Szia Gyula ajánlanék neked egy helyet. A Dűrer kert vagy a mellette levő Keleti Blokk. Oda jártam suliba nagyon dzerettem s most a földdel tennék egyenlővé persze azt is!!😡😡örülnék ha felfedeznéd holnap megpróbálok bejutni èn is
Ugyan nem Tatabányán születtem, de sokáig éltem a városban és nagyon szomorú látvány, ahogy az idő vasfoga apránként felemészti a várost! A régi busz pályaudvar 2022-ben a drogosok és a bűnözők otthona volt az épületet birtokba vették nagyon sokszor láttam a rendőröket intézkedni, de hiába zavarták el a drogosokat éjszakára mindig visszatértek! Hihetetlen, hogy Tatabánya sorsát ennyire nem érdekli senkit pedig egy nagyon szép város lenne. A vasútállomásról ne is beszéljünk ahol éveken át dolgoztam! Nagyon sajnálom azokat, akik Tatabányán élik a minden napjainkat és végig kell nézniük a városunk pusztulását!
Ebbe az a jó hogy anyukàm ês apukàm ott az akkori buszvègen ismerkedtek meg a mamàm meg ott dolgozott a buszvègen 😂a papàm meg buszsofőr volt ott 😂szóval így egyszer minden ott történt 😂😂❤
2001 és 2007 között középiskolásként napi szinten utaztam busszal Oroszlány és Tatabánya között, rengetegszer szálltam fel a buszra a videó elején látható "E" kocsiállásról, valamint a havi bérleteket is a földszinti jegypénztárban szoktam venni. Rossz ennyire lepusztult állapotban látni ezt a helyet. Abban viszont egyet értek egy előttem hozzászólóval, hogy logikus döntés volt az autóbusz-pályaudvart a vasútállomás mellé helyezni, csak ezt az ingatlant is hasznosítani kellett volna valamilyen módon.
Én úgy tudom, a buszvég állami tulajdonban van, nem pedig a városé, ezért nem olyan egyszerű rendezni a sorsát. Én a magam részéről egyfajta kamionos motellé alakítanám.
Mivel én is Tatabányai vagyok, csak most már Pesten élek, mikor megtaláltam ezt a videótokat, akkor jutott eszembe, hogy már nagyon régen fel akartam iratkozni a csatornátokra! NA MOST MEGTETTEM!! 🙂
Szevasz Gyula !! Egy nagyon régen bezárt busz pálya udvart mutattál be ami napjainkban már csak az enyészeté . Sajnos a vadálok és fosztogatok nem kímélték a helységeket és szétvertek mindent .A videó végén jó volt látni korabeli képeken hogy hogy is nézet ki valamikor a buszpályaudvar és a videó amit be vágtál . A sorosáról majd valamikor döntenek de nem tudni hogy mi lesz belőle . A videó tetszett nyomok egy like ott . Gyula #vigyázz magadra :)
Hali Gyula ajánlom neked a KPST Parkot Várpalotán van egy Ikarus Abc buszra megcsinálva van nagyon sok retro édességek is benne !I Illetve vannak nagyon sok kiállított autók buszok,teherautók is! Ha egyszer elmész oda elő hozza a retro feelinget !
Jó lett a videó, gratulálok! No, akkor mondom: 4:05: az nem lépcsőház, hanem a váróterem bejárata volt..pontosan a túloldalán is van egy ajtó..gyakorlatilag át lehetett menni rajta..amikor beléptél jobbról volt az utasellátó büfé!! Bezony!! 🙂És az épületen kívül az a hengeres rész belül egy lépcsőt takart, amin fel lehetett menni az emeletre, ahol pedig az irodák voltak! Onnan irányították a TELJES város busz közlekedését! A mostani Kedves Polgármester Asszony volt az igazgatója....úgy tudom legalábbis, hogy az utolsó igazgatója az pont Ő volt. 5:18: menetrendi tájékoztató volt!
92 - Ben születtem Tatabányán, 26 évig ott is éltem. :D Mennyit utaztam még a régi búsz végállomásról. :) Ajánlanám a nagy kórházat a város végén ha még nem szedték szét. Az se rossz egy túrára. :D
Szia nem tudom azóta láttad-e, de már van róla egy video majd belinkelem ide :) 1 éve volt ott még pont a felujítás előtt. Am a mi régi sulink gimnáziuma épül ott. Ami vicces h az áltsuli (aminek most a régi kórház helyén lesz a gimije ) pont a buszvég mellett van közvetlen :D Régen mindennap ott szálltunk fel a buszra. Talán még videom vagy képem is van róla, ha megtalálom elküldöm. Miután elballagtunk szűnt meg a buszközlekedés a régi buszvég területén.
🤟😉 Szuper lett ez az epizód is Gyussz, jópofi részleteket rejt. Nagyon szeretném megnyerni azt a kis alu medaliont, igazán találhatnál addig hozzá egy láncot is. 😋
Arra kell torekedni hogy 21. szazadi modra ne 620 kilometerre legyen a nagyobb varosokban egymastol a buszpalyaudvar es a vasutallomas. Igy sokkal jobb helyen van, mert a vonat-busz atszallas egyszeru es nem kell helyi jaratozni kozte, mint Fehervaron, ami eleg kellemetlen....nemtudom mivel jobb egy palyaudvarnak itt a semmi kozepen lenni. A Vertesnel ott a vasut, majdnem az osszes helyi busz, aztan jo napot.
@@traxx0239 vegyes érzelmeim vannak a fehérvári busz- illetve vasútállomás közti távolság kérdését illetően, ugyanis tényleg nincsenek közel egymáshoz, máskülönben viszont mindkettő rohadtul tömve lenne kétes alakokkal. A buszpályaudvart eléggé elviselhetetlennek tartom ilyen téren.
Ezt a vak emberes trükköt nálunk is eljátszotta az egyik sofőr: felszállt szintén napszemüvegben, fehér bottal és leült az utasok közé. Ücsörgött kicsit, majd "Na mi lesz nem indulunk? Akkor majd én vezetek!" felkiáltással beült a volánhoz és elindult. Volt riadalom, de azért nem ment messzire :)
Èn itt villamost inditanèk egèsszen az 5 busz vonalàn a temetö utàn jönne a vèllomàs nem tudom a nevèt valami Fordulò csucs iddöben 5 percenkènt Indulna
Egy apróság: a közelben nincsenek panelházak. Itt nőttem fel, most újra errefelé élek. Ám tiszteletem, hogy elkészítettétek ezt a videót. Amúgy príma sört is csapoltak!
Itt lehetne jo Hàborus Filmet tekerni ,,nem is kellene vàltoztatni a környezeten . ____Megasztàn Csernobil jutott eszembe .____(_Mindt Règi Tatabànyai èn is szokszor itt voltam az àllomàson .)
A hosszabb kommentemet még a videó elején és a videó nézése közben írtam! Gondoltam, hogy be fogtok menni, de passz, hogyan jutottatok be! 😀 Ugyanis, HA jól tudom, az összes ajtaja az épületnek, ahol be lehetne jutni zárva van, illetve legutóbb, amikor otthon voltam, és jártam arra, akkor már az egész épület el volt kordonozva, és ELVILEG kutyás biztonsági őr, vagy őrök őrizték akkor, abban az időben! Hogy most 2022-ben mi a helyzet, az passz..Ha arra járok, akkor majd be kommentelem nektek ide a látottakat. Mert ugye ezt a videó egy éve töltöttétek fel..passz, mikor pontosan, mert a youtube nem írja ki! Ugye a like gomb alatt volt régen! Van olyan videó most is, aminél ez ott van..de ennél nincs..pedig ha jól tudom azt a funkciót az adott csatorna tulajdonosa nem tudja manuálisan állítani, mint pl. azt, hogy 18 éven felülieknek ajánlott-é az adott feltöltés..szóval..majd írok! 🙂 Üdv!
Valóban hosszú éveken át őrizték csak 2022 tavaszán az őrzést megszüntettek azzal a címszóval, hogy az épület élet veszélyes és az önkormányzat nem vállalja a felelősséget. A szomszédom kisfia volt az egyik biztonsági őr, akit elküldtek! Aztán a hajléktalanok és a drogosok vették birtokba az épületet naponta láttam az intézkedő rendőröket kutya sétáltatás közben... 2022 június 15-én elhagytam az országot azóta nem tudom, hogy alakultak a dolgok!
Ez a reklámtábla a mai napig megtalálható egy szolnoki épület oldalán: www.google.hu/maps/@47.1786825,20.1854959,3a,38.6y,178.42h,97.03t/data=!3m6!1e1!3m4!1s_zzqV6M8oxACso71iZ3Zcw!2e0!7i13312!8i6656
Az a legszörnyübb az egészben, hogy tele az ország ilyen épületekkel... Csak pár: börgöndi laktanya, mezöfalvai laktanya, velencei tónál MÁV üdülö, orosz panelok Budapesten, strand, Hajmáskér, Szentkirályszabadja... Ezek a helyek mind működhetnének, csak az embereknek kellene kicsit máskép "gondolkozni". Itt is milyen lenne, ha Pl. Fent szépség salon működne, lent meg Pl egy bölcsöde vagy óvoda működne, ugyanis ahogy elnézem "panelok" vannak a környéken. Meddig tartott volna egy pályázatot kiírni? Vagy a Ganz gyárból egy vízeröművet csinálni!?
Azért akiknek a gondjaira voltak bízva ezek az értékes épületek és hagyták így lerohadni, simán a nyakukba lehetne varrni minimum egy hűtlen kezelés bűntettét.
Ne nevettess. Szabad György házelnök arcképével állított emlékérmet vehetett át Schmidt Csaba, Tatabánya korábbi polgármestere, volt országgyűlési képviselő júliusban az Országgyűlés elnökétől. A városi Fidesz-KDNP jelenlegi frakcióvezetőjét nemrégiben az újjá alakuló Tatabányai Szakképzési Centrum kancellári feladataival is megbízták.
Ott laktam 90's évekig. Zajos büdös hely volt,és visszasírom de komolyan! Józan ésszel nem tudom felfogni miért szűnt meg. Sokkal praktikusabb volt ott a buszvég.
A cikk fotókkal és a teljes történettel:
szellemvarosok.blog.hu/2020/12/12/vegallomas_tatabanya
Szia Gyula ajánlanék neked egy helyet. A Dűrer kert vagy a mellette levő Keleti Blokk. Oda jártam suliba nagyon dzerettem s most a földdel tennék egyenlővé persze azt is!!😡😡örülnék ha felfedeznéd holnap megpróbálok bejutni èn is
Hello hello sziasztok legközelebb gyertek Kerepesre a tissztartói házba a falu közepén el van hagyatva barokk 1713 körül épült faja videó lenne belőle
@@lobolobo8486 nsnsnsnesese
ruclips.net/video/VmFQZjmzxqA/видео.html
Ugyan nem Tatabányán születtem, de sokáig éltem a városban és nagyon szomorú látvány, ahogy az idő vasfoga apránként felemészti a várost!
A régi busz pályaudvar 2022-ben a drogosok és a bűnözők otthona volt az épületet birtokba vették nagyon sokszor láttam a rendőröket intézkedni, de hiába zavarták el a drogosokat éjszakára mindig visszatértek! Hihetetlen, hogy Tatabánya sorsát ennyire nem érdekli senkit pedig egy nagyon szép város lenne. A vasútállomásról ne is beszéljünk ahol éveken át dolgoztam! Nagyon sajnálom azokat, akik Tatabányán élik a minden napjainkat és végig kell nézniük a városunk pusztulását!
No kéremszépen. Érdemes újra eljönni kedves barátaim. Gyönyörű dzsungel veszi körbe az egészet. Az ország szégyene. A városvezetéssel együtt.
Ebbe az a jó hogy anyukàm ês apukàm ott az akkori buszvègen ismerkedtek meg a mamàm meg ott dolgozott a buszvègen 😂a papàm meg buszsofőr volt ott 😂szóval így egyszer minden ott történt 😂😂❤
Itt született Tatabányaiként nagyon szomorú így látni ezt a helyet (((((((((((((((((((((((
Már csak a buszmegálló táblák s a belült taláható Étel/Vég-állomás/Ital feliratok miatt is megnézném. Imádom az ilyen retro feliratokat
2001 és 2007 között középiskolásként napi szinten utaztam busszal Oroszlány és Tatabánya között, rengetegszer szálltam fel a buszra a videó elején látható "E" kocsiállásról, valamint a havi bérleteket is a földszinti jegypénztárban szoktam venni. Rossz ennyire lepusztult állapotban látni ezt a helyet. Abban viszont egyet értek egy előttem hozzászólóval, hogy logikus döntés volt az autóbusz-pályaudvart a vasútállomás mellé helyezni, csak ezt az ingatlant is hasznosítani kellett volna valamilyen módon.
imádom ezeket a poénokat! jókat nevettem. :D
Annyira jó vagy sok. Sok videókat meg néztem itt németórszágba életem legszebb élményei😇😇😇😇😇
Én úgy tudom, a buszvég állami tulajdonban van, nem pedig a városé, ezért nem olyan egyszerű rendezni a sorsát. Én a magam részéről egyfajta kamionos motellé alakítanám.
5:25 az a Jászai Mari színház műsor táblája volt valaha.
Kövess instagramon:
instagram.com/urbexgyulahajner
Támogasd a csatornát EXTRA tartalmakért és premier előtti videókért:
www.patreon.com/join/szellemvarosok
Csatornatagság:
bit.ly/2Quhkzb
Irodaház, kereskedelem bármire jó!!
Mivel én is Tatabányai vagyok, csak most már Pesten élek, mikor megtaláltam ezt a videótokat, akkor jutott eszembe, hogy már nagyon régen fel akartam iratkozni a csatornátokra! NA MOST MEGTETTEM!! 🙂
Szeretem nézni a videóidat.🙂 Sok poén mindig nevettek.
Szevasz Gyula !! Egy nagyon régen bezárt busz pálya udvart mutattál be ami napjainkban már csak az enyészeté . Sajnos a vadálok és fosztogatok nem kímélték a helységeket és szétvertek mindent .A videó végén jó volt látni korabeli képeken hogy hogy is nézet ki valamikor a buszpályaudvar és a videó amit be vágtál . A sorosáról majd valamikor döntenek de nem tudni hogy mi lesz belőle . A videó tetszett nyomok egy like ott . Gyula #vigyázz magadra :)
Hali Gyula ajánlom neked a KPST Parkot Várpalotán van egy Ikarus Abc buszra megcsinálva van nagyon sok retro édességek is benne !I Illetve vannak nagyon sok kiállított autók buszok,teherautók is! Ha egyszer elmész oda elő hozza a retro feelinget !
Nagyon jó szuper lett ez a videó is csak így tovább 👍😎🙂
Jó lett a videó, gratulálok! No, akkor mondom: 4:05: az nem lépcsőház, hanem a váróterem bejárata volt..pontosan a túloldalán is van egy ajtó..gyakorlatilag át lehetett menni rajta..amikor beléptél jobbról volt az utasellátó büfé!! Bezony!! 🙂És az épületen kívül az a hengeres rész belül egy lépcsőt takart, amin fel lehetett menni az emeletre, ahol pedig az irodák voltak! Onnan irányították a TELJES város busz közlekedését! A mostani Kedves Polgármester Asszony volt az igazgatója....úgy tudom legalábbis, hogy az utolsó igazgatója az pont Ő volt.
5:18: menetrendi tájékoztató volt!
Mindig is kíváncsj voltam hogy mi lehet oda bent
92 - Ben születtem Tatabányán, 26 évig ott is éltem. :D Mennyit utaztam még a régi búsz végállomásról. :) Ajánlanám a nagy kórházat a város végén ha még nem szedték szét. Az se rossz egy túrára. :D
Szia nem tudom azóta láttad-e, de már van róla egy video majd belinkelem ide :) 1 éve volt ott még pont a felujítás előtt.
Am a mi régi sulink gimnáziuma épül ott. Ami vicces h az áltsuli (aminek most a régi kórház helyén lesz a gimije ) pont a buszvég mellett van közvetlen :D Régen mindennap ott szálltunk fel a buszra. Talán még videom vagy képem is van róla, ha megtalálom elküldöm. Miután elballagtunk szűnt meg a buszközlekedés a régi buszvég területén.
ruclips.net/video/X-LuWUbfgZg/видео.html
A legjobb szülinapi ajándék😃😍✌️
5:03 szokott ott megállni busz, amikor a gyerekek mennek osztálykirándulásra mert hát ott van egy általános iskola és általában onnan szoktak indulni.
Épp tegnap jártam arra, szemeztem is vele! Gondolkoztam be nézegetek De már nem fűz a kíváncsiság
🤟😉 Szuper lett ez az epizód is Gyussz, jópofi részleteket rejt.
Nagyon szeretném megnyerni azt a kis alu medaliont, igazán találhatnál addig hozzá egy láncot is.
😋
Tatabánya egyik szégyene...
Mint mindig most is kiváló hely! Grat! Csak így tovább! Esetleg Szegeden us tudnál forgatni elhagyatott helyeken??
5:40 Igen az a menetrendes tábla volt mamámmal mindig azt néztük amikor Tatára vagy Komáromba mentünk.. 0:04 Szeva Bajusz :D :D :D
Szerintem sokkal jobb helyen volt az a buszvég mint a mostani. Jó, hogy néha néha itt is jársz nálunk Tbányán.
Ja, most meg ott rohad szét a főút mellett. LULW
Arra kell torekedni hogy 21. szazadi modra ne 620 kilometerre legyen a nagyobb varosokban egymastol a buszpalyaudvar es a vasutallomas. Igy sokkal jobb helyen van, mert a vonat-busz atszallas egyszeru es nem kell helyi jaratozni kozte, mint Fehervaron, ami eleg kellemetlen....nemtudom mivel jobb egy palyaudvarnak itt a semmi kozepen lenni. A Vertesnel ott a vasut, majdnem az osszes helyi busz, aztan jo napot.
@@traxx0239 vegyes érzelmeim vannak a fehérvári busz- illetve vasútállomás közti távolság kérdését illetően, ugyanis tényleg nincsenek közel egymáshoz, máskülönben viszont mindkettő rohadtul tömve lenne kétes alakokkal. A buszpályaudvart eléggé elviselhetetlennek tartom ilyen téren.
Az màr a harmadik McDonalds lenne 😄 (tudom, az egyik Vértesszőlős elvileg...)
2006ban jottem el magyarorszàgrol, jelenleg franciaorszàgban élek.
Sokszor vàrtam ott a buszt annakidején....
Szia Gyula!
A hírdetőtábla a Jászai Mari Színház, Népház táblája volt, itt hírdették az előadásaikat! :)
Érdekesség képpen, nem is olyan régen volt arról szó, hogy az új piac a régi buszvég helyén lesz de nyílván nem lett belőle semmi.😃
Na igen, Tatabanyan semmi se valosul meg..
Ezt a vak emberes trükköt nálunk is eljátszotta az egyik sofőr: felszállt szintén napszemüvegben, fehér bottal és leült az utasok közé. Ücsörgött kicsit, majd "Na mi lesz nem indulunk? Akkor majd én vezetek!" felkiáltással beült a volánhoz és elindult. Volt riadalom, de azért nem ment messzire :)
Én itt lakok egyböl mellete ,sosem voltam benn ,na majd benézek
A kék mozaikot be lehetne gyűjteni és fel lehetne használni díszítésre egy építkezésen.
Kontaktlencse reklám tábla: Veszprém megye 8as fő út, Veszprémből-Várpalota felé az aszfalt gyár régi bejáratánál a bozótba.
Hello! Gyertek el Oroszlanyra is. Van 1-2 epulet ami elvan hanygolva es szerintem jopofi lenne a csatornan. Udv Gergo Oroszlanybol.
Istenem....nem is volt olyan régen...10 voltam mikor bezárt...de sokat jártam itt...
Èn itt villamost inditanèk egèsszen az 5 busz vonalàn a temetö utàn jönne a vèllomàs nem tudom a nevèt valami Fordulò csucs iddöben 5 percenkènt Indulna
néhol KAPKODOD A KAMERÁT bolyongasz, nem jo igy nézni, 21p nél majdnem elestél a tetőröl
Hajrá Bulls Gyula!
Sziasztok, azt szeretném kérdezni hogy ez a hely látogatható? Úgy értem hogy nem kell hozzá semmi engedély hogy be menj?
Pár éve a helyijáratok még betértek ide, illetve a helyközi kocsik használták tárolásra.
Minden nap az előtt megyek el
2004-ben még utaztam ide, akkor is ilyen lepattant volt! 😃
Egy apróság: a közelben nincsenek panelházak. Itt nőttem fel, most újra errefelé élek. Ám tiszteletem, hogy elkészítettétek ezt a videót. Amúgy príma sört is csapoltak!
Ott van mellette 10 méterrelxddd
Mikor lesz roncsok videó mert találtam egy roncsot!
Amikor kérdőjelet raksz, nem felkiáltójelet.
@@gaborszabo6406 tulajdonképp jó helyen van az a felkiáltójel, én a 'mert' elé raknék egy kérdőjelet.
Én aki tatabányán lakik és banja hogy nem ment arra😓🤣🤣
Szintúgy
A litér felé haladó oldalon van . A liter körforgó előtt kb 1 km
Én még erre a buszvégre emlékszem ... 16 éves bvoltam, amikor átkerült az új a Konzumhoz.
Öregszel
Itt lehetne jo Hàborus Filmet tekerni ,,nem is kellene vàltoztatni a környezeten . ____Megasztàn Csernobil jutott eszembe .____(_Mindt Règi Tatabànyai èn is szokszor itt voltam az àllomàson .)
Tatabányán lakom és kár, hogy sosem láthattam ezt a buszpályaudvart, mert már kb 4 éves koromban lebontották
Heló Gyula tudnék ajánlani meg helyeket baj laktany
tatabánya elit hely főleg úgy hogy itt lakok
Jövőre le fogják bontani ha minden rendben megy!
Szép videó DDDDDDDD
A táblán az összes busz útvonalát, megállóhelyek pontjait mutatta be Tatabánya térképen
Csak az a baj hogy Tatabányán tiltott ide be jönni úgy tudom
anyosom 90 es evekben a dohany es edeseg boltba dolgozott en meg a restibe egy ket csapolt sört megittam igaz nemm olyan surun de elöfordult
Csak 1 kérdés: Pince rész nem volt?
Ami valamikor jól működött az most nem tud működni.
Vajon miért?
Csak költői kérdés.
Mert o1g tönkretesz mindent
@@lobolobo8486 hát nem azért de ez már előtte megszűnt😅
@@lobolobo8486 2007 :DDDDDDD
Ez a lerobbant valami mikor működött jól?
@@lobolobo8486 nyilván, ezt is tönkretette, idejött, és lerombolta, majd bezáratta 2007-ben
A hosszabb kommentemet még a videó elején és a videó nézése közben írtam! Gondoltam, hogy be fogtok menni, de passz, hogyan jutottatok be! 😀 Ugyanis, HA jól tudom, az összes ajtaja az épületnek, ahol be lehetne jutni zárva van, illetve legutóbb, amikor otthon voltam, és jártam arra, akkor már az egész épület el volt kordonozva, és ELVILEG kutyás biztonsági őr, vagy őrök őrizték akkor, abban az időben! Hogy most 2022-ben mi a helyzet, az passz..Ha arra járok, akkor majd be kommentelem nektek ide a látottakat. Mert ugye ezt a videó egy éve töltöttétek fel..passz, mikor pontosan, mert a youtube nem írja ki! Ugye a like gomb alatt volt régen! Van olyan videó most is, aminél ez ott van..de ennél nincs..pedig ha jól tudom azt a funkciót az adott csatorna tulajdonosa nem tudja manuálisan állítani, mint pl. azt, hogy 18 éven felülieknek ajánlott-é az adott feltöltés..szóval..majd írok! 🙂 Üdv!
Valóban hosszú éveken át őrizték csak 2022 tavaszán az őrzést megszüntettek azzal a címszóval, hogy az épület élet veszélyes és az önkormányzat nem vállalja a felelősséget. A szomszédom kisfia volt az egyik biztonsági őr, akit elküldtek! Aztán a hajléktalanok és a drogosok vették birtokba az épületet naponta láttam az intézkedő rendőröket kutya sétáltatás közben... 2022 június 15-én elhagytam az országot azóta nem tudom, hogy alakultak a dolgok!
Ez a reklámtábla a mai napig megtalálható egy szolnoki épület oldalán:
www.google.hu/maps/@47.1786825,20.1854959,3a,38.6y,178.42h,97.03t/data=!3m6!1e1!3m4!1s_zzqV6M8oxACso71iZ3Zcw!2e0!7i13312!8i6656
Ez a tag a Lakatos Ali volt ?
Veszprémnél van a 8as út,veszprém mellett lakok!!
Kontaktlencse veszprém felé kb 1-2km-el van
Az a legszörnyübb az egészben, hogy tele az ország ilyen épületekkel... Csak pár: börgöndi laktanya, mezöfalvai laktanya, velencei tónál MÁV üdülö, orosz panelok Budapesten, strand, Hajmáskér, Szentkirályszabadja... Ezek a helyek mind működhetnének, csak az embereknek kellene kicsit máskép "gondolkozni". Itt is milyen lenne, ha Pl. Fent szépség salon működne, lent meg Pl egy bölcsöde vagy óvoda működne, ugyanis ahogy elnézem "panelok" vannak a környéken. Meddig tartott volna egy pályázatot kiírni? Vagy a Ganz gyárból egy vízeröművet csinálni!?
A csúcsos hirdetőtáblán a Színház műsora volt, vele szemben a fekete háromszögalapún pedig a Közművelődés Háza programjai.
Az jó, mert akkor senkinek se hiányzik 😀
Így igaz, a térképek az épületben voltak.
Uristen a tesom mindig ezen buszmegbol ment suliba 😯
Ferenc testvíred nem is vitt haza semmi szuvenyírt magának?
❤️✨
Tud még valaki ilyen elhagyott buszállomást?
Mészáros L megveszi és szállodát fog építeni vagy éttermet a helyére
4:25 Jól van legalább a svasztika bele került ... :DDDDDDDDDDDD
3.meki lenne😂😂
Ó, bakker, itt volt az ajakai busz megállója.
Magyarországon
😊 😉
már van két meki, ez a harmadik lenne, de én adnám :D
Mit adnál?
Nálunk egy sincs:D közelbe se :D
25:53 XDD
Kefélnék ott bent egyet
Ha még meg lesz kb 1 év múlva is vagy olyan nyár környékén elmegyek s megnézem.
Gyula! Nincs kedved MHVlog Tomi házát és pajtáját "felfedezni"? ;)
Gyula 99%-ban elhagyott épületeket szokott megnézni. Max akkor kellett volna megnéznie mielőtt Tomi megvette 😉
@@highwayman2195 plussz Tomi azt már "megUrbexelte" magától is...
:-D
Én Tatabányán laktam ismerős
esetleg egy fél ikarus hiányzik
Innen nem messze(10km) van Bajon a régi orosz laktanya. Oda is el lehetne menni
Ja
Azért akiknek a gondjaira voltak bízva ezek az értékes épületek és hagyták így lerohadni, simán a nyakukba lehetne varrni minimum egy hűtlen kezelés bűntettét.
Ne nevettess. Szabad György házelnök arcképével állított emlékérmet vehetett át Schmidt Csaba, Tatabánya korábbi polgármestere, volt országgyűlési képviselő júliusban az Országgyűlés elnökétől. A városi Fidesz-KDNP jelenlegi frakcióvezetőjét nemrégiben az újjá alakuló Tatabányai Szakképzési Centrum kancellári feladataival is megbízták.
mc donacot ahol happy meal menü mellé ikarust kapsz
Te pedig egy magyarkönyvet ?
Hát szerintem egy tesco
Kb 2hónapja gazoltàk ki
Le is Urbexeltük XD
Ott laktam 90's évekig. Zajos büdös hely volt,és visszasírom de komolyan! Józan ésszel nem tudom felfogni miért szűnt meg. Sokkal praktikusabb volt ott a buszvég.
Alul a ws volt a büfé felül irodák soför pihenők itt voltam busz sőför ezt kelltt vola újitani nem másikat építeni
Én màr voltam bene
Mertnem szoltal talizhatunk volna😪
3. mc donalds... lenne
Uszoda kell
2012 be még müködőtt