@@endrezahoran6528 Csak azert sertodott meg a semmin hogy majd be lehessen mondani az m1be hogy "Novak Katalin szemelyesen valaszolt a tuntetok kerdeseire, de a tuntetok sertegetni kezdtek, maris mutatjuk" Aztan bevagjak a jelenetet ahogy Novak Katalin beszel es kieri maganak a semmit.
Fideszesek nem szoktak vàlaszolni semmire! Nézd meg! Kérdeznek tőlük valamit ami ràjuk nézve kellemetlen nem vàlaszolnak vagy màsról kezdenek el beszélni vagy elkezdenek Gyurcsànyozni vagy Sorosozni vagy Uniozni vagy van még a hàborús inflàció esetleg a gender! Azt hiszem mindent felsoroltam
imádom, hogy úgy hallgatja mi a probléma a státusz törvénnyel , mint aki valóban most értesül az egészről először, és érdeklődve majd megdöbbenve hallja
@@elmarflat728 jól van, ismerjük már ezt a "törvénytervezet törvénytervezetének tervezete" rossz dumát, aztán egy délelőtt megszavazzák, estére már bekerül az "alaptörvénybe".
Annyira szeretem, hogy a fiatalokkal nem lehet szarakodni. A kiscsaj egy lépésből adott sakkot, aztán az "akkor ugye jön tüntetni kérdés" volt a matt második lépésből. Így jár aki lenézi a fiatalokat.
Nem, ez nem menő. Egyáltalán nem. Ez tipikus példája annak, hogy semmi értelmes vitába és vélemény kifejezésre képtelenek jelen formájában a fiatalok. És lehet fideszezni, de így semmi változást ne várjatok...
50 nap alapszabadsággal meg 40 nap igazi ,iskolai szabadsággal.És még kevesebb órát akarnak,mert túl vannak terhelve. A picsába veletek én 67 vagyok de még gályázom , és miért csak 30 nap szabim van ???
@@BB-vq2zv Üdvözlünk az Éhezők viadalában, újabb évad. Amíg te a másik éhezőt gyepálod, a munkát nem élvezed, addig a kifosztód nevet, és vesz még egy luxus kosztümöt egyik külföldi útján a te pénzedből, és elkönyveli, hogy a gyermeked és az unokád is jó lesz rabszolgának, mert még értelmes szülői se voltak.
@@Andbovi Merész azt állítani egy jogász végzettségű emberről, hogy nem rendelkezik érettségivel. Ebből is látszik, hogy nyolc osztályos szinten megmaradtál. Te sem ott álltál az első sorban mikor észt osztottak, igaz?
@@imrehamarics8352 Emberhez méltatlanul él, csak nem tud róla.Az Orbánt támogató falusiaknak, illetve gyermekeiknek jóval kevesebb esélye van, hogy bejussanak egy jó gimibe és érettségit szerezzenek, mint a városi gyerekeknek.A PISA 2021-es jelentése szerint az azonos státuszú vidéki kis iskolákban tanuló gyermekeknek sokkal rosszab lett a kompetenciája mind reál tárgyakból, mind szövegértésből.Vagyis a falusi emberek saját gyerekeik vagy önmaguk jobb boldogulására ellen szavaznak, ha Orbán neoliberális feudális társadalom és gazdaságpolitikájára szavaznak, olyanok ők, mint egy bántalmazó kapcsolatban benne maradó ember, aki megmagyarázza magának, hogy jobb az őt kihasználó, megverő bántalmazó mellett maradni, mint megpróbálni elmenekülni az őt előbb-utóbb meggyilkoló bántalmazó elől.
@@imrehamarics8352 Imre mondta az asszony hogy szóljak hogy szálljál már le a youtube nézegetéséről mert menned kéne gyereket nevelni meg dolgozni, vele is foglalkozhatnál kicsit mert nonstop itt baszod a rezet. El fog vállni ha megint nem vered szarrá mert nem volt meleg étel mikor hazaértél a sörözésből a szintén szellemi létra tetején álló haverjaidtól.
@@Spacexplorer29 Igazad van , de ezt a fajta magatartást nem akarom eltanulni ettől az akármitől ! Mert Embernek nem neveznék egy ilyen élőlényt ! Remélem , többen is így viszonyulunk a fidesz lebőgött "üdvöskéjéhez .
Előbb utóbb valakinek szóba kellett állnia velük hogy a végén azt monhassák hogy ők próbáltak kommunikálni csak a tanárok és diákok nem vevők rá...! Mondjuk enyi idő után nem is az üres szavak és ígéretek kellenek!!...
Nem leszek népszerű, de itt a legnagyobb baj az, hogy tényleg csak egy bohóckodás látható a videón. Egy talpraesett személynek kellett volna kiállnia és elmondani a problémákat, nem mint egy unalmas népmese szerű felsorolás. Ez így gyenge és egyértelmű, hogy semmi visszhangja nem lesz. Buzdítani kellett volna a tömeget, hogy érezhető is legyen a feszültség, nem álldogálni és nézni ilyenkor mikor itt a helyzet szemtől szemben. ( Láncra kötött kutya esete, mikor elszabadul hirtelen nem ugat senkire. )
@@rileydagloden Itt nem profi politikusok, csak tanárok és diákok voltak. A nő felsorolta a gondokat, most mi mást tehetett volna? Máskor meg az baj, hogy rájuk telepszik a politika.
Először meglepődtem, h kiment beszélni az emberekkel, de aztán megláttam, h mi történt: megsértődött, semmire nem tett ígéretet, semmi kényesben nem foglalt állást, fölényesen leszidott mindenkit, és aztán elvonult... Na ez továbbra is 100% Novák Katalin és 100% Fidesz, nem kellett pozitívan csalódnia senkinek
egy t@kony 19 éves akarta leckéztetni ,egy másik falhoz akarta állítani egy kizsarolt ígéretért , beleálltak ,mégis mit vártál? te hogyan kezelted volna?
Náluk ez a szokás . Elmennek valahova , aztán , ha nem tetszik nekik az igazság , mindent az ellenzékre kennek és sértődötten elvonulnak ! Vagy egyszerűen szóba sem állnak az őket eltartó emberekkel ! Két lábon járó parazita szinte mindegyik !
Van egy olyan érzésem, hogy ez a "lemegyünk az emberek közé" dolog nem lesz egy hosszútávú gyakoarlat, és csak egy véletlen túlbuzgó move volt egy frissen beiktatott legmagasabb megbízottól, aki még naivitásában pár másodperc erejéig úgy akart tenni, mintha tényleg azt a szerepet töltené be, ami a feladata.
sztem meg alapvetően sajnos nagyon jó stratégiai move. Lehet a kormánysajtóban mutogatni hogy nézzétek párbeszéd van, mindent megteszünk stb, akkor is, ha konkrétan csak végighallgatja a megjegyzéseket aztán bemegy aláírni amit eléraknak. Nem is értem miért nem csinálják többször.
Színjáték. Mindenki nyugodjon bele, hogy mindent alá for írni, amit elétesznek. Esetleg színészkedik egy kicsit a normakontrollal, de ezt csak egyszer játszhatja el. Az a baj, hogy szép meg jó dolog, hogy odaáll, meghallgat egy-két embert, de sokan nincsenek tisztában a köztársasági elnök jogállásával és alkotmányos eszközeivel. Még ha nagyon akarná (és pedig nyilvánvaló, hogy nem akarja), akkor se tudna ellene érdemben tenni semmit. Most odaküldték, legyen meg a látszatja, hogy foglalkozik a magyar emberek problémáival, alászállt a kacsalábon forgó palotájából, a többiek meg mehetnek vissza a kis paneljukba meg a lepukkant kolesz szobájukba elmélkedni az oktatás helyzetéről...
persze, hogy elfogyott mikor emlékeztették rá, hogy semmi szava nincs! Azért ez egy nagyon nagy pofon lehetett neki hiszen elhitte, hogy Ő az ura az országnak. erre simán a helyén kezelték mint egy 20. senkit az Orbán keze alatt.
és a valódi Katika gondolatai: " Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”
Szorosan körbe kellett volna fogni , hogy ne tudjon menekülni ! A rendőröket csak nem merte volna kihívni . Bár , amilyen alamuszi ....(Ez volt a finomabb kifejezés !) 🙂
Tényleg jól indult, annak ellenére hogy védekező testtartást vett fel egészen érdeklődő kérdéseket tett fel. Ám a végére kibújt a szög a zsákból, hogy tenni ugyan nem fog tenni semmit és egy mondvacsinált ürüggyel rövidre zárta. Amúgy tényleg nincs nagy mozgástere, nem véletlenül tették ide, mondhatni felfelé buktatták egy pr bábnak
Hasonlítsd össze egy valódi jogkörökkel bíró ( pl francia) köztársasági elnökével a testtartását, ég és föld. Elzárkózó, "jaj, izé csak el ne kapjak tőlük valamit. Szóval ők a nép?" Tényleg ez a "leereszkedek a nép közé" stílus. Karba font kezek, grimaszok, türelmetlen tapsolgatás...pedig tudhatta, mivel fogadják, ha odamegy...
A testbeszéde védekező?! Teljesen érthető, lévén egy csürhével állt szemben. Sokan nem mertek volna- feltételezem h köztük te sem - odaállni egymaguk. Bingóóó
+ a legtöbben a megilletődöttégtől elkezdenek jópofizni, az első odadobott "baráti" gesztusra megenyhülnek (én szerintem is meg kéne emelni a tanárok bérét eu-tól függetlenül), nem bírják sokáig a stresszt. Ez egész ritka hogy valaki ilyen összeszedetten és kitartóan át tudja adni a kritikáit.
A Lili egy baromi jó kérdést tett fel. Ugye azt mondta a hölgy h maximálisan egyetért azzal h az országnak saját forrásból kellene a pedagógusok bérét rendezni, az oktatás problémáit megoldani, tehát nem az EU-tól kéne várni a segítséget ebben a témában. De ugyebár ez jelenleg nem így van, majd jött a kérdés h "akkor miért nincs így?". Erre persze semmi érdemleges választ nem adott, csak zavarodottságában mosolygott, aztán kitért a válaszadás elől. Pedig tényleg érdekes téma ez, ha amúgy a kormánynak saját forrásból kellene az említett dolgokat megoldani, akkor miért nem teszi ezt meg? És akkor mégis mennyire hiteles "Brüsszelre" mutogatni ebben a kérdésben? Ezekre nagyon szívesen meghallgatnék egy egyenes választ a kormánytól...
@@margitszabo9554 Nem vicc sajnos. Állítólag a városnyi vízet elvevő akkumlátor gyárak kínából főleg azért jönnek ide mert az ország becsődölt és a kínaiaktól vették fel a hitelt. Közben persze az összes közmű ami nemzetközi lett és amiben részvényesek nyereséges és szárnyal.
@@gaborpetroci ahogy az USA is Kínától vette fel a hitelt,el is van adósodva ezért kellene nyernie Ukrajnának. Elég szomorú sajnos hogy benne vagyunk 19 éve az eu ban, és mi a Kínától kapunk pénzt hitelt, nem a eu tól amiben bele adtunk pénzt mar 19 éve. Meg az eu előbb ad jó sok pénzt, egy nem Eu s országnak Ukrajnának.
Egy profi politikus mindig kommunikációs előnyben van egy képzetlen, de érzelmileg érintett átlagemberrel szemben. Semmiféle érdemi beszélgetés nem történt itt
Egy anyagi természetű döntést akkor lehet meghozni egy éjszaka, ha van fedezete. Egy bonyolultabb törvényt nem egy éjszaka fogadnak el, így a pedagógusokra vonatkozó, még szakmai vitaalapul szolgáló tervezeteket aligha fogják egyik óráról a másikra megtárgyalni és elfogadni.
@@istvantoth3924 Dejó...Nem tudom emlekszel a kepviselok beremeleset mennyi ido alatt zavartak le vezetoink?Ertem en,hogy a ket dolog kozt a koltsegvetesi osszegek nem osszehasonlithatoak az egyik joval fajsulyosabb de megis milyen uzenete van akar a pedagogusok,vagy az egeszsegugyi dolgozok fele? A propaganda televizio nem firtatta.
@@janoscsordas2311 Nyilván nem láttál még közalkalmazotti vagy pedagógus bértáblát, ha azt gondolod, hogy egy változtatást érdemi vita nélkül el lehet fogadni. A költségvetési összegek pedig százmilliárdosak, amik nem egyszeri kiadások, hanem a fedezetét a továbbiakban minden évben biztosítani kell. Csak tudnám, hogy hol voltak a hőzöngők, amikor 2006-ban a balos kormány csökkentette a pedagógusbéreket, emelte a kötelező óraszámokat, és pedagógusokat bocsátott el közvetlenül a megnyert és végighazudott választások után. Vagy hol van akkor, amikor a balos képviselők azért brusztolnak az EU-ban, hogy az ország ne kapja meg a neki járó pénzt? Ez a kormány már emelt bért, megígérte, hogy még fog is, és eddig betartotta az ígéreteit. A szememben ezért hiteltelen a tüntetés, mert teljesen rezisztensek a tüntetők az ellenzéki képviselők viselkedésére, akik a pedagógusok arcába mondják, hogy ők igyekeznek gátolni a pénzek megérkezését.
@@istvantoth3924 ez a 2006-ozás egyre komikusabb, ahogy telnek az évtizedek. Azt nem akarjátok számonkérni, ki hol volt 1989-ben? 68-ban, 56-ban? 45-ben? 1848-ban? Vagy meg kell várni, amíg újabb vitakártyát ad ki a KESMA?
@@mekettelek Nincs ebben semmi komikus, amíg ugyanazok jelentkeznek a kormányzásért, akik ezt elkövették, és minden jel szerint ennél brutálisabbakra is hajlandók. Aki ilyet szándékosan elkövet, az nem demokrata, és mindenkit ellenségének tekint, aki a hatalmát megkérdőjelezi. Amikor az ellenzék Orbán demokrata voltát megkérdőjelezi, teljességgel elfelejti, mit művelt a ballib kormány, és milyen antidemokratikus lépéseket helyezett kilátásba kormányra jutása esetére a legutolsó választás előtt. Az sem demokrata, aki azt mondja, ha az aktuális ellenzéket verik és lövik ki a szemét, az rendben van, addig ez demokrácia. Egyébként az sem demokrata, aki gyerekeket tol maga előtt, akiket előzőleg felhergelt, hogy műveljenek törvénybe ütközőt, hogy amikor az kiprovokálja a rendőrök teljesen arányos intézkedését erre, akkor diktatúrát kiálthassanak. Donáth Anna pedig, aki egy hazaáruló, ezért van még Lejjebb asszonyhoz ír az EU-ba, hogy nálunk micsoda rendőri terror van. Nem rendőri terror van, csak szégyentelen felnőttek, akik felhasználják a gyerekeket, akik ha kinyitják a szájukat, kiderül, hogy még édeskeveset értenek a közélet kérdéseihez. Pankotai Lili ilyen ostobaságot volt képes kérdezni: Ez a szuverén ország miért nem emel pedagógusbéreket? És ezt lökdösik az első sorba megafonnal ellenzéki felnőttek.
Normális kultúrált beszélgetéshez már lehet késő van lassan. Csak az a baj hogy akárki lehet a beépített kutyájuk aki csahol egy csontért is. Besúgók országa ez ahol aki jobban akar elni az csak annyit kap hogy tanulni kellett volna vagy hogy el lehet innen menni.
Ez egy komédia volt! Három lehetősége van. Vagy alá írja szó nélkül vagy nem írja alá és vissza küldi akkor ha változás nélkül újra benyújtják alá kell írnia. Vagy Alkotmánybíróság elé küldi véleményezésre és ha az Alkotmánybíróság nem talál (nem találna) benne alkotmány sértőt akkor alá kell írnia. Ergo ha benyújták a ,, státusz törvényt " így is úgy is alá lesz írva!
Na, azt mikor fogja megérni a magyar ember, hogy a miniszterelnök áll majd ki a nép elé???????termeszetesen kordonok és a rend őrei sorfala nélkül????….
Jozsefne Brandt Egy bármilyen ország vezetőjének biztonsága több, mint a saját személyes biztonsága. Ezért mindig és mindenütt védeni fogják a vezető személyét. Ez nem kivételes dolog, hanem ez a jellemző. Egyetlen országban sem természetes, hogy fogja magát a polgár és találkozót iktat a programjába az ország vezetőjével. Az gondolkodik naivságokban, akinek fogalma sincs egy állami vezető munkaterheiről.
@@NikolaszTakacs ti meg mi,,, na taka,,, ez a. baj, hogy külön kaszt vagytok,,,, gondolod te racka Akkor elmondom, nállatok a legtöbb a buher, a tolvaj, deviáns, pénzimádó, hatalom mániás! Legalacsonyabb intelligencia, iskolázottság, erkölcsi színvonal, emberiség söpredéke
Kíváncsi lennék mi járt a fejében az elnökasszonynak amikor kitalálta hogy eljátsza ezt a nagyon ocsmány színjátékot.Illetve hogy miféle céllal indult vagy indították ennek neki... És még sértve érzi magát.Javasolnám neki Petőfit az most úgyis olyan divatos náluk A nép nevében pont ide is illik... Respekt a fiataloknak akik kb 2 mondatból helyre tették,nem is maradt más csak a szégyenteljes elsonfordálás.
@@andraspass4119 Abban az időben még nem voltak olyan bátorok a gázszerelők, hogy a magyarok királyának vagyonát a nevükre vegyék és ezzel a leggazdagabb magyarrá váljanak.
@@belamagyar316 hanem szépen kiárusították az országot, igaz? Lásson már a színfalak mögé, talán megérti, miért így akarják megvédeni azt, ami még van az országban...
Nagyon sokat elarul a koztarsasagi elnok szemelyerol, hogy …az eloregedo pedagogus tarsadalommal kapcsolatosan feltett kerdesre es arra, hogy miert nem tudja ez a csodalatos orszag kitermelni a penzt a minosegi oktatasra es az europai szintu pedagogus berekre… nem tud egy ertelmes valaszt adni. De tudjuk. Elloptak!!!!
Katalinunk ott volt, megjelent, megköszönte, meghallgatott, mosolygott, kezdte kínosan érezni magát a jogos kéréseken, kérdéseken. Ha ezért a "gesztusért" pedig nem hálás az ember:"Ez a propagandizmus amit Önök tesznek..." 😂Ennyi. Ezzel mindent elmondott. Ő csak egy báb a gépezetben.
Mint altalaban a koztarsasagi elnokok!!….naggyon jóóó fizetesert!!… Parancs ertettem van neki is🤥….ala fogja irni a statusztörvényt ugy, mint a huzat!😬
Megnézzük, hogy legalább jó helyre kerülnek-e az adó forintjaink... -meanwhile- *Novák Katalin csak néz, miközben az esernyő tartó ember egy esernyőt tart a feje felett. Van még kérdés?
@@annakleopatrabergendy9765 hogy elhitessék az egyszerű m1 egyszerű nézőivel, hogy az egyszerű Novák Katalin mily egyszerű körülmények között ereszkedik le az egyszerű emberek közé
Tüntetők: Ön dísznek van? Katalin: Nem dísznek vagyok. Narrátor: De ahogy az ország később meg kellett, hogy tapasztalja, Katalin valóban dísznek volt.
Pontosan!! novak is egy báb, mint az elődje is volt!! A negy gyereke konnyen vegzi az iskolai tanulmanyait az adofizetok penzen!… A jovőjuket is megoldotta mar az allam!!….
@@jozsefnebrandt3266 Félreértesz! A hozzászólás volt sületlenség. Egyébként miért állítasz olyat, hogy a gyerekét az adófizetők pénzén iskolázza? Mondj olyan köztársasági elnököt, aki magánpénzből tartja fenn magát! Annak rendje és módja szerint kapja a fizetését, mint minden állami tisztségviselő és alkalmazott.
Józsefvárosi önkormányzati képviselőként dísznek van, vagy az összefogáson kivül csinál is valamit? De ahogy Józsefváros meg kellet tapasztalja, Ön dísznek kevés, de munka nélkül egy kis pénzért összefogok mindenkivel!
Enyhén szólva sem kedvelem a rendszert, de nem illik senkivel zsebretett kézzel beszélni. A szivárványos extanárnő stílusával nem a sorstársai érdekét szolgálja.
Rögtön felveszi az áldozati pozíciót és mindent személyes támadásnak állít be, nehogy érdemben válaszolni kelljen bármire. Pózolni nagyon profin megtanították a kommunikációs training-en.
Ripacspeti paródia🤣🤣🤣 ennyit megért ez a videoó meg az "elvieg független" lili és az oktatás! Hajrá!! Várjuk a fejlődést, innen már csak felfelé lehet menni!
Sokkal nagyobb sajtója lett volna, ha valaki rákérdez nála mennyire tartja családbarát cselekedetnek hogy családosként egy nős-családos úriemberrel töltötte az éjszakákat évekig.
@@Bubu-nd4st hát, ez így csak buborék, mégha ki is nézem belőle. Én a szegedi éveiről hallottam vérbő sztorikat. Mondanám, hogy ezek a legszerethetőbbek benne.
Novák Katalin nem érti, hogy mi a probléma!? Ezt meg én nem értem! Ez valami gőz leeresztési kísérlet, kezdenek aggódni, hogy nem mennek haza! Majd visszaküldi megfontolásra a törvény javaslatot a Katalin, megfontolják és elfogadják! Fogadják el, hogy semmit nem ígérhet, mert nem fog tenni ellene semmit, de ezt nem meri mondani!
Kati néni mikor hazudott ? Mikor a gazdájához ment fidkányos fülbevalóval, vagy most , fidkányos fülbevaló nélkül ? Kár volt vele szóba állni. El kellett volna tessékelni. .....és nagyon piszi voltam.
A mindenkori köztársasági elnöknek felette kellene állnia a pártpolitikai érdekeknek. Egyedül csak a nemzet érdekeit kellene szem előtt tartania. Nem ez történik, és ez baj.
Nézzük, hiszen a nemzet érdeke volt terroristát kegyelemben részesíteni. A nemzet érdeke volt egy dagadt, az alapkiképzésen résztvevő, érdemtelen férfit alezredesi rangra emelni. Ennek a nemzetnek nincs érdeke. A nemzet itt már csak az, amit a kormány belső köre úgy kíván. A többi csak a parasztság. Ez nem egy nemzet, Istvánt óta már rég nem az.
@@SANTANTICA nagyon nincs most jó köztársasági elnökünk. Az összes egy kupac szart nemér együtt eddig ami volt. Azon kívül, hogy ha csinál is valamit, az nem erkölcsös és egyenesen hülyeség, kérlek mondj néhány jó példát arra, hogy mit csinált eddig?
@@samiam6547 Melyik volt jó eddig? Göncz Árpi bácsi aki meghajolt az egykori kommunista pártállam utódainak ? Mádl Ferenc aki azt sem tudta merre van az előre? Sólyom László aki jogászként bizonyított,de mint köztársasági elnök egy szürke kisegér volt. Schmitt Pál aki megbukott a diplomája miatt és a sporton kívül semmi nem érdekelte? Vagy Áder János aki a súlytalanságát a környezetvédelemmel pótolta? Most itt van Novák Katalin aki négy nyelven perfekt beszél, aki a magyar családokért már sok mindent letett az asztalra ,aki jótékonysági alapokban munkálkodik ,valamint annyi végzettsége van ami tíz embernek elég lenne azt mondod nem erkölcsös!? Igazi szégyen vagy ezzel a kommenteddel
Aláíró Kati. Neki az a szerepe hogy kuss és írd alá, különben mehetsz a versenyszférába megélni, amiből rohadtul nem tudsz mert ott a talpnyalásért nem fizetnek máshoz meg nem értesz.
Ez egy bábú . Ennyi . Lemasszírozta zavarában a nyakát , érdemleges dolgot nem mondott. Mindenki legyen hálás hogy hét percet hallgatott , gondolom jó kis fizetésért . Ezt a munkát bárki eltudná látni csak megfelelő vastagságú arcbőr kell hozzá .Az utolsó mondatban minden benne volt .👏👏👏 " Ettől lett komolytalan ez a beszélgetés ! "
Ujvári Dávid 0 másodperccel ezelőtt Majdnem meghatódtam ahogy kijött két tagbaszakadt férfival a kiskosztümjében ami egy éves tanári fizu és persze esernyő is járt a feje fölé. Mégis hogy kellett volna gondolnia azoknak akik ott áztak már egy jó ideje? Nekem is teljesen az volt az érzésem, hogy leereszkedett hozzájuk. Kifejezetten kínosnak találtam. Ha komolyan vette volna őket akkor behívja őket. Ez szimpla olcsó színjáték volt így. Lili kérdése pedig a legjobb amit idén hallottam eddig. Bár ugye az oktatással nem csupán ez a baj.
Nesze semmi fogd meg jól ... Ez olyan amikor a gyárakban 10 évbe 1 szer meghallgatják a dolgozók véleményét , majd szarnak bele ... Ennek eredménye hogy lassan már csak a külföldiek dolgoznak itthon . Majd jönnek a filippínók meg az ugandai tanárok , azt jónapot !
A reakciói alapján kb az jön le, hogy teljesen h*ének nézi őket, mint akik azt sem tudják hol vannak és miről beszélnek. Áthidalhatatlan a szakadék már azt hiszem.
Mindjárt nem is olyan csodálatosak és mindenhatónak tűnőek a rendszer vezetői, ha kimerészkednek néha a propagandagépezet mögül. Egy teljesen erőtlen, a valós folyamatokkal tisztában nem levő ember benyomását kelti a videó, aki akkor sem tett az ÉGVILÁGON SEMMIT a területért, amikor még pozícióban volt (noha nyilván tisztában vagyok azzal, hogy nem az oktatásért felelt).
Sérti, hogy azt mondják 'leereszkedett közéjük', de egy lótifuti tartja neki az ernyőt és 6 testőr meg titkára ott van körülötte. Majd akkor gondolom, hogy tényleg nem leereszkedik, ha valamelyik élelmiszerboltban együtt vásárolok vele és nem siserehad vigyázza és figyeli minden lépését, kérését.
"Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” Novák Katalin.
Sok más állami dolgozónak van még nevetséges jövedelme,meg nehéz helyzete,azt képzelik egyedül vannak,szabadságuk meg 3× annyi,mint pl egy hivatalnoknak,unalmas már ez a cirkusz,vicces volna ha keresztülvinnék,h 50%-os béremelést kapjanak,kétszer annyit keresnének majd mint sokan mások az állami szektorban,akiknek 25 nap szabadságuk van és magasan képzettek.Jó bulika is a diákoknak is addig sem kell suliban lenni😠Na meg ez a stílus amit képviselnek!😠Sokan kiállhatnának még mégsem teszik!
Tényleg azt hiszi valaki,hogy N.katikának van saját akarata?Hogy hozhat önálló döntéseket?Hogy a fideszt érdekli,hogy az oktatás ilyen szinten van? Ez volt a cél!Beterelni a templomba mindenkit,a lehető legalacsonyabb szinten tartani az oktatást!Nem kell ide okos ember!Majd mi meg mondjuk,mit gondolsz!
Ha a tüntetők kritikus kérdéseket tettek fel a Novák Katalinnak, akkor miért nem lettek letartóztatva? Érdekes. Azt hittem hogy Magyarországon diktatúra van.
Őt sérti,ha őszintén elmondása a pedagógusok, hogy mi a véleményük?? Igen leereszkedett,jól mondják,mert nesze neked fogd meg jól,ez a véleménye sok embernek! Kíváncsi lennék,hogy az ő 3 gyereke hol tanul???
Már attól komolytalan Kati néni, hogy nem hajlandó a hivatalában fogadni a tanárokat, csak az utcán mer velük beszélgetni, ahol igazából semmi sem számít. Ő tette szándékosan komolytalanná ezt is.
Katalinunk lement egy kis népszerűségért, aztán pr katasztrófa lett belőle. A tüntetők kultúráltan elmondták a problémáikat amire Katalinunk vagy nem tudott semmit reagálni vagy valami olcsó kifogást puffogtatott lásd " nem felelek a kormányért". Nem úgy tűnt mintha önálló identitás lenne Katalinunk.
Kéne tanulni tárgyalni.... A leereszkedés kifejezés használata ellenséges légkört teremtett, azzal elérni semmit nem lehet, legfeljebb a dühöt kiadni. A helyes az lett volna, ha megpróbálják meggyőzni, hogy tettekkel álljon ki az oktatás ügye mellett, és tartson beszédet néhány tüntetésen is (valószínűleg ezt nem tudták volna elérni). Megkérhették volna, hogy emeljen szót az azonnali béremelés mellett, a státusztörvény ellen, hívja fel a figyelmet a hiányzó pedagógusok számára, az elöregedő pedagógusgárdára, ami szép lassan, de biztosan tovább súlyosbítja a tanárhiányt. Fogalmazzon meg 1-2 elképzelést, hogy lehet a hiány súlyosbodását meggátolni. Amennyiben semmi valós kiállásra nem kerül sor, azzal a köztársasági elnök önmaga bizonyítja, hogy ez a találkozás propaganda. Az itt elhangzottak alapján, ha őszintén beszélt, akkor a fellépés elmulasztásával a hitelességét ássa / ásná alá. Sajnos nem ilyenfajta egyezségre való törekvés és felkérés történt, hanem elhangzott az a bizonyos leereszkedés kifejezés. Így most remélem csak egyelőre a jelenlévők helyett és helyettük, még ha csak képzeletben is, de szeretném megkérni a köztársasági elnök asszonyt, hogy próbáljon eredményeket elérni, és álljon oda tettekkel az oktatás ügye mellé, és garantáltan lesz az elmúlt 30 év egyik legnépszerűbb politikusa.
@@benjaminhavas9830 Azt hiszem támogatásra lenne szükség, nem előítéletekből (elnézést, ha tévedtem) fakadó ítélkezésre. Ők próbálnak tenni az oktatás jövőjéért. A kormány rombolja, a többség meg nézi. Szóval ez a "csürhe" a legpozitívabb szereplő a történetben.
Az, hogy kiment az "emberekkel" beszélgetni az valóban szép gesztus. Konkrétan meghatározva ez az Ő pozíciójából, tetszik, nem tetszik bizony leereszkedés. Viszont lehetne szerepe a törvény értelmezésekor, mielőtt azt aláírja.
Azért örülök, hogy velem együtt sokan vannak még olyanok, akik tisztában vannak vele, hogy az oktatás szabja a jövőt, megbecsületlen pedagógusok egyet jelentenek a megbecsületlen jövővel, aki ezt nem látja be, az a szó szoros értelmében bolond, oldaltól függetlenül.
játsszátok itt a nagy dumát ,nemzethalál ,Mohács de b@szki itt jelenleg vezető szinten mindenki a kádár iskoláiban okult ,tanult és qvára akarta az ország ezt,ami most van ,felvetődik a kérdés mikor tévedtek a nagy tüntetök akkor amikor felrakták a polcra vagy most hogy levennék? az oktatásra visszatérve pedig hogy hogy nem vagyunk mongol idióták hiszen a komcsik oktatása ment anno?
Szerintem a tanárok csak IRIGYEK a Katyikára, mert nekik nincsenek ilyen szép szál testőreik, meg 50 millás terepjárkókból álló konvoj, ami a budira is kék villogóval kíséri őket! :(
Királyság Császárság Hercegség Államalapítás Államapparátus az összes Államforma Összes Egyházak Felekezetek Vallások Megbuktak örökre a Föld Nevű Bolygón és a Világ Mindenségben Tényszerűen Bizonyíthatóan Folytonosan Folyamatosan!!!
Kellett a jól összevágahtó videó a jóságos elnöknőről a propaganda tévékbe. Ahol a csőcseléknek és félművelt hülyéknek lehet beállítani a demonstrálókat. Ügyes...
Hát, ennek annyi értelme volt, mintha nekem mondták volna,pedig nagyon jókat mondtak a pedagógusok. Egyébként a sértegetést az alezredesné naccságos asszony kezdte...
"Idejottem valaszolni a kerdeseikre."
Nem valaszolt semmire
Viszont sértődősködött, semmire. Aztán majd a lokálmédia bezzegezik rajta.
@@endrezahoran6528 Csak azert sertodott meg a semmin hogy majd be lehessen mondani az m1be hogy "Novak Katalin szemelyesen valaszolt a tuntetok kerdeseire, de a tuntetok sertegetni kezdtek, maris mutatjuk"
Aztan bevagjak a jelenetet ahogy Novak Katalin beszel es kieri maganak a semmit.
@@Zoli-7658 Pont erre gondoltam!
Ja, lakájmédiát akartam irni! Javítom, még mielőtt megsértődnek!
Fideszesek nem szoktak vàlaszolni semmire! Nézd meg! Kérdeznek tőlük valamit ami ràjuk nézve kellemetlen nem vàlaszolnak vagy màsról kezdenek el beszélni vagy elkezdenek Gyurcsànyozni vagy Sorosozni vagy Uniozni vagy van még a hàborús inflàció esetleg a gender! Azt hiszem mindent felsoroltam
imádom, hogy úgy hallgatja mi a probléma a státusz törvénnyel , mint aki valóban most értesül az egészről először, és érdeklődve majd megdöbbenve hallja
Szerintem az új neki, hogy egy társadalmi vitára bocsátott törvénytervezet tervezetével kapcsolatban miért hisztizik pár megátalkodott.
Lehet nem olvasta el mit fog alairni, a koztarsasagi elnoknek nem dolga ugye :)
@@barnabastoth9283 Bármit aláír, amit Őfelsége Császárunk és Királyunk elé tesz! Ő NEM köztársasági elnök, hanem egy aláírógép!
Bárcsak Gyurcsány is lejött volna 2006-ban köreinkbe beszélgetni
@@elmarflat728 jól van, ismerjük már ezt a "törvénytervezet törvénytervezetének tervezete" rossz dumát, aztán egy délelőtt megszavazzák, estére már bekerül az "alaptörvénybe".
Azért jött ki hogy legyen mit összevágni a köztévébe....
mit varsz egy fideszseggnyalo....
Ja, true words
igen, szerintem is nyilvánvaló
Azert hat😂! Majd lehet nezni hogy milyen rendes,kedves a Katalin asszony ,leereszkedett az allatvalokhoz.
mint ahogy a telex is össze vágta a saját verzióját. Nagyon szívesen megnézném a teljes felvételt, vágások nélkül.
❤"Döglött ló nem fogad el kockacukrot".....Dakota közmondás
Annyira szeretem, hogy a fiatalokkal nem lehet szarakodni. A kiscsaj egy lépésből adott sakkot, aztán az "akkor ugye jön tüntetni kérdés" volt a matt második lépésből. Így jár aki lenézi a fiatalokat.
Természetesen nem jön tüntetni, sőt aláír mindent, miért is ereszkedett le?
Kár hogyha nem bukik meg ez a kormány kénytelen lesz külföldön boldogulni , mert ez a kormány nem fogja jó szemmel nézni őket!
Lenézi? Minden korosztályban nyert a fidesz.
Nem, ez nem menő. Egyáltalán nem. Ez tipikus példája annak, hogy semmi értelmes vitába és vélemény kifejezésre képtelenek jelen formájában a fiatalok. És lehet fideszezni, de így semmi változást ne várjatok...
@@Robbie-dg7df pedig jó vitaalap, hogy miért az eu-tól várja a kormány az oktatás finanszírozását. Teljesen jó a kérdés, meg is fogta a vitapartnert.
“Kérem önöket fogadják el a nagy büdös semmit, ha nem fogadják el az ótvar bitang nagy semmit, az tiszteletlenseg.” (Novák Katalin)
...ez bizony igaz.
Ilyet nem mondott. Hazudsz még vagy mehet a feljelentés?
50 nap alapszabadsággal meg 40 nap igazi ,iskolai szabadsággal.És még kevesebb órát akarnak,mert túl vannak terhelve. A picsába veletek én 67 vagyok de még gályázom , és miért csak 30 nap szabim van ???
@@BB-vq2zv Üdvözlünk az Éhezők viadalában, újabb évad. Amíg te a másik éhezőt gyepálod, a munkát nem élvezed, addig a kifosztód nevet, és vesz még egy luxus kosztümöt egyik külföldi útján a te pénzedből, és elkönyveli, hogy a gyermeked és az unokád is jó lesz rabszolgának, mert még értelmes szülői se voltak.
@@BB-vq2zv És otthon mennyit készülsz fel a másnapi munkádra???
Köszönöm a tárgyilagos tájékoztatást, hogy ott voltatok!
A jelenet magáért beszélt.
@@Andbovi aki kimeri nyitni a száját kő bunkó??? Irány a nyáj....
@@Andbovi Merész azt állítani egy jogász végzettségű emberről, hogy nem rendelkezik érettségivel. Ebből is látszik, hogy nyolc osztályos szinten megmaradtál. Te sem ott álltál az első sorban mikor észt osztottak, igaz?
Hasznos beszélgetés lehetett egy bábúval.
Egy? Na jó, maximum négy- öt ráérő bohóc. Miközben több millió tanul, dolgozik, kis gyermeket nevel, emberhez méltóan él.
@@imrehamarics8352 Emberhez méltatlanul él, csak nem tud róla.Az Orbánt támogató falusiaknak, illetve gyermekeiknek jóval kevesebb esélye van, hogy bejussanak egy jó gimibe és érettségit szerezzenek, mint a városi gyerekeknek.A PISA 2021-es jelentése szerint az azonos státuszú vidéki kis iskolákban tanuló gyermekeknek sokkal rosszab lett a kompetenciája mind reál tárgyakból, mind szövegértésből.Vagyis a falusi emberek saját gyerekeik vagy önmaguk jobb boldogulására ellen szavaznak, ha Orbán neoliberális feudális társadalom és gazdaságpolitikájára szavaznak, olyanok ők, mint egy bántalmazó kapcsolatban benne maradó ember, aki megmagyarázza magának, hogy jobb az őt kihasználó, megverő bántalmazó mellett maradni, mint megpróbálni elmenekülni az őt előbb-utóbb meggyilkoló bántalmazó elől.
@@imrehamarics8352 te vagy az egyik. 🤫
@@imrehamarics8352 Csacsiságokat ír, de ez legyen az Ön baja!
@@imrehamarics8352 Imre mondta az asszony hogy szóljak hogy szálljál már le a youtube nézegetéséről mert menned kéne gyereket nevelni meg dolgozni, vele is foglalkozhatnál kicsit mert nonstop itt baszod a rezet. El fog vállni ha megint nem vered szarrá mert nem volt meleg étel mikor hazaértél a sörözésből a szintén szellemi létra tetején álló haverjaidtól.
Amikor nincs érved, játszd el, hogy megsértettek, és így már nem is akarsz beszélgetni! Ezt tanultuk meg ma a köztársasági elnök asszonytól.
Így van jól látja!
Pedeg szépen, illemtudóan beszéltek hozzá, értelmesen elő sem tudta magát adni, megjátszotta magág és spuri amíg még verekedés nem lesz. 👍
A passzív-agresszív kiskáté első pontja.🫢
@@Spacexplorer29 Igazad van , de ezt a fajta magatartást nem akarom eltanulni ettől az akármitől ! Mert Embernek nem neveznék egy ilyen élőlényt ! Remélem , többen is így viszonyulunk a fidesz lebőgött "üdvöskéjéhez .
Novák Katalin: "Örülök, hogy itt vannak..."
Hát el tudom képzelni; mennyire k.vára örül neki, hogy itt vannak.
Már az első mondata is hazugság volt.
Szenteskefès álszcsègtelensèg sunyiság rafináltság hi 😅😅😅😅😅😅😅
Az volt egy hazukság ühü ühü😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢
Ugyan már!! Katink teljesen tisztában ezekkel a problémákkal, gondokkal, csak a cirkusz kedvéért jelent meg! :(
Előbb utóbb valakinek szóba kellett állnia velük hogy a végén azt monhassák hogy ők próbáltak kommunikálni csak a tanárok és diákok nem vevők rá...! Mondjuk enyi idő után nem is az üres szavak és ígéretek kellenek!!...
Nem leszek népszerű, de itt a legnagyobb baj az, hogy tényleg csak egy bohóckodás látható a videón. Egy talpraesett személynek kellett volna kiállnia és elmondani a problémákat, nem mint egy unalmas népmese szerű felsorolás. Ez így gyenge és egyértelmű, hogy semmi visszhangja nem lesz. Buzdítani kellett volna a tömeget, hogy érezhető is legyen a feszültség, nem álldogálni és nézni ilyenkor mikor itt a helyzet szemtől szemben. ( Láncra kötött kutya esete, mikor elszabadul hirtelen nem ugat senkire. )
@@rileydagloden Itt nem profi politikusok, csak tanárok és diákok voltak. A nő felsorolta a gondokat, most mi mást tehetett volna? Máskor meg az baj, hogy rájuk telepszik a politika.
Am meg azt mondja, azert ment oda, hogy meghallgassa a problemakat... hol volt az elmult ket evben? 😅
@@rileydagloden Ennyire vagytok képesek. Tehetségtelen amatőrök.
Először meglepődtem, h kiment beszélni az emberekkel, de aztán megláttam, h mi történt: megsértődött, semmire nem tett ígéretet, semmi kényesben nem foglalt állást, fölényesen leszidott mindenkit, és aztán elvonult... Na ez továbbra is 100% Novák Katalin és 100% Fidesz, nem kellett pozitívan csalódnia senkinek
egy t@kony 19 éves akarta leckéztetni ,egy másik falhoz akarta állítani egy kizsarolt ígéretért , beleálltak ,mégis mit vártál? te hogyan kezelted volna?
Náluk ez a szokás . Elmennek valahova , aztán , ha nem tetszik nekik az igazság , mindent az ellenzékre kennek és sértődötten elvonulnak ! Vagy egyszerűen szóba sem állnak az őket eltartó emberekkel ! Két lábon járó parazita szinte mindegyik !
Van egy olyan érzésem, hogy ez a "lemegyünk az emberek közé" dolog nem lesz egy hosszútávú gyakoarlat, és csak egy véletlen túlbuzgó move volt egy frissen beiktatott legmagasabb megbízottól, aki még naivitásában pár másodperc erejéig úgy akart tenni, mintha tényleg azt a szerepet töltené be, ami a feladata.
Ez csak egy jelenet volt abból a színjátékból amit majd mutogatnak az EU-s kollégáiknak.
@@hualex55 Szerencsére már gyerekverő rendőrökről is vannak képek, amiket lehet mutogatni. 🤣
@@denesszabo8508 Így van, Dénes, így van.😁
nem gondolták át, az biztos
sztem meg alapvetően sajnos nagyon jó stratégiai move. Lehet a kormánysajtóban mutogatni hogy nézzétek párbeszéd van, mindent megteszünk stb, akkor is, ha konkrétan csak végighallgatja a megjegyzéseket aztán bemegy aláírni amit eléraknak. Nem is értem miért nem csinálják többször.
Színjáték.
Mindenki nyugodjon bele, hogy mindent alá for írni, amit elétesznek.
Esetleg színészkedik egy kicsit a normakontrollal, de ezt csak egyszer játszhatja el.
Az a baj, hogy szép meg jó dolog, hogy odaáll, meghallgat egy-két embert, de sokan nincsenek tisztában a köztársasági elnök jogállásával és alkotmányos eszközeivel.
Még ha nagyon akarná (és pedig nyilvánvaló, hogy nem akarja), akkor se tudna ellene érdemben tenni semmit.
Most odaküldték, legyen meg a látszatja, hogy foglalkozik a magyar emberek problémáival, alászállt a kacsalábon forgó palotájából, a többiek meg mehetnek vissza a kis paneljukba meg a lepukkant kolesz szobájukba elmélkedni az oktatás helyzetéről...
Ez nem igaz. Az EU-s pénzekért el kell játszani, hogy jogállam van. Tehát párat nem fog aláírni.
Tisztába vagyunk vele.
Aláírja, s jól teszi. Ja h neked ez nem tetszik?! Egyéni szoc probléma.
@@fitless
Hiába, hiszed, hogy egyéni probléma, ez senkinek nem lesz jó.
Neked sem, csak nem tudsz róla.
@@fitless Majd amikor 10 év múlva nem lesz, aki tanítsa a gyereked, az is egyéni szoc probléma lesz.
Majd megoldod te.
Jól teszed.
''Ha fáj az igazság, az ember megsértődik, és támad'' Ilyen emberek vannak fent!
No ez biz'gyorsan ment.Nem e nèp közè való.
Alig várta, hogy vmibe beleköthessen.
Ne zavarjon,hogy a proli,buta, raktári munkás támadt, mondanivaló hiányában,
A pedo.gógusok nem tüntettek, amikor a Csótányék ezrével küldték el őket. A normális pedagógus nem tüntet, csak a kommunista.
@@evahalasz5530 ez megy majd a köztévében a buta tanárok és uszított gyerekek az elnök asszonyt sértegették....
Katyi ezt a képmutatást, várom a Somogyi feldolgozásában!
Azt én is 😂👍
👍
Ez nekem is eszembe jutott "tyí anyukám, nézd már milyen rendes a Katika"
Már meg van ! Mondanám , hogy nekem tetszett , de nekem mindegyik "szösszenete" tetszik !
Na a végére elfogyott már a jópofi.
a vegere beindult a szemelyeskedes
@@adamcserhati4587Teljes joggal! Novák egy tetves büdösbogár! 🥴 😖🤮
Már csapkodott és grimaszolt. Mégis mire számított? Még korrektek is voltak vele.
persze, hogy elfogyott mikor emlékeztették rá, hogy semmi szava nincs! Azért ez egy nagyon nagy pofon lehetett neki hiszen elhitte, hogy Ő az ura az országnak. erre simán a helyén kezelték mint egy 20. senkit az Orbán keze alatt.
@@adamcserhati4587nem is értem, hogy mit várt Novák Katalin. Csoda, hogy nem volt O1G
és a valódi Katika gondolatai: " Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”
Novák Katalin-nak nincs miért aggódnia. Letelik a ciklus, utána van biztos milliós nyugdíj. De még akár újra választhatják.
egy olyan ember beszélt itt aki fidesz fülbevalóval császkált még egy ideje .....
Ezek szerint jol jönnek a gurulo dollarok. Pont
@@kalmankovacs3119 en nem ellene ha te a dk ürülekevel taplalkozol. Pont
@@kalmankovacs3119 ...és OV formájúval.
"Jöttem, megsértődtem, elmenekültem."
Ennyi.(Ennyi??)
Szorosan körbe kellett volna fogni , hogy ne tudjon menekülni ! A rendőröket csak nem merte volna kihívni . Bár , amilyen alamuszi ....(Ez volt a finomabb kifejezés !) 🙂
Katalin testbeszéde is az őszinte érdeklődésről tanúskodik. Ja?! Nem.
Hàt igen karba tett kèz...
Tényleg jól indult, annak ellenére hogy védekező testtartást vett fel egészen érdeklődő kérdéseket tett fel. Ám a végére kibújt a szög a zsákból, hogy tenni ugyan nem fog tenni semmit és egy mondvacsinált ürüggyel rövidre zárta. Amúgy tényleg nincs nagy mozgástere, nem véletlenül tették ide, mondhatni felfelé buktatták egy pr bábnak
"kiverte kicsit a közhangulatot"
Egy valamit megtett, kiengedett a börtönből egy terroristát, azért ártani tud, ha segíteni nem is.
Mèg ő pukkadt meg.😅
Hasonlítsd össze egy valódi jogkörökkel bíró ( pl francia) köztársasági elnökével a testtartását, ég és föld. Elzárkózó, "jaj, izé csak el ne kapjak tőlük valamit. Szóval ők a nép?" Tényleg ez a "leereszkedek a nép közé" stílus. Karba font kezek, grimaszok, türelmetlen tapsolgatás...pedig tudhatta, mivel fogadják, ha odamegy...
A testbeszéde védekező?! Teljesen érthető, lévén egy csürhével állt szemben. Sokan nem mertek volna- feltételezem h köztük te sem - odaállni egymaguk. Bingóóó
Jól értem, hogy a videó végén kb kiderül, hogy csak azért ment le, mert elállták az utat mások elől és "más is szeretne" beszélni vele?
Ez IGEN!!!! ezeknek a tanároknak és diákoknak tényleg van tökük. Nagyon sokan nem mernének még rá sem nézni a közgázsági elnökre.
+ a legtöbben a megilletődöttégtől elkezdenek jópofizni, az első odadobott "baráti" gesztusra megenyhülnek (én szerintem is meg kéne emelni a tanárok bérét eu-tól függetlenül), nem bírják sokáig a stresszt. Ez egész ritka hogy valaki ilyen összeszedetten és kitartóan át tudja adni a kritikáit.
Max. mert rosszat álmodnék.
Sírnak a demokráciát nem értő bukottak. : DDDD
@@csak13133 már megint megbukttál ? Ejnye miért nem tanulsz ahelyett hogy itt írogattsz...
@@brigittegacsado4263 Megbuktál, írogatsz. Tanulj már meg írni ribanc.
1:31: testbeszéd: idegesen vakargatja a nyakát. 5:53: eddig bírta, jön a játszmázás "sértegetnek".
Sértegették, seggfej.
A Lili egy baromi jó kérdést tett fel. Ugye azt mondta a hölgy h maximálisan egyetért azzal h az országnak saját forrásból kellene a pedagógusok bérét rendezni, az oktatás problémáit megoldani, tehát nem az EU-tól kéne várni a segítséget ebben a témában. De ugyebár ez jelenleg nem így van, majd jött a kérdés h "akkor miért nincs így?". Erre persze semmi érdemleges választ nem adott, csak zavarodottságában mosolygott, aztán kitért a válaszadás elől.
Pedig tényleg érdekes téma ez, ha amúgy a kormánynak saját forrásból kellene az említett dolgokat megoldani, akkor miért nem teszi ezt meg? És akkor mégis mennyire hiteles "Brüsszelre" mutogatni ebben a kérdésben? Ezekre nagyon szívesen meghallgatnék egy egyenes választ a kormánytól...
válasz: államcsőd
@@margitszabo9554 Nem vicc sajnos. Állítólag a városnyi vízet elvevő akkumlátor gyárak kínából főleg azért jönnek ide mert az ország becsődölt és a kínaiaktól vették fel a hitelt. Közben persze az összes közmű ami nemzetközi lett és amiben részvényesek nyereséges és szárnyal.
@@gaborpetroci Maximálisan egyetértek veletek, pont ezért sajnos nem viccnek ment.
@@gaborpetroci ahogy az USA is Kínától vette fel a hitelt,el is van adósodva ezért kellene nyernie Ukrajnának. Elég szomorú sajnos hogy benne vagyunk 19 éve az eu ban, és mi a Kínától kapunk pénzt hitelt, nem a eu tól amiben bele adtunk pénzt mar 19 éve. Meg az eu előbb ad jó sok pénzt, egy nem Eu s országnak Ukrajnának.
@@katalinhalasz7807 ejjj az a sok köztévé....
Egy profi politikus mindig kommunikációs előnyben van egy képzetlen, de érzelmileg érintett átlagemberrel szemben. Semmiféle érdemi beszélgetés nem történt itt
Még minidg nme eléggé érzelmileg érintettek az emberek. :)
Semmi kommunikációs előnye nem volt ennek rüfkének! Nulla produktum egy nulla ember(?) szájából!
@@gaborpetroci nem volt valami őszinte a mosolya! Teflonképű ez is mint a gazdàja
Ha volt is előnye, nem használta ki. Igazából csak annyit tudott mondani, hogy lószart sem tud tenni az ügyben.
Ahhoz képest hogy elvileg profi a kommunikációja, a testbeszédéből sugárzik az elutasítás.
Katicáról sugárzik, hogy mennyire boldog attól, amiért pl nem tanárként kell nyomorognia.
... továbbá évtizedekig húzza a potya lóvét , amiből fényűző életet élhet , miközben miközben emberek ezrei nyomorognak !
egy éjszaka át tudnak vinni törvényeket de ilyenkor tehetetlenek
Egy anyagi természetű döntést akkor lehet meghozni egy éjszaka, ha van fedezete. Egy bonyolultabb törvényt nem egy éjszaka fogadnak el, így a pedagógusokra vonatkozó, még szakmai vitaalapul szolgáló tervezeteket aligha fogják egyik óráról a másikra megtárgyalni és elfogadni.
@@istvantoth3924 Dejó...Nem tudom emlekszel a kepviselok beremeleset
mennyi ido alatt zavartak le vezetoink?Ertem en,hogy a ket dolog kozt a koltsegvetesi osszegek nem osszehasonlithatoak az egyik joval fajsulyosabb de megis milyen uzenete van akar a pedagogusok,vagy az egeszsegugyi dolgozok fele?
A propaganda televizio nem firtatta.
@@janoscsordas2311 Nyilván nem láttál még közalkalmazotti vagy pedagógus bértáblát, ha azt gondolod, hogy egy változtatást érdemi vita nélkül el lehet fogadni. A költségvetési összegek pedig százmilliárdosak, amik nem egyszeri kiadások, hanem a fedezetét a továbbiakban minden évben biztosítani kell. Csak tudnám, hogy hol voltak a hőzöngők, amikor 2006-ban a balos kormány csökkentette a pedagógusbéreket, emelte a kötelező óraszámokat, és pedagógusokat bocsátott el közvetlenül a megnyert és végighazudott választások után. Vagy hol van akkor, amikor a balos képviselők azért brusztolnak az EU-ban, hogy az ország ne kapja meg a neki járó pénzt? Ez a kormány már emelt bért, megígérte, hogy még fog is, és eddig betartotta az ígéreteit. A szememben ezért hiteltelen a tüntetés, mert teljesen rezisztensek a tüntetők az ellenzéki képviselők viselkedésére, akik a pedagógusok arcába mondják, hogy ők igyekeznek gátolni a pénzek megérkezését.
@@istvantoth3924 ez a 2006-ozás egyre komikusabb, ahogy telnek az évtizedek. Azt nem akarjátok számonkérni, ki hol volt 1989-ben? 68-ban, 56-ban? 45-ben? 1848-ban?
Vagy meg kell várni, amíg újabb vitakártyát ad ki a KESMA?
@@mekettelek Nincs ebben semmi komikus, amíg ugyanazok jelentkeznek a kormányzásért, akik ezt elkövették, és minden jel szerint ennél brutálisabbakra is hajlandók. Aki ilyet szándékosan elkövet, az nem demokrata, és mindenkit ellenségének tekint, aki a hatalmát megkérdőjelezi. Amikor az ellenzék Orbán demokrata voltát megkérdőjelezi, teljességgel elfelejti, mit művelt a ballib kormány, és milyen antidemokratikus lépéseket helyezett kilátásba kormányra jutása esetére a legutolsó választás előtt. Az sem demokrata, aki azt mondja, ha az aktuális ellenzéket verik és lövik ki a szemét, az rendben van, addig ez demokrácia. Egyébként az sem demokrata, aki gyerekeket tol maga előtt, akiket előzőleg felhergelt, hogy műveljenek törvénybe ütközőt, hogy amikor az kiprovokálja a rendőrök teljesen arányos intézkedését erre, akkor diktatúrát kiálthassanak. Donáth Anna pedig, aki egy hazaáruló, ezért van még Lejjebb asszonyhoz ír az EU-ba, hogy nálunk micsoda rendőri terror van. Nem rendőri terror van, csak szégyentelen felnőttek, akik felhasználják a gyerekeket, akik ha kinyitják a szájukat, kiderül, hogy még édeskeveset értenek a közélet kérdéseihez. Pankotai Lili ilyen ostobaságot volt képes kérdezni: Ez a szuverén ország miért nem emel pedagógusbéreket? És ezt lökdösik az első sorba megafonnal ellenzéki felnőttek.
Megkérdezi, hogy mi a problémájuk.
Hol élt az elmúlt években, hogy nem hallott az oktatás problémáiról?
Egy burokban, egy aranykalitkában mások által megtámogatva. Semmiről nincs fogalma.
Normális kultúrált beszélgetéshez már lehet késő van lassan. Csak az a baj hogy akárki lehet a beépített kutyájuk aki csahol egy csontért is. Besúgók országa ez ahol aki jobban akar elni az csak annyit kap hogy tanulni kellett volna vagy hogy el lehet innen menni.
Pontosan
Ez egy komédia volt! Három lehetősége van. Vagy alá írja szó nélkül vagy nem írja alá és vissza küldi akkor ha változás nélkül újra benyújtják alá kell írnia. Vagy Alkotmánybíróság elé küldi véleményezésre és ha az Alkotmánybíróság nem talál (nem találna) benne alkotmány sértőt akkor alá kell írnia. Ergo ha benyújták a ,, státusz törvényt " így is úgy is alá lesz írva!
Na, azt mikor fogja megérni a magyar ember, hogy a miniszterelnök áll majd ki a nép elé???????termeszetesen kordonok és a rend őrei sorfala nélkül????….
Óh, Dràgàm! Azt a Mindenható Isten sem fogja megélni!
Soha.Csak,ha úgy vezetik.
Volt már ilyen.
Éppen eleget kiáll, de neki nem ez a dolga, ostobák.
Jozsefne Brandt Egy bármilyen ország vezetőjének biztonsága több, mint a saját személyes biztonsága. Ezért mindig és mindenütt védeni fogják a vezető személyét. Ez nem kivételes dolog, hanem ez a jellemző. Egyetlen országban sem természetes, hogy fogja magát a polgár és találkozót iktat a programjába az ország vezetőjével. Az gondolkodik naivságokban, akinek fogalma sincs egy állami vezető munkaterheiről.
Jól indult... aztán kibújt a szög a zsákból.
Katyi egy kesztyüs báb! Kiment az "isten verte nép" közé, fingot fűrészelt, majd besérűlt és távozott😅 Ez volt az első és utolsó szerintem!
Ezért nem kell odamenni fingot szagolni, és hallgatnia.
Ez a csürhe nem a nép. 😂
a ti politikusaitok ezt nem mernék megcsinálni
@@NikolaszTakacs ti meg mi,,, na taka,,, ez a. baj, hogy külön kaszt vagytok,,,, gondolod te racka
Akkor elmondom, nállatok a legtöbb a buher, a tolvaj, deviáns, pénzimádó, hatalom mániás!
Legalacsonyabb intelligencia, iskolázottság, erkölcsi színvonal, emberiség söpredéke
A suttyó, analfabéta Lilike volt egy kicsit befosizva 😁
"Igyekeztem őszinte érdeklődéssel meghallgatni, hogy mit gondolnak..." - hát nem sikerült, de jól idegbe vágni magát igen!!🤨
Többek között, ezért sincs értelme Magyarországnak köztársasági elnököt fenntartani teljesen súlytalan régen is az volt most is az.
Az összes fideSSes az volt.
S már nincs is köztársaság 2010 óta.
.... A patkány gönczel az élen!!
A kommunista Sólyom nevű alaknál alkalmatlanabb, ès hozzànemèrtőbb nem volt. Áder volt magasan a legjobb köztàrsasági elnök. De Katalin is egèsz jó.
Göncz is nagyon rossz volt.
Kíváncsi lennék mi járt a fejében az elnökasszonynak amikor kitalálta hogy eljátsza ezt a nagyon ocsmány színjátékot.Illetve hogy miféle céllal indult vagy indították ennek neki...
És még sértve érzi magát.Javasolnám neki Petőfit az most úgyis olyan divatos náluk A nép nevében pont ide is illik...
Respekt a fiataloknak akik kb 2 mondatból helyre tették,nem is maradt más csak a szégyenteljes elsonfordálás.
"pont ide is illik" - miért, máskor nem volt aktuális? Magának annyira tetszett a helyzet 2010 előtt?
@@andraspass4119 Abban az időben még nem voltak olyan bátorok a gázszerelők, hogy a magyarok királyának vagyonát a nevükre vegyék és ezzel a leggazdagabb magyarrá váljanak.
@@belamagyar316 hanem szépen kiárusították az országot, igaz? Lásson már a színfalak mögé, talán megérti, miért így akarják megvédeni azt, ami még van az országban...
Dehogy tették helyre, ezek buta, balhézó fiatalok, nyilván a tudásuk szánalmas, kell valami, amiért egy percig figyelnek rájuk.
@@andraspass4119gyúccsány
Nagyon sokat elarul a koztarsasagi elnok szemelyerol, hogy …az eloregedo pedagogus tarsadalommal kapcsolatosan feltett kerdesre es arra, hogy miert nem tudja ez a csodalatos orszag kitermelni a penzt a minosegi oktatasra es az europai szintu pedagogus berekre… nem tud egy ertelmes valaszt adni. De tudjuk. Elloptak!!!!
Vizsgáltasd meg magad mielőtt!
Katalinunk ott volt, megjelent, megköszönte, meghallgatott, mosolygott, kezdte kínosan érezni magát a jogos kéréseken, kérdéseken. Ha ezért a "gesztusért" pedig nem hálás az ember:"Ez a propagandizmus amit Önök tesznek..." 😂Ennyi. Ezzel mindent elmondott. Ő csak egy báb a gépezetben.
Pont-annyi.(..kevesebb.)
Mint altalaban a koztarsasagi elnokok!!….naggyon jóóó fizetesert!!…
Parancs ertettem van neki is🤥….ala fogja irni a statusztörvényt ugy, mint a huzat!😬
Legközelebb, ha valaki ilyen közel kerül hozzá/hozzájuk, nem cseverészni kell, hanem ütni. Ezekkel már máshogy nem lehet sajnos....
Megnézzük, hogy legalább jó helyre kerülnek-e az adó forintjaink...
-meanwhile-
*Novák Katalin csak néz, miközben az esernyő tartó ember egy esernyőt tart a feje felett.
Van még kérdés?
Az m1en konkrétan bemondták, hogy ESERNYŐ NÉLKÜL ment ki az emberek közé
@@annakleopatrabergendy9765
Nem hazudott az m1, tényleg nem volt nála esernyő
@@laerehtanyas de ilyet miért kell kiemelni
@@annakleopatrabergendy9765 hogy elhitessék az egyszerű m1 egyszerű nézőivel, hogy az egyszerű Novák Katalin mily egyszerű körülmények között ereszkedik le az egyszerű emberek közé
Tüntetők: Ön dísznek van?
Katalin: Nem dísznek vagyok.
Narrátor: De ahogy az ország később meg kellett, hogy tapasztalja, Katalin valóban dísznek volt.
Ekkora sületlenséget!
Pontosan!! novak is egy báb, mint az elődje is volt!!
A negy gyereke konnyen vegzi az iskolai tanulmanyait az adofizetok penzen!…
A jovőjuket is megoldotta mar az allam!!….
@@jozsefnebrandt3266 Félreértesz! A hozzászólás volt sületlenség. Egyébként miért állítasz olyat, hogy a gyerekét az adófizetők pénzén iskolázza? Mondj olyan köztársasági elnököt, aki magánpénzből tartja fenn magát! Annak rendje és módja szerint kapja a fizetését, mint minden állami tisztségviselő és alkalmazott.
@@jozsefnebrandt3266 az elődje? Mind az volt :D
Józsefvárosi önkormányzati képviselőként dísznek van, vagy az összefogáson kivül csinál is valamit? De ahogy Józsefváros meg kellet tapasztalja, Ön dísznek kevés, de munka nélkül egy kis pénzért összefogok mindenkivel!
Enyhén szólva sem kedvelem a rendszert, de nem illik senkivel zsebretett kézzel beszélni. A szivárványos extanárnő stílusával nem a sorstársai érdekét szolgálja.
Adná a Teremtő , hogy ez legyen a legnagyobb probléma ebben az országban ! 😪
Ha kilépünk az eu-ból, akkor ezek szerint nem lesz közoktatás. 😂😂😂😂
... meg törvények sem ! Visszatér a régi mondás : Erősebb kutya ....ik !😉
Nagyon bátor tett volt tőle, hogy ki mert menni a tüntetők közé safe space-t követelni magának, és még az öltözéke is stimmelt a hópihe szerephez.
Mellette állt a két hütőszekrénye, másrészt békés emberekhez ment ki nem az általa szabadon engedett terroristákhoz.
XD
Rögtön felveszi az áldozati pozíciót és mindent személyes támadásnak állít be, nehogy érdemben válaszolni kelljen bármire. Pózolni nagyon profin megtanították a kommunikációs training-en.
Kérlek Radics Peti, ezt egy szinkronparódiával koronázd meg!
Ripacspeti paródia🤣🤣🤣 ennyit megért ez a videoó meg az "elvieg független" lili és az oktatás! Hajrá!! Várjuk a fejlődést, innen már csak felfelé lehet menni!
@@thargotechmusic7322dehogy! Viktátorovicsod simán tud majd még lejjebb is menni...jó áskálódást!
Milyen fejét vágott már a Katyi XD
Ez a Katyizás rettentő modoros.
@@MrDxx7 És? Ez az egész "nő" egy nagy modorosság, vagy inkább kupac sz.r...
Le kellett volna fújni paprikasprayvel, hogy érezze, hogy a sors nem mindig kegyes :)
A nemzet aláírótolla.
Sokkal nagyobb sajtója lett volna, ha valaki rákérdez nála mennyire tartja családbarát cselekedetnek hogy családosként egy nős-családos úriemberrel töltötte az éjszakákat évekig.
mit kéne tudnunk?
@@Bubu-nd4st hát, ez így csak buborék, mégha ki is nézem belőle. Én a szegedi éveiről hallottam vérbő sztorikat. Mondanám, hogy ezek a legszerethetőbbek benne.
Novák Katalin nem érti, hogy mi a probléma!? Ezt meg én nem értem!
Ez valami gőz leeresztési kísérlet, kezdenek aggódni, hogy nem mennek haza!
Majd visszaküldi megfontolásra a törvény javaslatot a Katalin, megfontolják és elfogadják!
Fogadják el, hogy semmit nem ígérhet, mert nem fog tenni ellene semmit, de ezt nem meri mondani!
Érti, csak többet ér neki a pénz, amit élete végéig adunk neki ezért a szar teljesítményért.
Tipikus értem én,csak lesz@rom..
Nem is érti, le is szarja, csak píár fogás.
Jól beszél a tanárnő!
Pedig ő se értette, mit beszél.
@@istvantoth3924
Lehet, hogy te nem értetted
Melyik tanárnő? Már felmondott, ezért nem értem miért tüntet, milyen jobb fizetésért és körölményért?
@@erikapappne5271
Esetleg a többiek sorsa miatt.
Biztosan hihetetlen, de ezek az emberek nem véletlen vannak az utcán és tiltakoznak a hatalom ellen
Óóó Katalin asszonyság megsértődött. Önélzetes a kis latol.😂😂😂
Nem sértődött meg, csak más színten kommunikál.
Maximálisan megértem és támogatom aki emigrál ebből a kilátástalanságbol!
@@navahotorzs9089 nem csodálom
Hajrá!
Csak az a baj, hogy visszajönnek! Mert kiderül, hogy másutt sem elég hőbörögni, dolgozni kell keményen!
@@navahotorzs9089 akkor már már most elindulhatsz.
Kati néni mikor hazudott ? Mikor a gazdájához ment fidkányos fülbevalóval, vagy most , fidkányos fülbevaló nélkül ?
Kár volt vele szóba állni. El kellett volna tessékelni. .....és nagyon piszi voltam.
A mindenkori köztársasági elnöknek felette kellene állnia a pártpolitikai érdekeknek. Egyedül csak a nemzet érdekeit kellene szem előtt tartania. Nem ez történik, és ez baj.
Nézzük, hiszen a nemzet érdeke volt terroristát kegyelemben részesíteni. A nemzet érdeke volt egy dagadt, az alapkiképzésen résztvevő, érdemtelen férfit alezredesi rangra emelni. Ennek a nemzetnek nincs érdeke. A nemzet itt már csak az, amit a kormány belső köre úgy kíván. A többi csak a parasztság. Ez nem egy nemzet, Istvánt óta már rég nem az.
@@SANTANTICA nagyon nincs most jó köztársasági elnökünk. Az összes egy kupac szart nemér együtt eddig ami volt. Azon kívül, hogy ha csinál is valamit, az nem erkölcsös és egyenesen hülyeség, kérlek mondj néhány jó példát arra, hogy mit csinált eddig?
ez csak akkor működne, ha a nép választaná a közt. elnököt. am csak mese
@@samiam6547 Melyik volt jó eddig? Göncz Árpi bácsi aki meghajolt az egykori kommunista pártállam utódainak ? Mádl Ferenc aki azt sem tudta merre van az előre? Sólyom László aki jogászként bizonyított,de mint köztársasági elnök egy szürke kisegér volt. Schmitt Pál aki megbukott a diplomája miatt és a sporton kívül semmi nem érdekelte? Vagy Áder János aki a súlytalanságát a környezetvédelemmel pótolta? Most itt van Novák Katalin aki négy nyelven perfekt beszél, aki a magyar családokért már sok mindent letett az asztalra ,aki jótékonysági alapokban munkálkodik ,valamint annyi végzettsége van ami tíz embernek elég lenne azt mondod nem erkölcsös!? Igazi szégyen vagy ezzel a kommenteddel
A nemzetet képviselni?Nincs nemzet , Európai Unió van.Ha nemzetet szeretnél ne támadd a nemzetedet.
Aláíró Kati. Neki az a szerepe hogy kuss és írd alá, különben mehetsz a versenyszférába megélni, amiből rohadtul nem tudsz mert ott a talpnyalásért nem fizetnek máshoz meg nem értesz.
Ez egy bábú . Ennyi . Lemasszírozta zavarában a nyakát , érdemleges dolgot nem mondott. Mindenki legyen hálás hogy hét percet hallgatott , gondolom jó kis fizetésért . Ezt a munkát bárki eltudná látni csak megfelelő vastagságú arcbőr kell hozzá .Az utolsó mondatban minden benne volt .👏👏👏 " Ettől lett komolytalan ez a beszélgetés ! "
Ujvári Dávid
0 másodperccel ezelőtt
Majdnem meghatódtam ahogy kijött két tagbaszakadt férfival a kiskosztümjében ami egy éves tanári fizu és persze esernyő is járt a feje fölé.
Mégis hogy kellett volna gondolnia azoknak akik ott áztak már egy jó ideje?
Nekem is teljesen az volt az érzésem, hogy leereszkedett hozzájuk. Kifejezetten kínosnak találtam. Ha komolyan vette volna őket akkor behívja őket. Ez szimpla olcsó színjáték volt így.
Lili kérdése pedig a legjobb amit idén hallottam eddig. Bár ugye az oktatással nem csupán ez a baj.
Ember, most jövök a koronázásról.
Oktatás köszöni szépen rendben van. Tanárként írom. A kisebbség lázad a rend ellen.
@@csak13133Oktatás köszöni szépen, nagyon nincs rendben! Tanárként írom.
A kisebbség (sajnos csak az) lázad a pusztulás ellen.
@@ildikotamasi239 Ha baj lenne akkor többen lázadnának. A többség elégedett.
@@csak13133 Azt hallottuk, hogy egy raktáros jobban keres.
Megvolt a sajtó és a nép előtti díszkipakolás, vonulhatunk is haza. >< kb ezt láthattuk.
Bábú néni :,D
Mindenre van pénz lásd vodafon 700 milliárdért mészáros cimbinek
Ja, ami persze veszteséges
Sírnak a demokráciát nem értő bukottak. : DDDD
@@csak13133 Te és a családod? 😂Ja, bocs, az neked nincsen.
Beszélget a gyerekekkel, mögötte meg a gorilla keze a fegyveren...b+
Nesze semmi fogd meg jól ...
Ez olyan amikor a gyárakban 10 évbe 1 szer meghallgatják a dolgozók véleményét , majd szarnak bele ... Ennek eredménye hogy lassan már csak a külföldiek dolgoznak itthon . Majd jönnek a filippínók meg az ugandai tanárok , azt jónapot !
Bencsik úr örömhírként fogadná az ugandaiak érkezését
A reakciói alapján kb az jön le, hogy teljesen h*ének nézi őket, mint akik azt sem tudják hol vannak és miről beszélnek. Áthidalhatatlan a szakadék már azt hiszem.
Somogyi András hallasz minket? Volna itt egy kis meló.
remélem ezt senki nem hitte el :)
Mit nem hitt el a nagy semmit hiszen semmit nem ígért csak megmutatta,hogy a világon van visszament és jót röhögött rajtuk!!!!!
De a hívek igen!!!
Orbán tolla megsértődött.
A bábszínház , meg a verőlegények című rövid játékfilmet láthattuk, köszönjük szépen eme tartalmas előadást. Mindjárt veszek is még egy jegyet 🎉
🤣🤣🤣
Mindjárt nem is olyan csodálatosak és mindenhatónak tűnőek a rendszer vezetői, ha kimerészkednek néha a propagandagépezet mögül.
Egy teljesen erőtlen, a valós folyamatokkal tisztában nem levő ember benyomását kelti a videó, aki akkor sem tett az ÉGVILÁGON SEMMIT a területért, amikor még pozícióban volt (noha nyilván tisztában vagyok azzal, hogy nem az oktatásért felelt).
en pont azt lattam h igazi emberkent ment oda, ugy, amit az eletben nem latna egyik balos politikustol sem…
@@adamcserhati4587 :D :D Édes istenem, ez az ország tényleg elveszett :D
@@adamcserhati4587 XD
@@adamcserhati4587 csak ő egy köztársasági elnök.. vajon mit tett a helyzet javításáért?
@@zsoltkappel egyelore annyit tett h odament beszelgetni. az h mit fog tenni ezutan kesobb derul ki…
A frissen meszelt fehér falhoz is több értelme van beszélni, mint Orbán Viktor golyóstollához.
Azért meg kell próbálni hiszen most is érdekes dolog vált nyilvánvalóvá: Nincs szava, nincs semmi hatalma, nincs választási lehetősége.
Nem bírtam egyben végignézni, annyira kínos az egész. Katalin testbeszéde pedig tényleg beszédes...
Ultra cringe.
Katika elmehetnel kapálni. Jól allna neked.
Sérti, hogy azt mondják 'leereszkedett közéjük', de egy lótifuti tartja neki az ernyőt és 6 testőr meg titkára ott van körülötte.
Majd akkor gondolom, hogy tényleg nem leereszkedik, ha valamelyik élelmiszerboltban együtt vásárolok vele és nem siserehad vigyázza és figyeli minden lépését, kérését.
"Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” Novák Katalin.
Sok más állami dolgozónak van még nevetséges jövedelme,meg nehéz helyzete,azt képzelik egyedül vannak,szabadságuk meg 3× annyi,mint pl egy hivatalnoknak,unalmas már ez a cirkusz,vicces volna ha keresztülvinnék,h 50%-os béremelést kapjanak,kétszer annyit keresnének majd mint sokan mások az állami szektorban,akiknek 25 nap szabadságuk van és magasan képzettek.Jó bulika is a diákoknak is addig sem kell suliban lenni😠Na meg ez a stílus amit képviselnek!😠Sokan kiállhatnának még mégsem teszik!
Megafonosok:
- Pankotai Lili kérdéssel provokálta Novák Katalint...
A kis csíra Lilike olyan buta, hogy még azt is alig tudta elrebegni.
Tényleg azt hiszi valaki,hogy N.katikának van saját akarata?Hogy hozhat önálló döntéseket?Hogy a fideszt érdekli,hogy az oktatás ilyen szinten van?
Ez volt a cél!Beterelni a templomba mindenkit,a lehető legalacsonyabb szinten tartani az oktatást!Nem kell ide okos ember!Majd mi meg mondjuk,mit gondolsz!
Ha a tüntetők kritikus kérdéseket tettek fel a Novák Katalinnak, akkor miért nem lettek letartóztatva? Érdekes. Azt hittem hogy Magyarországon diktatúra van.
Őt sérti,ha őszintén elmondása a pedagógusok, hogy mi a véleményük??
Igen leereszkedett,jól mondják,mert nesze neked fogd meg jól,ez a véleménye sok embernek!
Kíváncsi lennék,hogy az ő 3 gyereke hol tanul???
Hallgassa meg Novák Katalin a KFT együttes Bábu vagy című dalát. Neki küldöm!
Járni járna de nem jut , pontosan ott tartunk mint a kommunizmus idején.
Már attól komolytalan Kati néni, hogy nem hajlandó a hivatalában fogadni a tanárokat, csak az utcán mer velük beszélgetni, ahol igazából semmi sem számít. Ő tette szándékosan komolytalanná ezt is.
"csak az utcán mer velük beszélgetni" Micsoda "gyávaság"! :D :D :D
Narancsszínű golyóstoll.
Katalinunk lement egy kis népszerűségért, aztán pr katasztrófa lett belőle. A tüntetők kultúráltan elmondták a problémáikat amire Katalinunk vagy nem tudott semmit reagálni vagy valami olcsó kifogást puffogtatott lásd " nem felelek a kormányért". Nem úgy tűnt mintha önálló identitás lenne Katalinunk.
Ez kb egy sebtapasz volt a lőtt sebre
Novák Katalin majdnem elneveti magát. Erről ennyit. Amúgy nem kérdezni kéne őt, hanem elűzni
Kéne tanulni tárgyalni.... A leereszkedés kifejezés használata ellenséges légkört teremtett, azzal elérni semmit nem lehet, legfeljebb a dühöt kiadni. A helyes az lett volna, ha megpróbálják meggyőzni, hogy tettekkel álljon ki az oktatás ügye mellett, és tartson beszédet néhány tüntetésen is (valószínűleg ezt nem tudták volna elérni). Megkérhették volna, hogy emeljen szót az azonnali béremelés mellett, a státusztörvény ellen, hívja fel a figyelmet a hiányzó pedagógusok számára, az elöregedő pedagógusgárdára, ami szép lassan, de biztosan tovább súlyosbítja a tanárhiányt. Fogalmazzon meg 1-2 elképzelést, hogy lehet a hiány súlyosbodását meggátolni. Amennyiben semmi valós kiállásra nem kerül sor, azzal a köztársasági elnök önmaga bizonyítja, hogy ez a találkozás propaganda. Az itt elhangzottak alapján, ha őszintén beszélt, akkor a fellépés elmulasztásával a hitelességét ássa / ásná alá. Sajnos nem ilyenfajta egyezségre való törekvés és felkérés történt, hanem elhangzott az a bizonyos leereszkedés kifejezés. Így most remélem csak egyelőre a jelenlévők helyett és helyettük, még ha csak képzeletben is, de szeretném megkérni a köztársasági elnök asszonyt, hogy próbáljon eredményeket elérni, és álljon oda tettekkel az oktatás ügye mellé, és garantáltan lesz az elmúlt 30 év egyik legnépszerűbb politikusa.
nehéz, de nem mindig az ellenséget kéne keressük egymásban...
Ehhez már ész is kellett volna, kedves Bence. Annak meg ez a csürhe láthatóan híján van.
@@benjaminhavas9830 Azt hiszem támogatásra lenne szükség, nem előítéletekből (elnézést, ha tévedtem) fakadó ítélkezésre. Ők próbálnak tenni az oktatás jövőjéért. A kormány rombolja, a többség meg nézi. Szóval ez a "csürhe" a legpozitívabb szereplő a történetben.
Az, hogy kiment az "emberekkel" beszélgetni az valóban szép gesztus. Konkrétan meghatározva ez az Ő pozíciójából, tetszik, nem tetszik bizony leereszkedés. Viszont lehetne szerepe a törvény értelmezésekor, mielőtt azt aláírja.
Azért örülök, hogy velem együtt sokan vannak még olyanok, akik tisztában vannak vele, hogy az oktatás szabja a jövőt, megbecsületlen pedagógusok egyet jelentenek a megbecsületlen jövővel, aki ezt nem látja be, az a szó szoros értelmében bolond, oldaltól függetlenül.
játsszátok itt a nagy dumát ,nemzethalál ,Mohács de b@szki itt jelenleg vezető szinten mindenki a kádár iskoláiban okult ,tanult és qvára akarta az ország ezt,ami most van ,felvetődik a kérdés mikor tévedtek a nagy tüntetök akkor amikor felrakták a polcra vagy most hogy levennék? az oktatásra visszatérve pedig hogy hogy nem vagyunk mongol idióták hiszen a komcsik oktatása ment anno?
4:10 végre elhangzik az egyik legfontosabb kérdés
A vén hülye Simkónak fogalma sincs a köztársasági elnöki hatáskörről.
Szerintem a tanárok csak IRIGYEK a Katyikára, mert nekik nincsenek ilyen szép szál testőreik, meg 50 millás terepjárkókból álló konvoj, ami a budira is kék villogóval kíséri őket! :(
Irigykedni nem szép
Novákról a KFT "Bábu vagy" című dalának a sorai jutnak az eszembe !
Nekem pedig a hétpettyes Katicabogár, csapongva ide-oda száll, ...persze tarkítva. A hétpettyes helyett a Fideszes Katicabogár.
Királyság Császárság Hercegség Államalapítás Államapparátus az összes Államforma Összes Egyházak Felekezetek Vallások Megbuktak örökre a Föld Nevű Bolygón és a Világ Mindenségben Tényszerűen Bizonyíthatóan Folytonosan Folyamatosan!!!
Kellett a jól összevágahtó videó a jóságos elnöknőről a propaganda tévékbe. Ahol a csőcseléknek és félművelt hülyéknek lehet beállítani a demonstrálókat. Ügyes...
Miért? Nem azok?
@@denesszabo8508 NEM
Csak az OV22-es fülbevaló hiányzott.....
'23-as ;)
mutatóba megjelent..ennyi
Novák Katalin testbeszéde sokat elmond róla....hmmmm
Kati testbeszéde mindent elmond! 😅