Uhh, ex nagyon jó volt, persze a borzongató szcenáriók sokkolóak. Ahányszor mentegetőztek a vendégek hogy bocsánat hogy “sokat beszélek”, azt mondtam magamban hogy nem, mondjad, mert ez arany! Mindhárom előadó nagyon magas szinten elemezte a helyzete, és ebből hazánk sokkoló izoláltsága és zsákútcába manőverezése volt a leginkább komor.
@@gyorgyiorosz Mi köszönjük a lelkiismeretes munkát!!! Egy kis hirdetés ráférne erre a csatornára, ha nem keresek rá Rácz András nevére, akkor nem biztos hogy rábukkanok. Persze a hirdetéssel rengeteg fogalmatlan ember, troll is be szokott jönni akik nem köszönik ilyen lelkesen a munkátokat, de hátha lehet célozni a hirdetést jól és hátha van éártelme olyanokhoz eljutni akik alalból nem goondolnak mindent így.
Nagyon örülök, hogy rábukkantam erre a csatornára. Szinte minden szóval eggyetértek. Megosztottam. A huxit terjed a vidéken. Ahogy népszavazással léptünk be úgy el rudom képzelni, hogy a propagandagépezet el tudja érni, hogy a kilépésre szavazzanak.
Nem látják az emberek, hogy kis hazánkban a hatalom ( NER ) érdeke, és az ország érdeke az két külön halmaz! Míg az országunk és az emberek elemi érdeke az EU, és a NATO tagság, addig a hatalomé nem! És amikor egy honvédségnél többet ér a párthűség, mint a felkészültség, akkor kinek a védelmére készülnek, a haza, vagy a hatalom?
Lehet. Szerintem legalább ekkora probléma, hogy ha látják is az emberek ami történik, sokan (túl sokan) akkor sem gondolják azt, hogy ha tesz valamit, annak van hatása. A szalonokat azért is szervezem, hogy 1. tudatosítsuk, mi zajlik és 2. hogy ebben mi mindannyiunk felelőssége. 3. tegyük meg, amit lehet. Mindenki a maga életében, területén.
@@gyorgyiorosz Eddig minden adását láttam, és csak gratulálni tudok, hogy mindig olyan vendégeket hív, akik objektíven, szakértő alapossággal tárgyalják ki a témákat. Az viszont elszomorít, hogy méltatlanul alacsony a nézettsége, pedig ezeknek az információknak minél több emberhez el kellene jutnia. Én a magam eszközeivel csak azt tudom tenni, hogy a NER-es csatornákon próbálom tárgyszerű hozzászólásokkal felnyitni az emberek szemét, és kiszakítani őket az alternatív valóságukból. Másokat is bíztatok erre, mert látom az elbizonytalanodásukat, amikor több hozzászólás is rámutat, hogyan vezeti őket félre a hatalom. Nagy szükség van ezekre a műsorokra, ezét sok sikert kívánok a további munkájához!
@@polgár8353 Köszönöm, hogy Ön is megteszi, amit megtehet. És külön azt, hogy ilyen elkötelezett. Én meg onnan nézem, hogy elindult egy kb 50-60 fős kisközösség és mostanra elértünk egy szélesebb kört. Köszönöm, ha megosztja másokkal is a videót.
Csak a saját véleményemet írhatom. Örülök, hogy feliratkoztam. Végre egy olyan adás (nevezzék akár podcast-nak), amiben nem kormányoldali, mégis tárgyilagosságra törekvő elemzők szólalnak meg! Számomra sok új info-val szolgált a beszélgetés. Ha ilyenek lennének a nem kormányoldali elemzők általában, akkor érdemes lenne őket is hallgatni. Azt hiszem közelebb kerültem a teljes kép összerakásához, amitől a tisztelt és valóban remek megszólalók talán messze vannak.
Az adást, ha pocastnak nevezik, hát, elviselem. De! 1:33-nál András....te atyaég!! Annak mi az esélye, hogy a többi 50 téved?!- hú de nagyot csalódtam. Szóval, kövessük a tömeget mindig, mert az a biztonságos? Dehogy. Egyáltalán nem. Fontos mindig kiértékelni, és ha egyedül gondolunk mást, akkor ahhoz erő kell, de ki kell tartani mellette ahelyett, hogy beolvadjunk a meggyőződésünk ellenére. Amúgy meg, Orbán, ha be van avatva, akkor nem is annyira nehéz az, hogy igaza lesz. (én nem vagyok beavatva, szóval, lehet, hogy nem lesz igaza)
nem dobhatnak ki a natobol meg az unióból de ha a médiában nyilvánosan felkérik orbánt hogy léptesse ki az országot az milyen lenne már arra a kicsi hogy reagálhatna mi?
Főleg ha raciáonális cselekvők vannak kínai oldalon, amiben nem vagyok teljesen biztos...Orbán eszetlen viselkedésére sincs semmilyen racionális magyarázat.
@@kashmirha Ez pontosan így van. A kölcsönös érdek csak addig biztosítja a békét, ameddig érvényesül a racionalitás. Oroszország esetében nem érvényesült.
Bocsásson meg, de a békés Kína, csacskaság.Én gondoltam ki, de talán más mondta nyilvánosan elsőként, hogy Kína nem békés, csak addig nyújtózik, amíg a takarója ér és még azt is óvatosan. Ez viszont nem a békésség jele, hanem helyesen megválasztott taktika. A taktika nem jellemvonás.
Matura és Rácz felkészültségük remek volt, igyekeztek megvilágítani a különböző aspektusokat, átfogó elemzést adtak. Orbán Krisztián minden szempontból kilógott, egysíkú megközelítés jellemezte, kliséket olvasott fel a jegyzeteiből, fontos ténybeli tévedése volt pl, hogy szerinte az amerikai külpolitika 2017 után fordult volna rá Kínára, holott már jóval előbb 2014-ben elkezdte Obama egy Kína-ellenes ázsiai szövetség szervezését. A továbbiakban remélhetőleg Orbán Krisztián nem erőlteti ami nem megy.
Obama nem Kína ellen fordult hanem Ázsia felé. "Pivot Asia" (Ázsia felé fordfulás) volt a neve. Obama teljesen belealudt a Dél-Kínai tengel elfoglalásába, ami 2014-16 közt gyak. befejeződött. Akkor ébredt fel az USA, meg Hongkong eldiktatúrásításakor. Szerintem maradjoin csak Orbán Krisztián, az egyik legjobb magyar gondolkodó.
@@kashmirha "nem Kína ellen fordult hanem Ázsia felé" Japán hangsúlyos részvétlével akart 2014 után egy Ázsia szövetséget tető alá hozni, ami értelemszerűen Kína ellen irányult. A Kína ellenes külpol fordulat kidolgozása, kétpárti támogatása is jelzi azt.
Te testesíted meg a Magyar nevetség közösséget, mióta ez a háború kirobbant. Robert C Castel és Nógrády nem kívánt gyereke akit Spöttlének hívhatunk. Putyin elmondja az Orosz tévében ,hogy nincs elég lőszerük te pedig kiröhögöd a szakértőt aki Putyinra hivatkozva elmondja ugyanezt. Szinte biztos vagyok benne,hogy szerintetek az oltás öl,a maszktól leszel beteg,és jön a great reset is.
Nem. Nagyon intelligens műsorvezető. Okos rövid kérdésekkel pörgeti a beszélgetést kellőképpen háttérben maradva. A résztvevők iránti tisztelet érződik rajta.
Uhh, ex nagyon jó volt, persze a borzongató szcenáriók sokkolóak. Ahányszor mentegetőztek a vendégek hogy bocsánat hogy “sokat beszélek”, azt mondtam magamban hogy nem, mondjad, mert ez arany! Mindhárom előadó nagyon magas szinten elemezte a helyzete, és ebből hazánk sokkoló izoláltsága és zsákútcába manőverezése volt a leginkább komor.
Ezt belülről pont így éltem meg. Tényleg nagyon fontos, amit mondanak. És köszi, hogy ezt meg is írtad.
@@gyorgyiorosz Mi köszönjük a lelkiismeretes munkát!!! Egy kis hirdetés ráférne erre a csatornára, ha nem keresek rá Rácz András nevére, akkor nem biztos hogy rábukkanok. Persze a hirdetéssel rengeteg fogalmatlan ember, troll is be szokott jönni akik nem köszönik ilyen lelkesen a munkátokat, de hátha lehet célozni a hirdetést jól és hátha van éártelme olyanokhoz eljutni akik alalból nem goondolnak mindent így.
@@kashmirha jogos a felvetés. Annyira, hogy most el is kezdtük. :) köszönöm a javaslatot!
Nagyon jó beszélgetés , köszönet a profi, naprakész szakértőknek és a műsorvezetőnek 👏👏👍🤝
Ja és ez az eddigi legjobb rész. KÖSZÖNJÜK!!!
Osszuk is meg, mert különben Nógrádi "tanár úr" nevelgeti a jó népet... :(
Most nagyon visszafogott volt legutobb az ATV-ben 😂
Remek beszélgetés volt. Köszönöm
Köszönöm a színvonalas beszélgetést!
Nagyon örülök, hogy rábukkantam erre a csatornára. Szinte minden szóval eggyetértek.
Megosztottam.
A huxit terjed a vidéken. Ahogy népszavazással léptünk be úgy el rudom képzelni, hogy a propagandagépezet el tudja érni, hogy a kilépésre szavazzanak.
Nem látják az emberek, hogy kis hazánkban a hatalom ( NER ) érdeke, és az ország érdeke az két külön halmaz! Míg az országunk és az emberek elemi érdeke az EU, és a NATO tagság, addig a hatalomé nem! És amikor egy honvédségnél többet ér a párthűség, mint a felkészültség, akkor kinek a védelmére készülnek, a haza, vagy a hatalom?
Lehet. Szerintem legalább ekkora probléma, hogy ha látják is az emberek ami történik, sokan (túl sokan) akkor sem gondolják azt, hogy ha tesz valamit, annak van hatása. A szalonokat azért is szervezem, hogy 1. tudatosítsuk, mi zajlik és 2. hogy ebben mi mindannyiunk felelőssége. 3. tegyük meg, amit lehet. Mindenki a maga életében, területén.
@@gyorgyiorosz Eddig minden adását láttam, és csak gratulálni tudok, hogy mindig olyan vendégeket hív, akik objektíven, szakértő alapossággal tárgyalják ki a témákat. Az viszont elszomorít, hogy méltatlanul alacsony a nézettsége, pedig ezeknek az információknak minél több emberhez el kellene jutnia. Én a magam eszközeivel csak azt tudom tenni, hogy a NER-es csatornákon próbálom tárgyszerű hozzászólásokkal felnyitni az emberek szemét, és kiszakítani őket az alternatív valóságukból. Másokat is bíztatok erre, mert látom az elbizonytalanodásukat, amikor több hozzászólás is rámutat, hogyan vezeti őket félre a hatalom. Nagy szükség van ezekre a műsorokra, ezét sok sikert kívánok a további munkájához!
@@polgár8353 Köszönöm, hogy Ön is megteszi, amit megtehet. És külön azt, hogy ilyen elkötelezett. Én meg onnan nézem, hogy elindult egy kb 50-60 fős kisközösség és mostanra elértünk egy szélesebb kört. Köszönöm, ha megosztja másokkal is a videót.
@@gyorgyiorosz 👍
Köszi!
Csak a saját véleményemet írhatom. Örülök, hogy feliratkoztam. Végre egy olyan adás (nevezzék akár podcast-nak), amiben nem kormányoldali, mégis tárgyilagosságra törekvő elemzők szólalnak meg! Számomra sok új info-val szolgált a beszélgetés. Ha ilyenek lennének a nem kormányoldali elemzők általában, akkor érdemes lenne őket is hallgatni. Azt hiszem közelebb kerültem a teljes kép összerakásához, amitől a tisztelt és valóban remek megszólalók talán messze vannak.
Az adást, ha pocastnak nevezik, hát, elviselem. De! 1:33-nál András....te atyaég!! Annak mi az esélye, hogy a többi 50 téved?!- hú de nagyot csalódtam. Szóval, kövessük a tömeget mindig, mert az a biztonságos? Dehogy. Egyáltalán nem. Fontos mindig kiértékelni, és ha egyedül gondolunk mást, akkor ahhoz erő kell, de ki kell tartani mellette ahelyett, hogy beolvadjunk a meggyőződésünk ellenére. Amúgy meg, Orbán, ha be van avatva, akkor nem is annyira nehéz az, hogy igaza lesz. (én nem vagyok beavatva, szóval, lehet, hogy nem lesz igaza)
Közép-Ázsiában (a volt szovjet tagköztársaságokban) Oroszország és Kína nem szövetséges, hanem rivális.
1:35:37
Tárgyilagosságra törekvő, elviselhetően nyugatcentrikus adás, hasznos háttérinformációkkal.
nem dobhatnak ki a natobol meg az unióból de ha a médiában nyilvánosan felkérik orbánt hogy léptesse ki az országot az milyen lenne már arra a kicsi hogy reagálhatna mi?
1:44:44 Szavazzuk meg!
A huxit szinte biztos 😐
@@charles_king Hát persze...🤣🤣🤣
Nekem ebből az egészből az jött le, hogy 3 ember áll a képen közel 2 órán keresztül és tartanak egy nagy NO HUXIT feliratú plakátot.
Ez a kölcsönös Kína-USA/EU kereskedelmi, gazdasági, technológiai függőség egy nem teljes, de jelentős garanciája a háború elkerülésének.
Főleg ha raciáonális cselekvők vannak kínai oldalon, amiben nem vagyok teljesen biztos...Orbán eszetlen viselkedésére sincs semmilyen racionális magyarázat.
@@kashmirha Ez pontosan így van. A kölcsönös érdek csak addig biztosítja a békét, ameddig érvényesül a racionalitás.
Oroszország esetében nem érvényesült.
1:35:00 itt a lényeg a Magyarorszàgon élô magyaroknak
@@charles_king Pontosan.
Bocsásson meg, de a békés Kína, csacskaság.Én gondoltam ki, de talán más mondta nyilvánosan elsőként, hogy Kína nem békés, csak addig nyújtózik, amíg a takarója ér és még azt is óvatosan. Ez viszont nem a békésség jele, hanem helyesen megválasztott taktika. A taktika nem jellemvonás.
NAGYSZERU !!!!KILL BABY KILL !!!
Matura és Rácz felkészültségük remek volt, igyekeztek megvilágítani a különböző aspektusokat, átfogó elemzést adtak.
Orbán Krisztián minden szempontból kilógott, egysíkú megközelítés jellemezte, kliséket olvasott fel a jegyzeteiből, fontos ténybeli tévedése volt pl, hogy szerinte az amerikai külpolitika 2017 után fordult volna rá Kínára, holott már jóval előbb 2014-ben elkezdte Obama egy Kína-ellenes ázsiai szövetség szervezését. A továbbiakban remélhetőleg Orbán Krisztián nem erőlteti ami nem megy.
Obama nem Kína ellen fordult hanem Ázsia felé. "Pivot Asia" (Ázsia felé fordfulás) volt a neve. Obama teljesen belealudt a Dél-Kínai tengel elfoglalásába, ami 2014-16 közt gyak. befejeződött. Akkor ébredt fel az USA, meg Hongkong eldiktatúrásításakor. Szerintem maradjoin csak Orbán Krisztián, az egyik legjobb magyar gondolkodó.
@@kashmirhapivot pacific*
@@kashmirha "nem Kína ellen fordult hanem Ázsia felé" Japán hangsúlyos részvétlével akart 2014 után egy Ázsia szövetséget tető alá hozni, ami értelemszerűen Kína ellen irányult. A Kína ellenes külpol fordulat kidolgozása, kétpárti támogatása is jelzi azt.
huxit 2030, kezdjetek barátkozni vele
Már megint kezdik 😂 " Oroszország kifogyott a lőszerből"
Putyin mondta tegnap...
Te testesíted meg a Magyar nevetség közösséget, mióta ez a háború kirobbant. Robert C Castel és Nógrády nem kívánt gyereke akit Spöttlének hívhatunk. Putyin elmondja az Orosz tévében ,hogy nincs elég lőszerük te pedig kiröhögöd a szakértőt aki Putyinra hivatkozva elmondja ugyanezt. Szinte biztos vagyok benne,hogy szerintetek az oltás öl,a maszktól leszel beteg,és jön a great reset is.
@@charles_king nyilván hazudott :)
Sajnos Orosz Györgyi nagyon rossz kérdező. Ezek az előadók jobbat érdemeltek volna.
Nem. Nagyon intelligens műsorvezető. Okos rövid kérdésekkel pörgeti a beszélgetést kellőképpen háttérben maradva.
A résztvevők iránti tisztelet érződik rajta.
hagyni kell őket beszélni.