Hallottam már korábban a nevüket itt-ott a bandának meg a hajógyári session beharangozót is láttam és valahogy mégis elkerülték a figyelmem,pedig szeretem az ilyen mázsás vaskos riffelést, az üvöltéssel sincs bajom és nagyon szakít a tempója is,ez most leszakította az arcomat rendesen...úgy kellett visszarakni hogy ne lógjon,kibaszott jók!
Szeretem, amikor egy vonalon belül két ágat hasonlítanak össze egyiket a másik javára. XD Mintha a Burzumot állítanád szembe mostani Dimmuval. Há'mindkettő blekmetál, de a Dimmu jobb, mert több a nyálas rész benne, meg van szinti is. Ember.... Nemár! 😂
@@Andre83925 Ok, befejeztem! Lehet velem beszélni!😀 Csak leírtam, hogy számomra előnyös, ha nem csak végig ordibálós, hörgős az ének, hanem van egy kis dinamika benne. De, ahogy más már írta, van olyan számaik, aminél tten érhető ilyen. Bevallom, csak pár számukba hallgattam bele...
1983-as mintázatú, egybites punkzene. Senki, akinek füle is van, nem értheti, hogy mi ez a nagy hype ekörül a tehetségtelen, antizenei 3 arcoskodó senki körül. Lehet azért 'ci a dal címe, mert már ők is érezték a cím kitalálásakor is, hogy ez a dal '(is) ci-szar lesz...? Nekem fájdalmas hallgatónak, hogy egy ilyen agyonajnározott, ezerszeresen túlértékelt bandának 2023-ban is csak egy ilyen primitív, semmilyen nótára tellik, természetesen a szokásos kliséhegy keménykedés mellé. Gondolom őket is a hammerfos futtatta be, egyébként az életben ki nem kerültek volna a garázsból. 17-éves gyerekek szokták anno a thrash metal hőskorában Jolana gitárokkal ilyen 3 kvintes gyatraságokat kínozni magukat és a közönségüket. Ötlettelen, sivár, technikátlan, érdektelen.
Azért elég bátor egy daluk alapján ilyen következtetéseket levonni a zenekarról és annak munkásságáról. Ezen a számon kívűl te hallotál tőlük mást is? Tény, hogy nem a legegyedibb sludge/stoner metál zenekar, de a műfajukba igen is alkottak már maradandó számokat/albumokat.
Itt csak egy dolognak lehet örülni, hogy meghallgattad a számot. Ha érted is a szövegét - tuti érted, hát te abszolút kielemezted és márcsak jobban tudod, egy csomó koncerten is voltál biztos, meg a te zenei munkásságod mennyivel több és jobb már, ugye. Lényeg, hogy ez a szám neked is szól, illetve a hozzád hasonlókhoz, szerintem személyesen ráadásul. Még a szöveg is hozzád kell hogy szóljon. "you better run, you little cunt back to your emptiness" Gyere máskor is.
Yes!!!! Been waiting for this! The best Groove Thrash Stoner metal to come out in years.
You were great tonight in Landgraaf! Thanks a lot!🤘🏻
Spicy shit my friends, bravo! 👊
Legjobb! Így tovább!!
Iden nem jutottam el Csíksomlyóra, de fasza, hogy megvan felvételről! Fasza lett!
Alright this fucking slays, I hope you guys come to Canada one day. I'll be there 100%!
The Riff Masters killing it again.
Végre FAM
Awesome shit guys!
Would love to see you come to northern germany for once.
Elmondaná, mik voltak a legfőbb hatásai? És miért a Pantera?:D
Viccet félretéve zseniális a dal.
Kérdés : -Miért pont a Pantera?
Lazarvs: -Igen. :D
Kb. az Undertaking szétesése óta nem hallgatok magyar Thrash-t. Ezt idáig egymás után vagy 10X. Gratulálok!
COME TO BRAZIL!!!!
The end is soooooooo perfect. I'll NEVER get enough of your music guys !!!! ❤❤❤
Hallottam már korábban a nevüket itt-ott a bandának meg a hajógyári session beharangozót is láttam és valahogy mégis elkerülték a figyelmem,pedig szeretem az ilyen mázsás vaskos riffelést, az üvöltéssel sincs bajom és nagyon szakít a tempója is,ez most leszakította az arcomat rendesen...úgy kellett visszarakni hogy ne lógjon,kibaszott jók!
1:18 that riff 🥵🥵
This totally Raw energy 👏 brilliantly heavy
Nagyon fasza!
yes!!!!!!
metal never dies \m/
Hova lett a Zoli?
Kilépett.
@@gusztitencenhauer ne szivass, komolyan?
Yep, volt instán poszt is róla :(
kiléptették...
Basszusgitárosokkal mindig csak a balhé van.
Erre muzsikára meg ette a fika az óvodást
Várom a vinyt ❤
Uuuuuu dejo ez!! 🤯
🤘
bazzzzzmeeeeek
Új basszeros van ? :O
coolz
Na ez odab*sz! Nagyon jó lett!
Atom!
TETSZIK :)
Mééér nem szóltatok hogy basszerost kerestek? Mentem vóna, röpültem vóna :D
🤘🏼🤘🏼
Hat lelegzet allito az biztos!
😮
🔥🔥🔥
🤘💀
Fuckin BOSS
Júúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj ez b@sz de keményen!
Spotin mikor lesz fent?
RUclips premium… itt fent van 👀
@@leventeszaffenauer4142 jogos 🤣 igazad van
már fent van, szerintem ott volt fent először
Van ingyenes Brave-böngésző. Mi értelme prémiumért fizetni?
😮😶🌫🫀Leletem le lett petézve.
Zolikával mi lett?
Facebook posztba irjak, hogy kulonvaltak. :/
Eger? Rossz - templom?
Fustol
Never heard of ‘em but that was pretty sick 🤢
This is Hungary Bro 🇭🇺🔥🤘🏻
🫡
egyem a fekete szíveteket, ez máris betalált!
Sepultura/Ektomorf
Olyan kemény lett , hogy ettől én fagytam bele a szarba.
powertrip :)
amúgymeg itthon kurva sok ilyen zenekar van és volt is. Nekik sikerült , másoknak valamiért nem.
Viszont stíluson belül jó szám ez .
Pontosan. Inkább PT, mint Pantera 🤘
Kár, hogy nincs ének, csak ordítás. A Gojira emiatt bejövősebb.
Ezt magyarul most légyszi
@@Wiseletman Próbáltam kicsit magyarosítani rajta. ;) Bár, úgy is biztos értetted.
nagyon sok számukban van tiszta ének, bármelyik albumukon :)
Szeretem, amikor egy vonalon belül két ágat hasonlítanak össze egyiket a másik javára. XD Mintha a Burzumot állítanád szembe mostani Dimmuval. Há'mindkettő blekmetál, de a Dimmu jobb, mert több a nyálas rész benne, meg van szinti is. Ember.... Nemár! 😂
@@Andre83925 Ok, befejeztem! Lehet velem beszélni!😀 Csak leírtam, hogy számomra előnyös, ha nem csak végig ordibálós, hörgős az ének, hanem van egy kis dinamika benne. De, ahogy más már írta, van olyan számaik, aminél tten érhető ilyen. Bevallom, csak pár számukba hallgattam bele...
1983-as mintázatú, egybites punkzene. Senki, akinek füle is van, nem értheti, hogy mi ez a nagy hype ekörül a tehetségtelen, antizenei 3 arcoskodó senki körül. Lehet azért 'ci a dal címe, mert már ők is érezték a cím kitalálásakor is, hogy ez a dal '(is) ci-szar lesz...? Nekem fájdalmas hallgatónak, hogy egy ilyen agyonajnározott, ezerszeresen túlértékelt bandának 2023-ban is csak egy ilyen primitív, semmilyen nótára tellik, természetesen a szokásos kliséhegy keménykedés mellé. Gondolom őket is a hammerfos futtatta be, egyébként az életben ki nem kerültek volna a garázsból. 17-éves gyerekek szokták anno a thrash metal hőskorában Jolana gitárokkal ilyen 3 kvintes gyatraságokat kínozni magukat és a közönségüket. Ötlettelen, sivár, technikátlan, érdektelen.
Akkó ne hallgasd😀
Azért elég bátor egy daluk alapján ilyen következtetéseket levonni a zenekarról és annak munkásságáról.
Ezen a számon kívűl te hallotál tőlük mást is? Tény, hogy nem a legegyedibb sludge/stoner metál zenekar, de a műfajukba igen is alkottak már maradandó számokat/albumokat.
Átlagos Ossian hallgató
Azt a qrva. 1 bites punk.... 😂 Szia, én meg andor. Ha te ezt a punkhoz kötöd, szerintem keress egy stabil ágat a kertben, mindenki jobban jár. 🤡
Itt csak egy dolognak lehet örülni, hogy meghallgattad a számot. Ha érted is a szövegét - tuti érted, hát te abszolút kielemezted és márcsak jobban tudod, egy csomó koncerten is voltál biztos, meg a te zenei munkásságod mennyivel több és jobb már, ugye.
Lényeg, hogy ez a szám neked is szól, illetve a hozzád hasonlókhoz, szerintem személyesen ráadásul.
Még a szöveg is hozzád kell hogy szóljon.
"you better run, you little cunt
back to your emptiness"
Gyere máskor is.
i like this