Ez betalált. Ezzel a szereppel, amiről Viktor beszél jesszusom, de azonosulni tudok. Nekem ez volt az első észlelésem magammal kapcsolatban olyan 33-35 éves koromban, hogy basszus én tulajdonképpen nem is tudom, hogy ki vagyok, csak egy ilyen valaki, aki a körülöttem levők tulajdonságaiból formálja össze magát, de igazából egyik sem én vagyok, és társaságfüggő, hogy hogy viselkedek, mindig az aktuális társaságnak megfelelően. Viktor interjús élményeihez hasonlóan én is úgy éreztem, hogy tkp senki sem engem kedvel, hanem azt a szerepet, akit eljátszottam neki, amit egyre nehezebbnek éreztem fenntartani. Közben pedig iszonyatosan féltem, hogy egyszer már majd nem fog menni, és akkor mindenki eltávolodik tőlem, mert aki, vagy amilyen valójában vagyok, egy olyan ember senkinek sem kell, mert nem túl szimpatikus jelenség, a látszat ellenére nem vidám, hanem egy zsörtölődős mufurc, egy bogaras, kötekedő érzékeny, indulatos, merev, zavaró idióta. Jelenlegi munkahelyemen lett ez a legkiélezettebb, részlegvezetőnek neveztek ki, és mindenki tőlem várta a megoldást. Nyilván dolgoztam ezerrel, meg teljesítettem, meg mindennek eleget tettem, hogy megfeleljek mindenki elvárásnak, csak aztán 2 év alatt született két kislányunk és így a kettő alatt összeroppantam, az összeroppanás vezetett az autizmus diagnózishoz is. A pszichológus, akihez akkor már 8 éve jártam, neki mondtam, amikor már eléggé össze voltam zuhanva, hogy ezzel az akkoriban 40 évemmel a hátam mögött úgy érzem magam, mint egy üres kanna, aki feltölti magát a körülötte levő környezben levők tulajdonságaival, de ebből sosem lesz ilyen igazi énesszencia (nem találtam rá jobb kifejeztést) és ez a töltés "kifolyik" egy idő után, nem épül be úgy, mint ahogy másoknál látom. Mintha a magabiztosságot is kölcsönvenném, mondjuk azzal, hogy olyan ruhát veszek, mint az egyik barátomnak van, és akkor majd hátha úgy fogom magam érezni mint ő....mennyire idiótán hangzik :( . Rajta kívül akárkinek is beszéltem erről szereptévesztéses/üresség dologról korábban, mindenki elhessintette, hogy ugyan már, mások is éreznek néha így. Csak hogy én nem néha, hanem folyamatosan így érzem magam. Meg is lepett, amikor ennek a nem csak ezt, de egyéb idevonatkozó dolgokat is tartalmazó monológomnak a végén annyit mondott, hogy ez az egész csomag, amit itt neki elmondtam olyan autisztikusan hangzik. Aztán két hétre rá még két másik szakember is mondta ezt nekem, mert közben pszichiáterhez is jártam gyógyszeres kezelés miatt 2 éve, ő pedig a gyógyszeres kezelés nem elvárt hatásossága miatt újratervezett. Mondjuk amikor az újratervezéses szakasz végén ő is mondta, hogy most likely I have ASD, akkor az elég rosszul esett, olyan volt, mintha lebuktam volna, ülj le, egyes. De mindkét szakember meggyőzött, hogy ebben nincs semmi rossz, viszont jó lenne utánajárnom, hogy tényleg, mert az sokat segíthet megérteni saját magamat. Most már nem is tudnék jobban egyetérteni velük.
Még ide, hogy bármilyen szar is a kedvem vagy duhos vagyok, belépek a munkahelyen ajtaján, és az első szembejövő embernek egy szempillantás alatt ugyanazt a stabil jókedvű, kedves ember alarcat veszem fel, mint minden nap. Kozben meg irigylem azokat a kollegaimat, akik hasonloak hozzam (szerintem ok is spektrumgyanusak), de tudjak mondani, hogy hagyjal mar beken legyszi. Kedvesen vagy durvan, altalaban durvabban, vicces, hogy oket nem is szereti szinte senki emiatt, mert ok is bogarasok, en viszont pont az oszinteseguk es a bogarassaguk miatt birom oket. Mas kerdes, hogy nekik is jatszom a szerepem.
@@arcanethieveryén ezt a jelenséget tüskés maszkként írtam le. Mintha felvennék egy maszkot aminek rengeteg tüskéje befelé néz, kívülre pedig csak egy mosoly van rajzolva. Mi él tovább hordom a maszkot, a tüskék annál mélyebbre fúródnak és egyre jobban fáj.
@@homloklebenyterapia9790 Fájdalmas hasonlat, de talán épp ezért nagyon találó.
24 дня назад+1
6:07 LOL Ja ezt a kézfogdosást én is utálom, minek? 6:52 Bennem picit általánosabb kérdések merültek fel ennek kapcsán, amikor azt írják: legyél asszertív, proaktív, tökéletes legyen a problémamegoldó képességed, legyél jó csapatjátékos és persze legyen jó szervezőkészséged és tökéletesen kommunikálj szóban és írásban egyaránt. És akkor úgy felmerül bennem a kérdés, hogy de cseszd meg, hát nem mindenki ilyen, tehát soft skillek esetén is irreális elvárásokat támasztanak. Ja és mindezek tetejébe példátlan legyen a stressztűrő képességed. Mondom hát hogyne.. lóvét, kosztot meg kvártélyt ne adjak még mellé? Röhej! 8:40 Az nekem is az lenne, ha kötelező lenne ilyen hülyeségekre járni. Mit élveznek benne? Hát gondolom az ivást meg a szexet, mást nem nagyon tudok elképzelni, hogy mi is történik ott. 8:46 Hú de egyetértek! Nekem középsuliban ugyanez volt, hogy ha kicsengettek az utolsó óráról, alig vártam már hogy hazaérjek. Ezek meg alig várták, hogy suli után megihassanak valamit együtt. 9:33 Ebben az a durva, hogy igen simán elfelejtenek sok mindent. Valószínűleg azért, mert a kvázi látható fogyatékosságoknál van egy bevált recept arra, hogy adott emberrel hogy kell viselkedni. Na itt nincs. Viszont én arra is kíváncsi lennék, hogy egy értelmi fogyatékossal mennyire lehet boldogulni bármilyen munkahelyen. Úgy látszik ebből a szempontból az agyi eredetű problémákkal élőkkel az emberek többsége nem tud mit kezdeni.
Sziasztok! Én is autista vagyok, felnőttként diagnosztizálták. Jelenlegi munkahelyemen (kommunikációs osztályon sima nyomdai asszisztens) már 3 éve dolgozok (nem mondtam el senkinek sem hogy autista vagyok nem is merem mert az előző munkahelyemen szinte azonnal rám szálltak amikor elmondtam), de az utóbbi másfél évben észrevettem hogy egyre nehezebben tudok megfelelni a főnökeimnek, sőt kapom rendesen a leszólásokat ha valamit nem úgy csinálok vagy nem úgy sikerül ahogy kellene és emiatt sok esetben már sírás lesz a vége ahogy beszélnek velem. A hab a tortán pedig az hogy olyan munkaköröket bíztak rám mostanában amihez szakmám sem kedvem sincsen (adminisztrálás, számlák és belső kommunikáció) mert magamat ismerve tudom azt hogy nem tudom megcsinálni úgy ahogy elvárják. Jelenleg próbálom megtalálni a megoldást hogy hogyan éljem túl a nehézségeket.
Viktor, ebből ne csinálj lelkiismereti kérdést, hogy mennyire szerep, vagy az éned része, mert a többi munkatársad is szerepet játszik. Nincs olyan ember, aki egy munkahelyen 100%-ban magát adhatja. Még a főnök sem. Klassz, hogy beszéltek ezekről a dolgokról, nagyon szeretem a konkrét példákat. Lizanka nagyon tetszik a frizurád!
Asperger szindrómás autista vagyok gyermekkoromtól kezdve. Nekem is iszonyúan nehèz volt beilleszkednem helyekre, nem ismertem önmagam. Ami nekem most jelenben van, hosszútávú nekem hogy göngyöleg válogató vagyok. Több mint 2 ève három műszakban dolgozom ott. Itt a legfontosabb hogy egyedül dolgozom logisztika területén, ès nem gèpen vagyok ès nincs norma. Párom a targoncásom ès egybe raktak minket de az alapokat egyedül csinálom.
Én ADHD S vagyok és Burger King ben dolgoztam meg a Tescoba és rájöttem hogy normális munkahelyre nem jó ADHD S & Autista ként nem való mert az egészséges ember elítél minket jobb inkább olyan munkát találni ahol van lehetőség otthonról dolgozni saját időbeosztásban. mikor alkalmazott voltam és bejártam dolgozni azt vettem észre aki nem olyan mint én az megaláz kivoltam közösítve ezért sajnos aki olyan mint én vagy hasonló annak nagyon nehéz az egészséges emberek között meglenni anélkül hogy konfliktus keletkezne mert lesznek és ha egy munkahelyen nem akarják elfogadni hogy valaki más mint a többi ember az feszültséget okoz ahogy például nekem nagyon nehéz volt amikor a Buger King ben dolgoztam napiszinten dührohamom volt egy idő után már nem érdekelt semmi a munkahelyen és ordibáltam földhöz vágtam dolgokat például szemeteszsákot mert elegem volt hogy nem kaptam segítséget amikor tudták hogy ADHD S vagyok emelet van Autista papírom is. senkit nem érdekelt folyton azt kaptam hogy velem nem lehet együtt dolgozni mert kikészültek mellettem a dolgozok és próbáltam olyan lenni mint aki egészséges mert úgy láttam hogy ezt várják el hogy gyorsan dolgozzak de ezt nem értették meg hogy nem várható el tőlem mert máshogyan reagál az agyam dolgokra amit én nem tudok irányítani így azt kaptam a fejemhez hogy semmire nem vagy alkalmas mondta a főnököm aki 1 évvel volt idősebb nálam majdnem hogy egy korosztály voltunk próbáltam elmagyarázni hogy akárhányszor aláz meg akkor se tudok úgy dolgozni ahogyan elvárják ez ment majdnem 4 évig 2018-2020 ig ment az egyik Burger King be utána még darabig a másikba és ott is jöttek a gondok ott már konkrétan ordítottam a vendégtérből mert éreztem hogy sok ami a rám szakad a majdnem 4 év alatt idegileg kikészültem mert már Tescoba is földhöz vágtam a dolgokat stb 78% rokkant vagyok mert ha ez még nem elég akkor látás és hallás sérült is vagyok így jön ki a százalékom ami tartalmazza a Tanulási zavaromat is sajnos és nem lehet változtatni ezen akár mit teszek. Most ezt azért írom le hogy az egészséges emberek vegyék már észre hogy azért mert valakinek máshogyan reagál az agya dolgokra azért nem kell lenézni az embert és nem kell földig alázni ahogy én meg a kollegám évekig kaptuk . Például / fogyatékos nyomorék rabszolga és még lehetne hosszan sorolni amit nekünk elkellett viselni évekig az éterem vezető szart az egészbe bele nem érdekelt amikor jeleztük hogy ez így nem jó és külön szoltam a hülye Managernek hogy velünk így nem lehet bánni és szolok a központba és az éterem vezetőnek az volt a válasz ha merek szólni a központba vagy az éterem vezetőnek ki leszek rúgva magyarán meglettem félemlítve éveken keresztül és a kollegám is. Volt amikor sírva mentem haza mert elegem lett és végül a HR felé jeleztem és elmondtam hogy meg lettem fenyegetve ha kitálalok akkor kirúgnak és átkerültem egy másik éterembe ott megcsináltam a három évet és beadtam a rokkant nyugdíjra a papírt és még nyolc hónapig dolgoztam és utána kiléptem mert ezt már nem bírtam idegileg rettegtem úgy jártam be dolgozni évekig. A Tesco se jó mert ott se kaptam segítséget így onnan 8 hónap után léptem le mert az se volt jó nekem. arra jöttem rá hogy nekem nem való ez a munkahely dolog abban a formátumban hogy mindennap bejárjak dolgozni és sajnos ez van a védett munkahelyen is ezért már csak olyan munka jöhet amit itthonról lehet csinálni és megvan az a lehetőség hogy akkor dolgozzak amikor én akarok és onnan ahonnan én akarok dolgozni. Mert az egészséges és a fogyatékkal élők nem férnek meg egymás mellett sajnos ez a tapasztalatom. Így nem lehet élni hogy úgy jár be dolgozni hogy félelemben kell élni és rettegni hogy mi vár rá a munkahelyen ez tönkre teszi az embere életét ne értse senki azt hogy utálok dolgozni csak nekem ez a bejárás nem megy ideges és feszült leszek és ha még taposnak akkor meg ki leszek idegileg is. tudom én milyen amikor valaki más mint a többi ki van közösítve mert már és ezt az egészséges emberek nem tudják kezelni nem tudják tolerálni sajnos ez külföldön is így van mert életem Angliába és ott például nem kaptam munkát mert nem Angol vagyok hát ez az én történetem remélem aki elolvassa az nem ítél el engem hanem inkább kérdez és elfogadja azt hogy más vagyok de ez nem azt jelenti hogy kevesebbet érek másoknál mert ez se igaz ez is egy tévhit hogy ha valaki más az nem teljes értékű és nálam az is egy probléma hogy kiégek egy idő után és megunom a munkahelyet mert utálom amikor más szabja meg hogy mikor mehetek wc re vagy hogy eltudok e menni enni vagy sem és nekem van olyan amikor elfáradok és pihenni kell mert az agyam jelez hogy STOP ezt egy munkahelyen nem tolerálja senki. Remélem mások tanulnak a történetemből. :)
24 дня назад+2
Hát őőő... mondjuk a könnyebb olvashatóság érdekében azért kicsit több központozás nem ártott volna, plusz bekezdésekre osztás, mert így brutál nehéz végigolvasni, jobban mondva elkülöníteni, hogy mi mihez tartozik.
@Domini94 Aspergeresként tökéletesen át érzem az egész történetet, sajnálom hogy ezeken kellett neked keresztül menned. Én több évig voltam magántanuló suliban, de akkor még nem derült ki hogy autizmussal élő ember vagyok. És igen, sajnos a "normális ember" réteg (nem mindenki persze) csak a lehetőséget fogja látni, amikor radarjukon van egy olyan személy, aki pl. autizmussal él. Mert ugye ő a "fogyatékos", és ki kell őt gúnyolni, belé rúgni, stb. Sosem lesz dedikációjuk tisztelni az autizmussal élő személyeket. Sz+r a meló/suli, főnök/igazgató megint gonoszkodik, és ennek a rétegnek le kell vezetni a feszültséget, még ha csak azzal is hogy ha van kibe kötni. Szüleim mindig arra bíztattak ne szégyeljem autistaként magam, de ne mondjam el ezt pl. felvételin, vagy interjún, mert nem fognak felvenni, és kiröhögnek. Szüleimnek ekkor megmondtam, nekem elveim vannak, és nem érdekel ha nem vesznek fel, de nem fogom hagyni magam, és nem fogom eltompítani magam. Emiatt (diagnózis hiánya miatt) bántottak engem iskolában, az utcán. Visszahúzódó voltam, féltem az emberektől, és sokan kihasználták ezt. Bizonyos (!) orvosok is, vagy ahogy mások hívják agyturkászok csak a gyógyszert fogják felírni, és holnap nem lesz autista a páciens. NEM, ITT NEM AZT MONDOM hogy nem lehet profeszionális segítség után kutatni, vagy találni egy megfelelő orvost, mert IGEN is lehet...csak nagyon nehéz a mai világban, főleg Magyarországon, ahol az autizmus egy boszorkány mágiának és átoknak van titulálva (jobbik esetben, máshol nem tartják létezésre alkalmasnak, mert az nincs.) Nem önsajnálatként írom, mert meg vagyok elégedve az életemmel, tudom miből mennyit, és mekkorát tudok vállalni, csak szomorúnak tartom hogy az autistát tartják kötélen, és ő tőle várják el hogy be illeszkedjen, miközben betartja a szabályokat ugyanúgy, mint a többi ember. Azokat, akik bántják a gyengébbeket, meg szinte megsimogatják, sőt kupán vágják arany trófeával megúszhatják az egészet. Szomorú. Legjobbakat kívánom, kitartást!
Én nem vagyok autista, de nekem is vannak hasonló gondolataim, nehézségeim. Közösségi szinten mindenképp, számomra is nehézséget okoz kimenni a dohányzó szünetre és beszélgetni. Vagy akár ilyen miatt abbahagyni a munkát. A csapatépítő a másik ilyen, abszolút elvárt dolog. Cserébe ezt senki nem látja rajtam, kívül úgymond teljesen normálisnak tűnök, mégis nehezen kapcsolódom, legalábbis komolyabb módon. A névmemóriám kimondottan gyatra, de az arc sem épp kiváló...
Sziasztok! én is autista vagyok és nagyon nehéz dolgom volt beilleszkedni a munkahelyemre! Köszönöm hogy vagytok, így nem érzem magam egyedül
Ez betalált. Ezzel a szereppel, amiről Viktor beszél jesszusom, de azonosulni tudok. Nekem ez volt az első észlelésem magammal kapcsolatban olyan 33-35 éves koromban, hogy basszus én tulajdonképpen nem is tudom, hogy ki vagyok, csak egy ilyen valaki, aki a körülöttem levők tulajdonságaiból formálja össze magát, de igazából egyik sem én vagyok, és társaságfüggő, hogy hogy viselkedek, mindig az aktuális társaságnak megfelelően. Viktor interjús élményeihez hasonlóan én is úgy éreztem, hogy tkp senki sem engem kedvel, hanem azt a szerepet, akit eljátszottam neki, amit egyre nehezebbnek éreztem fenntartani. Közben pedig iszonyatosan féltem, hogy egyszer már majd nem fog menni, és akkor mindenki eltávolodik tőlem, mert aki, vagy amilyen valójában vagyok, egy olyan ember senkinek sem kell, mert nem túl szimpatikus jelenség, a látszat ellenére nem vidám, hanem egy zsörtölődős mufurc, egy bogaras, kötekedő érzékeny, indulatos, merev, zavaró idióta. Jelenlegi munkahelyemen lett ez a legkiélezettebb, részlegvezetőnek neveztek ki, és mindenki tőlem várta a megoldást. Nyilván dolgoztam ezerrel, meg teljesítettem, meg mindennek eleget tettem, hogy megfeleljek mindenki elvárásnak, csak aztán 2 év alatt született két kislányunk és így a kettő alatt összeroppantam, az összeroppanás vezetett az autizmus diagnózishoz is. A pszichológus, akihez akkor már 8 éve jártam, neki mondtam, amikor már eléggé össze voltam zuhanva, hogy ezzel az akkoriban 40 évemmel a hátam mögött úgy érzem magam, mint egy üres kanna, aki feltölti magát a körülötte levő környezben levők tulajdonságaival, de ebből sosem lesz ilyen igazi énesszencia (nem találtam rá jobb kifejeztést) és ez a töltés "kifolyik" egy idő után, nem épül be úgy, mint ahogy másoknál látom. Mintha a magabiztosságot is kölcsönvenném, mondjuk azzal, hogy olyan ruhát veszek, mint az egyik barátomnak van, és akkor majd hátha úgy fogom magam érezni mint ő....mennyire idiótán hangzik :( . Rajta kívül akárkinek is beszéltem erről szereptévesztéses/üresség dologról korábban, mindenki elhessintette, hogy ugyan már, mások is éreznek néha így. Csak hogy én nem néha, hanem folyamatosan így érzem magam. Meg is lepett, amikor ennek a nem csak ezt, de egyéb idevonatkozó dolgokat is tartalmazó monológomnak a végén annyit mondott, hogy ez az egész csomag, amit itt neki elmondtam olyan autisztikusan hangzik. Aztán két hétre rá még két másik szakember is mondta ezt nekem, mert közben pszichiáterhez is jártam gyógyszeres kezelés miatt 2 éve, ő pedig a gyógyszeres kezelés nem elvárt hatásossága miatt újratervezett. Mondjuk amikor az újratervezéses szakasz végén ő is mondta, hogy most likely I have ASD, akkor az elég rosszul esett, olyan volt, mintha lebuktam volna, ülj le, egyes. De mindkét szakember meggyőzött, hogy ebben nincs semmi rossz, viszont jó lenne utánajárnom, hogy tényleg, mert az sokat segíthet megérteni saját magamat. Most már nem is tudnék jobban egyetérteni velük.
Még ide, hogy bármilyen szar is a kedvem vagy duhos vagyok, belépek a munkahelyen ajtaján, és az első szembejövő embernek egy szempillantás alatt ugyanazt a stabil jókedvű, kedves ember alarcat veszem fel, mint minden nap. Kozben meg irigylem azokat a kollegaimat, akik hasonloak hozzam (szerintem ok is spektrumgyanusak), de tudjak mondani, hogy hagyjal mar beken legyszi. Kedvesen vagy durvan, altalaban durvabban, vicces, hogy oket nem is szereti szinte senki emiatt, mert ok is bogarasok, en viszont pont az oszinteseguk es a bogarassaguk miatt birom oket. Mas kerdes, hogy nekik is jatszom a szerepem.
@@arcanethieveryén ezt a jelenséget tüskés maszkként írtam le. Mintha felvennék egy maszkot aminek rengeteg tüskéje befelé néz, kívülre pedig csak egy mosoly van rajzolva. Mi él tovább hordom a maszkot, a tüskék annál mélyebbre fúródnak és egyre jobban fáj.
@@homloklebenyterapia9790 Fájdalmas hasonlat, de talán épp ezért nagyon találó.
6:07 LOL Ja ezt a kézfogdosást én is utálom, minek?
6:52 Bennem picit általánosabb kérdések merültek fel ennek kapcsán, amikor azt írják: legyél asszertív, proaktív, tökéletes legyen a problémamegoldó képességed, legyél jó csapatjátékos és persze legyen jó szervezőkészséged és tökéletesen kommunikálj szóban és írásban egyaránt. És akkor úgy felmerül bennem a kérdés, hogy de cseszd meg, hát nem mindenki ilyen, tehát soft skillek esetén is irreális elvárásokat támasztanak. Ja és mindezek tetejébe példátlan legyen a stressztűrő képességed. Mondom hát hogyne.. lóvét, kosztot meg kvártélyt ne adjak még mellé? Röhej!
8:40 Az nekem is az lenne, ha kötelező lenne ilyen hülyeségekre járni. Mit élveznek benne? Hát gondolom az ivást meg a szexet, mást nem nagyon tudok elképzelni, hogy mi is történik ott.
8:46 Hú de egyetértek! Nekem középsuliban ugyanez volt, hogy ha kicsengettek az utolsó óráról, alig vártam már hogy hazaérjek. Ezek meg alig várták, hogy suli után megihassanak valamit együtt.
9:33 Ebben az a durva, hogy igen simán elfelejtenek sok mindent. Valószínűleg azért, mert a kvázi látható fogyatékosságoknál van egy bevált recept arra, hogy adott emberrel hogy kell viselkedni. Na itt nincs. Viszont én arra is kíváncsi lennék, hogy egy értelmi fogyatékossal mennyire lehet boldogulni bármilyen munkahelyen. Úgy látszik ebből a szempontból az agyi eredetű problémákkal élőkkel az emberek többsége nem tud mit kezdeni.
Sziasztok! Én is autista vagyok, felnőttként diagnosztizálták. Jelenlegi munkahelyemen (kommunikációs osztályon sima nyomdai asszisztens) már 3 éve dolgozok (nem mondtam el senkinek sem hogy autista vagyok nem is merem mert az előző munkahelyemen szinte azonnal rám szálltak amikor elmondtam), de az utóbbi másfél évben észrevettem hogy egyre nehezebben tudok megfelelni a főnökeimnek, sőt kapom rendesen a leszólásokat ha valamit nem úgy csinálok vagy nem úgy sikerül ahogy kellene és emiatt sok esetben már sírás lesz a vége ahogy beszélnek velem. A hab a tortán pedig az hogy olyan munkaköröket bíztak rám mostanában amihez szakmám sem kedvem sincsen (adminisztrálás, számlák és belső kommunikáció) mert magamat ismerve tudom azt hogy nem tudom megcsinálni úgy ahogy elvárják. Jelenleg próbálom megtalálni a megoldást hogy hogyan éljem túl a nehézségeket.
Viktor, ebből ne csinálj lelkiismereti kérdést, hogy mennyire szerep, vagy az éned része, mert a többi munkatársad is szerepet játszik. Nincs olyan ember, aki egy munkahelyen 100%-ban magát adhatja. Még a főnök sem. Klassz, hogy beszéltek ezekről a dolgokról, nagyon szeretem a konkrét példákat. Lizanka nagyon tetszik a frizurád!
A csapatépítős megjegyzéssel sok neurotipikus is egyetért :D Meg az ölelgetés is fura egy munkahelyen..
Asperger szindrómás autista vagyok gyermekkoromtól kezdve.
Nekem is iszonyúan nehèz volt beilleszkednem helyekre, nem ismertem önmagam.
Ami nekem most jelenben van, hosszútávú nekem hogy göngyöleg válogató vagyok.
Több mint 2 ève három műszakban dolgozom ott.
Itt a legfontosabb hogy
egyedül dolgozom
logisztika területén, ès nem gèpen vagyok ès nincs norma.
Párom a targoncásom ès egybe raktak minket de az alapokat egyedül csinálom.
Én ADHD S vagyok és Burger King ben dolgoztam meg a Tescoba és rájöttem hogy normális munkahelyre nem jó ADHD S & Autista ként nem való mert az egészséges ember elítél minket jobb inkább olyan munkát találni ahol van lehetőség otthonról dolgozni saját időbeosztásban. mikor alkalmazott voltam és bejártam dolgozni azt vettem észre aki nem olyan mint én az megaláz kivoltam közösítve ezért sajnos aki olyan mint én vagy hasonló annak nagyon nehéz az egészséges emberek között meglenni anélkül hogy konfliktus keletkezne mert lesznek és ha egy munkahelyen nem akarják elfogadni hogy valaki más mint a többi ember az feszültséget okoz ahogy például nekem nagyon nehéz volt amikor a Buger King ben dolgoztam napiszinten dührohamom volt egy idő után már nem érdekelt semmi a munkahelyen és ordibáltam földhöz vágtam dolgokat például szemeteszsákot mert elegem volt hogy nem kaptam segítséget amikor tudták hogy ADHD S vagyok emelet van Autista papírom is. senkit nem érdekelt folyton azt kaptam hogy velem nem lehet együtt dolgozni mert kikészültek mellettem a dolgozok és próbáltam olyan lenni mint aki egészséges mert úgy láttam hogy ezt várják el hogy gyorsan dolgozzak de ezt nem értették meg hogy nem várható el tőlem mert máshogyan reagál az agyam dolgokra amit én nem tudok irányítani így azt kaptam a fejemhez hogy semmire nem vagy alkalmas mondta a főnököm aki 1 évvel volt idősebb nálam majdnem hogy egy korosztály voltunk próbáltam elmagyarázni hogy akárhányszor aláz meg akkor se tudok úgy dolgozni ahogyan elvárják ez ment majdnem 4 évig 2018-2020 ig ment az egyik Burger King be utána még darabig a másikba és ott is jöttek a gondok ott már konkrétan ordítottam a vendégtérből mert éreztem hogy sok ami a rám szakad a majdnem 4 év alatt idegileg kikészültem mert már Tescoba is földhöz vágtam a dolgokat stb 78% rokkant vagyok mert ha ez még nem elég akkor látás és hallás sérült is vagyok így jön ki a százalékom ami tartalmazza a Tanulási zavaromat is sajnos és nem lehet változtatni ezen akár mit teszek. Most ezt azért írom le hogy az egészséges emberek vegyék már észre hogy azért mert valakinek máshogyan reagál az agya dolgokra azért nem kell lenézni az embert és nem kell földig alázni ahogy én meg a kollegám évekig kaptuk . Például / fogyatékos nyomorék rabszolga és még lehetne hosszan sorolni amit nekünk elkellett viselni évekig az éterem vezető szart az egészbe bele nem érdekelt amikor jeleztük hogy ez így nem jó és külön szoltam a hülye Managernek hogy velünk így nem lehet bánni és szolok a központba és az éterem vezetőnek az volt a válasz ha merek szólni a központba vagy az éterem vezetőnek ki leszek rúgva magyarán meglettem félemlítve éveken keresztül és a kollegám is. Volt amikor sírva mentem haza mert elegem lett és végül a HR felé jeleztem és elmondtam hogy meg lettem fenyegetve ha kitálalok akkor kirúgnak és átkerültem egy másik éterembe ott megcsináltam a három évet és beadtam a rokkant nyugdíjra a papírt és még nyolc hónapig dolgoztam és utána kiléptem mert ezt már nem bírtam idegileg rettegtem úgy jártam be dolgozni évekig. A Tesco se jó mert ott se kaptam segítséget így onnan 8 hónap után léptem le mert az se volt jó nekem. arra jöttem rá hogy nekem nem való ez a munkahely dolog abban a formátumban hogy mindennap bejárjak dolgozni és sajnos ez van a védett munkahelyen is ezért már csak olyan munka jöhet amit itthonról lehet csinálni és megvan az a lehetőség hogy akkor dolgozzak amikor én akarok és onnan ahonnan én akarok dolgozni. Mert az egészséges és a fogyatékkal élők nem férnek meg egymás mellett sajnos ez a tapasztalatom. Így nem lehet élni hogy úgy jár be dolgozni hogy félelemben kell élni és rettegni hogy mi vár rá a munkahelyen ez tönkre teszi az embere életét ne értse senki azt hogy utálok dolgozni csak nekem ez a bejárás nem megy ideges és feszült leszek és ha még taposnak akkor meg ki leszek idegileg is. tudom én milyen amikor valaki más mint a többi ki van közösítve mert már és ezt az egészséges emberek nem tudják kezelni nem tudják tolerálni sajnos ez külföldön is így van mert életem Angliába és ott például nem kaptam munkát mert nem Angol vagyok hát ez az én történetem remélem aki elolvassa az nem ítél el engem hanem inkább kérdez és elfogadja azt hogy más vagyok de ez nem azt jelenti hogy kevesebbet érek másoknál mert ez se igaz ez is egy tévhit hogy ha valaki más az nem teljes értékű és nálam az is egy probléma hogy kiégek egy idő után és megunom a munkahelyet mert utálom amikor más szabja meg hogy mikor mehetek wc re vagy hogy eltudok e menni enni vagy sem és nekem van olyan amikor elfáradok és pihenni kell mert az agyam jelez hogy STOP ezt egy munkahelyen nem tolerálja senki. Remélem mások tanulnak a történetemből. :)
Hát őőő... mondjuk a könnyebb olvashatóság érdekében azért kicsit több központozás nem ártott volna, plusz bekezdésekre osztás, mert így brutál nehéz végigolvasni, jobban mondva elkülöníteni, hogy mi mihez tartozik.
@Domini94 Aspergeresként tökéletesen át érzem az egész történetet, sajnálom hogy ezeken kellett neked keresztül menned. Én több évig voltam magántanuló suliban, de akkor még nem derült ki hogy autizmussal élő ember vagyok. És igen, sajnos a "normális ember" réteg (nem mindenki persze) csak a lehetőséget fogja látni, amikor radarjukon van egy olyan személy, aki pl. autizmussal él. Mert ugye ő a "fogyatékos", és ki kell őt gúnyolni, belé rúgni, stb. Sosem lesz dedikációjuk tisztelni az autizmussal élő személyeket. Sz+r a meló/suli, főnök/igazgató megint gonoszkodik, és ennek a rétegnek le kell vezetni a feszültséget, még ha csak azzal is hogy ha van kibe kötni.
Szüleim mindig arra bíztattak ne szégyeljem autistaként magam, de ne mondjam el ezt pl. felvételin, vagy interjún, mert nem fognak felvenni, és kiröhögnek. Szüleimnek ekkor megmondtam, nekem elveim vannak, és nem érdekel ha nem vesznek fel, de nem fogom hagyni magam, és nem fogom eltompítani magam. Emiatt (diagnózis hiánya miatt) bántottak engem iskolában, az utcán. Visszahúzódó voltam, féltem az emberektől, és sokan kihasználták ezt.
Bizonyos (!) orvosok is, vagy ahogy mások hívják agyturkászok csak a gyógyszert fogják felírni, és holnap nem lesz autista a páciens. NEM, ITT NEM AZT MONDOM hogy nem lehet profeszionális segítség után kutatni, vagy találni egy megfelelő orvost, mert IGEN is lehet...csak nagyon nehéz a mai világban, főleg Magyarországon, ahol az autizmus egy boszorkány mágiának és átoknak van titulálva (jobbik esetben, máshol nem tartják létezésre alkalmasnak, mert az nincs.)
Nem önsajnálatként írom, mert meg vagyok elégedve az életemmel, tudom miből mennyit, és mekkorát tudok vállalni, csak szomorúnak tartom hogy az autistát tartják kötélen, és ő tőle várják el hogy be illeszkedjen, miközben betartja a szabályokat ugyanúgy, mint a többi ember. Azokat, akik bántják a gyengébbeket, meg szinte megsimogatják, sőt kupán vágják arany trófeával megúszhatják az egészet. Szomorú.
Legjobbakat kívánom, kitartást!
Én nem vagyok autista, de nekem is vannak hasonló gondolataim, nehézségeim.
Közösségi szinten mindenképp, számomra is nehézséget okoz kimenni a dohányzó szünetre és beszélgetni. Vagy akár ilyen miatt abbahagyni a munkát. A csapatépítő a másik ilyen, abszolút elvárt dolog. Cserébe ezt senki nem látja rajtam, kívül úgymond teljesen normálisnak tűnök, mégis nehezen kapcsolódom, legalábbis komolyabb módon.
A névmemóriám kimondottan gyatra, de az arc sem épp kiváló...
Detto
A ruházati oldal linkre 404-re fut!
Dolgozunk az ügyön. :)