Nagyon ritkán leszek ennyire feszült egy szórakoztatónak és/vagy tartalmasnak szánt beszélgetéstől, mint ez. Mert egyik sem lett. Egy verbális ulti, az kerekedett belőle, méghozzá igen agresszív. Mind a két résztvevő a létező legarrogánsabb, legvagdalkozóbb, legaffektálóbb, legszemélyeskedőbb arcát mutatta. Azt, amit riporter szerepben is utálok tőlük, külön-külön. Így, egy képernyőn pedig különösen tömény és visszataszító volt. Úgyhogy most megnézem megint Háy Jánost, hogy megnyugodjak. Mert AZ egy interjú. Egy igazi, emberi interjú, nem iszapbirkózás, és egy őszinte, de szemérmes, mély érzésű ember mond ki magáról dolgokat szép fokozatosan, nem pedig egy hideg-rideg, őszintétlen, nagyhangú, de üres valaki pufogtatja a hangzatos szalagcímeket. ÉN, ÉN, ÉN. Ez a nagy-nagy bajom nekem Veiszer Alindával. Kedves DTK, kérlek, felejtsd el a szakmabeliek interjúztatását. Mert verseny lesz belőle, és annak a néző a vesztese.
Igen, Alinda megosztó személyiség, de én nagyon bírom őt, a beszélgetős műsorait nagyon szerettem. A Nyugati-téri aluljárós történetnél bevallom felnevettem, pedig egy ilyen helyzetben a legrosszabb is megtörténhet, de ő nagyon jól kivágta magát. Szóval lehet őt kedvelni vagy nem, szerintem eszméletlen személyiség 🙂👍.
Nekem Alindaban van valami iszonyat unszimpi tudálékos, könyvtáros feeling. Szeretem ha egy nőnek van esze, de jó ha egy pici nőiességgel meg van fűszerezve.. nála nem érzem a fűszert, csak a seggelt, stréber ötösöket.. 😩
Én még az old school, ráérős beszélgetéseken nőttem fel. Pl Vitray. Szily Nórát is szerettem, olyan nyugodt, kiérződik a pszichológus. Alinda riportjait olyan sietős, idegesnek találtam, ráadásul a válaszokat szinte a vendég szájába adja.
Tipikus belvárosi szerintem. Önkritika nuku, önbizalom az egekben, tudás nuku, mindenkinek őt kell szolgálnia, a katasztrófavédelemnek, az államnak is. Kárpótlást kellett volna kérnie. Ti nem tudjátok, de sok mindent megmagyaráz ez a belvárosi, kozmopolita, felsőbbrendű, belterjes, keleties szociokultúra. És a fél közélet még mindig ilyen.
Nalam mar reg elvagta magat, tudalekos, eroszakos, nem kivancsi a riportalanyara. Csak a sajat valaszait akarja hallani a feltett kerdeseire ld Bodocs riport.
Drága alinda Miért jöttél vissza Szlovákiából? Olyan jó volt hogy nem hallottunk rólad semmit! Mégiscsak jobb ebben a diktatórikus Magyarországon dolgozni? Ugyanitt GPS eladó
Alindát nem azért csesztették, mert eminens és jól felkészült, ez pozitívum volna, hanem azért, mert mellette *stréber*, rendszeresen olyan bő nyállal tette fel a kérdéseit, és annyira meg akarta mutatni, hogy ő aztán felkészült, olyat is tud, amit maga a vendég sem, hogy sokszor még nézni is kínos volt...
Alinda okoskodik, abszolút nem a nyugalom és a szeretet árad belőle, hanem a görcsös - ideges versengés, mintha nem is tudom mi múlna ezen neki. Kriszta másnak nem szokott a szavába vágni, de itt muszáj volt.... Szerintem a vendég nem önazonos, nem őszinte, olyan érzésem van, h valami nagyon nincs rendben vele. Elnézést ha megbántom őt ezzel. + Krisztára is átragadt ez az 'idegessége', amit a lazán zsebrevágott kézzel kompenzál(na)...Oké oké, ezt a 20. percnél írtam, a riport második fele nyugisabb már.
A műsorait szerettem anno, várakozással néztem az interjút, aztán a hetedik percben valahogy elég lett, hagytam. Valami nem stimmel, nekem van benne valami irritáló. Ha le akarta vetkőzni az eminens tetszeni vágyást, nálam mindenesetre sikeres volt.
Lehet, hogy Shane bezárkózott volna. Feltételezem, hogy Kriszta mindig végiggondolja, hogy kinél meddig mehet el. Az életben sem lehet egyformán kezelni az embereket.
Honnan szereztétek ezt a gyönyörű napsütést? Én egy hónapja szürkeségben élek Nyíregyházán, miközben Budapesten ez van??? Ez hogy??? Vagy nem stimmel a dátum a videón?
Ez egy nagyon jó beszélgetés volt, elrepült ay idő. Tényleg van Anitában valami kamaszos lendület, ami nagyon szimpatikus. Különösen azt tetszett, amikor elismerte, hogy sokszor ragaszkodik az igazához a vita hevében akkor is, amikor már érzi, hogy nincs igaza. Sokan vannak így, csak nem látják be.
Nekem mindig megfejthetetlen "keme'ny dio" karakter volt az Alinda,de most a D.T.K ugy erzem megfejtette szamomra az Alinda titkot,amit nagyon köszönök. A zsigeri ellenszenv most atfordult zsigeri kivancsisagba,Köszönöm!!🙂
Nem, hanem hogy amikor segítséget kér, akkor nyújtanak neki. Ezt írta a Facebook oldalán: "Augusztus 20án éjjel eltévedtem a kocsimmal. És 4 km földút után beragadtam, se előre, se hátra. Próbálkoztam mindennel, teljes kudarc. Végül riasztottam a 112t. A diszpécser kedvesen közölte, hívjak autómentőt. Sajnos a mentősök földúton nem mentenek. Jött hát a katasztrófavédelem, ők sem tudnak segíteni, mert nincs életveszély. Addigra már hárman toltuk húztuk a kocsit, semmi eredmény. Végül a miskolci rendőrséggel próbálkoztunk, akiknek végtelenül hálás vagyok, mert egy pillanatig sem hitegettek, vagy voltak együttérzők. A javaslatuk az volt, hogy egyikünk maradjon a kocsiban éjszakára, hátha jön arra valaki, ők ugyanis -ha nem tudnánk- nem vontatnak. Persze szép csillagos az ég, vannak hullócsillagok is. Szeretném megköszönni a rendvédelmi- és egyéb szervek segítségét, olyan ritkán kellenének, legalább tudom mire számítsak a bajban.”
Mit vár az ember a bajban? Segítséget. Mit vár az ember egy úttól, még egy földúttól is? Továbbjutást. Közútkezelő, polgárőr, tűzoltó? Legközelebb majd télen akad el és akkor talán eszébe jut valakinek, hogy életveszélyben van.
Arra, hogy valaki megoldja helyette a problémát. Valaki más. Mindig valaki másnak kell megoldania az erősfüggetlen nők problémáit. Legtöbbször természetesen az államnak, méghozzá ingyen. Autóklub, ne vicceljünk már. Azért fizetni kell!
Alinda szerint a világ: kimegy a földútra valahol akárhol az éjszaka kellős közepén és van Magyarországon valaki éjszakai ügyeletben , aki csak az ő hívására vár és már rohan is megmenteni..... A mentő sem igen érne ki, csak mondom.
Nekem tetszett a Kriszta karakansaga, hogy belekerdezett kenyes dolgokba is. Alindanak is plusz pont, hogy jol birta . Viszont az visszas volt egy kicsit, hogy a földuton ragadast ennyire rosszul viselte, ugyanis azt is magänak köszönhette. Szerintem. A konoksägänak, amiröl beszeltek is, hogy mindig mindennel szembe megy es ebböl sportot üz. Azt lehet lätni, hogy meddig vezet a jo ut, meddig mehetek el, es ovatosabb vagyok, föleg sötetben es egyedül . Ilyenekböl kellene tanulnia, ezekböl a helyzetekböl es nem bünbakot keresni. S bocsika, de lehetne kicsit nöiesebb is....uram bocsä, ha mär veszi a kamera..Amugy sem egy kifejezetten nöies nö, de most totäl slampos volt.
Szerintem meg azért olyan nehéz végignézni ezt a videót, mert mind a kettő szerepet játszik, és nagyon érződik. Meg ez az állandó egymás szavába vágás, ez is idegesítő.
Eddig ez az első, amit nem bírtam megnézni. Kriszta! A műsorod nagyon jó, ez a vendéged sajnos nagyon gáz! Az időm nekem is értékesebb annál, hogy őt hallgassam.
@@acsdavid6811 szerintem Kriszta nem vallalna ezt be. Ha figyelted ahogy kerdezett tole, eleg negativan es kritikusan ez nem az a cuki Kriszta volt aki neha belekerdez, itt vegig szurkalas ment. Alinda jol birta egyebkent.
Az nagyon szar dolog, ha valaki előítélettel ül le a monitor elé. (ld: még, Bródy, Koncz Zsuzsa és mások/ Úgy gondolom, nekik nem kellene nézni, se Alindát, se Koncz, vagy Bródy interjút. Én se nézem a "politikai hobbistát" Nekem tetszik Alinda és Kriszta is. Fene az ízlésemet.
Hát ez a földút sztori....nem nagyon oké.Nem Alinda , nem kell lenni valakinek, valakiknek az állam részéről, aki hasonló helyzetekre vannak kitalálva, mind amibe belekerültél. Ez nem igaz. Mert sehol nincs ilyen.
Még utoljára a földúton rekedés témához: "Arra kérik az embereket, csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat." 24.hu/belfold/2018/09/14/ilyenkor-anyadat-hivd-ne-a-112-t-video/
Én egy kicsit lemaradtam. Mi a baja sok embernek Alindával? Ettől jóval gyengébb és tartalmatlanabb beszélgetések is voltak már, mégis össze-vissza áradoztak a kommentekben, itt meg csomó embernek unszimpatikus és szídják Alindát. Mit csinált?
MINDKÉT HÖLGY OKOS,ÉS SZÉP,KÖSZÖNÖM A VIDEÓT,MOST LÁTTAM A MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT CÍMŰ FILMET ÚJRA,OLYAN TERMÉSZETES SZÉPSÉG A CSILLA,HOGY MINDIG CSAK ÁMULOK.
Nagyon ritkán leszek ennyire feszült egy szórakoztatónak és/vagy tartalmasnak szánt beszélgetéstől, mint ez. Mert egyik sem lett.
Egy verbális ulti, az kerekedett belőle, méghozzá igen agresszív. Mind a két résztvevő a létező legarrogánsabb, legvagdalkozóbb, legaffektálóbb, legszemélyeskedőbb arcát mutatta. Azt, amit riporter szerepben is utálok tőlük, külön-külön. Így, egy képernyőn pedig különösen tömény és visszataszító volt.
Úgyhogy most megnézem megint Háy Jánost, hogy megnyugodjak. Mert AZ egy interjú. Egy igazi, emberi interjú, nem iszapbirkózás, és egy őszinte, de szemérmes, mély érzésű ember mond ki magáról dolgokat szép fokozatosan, nem pedig egy hideg-rideg, őszintétlen, nagyhangú, de üres valaki pufogtatja a hangzatos szalagcímeket. ÉN, ÉN, ÉN. Ez a nagy-nagy bajom nekem Veiszer Alindával.
Kedves DTK, kérlek, felejtsd el a szakmabeliek interjúztatását. Mert verseny lesz belőle, és annak a néző a vesztese.
Ha két okos nő beszélget. ❤️Jó kis diskurzus volt. Tetszett.🤘
Igen, Alinda megosztó személyiség, de én nagyon bírom őt, a beszélgetős műsorait nagyon szerettem. A Nyugati-téri aluljárós történetnél bevallom felnevettem, pedig egy ilyen helyzetben a legrosszabb is megtörténhet, de ő nagyon jól kivágta magát.
Szóval lehet őt kedvelni vagy nem, szerintem eszméletlen személyiség 🙂👍.
Az biztos! Vannak dolgok benne, amik nem szimpatikusak, de vannak olyanok is, amiből kérnék tőle!
Már foglalt... ostorozza a párját a sors.
Köszönöm Nektek, ez nagyon jó beszélgetés volt...
nagyon szerettem a műsorait, reméljük lesz folytatás :)
Van. Fizetős.
Nekem Alindaban van valami iszonyat unszimpi tudálékos, könyvtáros feeling. Szeretem ha egy nőnek van esze, de jó ha egy pici nőiességgel meg van fűszerezve.. nála nem érzem a fűszert, csak a seggelt, stréber ötösöket.. 😩
Én még az old school, ráérős beszélgetéseken nőttem fel. Pl Vitray. Szily Nórát is szerettem, olyan nyugodt, kiérződik a pszichológus. Alinda riportjait olyan sietős, idegesnek találtam, ráadásul a válaszokat szinte a vendég szájába adja.
Mindenesetre érdekes volt ezt látni.
Tipikus belvárosi szerintem. Önkritika nuku, önbizalom az egekben, tudás nuku, mindenkinek őt kell szolgálnia, a katasztrófavédelemnek, az államnak is. Kárpótlást kellett volna kérnie. Ti nem tudjátok, de sok mindent megmagyaráz ez a belvárosi, kozmopolita, felsőbbrendű, belterjes, keleties szociokultúra. És a fél közélet még mindig ilyen.
@@Hunfootball tudas nuku,azert az enyhe tulzas:) Nem ozdi rapper kategoria a holgyike
@@annahorvath2659 büfészakos tudás...
A Portré műsorát is mindig néztem Alindának, én kedvelem nagyon!
Nalam mar reg elvagta magat, tudalekos, eroszakos, nem kivancsi a riportalanyara. Csak a sajat valaszait akarja hallani a feltett kerdeseire ld Bodocs riport.
Drága alinda Miért jöttél vissza Szlovákiából? Olyan jó volt hogy nem hallottunk rólad semmit! Mégiscsak jobb ebben a diktatórikus Magyarországon dolgozni?
Ugyanitt GPS eladó
Alindát nem azért csesztették, mert eminens és jól felkészült, ez pozitívum volna, hanem azért, mert mellette *stréber*, rendszeresen olyan bő nyállal tette fel a kérdéseit, és annyira meg akarta mutatni, hogy ő aztán felkészült, olyat is tud, amit maga a vendég sem, hogy sokszor még nézni is kínos volt...
Igen, a lényeget nagyon jól megfogalmaztad. Engem is ez idegesített az interjúiban.
Alinda okoskodik, abszolút nem a nyugalom és a szeretet árad belőle, hanem a görcsös - ideges versengés, mintha nem is tudom mi múlna ezen neki. Kriszta másnak nem szokott a szavába vágni, de itt muszáj volt.... Szerintem a vendég nem önazonos, nem őszinte, olyan érzésem van, h valami nagyon nincs rendben vele. Elnézést ha megbántom őt ezzel. + Krisztára is átragadt ez az 'idegessége', amit a lazán zsebrevágott kézzel kompenzál(na)...Oké oké, ezt a 20. percnél írtam, a riport második fele nyugisabb már.
Jajjdejo volt!! Köszönöm!!
A műsorait szerettem anno, várakozással néztem az interjút, aztán a hetedik percben valahogy elég lett, hagytam.
Valami nem stimmel, nekem van benne valami irritáló.
Ha le akarta vetkőzni az eminens tetszeni vágyást, nálam mindenesetre sikeres volt.
Hu Kriszta kedvesebb szokott lenni, most folyamatosan odaszurkalt, mondjuk Shane Tusupnal hianyoltam ezt!
Lehet, hogy Shane bezárkózott volna. Feltételezem, hogy Kriszta mindig végiggondolja, hogy kinél meddig mehet el. Az életben sem lehet egyformán kezelni az embereket.
Honnan szereztétek ezt a gyönyörű napsütést? Én egy hónapja szürkeségben élek Nyíregyházán, miközben Budapesten ez van??? Ez hogy??? Vagy nem stimmel a dátum a videón?
Ez egy nagyon jó beszélgetés volt, elrepült ay idő. Tényleg van Anitában valami kamaszos lendület, ami nagyon szimpatikus. Különösen azt tetszett, amikor elismerte, hogy sokszor ragaszkodik az igazához a vita hevében akkor is, amikor már érzi, hogy nincs igaza. Sokan vannak így, csak nem látják be.
Agnes Heizer Alinda*
Nekem mindig megfejthetetlen "keme'ny dio" karakter volt az Alinda,de most a D.T.K ugy erzem megfejtette szamomra az Alinda titkot,amit nagyon köszönök. A zsigeri ellenszenv most atfordult zsigeri kivancsisagba,Köszönöm!!🙂
Abban a sárba ragadott törtenetbe nem értem Alinda mit várt volna a rendszertől? Kellett volna vmi járőrszolgálat vagy autóklub?
Nem, hanem hogy amikor segítséget kér, akkor nyújtanak neki. Ezt írta a Facebook oldalán:
"Augusztus 20án éjjel eltévedtem a kocsimmal. És 4 km földút után beragadtam, se előre, se hátra. Próbálkoztam mindennel, teljes kudarc. Végül riasztottam a 112t. A diszpécser kedvesen közölte, hívjak autómentőt. Sajnos a mentősök földúton nem mentenek. Jött hát a katasztrófavédelem, ők sem tudnak segíteni, mert nincs életveszély. Addigra már hárman toltuk húztuk a kocsit, semmi eredmény. Végül a miskolci rendőrséggel próbálkoztunk, akiknek végtelenül hálás vagyok, mert egy pillanatig sem hitegettek, vagy voltak együttérzők. A javaslatuk az volt, hogy egyikünk maradjon a kocsiban éjszakára, hátha jön arra valaki, ők ugyanis -ha nem tudnánk- nem vontatnak. Persze szép csillagos az ég, vannak hullócsillagok is.
Szeretném megköszönni a rendvédelmi- és egyéb szervek segítségét, olyan ritkán kellenének, legalább tudom mire számítsak a bajban.”
Mit vár az ember a bajban? Segítséget. Mit vár az ember egy úttól, még egy földúttól is? Továbbjutást. Közútkezelő, polgárőr, tűzoltó? Legközelebb majd télen akad el és akkor talán eszébe jut valakinek, hogy életveszélyben van.
Arra, hogy valaki megoldja helyette a problémát. Valaki más. Mindig valaki másnak kell megoldania az erősfüggetlen nők problémáit. Legtöbbször természetesen az államnak, méghozzá ingyen. Autóklub, ne vicceljünk már. Azért fizetni kell!
@@nevefelhasznalo7697 Szolgálunk és védünk, vagy várjuk a soroksári gyilkost?
@@andlilla Segítséget kért, megadták neki. Vagy derogált volna a fizetős autómentőt hívni?
Nem igazán értem a fanyalgókat, de elfogadom, ízlések és pofonok! Nekem tetszett ez a beszélgetés, jó fej, karakán mindkét csak👍
Két nagy kedvencem egy műsorban, és ráadásul Karácsony van! Mi kellhet még? :-))
Ez nagyon jó volt, csak hamar véget ért. Szeretem az ilyen beszélgetést, mikor egymás szájából kapkodja ki a szavakat két intelligens ember.
Alinda és Turbó Alinda :) Nagyon jó volt. Köszönöm.
Margitszigeti árvízi ismerkedés, szombaton! Szerintem a top 10 ismerkedésben ez benne van. És még nem készült ilyen film :-)
Alinda szerint a világ: kimegy a földútra valahol akárhol az éjszaka kellős közepén és van Magyarországon valaki éjszakai ügyeletben , aki csak az ő hívására vár és már rohan is megmenteni..... A mentő sem igen érne ki, csak mondom.
Egy kicsit zavaró volt, hogy állandóan egymás szavába vágtak. Tudom beszélgetés. De egy kicsit figyelhettek volna egymásra.
Talán mert Alinda mondta 1000rel, a Kriszta meg azért szerette volna terelni a beszélgetést, h feltehesse a kérdéseit.
Biztos zavaro volt neki, hogy nem
o ul a volan mogott kerdezokent, a sajat musoraban...
D.Tóth Kriszta riportjai zömében ilyenek... Sajnos.
Sajnos nem lett szimpatikusabb...
Imádom a nőt, alig vártam már egy interjút vele! :)
Nekem igazi reveláció volt az Alinda vagánysága. Azt korábban is láttam, hogy okos de, hogy ilyen karakán, azt most tudtam meg! Jó riport volt! 🤩🤗
Nekem tetszett a Kriszta karakansaga, hogy belekerdezett kenyes dolgokba is. Alindanak is plusz pont, hogy jol birta . Viszont az visszas volt egy kicsit, hogy a földuton ragadast ennyire rosszul viselte, ugyanis azt is magänak köszönhette. Szerintem. A konoksägänak, amiröl beszeltek is, hogy mindig mindennel szembe megy es ebböl sportot üz. Azt lehet lätni, hogy meddig vezet a jo ut, meddig mehetek el, es ovatosabb vagyok, föleg sötetben es egyedül . Ilyenekböl kellene tanulnia, ezekböl a helyzetekböl es nem bünbakot keresni. S bocsika, de lehetne kicsit nöiesebb is....uram bocsä, ha mär veszi a kamera..Amugy sem egy kifejezetten nöies nö, de most totäl slampos volt.
A videó végéig bírtam, h nem írok, többször is kitöröltem, de most már kibököm, h nem őszinte... :(
Szerintem meg azért olyan nehéz végignézni ezt a videót, mert mind a kettő szerepet játszik, és nagyon érződik. Meg ez az állandó egymás szavába vágás, ez is idegesítő.
Az igen.Nem húzott ki a sárból a katasztrófavédelem mert olyan hülye vagy hogy vakon követed a GPS-t?Ez most komoly?
Tehát ha te cigizel vagy iszol, akkor ne lássanak el a kórházban. A kristálylogikád alapján kérdezem. Nem vagy te véletlenül politikus :)
Szuper jó volt a műsor és az Alindát is nagyon kedvelem.
Nem lett szimpatikusabb...
Nem is kell. Én nagyon kedvelem.
Eddig ez az első, amit nem bírtam megnézni. Kriszta! A műsorod nagyon jó, ez a vendéged sajnos nagyon gáz! Az időm nekem is értékesebb annál, hogy őt hallgassam.
Azt hittem bennem van a hiba
Ha sehogy nem főz, miért nézi a szakácskönyvet ?
Ő a súgó! :-D
Mi lenne, ha Alinda írna a WMN-re?
Egy hét alatt siker lenne. 💐😎
@@acsdavid6811 szerintem Kriszta nem vallalna ezt be. Ha figyelted ahogy kerdezett tole, eleg negativan es kritikusan ez nem az a cuki Kriszta volt aki neha belekerdez, itt vegig szurkalas ment. Alinda jol birta egyebkent.
@@MsKingusbaby1 én is éreztem végig egy kis feszkót a lányok között. egyik sem viselkedett oldottan.
jobb nem lenne attól az a lap :D
semmi
Alinda. Imádom. Olyan hiteles és tiszta , jó lelkű ,izgalmas egyéniség. 😊😎
Azért ment el az ATV-től,mert nem szerette a páros műsor vezetést és nem szeretett korán kelni.
a kormány támogassa a tüntetőket? Oké...
Szuper! Ket rendkivul ertelmes no hasonlo mentalitassal egy kepernyon! :) meg tobbet beloletek! Meg meg meg :)
Azért megnézném a sok rosszindulatú hozzászólót akik utálják őt, hogy oda mernének-e állni egy késsel hadonászó, verekedő férfi elé.
Az, hogy valaki tudni akar, az EGYÁLTALÁN NEM PROBLÉMA! Az már probléma, ha valaki nem akar tudni, bár az az ő dolga.
A sírás méregtelenítés... #girlpower 😘😘😘
Eddig szerettem, mosmeg már nem........
As if I sat in the car and had a chat with my cousin:-) no, no relation... thanks!
„Pali, milyen magyar fiú vagy te?!“ 😘😂🤌🏻 (D. Tóth Kriszta reakciója arra, hogy Alinda férje - László Pál - nem tud [„nem az erössége“] focizni...)
Az nagyon szar dolog, ha valaki előítélettel ül le a monitor elé. (ld: még, Bródy, Koncz Zsuzsa és mások/ Úgy gondolom, nekik nem kellene nézni, se Alindát, se Koncz, vagy Bródy interjút. Én se nézem a "politikai hobbistát" Nekem tetszik Alinda és Kriszta is. Fene az ízlésemet.
Hát ez a földút sztori....nem nagyon oké.Nem Alinda , nem kell lenni valakinek, valakiknek az állam részéről, aki hasonló helyzetekre vannak kitalálva, mind amibe belekerültél. Ez nem igaz. Mert sehol nincs ilyen.
Irritáló. Nem bírtam végignézni
Még utoljára a földúton rekedés témához:
"Arra kérik az embereket, csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat."
24.hu/belfold/2018/09/14/ilyenkor-anyadat-hivd-ne-a-112-t-video/
Hogy lehet valaki ennyire tenyérbemászó?🤷♂️
Én egy kicsit lemaradtam. Mi a baja sok embernek Alindával? Ettől jóval gyengébb és tartalmatlanabb beszélgetések is voltak már, mégis össze-vissza áradoztak a kommentekben, itt meg csomó embernek unszimpatikus és szídják Alindát. Mit csinált?
Nagyon szerettem a Zárórát és az Alindát is.Láttam néhány irodalmi műsort is, aminek ő volt a moderátora
és mindig nagyon felkészült volt. Határozott, okos nő, jól kérdez, nekem hiányzik a magyar médiából. (Remélem, sikerül elolvasnia a Háború és békét.
@@annagunthernestrahl8444 Majd nyugdíjas korában, amikor már hat a lesz@rom tabletta! 😂
Nagyon-nagyon hiányzik a képernyőről....
ez egy igazi popcorn. megeszed, buli aztán tápérték nélkül kijön. :) wertlos
Alinda vagany.
MINDKÉT HÖLGY OKOS,ÉS SZÉP,KÖSZÖNÖM A VIDEÓT,MOST LÁTTAM A MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT CÍMŰ FILMET ÚJRA,OLYAN TERMÉSZETES SZÉPSÉG A CSILLA,HOGY MINDIG CSAK ÁMULOK.
🤣🤣🤣 Édes isten, gyere le!
@@marianngrexa-terek1778 Mi a baj hölgyem?...:)))
@@marianngrexa-terek1778 :-)) Ez tuti direkt trollkodás amúgy! :-))
@@MrNono5150 Legyen így! 👍🤣
:)) gyere le a szerről.
DTK, az a valami melletted micsoda? Talán egy fényre sötétedő valami?
Bírom, hogy ilyen elhivatott.
Hova hívtak, kit?