@@Sorosgyorgybaloldal Pusztán arra akart reflektálni az előttem szóló, hogy Soros nélkül egy ilyen "csodálatos" emberrel lenne kevesebb a magyar politikában (direkt kisbetűvel, mint a nemecseket )
@@lukacszsolt9473 Egyrészt ha csak nem ismered személyesen is, ne szólj másnak a nevében, mert köztudott, hogy vannak akik ezt komolyan gondolják, másrészt pedig sorosnak majd hogy nem semmi köze ahhoz, hogy orbán szétveri az országot. Ezt nem irónikus módon a ruszkiknak köszönhetjük.
Aztán nem érted, hogy miért jön az újabb kétharmad... Amikor Hadházyék a munkatörvénykönyv átírása után az MTVA székháznál, a tanártörvény-tervezetnél a Karmelitánál bohóckodnak - az eredeti felháborodást teljesen hamis mederbe terelve, úgy, hogy egyik akcióból se lett/lesz semmi - akkor igen, a társadalmat kell ütni, mert az a hibás, hogy nem motyogta kórusban, hogy ÖSSZEFOGÁS, meg O1G, amely természetesen mindent megoldott volna. Ez a nép volt az, amelyik Hornt, Gyurcsányt és Orbánt megválasztotta. Nem a körúton belül kell elszörnyedni, hogy milyen a társadalom, hanem végre a valódi problémákról beszélni (a magyar emberek multiknak való kiárusítása, a külföldi tőke maximális kiszolgálása, az összeszerelő-üzem jövőkép, a pincérnemzetté züllesztés stb.). És a paródia legközelebb ne a népről, hanem az elitről szóljon. Mivel a társadalmaz nem lehet leváltani - bármennyire is "szomorú" hír ez egyeseknek.
@@alfa2877 Gondolom leszóltak a várból, már egy jóideje a 444 elég szépen szeret belesimulni a rendszerbe, gondolom megéri valakinek vagy megtalálták az érzékeny pontot.
Szerintem a legrosszabb az egészben,hogy nem látjuk a végét!Ha valami szar,de tudod hogy- mondjuk még 1-2 évig-,de utána jobb lesz,kibirod. Sajnos ebben az esetben,én nem látom a fényt az alagút végén...Maradok a haldokló nyugaton,valószinüleg örökre..😪
Tavaly 40 éves volt, életem első meglepetésbuliját kaptam. Könnyekig meghatódtam akkor. Nem gondoltam, hogy lehet 20-ra is lapot húzni, de ez telitalálat lett kedves 444! Nemcsak meghatódtam, de patakokban folyik a könnyem. (a nevetéstől, a szomorúságtól, a szégyentől? ezt döntse el mindenki maga)... Segítek: az utolsó a helyes megoldás! :)
Tisztelt Miniszter Elnök Úr! Születésnapjára kívánok szívből sok sok rákos daganatot, szívinfarktust, demenciát és agyvérzést! Remélem hamarosan mindent megkap amit érdemel! És egy koszos kórházban, össze szarva, hugyozva ellátás nélkül hal meg egy penészes betegágyon! Szívből kívánok mindent ami rossz! Isten éltesse sokáig Miniszter Elnök Úr!❤❤❤
Zelk Zoltán: A nép szívében Rákosi elvtárs hatvan éves - nem kell keresnem szavakat ha így egyszerűen leírom, tudom már, mit jelent e nap. Rákosi elvtárs hatvan éves. Így szól a hír. S a felelet: kilép medréből: a szívekből árad feléje a szeretet. A szeretet. Ha róla szólnak, ahogy kimondják a nevét, színültig telik szeretettel, fénylő mosollyal a beszéd. Róla szól a munkás a gyárban és este, otthon a család elmúlt napot, jövőnket mérni előveszik egy-egy szavát. Falvak mélyén, kemencefénynél, ha ül a szomszéd s szóba kezd: „Rákosi elvtárs megígérte…” „Rákosi elvtárs mondta ezt…” Neve a bizonyság pecsétje megfontolt okos szavakon, fölépült már, fölépült várad, falai ronthatatlan állnak szívünkben, Bizalom!
Ember most jövök a templomból, ha válaszolok kérdésekre, mehetek vissza gyónni. ( A hitlerszalonna az lekvárféle, csak mondom, de egyébként jó lett a setting.)
Gratulálok! Ennél szebb születésnapi köszöntést egy ember nem kívánhat magának! 😂 Végre láttam egy jó paródiát Bagi Ivántól is, már megérte. (Nagy riszpekt azoknak, akik az anyagot összeszedték a vágáshoz! Rengeteg gyomorforgató NER-es videót kellett véginézniük. Csak remélni merem, hogy nem okozott nekik maradandó egészség károsodást.)
Köszönöm a műsorba fektetett sok munkát. Megérte. Legalább röhögni lehet ezen a nagy napon a majmon. Kár, hogy el tudta intézni, hogy hagyjuk hogy súlyos károkat okozzon nekünk, az országnak.
"Fákjaként világí!?" Minden bizonnyal,mert nálánál nagyobb eretnek tolvaj nem tündököl a keresztény európában!😅 Egyébiránt a plébános úr is megérne egy misét!
Van ez, ami tényleg nagyon értékes munka, és lenne az is, amikor egy oknyomozó anyaggal lebuktatnának valami korrupciós ügyet, csalást, miniszteri buktákat stb. és nem csak a NER ügyészségének a munkáját, belső leszámolását, a Völner ügyet pörgetné a tehetséges, ellenzéki média... volt rá eddig 13 év, de ahogy a munkájukat nézem lehet lesz még ennyi...
A rendszer jelképei egyben kórkép is: szalonna , bajusz , szines melegítő , Hell, tökmag, disznóvágás, suttyóság miniszteri szintek alatt és felett, pálesz, hülye zene stb. Balkánosodunk rendesen
Mondtam is a gyereknek kérdezze meg az iskolában nem lesz-e szünet OV 60. születésnapja miatt. Mondta ok megkérdezi, de ő is tarthatna egy kis szünetet!😂
Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván. - Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat. A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e. - Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam... A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar: - Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat. Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja: - Nem kell, csak úgy mondtam... A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt: - Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat. A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad: - De hiszen akkor mi még itt sem voltunk! Mire a magyar: - Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe😀✌🏻🇭🇺...
Két kérdésem lenne az alkotókhoz.. :Ha tényleg ittatok, mennyire sikerült berúgni mire kész lett? Meddig tartott röhögés nélkül felvenni?Nagyon jó lett, ami egyben az országra nézve szomorú is. Köszönöm, h elkészült!
Óvatosan, mértékkel fogyasztottunk, de fogyasztottunk. Nagyjából 3 óra volt a forgatás, plusz a takarítás. Még el sem kezdtük, de már nagyon röhögtünk. Isteni szórakozás volt.
Légyszíves toljatok egy háromórás szilveszteri műsort is majd évvégin ebben a felállásban! Köszönöm tisztelettel!
Amikor a rendszer annyira önmaga paródiája, hogy a róla készült paródia visszaadja a valóságot 😅
Karma=Karma
Deja vu-m van minden negyedik esztendőben
👆😬🤣
@@ferenc7568 Mennyiert adod el? Megveszem!🤣
Annyi jót kívánok neki amennyit ő adott az ország legszegényebb és legéhesebb gyerekének.
ennyi
Hogy lehetsz ilyen gonosz?
Te mennyit adtál az ország legszegényebb és legéhesebb gyerekének?
@@csabaszabo9502 nem ő lopta el a pénzét. Meg úgy az országét.
@@csabaszabo9502 Te mennyit baszod ?
Ez akármennyire akar vicces lenni, csak simán a szomorú valóság.
Gyuri bátyám, köszönöm neked ezt a videót!
@@homokhat sorosnak hiába köszönöd, a magyar emberek fizették, és önkéntes alapon, nem az adóból.
Igen először én is nevettem,de utána eszembe jutott a gyerekem és potyogtak a konnyeim. Nem hiszem el hogy itt tart ez az ország 😢
@@Sorosgyorgybaloldal Pusztán arra akart reflektálni az előttem szóló, hogy Soros nélkül egy ilyen "csodálatos" emberrel lenne kevesebb a magyar politikában (direkt kisbetűvel, mint a nemecseket )
@@lukacszsolt9473 Egyrészt ha csak nem ismered személyesen is, ne szólj másnak a nevében, mert köztudott, hogy vannak akik ezt komolyan gondolják, másrészt pedig sorosnak majd hogy nem semmi köze ahhoz, hogy orbán szétveri az országot. Ezt nem irónikus módon a ruszkiknak köszönhetjük.
Annyira jól elkaptátok ezt az áporodott proliságot, ami egyre jobban árad a Fidesz által füstölőre akasztott magyar társadalomból.
Te meg a kommentet 😀 Magam se fogalmazhattam volna szebben 👍👊
Semmi nem árad, minden csak a fejetekben van :,,,D
fingszag
@@jl575 Alien Rákos...Orbán elvtárs pajtás!
Aztán nem érted, hogy miért jön az újabb kétharmad... Amikor Hadházyék a munkatörvénykönyv átírása után az MTVA székháznál, a tanártörvény-tervezetnél a Karmelitánál bohóckodnak - az eredeti felháborodást teljesen hamis mederbe terelve, úgy, hogy egyik akcióból se lett/lesz semmi - akkor igen, a társadalmat kell ütni, mert az a hibás, hogy nem motyogta kórusban, hogy ÖSSZEFOGÁS, meg O1G, amely természetesen mindent megoldott volna. Ez a nép volt az, amelyik Hornt, Gyurcsányt és Orbánt megválasztotta. Nem a körúton belül kell elszörnyedni, hogy milyen a társadalom, hanem végre a valódi problémákról beszélni (a magyar emberek multiknak való kiárusítása, a külföldi tőke maximális kiszolgálása, az összeszerelő-üzem jövőkép, a pincérnemzetté züllesztés stb.). És a paródia legközelebb ne a népről, hanem az elitről szóljon. Mivel a társadalmaz nem lehet leváltani - bármennyire is "szomorú" hír ez egyeseknek.
Ebben a videoban, azért van ám pozitívum is! Az, hogy jól laktatok srácok 😊
Nem hiába, még gulyáskommunizmus van.
@@b_og Ezek szerint lehet, hogy én már tíz éve meghaltam? 🤔
@@hegedustibor4787 hány km-t tudsz lefutni? Hányszor húzod fel magad rúdon? Esetleg power up? Kézállás? Félkéz? 😂 Ezt nevezed "életnek"?
Nekem erről a régi 444-es videók jutottak eszembe (pl a banyatankos,az kb ilyen elborult), csak azt sajnálom, hogy nincs több yeti videó 😢
Pedig van elég dolog, amiről lehetne jetizni :(
Amúgy lesz valaha még Yeti videó??
Nekem is hiányzik az a bizonyos 'táska'.
Miért nincs mar yeti?
@@alfa2877 Gondolom leszóltak a várból, már egy jóideje a 444 elég szépen szeret belesimulni a rendszerbe, gondolom megéri valakinek vagy megtalálták az érzékeny pontot.
Disznókörömmel citerázás az Kossuth-díj esélyes. 😅
ezt magamra tetovaltatnam
Éljen a Vezér jó sokáig! Kenyeren és vizen!
"Száz évet élj, vízen és száraz kenyéren" 2Arc, ez jutott eszembe.
En. meg azt sem adnek neki kerjen az apjatol aki milliardos homokbol kofejtonek kuldenem,hazank befogadta O meg mutatta, Orsos feher de rokony
Áá, pont ezt akartam írni én is :)
És 47ezerből...
…seeeeee🤮…..
Koleszterin! Benned van minden hitünk.
Az első paródia amit ha megnéz az ember, először sírni ...majd hányni támad kedve..... VAGY egyszerre a kettő!!!
Fekve hányunk, sírva! Ez a magyar virtus!
😂😂
👍👍
A harmadikat kihagyta ! A ganedombra vele !
Szerintem a legrosszabb az egészben,hogy nem látjuk a végét!Ha valami szar,de tudod hogy- mondjuk még 1-2 évig-,de utána jobb lesz,kibirod.
Sajnos ebben az esetben,én nem látom a fényt az alagút végén...Maradok a haldokló nyugaton,valószinüleg örökre..😪
"Kapcsoljuk a röszkei határkerítést." Ez óriási :D
Az hogy a boldog szülinapot dalocska orosz verziójával indul az egészen egyszerűen fenséges.
Colin Farrell ma 47 éves lett. Isten éltesse sokáig, Boldog szülinapot neki!
Imádom a filmjeit.
Őt tényleg érdemes éltetni a mai napon.
Happy Birthday Colin!!!
Hiányolom Juncker köszöntését a videóból amikor kapott egy játékos pofont a Viktátor úr.
Juncer,Juncer.....ja tudom már!
Hol is van ő most?
Azt is tudom,sehol!
Ez így jó 👍🤣😂
De jó lett ez akurvaanyátok, 70.-re várjuk az újratemető videóját is!
Isten éltesse a drága doktorminiszterelnökurat, de azé annyira ne sokáig.
Hát már akkor minimum úgy 25 éve meg kellett volna mihálylania
Hajrá koleszterin!!
😢
@Köbüki 😢
Kemény. Ez a valóság. És hárommillió ember számára ez nem paródia, hanem a nagybetűs Élet. (Kétharmad guaranteed.)
Abból a 3 milla szavazóból fél milla román meg ukrán meg halott.
Én nem vagyok hívő, de ha ennyire lenéző vagy, húzzál akkor elfele innen. Ha már kint vagy, tekintsd ezt tárgytalannak.
Pont emiatt a lenéző, lekicsinylő látásmód miatt kap ki ellenzék állandóan. Mondon ezt abszolút nem kormánypártiként.
@@TSEliot1978 lehet másképp beszélni ezekről? na ugye.
@@TSEliot1978
Ma már ott tartok, hogy legyen. Aki hülye, akkor is hülye lesz, ha győz. Sajnos ez ilyen.
méltó köszöntés a Magyar Nép legnagyobb Fiának!
Legalább ezen a jeles napon ne "fat shaming"-eljünk, oké?!😠🙃
..éljen hát...de csak addig éljen, míg a honnak él. De szakadjon meg elte pillanatja , midőn attól elpártolni kél.
Az már régóta esedékes lenne akkor
@@KGeri5 Jeles, mint Muhi, Mohács?
A cigány az nem magyar!
Csokosjuditnak, Sintér Sándornak, helikopterTóninak és az egész pegasus pereputtynak ezúton jelezném, hogy én nem nevettem ezen a videón.
Tavaly 40 éves volt, életem első meglepetésbuliját kaptam. Könnyekig meghatódtam akkor. Nem gondoltam, hogy lehet 20-ra is lapot húzni, de ez telitalálat lett kedves 444! Nemcsak meghatódtam, de patakokban folyik a könnyem. (a nevetéstől, a szomorúságtól, a szégyentől? ezt döntse el mindenki maga)... Segítek: az utolsó a helyes megoldás! :)
Ennek minden másodperce tökéletes lett!
Hiányoltam „A pénztarcámban nincsen pénzem, csuhajja” kezdetű opuszt. Óriási volt! 😂😂😂
Ez már most történelmi magasságokba repítette a hálás magyar népet ❤️
Halas naki az ordog es udvara!
Remélem ez az utsó neki 😂
Tisztelt Miniszter Elnök Úr! Születésnapjára kívánok szívből sok sok rákos daganatot, szívinfarktust, demenciát és agyvérzést! Remélem hamarosan mindent megkap amit érdemel! És egy koszos kórházban, össze szarva, hugyozva ellátás nélkül hal meg egy penészes betegágyon! Szívből kívánok mindent ami rossz! Isten éltesse sokáig Miniszter Elnök Úr!❤❤❤
De ne egyszerre,csak sorjában,fokozatosan....
Ez egy szép kerek szám, itt be is fejezhetné.
Minden másodperce a világörökség része! Gratulálok, hihetelen jó lett! :)
Annyira röhögtem, hogy a gyerekek nem tudták mi bajom. :) Nagyon jó lett!
Sok szalonnát és magas koleszterint kívánok!
És plakkosodott artériákat!
Hát, én ezt a videót azért most nagyon gyorsan lementem, ki tudja meddig lesz fent ?!
És ahhoz túl jó hogy elvesszen :D
Egy ilyen videóhoz fixen készült biztonsagi mentés
@@erikpinter4875 Nem mondod. Tényleg? 🤣
🤣🤣🤣🤣👌👍
@Tóth Gábor hiszen van crossover Radiccsal :)
Én is mentettem mert ez nem lesz örök életű...
Ez a születésnapi köszöntés úgy megszalajtott, hogy egyből 40 évet öregedtem, pedig nekem nincs is születésnapom. Isten Éltessen Engem!
Ez így 1:1-ben mehetne az M1-re
Előbb mond életében 1x igazat a felcsúti törpekirály mint,hogy ezt a köztévében leadják
@@AekoldHelbrass Szerintem mindkét dologra ugyanakkora az esély: 0 😎
A mi Jót-evőnk!
: )
A disznólábbal pengetett gitár láttán kiköptem a sörömet! 😂😂😂
A ProstiTVs rész a legjobb! :D
Ezert iratkoztam fel a 444-re. A szo amit keresek: Köszönöm.
Ebben az a durva, hogy ez a párhuzamos valóság.
Születésnapjára pedig nem sok jót kívánok! Mindenesetre a koleszterinnek drukkolok!
Boldog szülinapot. Legyen neki könnyű a föld.
Jó nehéz legyen majd neki!
Jóh, kész, végem. Én itt meghaltam gyerekek 😂 4:40
Ettől a videótól egyszerre lettem éhes, lett hányingerem és izzadságszagom. Kiváló majàlis kapszula lenne az űrben ragadt magyar asztronautàknak! 🎉❤
Hajrá koleszterin végezd gyorsan a dolgod
Én erre a jeles napra készültem évtizedekkel azelőtt, hogy megszülettem volna. Végre elérkezett és érzem, hogy van értelme a Létnek! 🙌
Nekem is ma van a szülinapom! 17 éves vagyok, történelmi év volt az Magyarország számára!😂
Isten éltesse, éltessen 🙂
isten eltessen
Alles gute zum Geburtstag 🎉🎉🎉
Éljen sokáig, a csillagban!
Akadna a torkán, amit ma zabál.
Kívánok neki még 60 évet. Kenyéren és vízen.
Zelk Zoltán: A nép szívében
Rákosi elvtárs hatvan éves -
nem kell keresnem szavakat
ha így egyszerűen leírom,
tudom már, mit jelent e nap.
Rákosi elvtárs hatvan éves.
Így szól a hír. S a felelet:
kilép medréből: a szívekből
árad feléje a szeretet.
A szeretet.
Ha róla szólnak,
ahogy kimondják a nevét,
színültig telik szeretettel,
fénylő mosollyal a beszéd.
Róla szól a munkás a gyárban
és este, otthon a család
elmúlt napot, jövőnket mérni
előveszik egy-egy szavát.
Falvak mélyén, kemencefénynél,
ha ül a szomszéd s szóba kezd:
„Rákosi elvtárs megígérte…”
„Rákosi elvtárs mondta ezt…”
Neve a bizonyság pecsétje
megfontolt okos szavakon,
fölépült már, fölépült várad,
falai ronthatatlan állnak
szívünkben, Bizalom!
Kár hogy a vészhelyzet miatt biztos nem tudnak rendesen ünnepelni a nertársak..
És boldog korai nyugdíjbavonulást kívánunk a Miniszterelnöknek!
_Az a szomorú hogy ez ílyen zseniális lehetett._
Ínyenceknek készült.
Éljen sokáig kenyéren és vízen!
Istenem még vagy 15 évig élősködik raktunk. Azt hittem öregebb. 😫😩😩😱😳
Én is. Azt hittem 65, vagy legalábbis a 70hez közel
Ámen.
Na ilyenkor büszke vagyok, hogy magyarnak születtem! Ez zseniális lett srácok. Az egész nyamvadt hetemet bearanyoztátok ezzel a csodával. 🎉
Ember most jövök a templomból, ha válaszolok kérdésekre, mehetek vissza gyónni. ( A hitlerszalonna az lekvárféle, csak mondom, de egyébként jó lett a setting.)
Legalább mozgott aznap valamit
Gratulálok!
Ennél szebb születésnapi köszöntést egy ember nem kívánhat magának! 😂
Végre láttam egy jó paródiát Bagi Ivántól is, már megérte.
(Nagy riszpekt azoknak, akik az anyagot összeszedték a vágáshoz! Rengeteg gyomorforgató NER-es videót kellett véginézniük. Csak remélni merem, hogy nem okozott nekik maradandó egészség károsodást.)
"Rákosi Fülöp" Muhaha :D
Nyugodjék békében
🙂
Köszönöm szépen, viszont kívánom!
@@szpity2258 Nekem egyszerű lesz, mivel nem loptam el a magyarok jövőjét.
Reméljük utolsó🎉
Köszönöm a műsorba fektetett sok munkát. Megérte. Legalább röhögni lehet ezen a nagy napon a majmon. Kár, hogy el tudta intézni, hogy hagyjuk hogy súlyos károkat okozzon nekünk, az országnak.
Valaha készült legjobb összeállítás ezekről...
A kedves vezetőn túl éljen és virágozzék a MAGYAR HUMOR!
Ezt a videót már ötödjére látom, de még mindig szórakoztató és kreatív.
Drukkolok a koleszterinnek.
Először a Merkelyt kell kilőni.
Ha ehhez a videóhoz nem gratulál egy óriásit a Nemzeti Filmintézet, én esküszöm kivándorolok, bátoran.
Minden pillanata arany, az elmúlt évek legjobb 444 videója :D dehát na, rászolgált a dr miniszterelnök úr:D
Ez zseniális lett! :) :D
Nézzetek a hátatok mögé. Nehogy kiessetek valami ablakból😂😂. Hatalmas lett!🙏🏻
nálunk a médián keresztül intézik el az ilyet!
Éljen soká 0rbán Viktor...
kenyéren és vizen Sopronkőhidán!
Még az is sok neki! Bőven
Fekete Delfin
Ezt megmutatod a híveknek, simán elhiszik, hogy nem paródia.
A legjobb 444 videó az elmúlt időben. Megunhatatlan.
Ez halálosan jó lett!
Bár a magyarok még ezt a férget se érdemelnék meg !
Üdv a hanyatló nyugatrol
Az vajon miért van, hogy teli szájjal "cigányozni" lehet itt a hozzászólásokban, de a másik kisebbség megemlítése azonnali letiltással jár...?
"Ha tudni akarod ki uralkodik feletted, elég kiderítened, hogy ki az, akit nem szabad bírálnod." - Voltaire.
Egy Vörösmarty idézet: Éljen hát....,addig éljen míg a Honnak él, de szakadjon élte pillanatja, melyben attól elpártolni kél:.....
ez idáig a legjobb!Köszönöm,hogy megosztotta velünk!
A sok pacal evéstol mar járni is alid tud orsós 😄
Könnyebb átugorni, mint megkerülni! Dagadék! Döbrögi!
"Fákjaként világí!?" Minden bizonnyal,mert nálánál nagyobb eretnek tolvaj nem tündököl a keresztény európában!😅
Egyébiránt a plébános úr is megérne egy misét!
szent Koleszterin vigyázzon rája
Van ez, ami tényleg nagyon értékes munka, és lenne az is, amikor egy oknyomozó anyaggal lebuktatnának valami korrupciós ügyet, csalást, miniszteri buktákat stb. és nem csak a NER ügyészségének a munkáját, belső leszámolását, a Völner ügyet pörgetné a tehetséges, ellenzéki média... volt rá eddig 13 év, de ahogy a munkájukat nézem lehet lesz még ennyi...
ahogy az igyekezetüket nézzük!.....
Azt hittem a 60 azt jelképezi, hogy annyi kilót kéne fogynia.
Isten éltesse! Remélem mielőbb találkozik is vele!
Naaa... Ne menj már le megboldogult Mária szintjére.
A rendszer jelképei egyben kórkép is:
szalonna , bajusz , szines melegítő , Hell, tökmag, disznóvágás, suttyóság miniszteri szintek alatt és felett, pálesz, hülye zene stb.
Balkánosodunk rendesen
vicces, egyben siralmas hogy ez a valosag
Többnek néz ki. Lassan elvihetné az ördög.😂
sajna válogatós mint látjuk!
Miért jut mindenkinek a disznó eszébe róla? 🙂🙂❤ ALAVJU ❤
Én ha ránézzek mindig egy jóllakott kispocok jutt eszembe
@@AekoldHelbrass még mindig jobb mint a sz@rral töltött zokni
Na valyon mièrt ???? 🐷🐖🐽
Csak 1 szelet kenyérrel tudok ránézni, különben gyomorrontást kapok. Nagyon dagadt, zsírdisznó!
hát kinézetre,színre,szagra nagy a hasonlóság,de ítéljen az aki látja...
Mondtam is a gyereknek kérdezze meg az iskolában nem lesz-e szünet OV 60. születésnapja miatt.
Mondta ok megkérdezi, de ő is tarthatna egy kis szünetet!😂
Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad:
- De hiszen akkor mi még itt sem voltunk!
Mire a magyar:
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe😀✌🏻🇭🇺...
:)
Óriási!:-) És az a legszebb, hogy az ország két-harmada ezt így is gondolja!
Hát ez kva jó🤣🤣🤣
Két kérdésem lenne az alkotókhoz.. :Ha tényleg ittatok, mennyire sikerült berúgni mire kész lett? Meddig tartott röhögés nélkül felvenni?Nagyon jó lett, ami egyben az országra nézve szomorú is. Köszönöm, h elkészült!
Óvatosan, mértékkel fogyasztottunk, de fogyasztottunk. Nagyjából 3 óra volt a forgatás, plusz a takarítás. Még el sem kezdtük, de már nagyon röhögtünk. Isteni szórakozás volt.
Fanta bzmeeeeg!!! 🍊(na de lipsi cukormentes?)
Mega zseni lett!!!👏
Szuper lett srácok! 🥂👏🏼👏🏼👏🏼
Á, ez frenetikus lett, tökéletes látlelet! :DDD
osztva hága és környéke
Legyen mindenkinek áldott vezére. Isten éltesse sokáig de, remélem nem a magyar nemzet nyakán😊
Ez zseniális,köszönöm a 444 szerkesztőségének ezt a csodálatos 7 percet.A hónapomat feldobta,nem hogy a napomat 😂
Sz@r életed lehet.
Még sok ilyen szép napot kíván a leghűségesebb nép!!!
Ha a 444 megunja az újságírást, lesz miből pénzt csinálni😅, ez nagyon nagyon ott volt
Mint régen ❤❤
asszem ez is egy médiatörténelmi pillanat marad az utókor számára :D
Ötven után hatvan
A halál lassan itt van.
Neki legyen mondva!!!