Köszi a videókat :) Elképesztő, hogy bírjátok ezt a borzalmas figyelemelterelő éberségit... ami mintha beragadna, néha alig akar eldugulni, ilyenkor gondolom még pár másodperc visítás és lelövi a fékvezetéket. Állítólag nem is ér sokat, hallottam hogy volt aki bement vonattal a váróba a Déliben, álmában is kezelte az éberségit.
A Kis Burma nevet most hallom először, gyerekként arra laktunk és rengetegszer csodáltuk az arra elhaladó vonatokat. Szinte csak teher vonatok voltak. A nyoma még felfedezhető a térképeken ennek a vonalnak. A Nagykőrösi útra ment ki majd a Határút-Nagykőrösi sarkát levágva ment be a fradi rendezőre a gurító domb mellett.
12:42-nél elmegyünk egy térközjelző mellett, ami egyben Soroksári út állomás bejárati jelzőjének az előjelzője is. Ezen a jelzőn villogó sárga jelzés látható, ami azt jelenti, hogy Soroksári út bejárati jelzőjén max 40 km/h-val továbbhaladást engedélyező jelzés várható, mivel kitérőbe járunk be az állomásra. A berendezés azért adja a sűrített felhívást, hogy folyamatosan figyelmeztessen arra, hogy csökkenteni kell a sebességet.
Szuper videó! Lenne egy kérdésem. A fékező szelepet mennyivel a megállás előtt kell működtetni? Illetve maxra hátra kell húzni? Köszi előre is a választ!
Erre a kérdésre így nem lehet válaszolni. Hogy mennyivel a megálás előtt kell működtetni, az sok mindentől függ: a lejtviszonyok, a vonat sebessége, hossza, súlya, jellege (teher vagy személy). Hogy mennyire kell nagyot fékezni, az szintén ezektől a dolgoktól függ. Illetve sok múlik a mozdonyvezető stílusán. Van, aki szeret hosszabb fékutakat választani, van, aki rövidebbeket, utóbbiak nyilván később kezdenek el fékezni és nagyobb fékhatást alakítanak ki.
Kedves István köszönjük a videókat. Érdekes belátni a munkátokba. Én tudom, hogy ez egy kb 5000 Le-s hattengelyes mozdony de fel nem foghatom, hogy képes ekkor súllyal ilyen gyorsan megindulni...!? Nem pörögnek túl a kerekek? Kell ezt figyelned? Vagy automatán végzi a Gigant? A teljesítményt a kerék elforgatásával szabályzod ugye? A V43-nál jól láttam, hogy másképp kezelted? Annyi de annyit tudnék még kérdezni...na majd legközelebb. Köszi Tibor
Üdv! Örülök, ha tetszenek a felvételek. Ez a vonat nem volt annyira nehéz, legalábbis mozdonyvezető szemmel, illetve nem indultam nagy motorárammal, így nem állt fenn annak a veszélye, hogy kipörögjenek a kerekek. A kontroller való a teljesítmény szabályozására, igen, és előtte ott van 7 db kerek műszer, az elsó sorban 3 nagyobb, a felső sorban 4 kisebb. A 4 kisebb közül a 2 bal oldali mutatja a motoráramot forgóvázanként, és ha számítógépen vagy laptopon teljesen kinagyítva nézed, akkor látszik valamennyire, hogy nagyjából 700 amper a motoráram induláskor (ha a mutató függőlegesen áll felfelé, az 600 A), ilyen motoráramnál nem pörögnek el a kerekek száraz körülmények között. És igen, a Gigant automatikusan visszavesz a teljesítményből, ha kerékperdülést érzékel. A Szili teljesen más, ott fokozatkapcsoló van, tehát ott a kontrollerrel a fokozatok számát állítom be, és úgy a teljesítményt. Kérdezz nyugodtan máskor is, értelmes kérdésekre és felvetésekre szívesen válaszolok.
2 года назад+1
@@Pista357 Ha már kérdés: A fent említett műszerek közül, a jobb szélső "Alapszög-jeladó" (Ha jól emlékszem.), és kW/h mértékegységet használ, az, tulajdonképpen, mit mér?
Mit tesztek akkor,ha van előttetek egy 100km-es pályaszakasz ahol nem lesz megállás és mondjuk a 3.km-nél "elkap a nagyszükség"? Bocs a kérdésért,de hát ez emberi dolog én meg kiváncsi vok rá,hogy ezt a helyzetet,hogy "oldjátok"meg a mozdonyon.
Hát az ugye attól függ, hogy milyen vonattal vagyunk. Tehervonatnál nincs gond, az ember szól a vonalirányítónak, forgalmistának telefonon, hogy akkor a következő állomáson kitérőbe kellene járni és 10 perc pihenő, aztán keres egy alkalmas helyet. Személyvonatnál kicsit más a helyzet, ha az ember rosszul érzi magát szolgálatkezdés előtt, akkor beteget jelent, és nyilván az sem jó megoldás, ha indulás előtt beversz egy kiló szilvát és utánaküldesz egy liter tejet. De ha úgy alakul, egyértelmű, hogy itt is életbe lép az, amit az imént írtam: telefon, következő állomáson megáll, elintézi a dolgot amilyen gyorsan tudja és megpróbálja behozni a késést.
Ennyi év után már megszokott. Gyakornokként... Rohadt ijesztő volt. Az ember azt se tudta, mit nyomjon, húzzon vagy kapcsoljon, mikor egyszerre kéne dudálni, éberségit kezelni, gyorsítani...
Igen, azt valóban nem írtam bele, korábban is töltöttem fel bilkes videót, akkor a másik irányba megyek, Soroksárról ki terminálra, azon a videón külön mutatom a Nagy Burmát, azért nem írtam bele itt a leírásba.
Kis kiegészítést azért eszközölnék. Soroksár-Terminál állomás nem egyenlő a BILK-kel.....Az állomás az a MÁV Zrt vasútállomása, a BILK pedig a Rail Cargo egyik konténer terminálja. Egymás mellett vannak, de a kettő nem ugyanaz.
Azért adtam a videónak ezt a címet, mert mi kollégák egymás között mindig csk úgy emlegetjük a helyet, mint a bilk (megyek a bilkre, a bilkről hoztam vonatot stb.), de köszönjök a kiegészítést.
Sajnos azt nem tudom, a videót régebben csináltam, és nem emlékszem, illetve az mfb-re is elfelejtettem ráközelíteni. Szerintem 400 méter és 1500 tonna körül lehetett.
Értem, köszönöm. Amúgy jó "masszív" kapcsolók először azt hittem hogy valamilyen nagy áramú vezérlést szabályoznak a mozdonynak.
2 года назад+1
@@Pista357 a Gigant szellőzőjének felpörgése, mindig is tetszett, kicsit (Sőt, nem is kicsit!) hasonlít a repülők gázturbinás sugárhajtóműveinek felpörgéséhez, és ez a hang teszi - szerintem - igen egyedivé a Gigantot. 😊
Rendkívül tetszett a videód, a Gigant az egyik nagy kedvencem. 😊
Köszi a videókat :)
Elképesztő, hogy bírjátok ezt a borzalmas figyelemelterelő éberségit... ami mintha beragadna, néha alig akar eldugulni, ilyenkor gondolom még pár másodperc visítás és lelövi a fékvezetéket. Állítólag nem is ér sokat, hallottam hogy volt aki bement vonattal a váróba a Déliben, álmában is kezelte az éberségit.
Gyerekkoromban az osztálytársam mondta, hogy apja a konyhaasztalnál ülve is nyomta az éberségit a megszokott ütem szerint.
sztem egy idő után már megszokják, számítanak rá.
Kezdjük. kaja bekészítve, mindjárt csapatom a start gombot! Köszi a videót :)
Én köszi!
Super video! Nice ride! Mega LIKE and Subscribe👍👍😎
Greetings from Romania
Andrew
Thank you!
Fülhallgatóval hallgatva micsoda hangorgia,ahogy felzúg a motor👍💪
Csörgős vagy Szergejes videóimnál szerintem még jobb a hanghatás fülhallgatóval
Szuper felvitel Nagyon jó volt Erős gép
Én is
Sok feliratkozod lesz jövőben ezek értékes tartalmak, főleg ha megosztasz még pár infót közben
Köszi! Már most is sokkal több feliratkozó van, mint amire számítottam.
Micsoda gyönyörű muzsika! Imádtam! Milyen jó lenne egyszer ezt életben is megtapasztalni. Köszi az élményt!
Én köszönöm!
Nagyon 😅 jó nosztalgiázni volt vezér pilótája M62 265
jó volt! köszönjük!
Én is!
Most találtam rá a csatornádra, remélem sok ilyet láthatunk még Nagyon jó lett. Köszönöjm.
Köszi!
Ez már így az elején jól néz ki, így tovább! Lesznek még mesélős videók?
Köszi! Igen, lesznek!
@@Pista357 nagy örömmel várom!
Ezek a legjobb videók
Köszi!
A Kis Burma nevet most hallom először, gyerekként arra laktunk és rengetegszer csodáltuk az arra elhaladó vonatokat. Szinte csak teher vonatok voltak. A nyoma még felfedezhető a térképeken ennek a vonalnak. A Nagykőrösi útra ment ki majd a Határút-Nagykőrösi sarkát levágva ment be a fradi rendezőre a gurító domb mellett.
Szia! Köszönjük a videót csúcs szuper! Azt szeretném kérdezni hogy a 13.perc után miért szólal meg olyan sűrűn az éberségi?
12:42-nél elmegyünk egy térközjelző mellett, ami egyben Soroksári út állomás bejárati jelzőjének az előjelzője is. Ezen a jelzőn villogó sárga jelzés látható, ami azt jelenti, hogy Soroksári út bejárati jelzőjén max 40 km/h-val továbbhaladást engedélyező jelzés várható, mivel kitérőbe járunk be az állomásra. A berendezés azért adja a sűrített felhívást, hogy folyamatosan figyelmeztessen arra, hogy csökkenteni kell a sebességet.
@@Pista357 Köszönöm szépen!
Szuper videó! Lenne egy kérdésem. A fékező szelepet mennyivel a megállás előtt kell működtetni? Illetve maxra hátra kell húzni? Köszi előre is a választ!
Erre a kérdésre így nem lehet válaszolni. Hogy mennyivel a megálás előtt kell működtetni, az sok mindentől függ: a lejtviszonyok, a vonat sebessége, hossza, súlya, jellege (teher vagy személy). Hogy mennyire kell nagyot fékezni, az szintén ezektől a dolgoktól függ. Illetve sok múlik a mozdonyvezető stílusán. Van, aki szeret hosszabb fékutakat választani, van, aki rövidebbeket, utóbbiak nyilván később kezdenek el fékezni és nagyobb fékhatást alakítanak ki.
Szuper!
Kedves István köszönjük a videókat. Érdekes belátni a munkátokba.
Én tudom, hogy ez egy kb 5000 Le-s hattengelyes mozdony de fel nem foghatom, hogy képes ekkor súllyal ilyen gyorsan megindulni...!?
Nem pörögnek túl a kerekek? Kell ezt figyelned? Vagy automatán végzi a Gigant?
A teljesítményt a kerék elforgatásával szabályzod ugye? A V43-nál jól láttam, hogy másképp kezelted?
Annyi de annyit tudnék még kérdezni...na majd legközelebb.
Köszi
Tibor
Üdv!
Örülök, ha tetszenek a felvételek.
Ez a vonat nem volt annyira nehéz, legalábbis mozdonyvezető szemmel, illetve nem indultam nagy motorárammal, így nem állt fenn annak a veszélye, hogy kipörögjenek a kerekek.
A kontroller való a teljesítmény szabályozására, igen, és előtte ott van 7 db kerek műszer, az elsó sorban 3 nagyobb, a felső sorban 4 kisebb. A 4 kisebb közül a 2 bal oldali mutatja a motoráramot forgóvázanként, és ha számítógépen vagy laptopon teljesen kinagyítva nézed, akkor látszik valamennyire, hogy nagyjából 700 amper a motoráram induláskor (ha a mutató függőlegesen áll felfelé, az 600 A), ilyen motoráramnál nem pörögnek el a kerekek száraz körülmények között.
És igen, a Gigant automatikusan visszavesz a teljesítményből, ha kerékperdülést érzékel.
A Szili teljesen más, ott fokozatkapcsoló van, tehát ott a kontrollerrel a fokozatok számát állítom be, és úgy a teljesítményt.
Kérdezz nyugodtan máskor is, értelmes kérdésekre és felvetésekre szívesen válaszolok.
@@Pista357 Ha már kérdés: A fent említett műszerek közül, a jobb szélső "Alapszög-jeladó" (Ha jól emlékszem.), és kW/h mértékegységet használ, az, tulajdonképpen, mit mér?
@ az sebesség alapjel műszer, km/h-ban mutatja a beállított sebességet
@@Pista357 köszönöm!
A fecske vezérlő gigantal működik vagy csak a 2000 szili jó hozzá? Mert gigantal láttam fecske ingat
Nem működik vele
Mit tesztek akkor,ha van előttetek egy 100km-es pályaszakasz ahol nem lesz megállás és mondjuk a 3.km-nél "elkap a nagyszükség"? Bocs a kérdésért,de hát ez emberi dolog én meg kiváncsi vok rá,hogy ezt a helyzetet,hogy "oldjátok"meg a mozdonyon.
Hát az ugye attól függ, hogy milyen vonattal vagyunk. Tehervonatnál nincs gond, az ember szól a vonalirányítónak, forgalmistának telefonon, hogy akkor a következő állomáson kitérőbe kellene járni és 10 perc pihenő, aztán keres egy alkalmas helyet. Személyvonatnál kicsit más a helyzet, ha az ember rosszul érzi magát szolgálatkezdés előtt, akkor beteget jelent, és nyilván az sem jó megoldás, ha indulás előtt beversz egy kiló szilvát és utánaküldesz egy liter tejet. De ha úgy alakul, egyértelmű, hogy itt is életbe lép az, amit az imént írtam: telefon, következő állomáson megáll, elintézi a dolgot amilyen gyorsan tudja és megpróbálja behozni a késést.
De be tudnak sűrűsödni az események néha... Szakaszhatár, éberségi, fékezés... Az igen...
Ennyi év után már megszokott. Gyakornokként... Rohadt ijesztő volt. Az ember azt se tudta, mit nyomjon, húzzon vagy kapcsoljon, mikor egyszerre kéne dudálni, éberségit kezelni, gyorsítani...
ezt pl, a 13:00 utáni dolgokra érted? én biztos agyvérzést kapnék. csodálom és tisztelem a masinisztákat!
5:10-nék a Nagy-Burma is látható, azt nem írtad be a leírásba
Igen, azt valóban nem írtam bele, korábban is töltöttem fel bilkes videót, akkor a másik irányba megyek, Soroksárról ki terminálra, azon a videón külön mutatom a Nagy Burmát, azért nem írtam bele itt a leírásba.
Kis kiegészítést azért eszközölnék. Soroksár-Terminál állomás nem egyenlő a BILK-kel.....Az állomás az a MÁV Zrt vasútállomása, a BILK pedig a Rail Cargo egyik konténer terminálja. Egymás mellett vannak, de a kettő nem ugyanaz.
Azért adtam a videónak ezt a címet, mert mi kollégák egymás között mindig csk úgy emlegetjük a helyet, mint a bilk (megyek a bilkre, a bilkről hoztam vonatot stb.), de köszönjök a kiegészítést.
@@Pista357 Igen, igen, a vonalirányítók is egyfolytában keverik, nem beszélve a magánvasutas diszpécserekről 😀
Hány kW-ot fogyaszt egy ilyen mozdony 100 km-en üresen?
Sajnos fogalmam sincs.
Nagyon szuper lett a videó
4K ?
Olyannak életünek tünik
Bőven tudnék mit kérdezni
Köszi. Telóval csináltam (Huawei P30 Pro), HD minőség
Mi különbség van a 3 jelző és a 4 jelző közt a szín ugyanaz piros sárga zöld ?
Négyesen 2 sárga van azt tudom
@@Pista357 még mindig az egyik legjobb kamerával rendelkező teló. (Nekem "sima" P30-asom van, de az is gyönyörű képeket készít.) 😊
40es vonalon mentél Gyékényesre?
Nem jártam arra sosem
Mekkora vonatot húztál?
Sajnos azt nem tudom, a videót régebben csináltam, és nem emlékszem, illetve az mfb-re is elfelejtettem ráközelíteni. Szerintem 400 méter és 1500 tonna körül lehetett.
Hány tonna volt mögötted?
Nem tudom sajnos, elfelejtettem ráközelíteni a videón az adatokra és fejből meg nem tudom
Soroksáron a Vonat indul jelzés nem maradt el? :D
Akkor maradt volna el, ha tervben lett volna.
Kár, hogy nem volt tervben. Amúgy jó vidi, jöhet több is, ha készül!
@@norbertfalcsik1608 jelenleg is elég sok videó fent van, amíg lesznek újak, lehet azokból csemegézni 🙂
Milyen iskolák kellenek egy mozdonyvezető számára?
Érettségi kell, illetve orvosilag és pszichológiailag kell megfelelni.
@@Pista357 Az orvosilag megfelelőnek kell lenni azt hogy érted??
@@sandorszilagyi2115 nyilván látás, hallás, ilyesmik jók kellenek, hogy legyenek, de nem tudom pontosan, hogy mik a kizáró okok.
@@Pista357 Köszönöm a választ
@@sandorszilagyi2115 Ha szemüveges vagy, akkor se kell félni, mivel kis eltéréssel sikerülhet a látás. Ami utána belekerül majd a ,,jogsiba".
Mik azok a sok kapcsolók indulásnál???
Fék feloldás, szellőzők, felső fényszóró, tompított világítás, irány előre
Értem, köszönöm.
Amúgy jó "masszív" kapcsolók először azt hittem hogy valamilyen nagy áramú vezérlést szabályoznak a mozdonynak.
@@Pista357 a Gigant szellőzőjének felpörgése, mindig is tetszett, kicsit (Sőt, nem is kicsit!) hasonlít a repülők gázturbinás sugárhajtóműveinek felpörgéséhez, és ez a hang teszi - szerintem - igen egyedivé a Gigantot. 😊
Pisti, elárulnád mi az a nagy, fekete 2-es szám az első ablakot kettéválasztó oszlopban??
A 2-es vezetőfülkét jelenti. A másik az egyes.