Döbbenet. Érti és érteti. Fáj neki, nekem és az alkotónak. Együtt érezhetek Attilával és ezt Zoltánnak köszönhetem. Nincs még egy ilyen tolmács. Nem szavakat ad át hanem életet. Köszönöm szépen mindkettőnek és a feltöltőnek.
József Attila a kedvenc költőm. Latinovits a versei előadásával igen magasra tette a mércét. Azt hiszem, hogy igen sokáig kell várni arra, hogy valaki ennek a mércének akár a közelébe is érjen. Ez az oka annak, hogy nálam ez a két név eggyé vált.
Úristen most nézem h. ez az értékes videó lassan eléria 30000 nézőszámot!!! Szívből örülök hogy ma, 2012.-ben van még igény az ilyen magas szintű művészetre
Már csak ezért is, érdemes volt megszületni! (mindenkinek, aki ismeri a "párost") Sajnálatosnak tartom, hogy az ilyen formátumú lelkek korán halnak, mint a mosónők!
"Haza akartam, hazajutni végül, ahogy megjött ő is a Bibliában. Irtóztató árnyam az udvaron. Törődött csönd, öreg szülők a házban. S már jönnek is, már hívnak is, szegények már sírnak is, ölelnek botladozva. Visszafogad az ősi rend. Kikönyöklök a szeles csillagokra -" Pilinszky
Igen, Kedves ( LatioFernando ), ez öröm, de azoknak, akik megtekintették, arra is lenne igénye régóta, hogy helyesen legyen feltüntetve a cím, tehát: "Eszmélet" . Köszönettel, egy verskedvelő. :)
..A film végén egy fiatal fiú eljut a tengerhez s ott, a tengerparton, a végtelenség küszöbén üldögélve elgondolkodik a véges emberi lét és a térben-időben végtelen Mindenség viszonyáról. És ezek a gondolatok mélyen megérintették őt, a hajdani japán diákfiút... "S valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom a külső világban - nem a fűben, a fákban, hanem az egészben." Jamakava Szógen: JÓZSEF ATTILA ÉS A MEGVILÁGOSODÁS és Kósa Ferenc: A TÚLSÓ PART
Döbbenet. Érti és érteti. Fáj neki, nekem és az alkotónak. Együtt érezhetek Attilával és ezt Zoltánnak köszönhetem. Nincs még egy ilyen tolmács. Nem szavakat ad át hanem életet. Köszönöm szépen mindkettőnek és a feltöltőnek.
József Attila a kedvenc költőm. Latinovits a versei előadásával igen magasra tette a mércét. Azt hiszem, hogy igen sokáig kell várni arra, hogy valaki ennek a mércének akár a közelébe is érjen. Ez az oka annak, hogy nálam ez a két név eggyé vált.
Úristen most nézem h. ez az értékes videó lassan eléria 30000 nézőszámot!!! Szívből örülök hogy ma, 2012.-ben van még igény az ilyen magas szintű művészetre
József Attila a megvilágosodott költő...Eszmélet...
Nagyon szép...Köszönet a feltöltésért: Kata.
Istenadta géniuszok mindketten.
2017 április 12, Ottawa. Folynak a könnyeim.
Eszméletlenül jó ..vers és előadás...
Gyógyítom a lelkem !
Már csak ezért is, érdemes volt megszületni! (mindenkinek, aki ismeri a "párost")
Sajnálatosnak tartom, hogy az ilyen formátumú lelkek korán halnak, mint a mosónők!
Édes Istenem!! Mennyire hiányzik.
nagyon személyes hangú, tökéletes előadás
Mindig is az egyik legnagyobb Színész Óriásunk marad Latinovits Zoltán!
ez tényleg az Eszmélet
"Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -"
Pilinszky
".....csak, ami nincs annak van bokra, csak ami lesz az a virág, ami van, széthull darabokra."
Eszmélet
József Attila megvilágosodott és megvilágító verse ...egy magyar Buddha volt... a vers meg egyedülálló a poézis történelmében...
ennel nincs hatalmasabb...alkotas.. alakitas...
Igen, Kedves ( LatioFernando ), ez öröm, de azoknak, akik megtekintették, arra is lenne igénye régóta, hogy helyesen legyen feltüntetve a cím, tehát: "Eszmélet" . Köszönettel, egy verskedvelő. :)
Zseniàlis
nagyon nagy vers...
Már több mint 50000... még van igény ebben a Majomországban erre? Úgy tűnik van, és ez biztató annyira, de annyira gyönyörűen mondja...
NAGYSZERŰ EZ IGY
Eszmélet!!!
Úgy gondolom, a múlt jobban tükrözi a véleményt, mert abban, már nincs, napi gyűlölet!
..A film végén egy fiatal fiú eljut a tengerhez s ott, a tengerparton, a végtelenség küszöbén üldögélve elgondolkodik a véges emberi lét és a térben-időben végtelen Mindenség viszonyáról. És ezek a gondolatok mélyen megérintették őt, a hajdani japán diákfiút...
"S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban -
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben."
Jamakava Szógen: JÓZSEF ATTILA ÉS A MEGVILÁGOSODÁS és
Kósa Ferenc: A TÚLSÓ PART
Eszmélet.
Igen, ez a címe "neki", mindegy.
Eszmélet
Nem mindegy! A versnek "Eszmélet" a címe. Gondolom, lehet a youtube-on javítani a félreírást.
Ez micsoda: "neki"?
Kedves Fernando, javítsd ki a címet, légy szives.... olyan bántó a hiba. "Eszmélet" a vers címe! Köszönöm!
egy nap süt idebenn ;)
hát igen a vers címe: Eszmélet...
Eszmélet
Ennek a versnek Eszmélet a címe és nem érzés!
... NAPPAL HOLD KÉL BENNEM , S HA KINT VAN AZ ÉJ EGY NAP SÜT IDEBENT ...
legalább rákereshettél volna a címére
napról, napra tükör által homályosan sikoltozva tapsikolva mint a jázminok
Eszmélet