Szia Vivi! Én vízöntő napjegyű vagyok, a férjem oroszlán napjegyű. 6 évvel ezelőtt elhagyott, megcsalt. Még mindig házasok vagyunk, de nem élünk együtt, és nincs kedvem sem beszélni sem találkozni vele. Ő egy nagyon toxikus energiájú ember, de nagyon bonyolult a kapcsolatunk. 30 évig voltunk együtt, és 3 gyerekünk van. Próbálom magam védeni tőle, de ugyanakkor függünk is egymástól. Ő alacsony szinten éli az oroszlánságát, őszintén szólva én még nem találkoztam nagylelkű oroszlánnal! Kicsinyes, egoista ember ez az ex. Sajnos nem tudom mi lesz! Ezer szálon vagyunk össze kötve. Köszönöm a kirakást! ❤
Detto.Én vízöntő napjegy az ex oroszlán napjegy. Igaz mi négy éve elváltunk két lányunk született 1994 ben ismerkedtünk meg. Van élettársa az (évekig tartott szerető). Ha felbuknék benne sem szólnék hozzá még embernek sem mondható nem hogy apának. Nem is tudom hogy szerethettem egy ilyen embert.
Hát Vivikém! Ismét remekelté! Nagyon vártam a vizöntő kivetést a nagy katyvasz miatt.Én csak sejtettem,mert szeparációban vagyunk. Ő elvonult,ha problémája van,és nem kommuikál. Ez nagy baj,mert tudja,hogy sokat tudnék segiteni neki. 3 éve találtunk ismét egymásra. Ő nem akarta észrevenni,mi folyik körülötte,nagyon toxikus és lehuzó energiák.. Az ő napjegye vizöntő ,az enyém nyilas- mérleg aszcendenssel,a toxikus az szűz napjegy. Engem blokkolt,nem tudok segíteni. Meg tudnám változtatni az életét, de ő ezt tudja. Külföldön élek. Nagyon megértjuk egymást gyermekkorunk óta! Hálásan köszönöm a kivetést,ami teljesen rezonált.Oroszlán jegyről nem tudok . Én vagyok tűzjegy! Ölellek!❤❤❤
Csodálatos szép szeretetteljes hetet kívánok! Hálásan köszönöm !Áldás Tudom , hogy a szavaim célba értek , őszinte , becsületesen szókimondó voltam , de nem voltam bántó vele , kedvesen őszinte . Ő nekem a jó Isten ajándéka volt , Isteni időzítés volt egy éve .Mi már 50 év feletteiek vagyunk igen . Most nagyon szenved , véka alá akarlya rejteni az érzéseit , holott vannak és változatlanul szeret ! Igen , több , mint 10 hónapja várom hüségesen , tudja ezt ő is . Sőt már azt is tervezi , hogy meglátogat személyesen , akkor várom szeretettel , feltétel nélküli szerelemmel , jöjjön...Igaz ? Ez a látogatás terve az Ő ötlete volt , hála Istennek , én csak gondolatban biztam benne , bevonzottam ezek szerint ..Csak jöjjön már ! Májustól kommunikál velem újra , ez is igaz , addig pár hónapig szinte semmit sem , még nem is írt .Hatalmas bástyákat falakat épített maga köré és be is gubozott , a veserák is ezért tudta újra betámadni , sajnos .... Ma intéztem neki aCT időpontot , hogy ezt is el tudja intézni végre, megyőzödjön rőla , hogy jól van és semmi gond nincs , A szeret csodákra képes , ezzel együtt egészséges egyben ! Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk . Vezessen a szeretet ! Csodálatos szép délutánt, Jó egészsége kívánok , sok szeretettel ! Szeretettel ölellek , üdv.: Erika Hálásan köszönöm ! Áldás , Békesség , Szeretet , Alázat , Tisztelet legyen velünk!
A múlt, a jelen ès a jövő mint egyetlen pillanatba sűrűsödött könnycsepp hullott alá, de ez is bele lett taposva a föld sarába. Kihunytak a fények az égen és a lelkemben, megremegett a föld alattam. Betemetett mindent, ami és aki egykor voltam. A néma fájdalom üressége betölt, szaggat és minden ajtót kíméletlenül feltép bennem. De ott már nincs mit elpusztítani sem. Hit, szépség, kedvesség, szeretet, őszinteség és béke. Régen létező, mára értéktelen, címkékkel letapasztott, felismerhetetlen, élettelen alakzatok csupán. A gondolatok és érzések is elmenekültek, biztos védelmet keresve. Az erő betegen és megtörten pihen az út szélén. Elfogytak a szavak 🖤🖤🖤🌌🕊🤍🕯
Köszönöm szépen!!🌷 Valóban egy nehéz időszakon " talán ""túl♉vagyok, de teljesen rólam szól úgy érzem!! Egy hazug-állszent-érdek ♎volt!! És tényleg egy humoros oroszlán van a csoportban ahova járok, lelkikeg erőt meríteni... Köszönöm szépen a munkad❤
Köszönöm szépen.Ténleg sok fájdalom ért az utóbbi években elvesztettem férjem meghalt bátyám,és sajnos sok csalódás is ért családon belüli is ,meg volt egy illető is . Tényleg a munkámra és a dolgaimra koncentrálok addig is azokra koncentrálok jobb így . Nagyon szeretem a kivetéseidet mindegyiket meghalgatom .Áldás munkádhoz 🙏 szia ❤😘
Szia Vivien. Köszönöm szépen a vetést. Oroszlán vagyok, volt egy kapcsolatom egy vízöntővel. Mind ketten kapcsolatban éltünk és meg szakadt a kapcsolatunk. Ha vissza jönne ujra segítenék neki.❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Szép estét kívánok igen minden szó igaz és nem tudom mit csinálni othon vagyok kutyával csak járok. Kos vagyok és nagyon meg bántot nagyon szépen köszönöm eszt a kirakást jó éjszakát kívánok sok szeretettel 🙏🙏❤️❤️🌹🌹
Minden momentumban, sorról sorra stimmelt. Vízöntő én vagyok, jövő héten lesz a válóperünk. Az összes személyjelölő stimmel, mind itt vannak körülöttem.
Kedves Vivi! E Ez egy nagy mértékben rezonáló vetés számomra. Vízöntő napjeggyel, nagy igazságokat mondtál. Az energiarablóval minden szinten zártam, még energia színten is.. A lányom, aki felnőtt nő Oroszlán. Igen ,ő és én minden szinten tud segíteni, elfogadni.Más oroszlánról nem tudok a közelemben, ami nem jelenti, hogy ne lenne. Sokat segítettél most is, ezt az energia elszívást olyan színten éreztem, hogy az egészségem is veszélyeztette, ezért kellett védelem ellene. Köszönöm neked hálásan ezt a videót,💚már csak az útközben elveszett bizalmom kell újból felépítenem, de tudom, hogy képes vagyok rá, mert pozitív , hittel teli a személyiségem, hiszek, magamon túl, az univerzumban is.😇 Rengetek a kérdés még bennem, magamról.
Köszöm drága Vivien ! Nagyon különleges egyedi vagy nincs még egy ilyen mint te !❤ Majdnem minden videódat megnézem és most is nagyon rezonált ! Most készülök elköltözni albérletbe a férjemtöl , a másik személyt még nem tudom ki lehet . Közeledik gondolom 😊 Tényleg katyvasz van az életemben 😅
Kedves Vivien hálásan köszönöm az ūzenetet, mintha az Akashából hoznád le mert annyira tűpontos az események. A végkifejletet még nem tudom, de a tanácsot megfogadom. X-es házas vízöntő napom és holdam van a nyugati asztrológia szerint.❤🙏
Szia Vivi! Én vízöntő napjegyű vagyok, a férjem oroszlán napjegyű. 6 évvel ezelőtt elhagyott, megcsalt. Még mindig házasok vagyunk, de nem élünk együtt, és nincs kedvem sem beszélni sem találkozni vele. Ő egy nagyon toxikus energiájú ember, de nagyon bonyolult a kapcsolatunk. 30 évig voltunk együtt, és 3 gyerekünk van. Próbálom magam védeni tőle, de ugyanakkor függünk is egymástól. Ő alacsony szinten éli az oroszlánságát, őszintén szólva én még nem találkoztam nagylelkű oroszlánnal! Kicsinyes, egoista ember ez az ex. Sajnos nem tudom mi lesz! Ezer szálon vagyunk össze kötve. Köszönöm a kirakást! ❤
❤
Köszönöm szépen, teljesen rezonált❤
@@user-yn1ur8ls6s 🥰
@@user-yn1ur8ls6s❤
Detto.Én vízöntő napjegy az ex oroszlán napjegy.
Igaz mi négy éve elváltunk két lányunk született 1994 ben ismerkedtünk meg.
Van élettársa az (évekig tartott szerető).
Ha felbuknék benne sem szólnék hozzá még embernek sem mondható nem hogy apának.
Nem is tudom hogy szerethettem egy ilyen embert.
Hát Vivikém! Ismét remekelté! Nagyon vártam a vizöntő kivetést a nagy katyvasz miatt.Én csak sejtettem,mert szeparációban vagyunk. Ő elvonult,ha problémája van,és nem kommuikál. Ez nagy baj,mert tudja,hogy sokat tudnék segiteni neki. 3 éve találtunk ismét egymásra. Ő nem akarta észrevenni,mi folyik körülötte,nagyon toxikus és lehuzó energiák..
Az ő napjegye vizöntő ,az enyém nyilas- mérleg aszcendenssel,a toxikus az szűz napjegy. Engem blokkolt,nem tudok segíteni. Meg tudnám változtatni az életét, de ő ezt tudja. Külföldön élek. Nagyon megértjuk egymást gyermekkorunk óta!
Hálásan köszönöm a kivetést,ami teljesen rezonált.Oroszlán jegyről nem tudok
. Én vagyok tűzjegy! Ölellek!❤❤❤
Csodálatos szép szeretetteljes hetet kívánok!
Hálásan köszönöm !Áldás
Tudom , hogy a szavaim célba értek , őszinte , becsületesen szókimondó voltam , de nem voltam bántó vele , kedvesen őszinte . Ő nekem a jó Isten ajándéka volt , Isteni időzítés volt egy éve .Mi már 50 év feletteiek vagyunk igen . Most nagyon szenved , véka alá akarlya rejteni az érzéseit , holott vannak és változatlanul szeret ! Igen , több , mint 10 hónapja várom hüségesen , tudja ezt ő is . Sőt már azt is tervezi , hogy meglátogat személyesen , akkor várom szeretettel , feltétel nélküli szerelemmel , jöjjön...Igaz ? Ez a látogatás terve az Ő ötlete volt , hála Istennek , én csak gondolatban biztam benne , bevonzottam ezek szerint ..Csak jöjjön már ! Májustól kommunikál velem újra , ez is igaz , addig pár hónapig szinte semmit sem , még nem is írt .Hatalmas bástyákat falakat épített maga köré és be is gubozott , a veserák is ezért tudta újra betámadni , sajnos .... Ma intéztem neki aCT időpontot , hogy ezt is el tudja intézni végre, megyőzödjön rőla , hogy jól van és semmi gond nincs , A szeret csodákra képes , ezzel együtt egészséges egyben !
Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk . Vezessen a szeretet !
Csodálatos szép délutánt, Jó egészsége kívánok , sok szeretettel !
Szeretettel ölellek , üdv.: Erika
Hálásan köszönöm ! Áldás , Békesség , Szeretet , Alázat , Tisztelet legyen velünk!
A múlt, a jelen ès a jövő mint egyetlen pillanatba sűrűsödött könnycsepp hullott alá, de ez is bele lett taposva a föld sarába. Kihunytak a fények az égen és a lelkemben, megremegett a föld alattam. Betemetett mindent, ami és aki egykor voltam. A néma fájdalom üressége betölt, szaggat és minden ajtót kíméletlenül feltép bennem. De ott már nincs mit elpusztítani sem. Hit, szépség, kedvesség, szeretet, őszinteség és béke. Régen létező, mára értéktelen, címkékkel letapasztott, felismerhetetlen, élettelen alakzatok csupán. A gondolatok és érzések is elmenekültek, biztos védelmet keresve. Az erő betegen és megtörten pihen az út szélén. Elfogytak a szavak 🖤🖤🖤🌌🕊🤍🕯
Köszönöm szépen!!🌷
Valóban egy nehéz időszakon " talán ""túl♉vagyok, de teljesen rólam szól úgy érzem!!
Egy hazug-állszent-érdek ♎volt!!
És tényleg egy humoros oroszlán van a csoportban ahova járok, lelkikeg erőt meríteni...
Köszönöm szépen a munkad❤
Köszönöm szépen.Ténleg sok fájdalom ért az utóbbi években elvesztettem férjem meghalt bátyám,és sajnos sok csalódás is ért családon belüli is ,meg volt egy illető is . Tényleg a munkámra és a dolgaimra koncentrálok addig is azokra koncentrálok jobb így . Nagyon szeretem a kivetéseidet mindegyiket meghalgatom .Áldás munkádhoz 🙏 szia ❤😘
Szia Vivien. Köszönöm szépen a vetést. Oroszlán vagyok, volt egy kapcsolatom egy vízöntővel. Mind ketten kapcsolatban éltünk és meg szakadt a kapcsolatunk. Ha vissza jönne ujra segítenék neki.❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Hálásan köszönöm 🙏👍🌞🙏
❤ Köszönöm Vivi, valóban káosz van körülöttem.
Szia kedves Vivien ♥️ Tökéletes vetés❤ Hálásan köszönöm az üzenetet.🙏🏼♥️ Én Kos vagyok.☺️
Köszönöm szépen. Hála.❤❤❤
Köszönöm szépen!
Nagyon szuper vagy....minden a legapróbb részletekig igaz rám..... Respect ❤🎉❤🎉❤
Úúú hát hálásan köszönöm, vízöntőként eléggé letaglózó volt de mindenre odafigyelek. :)
Köszönöm szépen a segítséget
Köszönöm szépen ❤❤❤
Szép estét kívánok igen minden szó igaz és nem tudom mit csinálni othon vagyok kutyával csak járok. Kos vagyok és nagyon meg bántot nagyon szépen köszönöm eszt a kirakást jó éjszakát kívánok sok szeretettel 🙏🙏❤️❤️🌹🌹
Minden momentumban, sorról sorra stimmelt. Vízöntő én vagyok, jövő héten lesz a válóperünk. Az összes személyjelölő stimmel, mind itt vannak körülöttem.
Kedves Vivi! E
Ez egy nagy mértékben rezonáló vetés számomra. Vízöntő napjeggyel, nagy
igazságokat mondtál. Az energiarablóval minden szinten zártam, még energia színten is.. A lányom,
aki felnőtt nő Oroszlán. Igen ,ő és én minden szinten tud segíteni, elfogadni.Más oroszlánról
nem tudok a közelemben, ami nem jelenti, hogy ne lenne.
Sokat segítettél most is, ezt az energia elszívást olyan színten éreztem, hogy az egészségem is
veszélyeztette, ezért kellett
védelem ellene.
Köszönöm neked hálásan ezt a videót,💚már csak az útközben elveszett bizalmom kell újból
felépítenem, de tudom, hogy képes vagyok rá, mert pozitív , hittel teli a személyiségem, hiszek,
magamon túl, az univerzumban is.😇 Rengetek a kérdés még bennem, magamról.
Kőszi szépen
🙏❤️👌
Nagyon szepen köszönóm ❤❤❤
Köszöm drága Vivien ! Nagyon különleges egyedi vagy nincs még egy ilyen mint te !❤ Majdnem minden videódat megnézem és most is nagyon rezonált ! Most készülök elköltözni albérletbe a férjemtöl , a másik személyt még nem tudom ki lehet . Közeledik gondolom 😊 Tényleg katyvasz van az életemben 😅
Kedves Vivien hálásan köszönöm az ūzenetet, mintha az Akashából hoznád le mert annyira tűpontos az események. A végkifejletet még nem tudom, de a tanácsot megfogadom. X-es házas vízöntő napom és holdam van a nyugati asztrológia szerint.❤🙏
❤
❤❤
😮
Rák💥
Igen férjemtol aki hall jegyu valas lesz
Nyilas anyuka....vizontot en ebresztettem ra hogy eloskodik rajta...en rak szivtam meg...
Kedves Vivien! Próbáltam a mail címedre írni, de nem ment át, át tudod nekem küldeni az email címed pontosan? Köszönöm
❤ oroszlán
Engem is eletarsi viszonyt fojtat az nővel hazasagon belul de hamarosan veget vetek kilépek férjem eletebol
En szuz jegyu
Szia igen 100 % aszt hiszem az ex a vampir ajulas erzesem van tôlle igen
Köszönöm szépen ❤
❤❤❤❤