Nos Én úgy osztom el az embereket, Hitetlen, vallásos, hivő, hitetlen az az ember aki materialista, vallásos az aki eljár templomba, de nem igazán él úgy hogy mindenek elött becsületes, legyen, úgy bánjon a másik emberrel ahogy szeretné ha vele is bánnának. A hivő ember számomra az aki úgy próbál élni, hogy lehetőleg ne ártson a másik embernek, és Istent tartja a vezetőjének, és nem fél a haláltól mert hiszi, hogy akkor haza megy Istenhez.
Köszönöm a témát! Az értékeket azért nem lehet az elején nyíltan felsorolni, mert ez ugye elvileg szerelem. Alapvetően testi vonzalom, nem racionális üzletkötés. Próbáltam válás után "értéklistával" ismerkedni. Nem megy, a férfiak és valószínűleg a nők is a feltétlen nélküli elfogadást vágyják. Roppant egyszerű lenne a dolog, ha értéklisták alapján lehetne ismerkedni. 50 év fölött ez már realitás lehetne, mert nőként nem a szex döntő. A férfiak még akár 70 fölött is a külső alapján közelednek a nőhöz. A férfiak mindig nagyobb szabadságot követelnek maguknak egy kapcsolatban. A pénz miatt ment tönkre minden kapcsolatom ... Az Ön által vadnak nevezett dolgok abszolút a valóságot tükrözik. A feltétel nélküli elfogadás nem működik szerintem. Én én vagyok, a másik egy másik ember. Ez már eleve kizárja a teljes egyezést, pláne ha a kedves szülők is beleszólnak a párkapcsolatba.
"Reményik Sándor: Mégis csak jó... Mégis csak jó... Eltörted a pálcát magad felett: Amit festettél: csupa szürkeség. De engem elbűvöl a Te eged: Ó ezerszínű naplementi ég! Magam felett én is pálcát török: E vers be színtelen, be semmi volt! Neked: érték, kétségtelen, örök, - Egedre szökkent csodafényű hold. Testvér, Művész-Testvérem, mégis jó, Mégis csak nagyon, nagyon jó nekünk: Hogy önmagunknak szól marasztaló, S egymásnak felmentő ítéletünk." "A távolság megöli a szerelmet" legalább annyira meg tudja ölni a szerelmet a közelség is..... Nagyon nehéz megtalálni a Művész-"Testvér" lelkitársadat, aki a lelkedet kiteljesíti, az is lehet, hogy egy élet is kevés erre, vagy túl későn találsz rá, ha szerencsés vagy még időben megtalálod aki mindenféle (!) szempontból passzol hozzád és határtalan, hihetetlen emelkedésben lesz részed....A másiknak kell meglátni bennem az értéket, ügyesen és finoman el lehet érni azt, hogy hiányozzak neki, hogy kis túlzással minden pillanatban rám gondoljon, persze akkor már Én is így érzek...... Amikor kiváltod azt az érzést, hogy pótolhatatlan vagy számára az összes hibáddal együtt akkor kezdődik "Valami" Valami nagyon csodás dolog!:))) amiért érdemes volt megszületni!
A Bibliában nincs vallás, a Biblia nem beszél vallásról, aBiblia a hitről beszél. Nekem nincs vallásom nem járok templomba, mert tudom hogy Isten kőböl készül templomokban nem lakik, hanem az én testem az ő Szentlelkének a temploma,--- , nekem hitem van Isten fiában Jézus Krisztusban,. Apcsel.17:24,28. és 2Korint. 6:16 Aki valamilyen vallást követ, az az emberek--- egyház--- által kialakitott hagyományokat és szokásokat követ, aminek a célja, hogy ne Istenre figyeljünk és ne őt kövessük, hanem a szokásokat és hagyományokat.
Tanár Úr! Elnézést a témába nem illő kérdésért: ha az ASC Oroszlán 16 fok, a Mars a Nyilas 11 és az Uránusz a Nyilas 21 fokán állt születésemkor, akkor szigorúan véve e kettő közül bármelyik is vet trigont az aszcendensemre? Köszönöm a válaszát.
4:00 a katolicizmust nevezzük csak katolicizmusnak .. és ne kereszténységnek .. itt van a nagy hiba az emberek agyában hogy a kettő alatt ugyanazt értik pedig nagyon nem kéne ... a katolicizmus a jezsuitizmus frontvonala .. jézust felhasználva az egyetemesség nevében mint bábot .. mármint nekik csak egyetemes hatalom létezik .. az ő hatalmuk .. a kereszténység meg a felebaráti szeretet jelenti .. Krisztus főparancsolata alapján .. szeressétek egymást midőn .. én szerettelek titeket .... nem megyek bele a jezsuitizmus taglalásába de ők a valódi háttérhatalom és amolyan világi országlásra törtetnek ez a harmadik kisértés .. mivel Krisztus is megmondta hogy az ő országa nem ebből a vilgból való ... Rövid idézet a jézus társaságáról .. voltaképpen ők írták az elmúlt 500 év történelmét a háttérből .. a szabadkőmávesség meg be lett fogva assziszensnek olyan 200 éve ... (már ha nem kerül törlésre ... mert érzékeny téma) Amikor ez a név, „Jézus Társaság” felmerül, az átlagolvasó - hiszen lényegében igen csekély a tájékoztatás arról, amit ez az elnevezés igazán takar - először természetesen egy szentéletű, vallásos társaságot képzel el, „szent” férfiakat, akik Jézus követését tűzték célul maguk elé, mindazt, amit a kereszténység alapítója szavaival és tetteivel kifejezett, megtestesített. Közelebbről megvizsgálva azonban e társaság történetét, először is szembeötlik a rendalapító, a spanyol-baszk Iñigo (lat. Ignatius) Loyola (egyes források szerint zsidó, s neve Recalde volt) igen ellentmondásos, súlyos depressziótól, agresszivitástól, érzékiségtől felkavart, s ezért önpusztításra, önostorozásra hajló személyisége, sorsa (ld. Joseph A. Munitiz, SJ: St. Ignatius of Loyola and severe depression, The Way, July 2005), s egyes víziói, melyek kifejezetten démoni megszállottságra utalnak (The Autobiography of St. Ignatius, ed. O’Connor, SJ., 1900, p. 41). Ezeket a tulajdonságait lényegében belevitte a lelkigyakorlataiba, melyekben a novíciusnak erőteljesen bele kell dolgoznia magát „Jézus király” és Lucifer seregének harcába, mindkét oldalt teljes valójában kell lelkileg realizálnia. A társaság alapításának körülményeire rányomták bélyegüket a korabeli politikai, vallási viszonyok, a reformáció elleni harc, és természetesen Loyola külvilággal való kapcsolatai, melyekről életrajza általában nevesítés nélkül tesz említést, mint „barátokról”, „pártfogókról”, akikkel Velencében, Rómában találkozott (Peter Contarenus, Autobio., p. 135, aki későbbi pártfogója, Gasparo Contarini bíboros és pápai követ unokaöccse, ld. Tarpley a szöveggyűjteményben), és az évenkénti látogatásairól Flandriában, mivel ott „gazdag alamizsnára” lehet számítani (Autobio. p. 114, itt alakult ki a társaság egyik fő központja, ld. Imago, 937, és Dr. Steiner az I. világháború előtti németalföldi okkult központról, ld. alább). A Jézus Társaságot és a mögötte álló erőket szinte a kezdetektől, a Loyola és sajátos lelkigyakorlatai elleni inkvizíciós vizsgálatoktól (sokan furcsa kísértésekről számoltak be a lelkigyakorlatok kipróbálói közül, Autobio. p. 89), az elutasítás, ellenszenv is végigkíséri. S valóban, a működésük elején mindjárt kétes szerepeket játszanak: megrendezik a Szt. Bertalan éji mészárlást, melyben 20.000 hugenottát ölnek meg (1572), a flandriai spanyoluralom megerősítésén fáradoznak (Orániai Vilmos elleni merénylet, 1581), majd az angolok ellen konspirálnak a Lőpor-összeesküvésben (1604), melyben fel akarták robbantani az egész londoni parlamentet, benne a katolikusellenes királlyal, I. Jakabbal és a főurakkal. Nemhiába nevezték el a jezsuitákat az egyház „rohamcsapatának”. Angliában a brit katolikus arisztokráciával, mindenekelőtt a Howardokkal, Norfolk hercegeivel, és a Cecilekkel, Burgley grófjaival, Salisbury márkikkal ápoltak közeli kapcsolatokat (a társulást „velencei pártnak” is nevezték; ld. Tarpley és mások). Ezeket az anglo-jezsuita kapcsolatokat a 19. században továbbvitte a Rhodes-Milner, vagy Kerekasztal-csoport (ld. Quigley a csoport jezsuita mintára történt szervezéséről, The Anglo-American Establishment, Chap. 3., és a Cecil-tömb óriási befolyásáról, uo., Chap. 2.). A jezsuitákról alkotható kép tehát sokkal összetettebb annál, minthogy csupán jámbor férfiak vallásos gyülekezetének tekintsük őket. A reformáció, a világ megújulása, közelgő „kozmikus pünkösdje” elleni 16-18. századi merényleteiktől kezdve, majd a hatalmuk, gazdagságuk csúcsára érkezve, egy 41 éves, sajnos eredménytelen pápai betiltás intervallumán át (1773-1814), ez a szinte mindenki által gyűlölt, problémás, sőt diabolikusnak mondható rend eljutott a 19-20. század, a modern kor feltételei közé, amikor a szokásos szerepükön kívül (misszió, tanítás), jó „túlélő” érzékkel immár az anglo-amerikanizmus hosszútávú céljai mellett sorakoztak fel (v.ö. Dr. Steiner, GA 181-ből, Szabad Gondolat, 2002., Június, p. 30). Ezt tudatosítanuk kell, hogy megértsük a világesemények, az egyes bel- és külpolitikai történések valódi mozgatórugóit, még akkor is, ha természetesen lojalitással tartozunk saját európai, keresztény és nemzeti kultúránk iránt. De éppen ezért, a keresztény, és különösen magyar igazságérzetünk az, ami annak felismerésére szólít, hogy ezek a nagyhatalmi célok nem kevésbé anakronisztikusak, mint maga a jezsuita rend, az őket egykor felkaroló velencei, római oligarchizmus: az „új Róma”, a keresztény (-nek mondott) Nyugat, az egységesített Euro-Amerika alapvetően materialistává, szellemtelenné tett világuralma. Mindez oly távol áll Jézus Krisztustól, hogy az Ő nevét felhasználni e társaság neveként, vagy e globalizációs folyamat „védjegyeként”, nemhogy pontatlan, de egyenesen istenkáromlás. Épp a „hatalom akarása” lett teljességgel anakronisztikus, keresztényellenes a 20. századra, és ha nem vigyázunk, előbb-utóbb ez ismét emberiségellenes jelenségekhez vezethet, a fennkölt hivatkozások közepette, vagy egyszerűen már csak a nyers, öncélú, „rendcsináló” akarat révén, melyre még okot is találhatunk (adnak) bőven…
Mind olyan dolgok amikről mindnyájunknak tudnunk kell és beszélni róla, ehelyett földbe vagy gyokercsakraba dugjuk a fejünket 👏
Hálásan köszönöm 👏
Nagyon jókor jött ez a videó, hálásan köszönöm Tanár úr!
Olyan életbölcsességeket ad át, amire mindenkinek szüksége lehet az élete során.
Nagyon szépen köszönöm, szívesen hallgatom szeretetteljes és bölcs útmutatásait, jó egészséget kívánok 🙂🙏💖
Nos Én úgy osztom el az embereket, Hitetlen, vallásos, hivő, hitetlen az az ember aki materialista, vallásos az aki eljár templomba, de nem igazán él úgy hogy mindenek elött becsületes, legyen, úgy bánjon a másik emberrel ahogy szeretné ha vele is bánnának. A hivő ember számomra az aki úgy próbál élni, hogy lehetőleg ne ártson a másik embernek, és Istent tartja a vezetőjének, és nem fél a haláltól mert hiszi, hogy akkor haza megy Istenhez.
Köszönöm szépen! Nos igen fontos kérdések . Szép délutánt kívánok!
Köszönöm szépen a videót nagyon jó egészséget kívánok. Köszönöm a jó tanácsait.
Mint mindíg, a mostani előadása is habár sokak számára egyszerű, de fontos téma volt! Köszönöm szépen, Tanár úr !
Nagyon szépen köszönöm jó egészséget kívánok sok szeretettel
Köszönöm a témát! Az értékeket azért nem lehet az elején nyíltan felsorolni, mert ez ugye elvileg szerelem. Alapvetően testi vonzalom, nem racionális üzletkötés. Próbáltam válás után "értéklistával" ismerkedni. Nem megy, a férfiak és valószínűleg a nők is a feltétlen nélküli elfogadást vágyják. Roppant egyszerű lenne a dolog, ha értéklisták alapján lehetne ismerkedni. 50 év fölött ez már realitás lehetne, mert nőként nem a szex döntő. A férfiak még akár 70 fölött is a külső alapján közelednek a nőhöz. A férfiak mindig nagyobb szabadságot követelnek maguknak egy kapcsolatban. A pénz miatt ment tönkre minden kapcsolatom ... Az Ön által vadnak nevezett dolgok abszolút a valóságot tükrözik. A feltétel nélküli elfogadás nem működik szerintem. Én én vagyok, a másik egy másik ember. Ez már eleve kizárja a teljes egyezést, pláne ha a kedves szülők is beleszólnak a párkapcsolatba.
Köszönöm szépen!🥰 Ez az élet!❤
Köszönöm szépen jó volt☺️
"Reményik Sándor: Mégis csak jó...
Mégis csak jó...
Eltörted a pálcát magad felett:
Amit festettél: csupa szürkeség.
De engem elbűvöl a Te eged:
Ó ezerszínű naplementi ég!
Magam felett én is pálcát török:
E vers be színtelen, be semmi volt!
Neked: érték, kétségtelen, örök, -
Egedre szökkent csodafényű hold.
Testvér, Művész-Testvérem, mégis jó,
Mégis csak nagyon, nagyon jó nekünk:
Hogy önmagunknak szól marasztaló,
S egymásnak felmentő ítéletünk."
"A távolság megöli a szerelmet" legalább annyira meg tudja ölni a szerelmet a közelség is.....
Nagyon nehéz megtalálni a Művész-"Testvér" lelkitársadat, aki a lelkedet kiteljesíti, az is lehet, hogy egy élet is kevés erre, vagy túl későn találsz rá, ha szerencsés vagy még időben megtalálod aki mindenféle (!) szempontból passzol hozzád és határtalan, hihetetlen emelkedésben lesz részed....A másiknak kell meglátni bennem az értéket, ügyesen és finoman el lehet érni azt, hogy hiányozzak neki, hogy kis túlzással minden pillanatban rám gondoljon, persze akkor már Én is így érzek...... Amikor kiváltod azt az érzést, hogy pótolhatatlan vagy számára az összes hibáddal együtt akkor kezdődik "Valami" Valami nagyon csodás dolog!:))) amiért érdemes volt megszületni!
Köszönöm szépen 🌼🌺
Köszönet. Ezek jó nehéz kérdések, és még milyen sok van belőlük...
Köszönöm szépen 🌷🌷
A Bibliában nincs vallás, a Biblia nem beszél vallásról, aBiblia a hitről beszél. Nekem nincs vallásom nem járok templomba, mert tudom hogy Isten kőböl készül templomokban nem lakik, hanem az én testem az ő Szentlelkének a temploma,--- , nekem hitem van Isten fiában Jézus Krisztusban,. Apcsel.17:24,28. és 2Korint. 6:16
Aki valamilyen vallást követ, az az emberek--- egyház--- által kialakitott hagyományokat és szokásokat követ, aminek a célja, hogy ne Istenre figyeljünk és ne őt kövessük, hanem a szokásokat és hagyományokat.
Köszönöm
Köszönöm kiváló gondolatait 🙏
Köszönöm szépen. Nagyon tetszett.
Tanár Úr! Elnézést a témába nem illő kérdésért: ha az ASC Oroszlán 16 fok, a Mars a Nyilas 11 és az Uránusz a Nyilas 21 fokán állt születésemkor, akkor szigorúan véve e kettő közül bármelyik is vet trigont az aszcendensemre? Köszönöm a válaszát.
A Mars igen, az Uránusznak nincs akkora orbisa, de más bolygók által lehet
@@Kalo-astra-tv. nagyon szépen köszönöm.
Köszönöm szépen. Isten Áldja Önt.
4:00 a katolicizmust nevezzük csak katolicizmusnak .. és ne kereszténységnek ..
itt van a nagy hiba az emberek agyában hogy a kettő alatt ugyanazt értik pedig nagyon nem kéne ...
a katolicizmus a jezsuitizmus frontvonala .. jézust felhasználva az egyetemesség nevében mint bábot ..
mármint nekik csak egyetemes hatalom létezik .. az ő hatalmuk ..
a kereszténység meg a felebaráti szeretet jelenti .. Krisztus főparancsolata alapján .. szeressétek egymást midőn ..
én szerettelek titeket ....
nem megyek bele a jezsuitizmus taglalásába de ők a valódi háttérhatalom és amolyan világi országlásra törtetnek
ez a harmadik kisértés .. mivel Krisztus is megmondta hogy az ő országa nem ebből a vilgból való ...
Rövid idézet a jézus társaságáról .. voltaképpen ők írták az elmúlt 500 év történelmét a háttérből ..
a szabadkőmávesség meg be lett fogva assziszensnek olyan 200 éve ...
(már ha nem kerül törlésre ... mert érzékeny téma)
Amikor ez a név, „Jézus Társaság” felmerül, az átlagolvasó - hiszen lényegében igen csekély a tájékoztatás arról, amit ez az elnevezés igazán takar - először természetesen egy szentéletű, vallásos társaságot képzel el, „szent” férfiakat, akik Jézus követését tűzték célul maguk elé, mindazt, amit a kereszténység alapítója szavaival és tetteivel kifejezett, megtestesített. Közelebbről megvizsgálva azonban e társaság történetét, először is szembeötlik a rendalapító, a spanyol-baszk Iñigo (lat. Ignatius) Loyola (egyes források szerint zsidó, s neve Recalde volt) igen ellentmondásos, súlyos depressziótól, agresszivitástól, érzékiségtől felkavart, s ezért önpusztításra, önostorozásra hajló személyisége, sorsa (ld. Joseph A. Munitiz, SJ: St. Ignatius of Loyola and severe depression, The Way, July 2005), s egyes víziói, melyek kifejezetten démoni megszállottságra utalnak (The Autobiography of St. Ignatius, ed. O’Connor, SJ., 1900, p. 41). Ezeket a tulajdonságait lényegében belevitte a lelkigyakorlataiba, melyekben a novíciusnak erőteljesen bele kell dolgoznia magát „Jézus király” és Lucifer seregének harcába, mindkét oldalt teljes valójában kell lelkileg realizálnia. A társaság alapításának körülményeire rányomták bélyegüket a korabeli politikai, vallási viszonyok, a reformáció elleni harc, és természetesen Loyola külvilággal való kapcsolatai, melyekről életrajza általában nevesítés nélkül tesz említést, mint „barátokról”, „pártfogókról”, akikkel Velencében, Rómában találkozott (Peter Contarenus, Autobio., p. 135, aki későbbi pártfogója, Gasparo Contarini bíboros és pápai követ unokaöccse, ld. Tarpley a szöveggyűjteményben), és az évenkénti látogatásairól Flandriában, mivel ott „gazdag alamizsnára” lehet számítani (Autobio. p. 114, itt alakult ki a társaság egyik fő központja, ld. Imago, 937, és Dr. Steiner az I. világháború előtti németalföldi okkult központról, ld. alább). A Jézus Társaságot és a mögötte álló erőket szinte a kezdetektől, a Loyola és sajátos lelkigyakorlatai elleni inkvizíciós vizsgálatoktól (sokan furcsa kísértésekről számoltak be a lelkigyakorlatok kipróbálói közül, Autobio. p. 89), az elutasítás, ellenszenv is végigkíséri. S valóban, a működésük elején mindjárt kétes szerepeket játszanak: megrendezik a Szt. Bertalan éji mészárlást, melyben 20.000 hugenottát ölnek meg (1572), a flandriai spanyoluralom megerősítésén fáradoznak (Orániai Vilmos elleni merénylet, 1581), majd az angolok ellen konspirálnak a Lőpor-összeesküvésben (1604), melyben fel akarták robbantani az egész londoni parlamentet, benne a katolikusellenes királlyal, I. Jakabbal és a főurakkal. Nemhiába nevezték el a jezsuitákat az egyház „rohamcsapatának”. Angliában a brit katolikus arisztokráciával, mindenekelőtt a Howardokkal, Norfolk hercegeivel, és a Cecilekkel, Burgley grófjaival, Salisbury márkikkal ápoltak közeli kapcsolatokat (a társulást „velencei pártnak” is nevezték; ld. Tarpley és mások). Ezeket az anglo-jezsuita kapcsolatokat a 19. században továbbvitte a Rhodes-Milner, vagy Kerekasztal-csoport (ld. Quigley a csoport jezsuita mintára történt szervezéséről, The Anglo-American Establishment, Chap. 3., és a Cecil-tömb óriási befolyásáról, uo., Chap. 2.).
A jezsuitákról alkotható kép tehát sokkal összetettebb annál, minthogy csupán jámbor férfiak vallásos gyülekezetének tekintsük őket. A reformáció, a világ megújulása, közelgő „kozmikus pünkösdje” elleni 16-18. századi merényleteiktől kezdve, majd a hatalmuk, gazdagságuk csúcsára érkezve, egy 41 éves, sajnos eredménytelen pápai betiltás intervallumán át (1773-1814), ez a szinte mindenki által gyűlölt, problémás, sőt diabolikusnak mondható rend eljutott a 19-20. század, a modern kor feltételei közé, amikor a szokásos szerepükön kívül (misszió, tanítás), jó „túlélő” érzékkel immár az anglo-amerikanizmus hosszútávú céljai mellett sorakoztak fel (v.ö. Dr. Steiner, GA 181-ből, Szabad Gondolat, 2002., Június, p. 30). Ezt tudatosítanuk kell, hogy megértsük a világesemények, az egyes bel- és külpolitikai történések valódi mozgatórugóit, még akkor is, ha természetesen lojalitással tartozunk saját európai, keresztény és nemzeti kultúránk iránt. De éppen ezért, a keresztény, és különösen magyar igazságérzetünk az, ami annak felismerésére szólít, hogy ezek a nagyhatalmi célok nem kevésbé anakronisztikusak, mint maga a jezsuita rend, az őket egykor felkaroló velencei, római oligarchizmus: az „új Róma”, a keresztény (-nek mondott) Nyugat, az egységesített Euro-Amerika alapvetően materialistává, szellemtelenné tett világuralma. Mindez oly távol áll Jézus Krisztustól, hogy az Ő nevét felhasználni e társaság neveként, vagy e globalizációs folyamat „védjegyeként”, nemhogy pontatlan, de egyenesen istenkáromlás. Épp a „hatalom akarása” lett teljességgel anakronisztikus, keresztényellenes a 20. századra, és ha nem vigyázunk, előbb-utóbb ez ismét emberiségellenes jelenségekhez vezethet, a fennkölt hivatkozások közepette, vagy egyszerűen már csak a nyers, öncélú, „rendcsináló” akarat révén, melyre még okot is találhatunk (adnak) bőven…
A kereszténység fogalmába beletartozik az összes keresztény egyház. Nincs nálam fogalomzavar.