Szerintem, aki erre a kis filmre kattint és megnézi, azt nem véletlenül teszi. Valahol, valami hiányzik mindenkinek...és fáj az elmúlása, ez pedig nem vagyoni értékű dolog. Nagyszerű 10 perc volt számomra! Köszönöm
Béndekpuszta gyönyörű hely. Édesapám talált rá több 10 évvel ezelőtt és nemsokkal utána nekiállt megmenteni. A ma látható tetőszerkezet, az hogy egyben kifestve áll a templom, a régi templom aminek csak a boltíve van meg az hogy ez a holtív még áll, hogy rendbe van tartva a terület és hogy vezet oda egy út mind az ő érdeme. Én is nagyon szeretem Béndekpusztát. Rengeteg izgalmas történetet tudok róla és imádom ahogy apukám meséli ezeket.😍❤😊🙂
Köszönjük neki! A helynek varázsa van, én visszafojtott lélegzettel jártam körbe a helyet. Biciklivel mentünk fel és le és fel és le és fel és le, mire kifáradva odaértünk, de mindenképp megérte.
Szia. Gyerekkoromban nagyon szerettem hallgatni a mamám papám történeteit. Ahogy neked is jó hallgatni apukádét. A mai gyerekek mire fognak emlékezni? A youtube ra meg a tik tok ra meg a Facebook ra. Sajnos. Semmi kapcsolat akár csak a közeli múlttal is! Nemhogy 50 100 évvel ezelőttiekkel. 56 éves vagyok de nagyon lennék még gyerek abban az időben mikor még nem volt net meg mobil telefon.
Köszönet a felvételek készítőjének, hogy megörökítette a még megmaradt romokat, emlékeket.Szomorú látni a megsemmisülést.Tetszett a kisérő zene is.Így múlik el az életünk is.
Nagyszerű videó ! Megható zenével..ami elgondolkoztat mit is érünk , mi is marad utánunk..Szép Magyarország..az elmúlás mindenkit magával visz...Köszönjük a munkát amivel ide hoztátok elénk ....
Igen, ez nagyon jó irány, ökofalvak! Visszahozni az önnellátást, megélni a természet közelségét, újra élettel teljenek meg ezek a kiöregedőben lévő falvak! Gratulálok, így tovább. Nagyon szép követendő példa!
Mondjuk igen működhetne a városi élet,ahogy tapasztalom nagyon kiöli az emberekből az összetartást és a tiszteletet egymás felé ellenben a mai technikai körülmények miatt erre nem fognak vágyni sokan. Nyilván ehhez több ember kéne,hogy ezek megjelenek élettel.
Ezért még sokat kell tenni a még meg áradt hazaiaknak legyen az idős vagy fiatal mert a multunkat nem szabad hagyni eltorolni minden ertekonket megkell oriznuk de ehhez szükségünk lesz a MIHAZANK vezetésére!!!!!!!
Nagyon jó kis összeállítás. Annyit hiányolok mindössze, hogy a településnevek mellett fel lehetne tüntetve, melyik megyében vagy tájegységben található. Egyébként köszönet a bemutatóért.
Igen, ezen én is elkondolkodtam. Én se tudom megmondani, hogy miért nem írtam oda. Talán kifelejtettem. Igazából nem is nagyon emlékszem rá, mivel nagyjából 2 éve készülhetett el a videóanyag, viszont csak tavaly tudtam feltölteni.
@@sandordebreczeni574 Köszönöm szépen, nagyon kedves Tőled! Kikeresgéltem volna idővel én is, tekintve, hogy szeretném felkeresni ezeket a helyeket, de ezzel adtál egy kis segítséget! 🙂
@@barnazsuzsa Én már gyalog bejártam a Dunántúl 6 megyéjét.Ezeken a helyeken is megfordultam. Szívesen tettem közzé! A következő hozzászólásom azon települések névtábláit,emlékeit tartalmazza amelyekkel még találkoztam menet közben!
@@sandordebreczeni574 Én kerékpárral járom az országot. Észak-kelet Magyarországot ismerem jobban, Észak-nyugat Magyarországot valamennyire, a déli megyék még felfedezésre várnak. Épp ezért örülök ennek az összeállításnak, mert így vannak helyek, amik célpontul szolgálnak.
Szeretnék egy elhagyott faluban élni, mint modernkori remete! A városi fertőzés minden vírusától távol lennék! Élhetném a saját életemet! Itt, nincs stressz, és megfelelési kényszer! Köszönöm a videót! Van viszont egy kicsi gond! Ha, most a városból egy ilyen helyre kiköltöznek, főleg a mai modernkori utódok, akkor megint tele lesz a telepűlés zajjal! Egy ilyenre, nem lennék kíváncsi! Vagy a természetet kedvelik és a csendet, vagy inkább maradjanak a fertőben és ne az úrizálás miatt költözzenek ki! A modern csőcselékre nem lennék kíváncsi!
Dédapám Mónosokor on élt gyerekként és sokat mesélt arról milyen volt ott az élete. Utolsó percei előtt azt kivánta hogy újra láthassa S mikor mi elvittük őt szívfájdító volt látni ahogyan sírt hiszen meg lehet érteni. Egy hely ami annó virágzot most romokban. Ott született de akkor és abban az kdőben miután úgy voltunk vele hogy indulunk haza ott és akkor..ott halt meg 🖤🕊️
Megnéztem a filmet!! Ülök ülök a gép előtt.Nagyon szép települések lehettek.Azt a mély szomorúságot és fájdalmat amit érzek,nem tudom visszaadni !! Talán a mulandóság és az emberi lét kicsinysége???
Bizony bizony úgy van.Lassan elttűnik mindenkinek álmaik, életük. A falu házaik bánatosan össze dőlnek az emberi élet hiányában.Már talán senki se jár már a temetőbe siratni,emlékezni.Azok is lassan kiestek az emberi sorokból.A madarak már csak magunknak énekelnek. Időnként elmúlás dalait éneklik az erdőben s réteken. A természet lassan vissza veszi magának amit az ember elvett tőle. Mi csak kölcsönben élünk a földön. Azért az élet adott sok szépet és szomorut számunkra. Talán lessz e új életünk ezután?🤗
Rengetegen leírták már előttem, ami jellemző a filmre: csodálatos, elérzékenyülő, elgondolkodtató.... Az iparosítás, kapitalizmus, központosítás, városiasodás, az emberiség egyik legnagyobb bűne. Ezekkel párosul az emberi butaság, mohóság. Ennek egyik szemléltető példája ez a videó is. Isten áldja ezeket a helyeket!
Sajnos. Az emberek városokba költöznek, hisz ott van csak lehetőség egy jó életet kialakítani. Ameddig nem volt iparosodás, városiasodás, addig az emberek nyutodtan eléltek 100 fős falukban is. Kimentek a földekre, etették az állatokat.
Én 2012-ben születtem. Amikor megláttam a szülővárosom nevét majdnem összeestem. Nagyon sajnálom az én születésihelyem. Nagyon sok szép emlék köt ide. Nyugodjék békében az én kis falum
Nemhazudok rendesen meg is könnyesztem ettől és az első részen is a gyönyörű mult idézésen nagyon jó és egyben érdekes latni hogy milyen faluk voltak kis országunkban
Köszönet az alkotóknak! Megnéztem mindkét videót, láttam a szép(!), a házikókhoz képest nagy templomok romjait, de nem érintett meg a dolog jobban, mint a többi épület maradványainak látványa. (A megemlékezések meg főleg sokkal szívet érintőbb képek voltak!). Tisztelem az összes vallást - nyilván nem beleértve az elborult nézetű szektákat - , de számomra a film végén az a kis táblácska többet üzent emberségről, elszantságról, az újrakezdésbe vetett hitről (uram bocsá' "feltámadásról"), a múlt és elhunytak tiszteletéről, a gyászról, stb. hasonló dolgokról, mint az összes templomrom együttvéve... (Ismétlem, Isten nyugosztalja a hajdani szép emlékű templomok elhunyt dolgozóit, építtetőit, fenntartóit is, és szomorú látni a szép építmények lepusztulását is. A mondandóm lényege nem a vallás ELLEN szólt, hanem az egyszerű - de annál nagyszerűbb - emberek újjáépítő munkája, alázatos hozzáállása, kézzel fogható és szemmel látható eredményessége MELLETT. További jó egészséget kívánok nekik, és remélem, lesz még sok hasonló kis "feltamadás", újjászületés szép hazánkban... ❤️
Novákpuszta az én kis falum! Eladták egy Osztrák hiénának.A falu középpontja (lelke)a kastély,amit Andrássy grófok építettek.1895-ben.Majd kevesen tudják megvásárolta Mauthner család . Hasonló becsben álltak mint Weiss Manfréd!Egy egész gazdaság épült fel.Volt fűrészmalom,tégla égető ,virágkertészet ,szeszfőzde.Nagymamám cseléd,nagyapám szeszgyárvezető volt(ezt minden alátámasztott írásos dokomentációval be tudom bizonyítani)A felháborító hogy már nem a miénk a falué,Magyaroké!
Kik azok az ELADTÁK? Azok nem magyarok voltak? Dehogynem. Ne a külföldire haragudjunk, amiért elkótyavetyéltük a dolgainkat. Én mindig azt látom, hogy a külföldi jobb gazda, mint a magyar, nem a pénze, hanem a szemlélete miatt. Magunkba kéne nézni. Savanyú a szőlő? Hát akkor mi miért nem úgy csináltuk? Csináljuk?
@@emesepellach6972 Igen ,igaza van!A múlt elmúlt viszont a jelen helyzetben a korrupció rekordokat dönt!Sajnos kevesek vagyunk ahhoz hogy nekünk igazunk legyen!(Belefáradtam a sok igazságtalanság-ba)
Főiskolán vidékfejlesztésből tanították (7-8 éve), hogy nincs olyan település Magyarországon, amely teljesen elnéptelenedett. Meglehetősen hitetlenkedve hallgattam akkor is. Most itt is a bizonyíték az ellenkezőjéről.
Persze, mert ezek a megszűnt falvak már nincsenek a postai regiszterben elkülönítve. Lásd Kakpusztától nem messze Illancsmajor ami régen külön falu.volt.
Nalunk, Olaszorszagban is hasonlo a helyzet. Itt ugy probaljak megoldani a helyzetet, hogy egy-egy ilyen varoskaban, telepulesen 1,00 euroert adnak el egy elhagyatott hazat, azzal a kikotessel, hogy 2 even belul fel kell ujitani, lakhatova tenni. Elnezest az ekezetnelkuli irasert, a filmet nagy orommel, szeretettel neztem meg. Koszonet erte.
Elnéptelenedés oka : mindenki a városra költözik mert ott a "jól" fizető munkahely, aztán meg vakarjuk a fejünket, hogy mit is érünk a borzasztó sok pénzünkel?! Feláldozzuk érte a szabadságot a nyugalmat és az egészségünket!!!!! Nyomor az egész világ!
A városi meg leköltözik vidékre, hogy egészsége, szabadsága legyen. De sokan a mezőgazdasághoz nem értenek vagy lusták, meg attól még kell a városi ellátottság. Ezért ingázik kocsival a városba dolgozni, szupermárketbe. Persze amíg ő egyedül, attól még élvezi a tiszta levegőt, de arra nem gondol, hogy más is ezt teszi. Elég képmutató..Persze falusi is ezt csinálja különböző, kényelmi meg egzisztenciális, politikai okokból, de ő odavalósi, és nem ő öko-biózik szavakkal. Az Őrségbe mamámék falujában amint megjelent a sok jöttment, kerítést kellett építeni, mert lopták a tüzifát (inkább táborozók, mint odaköltözöttek). Az ilyen inkább maradt volna otthon.Én egyaránt szimpatizálok iparvárosokkal és faluval, szakmámból adódóan előbbit választom, ha nyugdíjasként esetleg utóbbit, akkor ott kertészkedek, kisboltba járok, vadnövényt gyűjtök, és max. busszal járok ki (autóm nincs is).Választani kell, nem lehet mindenből a nekem hasznosat kihabzsolni, valamit valamiért, megvan az előnye városnak és falunak.
🎶🎵🎶🎵 " Ébred a város és fáradtan kúszik a metró. Egy öltönyös úr csapkod, mert kizárta az ajtó. Zsebórája svájci, de ideje nincsen, Két csöves meg összeveszik a csikken." " A tegnapi mámor még nyomokban látszik, A holnap embere az életével játszik. Poros arcán elkent rúzsfolt, neki így jó! Anyja sápadt, tegnap szép volt, ma csak ringy@ " " Zajlik élet, indul az őrült rohanás, - BUDAPEST! BUDAPEST! De nem az első, nem ez az utolsó állomás. - BUDAPEST! BUDAPEST!" " Egy öreg hölgy cigit árul, magában énekel. A sarokban valakit vernek, senkit sem érdekel. Kávészaggal és füsttel telik a presszó, Valami szar zene szól, tömegsikert rág a magnó. Egyszerű figurák, egyszerű életet élnek, S nem veszik észre, a saját lábukra lépnek. A falakról gyémánt fogsor szebb jövőt ígér; A tizenéves röhög rajta, rohan új dózisért." "Zajlik élet, indul az őrült rohanás, - BUDAPEST! BUDAPEST! De nem az első, nem ez az utolsó állomás. - BUDAPEST! BUDAPEST! " " Egyszerű figurák, egyszerű életet élnek, De mindig örülnek egy újabb aranylövésnek. A falakról gyémánt fogsor szebb jövőt ígér; A tizenéves röhög rajta, rohan új dózisért." " Zajlik élet, indul az őrült rohanás, - BUDAPEST! BUDAPEST! De nem az első, nem ez az utolsó állomás. - BUDAPEST! BUDAPEST!"
Szia! Még csak most találtalak meg, de a videóid nagyon jók és informatívak! Szinte már a felét megnéztem! :D A videózással kapcsolatban megértelek, miért nincs videó! Nekem se szokott annyi kedvem lenni elkészíteni egy videót, de ha jön egy ihlet... Nem is szaporítanám a szót, örülök, hogy egy minőségi csatornát találtam. Ment a sub!
@@badamx Én úgy tudtam, hogy már annyi se. Jártam ott másfél éve, akkor már üres volt teljesen. Azt mondta nekem egy ottani ismerős, hogy a templomba a szomszéd faluból augusztus 20-án átjönnek ünnepelni, azt hiszem körmenetet tartanak ott ilyenkor.
@@-csotanypure-5106 Én egy hónapja jártam ott. Egyszercsak kijött a falu elején lévő házból egy férfi. Fél órát beszélgettünk. Mondta hogy ő ott él, és szinte minden nap mennek arra turisták. A ház jó állapotba van, vannak háziállatai. Fia hetente többször megy hozzá meglátogatni. Szomszéd faluba is van háza de ő zsörkben érzi jól magát.
@YourList [Hungary] Aki ezt a filmet ilyen szépen megcsinálta, az legalább annyira szereti a falut, mint ahogy Illyés Gyula író a Puszták népében. Folytassa, ne hagyja abba, kell, hogy felrázza a pusztuló magyarságot. Viszont aggodalomra ad okot, hogy egy ilyen feltáró film a fosztogató bandáknak tálcán kínálja az ellopható cserepet, téglát, építőanyagot. Még szerencse, hogy a templomokból elvitték a harangot a múzeumba, mert ezek egyszer már Fekete István szobrát is ellopták színesfémnek. Ha élne Illyés Gyula és Németh László író ("kert-Magyarország" megálmodója) sírna ezt látva.
Szívszorító végignézni! De jó lenne,ha néhány fiatal összefogva megpróbálná menteni,ami még menthető! Itt valamikor éltek, álmodtak a jövőről! Mindegyikük szép hely ! Köszönöm, hogy láthattam !
A sok felesleges stadion építése helyett a magyar hajléktalanok, éhező családok részére kellene fordítani a milliárdokat, hogy ezekben az elnéptelenedett településeken új életet kezdhessenek.
Én nekem volt szerencsém többször is Béndekpusztán járnom, minden évben van egy emlékező összejövetel ott és én ott szoktam lenni, hiszen egy közeli faluban lakom, Kisberényben
Kedves Yourlist! Annyit szeretnék így hirtelen kommentálni, hogy ha van időd ezt a videózást folytasd... Piszkosul jó témákat találtál eddig! Remélem lesz valami új! Köszönöm az eddigi videóid!
Természetesen lesznek, 1-2 videótémát már ki is találtam, a szöveget is megírtam már, csak még nem volt időm elkészíteni őket, de még a nyáron lehet rájuk számítani. :)
A videó ötlete nagyon hasznos, viszont javaslom a települések neve mellett, a megye és a legközelebbi város nevét és attól vett irányát is feltüntetni. Pl. Mónosokor, Baranya megye, Pécstől délnyugatra
Érdekes.., ... ha jól láttam mindegyik dél-dunántúlon van. Baranya, Somogy... nem is annyira messzi egymástól, a volt települések ...ha jól láttam... Viszont Gyűrűfű, jó csattanó a végére... 🙂
Zelemér - Hajdú-Bihar Megye, Hajdúböszörmény közigazgatási területe, kb 2-4 km-re van Bodaszőlő (szintén Böszörményhez tartozik). Zelemér ma vasúti megállóhely. 🙂
A videó végén úgy éreztem magamat mintha kiszívtak volna és valamit elvettek volna tőlem,nem tudom pontosan mi ez az érzés ,csalódottság és némi düh. Ez a videó kegyetlenül mutatja be,hogy az idő semmit nem kímél. Az emberek sokat beszélnek arról mitől félnek a legjobban ,sokan emberektől,állatoktól,vagy különböző halál esetekről,utóbbiba én is kicsit beletartozok,de hogy mitől félek a legjobban?Attól hogy elfelejtenek és semmi nyoma nem marad annak hogy valaha léteztem......
Köszönöm a videót! Szégyen a rendszerre nézve, hogy senki nincs megbecsülve, meg semmi!! Csongrád csanádmegyében is a tanyák elhagyva! Az örökös arra nem képes, hogy rendbe tartsa!!! Engem az olyan is bosszant! Amit Kádár János ingatlanai voltak és annak se nincs gazdája!!! Szíriában háború esetén is építik az épületeket meg az új utakat!!! Itt max leélni a lakosságot meg a Magyar földet az akkumlátór gyárakkal!!! Megbecsülni semmit nem tudnak!!! Ezt tudom 90-s évek elején!!! Leköpöm a rendszert és vígan élek!!! Ez a valóság!!
Szép, szomorú. Jó volt a zeneválasztás. Igazán megható egy halott falu újjászületése, Gyűrűfű. Habár, ha jól sejtem, kicsit "zizzentnek" kell lenni hozzá, hogy valaki bevállalja. Vagy azért az öko az más mint ahogy az ember elképzeli? Természetközeli, nomád, nem modern...?
Meg kell nézni a térképen, h hol vannak ezek a falvak, megnézni, és ha hivatalos utat akar valaki odakoltozni , a legközelebb levő településen érdeklődni. Először biztos sok munka lesz mire lakhato és termést adó hely lesz , de megérne. Annnyira van egy ember rátermett, h megtalálja a módját, h tegye élhetővé a környezetet.
Akinek tetszett, azoknak ajánlom nézzétek Urbex csatorját, ami épp ilyen jellegű videókat tartalmaz, elhagyatott helyeket látogat meg és mutat be. ruclips.net/user/huncacavideos
Nekem is vannak ismerőseim akik elhagytàk a szeretett falujukat, a sok betörès ès kerti lopàsok miatt. Emiatt nem mennek az örökösök sem, mèg hètvègère sem, nincs biztonsàg, mert nem lett rend 2 hèt alatt.
De biztos hogy megtudnátok nevezni azokat akik ezt a rabló életformát űzik.Pont e miatt kényszerülök költözésre adni a fejem,és hitelfelvételre mert elviselhetetlen a helyzet.Ez egy virágzó Borsodi bányász település volt valamikor🥺
Van egy ismerősöm, aki 1938. március 16-án Gyűrűfűn látta meg a napvilágot... hát talán egy kicsit ez túlzás, de akkor született. Azért nem Pécsett, ahol a testvérei, mert akkora hó volt, hogy az édesanyja nem mehetett innen sehová :) Kedves idős bácsi...
Csáo. Most találtam rá a csatidra és nagyon igényes. Szívesen várnék egy ilyen videót: Top 10 falu ami nagyon romos volt és felújították mesevilággá. Érted nem?
Értem, bár sajnos mostanában nagyon kevés időm van a videóvágásra, az utóbbi 7 videómat is csak másfél év alatt tudtam elkészíteni. Ráadásul tényleg nagyon időigényesek ezek a videók, pl. egyesekhez (az ideiek közül) egy hónap volt szükséges, ha a kihagyott napokat nem számítom bele... Egy-két videóm már éppen készülőfélben van, így nem ígérhetek túl sok jót neked. Az ötlet maga nem rossz, majd meglátjuk! Egyébként köszönöm szépen az ötletet, az ilyenek nagyon jól szoktak esni nekem. :)
Dióhéjban én úgy tudom megfogalmazni ezt a folyamatot, hogy egy adott faluból a jobb élet reményében folyamatosan kiköltöznek a fiatalok a környező városokba, akik gyermeket szeretnének vállalni, ami odáig tud fajulni, hogy már csak időskorúak maradnak a faluban. Emiatt elkezd csökkenni a népesség, mert ugye nem egy elterjedt dolog idős korban a gyermekvállalás. Ez az elöregedésnek (pontosabban társadalmi öregedésnek) a lényege, ez egy természetes népességfogyás.
Köszönöm./Kérdésem; gyermekként éltem,fejér megye !Pélpuszta,1960-/ma majd nem elhagyatott,/hallásból/ önöknek nincs valami ismeretük erröl a tályrol?/ szép helyek,kár ,hogy nincsenek felkarólva ezen 10 v.települések.
Jelentem Kak nem lakatlan. Egy roma család biztosan él ott, gumikerekes szekérrel járják a környéket, főleg éjjel. :D Egyébként egy juhász is él ott ha jól tudom, múltkor voltam kint.
Sziasztok! Révfalunak van 10 lakosa igaz ,az egyik ismerősöm nagypapája mesélte hogy kb 300 lakosa volt ,de sajnos manapság már csak túristák meg akik biciklizni ,túrázni mennek arra!😢😩 És remélem hogy az nem csak túrista célpont lesz, hanem egy működő lépes falu!❤
Nehéz az ember szíve, elnehezedik a ormok láttán... Kellene tenni valamit, ....de aki tudja, hogy kellene az már annyira idős, hogy képtelen rá! Pedig ő még tudja, hogy nem szabadna veszendőbe hagyni az értéket, amiért emberek dolgoztak.
Hertelendyújhelyről származott a nagyanyám. A '80-as években mikor gyerek voltam még kijártunk időnként megnézni az üresen hagyott falurészt, akkor még miénk volt a dédöreganyám háza ott. Még akkor 2-3 nagyon idős ember élt ott. A terület egyébként soha nem volt önálló település, Magyargencshez tartozott, uradalmi majorság volt, egyértelműen ürült ki a világháború után, nem kell belelátni semmi magyarellenes dolgot, mint itt annyian kommentelik.
Alsóőr is kiváló. Ott egymástól a tanyák vagy 10 km távolságra vannak. Ez még éppen a magyar- osztrák határ közelében vannak - Nyugat-Dunántúl. Osztrák megfelelője: Felsőőr.
Szerintem nem egészen a megfelelője, ugyanis Ausztriában is van olyan nevű település, hogy Alsóőr! Attól függően, hogy milyen irányból megyünk Oberwart felé, előtte megyünk át Underwart településen. Egy eléggé érdekes kapun át jutunk be, és el a település belsejébe!
@@misabatya Unterwart-Alsóőr és Oberwart -Felsőőr Őrvidék része, 30km-re Szombathelytől (németül Steinamanger). Igazán nem gondoltam, hogy az a helység is szóba kerül ennél a videónál, ahol én élek…
Gyűrűfű a 70-es évek kis-falvak szándékos leépítésének eredményeképpen néptelenedett el, majd gondosan le is dózerolták az ottmaradt házakat. El lehetetlenítették az ott élést. Utána tudtok nézni az ökofalu honlapján. Az egyik kép, ami a vízparti házakat mutatja nem Gyűrűfűn készült.
@@yourlisthungary7178 Bizony-bizony! Az Ormánságban, a Mecsek eldugott völgyeiben is. Nekem kapásból ami eszembe jutott: Daróczihalma, Csoboka puszta, Gombkötő... Utóbbit a Google Maps segítségével találtam meg, amikor nagyanyám szülőhelyét kutattam. Érdekes volna összedobni egy ilyen adatbázist.
8:23tól látható kép nem Gyűrűfű, hanem a Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmáson. m.facebook.com/zselicvolgy/photos/a.1516976281915020/2403597739919532/?type=3&source=54
Zelemér mint település rész ma is létezik! Hajdúböszörmény zártkerti része! Megközelíthető debrecenből induló Debrecen-Tiszalök vasúti vonalon Zelemér megálló hely. Helyközibusszal pedig Debrecen-Bodaszöllő Zelemér mgh!
Egyébként nem csak települések halnak ki. Találkoztam Drávakeresztúr és Felsőszentmárton között olyan kétsávos úttal + kerékpárút, amelyik befut az erdőbe és ott megszűnik létezni. Földkupaccal jelzik,hogy nincs tovább!
Sajnálattal kell elfogadnunk , sajnos lesz még fojtatása a hasonló el néptelenedéseknek. Infrastruktúra , azaz , jó út , internet stb és főleg , megélhetés nélkül , szép lassan minden falu rémálma ez lesz. Ha nem tudja eltartani magát , ha kiesik mindenből ami az emberi élethez szükséges , sajnos ide jut. Lehetne ezeket feltámasztani , de értelmetlen , már nincs aki értené az itteni életet , tudná ,mit ,mikor , hogyan ,,, és ez által már nem is adna örömöt , így inkább nem is próbálkoznak vele. Maximum a külföldieket érdekel ilyen ,,, mi sajnos a paraszti gazdaságot túl sokszor vertük szét és néztük le ,ezért le is szoktak róla sokan , ipar meg nem mindenhová költözik .
Szerintem, aki erre a kis filmre kattint és megnézi, azt nem véletlenül teszi. Valahol, valami hiányzik mindenkinek...és fáj az elmúlása, ez pedig nem vagyoni értékű dolog.
Nagyszerű 10 perc volt számomra!
Köszönöm
Pont erre gondoltam én is!!😁
Így igaz! Nagyon egyetértek!
Hol vannak ezek a házak?
Mi is így fogunk feledésbe merülni...vagyontárgyainkkal együtt.
Így múlik el az élet... Szépen lassan csendben.. Minden, percet élvezni kell, és örülni hogy van még nap ami ránk süt..
Ugyanezt gondoltam én is!
Villasmosáram generátort kéne elhelyezni ezek mellett a falvak mellet.
@@szobalint1285 Mindjárt atomerőművet
Ez csodálatos volt
Ez egy nagyon szép gondolat!Még sok ilyen szépen gondolkodó ember kellene MO-nak!
Béndekpuszta gyönyörű hely. Édesapám talált rá több 10 évvel ezelőtt és nemsokkal utána nekiállt megmenteni. A ma látható tetőszerkezet, az hogy egyben kifestve áll a templom, a régi templom aminek csak a boltíve van meg az hogy ez a holtív még áll, hogy rendbe van tartva a terület és hogy vezet oda egy út mind az ő érdeme. Én is nagyon szeretem Béndekpusztát. Rengeteg izgalmas történetet tudok róla és imádom ahogy apukám meséli ezeket.😍❤😊🙂
Köszönjük neki! A helynek varázsa van, én visszafojtott lélegzettel jártam körbe a helyet. Biciklivel mentünk fel és le és fel és le és fel és le, mire kifáradva odaértünk, de mindenképp megérte.
Kristóf, egyedül Istent imádd! 😍
@@evamolnar3433 Eltévedt kedves, ez nem egy hittérítő videó.
A jó Isten ádja meg Édesapádat! ♥
Szia. Gyerekkoromban nagyon szerettem hallgatni a mamám papám történeteit. Ahogy neked is jó hallgatni apukádét. A mai gyerekek mire fognak emlékezni? A youtube ra meg a tik tok ra meg a Facebook ra. Sajnos. Semmi kapcsolat akár csak a közeli múlttal is! Nemhogy 50 100 évvel ezelőttiekkel. 56 éves vagyok de nagyon lennék még gyerek abban az időben mikor még nem volt net meg mobil telefon.
Köszönet a felvételek készítőjének, hogy megörökítette a még megmaradt romokat, emlékeket.Szomorú látni a megsemmisülést.Tetszett a kisérő zene is.Így múlik el az életünk is.
Nagyszerű videó ! Megható zenével..ami elgondolkoztat mit is érünk , mi is marad utánunk..Szép Magyarország..az elmúlás mindenkit magával visz...Köszönjük a munkát amivel ide hoztátok elénk ....
Igen, ez nagyon jó irány, ökofalvak! Visszahozni az önnellátást, megélni a természet közelségét, újra élettel teljenek meg ezek a kiöregedőben lévő falvak! Gratulálok, így tovább. Nagyon szép követendő példa!
Az emberek lusták,esetleg elmennek a Tescoig
de ennél többet nem vállalnak.
Kb.500 emberből 1 aki hasonlóan gondolkodik mint mi:(
@@peterkocsis5388 Az már 20.000 fő Magyarországból! Nem túl sok, de száz fős falvakhoz bőven elég.
Akkor csak tessék. A lehetőség nyitott, nem csak filozófálni kommentekben. :D
Mondjuk igen működhetne a városi élet,ahogy tapasztalom nagyon kiöli az emberekből az összetartást és a tiszteletet egymás felé ellenben a mai technikai körülmények miatt erre nem fognak vágyni sokan. Nyilván ehhez több ember kéne,hogy ezek megjelenek élettel.
Ezért még sokat kell tenni a még meg áradt hazaiaknak legyen az idős vagy fiatal mert a multunkat nem szabad hagyni eltorolni minden ertekonket megkell oriznuk de ehhez szükségünk lesz a MIHAZANK vezetésére!!!!!!!
Nagyon jó kis összeállítás. Annyit hiányolok mindössze, hogy a településnevek mellett fel lehetne tüntetve, melyik megyében vagy tájegységben található. Egyébként köszönet a bemutatóért.
Igen, ezen én is elkondolkodtam. Én se tudom megmondani, hogy miért nem írtam oda. Talán kifelejtettem. Igazából nem is nagyon emlékszem rá, mivel nagyjából 2 éve készülhetett el a videóanyag, viszont csak tavaly tudtam feltölteni.
Zsörk/ Pápateszér/,Vágotpuszta/Mánfa,Baranya/ Révfalu/Drávakeresztúr,Baranya/ Zelemér,Hajdúböszörmény / Béndekpuszta / Hács,Somogy / Márcadópuszta,Zselickisfalud/ Gyűrűfű,/ Ibafa,Baranya/ Kakpuszta / Kiskorpád,Somogy/ Mónoskor / Okorág,Baranya / Hertelendyújhely /Magyargencs,Veszprém /. Talán egy kis segítség!
@@sandordebreczeni574 Köszönöm szépen, nagyon kedves Tőled! Kikeresgéltem volna idővel én is, tekintve, hogy szeretném felkeresni ezeket a helyeket, de ezzel adtál egy kis segítséget! 🙂
@@barnazsuzsa Én már gyalog bejártam a Dunántúl 6 megyéjét.Ezeken a helyeken is megfordultam. Szívesen tettem közzé! A következő hozzászólásom azon települések névtábláit,emlékeit tartalmazza amelyekkel még találkoztam menet közben!
@@sandordebreczeni574 Én kerékpárral járom az országot. Észak-kelet Magyarországot ismerem jobban, Észak-nyugat Magyarországot valamennyire, a déli megyék még felfedezésre várnak. Épp ezért örülök ennek az összeállításnak, mert így vannak helyek, amik célpontul szolgálnak.
Szeretnék egy elhagyott faluban élni, mint modernkori remete! A városi fertőzés minden vírusától távol lennék! Élhetném a saját életemet! Itt, nincs stressz, és megfelelési kényszer! Köszönöm a videót! Van viszont egy kicsi gond! Ha, most a városból egy ilyen helyre kiköltöznek, főleg a mai modernkori utódok, akkor megint tele lesz a telepűlés zajjal! Egy ilyenre, nem lennék kíváncsi! Vagy a természetet kedvelik és a csendet, vagy inkább maradjanak a fertőben és ne az úrizálás miatt költözzenek ki! A modern csőcselékre nem lennék kíváncsi!
Hát tedd azt. Költözz ki és élj ott, vélhetően semmi akadálya.
Te lennél a polgármestere a falucskának
Például Nemesvedves is megfelel?
@@macococo1 igen! Körmendtől van nem is olyan messze! Körmenden voltam hőr!
@@makszemalbert nem szeretnék polgármester lenni! Nem lenne nyugodt életem! 😅
Szeretem a vidéket, köszönöm a videót. Nagyon megkapó a régi falvak maradványa, édesapjának köszönet a csodás munkáért, feltámasztotta a falut.
Dédapám Mónosokor on élt gyerekként és sokat mesélt arról milyen volt ott az élete. Utolsó percei előtt azt kivánta hogy újra láthassa S mikor mi elvittük őt szívfájdító volt látni ahogyan sírt hiszen meg lehet érteni. Egy hely ami annó virágzot most romokban. Ott született de akkor és abban az kdőben miután úgy voltunk vele hogy indulunk haza ott és akkor..ott halt meg 🖤🕊️
Szomorú és egyben szép is. Már amennyire egy ilyen történet az lehet. Haza húzta a szíve, onnan akart nyugovóra térni.
Őszinte részvétem! 😢
Megnéztem a filmet!! Ülök ülök a gép előtt.Nagyon szép települések lehettek.Azt a mély szomorúságot és fájdalmat amit érzek,nem tudom visszaadni !! Talán a mulandóság és az emberi lét kicsinysége???
Bizony bizony úgy van.Lassan elttűnik mindenkinek álmaik, életük. A falu házaik bánatosan össze dőlnek az emberi élet hiányában.Már
talán senki se jár már a temetőbe siratni,emlékezni.Azok is lassan kiestek az emberi sorokból.A madarak már csak magunknak énekelnek. Időnként elmúlás dalait éneklik az erdőben s réteken. A természet lassan vissza veszi magának amit az ember elvett tőle.
Mi csak kölcsönben élünk a földön.
Azért az élet adott sok szépet és szomorut számunkra. Talán lessz e új életünk ezután?🤗
1xu a lustasag mi mas...
Rengetegen leírták már előttem, ami jellemző a filmre: csodálatos, elérzékenyülő, elgondolkodtató....
Az iparosítás, kapitalizmus, központosítás, városiasodás, az emberiség egyik legnagyobb bűne. Ezekkel párosul az emberi butaság, mohóság.
Ennek egyik szemléltető példája ez a videó is. Isten áldja ezeket a helyeket!
Sajnos. Az emberek városokba költöznek, hisz ott van csak lehetőség egy jó életet kialakítani. Ameddig nem volt iparosodás, városiasodás, addig az emberek nyutodtan eléltek 100 fős falukban is. Kimentek a földekre, etették az állatokat.
Én 2012-ben születtem. Amikor megláttam a szülővárosom nevét majdnem összeestem. Nagyon sajnálom az én születésihelyem. Nagyon sok szép emlék köt ide. Nyugodjék békében az én kis falum
Ugyan mekyik a te falud?
Nemhazudok rendesen meg is könnyesztem ettől és az első részen is a gyönyörű mult idézésen nagyon jó és egyben érdekes latni hogy milyen faluk voltak kis országunkban
Nem is tudtam, hogy Magyarország annyra vidéki ország.
A gumizene nagyon dallamos és megható. Köszönöm a zeneszerzőt
Remek munka, de ha térképen is látnánk e helyeket, még jobb lenne! Köszönet az alkotóknak.
Köszönet az alkotóknak!
Megnéztem mindkét videót, láttam a szép(!), a házikókhoz képest nagy templomok romjait, de nem érintett meg a dolog jobban, mint a többi épület maradványainak látványa. (A megemlékezések meg főleg sokkal szívet érintőbb képek voltak!).
Tisztelem az összes vallást - nyilván nem beleértve az elborult nézetű szektákat - , de számomra a film végén az a kis táblácska többet üzent emberségről, elszantságról, az újrakezdésbe vetett hitről (uram bocsá' "feltámadásról"), a múlt és elhunytak tiszteletéről, a gyászról, stb. hasonló dolgokról, mint az összes templomrom együttvéve...
(Ismétlem, Isten nyugosztalja a hajdani szép emlékű templomok elhunyt dolgozóit, építtetőit, fenntartóit is, és szomorú látni a szép építmények lepusztulását is. A mondandóm lényege nem a vallás ELLEN szólt, hanem az egyszerű - de annál nagyszerűbb - emberek újjáépítő munkája, alázatos hozzáállása, kézzel fogható és szemmel látható eredményessége MELLETT. További jó egészséget kívánok nekik, és remélem, lesz még sok hasonló kis "feltamadás", újjászületés szép hazánkban... ❤️
Ezeket a falvakat kellene a milliárdosoknak újjáépíteni és magyar családokkal betelepíteni, munkahelyet iskolát, stb. építeni.
Lakjál ott té a világ segge lukában. Még mobilhálózat sincs, se út, se bolt, se semmi.
Ezeket is. Meg más településeket is.
Laszlo Kantor
Értelmezésed az nagyon ott van haver!!!! ;)
@@laszlokantor2621 ;) mert a mobilhálózat nélkül nem volna élet?- dehogynem!
Gyűrűfű legalább ujjáéledt
Es igy fogyunk el szepen, lassan...
Novákpuszta az én kis falum! Eladták egy Osztrák hiénának.A falu középpontja (lelke)a kastély,amit Andrássy grófok építettek.1895-ben.Majd kevesen tudják megvásárolta Mauthner család . Hasonló becsben álltak mint Weiss Manfréd!Egy egész gazdaság épült fel.Volt fűrészmalom,tégla égető ,virágkertészet ,szeszfőzde.Nagymamám cseléd,nagyapám szeszgyárvezető volt(ezt minden alátámasztott írásos dokomentációval be tudom bizonyítani)A felháborító hogy már nem a miénk a falué,Magyaroké!
Kik azok az ELADTÁK? Azok nem magyarok voltak? Dehogynem. Ne a külföldire haragudjunk, amiért elkótyavetyéltük a dolgainkat. Én mindig azt látom, hogy a külföldi jobb gazda, mint a magyar, nem a pénze, hanem a szemlélete miatt. Magunkba kéne nézni. Savanyú a szőlő? Hát akkor mi miért nem úgy csináltuk? Csináljuk?
@@emesepellach6972 Igen ,igaza van!A múlt elmúlt viszont a jelen helyzetben a korrupció rekordokat dönt!Sajnos kevesek vagyunk ahhoz hogy nekünk igazunk legyen!(Belefáradtam a sok igazságtalanság-ba)
@@emesepellach6972csak hogy azok a magyarok nem azonosak az újj magyarokal ha érted mit akarok mondani ki vesz meg egy falut ????zsidók 😢
Kie lett s penz ?
Ezért is a kormány a felelős! Mert, Magyar földet csak Magyarnak szabad' szabadna" eladni! A drága kormányunk rugta fel ezt a szabályt!
Főiskolán vidékfejlesztésből tanították (7-8 éve), hogy nincs olyan település Magyarországon, amely teljesen elnéptelenedett. Meglehetősen hitetlenkedve hallgattam akkor is. Most itt is a bizonyíték az ellenkezőjéről.
Persze, mert ezek a megszűnt falvak már nincsenek a postai regiszterben elkülönítve.
Lásd Kakpusztától nem messze Illancsmajor ami régen külön falu.volt.
@@laszlokantor2621 Az iskolák komolyan a posta alapján mondták ezt
Nalunk, Olaszorszagban is hasonlo a helyzet. Itt ugy probaljak megoldani a helyzetet, hogy egy-egy ilyen varoskaban, telepulesen 1,00 euroert adnak el egy elhagyatott hazat, azzal a kikotessel, hogy 2 even belul fel kell ujitani, lakhatova tenni.
Elnezest az ekezetnelkuli irasert, a filmet nagy orommel, szeretettel neztem meg. Koszonet erte.
van olyan orszag ahova a magyarok nem vandoroltak ki ? nem baj az olaszok meg tele lesznek/vannak afrikaival
Nem kívánom azt az érzést, hogy utolsóként kelljen elhagynom a falut ahol egész életemben éltem.
Én nem is fogom.
"Az utolso lakos meghalt"...Ki talàlt rà és ki temette el?
@@jzk3919 Nem te vagy a legélesebb kés a fiókban.
@@emborembor4721 Akkor te lehetsz az.
@@emborembor4721 Fiacskàm-nem szenvecc önbuzgalomhiànyban.
Remélem az erdő és a természet visszafoglalja újra ezeket a helyeket és újra felvirágzik ott az élet.
Elnéptelenedés oka : mindenki a városra költözik mert ott a "jól" fizető munkahely, aztán meg vakarjuk a fejünket, hogy mit is érünk a borzasztó sok pénzünkel?! Feláldozzuk érte a szabadságot a nyugalmat és az egészségünket!!!!! Nyomor az egész világ!
Miért lennének ezek feláldozva, attól hogy az ember városba költözik?
A városi meg leköltözik vidékre, hogy egészsége, szabadsága legyen. De sokan a mezőgazdasághoz nem értenek vagy lusták, meg attól még kell a városi ellátottság. Ezért ingázik kocsival a városba dolgozni, szupermárketbe. Persze amíg ő egyedül, attól még élvezi a tiszta levegőt, de arra nem gondol, hogy más is ezt teszi. Elég képmutató..Persze falusi is ezt csinálja különböző, kényelmi meg egzisztenciális, politikai okokból, de ő odavalósi, és nem ő öko-biózik szavakkal. Az Őrségbe mamámék falujában amint megjelent a sok jöttment, kerítést kellett építeni, mert lopták a tüzifát (inkább táborozók, mint odaköltözöttek). Az ilyen inkább maradt volna otthon.Én egyaránt szimpatizálok iparvárosokkal és faluval, szakmámból adódóan előbbit választom, ha nyugdíjasként esetleg utóbbit, akkor ott kertészkedek, kisboltba járok, vadnövényt gyűjtök, és max. busszal járok ki (autóm nincs is).Választani kell, nem lehet mindenből a nekem hasznosat kihabzsolni, valamit valamiért, megvan az előnye városnak és falunak.
🎶🎵🎶🎵
" Ébred a város és fáradtan kúszik a metró.
Egy öltönyös úr csapkod, mert kizárta az ajtó.
Zsebórája svájci, de ideje nincsen,
Két csöves meg összeveszik a csikken."
" A tegnapi mámor még nyomokban látszik,
A holnap embere az életével játszik.
Poros arcán elkent rúzsfolt, neki így jó!
Anyja sápadt, tegnap szép volt, ma csak ringy@ "
" Zajlik élet, indul az őrült rohanás,
- BUDAPEST! BUDAPEST!
De nem az első, nem ez az utolsó állomás.
- BUDAPEST! BUDAPEST!"
" Egy öreg hölgy cigit árul, magában énekel.
A sarokban valakit vernek, senkit sem érdekel.
Kávészaggal és füsttel telik a presszó,
Valami szar zene szól, tömegsikert rág a magnó.
Egyszerű figurák, egyszerű életet élnek,
S nem veszik észre, a saját lábukra lépnek.
A falakról gyémánt fogsor szebb jövőt ígér;
A tizenéves röhög rajta, rohan új dózisért."
"Zajlik élet, indul az őrült rohanás,
- BUDAPEST! BUDAPEST!
De nem az első, nem ez az utolsó állomás.
- BUDAPEST! BUDAPEST! "
" Egyszerű figurák, egyszerű életet élnek,
De mindig örülnek egy újabb aranylövésnek.
A falakról gyémánt fogsor szebb jövőt ígér;
A tizenéves röhög rajta, rohan új dózisért."
" Zajlik élet, indul az őrült rohanás,
- BUDAPEST! BUDAPEST!
De nem az első, nem ez az utolsó állomás.
- BUDAPEST! BUDAPEST!"
Szia! Még csak most találtalak meg, de a videóid nagyon jók és informatívak! Szinte már a felét megnéztem! :D
A videózással kapcsolatban megértelek, miért nincs videó! Nekem se szokott annyi kedvem lenni elkészíteni egy videót, de ha jön egy ihlet...
Nem is szaporítanám a szót, örülök, hogy egy minőségi csatornát találtam. Ment a sub!
Zsörk, Veszprém megye, Bakonyszűcs szomszédságában...
Ott egyetlen egy lakos van.
@@badamx Én úgy tudtam, hogy már annyi se. Jártam ott másfél éve, akkor már üres volt teljesen. Azt mondta nekem egy ottani ismerős, hogy a templomba a szomszéd faluból augusztus 20-án átjönnek ünnepelni, azt hiszem körmenetet tartanak ott ilyenkor.
@@-csotanypure-5106 Én egy hónapja jártam ott. Egyszercsak kijött a falu elején lévő házból egy férfi. Fél órát beszélgettünk. Mondta hogy ő ott él, és szinte minden nap mennek arra turisták. A ház jó állapotba van, vannak háziállatai. Fia hetente többször megy hozzá meglátogatni. Szomszéd faluba is van háza de ő zsörkben érzi jól magát.
8:34-nél nem Gyűrűfű-ről készült kép látható. A kép a hajmási Zselicvölgy Szabadidőfarm egy részét mutatja.
Nekem is az ütötte meg a szemem. 2x is voltunk Gyűrűfűn, de nem láttam ilyen házakat.
Pont ezt néztem én is, hogy itt a kép bele keveredett véletlenül, van ott ház nem is egy, csak nem így
@YourList [Hungary] Aki ezt a filmet ilyen szépen megcsinálta, az legalább annyira szereti a falut, mint ahogy Illyés Gyula író a Puszták népében. Folytassa, ne hagyja abba, kell, hogy felrázza a pusztuló magyarságot. Viszont aggodalomra ad okot, hogy egy ilyen feltáró film a fosztogató bandáknak tálcán kínálja az ellopható cserepet, téglát, építőanyagot. Még szerencse, hogy a templomokból elvitték a harangot a múzeumba, mert ezek egyszer már Fekete István szobrát is ellopták színesfémnek. Ha élne Illyés Gyula és Németh László író ("kert-Magyarország" megálmodója) sírna ezt látva.
Szívszorító végignézni! De jó lenne,ha néhány fiatal összefogva megpróbálná menteni,ami még menthető! Itt valamikor éltek, álmodtak a jövőről! Mindegyikük szép hely ! Köszönöm, hogy láthattam !
A sok felesleges stadion építése helyett a magyar hajléktalanok, éhező családok részére kellene fordítani a milliárdokat, hogy ezekben az elnéptelenedett településeken új életet kezdhessenek.
IGAZAD VAN!!!
Csakhogy nem mindenki akar oda menni.
Sajnos ha megkérdezed a hajláktalanokat, 10-ből 9 nem akar vidékre menni, jó nekik a városban. Szerintük ez egy életforma...
Ismered a 2 horgasz tortenetet ?
Egy városi nem akar itt élni, dolgozni főleg.
Én nekem volt szerencsém többször is Béndekpusztán járnom, minden évben van egy emlékező összejövetel ott és én ott szoktam lenni, hiszen egy közeli faluban lakom, Kisberényben
Béndek örök!
Szomoru pedig a táj nagyon szép.
Nagyszerű volt ! Köszönöm szépen !
Milyen szomorú látni így a kisfalvakat, elhanyagolva, lepusztulva. Adja meg a Jóisten, hogy legyenek olyanok, akik ezt helyrehozzák.
Kedves Yourlist! Annyit szeretnék így hirtelen kommentálni, hogy ha van időd ezt a videózást folytasd... Piszkosul jó témákat találtál eddig! Remélem lesz valami új! Köszönöm az eddigi videóid!
Természetesen lesznek, 1-2 videótémát már ki is találtam, a szöveget is megírtam már, csak még nem volt időm elkészíteni őket, de még a nyáron lehet rájuk számítani. :)
@@yourlisthungary7178 Akkor te folytatod a munkálatokat?
@@gomboach Nem ígérhetek innentől semmit. :/ Bár vannak félkész munkáim.
A videó ötlete nagyon hasznos, viszont javaslom a települések neve mellett, a megye és a legközelebbi város nevét és attól vett irányát is feltüntetni.
Pl. Mónosokor, Baranya megye, Pécstől délnyugatra
nagyon szép kanadai vagyok, és néhány ilyen jó emlékben voltam
De csodás lenne öko vagy más módon helyre tenni csodaszép helyek csak gazdálkodás és kész 😘🥰
Ha fiatalabb lennék oda költöznek
Gyere költözzunk oda!
@@zoltankovacs-mihok5955
Ha igen akkor tnehabozmenyenisesedzzentenrm :^)
vagy csak túrisztikai látványosságnak
Érdekes.., ... ha jól láttam mindegyik dél-dunántúlon van. Baranya, Somogy... nem is annyira messzi egymástól, a volt települések ...ha jól láttam... Viszont Gyűrűfű, jó csattanó a végére... 🙂
Zelemér - Hajdú-Bihar Megye, Hajdúböszörmény közigazgatási területe, kb 2-4 km-re van Bodaszőlő (szintén Böszörményhez tartozik). Zelemér ma vasúti megállóhely. 🙂
A videó végén úgy éreztem magamat mintha kiszívtak volna és valamit elvettek volna tőlem,nem tudom pontosan mi ez az érzés ,csalódottság és némi düh. Ez a videó kegyetlenül mutatja be,hogy az idő semmit nem kímél. Az emberek sokat beszélnek arról mitől félnek a legjobban ,sokan emberektől,állatoktól,vagy különböző halál esetekről,utóbbiba én is kicsit beletartozok,de hogy mitől félek a legjobban?Attól hogy elfelejtenek és semmi nyoma nem marad annak hogy valaha léteztem......
Köszönöm a videót! Szégyen a rendszerre nézve, hogy senki nincs megbecsülve, meg semmi!! Csongrád csanádmegyében is a tanyák elhagyva! Az örökös arra nem képes, hogy rendbe tartsa!!! Engem az olyan is bosszant! Amit Kádár János ingatlanai voltak és annak se nincs gazdája!!! Szíriában háború esetén is építik az épületeket meg az új utakat!!! Itt max leélni a lakosságot meg a Magyar földet az akkumlátór gyárakkal!!! Megbecsülni semmit nem tudnak!!! Ezt tudom 90-s évek elején!!! Leköpöm a rendszert és vígan élek!!! Ez a valóság!!
Jó lenne az egyes helységeknél térkép, hogy hol találhatók. Köszönet az eddigi munkáért-
szép helyek
Elképesztö és szomorú.
Van egy magyar mondás,amit apám emlegetett anno: Hét üres faluban nincs párod,olyan szép vagy!
Nicely filmed.
Szép, szomorú.
Jó volt a zeneválasztás.
Igazán megható egy halott falu újjászületése, Gyűrűfű. Habár, ha jól sejtem, kicsit "zizzentnek" kell lenni hozzá, hogy valaki bevállalja. Vagy azért az öko az más mint ahogy az ember elképzeli? Természetközeli, nomád, nem modern...?
Érdemes lenne a jó állapotú, vagy felújítható házakba beköltözni. Milyen úton módon lehet? Mert szerintem lenne rá jelentkező.
A legegyszerűbb módja ha veszel egyet.
Meg kell nézni a térképen, h hol vannak ezek a falvak, megnézni, és ha hivatalos utat akar valaki odakoltozni , a legközelebb levő településen érdeklődni. Először biztos sok munka lesz mire lakhato és termést adó hely lesz , de megérne. Annnyira van egy ember rátermett, h megtalálja a módját, h tegye élhetővé a környezetet.
jó lett volna térképen is látni, hogy hol találhatók....
Gyönyörű
Köszönjük
Csak én érzékenyültem el ezen a videón?😢😭
Én is bizony , Az elmúlás mindenre és mindenkire hat ! Körforgás áldás!
nem vagy vele egyedül...
Már én is 😦
És én is így vagyok vele
Már én is
És azok a csodaszép nevek!😭 Kápolnapusztán voltam én is , az a történet mindent visz .
Akinek tetszett, azoknak ajánlom nézzétek Urbex csatorját, ami épp ilyen jellegű videókat tartalmaz, elhagyatott helyeket látogat meg és mutat be. ruclips.net/user/huncacavideos
Egy érdekesség: Vágotpuszta a mecseki láthatatlanok egyik gyülekezőhelye volt.
Tipp: Sarvaly. 1530 körül hagyták el. Ráadásul néprajzi tudományos értelemben is érdekes. Sümeg alatt van
a 4. falunál mi a zenének a címe?
Nekem is vannak ismerőseim akik elhagytàk a szeretett falujukat, a sok betörès ès kerti lopàsok miatt. Emiatt nem mennek az örökösök sem, mèg hètvègère sem, nincs biztonsàg, mert nem lett rend 2 hèt alatt.
Teljesen igazad van.Ez az egyik ok.
De biztos hogy megtudnátok nevezni azokat akik ezt a rabló életformát űzik.Pont e miatt kényszerülök költözésre adni a fejem,és hitelfelvételre mert elviselhetetlen a helyzet.Ez egy virágzó Borsodi bányász település volt valamikor🥺
Nagyon tetszik.😂😂😂
Van egy ismerősöm, aki 1938. március 16-án Gyűrűfűn látta meg a napvilágot... hát talán egy kicsit ez túlzás, de akkor született. Azért nem Pécsett, ahol a testvérei, mert akkora hó volt, hogy az édesanyja nem mehetett innen sehová :) Kedves idős bácsi...
Szia, meg tudod mondani, hogy Kakpusztára hogy lehet eljutni?
Beírod google mapsbe és csinálsz oda egy útvonaltervet
Csáo. Most találtam rá a csatidra és nagyon igényes. Szívesen várnék egy ilyen videót:
Top 10 falu ami nagyon romos volt és felújították mesevilággá. Érted nem?
Értem, bár sajnos mostanában nagyon kevés időm van a videóvágásra, az utóbbi 7 videómat is csak másfél év alatt tudtam elkészíteni. Ráadásul tényleg nagyon időigényesek ezek a videók, pl. egyesekhez (az ideiek közül) egy hónap volt szükséges, ha a kihagyott napokat nem számítom bele... Egy-két videóm már éppen készülőfélben van, így nem ígérhetek túl sok jót neked. Az ötlet maga nem rossz, majd meglátjuk!
Egyébként köszönöm szépen az ötletet, az ilyenek nagyon jól szoktak esni nekem. :)
Szívesen :)
Nemcsak te érzékenyultél el, én is, de nagyon!
Gyonyoru helyek Bekene épitteni,Uj Eletet Kezdeni ezeken a hehyeken 👍🏼❤️🙏😁
Üdv mindenkinek jó lenne 100 családnak összefogni és megvenni egy falut nagyon sok lehetőség van benne ha valakit érdekelne írjon köszi
Én régen jártam Gyűrűfűn, még anno 1970-ben. Szomorú azt hallani hogy elhagyatott lett.
Újjáéledt!
De hiszen pont ez a falu a "happy end" a filmben, újraélesztették! 😊❤️
szia meg szeretném kérdezni mit is akar az jelenteni hogy elöregedés??
Dióhéjban én úgy tudom megfogalmazni ezt a folyamatot, hogy egy adott faluból a jobb élet reményében folyamatosan kiköltöznek a fiatalok a környező városokba, akik gyermeket szeretnének vállalni, ami odáig tud fajulni, hogy már csak időskorúak maradnak a faluban. Emiatt elkezd csökkenni a népesség, mert ugye nem egy elterjedt dolog idős korban a gyermekvállalás. Ez az elöregedésnek (pontosabban társadalmi öregedésnek) a lényege, ez egy természetes népességfogyás.
Nagyon köszönöm
@@bonnbotond518 nincs mit :)
Köszönöm./Kérdésem; gyermekként éltem,fejér megye !Pélpuszta,1960-/ma majd nem elhagyatott,/hallásból/ önöknek nincs valami ismeretük erröl a tályrol?/ szép helyek,kár ,hogy nincsenek felkarólva ezen 10 v.települések.
Az amelyik Szabadhídvég közelében található?
Igen! Mezöhivégen születtem. Hálás köszönetem a reagàlásra.
Ismét nagyot alkottál
Köszi szépen! :D
@@yourlisthungary7178 Gyűrűfű azért érdekes, mert 1970-ben kihalt, később ökofalu lett! A régi házakat lebontották?
@@Cocytus2002 Igen.
@@yourlisthungary7178 az én falum (Balatonfőkajár) a papírtérképeken nagyrészt nincs fenn(ahol a Balaton és környéke van)
@@Cocytus2002 Az nem Fűzfő környékén van?
3:34 az ott a képen nem egy villanyoszlop ?
Ezeknek a településeknek a java része Somogy és Baranya megyében található.
Igen, ott van négyzetkilométerenként 7355608 falu.
Jelentem Kak nem lakatlan. Egy roma család biztosan él ott, gumikerekes szekérrel járják a környéket, főleg éjjel. :D
Egyébként egy juhász is él ott ha jól tudom, múltkor voltam kint.
Nagyon szép videó de egyben nagyon szomorú is,mert az elmúlás érzése nagyon rossz ((((((
kicsit bizarr úgy nézni ezt a videót hogy ahol élek ott is 170 fő él és a fele nyugdíjas...
8.22-nél a kép nem Gyűrűfűről készült, a többi esetleg ennek fényében hihető.
Hát eszméletlen szomorúnak találtam ezt a videót / listát. Nagyon szomorú hogy csak így el tűntek falvak elöregedés és hasonló problémák miatt. :(
Sziasztok!
Révfalunak van 10 lakosa igaz ,az egyik ismerősöm nagypapája mesélte hogy kb 300 lakosa volt ,de sajnos manapság már csak túristák meg akik biciklizni ,túrázni mennek arra!😢😩
És remélem hogy az nem csak túrista célpont lesz, hanem egy működő lépes falu!❤
@@Szebi2014 lépes?
Nehéz az ember szíve, elnehezedik a ormok láttán... Kellene tenni valamit, ....de aki tudja, hogy kellene az már annyira idős, hogy képtelen rá! Pedig ő még tudja, hogy nem szabadna veszendőbe hagyni az értéket, amiért emberek dolgoztak.
Én megprobáltam eljuttni Béndekpusztához de nem jött össze mert nagy volt a sár a több hetes meleg fronthoz képest
Jó lett volna a térképen is látni, hogy hol találhatók!
LL hagyatott falukban nincsennek ott falusi janyok??
Hertelendyújhelyről származott a nagyanyám. A '80-as években mikor gyerek voltam még kijártunk időnként megnézni az üresen hagyott falurészt, akkor még miénk volt a dédöreganyám háza ott. Még akkor 2-3 nagyon idős ember élt ott. A terület egyébként soha nem volt önálló település, Magyargencshez tartozott, uradalmi majorság volt, egyértelműen ürült ki a világháború után, nem kell belelátni semmi magyarellenes dolgot, mint itt annyian kommentelik.
A legtöbb ijen elhagyatott falut már csak a termeszet birtokolja és durva belegondolni hogy utánunk is ott lesznek ha így halad az emberiség.
Valószínűleg meg fogsz átkozni, de az _ilyen_ elipszilon.
Alsóőr is kiváló. Ott egymástól a tanyák vagy 10 km távolságra vannak. Ez még éppen a magyar- osztrák határ közelében vannak - Nyugat-Dunántúl. Osztrák megfelelője: Felsőőr.
Szerintem nem egészen a megfelelője, ugyanis Ausztriában is van olyan nevű település, hogy Alsóőr! Attól függően, hogy milyen irányból megyünk Oberwart felé, előtte megyünk át Underwart településen. Egy eléggé érdekes kapun át jutunk be, és el a település belsejébe!
@@misabatya Unterwart-Alsóőr és Oberwart -Felsőőr Őrvidék része, 30km-re Szombathelytől (németül Steinamanger). Igazán nem gondoltam, hogy az a helység is szóba kerül ennél a videónál, ahol én élek…
Gyűrűfű a 70-es évek kis-falvak szándékos leépítésének eredményeképpen néptelenedett el, majd gondosan le is dózerolták az ottmaradt házakat.
El lehetetlenítették az ott élést.
Utána tudtok nézni az ökofalu honlapján.
Az egyik kép, ami a vízparti házakat mutatja nem Gyűrűfűn készült.
Még a vörös iszaposok🖤😱😭😭😭!
Ezt se tudjak tartani. Kell erdely ?
Írni se tudsz hazátlan. Jobb ha kussolsz!
Nem lehetne magán úton benépesíteni egy ilyen falvat?
Köszönöm
Beszarás, a legtöbb itt van baranyaában és somogyban
Igen, sőt még több is van.
@@yourlisthungary7178 Bizony-bizony! Az Ormánságban, a Mecsek eldugott völgyeiben is. Nekem kapásból ami eszembe jutott: Daróczihalma, Csoboka puszta, Gombkötő... Utóbbit a Google Maps segítségével találtam meg, amikor nagyanyám szülőhelyét kutattam. Érdekes volna összedobni egy ilyen adatbázist.
mi lehet ennek az oka ? munka vagy esetleg közeli iskolák hiánya ?
@@vege618 mind a kettő sajnos
8:23tól látható kép nem Gyűrűfű, hanem a Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmáson.
m.facebook.com/zselicvolgy/photos/a.1516976281915020/2403597739919532/?type=3&source=54
Igen, többen is szóltak már érte...
"A templomot és az iskolát... " (Remenyik Sándor)
Nagyon - vígasztalhatatlanul - szomorú vagyok... Talán Gyürűfű (Baranya?) ad egy kis reményt...
Gyűrűfű jó példa lehet!
Zelemér mint település rész ma is létezik! Hajdúböszörmény zártkerti része!
Megközelíthető debrecenből induló Debrecen-Tiszalök vasúti vonalon Zelemér megálló hely.
Helyközibusszal pedig Debrecen-Bodaszöllő Zelemér mgh!
Hajdúböszörményi vagyok és ez így van. Zelemér egy pici falu csodás környezettel. Mindenkinek ajánlom ezt a helyet!
Miért nincs videó???😭
Készül
Monosokor és Vágotpuszta lakott!Most voltunk fölöslegesen.
xdddd
@@yourlisthungary7178 TE jó ember lehetsz ha ezt viccesnek találod!
@@lacdon8375 hát fel is dobta a napomatxddd
@@lacdon8375 amúgy Vágotpuszta nem lakott, csak már rendbe lett rakva. Mónosokor meg konkrétan pár éven belül már tényleg lakatlan lesz.
5:39 Zelemér,szerintem az a tatárjárásos elírást pontosítani kellene,1594 ben Tatárok? 1241-ben volt a tatárjárás, IV Béla uralkodása alatt.
Tatárok voltak, nem írtam el. Gázi Giráj tatár kán seregével együtt dúlta fel a falut 1594-ben.
Egyébként nem csak települések halnak ki. Találkoztam Drávakeresztúr és Felsőszentmárton között olyan kétsávos úttal + kerékpárút, amelyik befut az erdőbe és ott megszűnik létezni. Földkupaccal jelzik,hogy nincs tovább!
Azt szeretném kerdezni,hogy az első ökofalu Gyűrűfű hol van helyileg?
Baranya megye, Ibafa.
Pécstől 32 km-re nyugatra.