A hangot az elöadóra szerelt mikrofonnal vegyétek fel pl. diktafonra. A kamera hangsávját ne használjátok. Utómunkával vágjátok alá a diktafonból származó hangot a film alá.
Úgy járunk a gépekkel, mint ahogy a majmok jártak velünk? Nem tudom, hogy csak nem gondolta át rendesen, vagy nem is érti az előadó? Pont a lényeget nem adta át ezzel. Jó az analógia, csak nem ez a része! Nem az a lényeg, hogy mi nem foglalkozunk a majmokkal, miért is tennénk, nem veszélyeztetnek minket, nem élnek társadalomban, nem tudnak beszélni, nem tudnak összefogni ellenünk, nem használnak komoly eszközöket, fegyvereket, stb. Van különbség intelligencia és intelligencia között. Mi veszélyeztethetnénk a robotokat, ha akarnánk, összefoghatnánk ellenük, lennének fegyvereink ellenük, és lehetne szándékunk használni. Egyáltalán nem igaz, hogy a mesterséges szuperintelligencia és az emberi intelligencia közötti különbség az emberi intelligencia és majom intelligencia közti különbséghez lenne hasonlítható! Ebből a szempontból teljes hülyeséget mondott az előadó! Nem, ami a majom analógiából lényeg, az pont a fordított viszony, nem az hogy a majmokat mi nem érdekeljük, sem hogy minket nem érdekelnek a majmok passzívan, hanem az hogy konkrétan a legközelebbi rokonaink élőhelyét tönkretesszük és megöljük őket a pálmaolajért! És ebből látszódik, hogy mire számíthatunk majd a robotoktól. Ha mi így viselkedünk a majmokkal, a legközelebbi rokonainkkal, akkor nem sok jóra számíthatunk. De mondjuk ez igaz ember és ember viszonyában is sajnos.
Mesterséges intelligencia, azaz modern műszaki témában egy egyetemen senkinek nem volt egy diktafonja? Már egy gagyi diktafonnal is ennél jobb felvételt lehet csinálni, biztos adott volna valaki kölcsön.
A hangsáv nem nyers, mindössze a hangosításunk hiánya érződik rajta. Tudjuk, hogy ez ront az előadás élvezeti értékén, ennek ellenére feltöltöttük, mert sajnálnánk kárba veszni a felvételt.

MI vel fel lehet javitani a hangminöséget is. Használjátok is az MI t, ne csak tanitsátok/tanuljátok.
SZTA MA 2022-01-15. du. Agóra... ez is lehet.... ha érdekel, nézz oda... ha oltott vagy... Szeged.
Úgy járunk a gépekkel, mint ahogy a majmok jártak velünk? Nem tudom, hogy csak nem gondolta át rendesen, vagy nem is érti az előadó? Pont a lényeget nem adta át ezzel. Jó az analógia, csak nem ez a része! Nem az a lényeg, hogy mi nem foglalkozunk a majmokkal, miért is tennénk, nem veszélyeztetnek minket, nem élnek társadalomban, nem tudnak beszélni, nem tudnak összefogni ellenünk, nem használnak komoly eszközöket, fegyvereket, stb. Van különbség intelligencia és intelligencia között. Mi veszélyeztethetnénk a robotokat, ha akarnánk, összefoghatnánk ellenük, lennének fegyvereink ellenük, és lehetne szándékunk használni. Egyáltalán nem igaz, hogy a mesterséges szuperintelligencia és az emberi intelligencia közötti különbség az emberi intelligencia és majom intelligencia közti különbséghez lenne hasonlítható! Ebből a szempontból teljes hülyeséget mondott az előadó! Nem, ami a majom analógiából lényeg, az pont a fordított viszony, nem az hogy a majmokat mi nem érdekeljük, sem hogy minket nem érdekelnek a majmok passzívan, hanem az hogy konkrétan a legközelebbi rokonaink élőhelyét tönkretesszük és megöljük őket a pálmaolajért! És ebből látszódik, hogy mire számíthatunk majd a robotoktól. Ha mi így viselkedünk a majmokkal, a legközelebbi rokonainkkal, akkor nem sok jóra számíthatunk. De mondjuk ez igaz ember és ember viszonyában is sajnos.
Az előadás kiváló, viszont igazán kár volt ezzel a pocsék hanggal elrontani. A felújítási munkálatokat is más időpontra kellene időzíteni.
Mesterséges intelligencia, azaz modern műszaki témában egy egyetemen senkinek nem volt egy diktafonja? Már egy gagyi diktafonnal is ennél jobb felvételt lehet csinálni, biztos adott volna valaki kölcsön.
Mi ez a hangminőség?! Ezt így, ebben a nyers formában publikáljátok? Really?!
A hangsáv nem nyers, mindössze a hangosításunk hiánya érződik rajta. Tudjuk, hogy ez ront az előadás élvezeti értékén, ennek ellenére feltöltöttük, mert sajnálnánk kárba veszni a felvételt.
@@SZTEKK A hangdinamikát kellett volna normalizálni. Utómunkával meg lehet javitani. Mélytanulással fogallakozzatok pl. a Sony Vegas al.
@@karvakferenc fulhallgatoval tokeletes.szerezz be egyet:) nem mindig másoknak kell megoldania a problémáidat..
Rossz a füllhalgatóm, vagy tényleg mono hangsávos a felvétel?
Nincs semmi baj a hanggal, köszi a feltöltést :D