Párommal 32 évesek vagyunk, és ahogy hallgattunk, megjegyezte, hogy egész életünkben úgy éltünk, hogy azt vártuk melyik rossz jut kormányra. Most pedig feléledt a remény, itt egy európai felfogású, mégis konzervatív emberke és mi hirtelen eljezdtünk nagyon drukkolni neki. A fiatalok tudják, hogy ő hozhatna pozitív változást. Ha most nem is, 4 év múlva már mindenki ismerni fogja, akkor bizony hatalmas esélye lesz, hogy miniszterelnök legyen.
@@laszlobokor2769 ha most nem lesz kormányváltás (12 év után sem!!) akkor a boomerek megérdemelik ezt a sz.rgödröt. Sok fiatal fog elmenni.. Azokat sajnálom, akik nem tudnak.
"4 év múlva már mindenki ismerni fogja, akkor bizony hatalmas esélye lesz, hogy miniszterelnök legyen." Melyik, milyen párttal? Mert 1 fecske nem csinál nyarat ugye. Nincs mögötte párt, sok ezer hű funkcionárius, tőke, média, semmi.....
MZP hiába is lenne miniszterelnök, tehetetlen lenne. A parlamentben a DK lenne a legnagyobb frakció,utána a ballik. Nem tudna semmit sem keresztülvinni, amit nem a DK talál ki. Bárki nuer Gyurcsany nyerne Gyurcsany nyerne, még ha ezt nem is akarják sokan észrevenni.
Kedves Ádám! Egy ideje követlek, de először kommentelek itt. Nemrég kiderült, hogy MZP nem lép vissza. Nagyon hasonlóan látjuk a magyar valóságot. Gratulálok a csatornádhoz és arra kérlek, segíts neki kampányolni a te eszközeiddel, szerintem minden segítséget megérdemel. Előre is köszönöm.
Egy dolog kimaradt, hogy elvileg fideszesek lementek/mennek Klárira szavazni,így gyakorlatilag ha ő nyerné az előválasztást Orbán nyerő helyzetbe kerülne ismét.
Szerintem ez azért nem így van, mert ha megnézed hányan mentek el előválasztani, és hány százalék szavazott Dobrevre, kijön kb annyi ember, aki alapból is a DK-ra szavaz a választásokon...😏
@@zsomborhandler2296 megértem. De az elovalasztasban o mar kiesett. A hatom kozul erdemes valasztani. Mert Jakab is a fojelolt moge all majd be. Ezert az osszefogas.
@@zsomborhandler2296 jakab a sp1cli? most állt be DK és dobrev, gyurcsány mögé, tényleg jófej. tetszik a sminkje? cuki a szakálla? nem baj hogy egy kibas.z korrupt hazaáruló?!
@@zsomborhandler2296 jah nála nagyobb köpönyegforgató a rendszerváltás utáni politika történetben nincs. Jobbikból, balliket csinált majd beállt gyurcsány mögé...gerinc és agynélküli kisegítő tanár. Amúgy már pont emiatt kihullott versenyből.
A DK-s nyuggerkommandótól szeretném azt megkérdezni, hogy amennyiben a jövő évi választáson Lévai Anikó lenne a Fidesz listavezetője, akkor is ilyen erőteljesen érvelnének-e amellett, hogy "Dehát ő nemis a Zorbán embere"? Mindig érdemes ugyanazt a kérdést más szereplőkkel is megvizsgálni.
@@jakabzsolt3662 nyugger pont nem vagyok, sőt, az öszödi beszéd idején voltam kb 14, és benyeltem a fidesz propagandáját, főleg, h csak a remixet hallottam belőle. Ha idősebb vagy, nyugodtan hallgasd meg egyben is, ne csak azt, amit összevágtak belőle. Sőt, ezt tanácsolom mindenkinek, aki még mindig azt böfögi fel, amit a Vitya a szájába adott.
Az utolsó gondolatodhoz (nincs) kapcsolódóan: az első forduló előtt igyekeztek óvatosan bánni egymással, de most már ejtettek egymáson olyan sebeket, amik nem hiszem, hogy tavaszig begyógyulnak. Még ha nem is szakad szét az összefogás technikailag, a mozgósítás a második fordulón alulmaradó párt(ok) részéről nem biztos, hogy túl erőteljes és őszinte lesz. A DK szavazóiról hiú ábránd azt gondolni, hogy MZP-re szavazzanak, de Karácsony elfogadottsága is ingatag. Az utóbbi egy hét kötélhúzása biztosan rengeteget ártott a KG-MZP tandemnek, minden nappal csak rontanak a helyzetükön. Csodálkoznék, ha a második fordulót nyernék, a választók emberek, nem lehet őket ide-oda pakolgatni, és maradéktalanul összeadogatni a táborokat. A DK tábornak viszont az elmúlt egy hét olaj a tűzre, biztos vagyok benne, hogy több szavazatot fog DK begyűjteni. Számomra a legfontosabb tanulság: sok harmadik pólusnak titulált párt (LMP, Jobbik, Momentum, MMM) azt hitte, hogy Gyurcsányt fognak reggelizni, de hát eddig fordítva látszik.
A DK kétlem, hogy több szavazatot tud begyűjteni. Ők nagyjából a limiten vannak. Most kb 600e szavazóból hoztak 35%-ot. Ez durván 200e ember. 2018-as választáson 308e ember szavazott le rájuk és abban a most "bizonytalan" szavazók is benne vannak. Van egy erős keménymag és ennyi. Ahogy Ádám is mondta, ha ők lesznek Viktor kihívója, akkor baj van. A főni meg boldogan összecsapja a tenyerét, mert az emberek vagy el sem mennek szavazni, vagy a kutyákra szavaznak. Mindkettő jó a Fidesznek. Valószínűleg még Karácsony is több embert tud bevonzani, mint Dobrev. És ha ez így van, akkor viszont lényegében jöhet a Fidesz 2/3... megint.
Nyilván gyurcsány (orbán mellett) a politika legnagyobb machiavellistája. Viszon dk egy szélsőséges rétegpárt, akinel vezetőit még jobban elutasítják. Szóval, ha orbánnak (fő ellenségednek) akarsz még egy 2/3-ot.
Nekem is folyton ez jut eszembe, mzp vmelyik interjúban 10x elmondta h "kisebbik rossz" etc. :)))) Evil is evil, lesser, greater, middling- it's all the same. (...) If I've to choose between one evil and an other, I prefer not to choose at all.
Az egyetlen jelölt, akinek vissza kéne lépnie, az Dobrev. Ott van az a 200-250 ezer DK-s szavazó, akiknek ha pisztolyt nyomnak a fejéhez is az ellenzéki koalícióra fog szavazni 2022-ben, mert ott a DK. A többi embert kéne meggyőzni. Erre nagyon jó lenne a Karácsony-MZP páros. Az előválasztás második fordulója meg szólhatna arról, hogy akkor ne maguk között boxolják le, hogy ki legyen a miniszterelnök és a helyettes, hanem a szavazók mondanák meg.
Nem tudom, hogy a közösségi médiás viselkedésük alapján ki merném-e azt jelenteni, hogy ők aztán bárkire szavaznának, amikor KG-t meg MZP-t már most hazaáruló szemétládáknak titulálták amiért ki akarják túrni az ő megmentőjüket.
@@istvan5482 Valóban meredeken hangzik, amit leírtam, engedd meg, hogy egy kicsit kifejtsem. Tényleg nem életszerű, hogy a legnagyobb támogatottságú jelölt lépjen vissza, viszont a legnagyobb támogatottság nem jelenti azt, hogy ő a legalkalmasabb ember a kormányváltás eléréséhez (ezt mindenki ítélje meg maga, de KG és MZP se véletlenül mantrázza). És sajnos főként saját hibáján kívül. Ugyanis sokan összemossák Gyurcsánnyal (amire gyúr is rendesen a kormány média
Gyakorlatilag teljesen egyetértek, pontosan így gondolom én is, bennem is ez a kis csalódottság van MZP-vel kapcsolatban. Nem is benne csalódtam, hanem abban, hogy kénytelen kényszerű döntéseket hozni, gyorsan, olykor nem elég átgondoltan. Nem túl jó, ha minden vitába, szóban megegyezésbe, ami később változik...stb. betekintést enged, elbizonytalaníthatja a szavazókat. Az mára kiderült, hogy ez a szövetségben indulunk elég necces, ezt nem fogja senki bevenni, pedig szerintem jó megoldás lenne a DK-val szemben. Fogadják el az EVB döntését és ötleteljenek, de morgás az nagyon kontraproduktív lenne. Karácsonyban nem mondom, hogy csalódtam mert eddig sem tartottam túl sokra, mint politikust, de megint hülyét csinál magából, ezzel lerántva MZP-t, mert ha Karigeri hirtelen mást mond, kénytelen MZP is alkalmazkodni az új helyzetet, így változtatni az álláspontján, ezért bizonytalannak tűnik. (Egyébként valószínűleg az is.) Karácsony annyira nem akar minielnök lenni, nem vágyja a hatalmat, hogy most még a kezében sincs, de el nem engedné. Ezek után már az is furcsa, amiben igaza is lehetne, hogy miért ő lépjen vissza, mikor elég nagy százalékkal kapott több szavazatot, mint MZP. Elég vak, ha nem látja, hogy MZP mindenben alkalmasabb jelölt, mint ő. Mellette nem is úgy tűnik a tájékoztatókon, mint egy tanársegéd, hanem mint egy nagyra törni akaró diák. Szerintem az is szerencsésebb lenne, ha második forduló oktőber második felében, végén lenne megtartva, lenne még egy kis idő kampányolni. Tudom, hogy még így is csúszott, de ha más nem, jó lenne rendezni a sorokat, úgy nekimenni a másodiknak.
Dobrev számomra a legirritálóbb a szenteskedő megjátszó ripacs stílusával. Csak azért nyert az előválasztáson mert kb nyugdíjasok mentek szavazni azok meg jellemzően DK-s szavazók. Ebből következik hogy azt az 50%-ot még mindig nem tudták megmzgatni (akik nem mennek el szavazni) és ez szomorú). Orbán meg addig csak egy kávét kér mert amíg Gyurcsány és Dobrev a politikában lesz addig van mire kampányt építeni. Csak kérdés, mi a francnak szövetkeztek a DK-val, ha ugyanugy azt gondolják, hogy Feri meg Klára a legnagyobb visszahúzó erő a kormányváltáshoz?
Egy egyszerű kérdés: Hányan vagyunk olyanok, akik el sem mennek szavazni, ha MZP beáll Karácsony mögé? Sajnálom, de számomra sem Dobrev, sem Karácsony NEM alternatíva. Az összes közül Gergő a leghiteltelenebb. Adja az ég, hogy MZP "az utolsó pillanatban félrerántsa a kormányt" különben nem lesz kormányváltás.
Nekem egykori fideszesként, már a sorba beállni is kínos volt, de MZP miatt elmentem. Arra viszont már nem vagyok képes, hogy megint egy kisebbik rosszat kelljen választani. Nem és nem. Amíg nincs hiteles ember, akire lehet voksolni (MZP vagy más), addig ismét távol tartom magam a politikától.
Na igen azon vagyok meglepődve, hogy erről igazából úgy tűnik szinte mindenki elfelejtkezik. A DK-meg a Jobbik (akik egyébként összefogásban állnak) vitték a mandátumok majdnem 60%-át. Vagyis ez így nem teljesen igaz, mert azokban a körzetekben mgé nyerniük is kell a fidesz ellen, de ha ez az arány marad akkor igazából függetlenül attól ki a miniszterelnök MZP, Karigeri vagy Dobrev a DK és a Jobbik lesz a nagykutya.
de homályosítsatok már fel hogy ez annyira sokat számítana? parlamentben többség eléréséhez ugyanúgy szükségük van egymásra csomó pozíciót meg a miniszterelnökség jelöl ha jól tudom(?)
3 года назад
Ja, mert azt csinálták, ami miatt aztán KariGerit és MZP-t támadják. De ez elhangzott a videóban is.
Az Összefogás 5 ember összefogását jelenti. Nem 2 Nem 3 Sőt nem is 1 Nagyon tetszik, hogy az összefogásban újabb összefogás történt, annak érdekében, hogy Klára biztos győzelme minimum kérdőjeles legyen :)
Választó kerületi viták voltak a JövőTV és a TMO oldalán vagy szervezésében is. Pl az én körzetekben is (Fejér 03) a TMO szervezte. Mindenesetre kellenek ezek a viták. Felüdülés ilyeneket látni és jó hogy a közbeszéd része lett pár napra. Nem csak az oda mondás és üzengetés van most jelen. Vagy csak a Facebook kommentben való qrvaanyázás.
Nagyjából ugyan azt az álláspontot képviseljük azthiszem. Személy szerint én fiatal korom ellenére magam egy a politikából teljesen kiábrándult azt lehetőségei szerint a lehető legjobban kerülő embernek tartom magam. "Mindenki lop, mindneki hazudik, mindneki a hatalmat akarja, mindenki a saját javát nézi és nem az országét, legyen az bal, jobb, közép akármi." Vagyunk páran akik hasonlóan godnolkodnak azthiszem és minket szerintem csak egyetlen ember tud megszólítani méghozzá Márki-Zay Péter. És én is így látom, hogy Dobrev nagyjából kimaxolta a lehetőségeit, rá nehezen hiszem el hogy egy jobbikos átszavazzon bármennyire is szeretnék, hát még egy olyan ember mint én. Karácsonynak talán nagyobb összeségében az elfogadottsága, de engem személyszerint még ő sem tudna szavazatra bírni. Márki-Zay-ra pedig nehezen látom azt hogy a DK-s közeg átszavaz de a 3 opcióból erre van mégis a legnagyobb esély szerintem. De összeségében ez az egész összefogás dolog nem tudom mennyire kivitelezhető, egymással ellentétes érdékrendek, gondolkodásmódok összefogásából nem tudom mennyire lesz eredményes végeredmény, remélem rámcáfolnak és működőképes lesz.
Kiegészítés igazából a következő pár napban fog a majom a vízbe ugrani. Képes lesz Karigari és MZP megállapodni és milyen formában. Igazából ez döntő lesz a 2. kör szempontjából. Igazából én belelátom azt, hogy nem lesznek képesek, ami már önmagában elmond mindent és egy Dobrev győzelemmel egyenesen mehet az egész a kukába.
hasonlóan látom de MZPben nem vagyok biztos. Nekem ő is politikusnak tünik például a migránsszámlálója amolyan ellen-propaganda almát a körtével. most hirtelen más példa nem jut eszembe de hallok tőle túlzásokat, még így is jobbnak tünik a mezőny többi tagjánál . annyi mindenben egy követ fúj a többi ellenzékivel, azt is nehezen tudom hova tenni hogy egyik oldal szerint Mo szárnyal és sose volt jobb másik szerint meg legmaradt és tönkre lett téve... én a GDPből meg pl azt veszem le hogy a középeurópai régiónak annyira együtt változnak a mutatói hogy a belpolitika szinte másodlagosnak tünik. ugyanígy a kivándorlás is egész közép/kelet európát érinti nyilván a hatalmas anyagi jólét miatt. mégis úgy tesznek a pártok mintha a másik párt tehetne róla és ilyen megfoglmazásokba túlzásokba MZP ugyanúgy beleszalad mint bármelyik másik pártkatona
Mondjuk nem értem, miért akarod, hogy a kommentben írjuk le, egyetértünk-e vagy sem, amikor egyébként azt is szoktad emlegetni, hogy nem olvasol kommenteket. De ha már megkérdezted, én a magam részéről nem vagyok DK-s, de akár még Gyurcsányra is szavaznék, ha csak ő lenne az alternatíva Vityával szemben. Dobrevre minden további nélkül. Ne felejtsük el, hogy a választási összefogás nem csak a választásokra vonatkozik, hanem feltétlenül koalíciós kormányt is jelent. És ha a miniszterelnök nem egy ilyen autokrata, elmeroggyant pszichopata, mint most (bár még az is lehetne, mert akkor se lennének meg a feltételei egy autoritariánus kormányzásnak), akkor gyakorlatilag mindegy, ki lesz az ellenzéki jelöltek közül a miniszterelnök.
az egy lehetetlen elvárás, hogy egy ennyire széthúzó társadalom élére egyetlen választással megoldódjon a probléma és minden szempontból ideális jelölt kerüljön. ennyitől nem fog megváltozni gyökeresen az ország egy pillanat alatt és a politikai elit sem cserélődik le. ez egy lépcsőfok maximum a sok közül. hogy melyik lenne ideális jelölt az nem annyira evidens. lehet azon élcelődni, hogy karigeri helyezkedik, de ez szerintem semmivel sem különb, mint amikor az ember úgy látja, hogy lehetősége nyílik egy jobb állást választani pl. és végül meglépi. inkább azon lehetne élcelődni, hogy pl. mért nem derül ki végre a zuglói folyamatokról szinte semmi sem és hogy tóth csaba mért fenyegethette meg. mert szerintem az marhára nem egy megvágott hanganyag... szóval itt van kg a maga furcsaságaival, de végtére is pesten azért tudott alakítani és hiába basztatja puzsér azért mégis csak elkezdte megalapozni a zöldebb irányt. mzp meg ugyan civil/független, de azért mégis csak "fideszes" múltja van. egyenesen beszél, de lassan zavaró, hogy olyan vehemenciával teszi, mintha tényleg minden pikk-pakk megvalósítható lenne. közben meg senki sincs tisztában az ország pontos állapotával kapcsolatban. a két csóka együtt érdekes lenne egy kormányban. hogy melyik lépjen vissza jó kérdés, mert egyiknek van egy-két furcsa ügye, de túlmisztifikálni annyira nem érdemes, hogy kinézzük belőle, hogy ő lehet a következő zsarnok. mzp-t meg már most ijesztő fanatizmus övezi, ami szerintem aggasztó. nem csak azért, mert jelenleg is egy személyi kultuszt övező ember van nagyon rég hatalmon, hanem mert az is látható, hogy ezek hatására nem egyszer az imádott vezető személyisége is torzul. így meg valahogy elveszik az a tényező, hogy civilként kezdte újra az egészet. én inkább intő jelnek nevezném azt az mzp spamhullámot, ami napok óta pörög. nem gondolom azt, hogy a kettő közül bármelyik sokkal jobb választás lenne a másiknál, de szerintem az látható, hogy mindkét "térfélen" van egy olyan generáció, ami személyi kultuszhoz szokott és jelenleg is elég népes tábort alkotnak. csúnya dolog, de míg kihalnak gondolni kell rájuk is. sőt, mindenkire. számomra még mindig az tűnik a legracionálisabbnak, hogy olyan legyen inkább élen, akire nem épül rá személyi kultusz, de eléri a szektás vagy fanatista rétegeket is minthogy megint inkább olyan jöjjön, aki köré ez évek alatt felépül és adott esetben megnehezíti, hogy egy pálfordulás esetén el lehessen mozdítani. a politikust nem kell szeretni vagy imádni. partnerként kell rá tekinteni és ha elbasz valamit le kell baszni vagy ki kell rúgni. kg esetében ezt könnyebnek látom, mzp esetén már nem annyira. gondolni kell arra is, hogy mi van akkor, ha megint minden csak egy jól becsomagolt ígéret. láttunk már ilyen '89 óta.
Én MZP esetében annyira nem tartanék a személyi kultusztól. Értem és érzem is amit mondasz. Orbánt is hasonló támogatás fogadta a 90-es években. Legalábbis engem emlékeztet arra. Csak azért azt ne feledjük, hogy Orbán mögött egy nagyon stabil párt állt mindig is. Ő tudta a pártot a saját izlésére formálni, és azért voltak ellene is belső ellenzéki próbálkozások. Nála azért sok minden nagyon szerencsésen jött össze, hogy az lett aki. MZP mögött viszont nagyon nincs egység, esélye nem lesz a saját programját végig vinni és olyan hatalmat szerezni, mint Orbáné. Nekem az egész osszefogásban a DK szavazók fanatizmusa sokkal aggasztóbb. Ráadásul Gyurcsányban jobban megvan a hatolomvágy és az Orbán elleni bosszúvágya is. Furkó Feri pedig már puccsolt meg miniszterelnököt. Őszintén szólva én nem szeretném megtudni, milyen lett volna a Gyurcsány rendszer, ha lett volna elég hatalma. Tartok tőle, hogy még a 2010 utáni rendszertől is gázabb lett volna, ha Feri valaha is 2/3-dal kormányozhatott volna. Rohadtul szeretném, ha a Fidesz végre eltűnne, de ebben az ellenzékben én is csak MZP-ben látom a lehetőséget arra, hogy valami érdemben változzon. Karácsonyt a pártok fogják irányítani, Dobrevbe meg inkább bele sem gondolok. Az viszont biztos, hogy a sok idióta nyugger DK-snak sikerült nálam elérniuk, hogy, ha Dobrev lesz a közös jelölt, én inkább leszavazok a Fideszre. A kutyákra akartam, de látva a Facebookon meg más fórumokon a sok vén DK-s fanatikus hisztizését, szeretnék rajtuk röhögni egy újabb Fidesz 2/3-nál.
@@DernerAssaur nem igazán értem mire gondolsz? Igen MZP jobboldali beállítottságú, a Fidesz megy egy jobboldalinak hazudott párt. De hogy mire gondolsz az én írásom alapján bizonyított átfedésnek, azt örülnék, ha elmagyaráznád. Mert ha arra, hogy van személyi kultusz Orbán körül, és némi hasonlóság MZP mostani fellendülésében, akkor a DK és a Fidesz között konkrétan egyezés van!
@@DernerAssaur köszönöm. bár én nem gondolom, hogy valami érdekeset írtam volna. nagyon örülnék, ha nem alakulna ki megint egy újabb rezsim, hanem eljutnánk oda, hogy minél több egyén alkossa ezt az országot és ne váljanak ismét egyre többek a politika áldozataivá egy-egy jól elhelyezett mézesmadzag után. eddigi életem során azért iszonyat kaotikusnak láttam eddig minden országgyűlési választást mikor felmérések alapján próbálták behatárolni a sorrendet.
Jaj ezt nagyon jól látod, a DK eltűnhetne a balfenéken 😂 szerintem ebben sokan egyetértenek veled. Meg úgy általában úgy látom, hogy nagyon jól látod a dolgokat
Nekem az is megfordult a fejemben, hogy sok fidesz szavazo elment az elovalasztasra es leadta Dobrevre, hogy majd Orban kesobb konnyebben gyozhessen...
Ez már egy kicsit konteó határon van. Leginkább azért mert a Fidesznél alulról nincsenek tömeges mozgalmak. Ők csak akkor mozdulnak meg nagy számban ha Orbán akarja. Amúgy meg elég szomorú lenne ha az amúgy is Orbán szavazóbázisához képest nagyon kevés 633ezer ember is csak úgy jött volna össze, hogy a Fideszesek széttrollkodták. Nyilván lehet, hogy tévedek, de én jelenleg úgy látom, hogy a magyarországi szavazóbázis nagy része szimplán idióta és még mindig ott tartanak 2021-ben, hogy Orbán és Gyurcsány(né) között akarnak választani.
16:46 A felmérés mindig pillanatnyi értékekről szól, trendeket érdemes figyelni. Egy megítélés akár 24 óra alatt is változhat. Ugye, ez nem tapasztalható meg gyakorlatban a közösségi médiában? Ááá!
Köszönjük az őszinteségedet, Ádám! Olvasva a többi kommentet is,úgy fest, minden normális ember úgy gondolja, ahogy én, csak eddig nem mertem széles körben terjeszteni, bár el se titkoltam. Karácsony szimpi arc, de... olyan tesze-tosza. Össze-vissza hebeg-habog így-úgy-amúgy... Való igaz, egy feltételezett Orbán-Karácsony vitában elvérezne, mint a sicc, akár fideszesek, akár ellenzékiek előtt. Márki-Zay viszont full fideszes közönség előtt is pontosan olyan lenne, mint mindig. Nem törne meg, ahogy például a Hollik-vitában is láthattuk. MZP-nek van tartása, jó a beszédstílusa, meggyőző, szimpatikus, hihető, amit mond. Rá öröm lenne szavazni, míg a többiekre ...háááát... izé...
Valószínűleg azért ilyen, mert elszánt, és tudja mit csinál. :)) Karácsony meg azt sem tudja hol van xd (A második fordulóban már könnyebb arcoskodni hogy - én aztán nem lépek vissza)
Ha MZP lesz a jelölt, rá fogok szavazni. Ha Karácsony, nagy nehezen leszavazok rá is, de csak MZP miatt. Ha Dobrev nyer, akkor az MKKP-re megy a voksom jövőre.
MZP esetén ellenzék, Karácsonnyal kutyák, de Dobrevvel simán behúzom akár a Fideszre is. Rohadtul nem szeretném, de ha ennyire idióták vagyunk, hogy ezt a f. sz Gyurcsányt hagynánk visszajönni, akkor megérdemlünk egy újabb 2/3-os Fidesz kormányt. Hátha akkor végleg eltűnne ez a szutyok ellenzék.
@@star-wp1tk pont így, igen. Nekik elég a legnagyobb frakció is, nem muszáj győzni. Sokkal értékesebb az "ellenzék" legerősebb frakcióját összehozni, mint az "összefogás" keretében kormányozni.
@@kiszeg es ezt 600ezer szavazo döntötte el?Hat remek,mondhatom.Konkretan egy faszsag ez,mert igy Mari neni aki sem Dobrevet vagy Karacsonyt sem akarja a Fideszre fog szavazni.😁
Teljesen egyetértek Gyurcsannyal kapcsolatban,ha annyira nagy hazafi lenne már rég hatralépett volna,ahogy Vona tette. És ,ha konszolidálodik a helyzet,akar újra megmérettetheti magát.
@@istvan5482 Az nem visszalépés, hogy csinált egy másik pártot aminek az élére berakta a feleségét. A legnagyobb gond, hogy nem börtönben van, a kisebb pedig, hogy nem takarodott el teljesen a politikából, és 11 éve még ellehetetleníti nem hogy a kormányváltást, hanem azt is, hogy a Fidesz elveszítse a 2/3-ados többséget. Ha nem lenne benne folyamatosan a köztudatban, nem járná az országot az egója táplálása érdekében akkor a Fidesznek negyedannyi propaganda fegyvere lenne az ellenzékkel szemben.
@@zoltanjanostar187 FB újra működik, talán most már ott kéne tovább folytatni "ki a fidesznyik" posztolást/kommentelést, nem gondolja? Dk-s önhergelést a Nyugati Fényes bejegyzések alatt. Csak egy kérdés. Mi a különbség a fidesz és a dk között? A pártszínen kívül.
3 éve egy távoli ismerősöm még a legnagyobb fidesz szavazó volt, aztán egyre több és több mindent engedtek meg maguknak, az előválasztáson már MZP-re szavazott. Valódi alternatíva lehet sokaknak, akik nem akarnak semmilyen szektával sem azonosulni.
Az sose baj ha az ember változik, 3évvel ezelőtt gondolom az ő élete is más volt, másképp gondolkodott/döntött az életében, mint most. Most felismerte hogy változtatni szeretne.
Már-már irreálisan sokat foglalkoztam a politikával az utóbbi időben, annyira szurkoltam Márki-Zay Péternek. Nagyon rossz felkészíteni magamat a csalódásra meg kiábrándulásra. Jó volt hallani mástól is ennek a ventilálását. 🥲
@@tothumn Nagyon régóta arról szól a politika, hogy a kormány és az ellenzék gyakorlatilag egymást tartja hatalmon. Nagyon nehezen kerül be a parlamentbe valami új, ami nem az elmúlt 30 év romlottságát vinné tovább. Számomra ez már végtelenül unalmas. És igen, meg-megjelentek új arcok, de érdemi eredményt nem tudtak felmutatni, nem tudtak annyi embert megszólítani, hogy az valódi változást hozzon. Most MZP ebben egy abszolút újdonság. Megjelent és a szavazatok igazolják, hogy ‘berobbant’ a köztudatba, mert az emberek benne látják a reményt hogy képes ezt a komplett két oldalt lecserélni.
Huuu hát most remélem nem lesz igazad, Karácsony visszalépésekor ujjongtam,mert MZPnek van a legnagyobb győzelmi esélye így. Jó lenne végre egy új miniszterelnök, egy új rendszer.
@@Katilina2 Az a szavazókon fog múlni, hogy kit juttatnak be a parlamentbe:o Sokan szavaztak DK-s képviselőkre az első fordulóban, így sok helyen DK vs. fidesz meccs lesz 22-ben... Erről nem MZP tehet, épp ellenkezőleg... Nélküle alternatíva sem volna.
Fuh, nagyon egyezik a gondolkodásunk. Konkrétan én is ugyan ezen okokból szavaztam MZP-re, illetve ugyan ez a véleményem a többi miniszterelnök jelöltről is. Ennek kapcsán érdekelne, hogy mit gondolsz a két farkú kutya pártról?
MZP lenne toronymagasan a legjobb, de nekem még a KariGeri + MZP csapat is megfelel, így leszavazok arra, aki marad. Viszont Jakabban akkorát csalódhattunk, amit politikusban már régen nem. Szégyen, hogy a DK oldalára állt és szembe köpött mindent és legfőképp a saját szavazóit. Csak Dobrev ne legyen...
@@zsomborhandler2296 Én máshogy látom. Azt megértem, hogy bírod, én is elég sokáig bírtam. Azt hittem, hogy ő pontosan az az ember, akit a parlamentben mutat. Sajnos most bebizonyította hogy nem, ráadásul a lehető legrosszabb módon, eladva magát a 2010 előtti rendszernek.
És ekkor még nem is történt meg, hogy Karácsony az MZP-vel való közös tárgyalási időpont ELŐTT bejelenti, hogy ja nem nem, ő nem lép vissza :) Karácsonyban mérhetetlenül nagyot csalódtam. Nagyon bízom benne, hogy MZP nem lép vissza, mert nélküle nem látok semmilyen esélyt.
Jakab most be áll a Dobrev mögé , mert ő így adna majd neki jó kis pozíciót.. Amire Marky-Zay -nál semmi esélye nem lenne egy szakértői kormányban, történelem tanárként..
"szakértői kormány"....na ez az ami a magyar embernek nem kell! Mert amint meghallja ezt a kombinációt, az jut eszébe hogy na akkor adóemelés, nadrágszíjösszehúzás, liberális gazdaságpolitika, megszorítás és az ígéret hogy majd 20 év múlva jobb lesz picit.... 30 évig ez volt a duma hogy "szakértői kormány" ami persze vérliberális gazdaságpolitikát jelent....jönnek a "Chicago-i fiúk" aztán vége mindenek.
Meg kene erteni, hogy a szakertoi kormany nem realitas sehogy sem. Az MMM-nek egy par jeloltje nyert egyeniben, a legtobb listas meg egysni jelolt viszont partbeni politikus, ok adjak majd a parlamenti tobbseget meg a kormanyt is.
@@r.b.15 Ugh, bocsáss meg, de az országgyűlési helyeknek semmi köze a kormányhoz. A miniszterelnök jelöl ki minden kormánytagot, nem kell országgyűlési tagokat kijelölni, bárkit kijelölhet kormányozni. Az országgyűlés a törvényeket hozza, semmi köze a kormányhoz, csak nyilván egyszerűbb úgy kormányozni ha a törvényeket is te hozod...
MZP nel az egyik legjobb mondata az RTL s vitában volt ! Abból annyira látszik hogy ő az ideológiát és azt hogy egy államnak hogy kell működni külön tudja választani ! Az eset az volt hogy a melegek jogai erre MZP. Elmondja ő mint keresztény nem ért vele egyet az egyház úgyse fogja ezt engedni de az állam az nem az egyház és az állam feladata az egyenlőség biztosítása így ő engedné az azonos neműek házasságát !
@@anikom.298 mert keresztény és szerinte gyilkosság de egy ország vezetőjeként arra is kell gondolni aki azerint ez nem gyilkosság a forma és a mérlegelés már más kérdés van példa 1000 erre is arra is a szakemberek elsontik ha lesznek ….
Akkor tulajdonképpen egyetért vele, tehát a hite és elvei annyit érnek mint a fing. Ha azt mondta volna. "Nem értek vele egyet, nem fogom támogatni, sem megszavazni, de ha a többség így dönt pl egy népszavazáson akkor elfogadom a döntést mert demokrata is vagyok" az megint más....de előre beígérni hogy engedi. Hát.... "Vegetáriánus vagyok, otthon nem eszem húst, de étteremben, vendégségben másoknál igen, mert nem a konyhámban vagyok"... érdekes.
Én azt nem értem teljesen, hogy miért számít ennyire, ki lesz a miniszterelnök. Úgyanúgy az 5 párt koalíciója fog irányítani, a frakciók erőviszonyát pedig az egyéni képviselőkre leadott szavazatok fogák meghatározni.
Nagy az egyetértés. Elmondtad minden gondolatomat, sőt.. Remélem sokan hasonlóan látják a dolgokat és Márky Z.P. lesz a nyerő. Annyira magukért beszélnek a dolgok, hogy ez nem történhetne másképp..
Remélem anyud is tisztába van vele, hogy ez nem a Xfaktor! Szerintem nem nagyon, akkor elmondom anyudnak is! A döntés emberi életekbe és sorsokba kerül, nem játék! A fény legyen veletek!
Nőként/ liberális demokrata választóként én is szeretném, ha végre Mo. azon a szinten lenne, h női miniszterelnöke legyen és Dobrev személyes kvalitásai miatt érdemes is erre.... DE: ez most baromira nem arról szól, h nő lesz-e a pm/pm-jelölt! Meg nem is arról, h Klárika dörgölözik és kilóra megveszi a szelfizésekkel, családanyai érdemei emlegetésével a nagyikat, nyugger-hordákat! Ez a manipulatív, szektás dk-hívőség nagyon a fidessre hajaz. Másik dolog, h ő csak a 2010 utáni dolgokat akarja elszámoltatni, vajon miért? Kabaré! Ebben az álszent attitűdben Dobrev & Gyurcsány 99% fidess. Sajnálom, azt kell mondanom, 0/ zéró szinten kellene most h bárkit befolyásoljon Dobrev női mivolta. Amúgy nem kell h most, csak 2022. ápr. 1. előtt kell betöltened a 18-at: tehát a 2004. ápr. 1. előtt születettek szavazhatnak.
@@mcarena1291 Hát, anyám egy másik világ sajnos, egyáltalán nincs tisztában semmivel, max. a tv-ből informálódik vagy a Facebookról :DD Ő pontosan az az ember, akinek hiába érvelsz színtiszta, egyértelmű dolgokkal/adatokkal, amik kibökik a szemét, ő becsukja, és a saját dolgát szajkózza helyette újra és újra, és inkább elkezd személyeskedni mellé. Már egy ideje próbálkozom, de teljesen az ellentétem, nem nagyon érek semmit. Meg persze az ezoterikus humbuk is bejön neki. Simán el tudom képzelni, hogy olyan Facebook-nagyi lesz belőle, akikre most Ádám reagált, mert már most sem mellőzi a platform olyan témájú használatát:D
HAJRÁ MÁRKI-ZAY PÉTER! Dobrev Klára (férje miatti) magas elutasítottsága miatt nagyon kis eséllyel lesz kormányváltás. Kérlek akkor is inkább légy hazafi és preferáld a kormányváltást, ha egyébként Ő a szimpatikusabb jelölt.
Ha MZP simán visszalépett volna, nem sokan szavaztak volna át Karigerire. Most hogy színházaztak egy kicsit, az eredmény ugyanaz lesz: Karigeri a szavazólapon. Csak így abban reménykednek, hogy több MZP-s fog átszavazni. Szerintem. Amúgy ha valaki visszalép akkor nem az számít, hogy mit mond, hanem, hogy hová mennek az X-ek. Ez pedig szerintem a kutyapárt lesz.
Belegondolt már valaki, hogy ilyen köztelevíziónál, mint pl az M1 milyen skizofrén dolog lehet dolgozni? Mármint mindig készen kell állni arra, hogy ha valaki más kerül hatalomra, akkor annak kell nyalni. Jó, a műsorvezetők egy része leváltásra kerül, de akkor is, a kollektíva nagy része marad
Szerintem ez nem olyan skizofrén. Mindenki tisztában vele, hogy egy esetleges kormányváltás esetén a stáb 90%-a repül. Ki bízna meg olyan emberekben, akik egy ilyen szintű propagandában önként részt veszenk?
@@BloodDG Én ezt kicsit máshogy látom. Szerintem a bevált talpnyalókat meg kell tartani. Hangsúlyozom, hogy semmi bajom azokkal, akik ilyen helyen dolgoznak, hiszen élni kell valamiből, azonban azok, akik képernyőn vannak, vagy szerkesztők, és kormányváltás után nem mondanak fel önként, azok szerintem vannak annyira gerinctelenek, hogy megérje őket megtartani. Semmivel sem lenne hiteltelenebb az új kormány propaganda, mint a mostani. Nem feltételezem, hogy bárki is maradni szeretne, de aki szeretne, nos az elmond pár dolgot róla
@@egyresztmasreszt4292 Éppen kezdtem hozzá a videó megnézéséhez, tudom, felesleges megjegyzésnek tűnik, írhattam volna valami értelmeset is miután a végére értem (most), de ez egyszerűen kikívánkozott belőlem. Arra jó, ha másra nem is, hogy az algoritmus szeretetét előidézzem, hiszen az szereti a kommenteket. Sajnálom ha triggereltelek.
RUclips, Facebook, Tiktok, bármelyik platformon állandóan a fideszes reklámokat tolja, hogy minden a Gyurcsányról szól, minden ember Gyurcsány embere stb. Az embereket egymás ellen hergelni azt nagyon jól összehozta a Fidesz.
Karácsony: Csak akkor lépek vissza, ha elüt egy villamos.
Márki-Zay: Megjött a villamos!
Félre akarta rántani a kormányt, csak nem volt a villamoson.
csak gáz, hogy Gyurcsánynak már MZP is le van feküdve
@@Katilina2 xD
@@Katilina2 Jár a krumpli
Párommal 32 évesek vagyunk, és ahogy hallgattunk, megjegyezte, hogy egész életünkben úgy éltünk, hogy azt vártuk melyik rossz jut kormányra. Most pedig feléledt a remény, itt egy európai felfogású, mégis konzervatív emberke és mi hirtelen eljezdtünk nagyon drukkolni neki. A fiatalok tudják, hogy ő hozhatna pozitív változást. Ha most nem is, 4 év múlva már mindenki ismerni fogja, akkor bizony hatalmas esélye lesz, hogy miniszterelnök legyen.
Szerintem 4 év mulva a fidesz leválthatatlan lesz. Talán már most is
@@laszlobokor2769 ha most nem lesz kormányváltás (12 év után sem!!) akkor a boomerek megérdemelik ezt a sz.rgödröt. Sok fiatal fog elmenni.. Azokat sajnálom, akik nem tudnak.
"4 év múlva már mindenki ismerni fogja, akkor bizony hatalmas esélye lesz, hogy miniszterelnök legyen."
Melyik, milyen párttal? Mert 1 fecske nem csinál nyarat ugye. Nincs mögötte párt, sok ezer hű funkcionárius, tőke, média, semmi.....
@@laszlobokor2769 A DK leszalámizta a többi pártot, így még 20 év Fidesz:(
MZP hiába is lenne miniszterelnök, tehetetlen lenne. A parlamentben a DK lenne a legnagyobb frakció,utána a ballik. Nem tudna semmit sem keresztülvinni, amit nem a DK talál ki. Bárki nuer Gyurcsany nyerne Gyurcsany nyerne, még ha ezt nem is akarják sokan észrevenni.
Kedves Ádám!
Egy ideje követlek, de először kommentelek itt. Nemrég kiderült, hogy MZP nem lép vissza. Nagyon hasonlóan látjuk a magyar valóságot. Gratulálok a csatornádhoz és arra kérlek, segíts neki kampányolni a te eszközeiddel, szerintem minden segítséget megérdemel.
Előre is köszönöm.
Egy dolog kimaradt, hogy elvileg fideszesek lementek/mennek Klárira szavazni,így gyakorlatilag ha ő nyerné az előválasztást Orbán nyerő helyzetbe kerülne ismét.
Demokrácia. Az emberek annyira akarják, pedig itt a példa, hogy miért hülyeség. 😎
Ez elég sok mindent megmagyarázna
Én is ezt mondom, de valahogy sehol nem beszélnek róla. Egy szoros állást egy fideszes mozgósítás Klári mellett simán eldönthet.
Szerintem ez azért nem így van, mert ha megnézed hányan mentek el előválasztani, és hány százalék szavazott Dobrevre, kijön kb annyi ember, aki alapból is a DK-ra szavaz a választásokon...😏
@@lucazala9532 Az első fordulóban borítékolható volt a győzelme, így lehet, hogy ezt a fideszesek még kihagyták. Ők majd a másodikat döntik el.
MZP nem lép vissza. Gyerünk emberek, mutassuk meg! 💪 Sokunk utolsó reménye! 🙏
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
Menjünk el szavazni MZP-re
@@Kevely978 Holnap kiderül végre
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
Teljes egyetértés! Hajrá Márki-Zay! Érte még a balodalra is szavaznék.
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
@@Katilina2 A Like számok szerint úgy látom 78-an egyetértenek velem te pedig nem. Ne dőlj be a FIDESZ és DK mutyinak
EN MZP re szavazok .
O a legjobb
@@zsomborhandler2296 megértem. De az elovalasztasban o mar kiesett. A hatom kozul erdemes valasztani. Mert Jakab is a fojelolt moge all majd be. Ezert az osszefogas.
@@zsomborhandler2296 jakab a sp1cli? most állt be DK és dobrev, gyurcsány mögé, tényleg jófej. tetszik a sminkje? cuki a szakálla? nem baj hogy egy kibas.z korrupt hazaáruló?!
@@zsomborhandler2296 jah nála nagyobb köpönyegforgató a rendszerváltás utáni politika történetben nincs. Jobbikból, balliket csinált majd beállt gyurcsány mögé...gerinc és agynélküli kisegítő tanár. Amúgy már pont emiatt kihullott versenyből.
@@tesz-vesz1985 Küldhetnél egy linket, vagy valamit hol olvastad ezt, mert én nem találtam róla semmit :D
@@taskakoka7418 kkbk blog
En lepodnek meg a legjobban ha a magyar nep megszavazna MZP-t. Szerintem eletem legkellemesebb csalodasa lenne
Azért túlélted, ugye? ;)
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
@@Katilina2 mire gondolsz? arra hogy szovetsegben vannak?
Tökéletesen látod ez nagyon jó videóóóó lettt osszátok sok helyen hátha lesz eredménye :D!!!! Hajrá Mzp!!!!
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
Online szavazás, ugyan már akkor miből élnének meg a barátok... lehet pár fa is megmenekülne???
A remény sose hal meg csak átalakul.
A DK-s nyuggerkommandótól szeretném azt megkérdezni, hogy amennyiben a jövő évi választáson Lévai Anikó lenne a Fidesz listavezetője, akkor is ilyen erőteljesen érvelnének-e amellett, hogy "Dehát ő nemis a Zorbán embere"? Mindig érdemes ugyanazt a kérdést más szereplőkkel is megvizsgálni.
A dks nyugger kommandó szerint az őszödi beszéd igazság beszéd. Szerinted zavarja őket ?
@@jakabzsolt3662 nyugger pont nem vagyok, sőt, az öszödi beszéd idején voltam kb 14, és benyeltem a fidesz propagandáját, főleg, h csak a remixet hallottam belőle. Ha idősebb vagy, nyugodtan hallgasd meg egyben is, ne csak azt, amit összevágtak belőle. Sőt, ezt tanácsolom mindenkinek, aki még mindig azt böfögi fel, amit a Vitya a szájába adott.
Dobrev Klára az egyetlen alkamas jelölt ennyi
Csak MZP, csak felfelé!
Az utolsó gondolatodhoz (nincs) kapcsolódóan: az első forduló előtt igyekeztek óvatosan bánni egymással, de most már ejtettek egymáson olyan sebeket, amik nem hiszem, hogy tavaszig begyógyulnak. Még ha nem is szakad szét az összefogás technikailag, a mozgósítás a második fordulón alulmaradó párt(ok) részéről nem biztos, hogy túl erőteljes és őszinte lesz.
A DK szavazóiról hiú ábránd azt gondolni, hogy MZP-re szavazzanak, de Karácsony elfogadottsága is ingatag.
Az utóbbi egy hét kötélhúzása biztosan rengeteget ártott a KG-MZP tandemnek, minden nappal csak rontanak a helyzetükön. Csodálkoznék, ha a második fordulót nyernék, a választók emberek, nem lehet őket ide-oda pakolgatni, és maradéktalanul összeadogatni a táborokat. A DK tábornak viszont az elmúlt egy hét olaj a tűzre, biztos vagyok benne, hogy több szavazatot fog DK begyűjteni.
Számomra a legfontosabb tanulság: sok harmadik pólusnak titulált párt (LMP, Jobbik, Momentum, MMM) azt hitte, hogy Gyurcsányt fognak reggelizni, de hát eddig fordítva látszik.
Teljesen egyetértek veled. Én MZP-re szavaztam és a második fordulóban is rá akartam, de amit most előadnak, kezdi megingatni a bizalmamat
A Jobbik; MZP jobbos, a Momentum centrista. (semmilyen)
A DK kétlem, hogy több szavazatot tud begyűjteni. Ők nagyjából a limiten vannak.
Most kb 600e szavazóból hoztak 35%-ot. Ez durván 200e ember.
2018-as választáson 308e ember szavazott le rájuk és abban a most "bizonytalan" szavazók is benne vannak.
Van egy erős keménymag és ennyi.
Ahogy Ádám is mondta, ha ők lesznek Viktor kihívója, akkor baj van. A főni meg boldogan összecsapja a tenyerét, mert az emberek vagy el sem mennek szavazni, vagy a kutyákra szavaznak. Mindkettő jó a Fidesznek.
Valószínűleg még Karácsony is több embert tud bevonzani, mint Dobrev. És ha ez így van, akkor viszont lényegében jöhet a Fidesz 2/3... megint.
Nyilván gyurcsány (orbán mellett) a politika legnagyobb machiavellistája. Viszon dk egy szélsőséges rétegpárt, akinel vezetőit még jobban elutasítják. Szóval, ha orbánnak (fő ellenségednek) akarsz még egy 2/3-ot.
Kedves Ádám, kivételesen mindenben igazad van. :)
A remény nem hal meg, csak átalakul. xD
Baszki szóról szóra ugyanaz a véleményünk.....mintha magamat hallgattam volna 😂😀
De ja..megszivtuk..megint.
Valahogy teljesen más megnézni ezt a videót azóta, hogy Karácsony visszalépett...
MZP for president!!!
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
Én nem engedném indulni azokat akik nem vesznek részt vitákon
Had induljanak. Azzal csak maguk alatt vágják a fát, hogy nem hajlandóak megmérettetni magukat más ideológiákkal szemben.
@@stefanjuarez6565 sajnos nem.. ...
A kissebbik rosszos részről Ríviai Geralt jutott eszembe :D
Nekem is folyton ez jut eszembe, mzp vmelyik interjúban 10x elmondta h "kisebbik rossz" etc. :))))
Evil is evil, lesser, greater, middling- it's all the same. (...) If I've to choose between one evil and an other, I prefer not to choose at all.
Az egyetlen jelölt, akinek vissza kéne lépnie, az Dobrev. Ott van az a 200-250 ezer DK-s szavazó, akiknek ha pisztolyt nyomnak a fejéhez is az ellenzéki koalícióra fog szavazni 2022-ben, mert ott a DK. A többi embert kéne meggyőzni. Erre nagyon jó lenne a Karácsony-MZP páros. Az előválasztás második fordulója meg szólhatna arról, hogy akkor ne maguk között boxolják le, hogy ki legyen a miniszterelnök és a helyettes, hanem a szavazók mondanák meg.
Nem tudom, hogy a közösségi médiás viselkedésük alapján ki merném-e azt jelenteni, hogy ők aztán bárkire szavaznának, amikor KG-t meg MZP-t már most hazaáruló szemétládáknak titulálták amiért ki akarják túrni az ő megmentőjüket.
@@lajtosanna2671 Mondjuk eleve egy DK-s hivatkozik a "haza" fogalomra.😁 Farizeus viselkedés kimaxolva.
Nem Dobrevre szavaztam, de ekkora hülyeséget, h írhattál?? Orbán is lépjen vissza 2020, h dönthessen a nép?! Nem érted az előválasztás lényegét?!
@@istvan5482 Tehát mégsem az a fontos nektek, hogy orbán eltűnjön?!😁
@@istvan5482 Valóban meredeken hangzik, amit leírtam, engedd meg, hogy egy kicsit kifejtsem. Tényleg nem életszerű, hogy a legnagyobb támogatottságú jelölt lépjen vissza, viszont a legnagyobb támogatottság nem jelenti azt, hogy ő a legalkalmasabb ember a kormányváltás eléréséhez (ezt mindenki ítélje meg maga, de KG és MZP se véletlenül mantrázza). És sajnos főként saját hibáján kívül. Ugyanis sokan összemossák Gyurcsánnyal (amire gyúr is rendesen a kormány média
Gyakorlatilag teljesen egyetértek, pontosan így gondolom én is, bennem is ez a kis csalódottság van MZP-vel kapcsolatban.
Nem is benne csalódtam, hanem abban, hogy kénytelen kényszerű döntéseket hozni, gyorsan, olykor nem elég átgondoltan. Nem túl jó, ha minden vitába, szóban megegyezésbe, ami később változik...stb. betekintést enged, elbizonytalaníthatja a szavazókat.
Az mára kiderült, hogy ez a szövetségben indulunk elég necces, ezt nem fogja senki bevenni, pedig szerintem jó megoldás lenne a DK-val szemben. Fogadják el az EVB döntését és ötleteljenek, de morgás az nagyon kontraproduktív lenne.
Karácsonyban nem mondom, hogy csalódtam mert eddig sem tartottam túl sokra, mint politikust, de megint hülyét csinál magából, ezzel lerántva MZP-t, mert ha Karigeri hirtelen mást mond, kénytelen MZP is alkalmazkodni az új helyzetet, így változtatni az álláspontján, ezért bizonytalannak tűnik. (Egyébként valószínűleg az is.)
Karácsony annyira nem akar minielnök lenni, nem vágyja a hatalmat, hogy most még a kezében sincs, de el nem engedné. Ezek után már az is furcsa, amiben igaza is lehetne, hogy miért ő lépjen vissza, mikor elég nagy százalékkal kapott több szavazatot, mint MZP. Elég vak, ha nem látja, hogy MZP mindenben alkalmasabb jelölt, mint ő.
Mellette nem is úgy tűnik a tájékoztatókon, mint egy tanársegéd, hanem mint egy nagyra törni akaró diák.
Szerintem az is szerencsésebb lenne, ha második forduló oktőber második felében, végén lenne megtartva, lenne még egy kis idő kampányolni. Tudom, hogy még így is csúszott, de ha más nem, jó lenne rendezni a sorokat, úgy nekimenni a másodiknak.
Márky Zay reményt ad. Csak nehogy a fejébe szálljon a dicsőség ettől az üstökös sebességtől.
Dobrev számomra a legirritálóbb a szenteskedő megjátszó ripacs stílusával. Csak azért nyert az előválasztáson mert kb nyugdíjasok mentek szavazni azok meg jellemzően DK-s szavazók. Ebből következik hogy azt az 50%-ot még mindig nem tudták megmzgatni (akik nem mennek el szavazni) és ez szomorú). Orbán meg addig csak egy kávét kér mert amíg Gyurcsány és Dobrev a politikában lesz addig van mire kampányt építeni. Csak kérdés, mi a francnak szövetkeztek a DK-val, ha ugyanugy azt gondolják, hogy Feri meg Klára a legnagyobb visszahúzó erő a kormányváltáshoz?
33:40 Mikor lesz már Márki-Zay interjú? Ádámtól várom. 😛
Nagyon sok mindenben egyet értek az elhangoztakkal!
A remény nem hal meg, csak átalakul... csalódássá... :D
Ádám,az a kék kanapé honnan van? Ilyenre lenne szükségünk, és baromi jól néz ki. Bocsi, hogy off
Egy egyszerű kérdés: Hányan vagyunk olyanok, akik el sem mennek szavazni, ha MZP beáll Karácsony mögé? Sajnálom, de számomra sem Dobrev, sem Karácsony NEM alternatíva. Az összes közül Gergő a leghiteltelenebb. Adja az ég, hogy MZP "az utolsó pillanatban félrerántsa a kormányt" különben nem lesz kormányváltás.
Nekem egykori fideszesként, már a sorba beállni is kínos volt, de MZP miatt elmentem. Arra viszont már nem vagyok képes, hogy megint egy kisebbik rosszat kelljen választani. Nem és nem. Amíg nincs hiteles ember, akire lehet voksolni (MZP vagy más), addig ismét távol tartom magam a politikától.
Ez nagyon jól sikerült video!
Amúgy röhögünk, hogy Gyurcsány-show, de tényleg a DK szerezte a legtöbb mandátumot XD
Na igen azon vagyok meglepődve, hogy erről igazából úgy tűnik szinte mindenki elfelejtkezik. A DK-meg a Jobbik (akik egyébként összefogásban állnak) vitték a mandátumok majdnem 60%-át. Vagyis ez így nem teljesen igaz, mert azokban a körzetekben mgé nyerniük is kell a fidesz ellen, de ha ez az arány marad akkor igazából függetlenül attól ki a miniszterelnök MZP, Karigeri vagy Dobrev a DK és a Jobbik lesz a nagykutya.
de homályosítsatok már fel hogy ez annyira sokat számítana? parlamentben többség eléréséhez ugyanúgy szükségük van egymásra csomó pozíciót meg a miniszterelnökség jelöl ha jól tudom(?)
Ja, mert azt csinálták, ami miatt aztán KariGerit és MZP-t támadják. De ez elhangzott a videóban is.
Vita mentes boldog Karácsonyt :D Ez jó :D
Szerintem hibátlan meglátások, sokak szavait mondtad el.
Az Összefogás 5 ember összefogását jelenti.
Nem 2
Nem 3
Sőt nem is 1
Nagyon tetszik, hogy az összefogásban újabb összefogás történt, annak érdekében, hogy Klára biztos győzelme minimum kérdőjeles legyen :)
Nem tudom eldönteni, hogy ez a videó úgy időzött, mint a bor, vagy mint a tej
Választó kerületi viták voltak a JövőTV és a TMO oldalán vagy szervezésében is. Pl az én körzetekben is (Fejér 03) a TMO szervezte. Mindenesetre kellenek ezek a viták. Felüdülés ilyeneket látni és jó hogy a közbeszéd része lett pár napra. Nem csak az oda mondás és üzengetés van most jelen. Vagy csak a Facebook kommentben való qrvaanyázás.
Szívemből szoltál. Mindenben egyet értek, szerintem tökéletesen látod az egészet....
Nagyjából ugyan azt az álláspontot képviseljük azthiszem. Személy szerint én fiatal korom ellenére magam egy a politikából teljesen kiábrándult azt lehetőségei szerint a lehető legjobban kerülő embernek tartom magam. "Mindenki lop, mindneki hazudik, mindneki a hatalmat akarja, mindenki a saját javát nézi és nem az országét, legyen az bal, jobb, közép akármi." Vagyunk páran akik hasonlóan godnolkodnak azthiszem és minket szerintem csak egyetlen ember tud megszólítani méghozzá Márki-Zay Péter. És én is így látom, hogy Dobrev nagyjából kimaxolta a lehetőségeit, rá nehezen hiszem el hogy egy jobbikos átszavazzon bármennyire is szeretnék, hát még egy olyan ember mint én. Karácsonynak talán nagyobb összeségében az elfogadottsága, de engem személyszerint még ő sem tudna szavazatra bírni. Márki-Zay-ra pedig nehezen látom azt hogy a DK-s közeg átszavaz de a 3 opcióból erre van mégis a legnagyobb esély szerintem. De összeségében ez az egész összefogás dolog nem tudom mennyire kivitelezhető, egymással ellentétes érdékrendek, gondolkodásmódok összefogásából nem tudom mennyire lesz eredményes végeredmény, remélem rámcáfolnak és működőképes lesz.
Kiegészítés igazából a következő pár napban fog a majom a vízbe ugrani. Képes lesz Karigari és MZP megállapodni és milyen formában. Igazából ez döntő lesz a 2. kör szempontjából. Igazából én belelátom azt, hogy nem lesznek képesek, ami már önmagában elmond mindent és egy Dobrev győzelemmel egyenesen mehet az egész a kukába.
hasonlóan látom de MZPben nem vagyok biztos. Nekem ő is politikusnak tünik például a migránsszámlálója amolyan ellen-propaganda almát a körtével. most hirtelen más példa nem jut eszembe de hallok tőle túlzásokat, még így is jobbnak tünik a mezőny többi tagjánál . annyi mindenben egy követ fúj a többi ellenzékivel, azt is nehezen tudom hova tenni hogy egyik oldal szerint Mo szárnyal és sose volt jobb másik szerint meg legmaradt és tönkre lett téve... én a GDPből meg pl azt veszem le hogy a középeurópai régiónak annyira együtt változnak a mutatói hogy a belpolitika szinte másodlagosnak tünik. ugyanígy a kivándorlás is egész közép/kelet európát érinti nyilván a hatalmas anyagi jólét miatt. mégis úgy tesznek a pártok mintha a másik párt tehetne róla és ilyen megfoglmazásokba túlzásokba MZP ugyanúgy beleszalad mint bármelyik másik pártkatona
Teljesen egyetértek veled!
Egyformán gondoljuk
Mondjuk nem értem, miért akarod, hogy a kommentben írjuk le, egyetértünk-e vagy sem, amikor egyébként azt is szoktad emlegetni, hogy nem olvasol kommenteket. De ha már megkérdezted, én a magam részéről nem vagyok DK-s, de akár még Gyurcsányra is szavaznék, ha csak ő lenne az alternatíva Vityával szemben. Dobrevre minden további nélkül. Ne felejtsük el, hogy a választási összefogás nem csak a választásokra vonatkozik, hanem feltétlenül koalíciós kormányt is jelent. És ha a miniszterelnök nem egy ilyen autokrata, elmeroggyant pszichopata, mint most (bár még az is lehetne, mert akkor se lennének meg a feltételei egy autoritariánus kormányzásnak), akkor gyakorlatilag mindegy, ki lesz az ellenzéki jelöltek közül a miniszterelnök.
Mert nézettséget generál . Vajon miért ?😀
az egy lehetetlen elvárás, hogy egy ennyire széthúzó társadalom élére egyetlen választással megoldódjon a probléma és minden szempontból ideális jelölt kerüljön. ennyitől nem fog megváltozni gyökeresen az ország egy pillanat alatt és a politikai elit sem cserélődik le. ez egy lépcsőfok maximum a sok közül. hogy melyik lenne ideális jelölt az nem annyira evidens. lehet azon élcelődni, hogy karigeri helyezkedik, de ez szerintem semmivel sem különb, mint amikor az ember úgy látja, hogy lehetősége nyílik egy jobb állást választani pl. és végül meglépi. inkább azon lehetne élcelődni, hogy pl. mért nem derül ki végre a zuglói folyamatokról szinte semmi sem és hogy tóth csaba mért fenyegethette meg. mert szerintem az marhára nem egy megvágott hanganyag... szóval itt van kg a maga furcsaságaival, de végtére is pesten azért tudott alakítani és hiába basztatja puzsér azért mégis csak elkezdte megalapozni a zöldebb irányt. mzp meg ugyan civil/független, de azért mégis csak "fideszes" múltja van. egyenesen beszél, de lassan zavaró, hogy olyan vehemenciával teszi, mintha tényleg minden pikk-pakk megvalósítható lenne. közben meg senki sincs tisztában az ország pontos állapotával kapcsolatban. a két csóka együtt érdekes lenne egy kormányban. hogy melyik lépjen vissza jó kérdés, mert egyiknek van egy-két furcsa ügye, de túlmisztifikálni annyira nem érdemes, hogy kinézzük belőle, hogy ő lehet a következő zsarnok. mzp-t meg már most ijesztő fanatizmus övezi, ami szerintem aggasztó. nem csak azért, mert jelenleg is egy személyi kultuszt övező ember van nagyon rég hatalmon, hanem mert az is látható, hogy ezek hatására nem egyszer az imádott vezető személyisége is torzul. így meg valahogy elveszik az a tényező, hogy civilként kezdte újra az egészet. én inkább intő jelnek nevezném azt az mzp spamhullámot, ami napok óta pörög. nem gondolom azt, hogy a kettő közül bármelyik sokkal jobb választás lenne a másiknál, de szerintem az látható, hogy mindkét "térfélen" van egy olyan generáció, ami személyi kultuszhoz szokott és jelenleg is elég népes tábort alkotnak. csúnya dolog, de míg kihalnak gondolni kell rájuk is. sőt, mindenkire. számomra még mindig az tűnik a legracionálisabbnak, hogy olyan legyen inkább élen, akire nem épül rá személyi kultusz, de eléri a szektás vagy fanatista rétegeket is minthogy megint inkább olyan jöjjön, aki köré ez évek alatt felépül és adott esetben megnehezíti, hogy egy pálfordulás esetén el lehessen mozdítani. a politikust nem kell szeretni vagy imádni. partnerként kell rá tekinteni és ha elbasz valamit le kell baszni vagy ki kell rúgni. kg esetében ezt könnyebnek látom, mzp esetén már nem annyira. gondolni kell arra is, hogy mi van akkor, ha megint minden csak egy jól becsomagolt ígéret. láttunk már ilyen '89 óta.
Én MZP esetében annyira nem tartanék a személyi kultusztól. Értem és érzem is amit mondasz. Orbánt is hasonló támogatás fogadta a 90-es években. Legalábbis engem emlékeztet arra. Csak azért azt ne feledjük, hogy Orbán mögött egy nagyon stabil párt állt mindig is. Ő tudta a pártot a saját izlésére formálni, és azért voltak ellene is belső ellenzéki próbálkozások. Nála azért sok minden nagyon szerencsésen jött össze, hogy az lett aki. MZP mögött viszont nagyon nincs egység, esélye nem lesz a saját programját végig vinni és olyan hatalmat szerezni, mint Orbáné. Nekem az egész osszefogásban a DK szavazók fanatizmusa sokkal aggasztóbb. Ráadásul Gyurcsányban jobban megvan a hatolomvágy és az Orbán elleni bosszúvágya is. Furkó Feri pedig már puccsolt meg miniszterelnököt. Őszintén szólva én nem szeretném megtudni, milyen lett volna a Gyurcsány rendszer, ha lett volna elég hatalma. Tartok tőle, hogy még a 2010 utáni rendszertől is gázabb lett volna, ha Feri valaha is 2/3-dal kormányozhatott volna.
Rohadtul szeretném, ha a Fidesz végre eltűnne, de ebben az ellenzékben én is csak MZP-ben látom a lehetőséget arra, hogy valami érdemben változzon. Karácsonyt a pártok fogják irányítani, Dobrevbe meg inkább bele sem gondolok. Az viszont biztos, hogy a sok idióta nyugger DK-snak sikerült nálam elérniuk, hogy, ha Dobrev lesz a közös jelölt, én inkább leszavazok a Fideszre. A kutyákra akartam, de látva a Facebookon meg más fórumokon a sok vén DK-s fanatikus hisztizését, szeretnék rajtuk röhögni egy újabb Fidesz 2/3-nál.
Ez az első értelmes komment, amit itt látok, és nagyon szomorú, h eddig le kellett érte görgetni.
@@attilatoth9141 ebből is csak az derül ki, hogy a fidesz és MZP hívői között baromi nagy az átfedés, ami nyilván nem véletlen
@@DernerAssaur nem igazán értem mire gondolsz? Igen MZP jobboldali beállítottságú, a Fidesz megy egy jobboldalinak hazudott párt. De hogy mire gondolsz az én írásom alapján bizonyított átfedésnek, azt örülnék, ha elmagyaráznád. Mert ha arra, hogy van személyi kultusz Orbán körül, és némi hasonlóság MZP mostani fellendülésében, akkor a DK és a Fidesz között konkrétan egyezés van!
@@DernerAssaur köszönöm. bár én nem gondolom, hogy valami érdekeset írtam volna. nagyon örülnék, ha nem alakulna ki megint egy újabb rezsim, hanem eljutnánk oda, hogy minél több egyén alkossa ezt az országot és ne váljanak ismét egyre többek a politika áldozataivá egy-egy jól elhelyezett mézesmadzag után. eddigi életem során azért iszonyat kaotikusnak láttam eddig minden országgyűlési választást mikor felmérések alapján próbálták behatárolni a sorrendet.
És változott is..😅
Hosszabban meg trágárul: ruclips.net/video/xumqN3l94Bg/видео.html
Márki zay a a Fidesz szerint: "statiszta" 🤣🤣🤣 jobb nevet nem találtak
Hajrá MZP!
na, felkapottakba kerültél. örülsz? :D
Azt kellett volna mondanod:
"A remény sosem hal meg... te viszont *MEGDÖGLESZ* !"
Jaj ezt nagyon jól látod, a DK eltűnhetne a balfenéken 😂 szerintem ebben sokan egyetértenek veled. Meg úgy általában úgy látom, hogy nagyon jól látod a dolgokat
Posta Imréről videót! Köszönjük! :D
Na. az de pozitív téma lenne! :) Állítólag ilyen lesz a köv.ugye,de Ádámot ismerve ki tudja...Egyébként engem is érdekelne egy videó Posta Imréről.
@@agnesszajko8600 Nem igazán mondanám pozitívnak, de érdekes.
@@frissgyerekelliot akkor teljesen egy véleményen vagyunk.🙂
Köszönjük!
Azóta már visszalépett karácsony
Nekem az is megfordult a fejemben, hogy sok fidesz szavazo elment az elovalasztasra es leadta Dobrevre, hogy majd Orban kesobb konnyebben gyozhessen...
Ugyanezt gondolom.
Ha tényleg így volt akkor viszont könnyen megnyerheti a második fordulót is :(
Ez már egy kicsit konteó határon van. Leginkább azért mert a Fidesznél alulról nincsenek tömeges mozgalmak. Ők csak akkor mozdulnak meg nagy számban ha Orbán akarja. Amúgy meg elég szomorú lenne ha az amúgy is Orbán szavazóbázisához képest nagyon kevés 633ezer ember is csak úgy jött volna össze, hogy a Fideszesek széttrollkodták. Nyilván lehet, hogy tévedek, de én jelenleg úgy látom, hogy a magyarországi szavazóbázis nagy része szimplán idióta és még mindig ott tartanak 2021-ben, hogy Orbán és Gyurcsány(né) között akarnak választani.
@@arpadszabo661 lehetseges.
Igen, a fogyeszesek híresek ravaszságukról és önálló gondolataikról
16:46 A felmérés mindig pillanatnyi értékekről szól, trendeket érdemes figyelni.
Egy megítélés akár 24 óra alatt is változhat. Ugye, ez nem tapasztalható meg gyakorlatban a közösségi médiában? Ááá!
REAGÁLJ TÓTH ANDI INTERJÚKRA!!
kérlek
Köszönjük az őszinteségedet, Ádám! Olvasva a többi kommentet is,úgy fest, minden normális ember úgy gondolja, ahogy én, csak eddig nem mertem széles körben terjeszteni, bár el se titkoltam. Karácsony szimpi arc, de... olyan tesze-tosza. Össze-vissza hebeg-habog így-úgy-amúgy... Való igaz, egy feltételezett Orbán-Karácsony vitában elvérezne, mint a sicc, akár fideszesek, akár ellenzékiek előtt. Márki-Zay viszont full fideszes közönség előtt is pontosan olyan lenne, mint mindig. Nem törne meg, ahogy például a Hollik-vitában is láthattuk. MZP-nek van tartása, jó a beszédstílusa, meggyőző, szimpatikus, hihető, amit mond. Rá öröm lenne szavazni, míg a többiekre ...háááát... izé...
Valószínűleg azért ilyen, mert elszánt, és tudja mit csinál. :))
Karácsony meg azt sem tudja hol van xd
(A második fordulóban már könnyebb arcoskodni hogy - én aztán nem lépek vissza)
Én se vagyok egy politikás idióta, úgyhogy nem tudom, hogy most jót mondasz-e vagy nem😅
Most ezt muszály volt leírnod?
@@citromosnapolyi3020 MuszáJ volt, legalább így te is tanultál ma valamit. 🙂
Bruh
Egy észrevétel! Ne marinéni gépelje a hajad:)
4 percnél megvettél (megint)
Ha MZP lesz a jelölt, rá fogok szavazni. Ha Karácsony, nagy nehezen leszavazok rá is, de csak MZP miatt. Ha Dobrev nyer, akkor az MKKP-re megy a voksom jövőre.
Karácsonyra sem szabad... hátbatámadós Geri nem fogja kímélni MZP-t sem...
De megis hogy lesz?2 jelölt lesz Karacsony/Dobrev meg a Fidesz??Vagy hogy?
MZP esetén ellenzék, Karácsonnyal kutyák, de Dobrevvel simán behúzom akár a Fideszre is. Rohadtul nem szeretném, de ha ennyire idióták vagyunk, hogy ezt a f. sz Gyurcsányt hagynánk visszajönni, akkor megérdemlünk egy újabb 2/3-os Fidesz kormányt. Hátha akkor végleg eltűnne ez a szutyok ellenzék.
@@star-wp1tk pont így, igen. Nekik elég a legnagyobb frakció is, nem muszáj győzni. Sokkal értékesebb az "ellenzék" legerősebb frakcióját összehozni, mint az "összefogás" keretében kormányozni.
@@kiszeg es ezt 600ezer szavazo döntötte el?Hat remek,mondhatom.Konkretan egy faszsag ez,mert igy Mari neni aki sem Dobrevet vagy Karacsonyt sem akarja a Fideszre fog szavazni.😁
MZP!
Amugy tegnap Gyurcsány miatt le állt a facebook.
Az miatta volt?
Nem miatta volt, úristen..
Ahány informatikus ezt olvassa annyi doboz nyugtatót rendelj 😬
Azt hittem Soros miatt, vagy a migránsok rágták szét a kábeleket, de most már összeállt a kép!
"leállt" egybe kell írni az igekötős igéket. Műveletlenség hibásan írni.
Zuckerberg 99%ban Gyurcsany
Hát, kb mintha a saját gondolataimat hallottam volna vissza az elmúlt pár napból...
én nem kb, hanem pontosan!
Ugyan ezekre jutottam én is.
Teljesen egyetértek Gyurcsannyal kapcsolatban,ha annyira nagy hazafi lenne már rég hatralépett volna,ahogy Vona tette. És ,ha konszolidálodik a helyzet,akar újra megmérettetheti magát.
Már visszalépett 2009-ben, hányszor lépjen még?!
@@istvan5482 Az nem visszalépés, hogy csinált egy másik pártot aminek az élére berakta a feleségét. A legnagyobb gond, hogy nem börtönben van, a kisebb pedig, hogy nem takarodott el teljesen a politikából, és 11 éve még ellehetetleníti nem hogy a kormányváltást, hanem azt is, hogy a Fidesz elveszítse a 2/3-ados többséget. Ha nem lenne benne folyamatosan a köztudatban, nem járná az országot az egója táplálása érdekében akkor a Fidesznek negyedannyi propaganda fegyvere lenne az ellenzékkel szemben.
@@lajtosanna2671 Fidesznyik duma.
@@lajtosanna2671 Egyáltalán nem értek egyet, a politika nem így működik. Az eszközök megvannak, célpontot pedig találnak. Körbe kell nézni a világban.
@@zoltanjanostar187 FB újra működik, talán most már ott kéne tovább folytatni "ki a fidesznyik" posztolást/kommentelést, nem gondolja? Dk-s önhergelést a Nyugati Fényes bejegyzések alatt. Csak egy kérdés. Mi a különbség a fidesz és a dk között? A pártszínen kívül.
Utálom a politikát, hajrá MZP!
mzp egy politikus - aki eljatsza hogy nem az.
@@peterkukk5425 szerintem nem játsza el. Szerintem ő elsősorban nem politikusként tekint magára, de nem tagadja.
3 éve egy távoli ismerősöm még a legnagyobb fidesz szavazó volt, aztán egyre több és több mindent engedtek meg maguknak, az előválasztáson már MZP-re szavazott. Valódi alternatíva lehet sokaknak, akik nem akarnak semmilyen szektával sem azonosulni.
Az sose baj ha az ember változik, 3évvel ezelőtt gondolom az ő élete is más volt, másképp gondolkodott/döntött az életében, mint most. Most felismerte hogy változtatni szeretne.
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
Ádám, szerintem még sosem voltál ennyire tűpontos.
Már-már irreálisan sokat foglalkoztam a politikával az utóbbi időben, annyira szurkoltam Márki-Zay Péternek.
Nagyon rossz felkészíteni magamat a csalódásra meg kiábrándulásra.
Jó volt hallani mástól is ennek a ventilálását. 🥲
Miért olyan jó MZP? nekem ugyanúgy politikusnak tűnik, eddig még nem láttam tőle eleget nekem max az alternatívákhoz képest jön szóba
@@tothumn keresd fel a weboldalát :)
@@tothumn Nagyon régóta arról szól a politika, hogy a kormány és az ellenzék gyakorlatilag egymást tartja hatalmon. Nagyon nehezen kerül be a parlamentbe valami új, ami nem az elmúlt 30 év romlottságát vinné tovább. Számomra ez már végtelenül unalmas. És igen, meg-megjelentek új arcok, de érdemi eredményt nem tudtak felmutatni, nem tudtak annyi embert megszólítani, hogy az valódi változást hozzon.
Most MZP ebben egy abszolút újdonság. Megjelent és a szavazatok igazolják, hogy ‘berobbant’ a köztudatba, mert az emberek benne látják a reményt hogy képes ezt a komplett két oldalt lecserélni.
Pont így érzek én is. Nagy reménykedés, újból hittem valakiben, majd a csalódás, hogy megint nem változik semmi.
Ugyanígy vagyok!
Végre itt lenne a változás minimális esélye MZP-vel...Hihetetlen csoda volna, ha nem b*sznák el, de úgyis el fogják, mint mindig...:D
Huuu hát most remélem nem lesz igazad, Karácsony visszalépésekor ujjongtam,mert MZPnek van a legnagyobb győzelmi esélye így. Jó lenne végre egy új miniszterelnök, egy új rendszer.
@@komonyiorbanbalazs8996 jaja, megyek is online savazni :D Aztán meglássuk hányan lesznek a DK-s nénik :)
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
@@Katilina2 Az a szavazókon fog múlni, hogy kit juttatnak be a parlamentbe:o Sokan szavaztak DK-s képviselőkre az első fordulóban, így sok helyen DK vs. fidesz meccs lesz 22-ben... Erről nem MZP tehet, épp ellenkezőleg... Nélküle alternatíva sem volna.
@@Katilina2 Ezt az információt mivel tudod alátámasztani :D
Fuh, nagyon egyezik a gondolkodásunk. Konkrétan én is ugyan ezen okokból szavaztam MZP-re, illetve ugyan ez a véleményem a többi miniszterelnök jelöltről is.
Ennek kapcsán érdekelne, hogy mit gondolsz a két farkú kutya pártról?
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
11:21 Elraktározzák, hogy te kire szavaztál? Tekire is lehetett szavazni? Én hülye meg nem mentem el.... XD XD
ha a vicc második fele igaz akkor valóban igaz rád a 'h' betűs jelző:)
A végén úgysem azt kapjuk akit szeretnénk, hanem akit megérdemlünk.
Fájdalmasan igaz!!
:D
MZP lenne toronymagasan a legjobb, de nekem még a KariGeri + MZP csapat is megfelel, így leszavazok arra, aki marad. Viszont Jakabban akkorát csalódhattunk, amit politikusban már régen nem. Szégyen, hogy a DK oldalára állt és szembe köpött mindent és legfőképp a saját szavazóit. Csak Dobrev ne legyen...
@@zsomborhandler2296 A Jobbik a Gyurcsányék ellen jött létre, most pedig összeállnak az ő pártjával. Ez szembeköpés.
@@zsomborhandler2296 Én máshogy látom. Azt megértem, hogy bírod, én is elég sokáig bírtam. Azt hittem, hogy ő pontosan az az ember, akit a parlamentben mutat. Sajnos most bebizonyította hogy nem, ráadásul a lehető legrosszabb módon, eladva magát a 2010 előtti rendszernek.
Én abszolút nem csalódtam Jakab Péterben. Kb. ennyit gondoltam róla mindig is. Számomra hozta a nemzeti minimumot.
És ekkor még nem is történt meg, hogy Karácsony az MZP-vel való közös tárgyalási időpont ELŐTT bejelenti, hogy ja nem nem, ő nem lép vissza :)
Karácsonyban mérhetetlenül nagyot csalódtam.
Nagyon bízom benne, hogy MZP nem lép vissza, mert nélküle nem látok semmilyen esélyt.
Jakab most be áll a Dobrev mögé , mert ő így adna majd neki jó kis pozíciót.. Amire Marky-Zay -nál semmi esélye nem lenne egy szakértői kormányban, történelem tanárként..
Több párt rendszer azt jelenti közösen kormányoznak.
vagy inkább a fidesz adna egy jó kis posztot jakabnak. a dk-sok a fidesz üzleti partnerei.
"szakértői kormány"....na ez az ami a magyar embernek nem kell! Mert amint meghallja ezt a kombinációt, az jut eszébe hogy na akkor adóemelés, nadrágszíjösszehúzás, liberális gazdaságpolitika, megszorítás és az ígéret hogy majd 20 év múlva jobb lesz picit....
30 évig ez volt a duma hogy "szakértői kormány" ami persze vérliberális gazdaságpolitikát jelent....jönnek a "Chicago-i fiúk" aztán vége mindenek.
Meg kene erteni, hogy a szakertoi kormany nem realitas sehogy sem. Az MMM-nek egy par jeloltje nyert egyeniben, a legtobb listas meg egysni jelolt viszont partbeni politikus, ok adjak majd a parlamenti tobbseget meg a kormanyt is.
@@r.b.15 Ugh, bocsáss meg, de az országgyűlési helyeknek semmi köze a kormányhoz. A miniszterelnök jelöl ki minden kormánytagot, nem kell országgyűlési tagokat kijelölni, bárkit kijelölhet kormányozni. Az országgyűlés a törvényeket hozza, semmi köze a kormányhoz, csak nyilván egyszerűbb úgy kormányozni ha a törvényeket is te hozod...
videó: *40 perces*
feltöltve: *pár perce*
komment: "Hát ez jó volt"
😄
kitörölte a kommentelő :(
@@cloudhb Láthatta a tegnapi streamet
Néha én is növelt sebességgel nézem :-)
MZP nel az egyik legjobb mondata az RTL s vitában volt ! Abból annyira látszik hogy ő az ideológiát és azt hogy egy államnak hogy kell működni külön tudja választani !
Az eset az volt hogy a melegek jogai erre MZP. Elmondja ő mint keresztény nem ért vele egyet az egyház úgyse fogja ezt engedni de az állam az nem az egyház és az állam feladata az egyenlőség biztosítása így ő engedné az azonos neműek házasságát !
Kamuzik a fidesznyik.
Szerintem ez önellentmondás amúgy. Mint amikor azt mondta : "szerintem az abortusz gyilkosság, de nem tiltanám be. "Ok :D bátor vezető ..
@@anikom.298 mert keresztény és szerinte gyilkosság de egy ország vezetőjeként arra is kell gondolni aki azerint ez nem gyilkosság a forma és a mérlegelés már más kérdés van példa 1000 erre is arra is a szakemberek elsontik ha lesznek ….
@@zoltanjanostar187 az lehet szavazz rá és nézzük meg kamuzik vagy nem rosszabb nem lesz !
Akkor tulajdonképpen egyetért vele, tehát a hite és elvei annyit érnek mint a fing.
Ha azt mondta volna. "Nem értek vele egyet, nem fogom támogatni, sem megszavazni, de ha a többség így dönt pl egy népszavazáson akkor elfogadom a döntést mert demokrata is vagyok" az megint más....de előre beígérni hogy engedi.
Hát....
"Vegetáriánus vagyok, otthon nem eszem húst, de étteremben, vendégségben másoknál igen, mert nem a konyhámban vagyok"...
érdekes.
Medián szerint közben Karácsony messze le van maradva MZP-től. Szóval még csak azt se mondhatja, hogy nagyobb egyértelműen a támogatottsága.
Clinton( Klára) vs Donald (Viktor)
Lehet használi az internetet vissza a jövőbe látásra is akár. Szomorú hogy nem tanulunk bbq zabáló barátainktól.
Én azt nem értem teljesen, hogy miért számít ennyire, ki lesz a miniszterelnök. Úgyanúgy az 5 párt koalíciója fog irányítani, a frakciók erőviszonyát pedig az egyéni képviselőkre leadott szavazatok fogák meghatározni.
Nagy az egyetértés. Elmondtad minden gondolatomat, sőt..
Remélem sokan hasonlóan látják a dolgokat és Márky Z.P. lesz a nyerő.
Annyira magukért beszélnek a dolgok, hogy ez nem történhetne másképp..
Jelentkeztem önkéntesnek, mit akartok, ki nyerjen, intézem!?
Hát ha nagyon pro vagy akkor Mesterházy Attilát hozd ki győztesnek. A többi az olyan snassz lenne.
@@whatisthisOfficial ott mondjuk kamilláznék egy nagyot
@@darthvader9939 Szerintem Mesterházyval tudnánk a legjobban legyőzni orbánt, tuti félrenyelné az almát a röhögéstől...
@@whatisthisOfficial vajon Zámbó Árpit os eltudná intézni?
MZP4PM
sokat elárul a magyar politika színvonaláról, hogy az ilyen tartalmakat általában szarás közben fogyasztom
38 percnél a helyedben felkeresnék egy szakorvost
@@pantosmelinda9346 😁
En is szarok xd
Hajrá MZP! 💙🚀✈
MZP felhívta Gyurcsányt, hogy bejuttatja a DK politikusait...erre az emberre leszavazni??? komolyan?
Ez a videó azért jó, mert ha valaki megkérdezi a véleményemet, 1/1 el lehet neki küldeni, félelmetesen pontosan egyetértünk
Elavult a videó egy része... Geri visszalépett... 🤘
Ádám, rosszul láttad, MZP nyert😉👌🏻🇭🇺
Sajnos túl sok még a fidesz és a dk szektás nyugger,de azért hajrá MZP én is rá szavazok.
Annyira bánom, hogy még nem érem el a 18-at... És pontosan, anyám is Dobrev fan, de csak azért, hogy nő legyen hatalmon 😭
Hajrá MZP!
Remélem anyud is tisztába van vele, hogy ez nem a Xfaktor!
Szerintem nem nagyon, akkor elmondom anyudnak is!
A döntés emberi életekbe és sorsokba kerül, nem játék!
A fény legyen veletek!
Nőként/ liberális demokrata választóként én is szeretném, ha végre Mo. azon a szinten lenne, h női miniszterelnöke legyen és Dobrev személyes kvalitásai miatt érdemes is erre.... DE: ez most baromira nem arról szól, h nő lesz-e a pm/pm-jelölt! Meg nem is arról, h Klárika dörgölözik és kilóra megveszi a szelfizésekkel, családanyai érdemei emlegetésével a nagyikat, nyugger-hordákat! Ez a manipulatív, szektás dk-hívőség nagyon a fidessre hajaz. Másik dolog, h ő csak a 2010 utáni dolgokat akarja elszámoltatni, vajon miért? Kabaré! Ebben az álszent attitűdben Dobrev & Gyurcsány 99% fidess.
Sajnálom, azt kell mondanom, 0/ zéró szinten kellene most h bárkit befolyásoljon Dobrev női mivolta.
Amúgy nem kell h most, csak 2022. ápr. 1. előtt kell betöltened a 18-at:
tehát a 2004. ápr. 1. előtt születettek szavazhatnak.
@@bg2143 Melyik 2010 előtti dolog nem lett még elszámoltatva?
@@mcarena1291 Hát, anyám egy másik világ sajnos, egyáltalán nincs tisztában semmivel, max. a tv-ből informálódik vagy a Facebookról :DD Ő pontosan az az ember, akinek hiába érvelsz színtiszta, egyértelmű dolgokkal/adatokkal, amik kibökik a szemét, ő becsukja, és a saját dolgát szajkózza helyette újra és újra, és inkább elkezd személyeskedni mellé. Már egy ideje próbálkozom, de teljesen az ellentétem, nem nagyon érek semmit. Meg persze az ezoterikus humbuk is bejön neki. Simán el tudom képzelni, hogy olyan Facebook-nagyi lesz belőle, akikre most Ádám reagált, mert már most sem mellőzi a platform olyan témájú használatát:D
@@bg2143 Tudom, de egy pár hónappal így is lecsúszok erről. 2004. okt. 1-jei vagyok. De, azért értékelem a szándékot ^^
HAJRÁ MÁRKI-ZAY PÉTER! Dobrev Klára (férje miatti) magas elutasítottsága miatt nagyon kis eséllyel lesz kormányváltás. Kérlek akkor is inkább légy hazafi és preferáld a kormányváltást, ha egyébként Ő a szimpatikusabb jelölt.
Puzsér te vagy az?
Hasonlóan látjuk a dolgokat, szinte mindenben egyetértünk. Erős fél év vár ránk, lesz még miről videót készíteni.
A youtoube nak van humora. Előválasztás a játékok kategóriában!:)
Én erősen fókuszálok a politikára, de nagyon hasonlóan látom mint te. (Osztottam a videót a Facebook falamon.)
Ha MZP simán visszalépett volna, nem sokan szavaztak volna át Karigerire. Most hogy színházaztak egy kicsit, az eredmény ugyanaz lesz: Karigeri a szavazólapon. Csak így abban reménykednek, hogy több MZP-s fog átszavazni. Szerintem. Amúgy ha valaki visszalép akkor nem az számít, hogy mit mond, hanem, hogy hová mennek az X-ek. Ez pedig szerintem a kutyapárt lesz.
22:50
Ez a lényeg.
A remény sose hal meg (nem vész el), csak átalakul.
Belegondolt már valaki, hogy ilyen köztelevíziónál, mint pl az M1 milyen skizofrén dolog lehet dolgozni?
Mármint mindig készen kell állni arra, hogy ha valaki más kerül hatalomra, akkor annak kell nyalni. Jó, a műsorvezetők egy része leváltásra kerül, de akkor is, a kollektíva nagy része marad
Szerintem ez nem olyan skizofrén. Mindenki tisztában vele, hogy egy esetleges kormányváltás esetén a stáb 90%-a repül. Ki bízna meg olyan emberekben, akik egy ilyen szintű propagandában önként részt veszenk?
@@BloodDG Én ezt kicsit máshogy látom. Szerintem a bevált talpnyalókat meg kell tartani. Hangsúlyozom, hogy semmi bajom azokkal, akik ilyen helyen dolgoznak, hiszen élni kell valamiből, azonban azok, akik képernyőn vannak, vagy szerkesztők, és kormányváltás után nem mondanak fel önként, azok szerintem vannak annyira gerinctelenek, hogy megérje őket megtartani. Semmivel sem lenne hiteltelenebb az új kormány propaganda, mint a mostani. Nem feltételezem, hogy bárki is maradni szeretne, de aki szeretne, nos az elmond pár dolgot róla
99%-ban egyetértek.
Jippi vegre a video a fozeshez
És tűzifa behordáshoz 😅
Akkor k@,rva sok minden jött le neked.
@@egyresztmasreszt4292 Éppen kezdtem hozzá a videó megnézéséhez, tudom, felesleges megjegyzésnek tűnik, írhattam volna valami értelmeset is miután a végére értem (most), de ez egyszerűen kikívánkozott belőlem. Arra jó, ha másra nem is, hogy az algoritmus szeretetét előidézzem, hiszen az szereti a kommenteket. Sajnálom ha triggereltelek.
@@fenyafenya5808 ennek mi értelme?
@@egyresztmasreszt4292 Semmi XD... Miért kell, hogy értelme legyen?
20:55-nél: ezért nem jó sokszor haza vinni a munkát, mert bele tanul az asszony, aztán lenyúlja a pozíciód :D