapathoz. Edző, pénz, tervek, bajnokság. Tehát. Szegeden van edző (páros). Pénz akad. BL-ben lehet játszani. A bajnokság pedig nem olyan durva mint a bundás. 30 felett ez utóbbi sokat nyom a latban. Ha minden összeáll, utána jöhetnek a fiatalok is, főleg ha vonzó, top szintű a klub.

    • @boldizsarszaloky6407
      @boldizsarszaloky6407 26 дней назад

      Kíváncsian várjuk, Oli Mittúnról már jönnek a pletykák, ő már a fiatal, nagyon nagy tehetség kategóriája

  • @csabapalasti-annabring8557
    @csabapalasti-annabring8557 27 дней назад

    Csak mondom, hogy Ilics is pl 32 évesen igazolt Veszprémbe srácok a Kieltől és hány évig volt top szinten még Ilics, ne írjátok le Gottfridsont...

    • @boldizsarszaloky6407
      @boldizsarszaloky6407 26 дней назад

      Nem írtuk le Gottfridssont, de annyi különbség azért van a két igazolás között, hogy a svéd az elmúlt években (kb. a magyarországi Eb óta) folyton sérüléssel bajlódik. Mindenesetre nagy fogás a Szegedtől, ahogy elmondtuk, összességében egyértelműen pozitív igazolás.

    • @robertblasko7632
      @robertblasko7632 26 дней назад

      Egyet értek! Veszprém drukkerként amikor olvastam illetve hallottam a hírt, miszerint Gottfridson Szegeden folytatja jövőre, hát hogy is mondjam, Veszprém drukkerként meginogtam egy kicsit.Egy biztos, hogy a 2025/26-os szezon finoman szólva is izgalmas lesz, ami a bajnokságot és a magyar kupát illeti.😎

    • @tamaspal559
      @tamaspal559 26 дней назад

      Nem gondolom, hogy leírtuk. Annyi különbséggel, hogy Gottfridson az elmúlt 2-3 évben több alkalommal volt sérült, ami valószínűleg a sorozatterhelés, illetve most már a kora számlájára is írható (illetve a kettő együtt). Azt is elmondtuk, hogy sokan azért igazolnak a Bundesligából Magyarországra, mert jóval kisebb terhelésnek kell megfelelni, így a játékos egészségi állapota kímélve lesz ezáltal. A hasonlat jó! 🙂

  • @krogertonio6145
    @krogertonio6145 27 дней назад

    Sem a Költőt, sem Johanssont nem fogják elküldeni, főleg nem mindkettőt: ez valami provokatív hsz-generálási szándékkal megfogalmazott vélemény volt? ;) Mindkettő keret baromi erős és mély. Ha valaki megsérül, talán Malesteint meg Cvijicset leszámítva, csúnyán hangzik, de valójában akkor sem történik szinte semmi (csapat szinten, egyénileg nyilván sajnálatos). Győr kerete is mély. Itt, ha a normális edzések, fizikai felkészítés megvan, a lányok csak egyéni képességekkel bejutnak minimum a legjobb 8-ba. Onnan már persze számít az edző, de mindketten megszilárdították a helyüket, az egyikük magyar bajnoki és kupagyőzelemmel, a másik pedig BL-címmel. Őszintén szólva nem nagyon látom magam előtt, hogy akár a Fradi, akár a Győr ne jutna be a csoportjában az első kettőbe, ezáltal ne lenne meg nagy valószínűséggel a Final Four is. A bajnokság meg a kupa pedig valószínűleg el fog oszlani, tehát senki sem fog cím nélkül maradni (ahogy tavaly sem maradt). Nehezen tudnék érveket felsorakoztatni amellett, hogy az edzők repülnének: hogy a keretek sokat változtak, az szerintem nem valid érv, mert szinte az összes BL-csapatnál jelentős játékosmozgás volt (Metz, Brest, CSM, Vipers, Ludwigsburg, satöbbi...) Ahol nem, az az Esbjerg, de ott meg az edzőt cserélték le.

    • @martinvigh9750
      @martinvigh9750 27 дней назад

      Bold prediction, ahogy fel is vezettem, félig komoly bevállalós tippek. Én mindkét csapatnál el tudok képzelni olyan forgatókönyvet, ami után szóba kerülne az edző felelőssége, de egyelőre valóban kisebb erre az esély.

  • @gaborlaufer8640
    @gaborlaufer8640 28 дней назад

    Szóval a Fradi össze-vissza igazolt. Nos, én nem vagyok expert, csak egy egyszerű szurkoló, de akkor, ahogy én látom az igazolásainkat: - Glauser: a világ egyik legjobb kapusa, előtte pedig lesz két francia a mezőnyben, akiket jól ismer és védekezésnél ez pluszt fog jelenteni. Az pedig, hogy hárman vannak, csak papíron igaz, mert Bíró Blanka sem a felkészülési meccseken, sem az első bajnokin nem volt ott. Már tavaly ment a pletyka, amit ti is megemlítetek, hogy babázni fog, így pedig rögtön két kapus az a három. Mellesleg, ha volt poszt, ahol teljesen jól megvoltunk, az pont a kapus, így nyilván nem hoztunk volna oda feleslegesen senkit, csak azért, hogy üljön a padon. Mi nem az audi vagyunk, ha már Glauserról van szó. ;-) - Kanor: támadni és védekezni is kiválóan tudó balátlövő. Más típusú játékos, mint Bölk, így pont, hogy a variációs lehetőségek bővülnek vele. Itt is felmerülhet a kérdés, hogy minek hoztuk, hiszen Bölk mellett ott van Zácsik Szani. Igen, egy kétgyerekes anyuka, akinek többször műtötték a vállát és a térde még normálisan rendbe sem jött. Az is lutri, hogy fog ő-e még azon a szinte játszani, mint előtte. Gondolom, ezek után azért annyira nem meglepő Kanor leigazolása. - Dmitirjeva: kiváló irányító, akinek a posztján ugye ott van Lekics és Simon Petra. Nos, előbbi egy 40-hez közelítő irányító, akit nem lehet kizsigerelni, utóbbi meg egy 19 éves, szinte még gyerekkorú kislány, aki csak nemrég csöppent bele az ilyen szintű játékba. Ha csak ketten lennének és ne adj Isten, valamelyikük megsérül, vagy beteg lesz, na, az lenne az igazi lutri. - Maszlova: ezt meg szerintem magyarázni sem kellene. Keti tavaly is egyedül volt a posztján és csoda, hogy bírta végig a szezont. Ez már az ultimate lutri kategória volt és ilyen szinte hazardírozni még egyszer nem lehetett. Maszlova egy magas, iszonyú erős testfelépítésű átlövő, aki aztán végképp teljesen más stílus, mint Klujber, így a variációs lehetőségek itt aztán főleg bővültek. Ezek után azt mondani, hogy csak igazoltunk négy jó játékost, osztjóvan, azért elég erős túlzás. A média által körberajongott audi kapcsán elmondtátok, hogy nem biztos, hogy hülyék irányítanak minden klubot, így lehetne feltételezni azt, hogy talán a Fradinál is tudják, hogy mit miért csinálnak. Ami pedig a szurkolókat illeti: nos, nem áll szándékomban mindenki nevében beszélni, de ne abból induljunk ki, hogy a fórumokon van egy-két elégedetlenkedő (főleg nyugdíjas), aki nem tud Elek Gábor és a szinte ifi korú Fradi nélkül létezni. Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy mi Fradisták, majd tapsikolunk annak, hogy soha nem nyerünk semmit és nem jutunk sehová, csak építjük a fiatalokat, aztán ha csettint egyet a cukrosbácsi a Kisalföldön, akkor már viszik is a játékosainkat, mi meg kezdünk elölről mindent. Hogy magamból induljak ki: nagyon sokáig magyar-párti voltam, csak hát a Lukács, Háfra, Schatzl meg Faluvégi után némileg átértékel ezt-azt a szurkoló is. A Ferencváros egy 125 évnyi múlttal, történelemmel és tradíciókkal bíró sportegyesület, és nem azért vagyunk, hogy játsszuk a nevelőklubot, örökkön-örökké alárendelve az érdekeinket másoknak. Ezt felismerte a klubvezetés és a szurkolótábor is. Ami pedig a szezont illeti: nem látok a jövőbe és nem jellemző rám az öntelt arrogancia sem, így nem tudom, hogy a jelenlegi keret milyen eredményeket fog elérni, csak remélni tudom, hogy a lehető legjobbakat, de inkább azt érzem, hogy bizonyos emberek és körök inkább azt szeretnék, afféle előre kivetített vágyálomként, hogy a Fradi elbukjon.

    • @martinvigh9750
      @martinvigh9750 28 дней назад

      Szia! Először is köszi a hallgatást, a kommentet, az értékes észrevételeket. Most nincs időm visszahallgatni az egész adást, de emlékeim szerint nem mondtunk olyat, hogy a Fradi össze-vissza igazolt, csak azt, hogy azzal, hogy négy valóban remek játékos érkezik, még nem biztos, hogy rögtön szinteket ugrik a csapat (azt meg konkrétan elmondtuk ott is, hogy ahol hárman vannak, lehet baba a képben). Ezeket rendszerbe kell illeszteni, ami kemény edző feladat, és nem tudjuk, Heine erre képes-e. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, nem láttuk még ezen a szinten. A megítélés kapcsán nem volt lehetőségem reflektálni, mert ugrortunk a következő témára, de egyébként én inkább veled értek egyet, ha nem menne át ez a folyamat, már láttuk volna jeleit a foci kapcsán.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 27 дней назад

      @@martinvigh9750 🤝

  • @gergelytarjani5175
    @gergelytarjani5175 28 дней назад

    bold prediction#1: ETO - Fradi BL döntő lesz, bold prediction#2: A Vjahirevával erősítő Breszt megnyeri a BL-t(fogadóirodáknál ez utóbbira 50-szeres szorzó van)

  • @codi19930605
    @codi19930605 28 дней назад

    Besszer Borbálával már szerződést bontott a Vác.

  • @karolyzagyva2916
    @karolyzagyva2916 Месяц назад

    Csodálatos combok?

  • @Laszló-m9b
    @Laszló-m9b Месяц назад

    ✌️✌️💪

  • @istvanlenard1555
    @istvanlenard1555 Месяц назад

    mi a dán titok? talán az, hogy a kézi a nemzeti sportjuk, az is, hogy a dánok tudják hogy a minőség a végzett munkával egyenes arányban van, és végül de nem utolsósorban a dán bajnokságban főleg dánok játszanak, így a dán tehetségeknek nem kell alárendelt szerepet játszaniuk, mint pl. a magyar bajnokságokban ( mind a nőknél, mind a férfiaknál). a dán bajnokság döntöjében 2 (!) svéden kívl nem szerepeltek külföldiek. Nálunk a veszprém - szeged döntőben időnként két magyar van a pályán.....összesen. ( a női hazai döntőben is az eto magyarok nélkül is felállhat, és a fradiban is külföldieké a főszerep....és ez megy hosszú évek óta)

  • @mozsi50
    @mozsi50 Месяц назад

    Általában osztom a hallottakat a női kézilabdáról. A magyarok a hazai világversenyen decemberben léphetnek előre. A norvég csapat nem lesz olyan erős,mint amit mutattak az olimpián. Még egy kicsit fizikailag előre lehet lépni. Voltak a csapatunkban olyanok, akik alig vettek részt a játékban. Lehetséges, hogy a kapitány még másokat is kipróbál. Tanácsot nem kívánok adni. Klujber Katrin világszínvonalú játékot mutatott. Sosem láttam még ennyire jól játszani nemzetközi mérkőzéseken. Változatlanul le kell győzni azt a négy csapatot, amely bekerült most a legjobb négy közé. A holland csapat nem verhetetlen. A csapat fiatal, lassan beérnek és fizikailag is fel tudják venni a versenyt a skandinávokkal. Ostobaság lenne Vlagyimir helyett valaki mást kapitánynak kinevezni. A csapat a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelt.

  • @Tralfamador75
    @Tralfamador75 Месяц назад

    Nem lett volna szabad Koppangot engedni lőni. Ez tényleg nagy hiba volt. Amúgy szerintem pozitív csalódás volt az olimpia, bár azért jobban örültem volna, ha az elődöntőig eljutunk.

  • @gaborlaufer8640
    @gaborlaufer8640 Месяц назад

    Azért furcsa, hogy Golovin felelősségét és érthetetlen döntéseit soha senki nem kritizálja. Mit keresett ott Kácsor és Albek? Miért vannak a keretben, ha egyáltalán nem játszatják őket, vagy csak percekre? Meg Klivinyi nem csinált semmi eget rengető hibát? Hát a brazilok ellen volt egy jó periódusa, azon kívül csak hibát hibára halmozott. Azt sem indokolta semmi, hogy Schatzl ilyen szinten élvezze a bizalmat, miközben Márton Gréta önbizalmát szinte szisztematikusan építette le Golovin. Lukács meg amennyire jó volt támadásban, annyira nem tud védekezni. Persze tudom, ők ketten a média által propagált kirakatcsapatban játszanak. Papp Niki sem mutatott semmit, ami miatt neki ott helye lenne, a végén a svéd egyenlítő gólban is benne van a féltéglája. Bíró Blanka pedig alapvetően semmi segítséget nem kapott a védelemtől, teljesen ki volt szolgáltatva az ellenfél lövőinek. Ha az elmúlt éveket nézem, egész egyszerűen nem tudom megérteni, hogy Kisfaludy hogy nem fért be ebbe a válogatottba. Nem egy hú de nagy játékos, de amit ott páran produkáltak, azt bőven felül tudta volna múlni. Mindezzel együtt nincs világverő csapatunk, de előrébb tartanánk, ha Vova helyett olyan ülne ott, aki értelmes döntéseket is képes hozni.

    • @gacsizalan
      @gacsizalan Месяц назад

      Kisfaludy befért volna... Na igen, mondjuk Bordás helyére lehet, aki valamiért kimaradt a fenti felsorolásból. Az, hogy Győri-Lukács nem védekezik jól, az nettó baromság, ha nem volt ott a jobb szélen, akkor mindig könnyebben fért be a balszélső, a kivétel a svédek elleni meccs volt. Hanssont ugyanis Debrecenben megbabonázta Bíró, ezért tudatosan őt hagyta lőni a védelem, csak nem jött be. Ha már Márton Gréta: az ő védekezése aztán tényleg nem volt semmire jó, jellemzően kirohangált a falból, ami után a helyéről gólt dobtak. Támadásban pedig elsősorban azért nem kapott labdát, mert gyakran Simon Petrával együtt volt fent, aki sose nézett felé, csak befelé. Leépítéssel meg nehéz vádolni Golovint, ha az FTC-ben sem egyértelmű a helye Hársfalvival szemben. Papp Nikolettáról meg az, hogy nem csinált semmit... Egy védőspecialistánál nehéz észrevenni bármit a büntetéseken kívül. Az tény, hogy kicsit lassabb volt Debrecenhez képest, de katasztrófális semmiképp nem volt, különben miért lett volna fent ennyit? Így még egyszer átolvasva egyébként erősen érzek egy fradista elfogultságot a szövegben. Lásd, Márton és Bíró teljesítményénél ott a magyarázat, Bordás produkciója nincs említve, de mindenki más, aki nem FTC-s, annak bőven ecsetelve vannak a - néha - vélt gyengeségei. Csoda, hogy az nem került még elő, hogy Vámos helyére Simon kéne...

  • @mozsi50
    @mozsi50 Месяц назад

    A magyar női kézilabda csapat az élvonalhoz tartozik. A következő világversenyeken éremér játszik majd. A csapat nagyon fiatal. Egy pár dolgot azonban meg kell oldani. Két játékost emelnék ki - a döntőben nyújtott teljesítményét. Klubert világklasszis teljesítményt nyújtott. Füzi Tóvizi Petra megmutatta, hogy így is tud játszani. Blanit nem említem, rendszerint jó teljesítményt nyúlt a kapuban. Arra nem kívánok tanácsot adni, hogy mit kell játszania és kikkel a magyar csapatnak, mert a szövetségi kapitány ezt sokkal jobban tudja tőlem. Azt ellenben tanácsolom, hogy még jobb fizikummal rendelkezzenek. Most a svédek voltak ebben jobbak. A pohár tele volt, de a mennyiség az kevés lett. Minden azt súgja, eljön még a mi időnk. Nincs ok az elkeseredésre. Szépen araszolunk felfelé.

  • @karolyzagyva2916
    @karolyzagyva2916 Месяц назад

    Koppang kilőtte ezt

  • @karolyzagyva2916
    @karolyzagyva2916 Месяц назад

    Ha janurik vèd

  • @laszlokovacs7693
    @laszlokovacs7693 2 месяца назад

    A körülmények mindenki számára azonosak. A korábbi meccsek apróságokon mentek el, nem volt szerencsénk. A franciálk ellen rossz kezdés után visszajöttünk. A fordulópont két érvénytelen francia gól volt amit megadtak. Ettől függetlenül a végén jobban kellett volna összpontosítani.

  • @GyurkoM
    @GyurkoM 2 месяца назад

    Sajnos a franciák pontszerzése Egyiptom ellen nem jött jól. Mennyivel szebb lenne egy 4 pontos magyar és egy 0 pontos francia csapattal a helyzet. Szomorú, de egy bravúrral a franciák ellen még sikerülhet!

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 2 месяца назад

      @@GyurkoM igen. Így viszont élet-halál

    • @codi19930605
      @codi19930605 2 месяца назад

      Franciák játszanak még Argentínával. Épp hogy kellett az Egyimtpom pontot szerezzen így nem kell számolgatni "csak" meg kell verni a Franciákat.

  • @krogertonio6145
    @krogertonio6145 2 месяца назад

    Elengedni a meccset? Mégis miért? Lőtávolon belül voltunk, sok mindent kellett volna, de elengedni biztos nem, meg Albeket építgetni. Viszont Papp játszhatott volna többet. Moreschi meg egyszer jó volt, egyszer nem? Az egész BL szezonban ő produkálta a legtöbb védést (nyilván ebben az is benne van, hogy Szikora megsérült, így szinte egyedül kellett helytállnia), és összességében bőven 30% felett volt a teljesítménye.

  • @krisztanyaradi2863
    @krisztanyaradi2863 2 месяца назад

    Az olimpiai és világbajnok ellen játszottunk. Lehet részetektől elvárás a győzelem és fanyaloghattok a tisztes vereség láttán, csak akkor ez elemzői szinten gyengébb teljesítmény mint a lányoké. Azt tudomásul kell venni, hogy Keti (magasságából adódóan)akkor tud jól játszani, ha megfelelő előkészítést kap. Nem véletlenül végzett a BL góllövőlista élmezőnyében majdnem 100 góllal. A beálló elleni jó védekezés szerintem előre lépés, főleg ha figyelembe vesszük a két francia klasszis beállót. Azzal a kalappal kell köszönni amink van, a keretet kritizálni már késő! Én is tudom, hogy vannak oda nem illő játékosok, és nincs alapjátékunk, de ez van. Hajrá lányok!

    • @janosr.4161
      @janosr.4161 2 месяца назад

      A BL góllövő lista semmit nem jelent e tekintetben,főleg,ha hetesekből jön össze az eredmény.Persze azt is be kell tudni lőni,de azért mégis egyszerübb,mint pl jól záró felállt fal ellen gólt lőni.

    • @zoltan4902
      @zoltan4902 2 месяца назад

      @@janosr.4161 Az ilyen idióta hozzászólásoknál látszik hogy fröcsögni, meg hetesezni tudtok Klujberre Győri szurkolóként, de a Fradi meccsekkel meg a statisztikákkal teljes homályban vagytok. Akkor leírom hogy tudd hogy Ketinek idén 100 gólja volt a BL-ben abból 9 volt 7m-es, 91 pedig mezőnygól, amivel az 5-dik legjobb volt a teljes mezőnyben az egész idényben.

    • @krogertonio6145
      @krogertonio6145 2 месяца назад

      @@janosr.4161 Akciógólok tekintetében az egész BL-ben a 6. legtöbb gólt lőtte, csak Reistad, Maszlova, Bouktit, Valentini és Vjahireva lőtt nála többet.

    • @krisztanyaradi2863
      @krisztanyaradi2863 2 месяца назад

      @@janosr.4161 Bocs, nem tudtam, hogy a BL nem számít. Én kérek elnézést! Azt hiszem rossz helyen vagyok.

    • @janosr.4161
      @janosr.4161 2 месяца назад

      @@krisztanyaradi2863 Számít,de most úgy emlékezem,olimpia van.Ez más fagyizó! Nyílván nagy meglepetés érne,ha nem fradisták vennék védelmükbe azt,aki-remélem- a továbbiakban nem szorul védelemre.Szerintük fradi-játékos mindíg csak jó lehet,vagy nincs a pályán.Esetleg az Esztergomi Vitézeknél lehet kölcsönben.

  • @janosr.4161
    @janosr.4161 2 месяца назад

    Alpvetően a szélsők és Kuczora vitte a csapatot,amely szerintem elfogadható eredményt produkált a franciák ellen(szerintem a norvégokat már tudásban,taktikában a franciák leelőzték),ők a legjobbak.Kuczora Csenge volt a húzóember.Sajnos,számtalanszor megtapasztaltuk,,az ilyen és ehhez hasonló meccseken Klujberre,mint vezéregyéniségre nem lehet számítani,ezért is nem lesz világklasszis.Az is látható volt,hogy Simon Petrának még nagy ez a kabát.Az is tapasztalat,hogy Janurik jobb kapus,mint Böde Bíró,de ő nincs úgy beágyazódva a kézilabda-politikában.A többi meccsek-két kivételtől eltekintve-várható eredmények.Feltűnő a spanyolok gyenge játéka.Úgy látszik,Ambros nemcsak a z ETO-ban nem tudott megújulni.A brazilok elen nekünk sem lesz könnyű.Bölkáket lefocizták Ryuék.Azt nem tudom,az utóbbi miért játszik jóval gyengébben az ETO-ban,mint a válogatottjában. .

  • @zoltannemeth2986
    @zoltannemeth2986 2 месяца назад

    Szar a hang már Rolinál is.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 2 месяца назад

      Köszönjük a visszajelzést. Igyekszünk javítani rajta 🙏

  • @Laszló-m9b
    @Laszló-m9b 3 месяца назад

    🔥

  • @Laszló-m9b
    @Laszló-m9b 3 месяца назад

    🔥🔥🔥

  • @mladenarsenijevic1685
    @mladenarsenijevic1685 3 месяца назад

    Hát ha ez a sorsolás a tűréshatáron belül van akkor nem tudom mi nincs. Remélem a rosszmájúságotok ellenére a Kis Buducnostom tovább jut!

  • @csabi9418
    @csabi9418 3 месяца назад

    Persze körbeudvaroljuk Lukácsot mert magyar, de lássuk be, ha az idei teljesítménye elég az álomcsapatba az a csapat/poszt kritikája.

  • @szmiabg
    @szmiabg 3 месяца назад

    Mint djorben gondolom😂

  • @GáborKomáromi-n2t
    @GáborKomáromi-n2t 4 месяца назад

    Bocs, de ebben az anyagban annyi nyökögés és legfőképpen őőő-zés van; hogy ez így, ebben a formában egyszerűen hallgathatatlan.

    • @Handballexpert
      @Handballexpert 4 месяца назад

      Köszönjük a visszajelzést. Elnézést érte, és dogozunk rajta :)

    • @GáborKomáromi-n2t
      @GáborKomáromi-n2t 4 месяца назад

      @@Handballexpert Ok, akkor jó lesz ez, mert amúgy a tartalom igényes, hozzáértő, profi!

    • @mladenarsenijevic1685
      @mladenarsenijevic1685 4 месяца назад

      Végre valaki áldoz egy műsort a külföldnek is! Remélem lesz nőiben is! Szerintem a bukarestnél nem sikerült megemeészteni a bl indulást. A Macedon bajnok még mindig indulhat?