@Roland Oláh Zajtáról megy sebesvonatként Nyugatiba minden vasárnap (illetve a hét első munkanapját megelőző nap, vagy hogyan szokás mondani). Hajdúsámsonig szinte(?) mindenhol megáll, onnan csak Debrecen, Kőbánya-Kispest, Zugló és Nyugati; illetve talán Ferihegy. Azért nem vagyok biztos benne, mert a karantén miatt most csak Debrecenig közlekedik.
Jó a videó, de az förtelmes lepusztulság, ami ezeket a kisebb megállóhelyeket jellemzi, szintén jól látható. Itt szerintem 40-45 éve nem történt semmi. Én amikor az Ybl-re jártam, akkor használtam néha, de akkor se volt sokkal jobb. Remélem, ha megy tovább a 100-as vonal felújítása, akkor csak megújul ez a megállóhely is, vagy ami lesz helyette, mert szó van áthelyezéséről is, ha jól emlékszem a Fényes udvarhoz.
Hát igen, ha most nem költötték volna annyi pénzt a 29-es vonal villamosítására, akkor maradt volna ám a pénz sokkal, de sokkal fontosabb felújitásokra. Most meg még drágább lettek a villamosítások a járvány miatt. Nesze.
Ahogy hallom itt még nem gyarmatosítottak a gépi bemondók (se Mátyus Kati, se Rábai Balázs). Én azt hallottam, hogy itt amíg Szalóczys időszak volt, addig Szalóczyt távvezérelték a csapókerti állomásra. Egyébként az IC-ket miért gyorsvonatnak mondja?
@@STaurus szerintem direkt gyorsnak mondják be, mert van pár furcsa egyén arra, és csak így fogják föl agyilag, hogy ne maszkáljanak a fénysorompó tilos jelzése ellenére.
Sajnos 30 évig nem nagyon volt lehetöség rá felújításokat végezgetni a vasútnál, hiszen súlyosan be volt adóztatva, föleg a 2000-es években. Másrészt pedig ez az emberek mentalitás kérdése, hogy van akaratuk, meg hajlandóak tenni valamit. Mondjuk a 100-as vonal a 70-es években sokkal rosszabb állapotban volt mint ma.
a vasut kb 80%-a meg az, amit a draga kadarek epitettek es hagytak rank. az uj kadari kormany nagyon tiszteli ezeket a hagyomanyokat, ezert sem akar semmit felujitani sem kicserelni.
Többnyire a vonatozni szeretek, de örömmel nézem a videóidat. Gratula.
Köszi! Örülök ha tetszenek! :)
Szupi jó,a vonatok közűl a dupla Csörgős tetszett a legjobban
Nagyon jó lett ;))
LIKE 👍
Köszi! :)
Király lett!
Köszi! :)
Hezke video.
Nagyon jó lett! Ritka vonatokat csíptél el.
Köszi! :) A dupla Csörgőnek örültem a legjobban :D
@Roland Oláh Zajtáról megy sebesvonatként Nyugatiba minden vasárnap (illetve a hét első munkanapját megelőző nap, vagy hogyan szokás mondani). Hajdúsámsonig szinte(?) mindenhol megáll, onnan csak Debrecen, Kőbánya-Kispest, Zugló és Nyugati; illetve talán Ferihegy.
Azért nem vagyok biztos benne, mert a karantén miatt most csak Debrecenig közlekedik.
Már várom!
Rákospalota-újpest tervbe.van?
Egyelőre nem.
1:02 Olyan jo lehnne ha tényleg Szalóczy Pál lenne a bemondó
Itt még InterPicit is elcsíphettél volna :D
Az csak a nyíregyházi és mátészalkai mellékvonalakon jár.
@@almosbencze9290 dehogy, régebben, délután csütörtökönként itt szálltam fel rá és vettem utam Nyírbátor city fele 🤣
Mától, azaz 2023. Október 19-étől Rábai Balázs a bemondó ugyanitt, és Apafán is! 😉
Az igen! :D
Jó a videó, de az förtelmes lepusztulság, ami ezeket a kisebb megállóhelyeket jellemzi, szintén jól látható. Itt szerintem 40-45 éve nem történt semmi. Én amikor az Ybl-re jártam, akkor használtam néha, de akkor se volt sokkal jobb. Remélem, ha megy tovább a 100-as vonal felújítása, akkor csak megújul ez a megállóhely is, vagy ami lesz helyette, mert szó van áthelyezéséről is, ha jól emlékszem a Fényes udvarhoz.
Hát igen, ha most nem költötték volna annyi pénzt a 29-es vonal villamosítására, akkor maradt volna ám a pénz sokkal, de sokkal fontosabb felújitásokra. Most meg még drágább lettek a villamosítások a járvány miatt. Nesze.
Szia! Tócóvölgy sorra fog kerülni?
Ahogy hallom itt még nem gyarmatosítottak a gépi bemondók (se Mátyus Kati, se Rábai Balázs). Én azt hallottam, hogy itt amíg Szalóczys időszak volt, addig Szalóczyt távvezérelték a csapókerti állomásra. Egyébként az IC-ket miért gyorsvonatnak mondja?
Apafa állomásról mondják be, amikor nincs jegykiadas, amúgy meg a pénztáros hölgy szokta mondani, de ha teher vonat jön, azt megint apafáról mondják.
A gyorsvonaton én is meglepődtem, biztos mivel csak áthaladó vonat nem különösebben foglalkoznak vele. hogy IC-nek vagy gyorsnak mondják.
@@STaurus szerintem direkt gyorsnak mondják be, mert van pár furcsa egyén arra, és csak így fogják föl agyilag, hogy ne maszkáljanak a fénysorompó tilos jelzése ellenére.
@@dededetupac7965 azok akik ott járkàlnak meg is érdemlik
Valaki mondja meg, hogy ez az ország miért ilyen igénytelen?
Sajnos 30 évig nem nagyon volt lehetöség rá felújításokat végezgetni a vasútnál, hiszen súlyosan be volt adóztatva, föleg a 2000-es években. Másrészt pedig ez az emberek mentalitás kérdése, hogy van akaratuk, meg hajlandóak tenni valamit. Mondjuk a 100-as vonal a 70-es években sokkal rosszabb állapotban volt mint ma.
@@user-vs5yl6uz1r mocskos komunisták vagytok gratulálok
@@balazspasztor9476 mi a fene???
a vasut kb 80%-a meg az, amit a draga kadarek epitettek es hagytak rank. az uj kadari kormany nagyon tiszteli ezeket a hagyomanyokat, ezert sem akar semmit felujitani sem kicserelni.
J.Ó.L.E.T.T.!.👍.👍.👍
Köszi! :)
Igen jó klasz!
Köszi! :)
Tokajról lesz vidi?
Ahol élő bemondás van, ott nem nagyon figyelnek a hangsúlyra, és hogy ne hadarjanak... 😂
A Google fordítós bemondás se tökéletes
Mátészalkáról lesz videó?
Van pár felvételem Mátészalkából, de egy hosszabb videó egyelőre nincs tervbe.
Mi az intró zene?
Füzesabonyról lesz videó?
Egyelőre nincs tervbe.
Lesz Szegedről?
Egyelőre nincs tervbe.
vajon miért hívják hétmérföldes sebesvonatnak ha az útja csak 121km?
Budapest-Nyugati-Zajta.
Mérnöki fél tesz ed a videót oka jo
amúgy itt nincs teherforgalom?
Van. Nem is kicsi
De, volt az is, csak az ilyen összeállításokba nem szoktam tehervonatokat is beletenni.
U