DALSZÖVEG: (Lehet van egy két szó ami hibás, javítsd ki ha találsz) 🌌FALKON: Hogy is volt ez a nyár Elcsépelt dalok, gitár Tábortűz mellett iszogattunk, nem is érdekelt vajon mi vár Olyan volt az a lány Mindenkinek ő kellett Senki se kapta meg, végül friendzone-tól nem lett fölmentve Bejártuk egész Erdélyt Üvegborok, napfelkelték Egy percet csak ott lennék De nem leszek ott és most ettől lett szép Mindenkit megfenyegettek hogy kirúgják de mindenki belement Hogy rúgtuk a rövidet valaki hasad hogy szívtunk az emeleten Közel voltunk egymáshoz Most meg olyan távol Sosem leszünk már fiatalok Már senki se olyan bátor Közel voltunk egymáshoz Most meg olyan távol Sose leszünk annyira fiatalok De nem nem nem nem nem nem 🌌REFRÉN: Kértem az Istent és kaptam Emlékek minden napban Egy darabot benned hagytam Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál Gondolok rád még gyakran Pedig nem nem történhet már Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már ☢️PITTA: Emlékszem hogy lestem az ablakból Mint az ősember a barlangból A sorban a kezedet fogtam Sokkal több is lehetett volna De csak gyerekek voltunk Húzta a hátam a táska Feléd úsztam úgy hogy nem is tudtam úszni Aztán elbújtam előled a susnyásba És vágod az a kemény Mindig melléd akartam leülni hazafelé Aztán úgy telt el a 8 év hozzád se szóltam, így hal meg a remény De ha ma rádnézek A Facen vagy az Instán szarkészen Te nem is szerethettél volna belém de álmomba visszajössz majd éjjel Közel voltunk egymáshoz Most meg olyan távol Sosem leszünk már fiatalok Már senki se olyan bátor Közel voltunk egymáshoz Most meg olyan távol Sose leszünk annyira fiatalok De nem nem nem nem nem nem 🌌REFRÉN: Kértem az Istent és kaptam Emlékek minden napban Egy darabot benned hagytam Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál Gondolok rád még gyakran Pedig nem nem történhet már Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már 👹WÖRKY: Annyi terv amiben együtt szerepeltünk Úgy látom az évek alatt, ez lehet eltűnt Megváltoztunk közben fel is cseperedtünk De még mindig veszélyesek hogyha belekezdünk A szem ami 100 show-t láthatna tök vak Rád gondolok 365 nap Piros betűs a neved a naptárban Tudom benne vagy velem a mannában Közel voltunk egymáshoz Most meg olyan távol Sosem leszünk már fiatalok Már senki se olyan bátor Közel voltunk egymáshoz Most meg olyan távol Sosem leszünk annyira fiatalok De nem nem nem nem nem nem 🌌BRIDGE: Kértem az Istent és kaptam Emlékek minden napban Egy darabot benned hagytam Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál Gondolok rád még gyakran Pedig nem nem történhet már Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már 🌌REFRÉN: Kértem az Istent és kaptam Emlékek minden napban Egy darabot benned hagytam Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál Gondolok rád még gyakran Pedig nem nem történhet már Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már
Remelem megint nagyot fog baszni ez a trio, mint a Ben Hurnal🙏🏾🌆👹☢️ #BESTTRIO Edit: AZTA ROHADT! LEGJOBB! UJ KEDVENC! #VerhetetlenTrio #BestTrio #Pitta #Falkon #Worky
Először is gratulálok, hatalmas zene😁 Örülök, hogy sikerült így vagy úgy - mindegy - meghallgatni ezt a zenét - Másodszor, meg mikor óhajtjátok elérhetővé tenni Apple Musicon? Szeretném a kocsiban is hallgatni😉
Verhetetlen ez a trió 🙏🦇
Same
Az már biztos 💪💪🦇KMS❤💪💪
Verhetetlen az egész kiadó
Ők 3man a legjobbak a kiadóból😁
@@krisztianfarkas507 pont nem xdd az osszes ember krva jo..
Süket vagyok de jó szöveg❤ szeretem a bandát!
Ez a TRIO amit tud alkotni az egyszerűen hihetetlen 🌌👹☢️
mivan veled ömböli?
Már sajnos semmit😕
Bridge Falkon Wörky és Pitta ez 4 🤔
@@sandortiborvalaczkai5324 Ha te ezt komolyan gondoltad,akkor Isten áldása
@@Marcell0790xd😂
A Monroe-nál mindig Deja Vu-m van...
Minden premiernél azt érzem,hogy túlszárnyalják a lehetetlent!🦇🦇🔥🔥🔥
DALSZÖVEG:
(Lehet van egy két szó ami hibás, javítsd ki ha találsz)
🌌FALKON:
Hogy is volt ez a nyár
Elcsépelt dalok, gitár
Tábortűz mellett iszogattunk, nem is érdekelt vajon mi vár
Olyan volt az a lány
Mindenkinek ő kellett
Senki se kapta meg, végül friendzone-tól nem lett fölmentve
Bejártuk egész Erdélyt
Üvegborok, napfelkelték
Egy percet csak ott lennék
De nem leszek ott és most ettől lett szép
Mindenkit megfenyegettek hogy kirúgják de mindenki belement
Hogy rúgtuk a rövidet valaki hasad hogy szívtunk az emeleten
Közel voltunk egymáshoz
Most meg olyan távol
Sosem leszünk már fiatalok
Már senki se olyan bátor
Közel voltunk egymáshoz
Most meg olyan távol
Sose leszünk annyira fiatalok
De nem nem nem nem nem nem
🌌REFRÉN:
Kértem az Istent és kaptam
Emlékek minden napban
Egy darabot benned hagytam
Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál
Gondolok rád még gyakran
Pedig nem nem történhet már
Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már
☢️PITTA:
Emlékszem hogy lestem az ablakból
Mint az ősember a barlangból
A sorban a kezedet fogtam
Sokkal több is lehetett volna
De csak gyerekek voltunk
Húzta a hátam a táska
Feléd úsztam úgy hogy nem is tudtam úszni
Aztán elbújtam előled a susnyásba
És vágod az a kemény
Mindig melléd akartam leülni hazafelé
Aztán úgy telt el a 8 év hozzád se szóltam, így hal meg a remény
De ha ma rádnézek
A Facen vagy az Instán szarkészen
Te nem is szerethettél volna belém de álmomba visszajössz majd éjjel
Közel voltunk egymáshoz
Most meg olyan távol
Sosem leszünk már fiatalok
Már senki se olyan bátor
Közel voltunk egymáshoz
Most meg olyan távol
Sose leszünk annyira fiatalok
De nem nem nem nem nem nem
🌌REFRÉN:
Kértem az Istent és kaptam
Emlékek minden napban
Egy darabot benned hagytam
Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál
Gondolok rád még gyakran
Pedig nem nem történhet már
Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már
👹WÖRKY:
Annyi terv amiben együtt szerepeltünk
Úgy látom az évek alatt, ez lehet eltűnt
Megváltoztunk közben fel is cseperedtünk
De még mindig veszélyesek hogyha belekezdünk
A szem ami 100 show-t láthatna tök vak
Rád gondolok 365 nap
Piros betűs a neved a naptárban
Tudom benne vagy velem a mannában
Közel voltunk egymáshoz
Most meg olyan távol
Sosem leszünk már fiatalok
Már senki se olyan bátor
Közel voltunk egymáshoz
Most meg olyan távol
Sosem leszünk annyira fiatalok
De nem nem nem nem nem nem
🌌BRIDGE:
Kértem az Istent és kaptam
Emlékek minden napban
Egy darabot benned hagytam
Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál
Gondolok rád még gyakran
Pedig nem nem történhet már
Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már
🌌REFRÉN:
Kértem az Istent és kaptam
Emlékek minden napban
Egy darabot benned hagytam
Pont ugyanúgy ahogy bennem hagytál
Gondolok rád még gyakran
Pedig nem nem történhet már
Ígérted, hogy el nem hagysz majd de évek óta nem láttalak már
*de ha ma rádnézek
*emlékek minden napban
Wörky-nek a végén: sose*m*
Nagyon igényes
Wörkynel elirtal egy betut
Tudom (b)lenne vagy velem a mannaban
@@norbifilms9574 nem írtam el, tényleg ezt mondja
Szavakat nem talalok, es meg csak most indul be a Monroe Advent. Ez a dal pedig vilagmegvalto.🦇😍
Ezt a számot nem lehet elégszer meghallgatni 💜🔥🔥
Ezt a zenét még most is nagyon jó hallgatni! Szerintem nagyon át lehet élni!🤧❤💫
Falkon simán a legtehetségesebb előadók közé tartozik ma Mo.-on. Imádom!
Dehogy.
Hihetetlen,hogy mennyit fejlodott ez a trio,legjobb es a legjobb is marad!❤️🦇
'Kozel voltunk egymashoz,most meg olyan tavol'💜
Ez valami brutális. Imádom kíváncsi voltam, hogy a Schmooze szintjét meg tudjátok-e üti újra és igen. Imádom💜
Legjobb trio! 🌌👹☢️
A srácok egyre magasabb szintre lépnek💜 #MONROEFOREVER
Hihetetlen, hogy 2024-ben is a legjobbak között van ez a dal
Remélem hamar visszatértek
KMS4EVER🦇🔥
ÚRISTEN! Én nagyon ritkán sírok, és most elkönnyeztem😭🤧😢
Nagyon szépen köszönjük ezt a zenét🦇🦇🦇
Pittának most sok zenéje jön ki,eddig úgy voltam vele hogy elég egyhangú de ez a zene megváltoztatta bennem ezt a gondolatot💜
Kurva jó zene
Mert az eddigiek nem újak voltak, a Készebb kivételével hanem a Mumbledore album
Ez a trió verhetetlen basszameg🌌☢👹
Brutális az egész Monroe adventtel együtt❤🦇👑
Köszönöm srácok, ez egy élmény volt😔😔💜
🌌👹☢️Best trio in the world
Kértem az istent és kaptam emléket minden napban. 💙🙏
Ez a trió elképesztően nagy ők tényleg elvarazsolnak engem❤️❤️❤️
egyszerűen imadom🌌💜
Kértem az Istent , és kaptam ,
Emlékek minden napban ! ❤️
Egyszerű csak...Profi munka💯🔥🙏
Ez a Dal most pont illik hozzám 🤨
Szuper lett 🥰
Hát ez is odabasz❤🔥
Ez a trio kajakra verhetetlen 😁🎧🏆
,,Egy percet csak ott lennék, de nem leszek ott és most ettől lett szép' ' 🙏
ben hur, schmooze, hangover. Mi jöhet még?❤️🤷
Van egy Germoneynk is, Falkon lemezén is van egy gyöngyszem💋
Deja vu
xd
@@Marcell0790 igen, ugy van. Ezert irt oda vesszot, hogy azon kivul van meg egy kozos Falkon lemezen.
Periwinkle
Sajnos mostmár semmi :( :(
Mekkora lesz erre deszkázni te jó isten!!
Grat👏👏👏
BEST TRIO FOREVER!🤘
Kibaszott eros😍 így tovább csodás trió🤟
Ha nem hallgatam ma még 30× akkor egyszer sem hatalmas lett srácok!!🔥😍
Ezek ha 3an összeállnak az odabasz fixen 🔥
Nah jó Imádom ezt a zenèt❤️😌
,Ez lett a kedvencem🙏🖤💯!
Jezusom fentvan spotyn szét hallgatom
Már megint alakítottak🦇🌌👹☢️
Imádom.❤❤
Verhetetlen ez a TRIÓÓ
IMÁDOOM RESPECT
Imádom🥺❤
Ez is király lett.Nagyon pörögtök basszus💣 Csináltam én is pár számot,csekk ha érdekel(bocsi)✌
Brah, Te kurvajó zenéket csinálsz! Közel King Monroe szint!
Csak így tovább!
Egyik új kedvenc 😍😍💜💜
Igy tovább nincs nálatok jobb 🥺♥️♥️♥️♥️♥️
Imádom egész nap ezt éneklem fejből tudom a szöveget.👹💜☣
Ez a trió örök🙏🏻🦇❤
Hihetetlenek vagytok nagyon jo lett
Olyan volt az a lány😁❤
Legjobbak vagytok💪ez megin pörögni fog 0-24 be❤️
Eléggé jó lett!!🤘🤙(SLÁGER)
1. Osztályú 💜🙌
Legjobb lesz!🦇🦇
Ez a trio bitang😍😍💓
Ember mi ez a zene 🥵🥵🥵🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥
Kinőtte magát a kiadó 👑🔥
Kertem az istent és kaptam❤️🩹
Beautiful song❤️, from North-Korea
?XD
Verhetetlen ez a trió 🌌👹☢️
“Bejártuk egész Erdélyt”❤️
2022 van es meg most is imadom😻 nagyon nagy slager ez a zene.. 2021 ben imadtam.. az egyik baratom mutatta akivel mar sajnos nem vagyok valami joba:/
Én is szint úgy
Imádom 😍❤️
Eniss💕
Ehhez a dalhoz úgy megnéznék ilyen Flashback-es klippet :D
Imádom...🔥☢🌌👹
Ez művészet❤🙏
Ez valami hatalmas lett😁
Verhetetlenek egyedül is de így trioba 10/100as🔥💯🤘
A három király
Ez atom lett srácok❤️
Szia h vagy?
Ezz..ezt adják a hiradóba ne a koronavírust!🦇
Nagyon tűz 🔥🔥🦇🦇
Eddigi kedvenc King Monroe song!
ahwww fan gooooooooooorcs❤❤
"Bejártuk egész Erdélyt
Üvegborok, napfelkelték" remélem volt pálinka is xd üdv Erdélyből :) #KMSTHEBEST
Remelem megint nagyot fog baszni ez a trio, mint a Ben Hurnal🙏🏾🌆👹☢️ #BESTTRIO
Edit: AZTA ROHADT! LEGJOBB! UJ KEDVENC!
#VerhetetlenTrio #BestTrio
#Pitta #Falkon #Worky
Várható a szám spotify-ra? Kurva jó lenne ott is pörgetni.
Mi a fasz... Kibaszott jó
💎🔥👏
Hatalmas Vibe🌌👹☢️
Egy feat et de nyomnék én is! Kibaszott jó! Bár én sose leszek ekkora művész!
Ettol a zenetol elojottek az emlekek es kezdem azt erezni hogy hianyzik😔
GG skacok, brutál lett!!
🥃🥃🥃🚬🚬🚬
De jooo
Jezusom😍😍😍💜
Erdély
Pacek..pacek💜❤👹
Először is gratulálok, hatalmas zene😁 Örülök, hogy sikerült így vagy úgy - mindegy - meghallgatni ezt a zenét - Másodszor, meg mikor óhajtjátok elérhetővé tenni Apple Musicon? Szeretném a kocsiban is hallgatni😉
Anya nézd nézd nézd repülök
Melletetek én nem ülök😌💜
Best ever
Geci nagy lett
Istenem hogy miért sírom el magam mindig ezen a zenén🥺
ez nekem nagyo. tetszik, hallgassatok sziveim
Hogy írhattok ilyen jó zenéket?
Deja vu
I've just seen this title before
Fasza a muzsika amúgy:D
2024 valaki?
itt
Verhetetlenek vagytok
Év remekműve❤️💜🧡
Spotify-on elérhtő vagy elérhető lesz ?
Like aki szereti Falkont!💜
Falkon punch
Itt vedd át a "1. A felkapottak között" előtti díjat
Hat nem.
Király 😍