Gyogyitcs meg mindannyiunkat drága menyei Atyánk hiszünk benned menyei Atyánk szeretünk imádunk hodolunk neked drága Mindenható úr Jézus Krisztusunk ÁLDOTT legyen az úr Jézus Krisztus hatalmas nevé most és mindörökké ÁMEN ❤🙏🙏🙏🙏🙏🖐😇
@@csgabriella5658 Az Úr nevében én beszélek! Hallgass rám. Jézus NEM hitet kért. Azt a régi és mostani ördögök... Jézus értelmet kért, hogy megértsük a szavait. Olvasd a Bibliát!
@@janoselter3743 a Hit felemel az Értelem megtart! Hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt! A beteg asszonyt a hite vezette Jézushoz, Akiben Isten Ereje lakozik! Hitt Benne a beteg nő, de csak annyira, hogy ha megérinti akkor gyógyul meg, tehát már ott volt benne a hit és annak ereje is, amely Jézushoz vezette, mert Isten nem adatott üdvösségét másba! Jézus megelégedett a nő hitével, mert Hozzá és Általa Istenhez kötődőtt! Pál azért tett kevés csodát Jézus nevében, mert nem Pál gyógyít meg, csak az Istenben és Fia Jézus Krisztusban való Hit, mert az egy! Az ő feladata pedig az volt, hogy a Rólavaló Hitet terjessze amerre jár, Isten lelke vezetésével! A mai kézrátevős, dülöngős, hablatyolós szekták a súlyos esetek! Csak Jézushoz kell menni gyógyulásért és aki hisz Benne mind meggyógyult! Erről tájékoztat az Bibliába írott sok bizonyság által Isten! Boldog az az ember, aki nem látja Jézust és úgy is hisz! Ezt Jézus mondta Tamásnak, aki látta ugyan, de sajnos még úgy is kételkedett! Jézus valódi Hitre és Szeretetre tudott Gyógyítóan reagálni, ahogy Isten! Anélkül sajnos nem lehetséges és oka is van! Akit úgy megérintett Jézus, az az okát is tudni fogja! Mindenki másban kétség és félelem uralkodik, a Hit és Gyógyulás, Szabadulás akadályai! Jézus mondta, hogy a Bűn az, ha nem hisznek Istenben és Benne! Ha valaki nem hisz Benne az nem tiszteli, nem becsüli, nem méltatja tetteit, az mást tart fontosabbnak, Jézus pedig megmondta, hogy csak azokhoz jött, akik hisznek Benne! Mindenki mást győzködni nem volt ideje, mert akkor azokra ne jutott volna, akik hozzá fordultak kellő és illő figyelemmel, szeretettel és bizalommal (nem kritizálva, szidalmazva és elutasítóan)! Jézus azt szerette volna, ha elfogadjuk Őt és tanítását, hogy általa Új életet tudjon Isten adni azoknak is, aki wltévejedtek a valóságtól, betegek és bűnösök lettek, nem az igazakat és egészségeseket jött meggyógyítani! De az igazakat védi! Avval is, ha a gonosztevőket megtéríti hozzájuk és egységgé formálja őket! Ha nem adna lehetőséget megtérésre, akkor teljesen elkellene különíteni a bűnöző és tiszta szívűeket, ahogy a jámbor és ragadozó állatokat is! Az pedig tényleg nem könnyű feladat, még Istennek sem! Ezért kéri a segítségünket abban és ezt vehetjük megtiszteltetésnek és nemes feladatnak, az öldöklés helyett! De ha nem megy és nincs Hozzá kedve az embereknek, inkább szórakozni, akkor ne sok Jót várjunk és ha lesz is, azt nem élhetjük meg, mégha eddig sikerült is Isten Kegyelméből!
@@janoselter3743 Kedves János. Nem hinném,hogy ha van saját véleménye,ezt így kellene,legyen szíves kifejteni miért vélekedik így?! Mellesleg a hit ,hozzá el az emberek életében a gyógyulást!Annak aki hisz minden lehetséges,ezt maga Jézus mondja!!!!Olvasson bibliát,sokkal jobb lesz a világszemlélete,és jobban fogja szeretni és tisztelni az embereket.Jó idő töltést!
@@nsmsnsndlskjajsndndmsk7301 Sajnos Ön sem válaszolt! Kérdésre - kérdéssel kellene felelni. Azért fejtem ki így a mondandóm ( és nem a véleményem, hanem a tudást ) mert szeretném megmozgatni az eltunyult hívőket. A hit semmiféle gyógyulást nem hoz a placebohatáson kívül. Amely valóban létezik. Többször olvastam el a bibliát mint Ön és tudományos könyveket mellé. Szeretem az embereket, de az emberi hülyeséget nem. Szeretném, ha előbb megadná nékem a tiszteletet azzal, hogy válaszol az itt feltett kérdésre: mi történt, a nő mit érintett meg, miért nevetséges a film és miért nagy hiba ez a valódi Jézust követők számára... tudna felelni vagy legalább megpróbálná vagy csatlakozik a több ezer hívőhöz akik válasz nélkül hagytak???
Jézus te tudod gyógyítani embereket ámen segítsége vezérelji te utadba munkát tudjak esni ámen hallgasd meg imámat ne legyünk😭😭😭😭😭😭🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♀️😢😢😢 én utcán uram😊😊
Hohohó. Jó a jelenet, érdekes ez a Jézus ábrázolás, de nem a nő hite gyógyította meg saját magát, hanem a Teremtő, Jézus által. A római százados otthon lévő szolgája nem tudott hinni, mert nem is látta Jézust, még is meggyógyult. Akiket Jézus feltámasztott, azok meg pláne, nem tudtak hinni Jézusban, mert halottak voltak, mégis feltámadtak. Maga a jelenet aznban tetszik. Ez a Jézus úgy néz ki, mint a fiatal Al Pacinó.
Gyogyitcs meg mindannyiunkat drága menyei Atyánk hiszünk benned menyei Atyánk szeretünk imádunk hodolunk neked drága Mindenható úr Jézus Krisztusunk ÁLDOTT legyen az úr Jézus Krisztus hatalmas nevé most és mindörökké ÁMEN ❤🙏🙏🙏🙏🙏🖐😇
Gyogyits meg engem is Jézus ❤
Amen Dicsöseg Istenek mindörökké 🙏❤️🔥🙌
🙏😇🥰
Áldott legyen az Úr és mindenki😇🙏🥰
Istenem, őrizd nyájadat!❤
Áldott legyen Jézus Krisztus neve ámen halleluja 🙏❤️🙏
Isten azért küldte el Jézust az emberekhez hogy ő általa higgyenek benne.😇
Isten segíts,hittel,❤️sokszor🫂 elolvasnom ,ezt az Igèt 🫂a Bibliámból,💐❤️🔥❤️❤️🔥🫂💐
Uram , adj nekem elég hitet ❤
Ha csak a ruháját érintem is,meg gyogulok❤
Hiába érinted meg, nem gyógyultok meg. Miért? mert NEM a ruhája szegélyét érintette meg!!!!
Hagyd abba a hitetlen hozzászólásokat , KÉRDEZD MEG JÉZUST ÉS TÉRJ MEG! Ne rombold mások hitét! Az Úr nevében ,Ámen! 🔥
@@csgabriella5658 Az Úr nevében én beszélek!
Hallgass rám. Jézus NEM hitet kért. Azt a régi és mostani ördögök...
Jézus értelmet kért, hogy megértsük a szavait. Olvasd a Bibliát!
@@janoselter3743 a Hit felemel az Értelem megtart! Hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt! A beteg asszonyt a hite vezette Jézushoz, Akiben Isten Ereje lakozik! Hitt Benne a beteg nő, de csak annyira, hogy ha megérinti akkor gyógyul meg, tehát már ott volt benne a hit és annak ereje is, amely Jézushoz vezette, mert Isten nem adatott üdvösségét másba! Jézus megelégedett a nő hitével, mert Hozzá és Általa Istenhez kötődőtt!
Pál azért tett kevés csodát Jézus nevében, mert nem Pál gyógyít meg, csak az Istenben és Fia Jézus Krisztusban való Hit, mert az egy! Az ő feladata pedig az volt, hogy a Rólavaló Hitet terjessze amerre jár, Isten lelke vezetésével! A mai kézrátevős, dülöngős, hablatyolós szekták a súlyos esetek! Csak Jézushoz kell menni gyógyulásért és aki hisz Benne mind meggyógyult! Erről tájékoztat az Bibliába írott sok bizonyság által Isten! Boldog az az ember, aki nem látja Jézust és úgy is hisz! Ezt Jézus mondta Tamásnak, aki látta ugyan, de sajnos még úgy is kételkedett! Jézus valódi Hitre és Szeretetre tudott Gyógyítóan reagálni, ahogy Isten! Anélkül sajnos nem lehetséges és oka is van! Akit úgy megérintett Jézus, az az okát is tudni fogja! Mindenki másban kétség és félelem uralkodik, a Hit és Gyógyulás, Szabadulás akadályai! Jézus mondta, hogy a Bűn az, ha nem hisznek Istenben és Benne!
Ha valaki nem hisz Benne az nem tiszteli, nem becsüli, nem méltatja tetteit, az mást tart fontosabbnak, Jézus pedig megmondta, hogy csak azokhoz jött, akik hisznek Benne! Mindenki mást győzködni nem volt ideje, mert akkor azokra ne jutott volna, akik hozzá fordultak kellő és illő figyelemmel, szeretettel és bizalommal (nem kritizálva, szidalmazva és elutasítóan)!
Jézus azt szerette volna, ha elfogadjuk Őt és tanítását, hogy általa Új életet tudjon Isten adni azoknak is, aki wltévejedtek a valóságtól, betegek és bűnösök lettek, nem az igazakat és egészségeseket jött meggyógyítani! De az igazakat védi! Avval is, ha a gonosztevőket megtéríti hozzájuk és egységgé formálja őket! Ha nem adna lehetőséget megtérésre, akkor teljesen elkellene különíteni a bűnöző és tiszta szívűeket, ahogy a jámbor és ragadozó állatokat is! Az pedig tényleg nem könnyű feladat, még Istennek sem! Ezért kéri a segítségünket abban és ezt vehetjük megtiszteltetésnek és nemes feladatnak, az öldöklés helyett! De ha nem megy és nincs Hozzá kedve az embereknek, inkább szórakozni, akkor ne sok Jót várjunk és ha lesz is, azt nem élhetjük meg, mégha eddig sikerült is Isten Kegyelméből!
Köszönjük a feltöltest!még több ilyet kérünk!
Sok butaság... jó a hívőknek, aki tudni szeretne kérdezzen...
@@janoselter3743
Kedves János.
Nem hinném,hogy ha van saját véleménye,ezt így kellene,legyen szíves kifejteni miért vélekedik így?!
Mellesleg a hit ,hozzá el az emberek életében a gyógyulást!Annak aki hisz minden lehetséges,ezt maga Jézus mondja!!!!Olvasson bibliát,sokkal jobb lesz a világszemlélete,és jobban fogja szeretni és tisztelni az embereket.Jó idő töltést!
@@nsmsnsndlskjajsndndmsk7301 Sajnos Ön sem válaszolt! Kérdésre - kérdéssel kellene felelni.
Azért fejtem ki így a mondandóm ( és nem a véleményem, hanem a tudást ) mert szeretném megmozgatni az eltunyult hívőket.
A hit semmiféle gyógyulást nem hoz a placebohatáson kívül. Amely valóban létezik.
Többször olvastam el a bibliát mint Ön és tudományos könyveket mellé.
Szeretem az embereket, de az emberi hülyeséget nem.
Szeretném, ha előbb megadná nékem a tiszteletet azzal, hogy válaszol az itt feltett kérdésre: mi történt, a nő mit érintett meg, miért nevetséges a film és miért nagy hiba ez a valódi Jézust követők számára... tudna felelni vagy legalább megpróbálná vagy csatlakozik a több ezer hívőhöz akik válasz nélkül hagytak???
Jézus Krisztus Szeretlek Gyogyits meg engem is bűnös és beteg ember vagyok! Hiszem eljössz! 5:47 ❤
Király királyoknak király
Dicsőség a Messiás Jézusnak àmen
Hallelujah auram megtisztult
Hallelujah
Jézus te tudod gyógyítani embereket ámen segítsége vezérelji te utadba munkát tudjak esni ámen hallgasd meg imámat ne legyünk😭😭😭😭😭😭🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♂️🧎♀️😢😢😢 én utcán uram😊😊
Hallelujah minden beteg egy csá meg az egész kerek földön most le mindenkiről a betegséget
Köszönjük!
Amen
Hítt mindent legyoz meg betegséget is
Istenben és az Úr Jézus Krisztusban való Hit igen, de a megbocsájtásban való hit is, az is Tőlük való!
♥️♥️🙏🙏♥️♥️
🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
🙏🙏🙏🙏
❤😊❤😊❤
😭😭🙏🙏🙏❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
🙏🙏🙏🙏🙏
Ingyen kegyelem,feltétel és előítélet nélkül
Olyan nincs.
Marhasag
@@LaszloDrToth-in4qu Ha megtalálta a válasz gombot, akkor érthető lesz, és tudunk válaszolni.... addig csak valóban marhaság!
Igen, csak a Teremtő tud olyant tenni és adni, vagy Fiai és lányai, akik az Ő tulajdonságait kapták meg Tőle!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️😀🙏🙏
🙏🙏🙏🙏😀😀😀😀😀
😃😃😃😃😃😃🙏🙏🙏🙏🙏
❤️❤️😀😀😀😀❤️❤️❤️
🙏🙏🙏🙏🥰🥰😃😃😃
🙏🙏🙏🙏😃😃😃
Hol lehet megnézni a teljes sorozatot magyarul? Előre is köszönöm
A The Choosen appot kell letölteni és azon keresztül ingyen meglehet nézni magyarul is
🙏🙏😀😀😀
😃😃😃😃
😭😭😭😭😭🙏🙏🙏🙏🙏
😀😀😀😀😀🙏🙏🙏🥰🥰🥰
😭😭😭
Össze nem uram jézusom a megváltás mindennel
😭😭🥰😭🥰🥰😭😭😭🥰😭
Esetleg valaki nemtudja ez hanyadik eved es mi a cime?
😃😃😃😃😃😭😭😭😭
😃😃😃😭😭
Is megmondom az egész világot az figyelhítjük legyél az egész kerek bolygón így gyógyul gyógyulás küldjél rájuk uram az egész
Èrdeklödni szeretnék hogy hol lehet megtalálni a szinkronos èvadot .A választ előre is köszönöm szépen ❤
Playáruházba írd be a film címét. Chosen!
😁😁😁😁
Ertelme mi lenne? A nőnek a hite esaz erő ami belőle Arad 🙏🏿♥️
Hohohó. Jó a jelenet, érdekes ez a Jézus ábrázolás, de nem a nő hite gyógyította meg saját magát, hanem a Teremtő, Jézus által. A római százados otthon lévő szolgája nem tudott hinni, mert nem is látta Jézust, még is meggyógyult. Akiket Jézus feltámasztott, azok meg pláne, nem tudtak hinni Jézusban, mert halottak voltak, mégis feltámadtak. Maga a jelenet aznban tetszik. Ez a Jézus úgy néz ki, mint a fiatal Al Pacinó.
🥲🥹❤️🙏🏾
P hallelujah ur
Miért nem tanultok inkább?
Ennek mi értelme?
Ha ennek nincs értelme, akkor semminek sincs.
Érintsd meg hittel, és megtudod!
A HIT❣️🙏.........Bátorság, kétségbeesés, reményvesztettség, utolsó esély?!✝️🐑🔥🙏💖🌈❣️
Kitartás, bátorság, sziklaszilád eltökéltség...
a hit
😭😭😭