ÖSSZEGZÉS A HAMIS NYELVEKEN SZÓLÁSRÓL ÉS IMÁDKOZÁSRÓL. A korinthusi nyelveken-szólás jelensége értelmetlen és extatikus jelenség volt, egy összhang nélküli, fals hangzavarhoz hasonló. Pál először őket idézve írja: „Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.” (14,2.). Majd el kezdi magyarázni nekik, hogy ez a felfogás teljesen értelmetlen. „Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár citera nem adnak megkülönböztető hangokat, mimódon ismerhetjük meg, amit fuvoláznak, vagy citeráznak?… Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, amit mondtok? Csak a levegőbe fogtok beszélni… Azért, ha az egész gyülekezet egybegyűl, és mindnyájan nyelveken szólnak, ha bemennek az idegenek, vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy örjöngtök?” (14,7; 9; 23.). f.) Az apostol saját, személyes minősítése a korinthusi jelenségről az, hogy gyermekek az értelemben, ezért odajutottak, hogy a gonoszságban érettekké, azaz felnőttekké lettek (14,20.). Mivel pedig a gonosz ennyire befolyása és uralma alatt tudja tartani őket, ezért tudott a nyelveken-szólásnak ez a sajátos jelensége ilyen nagy teret nyerni köztük, amelyről pedig ők elbizakodottságukban és vakságukban azt hitték, hogy a lelki-ajándékok megnyilvánulásai (14,36-37.). „A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken, és idegen ajkakkal szólok e népnek, és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr. A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.” 27-28. vers „Ha valaki nyelveken-szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.” Ezekben a versekben olyan szabályokat állít fel az apostol, amelyekkel gyakorlatilag teljesen kiiktatja a gyülekezetből a nyelveken-szólásnak azt a formáját, ami köztük volt. Pál, mint tapasztalt misszionárus látja azt, hogy a teljes eltiltás csak háborúságot és nemkívánatos szakadást eredményezne, mivel a tévedők értelmes érvekkel nem győzhetők meg, de még a többiek közül sem lát tisztán mindenki. Ezért folyamodik egy kölcsönös megegyezésen alapuló megoldáshoz. Így a legdurvább megnyilatkozásokat az Úr rendeleteként eltávolította. Azt mondja nekik, hogy csak két vagy három személy szólhat egy alkalommal, azok is csak egymás után, de csak abban az esetben, ha valaki tolmácsolni tudja, hogy a gyülekezet számára érthető legyen. Ha nincs tolmácsoló, akkor minden esetben hallgassanak azok, akik nyelveken akarnak szólni. Ha valaki mégis szólni szeretne, az csak magában tegye meg ezt. Itt saját tanításuknak a tőrébe vezeti őket. Ugyanis még a második versben tett említést a korinthusiak tanításáról, miszerint a nyelven-szóló nem embereknek szól, hanem Istennek beszél titkos dolgokat. Ha tehát úgysem az emberek számára fontos az, amit mondani akar, hiszen az Istennek beszél titkos dolgokat, akkor azt igazán elmondhatja magában is, legalább nem zavarja az értelmetlen hangos beszédével gyülekezet áhítatát. Ezzel Ő sem kerül hátrányos helyzetbe, hiszen úgysem a gyülekezet számára akart szólni, hanem Istennek, Ezzel a bölcs intézkedésével szinte teljesen megsemmisítette a nyelveken-szólásnak ezt az ártalmas formáját, s vele párhuzamosan a gonosz lélek befolyásának a gyülekezet feletti hatalmát. Ez a szinte példa nélküli tapintat. Attól azonban ezt a problémát kezelni kell. Ezért, első lépésben a gyülekezeti szólásból kitiltotta a nőket, amit különben más helyzetben bizonyára nem tett volna. Aztán csak kettő három szóljon. De azok sem ám egyszerre, mert mit mondana a betérő hitetlen, nem azt-é, mégpedig joggal, hogy őrjöngtök? Aztán az a kettő három, ha szépen, rendben sorra szól, az is csak akkor szóljon, ha van aki meg is magyarázza. Ha nincs, akkor az is hallgasson a nyelvi adottságával. Mert értelmes nyelvek ezek, vagy csak halandzsázás? Erre mondja Pál, hogy én magam is szólok, éneklek ugyan lélekkel, de nem értelem nélkül. Inkább kívánok szólni egy szót értelemmel, mint sokat értelem nélkül. A többi tehát értelem nélkül volt szólva. Ezzel tehát letiltotta mindazokat, akik értelem nélkül szóltak. Még hátra volt egy lépés: az Isten Lelke értelmetlen halandzsázás ajándékát adja, s így lealjasítja az evangélium nagyszerűségét? Társaim, Jézus soha nem garagyolt, pedig, ha valaki fel volt kenve a Szentlélek által, az Ő volt. Akkor milyen lélekkel voltak szédítve ezek a zavaros gondolkodású korintusi felhívok? Nehéz kitalálni? Na, ezzel azért nem akart Pál ajtóstól rontani a házba, hanem szépen, finoman rávezetni ezeket a szerencsétlen rászedetteket arra, hogy a fél hívőségből egész hívővé legyenek. Izráel történetéből vett példa által mutat rá az apostol, hogy Isten, a rá nem hallgató népéhez még végső próbálkozásként idegen népek és nyelvek által akart szólni, de így sem hallgattak rá. Igaz, hogy a régi törvényekben van utalás arra, hogy az Úr olyan nyelveken fog szólni népéhez, aminek szavai ismeretlenek és érthetetlenek lesznek előttük. Azonban Isten ilyen szava a népéhez nem áldásainak megnyilatkozásaként lett megjövendölve, hanem ítélete és büntetéseként, ami által meg szeretné állítani őket gonoszságuk útján. „Hoz az Úr ellened népet messziről, a földnek széléről… amint repül a sas, oly népet, melynek nyelvét nem érted. Vad tekintetű népet, mely nem tiszteli a vén embert, és a gyermeknek nem kedvez.” (5Móz. 28,49-50.).
Koszonom,
ÖSSZEGZÉS A HAMIS NYELVEKEN SZÓLÁSRÓL ÉS IMÁDKOZÁSRÓL.
A korinthusi nyelveken-szólás jelensége értelmetlen és extatikus jelenség volt, egy összhang nélküli, fals hangzavarhoz hasonló. Pál először őket idézve írja: „Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.” (14,2.). Majd el kezdi magyarázni nekik, hogy ez a felfogás teljesen értelmetlen. „Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár citera nem adnak megkülönböztető hangokat, mimódon ismerhetjük meg, amit fuvoláznak, vagy citeráznak?… Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, amit mondtok? Csak a levegőbe fogtok beszélni… Azért, ha az egész gyülekezet egybegyűl, és mindnyájan nyelveken szólnak, ha bemennek az idegenek, vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy örjöngtök?” (14,7; 9; 23.).
f.) Az apostol saját, személyes minősítése a korinthusi jelenségről az, hogy gyermekek az értelemben, ezért odajutottak, hogy a gonoszságban érettekké, azaz felnőttekké lettek (14,20.). Mivel pedig a gonosz ennyire befolyása és uralma alatt tudja tartani őket, ezért tudott a nyelveken-szólásnak ez a sajátos jelensége ilyen nagy teret nyerni köztük, amelyről pedig ők elbizakodottságukban és vakságukban azt hitték, hogy a lelki-ajándékok megnyilvánulásai (14,36-37.). „A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken, és idegen ajkakkal szólok e népnek, és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr. A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.” 27-28. vers
„Ha valaki nyelveken-szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.”
Ezekben a versekben olyan szabályokat állít fel az apostol, amelyekkel gyakorlatilag teljesen kiiktatja a gyülekezetből a nyelveken-szólásnak azt a formáját, ami köztük volt.
Pál, mint tapasztalt misszionárus látja azt, hogy a teljes eltiltás csak háborúságot és nemkívánatos szakadást eredményezne, mivel a tévedők értelmes érvekkel nem győzhetők meg, de még a többiek közül sem lát tisztán mindenki. Ezért folyamodik egy kölcsönös megegyezésen alapuló megoldáshoz. Így a legdurvább megnyilatkozásokat az Úr rendeleteként eltávolította. Azt mondja nekik, hogy csak két vagy három személy szólhat egy alkalommal, azok is csak egymás után, de csak abban az esetben, ha valaki tolmácsolni tudja, hogy a gyülekezet számára érthető legyen. Ha nincs tolmácsoló, akkor minden esetben hallgassanak azok, akik nyelveken akarnak szólni.
Ha valaki mégis szólni szeretne, az csak magában tegye meg ezt. Itt saját tanításuknak a tőrébe vezeti őket. Ugyanis még a második versben tett említést a korinthusiak tanításáról, miszerint a nyelven-szóló nem embereknek szól, hanem Istennek beszél titkos dolgokat. Ha tehát úgysem az emberek számára fontos az, amit mondani akar, hiszen az Istennek beszél titkos dolgokat, akkor azt igazán elmondhatja magában is, legalább nem zavarja az értelmetlen hangos beszédével gyülekezet áhítatát. Ezzel Ő sem kerül hátrányos helyzetbe, hiszen úgysem a gyülekezet számára akart szólni, hanem Istennek,
Ezzel a bölcs intézkedésével szinte teljesen megsemmisítette a nyelveken-szólásnak ezt az ártalmas formáját, s vele párhuzamosan a gonosz lélek befolyásának a gyülekezet feletti hatalmát. Ez a szinte példa nélküli tapintat. Attól azonban ezt a problémát kezelni kell. Ezért, első lépésben a gyülekezeti szólásból kitiltotta a nőket, amit különben más helyzetben bizonyára nem tett volna. Aztán csak kettő három szóljon. De azok sem ám egyszerre, mert mit mondana a betérő hitetlen, nem azt-é, mégpedig joggal, hogy őrjöngtök? Aztán az a kettő három, ha szépen, rendben sorra szól, az is csak akkor szóljon, ha van aki meg is magyarázza. Ha nincs, akkor az is hallgasson a nyelvi adottságával. Mert értelmes nyelvek ezek, vagy csak halandzsázás? Erre mondja Pál, hogy én magam is szólok, éneklek ugyan lélekkel, de nem értelem nélkül. Inkább kívánok szólni egy szót értelemmel, mint sokat értelem nélkül. A többi tehát értelem nélkül volt szólva. Ezzel tehát letiltotta mindazokat, akik értelem nélkül szóltak. Még hátra volt egy lépés: az Isten Lelke értelmetlen halandzsázás ajándékát adja, s így lealjasítja az evangélium nagyszerűségét? Társaim, Jézus soha nem garagyolt, pedig, ha valaki fel volt kenve a Szentlélek által, az Ő volt. Akkor milyen lélekkel voltak szédítve ezek a zavaros gondolkodású korintusi felhívok? Nehéz kitalálni? Na, ezzel azért nem akart Pál ajtóstól rontani a házba, hanem szépen, finoman rávezetni ezeket a szerencsétlen rászedetteket arra, hogy a fél hívőségből egész hívővé legyenek.
Izráel történetéből vett példa által mutat rá az apostol, hogy Isten, a rá nem hallgató népéhez még végső próbálkozásként idegen népek és nyelvek által akart szólni, de így sem hallgattak rá. Igaz, hogy a régi törvényekben van utalás arra, hogy az Úr olyan nyelveken fog szólni népéhez, aminek szavai ismeretlenek és érthetetlenek lesznek előttük. Azonban Isten ilyen szava a népéhez nem áldásainak megnyilatkozásaként lett megjövendölve, hanem ítélete és büntetéseként, ami által meg szeretné állítani őket gonoszságuk útján. „Hoz az Úr ellened népet messziről, a földnek széléről… amint repül a sas, oly népet, melynek nyelvét nem érted. Vad tekintetű népet, mely nem tiszteli a vén embert, és a gyermeknek nem kedvez.” (5Móz. 28,49-50.).