Nagyon klassz! Véleményem szerint ez egy FVV-oktatófilm (tippem szerint a Budapesti kalauz) vágatlan munkaanyaga. Látszik, hogy városrészenként van csoportosítva és szinte megállónként mutatja a villamosvonalakat. (Jól látszik ez pl. a 64/68-as vonalnál). Ha ez a feltételezés helytálló, akkor a filmet a Budapest Filmstúdió készítette.
2:10-nél még áll Sztálin szobra, szóval 57 előtti a felvétel. Továbbá a 2-esen 56-ban kezdték a Stukákat UV-k váltani, de a filmen még Stukák mennek. Ugyanakkor 8:20-nál már van UV, tehát lehet, hogy 56 nyarán készült a felvétel.
@@milannedelykov7603 Teljesen igazad van. Én a 64-es, 68-as villamosokból okoskodtam ki az 57-60-at, de nagyon benéztem valamit. Most újra utánajárva, eszerint 1955. július 1 és 1956 áprilisa közötti a felvétel.
@@CameloTA Szerintem különböző időpontban készült felvételek vannak összevágva. Neked is igazad van, mert legalább 2 helyen látható az 1956 utáni "Kádár-címer" . - meg persze Szálin is ott van az elején.
@@sihuhu1 Így van. Egyrészt az elején áll még a Sztálin szobor, másrészt az 56-58-ason már vannak Füzessy kasztnis 1000.esek. Azokat meg '58-ban kezdték acélvázasítani.
Köszönöm szépen! Örömmel nézem a régi filmeket! Üdvözlettel
nagyon köszönöm, gyermekkorom villamosai: sokszor megnézem, nagyon jó összeállítás :)
köszönöm, hogy feltöltötted :) érdekes volt pl életemben először mozgóképen látni a régi fogas szerelvényt. :)
köszi ezeket a régi felvételeket nagyon régi vágyam valosult meg evell a felvételel egy kicsit tudtam nosztalgiázni
Nagyon klassz! Véleményem szerint ez egy FVV-oktatófilm (tippem szerint a Budapesti kalauz) vágatlan munkaanyaga. Látszik, hogy városrészenként van csoportosítva és szinte megállónként mutatja a villamosvonalakat. (Jól látszik ez pl. a 64/68-as vonalnál). Ha ez a feltételezés helytálló, akkor a filmet a Budapest Filmstúdió készítette.
Kedves LoviGabi! Köszi a feltöltést!Ennek a néma videofelvételnek van egy rövidített két részes ám zenével szerkesztett változata:
19:05-nél: 2624, a NAGY TÚLÉLŐ!
2:38 Bástya Elvtárs megy a hivatalba.
12:59 A Móricz Zsiga-Törökbálint HÉV
Vintage trams in retro Budapest címen keresd jazzcool videoinál!
Annyi biztos, hogy 1957 és 1960 közötti a felvétel.
2:10-nél még áll Sztálin szobra, szóval 57 előtti a felvétel. Továbbá a 2-esen 56-ban kezdték a Stukákat UV-k váltani, de a filmen még Stukák mennek. Ugyanakkor 8:20-nál már van UV, tehát lehet, hogy 56 nyarán készült a felvétel.
@@milannedelykov7603 Teljesen igazad van. Én a 64-es, 68-as villamosokból okoskodtam ki az 57-60-at, de nagyon benéztem valamit. Most újra utánajárva, eszerint 1955. július 1 és 1956 áprilisa közötti a felvétel.
@@CameloTA Szerintem különböző időpontban készült felvételek vannak összevágva. Neked is igazad van, mert legalább 2 helyen látható az 1956 utáni "Kádár-címer" . - meg persze Szálin is ott van az elején.
A felvétel biztos hogy 1956 októbere elött készült. Mivel a sztálin szobrot ami mögött elmegy a troli 56-ban szétverték.

Kordokumentum