A Kállói földvár és Nagykálló a XVII. szd-ban 3D-ben.
HTML-код
- Опубликовано: 13 сен 2024
- A kállói vár építése az 1570-1573 közötti évekre tehető. Építése Ruebel (Rűbel) Kassai főkapitánynak köszönhető: az erőd falai kő ill. tégla helyett vesszőfonatos gerendák közé döngölt földből készültek, a bástyák pedig nagy un. új-olasz rendszerűek, más néven "füles"- bástyák lettek.
A vár előzménye a Kállay család V. László kori; mindössze egy 58 x 52 méter nagyságú erődített várkastély volt. Kálló várát aztán rövidesen az 1574. évi 5. törvénycikkel végvárrá, Kálló lakosságát pedig várőrséggé minősítették.
A vár kapitánya 1604-ben ágyúlövés nélkül nyitott kaput Bocskai István hajdúinak, akitől kiváltságot kaptak. A bécsi békekötés után a vár ismét a császáriak kezébe került. 1619-ben helyőrsége Bethlen Gábor erdélyi fejedelem előtt hódolt meg. Bethlen aztán innen vonult tovább a Habsburg hatalom által ellenőrzött felvidéki területek ellen.
1645-ös linzi békében I. Rákóczi György erdélyi fejedelem kapta meg, akinek élete végéig a birtokában maradt, majd ismét a császári zsoldosok vehették birtokukba, az ő kezük alatt ostromolta meg a várat az 1660-as években Kucsuk Mehmed budai pasa is, eredménytelenül.
Kálló település még a Rákóczi- szabadságharc végén is fontos szerepet töltött be; ekkor kuruc csapatösszevonás helye volt.
A Kállói vár lebontására 1709-ben került sor, hadászati jelentőségét elvesztette.
A vár területének feltárása és kutatása az utóbbi időben helyi kezdeményezésre lendületet vett.
Felhasználva a nagykállói lokálpatrióta - Várkonyi András építész - útmutatásait, segítségét, készítettem el a XVII. szd - i Kálló és földvár 3d- filmjét.
Felhasznált irodalom:
Várkonyi András : A Kállói vár - Egy szabolcsi földvár építésének, fennállásának és elbontásának története 1573-1784 c. könyve 2023.
Sümegi Gyula Székesfehérvár 2023.
Gratulálok az Alkotónak! Visszavarázsolt 450 évnyi időben! Továbbá köszönet András a film megosztásáért.Van-e arra lehetőség, hogy bemutassuk ezt a filmet a Kiállítóhely nagy képernyős készülékén a látogatóknak?
Igen van lehetőség! A kállói várbarátoknak megküldtem a jó minőségű letöltés helyét- Jónás Sándornak