Köszönet a feltöltésért! Történelmünk ezen részét minden magyarnak ismerni kéne.... A lelkész úr záró gondolata, mind amellett hogy rendkívül nemes, a mai napig megállja a helyét és talán aktuálisabb, mint valaha....
Mekkora szerencse, hogy ezt annak idején valaki okos ember filmre vette és megörökítette! Nagyon érdekes, nagyon őszinte és nagyon emberi. Köszönöm! Tudja vki, hogy mikor készült ez a videó?
Köszönöm. Kétszer néztem meg. Eddig. Anyu, Apu; Bácsikám nem tudott mesélni a család történetéről ha erre kérdeztem. Csak azt tudták, hány évig voltak az öregek kinn. Nekik semmit sem meséltek. A Gyuszi bácsink 2010-ben halt meg. Nem mesélt. Ezek a történetek úgy érzem közelebb hoztak hozzájuk.
Édesapámat 1945 januárjában vitték el egy budapesti pincéből málenkij robotra, a gödöllői kastély udvarába hurcolták a többiekkel, napokig kellett ott állniuk, belepte őket a hó. A harmadik napon kaptak egy kanál zsírt. Apám a barátjával összeverekedett, hogy ne egye meg, a sajátját dohányra cserélte. Aki megette, annak vége volt, hasmenést kapott - legyengült és kiselejtezték. Amikor apámat bevagonírozták, felbontotta a vagon alját, hogy meg tudjon szökni. Volt besúgó, aki szólt a ruszkiknak. Úgy elverték apámat puskatussal a többiek előtt, hogy véreset vizelt, alig élte túl. Ezután Arhangelszkben volt, mint faúsztató. Aki megcsúszott és beleesett a vízbe, meg sem próbálták kimenteni: felesleges volt - hiába húzták ki, megfagyott. Apám egyébként kifejezetten ügyes volt, a Hunyadi-téri srácokhoz tartozott, a ma már nem ismert betyárbecsület és tisztesség a vérében volt: a bunyó csak tisztességesen ér valamit, ok nélkül nem megyünk senkinek, fekvő embert nem ütünk, az, hogy asszonyt vagy gyermeket bántsunk, fel sem merült. Indokolatlanul agresszívak sem voltak soha. (Kedvencem: apám ellógott hittan órákat, ezért a pap gyerekként a fülénél fogva emelte meg. Amikor Apám felnőtt, és a pappal találkozott, bemutatkozott és a fülénél fogva megemelte, hogy tudassa vele, milyen fájdalmat okozott a gyerekeknek. Nem mellesleg éreztetve, hogy a hatalom azért elmúlik.) A táborban egyszer büntetésből egy éjszakára a negyven fokos hidegben egy budi nagyságú fabódéba zárták. Egész éjjel ugrált amennyire tudott, csapkodta magát a karjaival. Reggel az őrök elhűlve látták, hogy életben van, be akarták zavarni a barakkba. Nem hagyta magát, kint maradt és órákig verte a jobb lábán a nagyujját, amíg vissza nem tért a keringése, mert elfagyott. Látta nem egy-két rabtársán, ahogy a fagyott testrészeik, így akár az orruk leszakadt a melegebb helyen felolvadás után. 1969-ben kezdődött általános érszűkülete következtében rettenetes fájdalmai voltak, folyamatosan jajgatott, nem segítettek a fájdalomcsillapítók, aludni nem tudott, így én ott ültem 10 éves kislányként éjszakánként az ágya mellett. Sokat beszélgettünk. Mesélt a táborról, az ott átéltekről: flekktífuszt kapott, szerinte az mentette meg, hogy az orvosnő - mivel semmilyen gyógyszere nem volt - kérésére hozott egy fél liter vodkát. A ruháik tele voltak tetvekkel, mindennapi elfoglaltságuk volt, hogy esténként körömmel szétpattintották őket. Az őrök, amikor a foglyok reggel munkára mentek, megcsavarták a feneküket, ha volt még rajta hús, mehettek. Apám által egyidőben szembesültem gyerekként azzal, hogy a Szovjetunió egy nagy hazugság, hogy Lenin vérbajos volt, Sztálin pedig egy rablógyilkos. És hogy léteztek a náci haláltáborok. Volt egy halálgyár című könyvünk is fotókkal. Na, ezt milyen megemészteni. Egy dolog számomra érdekes: nagyon félős vagyok szóbeli agresszió, megalázás esetén, csendes, megalkuvó embernek tartanak. Rengeteget tűrtem. Amint fizikaira vált a fenyegetés, ott nem ismerek se Istent, se embert, bármennyire vesztesnek tűnik a dolog, nem tart vissza, megyek előre, nem érdekel mi lesz. Több helyzetből is így szabadultam. Anyám azt mondta, ilyen volt Apám - mármint ő a szóbeli agressziót sem tűrte el, de a - fizikait mindig megtorolta. A fizikai agressziót, ha én leszek is a vesztes, nem tudom és nem is akarom elviselni, még ha rámegyek, akkor sem.
Lelkész úr nagyon szépen beszél végig, de főleg a végén. Isten áldja az ilyen gondolkodású magyarokat!
Köszönet a feltöltésért! Történelmünk ezen részét minden magyarnak ismerni kéne.... A lelkész úr záró gondolata, mind amellett hogy rendkívül nemes, a mai napig megállja a helyét és talán aktuálisabb, mint valaha....
Több dokumentumfilm kellene ma is, nem hülye Való Világ jellegű műsorok. Ebből lehet megismerni az életet.
Sajnos még a közmédia sem vetiti le!
Szegények. Szerencsétlenek. Nagyon sajnálom őket. Az Isten vigyázzon rájuk!
A nagyapám is megjárta az orosz fogságot.Köszönöm a feltöltést!
Köszönöm szépen, hogy elmondták!
Nagyon igazságtalan volt!
Mekkora szerencse, hogy ezt annak idején valaki okos ember filmre vette és megörökítette! Nagyon érdekes, nagyon őszinte és nagyon emberi. Köszönöm! Tudja vki, hogy mikor készült ez a videó?
Köszönöm. Kétszer néztem meg. Eddig. Anyu, Apu; Bácsikám nem tudott mesélni a család történetéről ha erre kérdeztem. Csak azt tudták, hány évig voltak az öregek kinn. Nekik semmit sem meséltek. A Gyuszi bácsink 2010-ben halt meg. Nem mesélt. Ezek a történetek úgy érzem közelebb hoztak hozzájuk.
Az én nagyszüleim se nagyon akartak beszélni róla, pedig 5 évig voltak kint
Édesapámat 1945 januárjában vitték el egy budapesti pincéből málenkij robotra, a gödöllői kastély udvarába hurcolták a többiekkel, napokig kellett ott állniuk, belepte őket a hó. A harmadik napon kaptak egy kanál zsírt. Apám a barátjával összeverekedett, hogy ne egye meg, a sajátját dohányra cserélte. Aki megette, annak vége volt, hasmenést kapott - legyengült és kiselejtezték. Amikor apámat bevagonírozták, felbontotta a vagon alját, hogy meg tudjon szökni. Volt besúgó, aki szólt a ruszkiknak. Úgy elverték apámat puskatussal a többiek előtt, hogy véreset vizelt, alig élte túl. Ezután Arhangelszkben volt, mint faúsztató. Aki megcsúszott és beleesett a vízbe, meg sem próbálták kimenteni: felesleges volt - hiába húzták ki, megfagyott. Apám egyébként kifejezetten ügyes volt, a Hunyadi-téri srácokhoz tartozott, a ma már nem ismert betyárbecsület és tisztesség a vérében volt: a bunyó csak tisztességesen ér valamit, ok nélkül nem megyünk senkinek, fekvő embert nem ütünk, az, hogy asszonyt vagy gyermeket bántsunk, fel sem merült. Indokolatlanul agresszívak sem voltak soha. (Kedvencem: apám ellógott hittan órákat, ezért a pap gyerekként a fülénél fogva emelte meg. Amikor Apám felnőtt, és a pappal találkozott, bemutatkozott és a fülénél fogva megemelte, hogy tudassa vele, milyen fájdalmat okozott a gyerekeknek. Nem mellesleg éreztetve, hogy a hatalom azért elmúlik.) A táborban egyszer büntetésből egy éjszakára a negyven fokos hidegben egy budi nagyságú fabódéba zárták. Egész éjjel ugrált amennyire tudott, csapkodta magát a karjaival. Reggel az őrök elhűlve látták, hogy életben van, be akarták zavarni a barakkba. Nem hagyta magát, kint maradt és órákig verte a jobb lábán a nagyujját, amíg vissza nem tért a keringése, mert elfagyott. Látta nem egy-két rabtársán, ahogy a fagyott testrészeik, így akár az orruk leszakadt a melegebb helyen felolvadás után. 1969-ben kezdődött általános érszűkülete következtében rettenetes fájdalmai voltak, folyamatosan jajgatott, nem segítettek a fájdalomcsillapítók, aludni nem tudott, így én ott ültem 10 éves kislányként éjszakánként az ágya mellett. Sokat beszélgettünk. Mesélt a táborról, az ott átéltekről: flekktífuszt kapott, szerinte az mentette meg, hogy az orvosnő - mivel semmilyen gyógyszere nem volt - kérésére hozott egy fél liter vodkát. A ruháik tele voltak tetvekkel, mindennapi elfoglaltságuk volt, hogy esténként körömmel szétpattintották őket. Az őrök, amikor a foglyok reggel munkára mentek, megcsavarták a feneküket, ha volt még rajta hús, mehettek.
Apám által egyidőben szembesültem gyerekként azzal, hogy a Szovjetunió egy nagy hazugság, hogy Lenin vérbajos volt, Sztálin pedig egy rablógyilkos. És hogy léteztek a náci haláltáborok. Volt egy halálgyár című könyvünk is fotókkal. Na, ezt milyen megemészteni.
Egy dolog számomra érdekes: nagyon félős vagyok szóbeli agresszió, megalázás esetén, csendes, megalkuvó embernek tartanak. Rengeteget tűrtem. Amint fizikaira vált a fenyegetés, ott nem ismerek se Istent, se embert, bármennyire vesztesnek tűnik a dolog, nem tart vissza, megyek előre, nem érdekel mi lesz. Több helyzetből is így szabadultam. Anyám azt mondta, ilyen volt Apám - mármint ő a szóbeli agressziót sem tűrte el, de a - fizikait mindig megtorolta. A fizikai agressziót, ha én leszek is a vesztes, nem tudom és nem is akarom elviselni, még ha rámegyek, akkor sem.
Isten velem,ki ellenem!!!
Ok, meg van, 1987-89.
49-52-ik perc között el mond mindent.
1989
Azért ezek mekkora traumák :( kaszálsz, és berántanak a menetbe. Otthon nem is tudják, mi lett veled, hova tűntél, stb.
Tényleg borzasztó, hogy olcsóbb volt az ember, mint a gépek..... elképesztő történetek.
😅