MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! S3E2 - Dragomán György
HTML-код
- Опубликовано: 20 сен 2024
- Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ugyanabban a nappaliban és ugyanazon a kanapén ültem, mint a mai epizódban, amelyben Dragomán György írót faggatom a kedvenc olvasmányairól. Tavaly a házaspár másik tagjával, Szabó T. Annával készítettem interjút, és nem túlzás, hogy már azóta vártam, mikor térhetek vissza. A magyar és nemzetközi kortárs irodalomban egyaránt jegyzett, József Attila-díjas írót, műfordítót is megkértem arra, válasszon ki három fontos könyvet, ehelyett azonban közel egy tucat, előre kiválogatott kötet fogadott. Volt köztük különleges dobozregényt, megnézhettem Dragomán első könyvét, amelyet ő maga fűzött össze könyvvé (ehhez fogselymet használt!), de a versek, a dedikálás, a könyvajándékozás és az újraolvasás fontosságáról is beszélgettünk. Azóta sem hagy nyugodni az a dragománi gondolat, miszerint az újraolvasás tulajdonképpen időutazás, amelyben egy korábbi énünk ad randevút a jelen idejű énünknek... Természetesen a gasztronómiát és a szakácskönyveket sem hagytuk ki! Ismét olyan beszélgetést láthattok, amelynek minden másodperce hozzánk tesz, és továbbgondolásra késztet.
A BESZÉLGETÉS SORÁN ÉRINTETT TÉMÁK
03:01 Így dolgozik Dragomán György
06:57 Egy különleges dobozregény
12:13 Miért fontos Dragománnak Samuel Beckett?
14:40 A könyvajándékozás fontossága
15:47 Első könyve, amit titokban írt
22:53 Első könyve, amit dedikáltatott
26:51 Dragomán kapcsolódása Lengyel Péterhez
31:46 A dedikálás fontossága, örömei
33:32 Miért nehéz írónak lenni?
36:35 Ezért fontos a tehetséggondozás - MasterCard Alkotótárs ösztöndíj
39:40 Versek fontossága
44:29 A könyv, amit a legtöbbször újraolvasott
46:34 Ezért fontos az újraolvasás
51:24 Fordítás
53:40 A főzés fontossága
58:54 A könyvek fontossága a Dragomán házaspár életében
AZ EPIZÓDBAN EMLÍTETT KÖNYVEK
Dragomán György: A pusztítás könyve
www.libertinek...
Dragomán György: Máglya
moly.hu/konyve...
Dragomán György: Főzőskönyv
www.libertinek...
B. S. Johnson: Szerencsétlenek
moly.hu/konyve...
Samuel Beckett: Watt
moly.hu/konyve...
Konrád György: Elutazás és hazatérés
moly.hu/konyve...
Konrád György: Kerti mulatság
moly.hu/konyve...
Lengyel Péter: Macskakő
moly.hu/konyve...
Lengyel Péter: Cseréptörés
moly.hu/konyve...
Kántor Péter: Megtanulni élni
moly.hu/konyve...
Jaroslav Hašek: Švejk
moly.hu/konyve...
Herta Müller: Herztier
moly.hu/konyve...
Herta Müller: Lélegzethinta
moly.hu/konyve...
A Mutasd a könyvespolcod! műsort a MasterCard támogatja.
A videó médiatámogatója a Femcafé.hu.
Szabados Ági Mutasd a könyvespolcod! című műsorban viselt ruháiért köszönet a PLIÉ-nek!
pliecollection...
#mutasdakönyvespolcod #szabadosági #dragomángyörgy