Gépi forgácsoló, ipari tanuló vagyok, végzős osztályban. Azt hiszem elmondhatom hogy a szakma ez. Nem az automaták, a szalag munka. Az is fém ipari munka, de az igazi esztergályos szakma az, amit a videóban láthattunk. Sajnos egyre kevesebb ilyen szakember van, éppen ezért sok sikert és még sok ilyen munkadarabot kívánok!
Az én gépemen már nullára futott egy késtartó. A sarkai lekoptak, ahova a kés felfekszik, tehát a rapidkéseket nem volt szabad megfogni három csavarral, mert eltörte őket. A menetek is többször lettek már javítva. Ezt az újszerű késtartót pár éve kaptam egy jó ismerősömtől, akinek mondtam, ha találkozik egy ilyennel, gondoljon rám. Ez lenne az. Csavarok nem voltak benne. Így kerültek bele az imbuszcsavarok.
Hátőőő, nem készültek. :) Mint azt már pár filmemben megjegeztem, ha filmezem is amit csinálok, akkor kb. háromszor addig tart a munka. Szóval mostanában siettem. De hogy mégis legyen valami, készítettem egy űbergagyi filmet, most töltődik felfelé, elvileg fél óra múlva látható lesz.
Szia egy kérdés ha itt ruclips.net/video/0je3U7-7CZ4/видео.html sűrűbb menetet vágtál volna előzőleg a megszakadt menet helyett annak nem lett volna kisebb a holtjátéka?
Az eredetinél így is sűrűbbet vágtam. A kisebb menetemelkedés egyben gyengébb is. Tehát én szívem szerint nagyobb menetemelkedésűt vágtam volna, de a metrikus menetfúróknál a normál menetemelkedés a legnagyobb.
@@Horváth_Miklós Nem vagyok hozzá értő, de az eredetinek nem nagyobb volt a menet emelkedése ?(csiga kerék) Kevesebb tekeréssel ért körbe mint amit csináltál, ergo amit csináltál . Egy lassabb. ez által maga a léptéke sem olyan mint amit a gyárban kitalálták. Csak kérdéses hogy ez most jó vagy rossz. Ha úgy nézzük amit csináltál egy akár pontosabb meg munkálást tesz lehetővé.
@@Horváth_Miklós A hibát zárójelbe tettem, ugyanis nem az. Azt vettem észre, hogy a kés élének egy min 180 fokos körcikket kell képezni, különben alakhibás lesz a végén a glóbusz. :)
@@feri950 De én sohasem mondtam, hogy ez gömbeszterga. :) Én mindvégig következetesen rádiuszesztergáló készüléknek neveztem. A filmben lévő késsel akkor kezd el csalni, ha a szög 90°-nál nagyobb. Addig tökéletes. Minél hegyesebb a kés, annál kevesebbet csal. De valóban, mindig csalni fog.
Mindjárt gondoltam. :) Egyébként senki sem lehet tökéletes. A tea és a tojás főzésénél egy kicsit összetettebb főzési művelet nekem már túl nagy kihívás. Tehát ezt a tudást úgy gondolom, nem érdemes terjeszteni. :)
Oké, de én nem szívesen tenném azért közzé itt a számomat. Esetleg a Google-on beírni, hogy fűnyírójavítás, és ezen a néven biztosan lesz találat a Balaton partján. Ott van a telefonszámom is.
@@Horváth_Miklós Kedves Miklós! Az volt az első amit megpróbáltam, de nem sikerült. Még Siófokra is kerestem, és úgy sem. Pontosan tudom, hogy nekem kellene keresnem Önt de, mégis szeretném megkérni arra a szívességre, hogy legyen olyan kedves és csörgessen meg, visszahívom. A telefonszámom a www.hecht.hu/partnerek oldalon "+36 (70) " formátumban az egyedüli és 252-2 számsorral folytatódik. Előre is köszönöm a segítségét. Üdvözlettel: Nagy Barna
Üdv! Ha elfogadsz egy építő jellegű kritikát, az esztergálós, lassú részeket, ami alatt nem mondasz semmi érdekeset egy kicsit felgyorsíthatod szerintem. Nem azt mondom hogy ne legyen benn, mert érdekes, de egy kicsit lassú és ezzel a gyorsítással a videó hosszán is tudsz egy kicsit nyerni. Vagy nem csak az esztergálós részeket, hanem ami pepecselős, unalmas dolog lenne, azt is vedd fel és rakd bele a videóba, csak egy kicsit gyorsítsd fel. Nyilván ha pepecselő lassú folyamat van és magyarázol vagy mondasz valami érdekeset alatta, azt nyílván ne gyorsítsd fel.
Tökéletesen igazad van, és egyetértünk. Sok olyan részt kivágtam a filmből, ahol tulajdonképpen ugyanaz történt, de túl hosszasan. A gyorsítás jó lenne, alkalmaztam is régebben, de az új gépemen másik filmszerkesztő van, és ebben nem tudom hogyan kell felgyorsítani a filmet. Most a Power Director 14.-et használom. Feltételezem, hogy ebben is lehet a film sebességét változtatni, de nem tudom , hogy hol.
@@Horváth_Miklós sajna én sem. Nem értek a videóvágáshoz. De most hogy tudjuk mit használsz, lehet hogy olyan is olvassa ezeket a kommenteket aki ért hozzá. Talán valaki leírja, hogy mit hogyan kell.
@@Horváth_Miklós ruclips.net/video/rRkXSobaSHE/видео.html - klikk a "videó csíkra" alul vagy ki kell jelölni azt a szakaszt aminek a sebességét változtatnád - majd kicsivel felette "Tools" - a megjelenő menüben klikk a "Power Tools" - majd fent előbukkanó menüben a klikk a "Video Speed" - majd itt jobbra feljön egy gomb arra klikk a "Speed Adjustment"
@@ninana-27 Köszönöm a segítőszándékot, de sajnos az én programomban a "nagy teljesítményű eszközök" menü alatt két funkció található. 1. A videó elforgatása. 2. A videó körülvágása. Kész, ennyi. Módot sem ad a sebesség megváltoztatására. Sajnálom, mert egyébként szeretem a programot, már csak azért is, mert magyarul kommunikál velem. Nem beszélek semmilyen idegen nyelven. Érdekes módon régebben lehetett hozzá letölteni szövegsablonokat meg egyebeket. Ma már ez a funkció sem működik benne. Érdekes módon olyankor azt írja ki, hogy telepítsek és engedélyezzek a gépen egy böngésző programot. (Három is van a gépen) Közel s távol sehol senki, akitől segítséget tudnék kérni, tehát az ilyen irányú problémákat csak görgetem magam előtt, de megoldás sosem fog rájuk születni.
Gépi forgácsoló, ipari tanuló vagyok, végzős osztályban.
Azt hiszem elmondhatom hogy a szakma ez. Nem az automaták, a szalag munka. Az is fém ipari munka, de az igazi esztergályos szakma az, amit a videóban láthattunk. Sajnos egyre kevesebb ilyen szakember van, éppen ezért sok sikert és még sok ilyen munkadarabot kívánok!
Ilyen ezermesterek mozgatják a világot annak létezése óta ! Gratula Miklós !
Köszönöm.
Szakember!!!!!!gratula.
Eszméletlen jó megoldásokkal örvendeztetett meg. Köszönöm
Nagyon szívesen. :)
Nagyon szép,igényes munka.Gratula.
Köszönöm, igyekszem.
Szuper lett mint mindig Mester Úr! Köszönjük!
Profi vagy Báttya!☺
Köszönöm.
Nagyon Király!
Köszönöm.
Maga egy igazi profi! :)
Köszönöm, igyekszem. :)
Menő cucc lett! Gratula!! (Ez volt az első két videó amit láttam tőled,utána egyből feliratkoztam...)
Köszönöm. Remélem a többi filmet is érdekesnek találod.
Nagyon jó videó ismét!
0:32-nél olyan Old Tony-s, azon jót mosolyogtam. :) A karctű és a karateütés is működik, láttam. :)
Ez az Öreg Miki. Még szépen is cseng
Az esztergán a kés tartó az saját gyártmány?vagy gyári?
Nekem is Ean-om van,de azon még a 4szög kulcsos csavarok vannak benne.
Az én gépemen már nullára futott egy késtartó. A sarkai lekoptak, ahova a kés felfekszik, tehát a rapidkéseket nem volt szabad megfogni három csavarral, mert eltörte őket. A menetek is többször lettek már javítva. Ezt az újszerű késtartót pár éve kaptam egy jó ismerősömtől, akinek mondtam, ha találkozik egy ilyennel, gondoljon rám. Ez lenne az. Csavarok nem voltak benne. Így kerültek bele az imbuszcsavarok.
@@Horváth_Miklós Értem.
Köszönöm a választ.
Megnéztem! :)
hol vannak a videok? mi történt?
Hátőőő, nem készültek. :) Mint azt már pár filmemben megjegeztem, ha filmezem is amit csinálok, akkor kb. háromszor addig tart a munka. Szóval mostanában siettem. De hogy mégis legyen valami, készítettem egy űbergagyi filmet, most töltődik felfelé, elvileg fél óra múlva látható lesz.
Szia egy kérdés ha itt ruclips.net/video/0je3U7-7CZ4/видео.html sűrűbb menetet vágtál volna előzőleg a megszakadt menet helyett annak nem lett volna kisebb a holtjátéka?
Az eredetinél így is sűrűbbet vágtam. A kisebb menetemelkedés egyben gyengébb is. Tehát én szívem szerint nagyobb menetemelkedésűt vágtam volna, de a metrikus menetfúróknál a normál menetemelkedés a legnagyobb.
@@Horváth_Miklós Nem vagyok hozzá értő, de az eredetinek nem nagyobb volt a menet emelkedése ?(csiga kerék) Kevesebb tekeréssel ért körbe mint amit csináltál, ergo amit csináltál . Egy lassabb. ez által maga a léptéke sem olyan mint amit a gyárban kitalálták. Csak kérdéses hogy ez most jó vagy rossz. Ha úgy nézzük amit csináltál egy akár pontosabb meg munkálást tesz lehetővé.
Egy (hibát) észrevettem amire nagyon kell vigyázni.
Akkor ne habozz, osszad meg, had legyek tudatában. :)
@@Horváth_Miklós A hibát zárójelbe tettem, ugyanis nem az. Azt vettem észre, hogy a kés élének egy min 180 fokos körcikket kell képezni, különben alakhibás lesz a végén a glóbusz. :)
@@feri950 De én sohasem mondtam, hogy ez gömbeszterga. :) Én mindvégig következetesen rádiuszesztergáló készüléknek neveztem. A filmben lévő késsel akkor kezd el csalni, ha a szög 90°-nál nagyobb. Addig tökéletes. Minél hegyesebb a kés, annál kevesebbet csal. De valóban, mindig csalni fog.
Főzős videó mikor lesz?☺😺
Csak vicceltem, jó látni ezeket az esztergálós videókat!
Mindjárt gondoltam. :) Egyébként senki sem lehet tökéletes. A tea és a tojás főzésénél egy kicsit összetettebb főzési művelet nekem már túl nagy kihívás. Tehát ezt a tudást úgy gondolom, nem érdemes terjeszteni. :)
@@Horváth_Miklós ... Zoli, hozzad hasonlo karakter, a konyha mestere. ruclips.net/video/eFrTmOYG2OI/видео.html Nem Borbas Marcsi! (egy klasszissal jobb)
@@csabaszucs1688 Köszönöm. Bár teljesen más területen fejti ki "áldásos" tevékenységét, értem a hasonlatot. :)
De szupi. Most már tudsz csinálni csípőprotézist is. 😘
Elvileg. De gyakorlatilag nem nagyon vonz a dolog. :)
Kedves Miklós!
Fűnyíró főtengely (B&S) problémám támadt . Tudnánk értekezni? Szívesen felhívnám telefonon.
Üdv: Barna
Oké, de én nem szívesen tenném azért közzé itt a számomat. Esetleg a Google-on beírni, hogy fűnyírójavítás, és ezen a néven biztosan lesz találat a Balaton partján. Ott van a telefonszámom is.
@@Horváth_Miklós Kedves Miklós! Az volt az első amit megpróbáltam, de nem sikerült. Még Siófokra is kerestem, és úgy sem. Pontosan tudom, hogy nekem kellene keresnem Önt de, mégis szeretném megkérni arra a szívességre, hogy legyen olyan kedves és csörgessen meg, visszahívom. A telefonszámom a www.hecht.hu/partnerek oldalon "+36 (70) " formátumban az egyedüli és 252-2 számsorral folytatódik. Előre is köszönöm a segítségét. Üdvözlettel: Nagy Barna
Tiszteletem! A végén kiesett az egyik késtartó csavar?
Nem. Eleve egy csavart tettem be, mivel rövidke kis kést használtam.
@@Horváth_Miklós Jobban megnézve igaz. Bocsánat! Köszönöm a választ! Nagyon jó videó.
Üdv! Ha elfogadsz egy építő jellegű kritikát, az esztergálós, lassú részeket, ami alatt nem mondasz semmi érdekeset egy kicsit felgyorsíthatod szerintem. Nem azt mondom hogy ne legyen benn, mert érdekes, de egy kicsit lassú és ezzel a gyorsítással a videó hosszán is tudsz egy kicsit nyerni. Vagy nem csak az esztergálós részeket, hanem ami pepecselős, unalmas dolog lenne, azt is vedd fel és rakd bele a videóba, csak egy kicsit gyorsítsd fel. Nyilván ha pepecselő lassú folyamat van és magyarázol vagy mondasz valami érdekeset alatta, azt nyílván ne gyorsítsd fel.
Tökéletesen igazad van, és egyetértünk. Sok olyan részt kivágtam a filmből, ahol tulajdonképpen ugyanaz történt, de túl hosszasan. A gyorsítás jó lenne, alkalmaztam is régebben, de az új gépemen másik filmszerkesztő van, és ebben nem tudom hogyan kell felgyorsítani a filmet. Most a Power Director 14.-et használom. Feltételezem, hogy ebben is lehet a film sebességét változtatni, de nem tudom , hogy hol.
@@Horváth_Miklós sajna én sem. Nem értek a videóvágáshoz. De most hogy tudjuk mit használsz, lehet hogy olyan is olvassa ezeket a kommenteket aki ért hozzá. Talán valaki leírja, hogy mit hogyan kell.
@@Horváth_Miklós
ruclips.net/video/rRkXSobaSHE/видео.html
- klikk a "videó csíkra" alul vagy ki kell jelölni azt a szakaszt aminek a sebességét változtatnád
- majd kicsivel felette "Tools"
- a megjelenő menüben klikk a "Power Tools"
- majd fent előbukkanó menüben a klikk a "Video Speed"
- majd itt jobbra feljön egy gomb arra klikk a "Speed Adjustment"
@@ninana-27 Köszönöm a segítőszándékot, de sajnos az én programomban a "nagy teljesítményű eszközök" menü alatt két funkció található. 1. A videó elforgatása. 2. A videó körülvágása. Kész, ennyi. Módot sem ad a sebesség megváltoztatására. Sajnálom, mert egyébként szeretem a programot, már csak azért is, mert magyarul kommunikál velem. Nem beszélek semmilyen idegen nyelven. Érdekes módon régebben lehetett hozzá letölteni szövegsablonokat meg egyebeket. Ma már ez a funkció sem működik benne. Érdekes módon olyankor azt írja ki, hogy telepítsek és engedélyezzek a gépen egy böngésző programot. (Három is van a gépen)
Közel s távol sehol senki, akitől segítséget tudnék kérni, tehát az ilyen irányú problémákat csak görgetem magam előtt, de megoldás sosem fog rájuk születni.