Jó hallgatni ezt az igazi szívhez szóló dalt, ugye amikor már nincs semmi az utolsó pillanatban is felemelhet a zene. Nem is gondoljuk, hogy mennyit segíthet. Gratulálok a dalhoz, a szöveghez és az énekesnő tényleg igazi tehetség. Köszönöm❤
Mikor már minden reményem elveszett, akkor jött ez a dal. Talán Isten ezen keresztül szól hozzám, hogy ne veszítsem el a HITEM, továbbra is HIGYJEK BENNE,sokkal jobban,mint eddig.😥🙏🏻 Taníts meg Uram, ész nélkül hinni!🙏🏻💔
Nem talán hanem BIZTOS hogy ezen a felületen is mutatja nekünk a szeretet felé vezető utat! Hinnünk kell Yahusah tervében teljes lélekből, teljes szívből, teljes erőből! Hited, ha van, megvan mindened! Halleluyah
De Te kihoztál a sötétből Ott voltál a kezdettől Az Úr megmentette az életemet ebben az évben és örökké érte élek az Ő dicsőségére Megláttál a tömegben Így szóltál: kövess engem!
"Tégy újjá, Uram, formálj át Gyógyítsd meg, mi elromlott Építsd fel, mi leomlott Nincs más út, nekem nincs más cél Meghívtál, így eljöttem Használj fel a tervedben" Nem találok szavakat. Gyönyörű dal! ❤🙏💯
Nagyon szép! ❤ szeretem hallgatni annyira fel tölt isten szeretetével hogy át járja az egész énemet 😊 ügyesek vagytok fiúk így tovább! Isten szent szeleme működik
Ararat majmolás, ami meg Bethel majmolás. Borzasztóan egysíkú, unalmas és ötlettelen. Az Úr megérdemli az egyediséget és a kreativitást. Elég volt az egyen "dicsőítésből"!
Olyan gyógyító. ❤️🙏 Dicsőség Jézusnak az Úrnak az Atyának!
Gyönyörű 😊😊😊 Imádom !!
Jó hallgatni ezt az igazi szívhez szóló dalt, ugye amikor már nincs semmi az utolsó pillanatban is felemelhet a zene.
Nem is gondoljuk, hogy mennyit segíthet.
Gratulálok a dalhoz, a szöveghez és az énekesnő tényleg igazi tehetség.
Köszönöm❤
Ez a lány ez Isteni tehetség ... Ez bentről jött ...
Mikor már minden reményem elveszett, akkor jött ez a dal.
Talán Isten ezen keresztül szól hozzám, hogy ne veszítsem el a HITEM, továbbra is HIGYJEK BENNE,sokkal jobban,mint eddig.😥🙏🏻
Taníts meg Uram, ész nélkül hinni!🙏🏻💔
Szívvel és lélekkel.
Nem talán hanem BIZTOS hogy ezen a felületen is mutatja nekünk a szeretet felé vezető utat! Hinnünk kell Yahusah tervében teljes lélekből, teljes szívből, teljes erőből! Hited, ha van, megvan mindened!
Halleluyah
Gyönyörű! 🙏🙏🙏❤️❤️❤️
Gyönyörü szép gratulálok!❤
Csodálatos lány gyönyörű hanggal adjon a Jó Isten Mindenkinek a Világban Békét és Egészséget❤
Csoda szép❤minden szava szívhez szóló❤
Köszönöm ezt a csodálatos dicsőítést ❤🙏
Halleluja az URNAK❤!!!
De Te kihoztál a sötétből
Ott voltál a kezdettől Az Úr megmentette az életemet ebben az évben és örökké érte élek az Ő dicsőségére
Megláttál a tömegben
Így szóltál: kövess engem!
Nagyon tetszetős dal, így ismeretlenül is csak gratulálni tudok hozzá! Isten legyen veletek!
Csodálatos! Köszönöm❤🙏
Ür istenem ez csodálatos ,Hálásan köszönöm Áldot legyen Jezus néve mindöröke amen
Csodálatos! 💚 Egy pár napra most ez lesz a himnusz nálam!
Nagyon szép, szívhez szóló. ⚘♥️
Gyönyörű szép ❤❤❤❤
Halleluja ❤ Dicsoseg Istenek ❤csodalatos❤ez a dal❤ ❤❤
Dicsőségn Istenek
szabaditom királyom istenem jézusom dicsőség neked és atyának nak 🙏🖐🖐🖐🔥😘😘🥰🥰🥰
Első perctől kezdve szólt hozzám a dal❤ Dicsőség az Úrnak
Gyönyörű dal,hang,eneklese is!🙏🙏🙏🙏♥️
Örülök, hogy felhozta nekem is a YT! Hálás vagyok, hogy hallhattam ezt a dalt! Köszönöm nektek fiatalok!
Ez lett a kedvencem🤍
Gyönyörű dal. Gratulálok! Isten áldjon Testvéreim❤❤❤
"Tégy újjá, Uram, formálj át
Gyógyítsd meg, mi elromlott
Építsd fel, mi leomlott
Nincs más út, nekem nincs más cél
Meghívtál, így eljöttem
Használj fel a tervedben"
Nem találok szavakat. Gyönyörű dal! ❤🙏💯
Soli Deo Gloria💯❣
Felugrott magától mert ugye agapét hallgattam ,pont indulás előtt álltam egy másik élet küszöbén .Köszönöm 🙏
💝🤍💖❣
Jol mondod hallod.
Ez egy algoritmus támogató comment…
Jah és szeretlek Léniiii🤍🫶🏼
Egy újabb nagyon jó szám! 🔥
"Jöjj, vedd most át a szívem dalát
Szálljon Hozzád, mert méltó vagy rá
Jöjj, vedd most át a szívem kulcsát
Gyógyíts, taníts, tisztíts meg" ❤🔥ÁMEN❣
"Bízom Benned
Én bízom Benned
Bármi jöjjön, bízom Benned, Atyám
És áldom Neved
Én áldom Neved
Egyre jobban áldom Neved, Atyám" 🙌🙏
❤
@@sylwiap3970 🤗
Halllellujjaa!!!
Nagyszerű dal, gratulálok ❤
Salom Salom 🙋🏿♀️
Gyönyörű
❤❤🙏🙏❤❤Extáziba taszító zene
Nagyon szép! ❤ szeretem hallgatni annyira fel tölt isten szeretetével hogy át járja az egész énemet 😊 ügyesek vagytok fiúk így tovább! Isten szent szeleme működik
❤❤
AMEN
A zenészek is jók alatta én egy ( öreg ) rocker vagyok és engem is megfogott ... :D Nincs erőlködés ez lazán csuszik ... :X :D
mind akik isten gyermekei azokat minden enek meg erinti a draga jo atyam lelke es tuze halelija dicsosseg s draga ur jezusnak orokokon orokke amen 😂😂
😂amen
❤🙏🏼
❤
🙏👏☀️🕊👌
💖🙏
Hol szokott lenni ilyen alkalom?
jó, hogy a fiatalok is érzik a lényeget!
💝🌹💝🌹💝🌹💙🥰🤗😘
🫀🎼
Ihwz
Gitár jó benne, egyébként semmilyen.
Ararat majmolás, ami meg Bethel majmolás. Borzasztóan egysíkú, unalmas és ötlettelen. Az Úr megérdemli az egyediséget és a kreativitást. Elég volt az egyen "dicsőítésből"!
❤