Ez annyira kellemes videó lett, nem tudom, csak én érzem-e ezt így. Annyira jó látni, hogy megbecsüli valaki a dolgait és vigyáz rájuk, meg ilyen “alázattal és tisztelettel” beszél róluk. Nekem ezt jólesik látni. Köszönöm a videót ☺️
Édes istenem már három éve volt? Emlékszem mikor kerestem az iPhone X ről egy jó vélemény videót, hogy megéri e megvenni. Az volt az első videó amit láttam tőled.
@@Huntech_ ez igaz viszont attól még kényes a felület Nekem Silver volt, azon akárhogy vigyázott rá az ember mikrokarcok lettek rajta, amik legalább kipolírozhatóak, viszont a feketénél nem tudom hogy mi a helyzet karcolás terén
És most köszönjük meg Balázsnak azt, hogy úgy veszi fel a videókat, hogy abba nagyobb telefonokon bele lehessen nagyítani, mivel nem marad le semmilyen fontos részlet. Köszönjük!
A beégést örülök, hogy említetted. Anno 2018 júniusában vettem az Iphone X-et, és azóta használom. Előtte jó egy évig volt egy S8-am, és a X vételekor még megvolt az S8 is. Összehasonlítottam a kijelzőket, és az S8 már egy év után durván be volt égve alul az ikonoknál és felül az állandóan kint lévő ifnfóknál is. A X-en több, mint 2 év után sem látszik semmi beégés.
Én 4 évig használtam az Iphone 6s plus mobilom, új 100% aksi van benne, és még mindig egészen élhető az a sebesség amit a mai napig teljesít. Viszont sajnos kénytelen voltam le cserélni egy másik nem IOS-es mobilra, mert kb 2 óránként le vette a hangerőt a hallásvédelmi opció miatt, ami az IOS 14-el került bele, amivel persze nem lenne gondom, ha ki lehetne kapcsolni. De mivel nem lehet, így lecseréltem egy Xiaomi Poco F2 pro-ra! Bár 2 apró dolog hiányzik az androidból, ami az ios-en jó volt. Mégpedig az, ha bluetooth headsetet használom, és jőn egy bejővő hívás, akkor eléggé zavaró, hogy ha a telefonon nyomom meg a felvevő gombot, akkor is a headseten keresztűl akarja bonyolítani a hívást, nem pedig a mobil hangszoróját használja. Ez Iphone-on jó volt, mert azt az eszközt használta amelyikkel felvettem a hívást. A másik meg ha ki kapcsolom az alkalmazásnak az internet elérést, akkor IOS-en nem volt reklám az app-ban, viszont androidon még így is van reklám, ami egy picit zavaró. Azért kíváncsi leszek ez a Xiaomi meddig fogja birni az idő vasfogát! 🤔
Hello én 12 éves vagyok és most szeptember elején kaptam egy Iphone SE 2020-t ez az első iphone-om szerintem ezt még jó sokáig szeretném használni nagyon tetszik és végül de nem utolsó sorban lehet rajta nézni a videóid :)
1 éve vettem az X-et de én sem szándékozom le cserelni aksival sincs baj bár igen gyorsabban merul a mostani modellekhez képest de annyira különleges telo számomra is tetszenek a mostaniak is pl 12 13 de drágák az én pénztárcámhoz egyenlőre marad ez és később gyűjtők egy újabbra még szeretném használni 2024-ben is 😁☺️
I7+-om még mindig jól működik nem fagy, és fotókirály sem vagyok, így a kamerája nekem bőven eleget tud, ha valamit mégiscsak le kell fényképezni. Amíg jön új iOS addig használom, 60 ezerért vettem egy 128-ast, ha eladom 2 év múlva 30-35 ért, akkor is csak 15 ezret buktam rajta évente úgy, hogy én nem érzek semmi kompromisszumot. 100 ezer fölött nem költök telefonra továbbra sem. Egyébként: várd meg a januárt az új vásárlással, onnantól 3 év gari van rajta kötelezően.
Én hasonlóan hozzád, nem évente cserélem a telefonokat. Én 6-ról váltottam X-re (fehérre) :P, de én nem váltok róla idén sem, várok még egy kicsit, mert én nem érzem azt, hogy megérett a cserére. Ugyan olyan gyors, mint 3 éve, amikor először bekapcsoltam. :) Hiába tetszik nagyon a 12 "új" formája, tudása meg minden, de nem ér annyi pénzt számomra a csere.
nekem es samsung galaxy s6 edge van most akarok váltani a közel jövőben de annyira prémium ez a telefon hogy (60-70 ezres) keretbe nem tudok olyat ami ennyire jó lenne gondolok itt az üveg elö és hátlap , alu keret , a kamera is piszkos jó hiába csak 1 van , viszont az akku az 2600 mAh és nem igazán bir fél napnál többet sajnos . jó kis videó lett.
De jo neked ilyen fiatal vagy. Az én első telloim még szines kijelzős sem voltak. Első tellom samsung volt! Már akkor az egyik legjobb volt! Ennek már vagy 20 eve! Második tellom ericson T10! Legjobb volt akkor!
Valamikor pontosan ezért a humorvilágért iratkoztam fel a csatornádra.Megvan a magam fanyar cinizmusa, sokan nem szeretik, ez itt nálam átütött, köszi a vidám perceket😆
Nekem egy Samsung Galaxy S8+-om van de a képernyőm annyira bevan égve, hogy az indavideón nézett sorozatomat látom rajta miközben éppen a Tik-Tok-ot görgetem. És elkezdtem gondolkodni az Iphone-on. Már unom is egy picit az androidot, de eleve sok baj van ezzel a telefonnal. Kezdésnek az Iphone X-re gondoltam, és csak aztán lépegetnék feljebb. Úgyhogy köszönöm, hogy ezt a videót leforgattad, mert naggyon, nagyon sokat segítettél vele. Más videókat is néztem, de csak motyogtak az orruk alatt miközben unboxingoltak, de egy szót nem szóltak se a kijelzőről, se a kameráról.
@@dealw1t meg az ujjlenyomatolvasó is visszatér jövőre. 2021ben elfog jutni oda a technika, hogy visszintesen fekvő iphonet is kilehet unlockolni pinkód nélkül :)
@@TheMortonclayton lehet félre értem de szerintem az asztalon fekvő telefonra gondol mikor a hátán van a teló. Nem elfordítva. Mert ugye akkor nem lát a faceID . Én is pl sokszor felsem veszem a telót az asztalról ha valakinek röviden válaszolok.
X rol 11-re vagy 12-re semmiképp nem éri meg cseréli/váltani Elenyésző a ,,plus tudás”egy átlagfelhasznàló számára viszont árban nem kicsi a ráfizetendő kulombség meg ha jó áron is sikerül az X -et eladni
Én most váltottam az iPhone X-emet majd ne 2 és fél után. iPhone 12 Pro-ra váltottam és észrevehető a 3 év a kettő telefon között. Gyorsabb Face ID, Jobb hangszórók, Jobb kamerák, Gyorsabb IOS.
10 eve hasznalok iphone t, amelyiket nem frissitettem, az nem cseszodott el soha, nem merult meg 3 es fel eves koraban sem ! Amint frissitettem, azonnal ! Merulni kezdett. Sok eves SE nem 9.3 fut, es este meg 15 % az akksi, akkor vettem meg amikor megjelent, mar nem hasznaltam, frissitettem, onnantol kezdve mar nem birta csak delutan 2 ig. Nem kell allandoan frissitgetni, erosebb hardver nem fog jonni a keszulekre neten keresztul, csak ebbe soha senki nem gondol bele... sok eves tapasztalat! Az uj iphone 11 emen az volt az elso hogy beallitottam hogy ne szedje le a frissiteseket ! Marad 13.7 szoftveren,kivancsi leszek hogy 4 ev mulva mennyi lesz az uzemideje, utana majd frissitem es akkor is megnezem.....
Én 2 évig könyörögtem egy iPhone miatt mivel nincs meg az az anyagi körülmény h egy magasabb iPhone kaphassanak ezért egy iPhone 7-et használok és nagyon meg is becsülöm 🤩😌🥺
Nekem egy Nokia 3310 volt az első telóm. A családban egy 6610es volt az első. Infra porttal. Wao. Első érintőképernyős teló egy LG Kp500. Rezisztiv kijelzővel. Első okostelo: Motorola Milestone. 3.7es kijelző fizika Qrty Billentyuzettel
Én a Samsung Galaxy S8-om nyúztam 3 évig, de annak már minden baja volt és egy Iphone XS MAX-ra váltottam és gördülékenyebb a felhasználása mint egy androidnak (szerintem)
Én is 2017 januárban kaptam egy samsung galaxy a3-at, és most áprilisban kaptam az a71-et nem titok hogy részletre van és akkor mi van... nem engedtheti meg mindenki hogy zsebből kirázza, Balázs is mondta már egy videóban 🙂
Mondjuk a kijelző beégés dolog elég vitatott. A legtöbb amin be van égve, ott mindig csutkán van a fényerő és javarészt azokat az alkalmazásokat használják hosszú órákon át(facebook), ahol vannak statikus elemek, így persze, hogy ott beég. Nem egy ilyen telefont láttam már én se. :D
Nekem semmi bajom az iPhone X akku idejével, pedig folyamatosan használom, zene facebook néha játék, de 24 órát kibír 1 töltéssel. Mondjuk nekem egész magas még az akksi állapot, 95%-on van, közel 1 évesen.
4 года назад+1
Nekem 6S van, de az új Pro Max az bazinagy. Megvárom az új tesztedet, de nekem a Mini lesz a nyerő. Asszem.
2:57-3:10 Deee...kb minden évben ez van amikor kijön az új iPhone. Amúgy azt tudtad, hogy az Apple elvileg a kövi SE-t is majd csak 4 év múlva akarja kiadni?
Sokan vannak úgy hogy nem ismerik be hogy felesleges új telefont venni. Mi, átlag emberek akik telefonálásra, social media használatra vagy épp böngészésre használjuk csak a telefont bőven elegendő lenne egy Redmi Note 9s, Galaxy A71 féle telefonok és ezeket se használjuk igazából ki. Nem ítelem el aki drága telefont vesz, az se érdekel ha évente cseréli le, mindenki arra költi a pénzét amire szeretné, de olyan baromságokat senki se mondjon hogy 1 év után le kell cserélnem a telefont mert ez már nem bírja..stb. Ahogy te is mondtad, manapság olyan közel vannak egymáshoz a telefonok mind minősegben, mind képességben hogy nem nagyon tudnak újjat mutatni ami miatt ilyen rövid időn belül megérné cserélni.
S8 képernyő beégve? 3 éve használom nincs hasonló problémám. Meg a felbontás a két telefonban össze sem hasonlítható. Lehet elfogult vagyok azért mert samsungom van, de pont nem a képernyőbe kéne belekötni, mivel nem véletlenül veszi az apple is a samsungtól 🙃
Szia kedves Varga! Az a kérdésem lenne hogy a pitaka oldalán miért nem tudok a iPhone 8 plus-ra tokot rendelni,mert csak a sima iPhone 8- ra van😕 Tudnál linkelni egyet? U.I.Előre is köszönöm !
Szia nekem is iphone x em van 1 év után ahogy lejárt a jot álás elromlott nem látja a sim kártyát lemerül hamar kikapcsol gondol egyet az also hangszoró nem jo tehát csalodtam utálom nagyon olyan mintha játék tefon lenne!
Valakinek ismerős Amikor a 6s-edrről nézed azt videót hogy valaki a két generációval újabb iPhonenyáról vált egy újabb ra.😅🤔 Mert nekem nagyon dezsavűm van
Nem gondolod hogy esetleg csak bevált neki?? :D én pl azért nem cserélném le az iPhone 7-emet mert a mai napig semmi baj nincs vele és egy 3-4 éves telefon ;)
Akkor a Pro Max ezüst lesz? :) Én ugyan így vagyok a 8Plusszal ami kb ugyan az mint a X csak más házban. Tökéletesen működik még, kicsit sem lassult, de szintén a kamera és az akku miatt cserélem egy ezüst 12Pro-ra. Azért nem Max mert kicsit elegem van a tepsiből három év után. En sem adom el, megy tovább a családban mert még 3 év bőven benne van egy aksicsere után (82%) :)
@@AnonimInc Pedig azt mondtad a fehér tetszik most és nem akarsz sötét színt. 😁 De megértem, a kék nekem a b terv, ha nem lesz a szolgáltatómnál ezüst. :)
Pont most cseréltem én is az X-ről 12-re ugyanezt gondoltam én is nem volt szükséges mert az X még mindig tokeletesen használható de a 12 nagyon jó lett és megérte
Én nem hiszem azt hogy az aki iPhonet vesz az a nagyobb akksi miatt meg a kamera miatt vált új iPhonera de még csak nem is a szoftverfrissítés miatt, hanem mert úgy van vele hogy 3 év alatt megunja, azért gondolom ezt mert sem kamerás képességekben sem akksiban nem jó még a 12-es modellek sem, ugyan úgy ha úgy használnám mint ahogyan használom az A80 telefonomat lemerülne még hamarabb is. Én a Samsung Galaxy A80 telefonomat ami idén októberben lesz két éves naponta többször is töltöm, de nem azért mert fontos lenne mert nem bírna ki egy napot, hanem azért mert így kímélem az akksiját ami ennyi idő elteltével 99%-os, én 40%-nál már felteszem tölteni és 80%-nál meg leveszem, ergo 40%-ot merítem le naponta mire hazaérek a munkából, ha nem dolgozok akkor is így teszek, nyomkodom elég sokat, igaz játszani keveset játszok rajta de minden másra sokat használom facebook, utazás közben filmet nézek vagy a TV GO-n vagy az HBO GO-n keresztül, megnézek egy két RUclips videót, fényképezek - kamerázok is vele bár ezt nem minden nap, és így kihúzom nap végére 40-45%-on, ez idő alatt kétszer teszem fel egy nap tölteni, délelőtt és délután.
Én 3 évig használtam a 8 plust. Semmi baja nem volt. De nekem a 12-es dizájnja KELLETT. És lett egy 12-m. Ha nekem hihetetlen jó élmény a 12, te tuti imádni fogod a pro maxot.
én még nem vagyok haj landó le cserélni a 8 ast mert 6 éves majd amikor jön a ios 17 és nem kapja meg akkor váltok egy 14pro ra mert az nekem nagyon be jön 😅
@@DopaminShot így specifikációk alapján tényleg jó telefon de már ajánlom hogy ha már idén nem akkor jövőre váltsál egy új telefonra de samsungra ne váltsál én nem ajánlom
Én a címből sejtettem , hogy valamelyik 12-es Iphone-ra fogsz váltani , csak én a 12 minire tippeltem volna. 😃 Amúgy szép állapotban megőrízted mind a 3 korábbi telódat. Le a kalappal. 😉
Szia! Az lenne a kérdésem hogy lenne-e tutorial videó a következő dologról : A laptopba be akartam tenni egy monitort ami VGA bemenetes és rendeltem egy atalakito adaptert es osszedugtam a monitort a laptoppal. Na az a baj, hogy valamilyen Input Signal out of range-t ír ki. Rengeteg tutorialt neztem de egyik se valt be tudnal segiteni?
valószínüleg nagyobb felbontásban (vagy frekvencián) szeretné a laptopod meghajtani a rácsatlakoztatott monitort, mint amit a monitor tud. Vedd lejjebb a felbontást mondjuk 1080p-ről 720p-re és akkor valószínűleg lesz rajta kép
Nahát fiúk lányok körbe jártam az egész a Apple piacot és mindegyik telefon minden Apple termék meg volt és úgy döntöttem meg veszem a 2016os Apple iPhone SE-t és tőkéletesen mükszik kis képernyő elfér bárhol és nincs vele problémám mert nem egy lobaszó térkép bocs a szavakérz
"Nem nagyon volt telefon, ami úgy nézett ki mint ez"...khm...aztán jött a xiaomi és durván másfél éven át majmolta ezt a designt a Mi 8-tól a Mi Mix 3-ig.
Helló! Ismét egy kuv.jó videó! Le a kalappal! Kb annyira szeretheted az X edet mint én az Mi8 omat. Kb ez az első flagship telóm, tök jó gyors meg minden, akksi is bírja még, nem éreztem késztetést bootloadert nyitni és telepítgetni ilyen olyan főzött romokat. Szerintem még egy évig megmarad és akkor lesz 3 év körüli. Az is lehet, hogy a köv teló egy iphone lesz...aztán hallgathatom, hogy jól megy a szekér, ájfónod van... de azt nem tudják, hogy előtte 3 évig ugyan az a telóm volt és elraktam havi 10et telóra, ami 360ezer huf. Vagy legyen négy év és akkor ki van maxolva a teló élettartama :) Köszi a videót Balázs! Respect
Hasonlóan állok hozzá a telefonokhoz, nekem is iPhone X-em van és én is úgy érzem, hogy a kamerára ráférne egy frissítés, az akkumulátor nekem is már 84%-on van, nyúztam eleget a mobilt hozzá, de én még kiemelném a ramot. 3 Gb egyszerűen pont nem volt elég a tökéletes működéshez, pedig tényleg egy rossz szavam nem lehet a telefonhoz. Ha váltanák akkor 11 Pro-ra cserélném. Amúgy tényleg egy jó telefon, az akksi a legnagyobb problémája szerintem, de azt tudom, ha egyszer szétszedik, akkor már nem lesz olyan “vízálló”, mint előtte. Nagy dilemmában vagyok és csodálkoztam is, hogy kijött ez a videó, mert kiváncsi voltam, hogy másiknak is van e hasonló gondjuk. És tényleg!
nekem az iphone 12-vel az a gondom hogy iszonyat drága! nekem iphone 6s-em van és én is váltok idén,kérdés hogy mit vegyek: A verzió: iphone 11 (210 ezer ft) B verzió: Iphone 12 pro max ( ha már lúd legyen kövér és egye fene egyszer élünk és megveszem a legjobbat) 470 ezer ft. Érdekes hogy iphone 12 mini-ben nem gondolkodom ,de sima iphone 12 pro-ban sem. sőt iphone 12 még esélyes, 310 ezer környékén van ,de az se lesz szerintem. Inkább az A vagy b verzió. De szerintem az Iphone 11 lesz ,200 ezret még nem sajnálok,de 470et már igen
Ez annyira kellemes videó lett, nem tudom, csak én érzem-e ezt így. Annyira jó látni, hogy megbecsüli valaki a dolgait és vigyáz rájuk, meg ilyen “alázattal és tisztelettel” beszél róluk. Nekem ezt jólesik látni. Köszönöm a videót ☺️
Édes istenem már három éve volt?
Emlékszem mikor kerestem az iPhone X ről egy jó vélemény videót, hogy megéri e megvenni.
Az volt az első videó amit láttam tőled.
Vajon hogyan őrizte meg ilyen szép állapotban? Főleg az oldalkeretet, ami még tokban is könnyen karcolódik ha bejut egy kis kosz.
@@Huntech_ ez igaz viszont attól még kényes a felület
Nekem Silver volt, azon akárhogy vigyázott rá az ember mikrokarcok lettek rajta, amik legalább kipolírozhatóak, viszont a feketénél nem tudom hogy mi a helyzet karcolás terén
Na remek itt egy bot
És most köszönjük meg Balázsnak azt, hogy úgy veszi fel a videókat, hogy abba nagyobb telefonokon bele lehessen nagyítani, mivel nem marad le semmilyen fontos részlet.
Köszönjük!
Balázs milyen telefont fog venni gomb : 11:22
Szépen vigyáztál rájuk :)
A háttérben a világítás olyan ünnepi mood-ot ad a videóhoz ☃️❄️🌨️
Kriszmösz tájm
"Először laktam igazán jól." -Józsika, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2020.
"Iphone 12 Maxommal Wi-fizek a medencémben" - Jákob, Rózsadomb 2020.
A beégést örülök, hogy említetted.
Anno 2018 júniusában vettem az Iphone X-et, és azóta használom.
Előtte jó egy évig volt egy S8-am, és a X vételekor még megvolt az S8 is. Összehasonlítottam a kijelzőket, és az S8 már egy év után durván be volt égve alul az ikonoknál és felül az állandóan kint lévő ifnfóknál is.
A X-en több, mint 2 év után sem látszik semmi beégés.
Én 4 évig használtam az Iphone 6s plus mobilom, új 100% aksi van benne, és még mindig egészen élhető az a sebesség amit a mai napig teljesít. Viszont sajnos kénytelen voltam le cserélni egy másik nem IOS-es mobilra, mert kb 2 óránként le vette a hangerőt a hallásvédelmi opció miatt, ami az IOS 14-el került bele, amivel persze nem lenne gondom, ha ki lehetne kapcsolni. De mivel nem lehet, így lecseréltem egy Xiaomi Poco F2 pro-ra!
Bár 2 apró dolog hiányzik az androidból, ami az ios-en jó volt.
Mégpedig az, ha bluetooth headsetet használom, és jőn egy bejővő hívás, akkor eléggé zavaró, hogy ha a telefonon nyomom meg a felvevő gombot, akkor is a headseten keresztűl akarja bonyolítani a hívást, nem pedig a mobil hangszoróját használja. Ez Iphone-on jó volt, mert azt az eszközt használta amelyikkel felvettem a hívást.
A másik meg ha ki kapcsolom az alkalmazásnak az internet elérést, akkor IOS-en nem volt reklám az app-ban, viszont androidon még így is van reklám, ami egy picit zavaró.
Azért kíváncsi leszek ez a Xiaomi meddig fogja birni az idő vasfogát! 🤔
Hello én 12 éves vagyok és most szeptember elején kaptam egy Iphone SE 2020-t ez az első iphone-om szerintem ezt még jó sokáig szeretném használni nagyon tetszik és végül de nem utolsó sorban lehet rajta nézni a videóid :)
1 éve vettem az X-et de én sem szándékozom le cserelni aksival sincs baj bár igen gyorsabban merul a mostani modellekhez képest de annyira különleges telo számomra is tetszenek a mostaniak is pl 12 13 de drágák az én pénztárcámhoz egyenlőre marad ez és később gyűjtők egy újabbra még szeretném használni 2024-ben is 😁☺️
I7+-om még mindig jól működik nem fagy, és fotókirály sem vagyok, így a kamerája nekem bőven eleget tud, ha valamit mégiscsak le kell fényképezni. Amíg jön új iOS addig használom, 60 ezerért vettem egy 128-ast, ha eladom 2 év múlva 30-35 ért, akkor is csak 15 ezret buktam rajta évente úgy, hogy én nem érzek semmi kompromisszumot. 100 ezer fölött nem költök telefonra továbbra sem.
Egyébként: várd meg a januárt az új vásárlással, onnantól 3 év gari van rajta kötelezően.
Azt hittem 40 éves vagy. Lehet szoba levegőn gyorsabban öregszik az ember. 😀
Én hasonlóan hozzád, nem évente cserélem a telefonokat. Én 6-ról váltottam X-re (fehérre) :P, de én nem váltok róla idén sem, várok még egy kicsit, mert én nem érzem azt, hogy megérett a cserére. Ugyan olyan gyors, mint 3 éve, amikor először bekapcsoltam. :) Hiába tetszik nagyon a 12 "új" formája, tudása meg minden, de nem ér annyi pénzt számomra a csere.
nekem es samsung galaxy s6 edge van most akarok váltani a közel jövőben de annyira prémium ez a telefon hogy (60-70 ezres) keretbe nem tudok olyat ami ennyire jó lenne gondolok itt az üveg elö és hátlap , alu keret , a kamera is piszkos jó hiába csak 1 van , viszont az akku az 2600 mAh és nem igazán bir fél napnál többet sajnos . jó kis videó lett.
Pont holnap megyek venni egyett szóval köszi
6:40 az a durva hogy nekem iPhone 7em van és még én is megkaptam ios 14et
Még a 6s is megkapta.
Nekem is iphone 7 van
iPhone 6osom meg az ios 13at sem kapta meg :(
és amúgy nem lassult be tőle, meg nincs semmi negatív dolog? mert akkor én is frissíteném
15 öt is megkapja
De jo neked ilyen fiatal vagy. Az én első telloim még szines kijelzős sem voltak. Első tellom samsung volt! Már akkor az egyik legjobb volt! Ennek már vagy 20 eve! Második tellom ericson T10! Legjobb volt akkor!
Valamikor pontosan ezért a humorvilágért iratkoztam fel a csatornádra.Megvan a magam fanyar cinizmusa, sokan nem szeretik, ez itt nálam átütött, köszi a vidám perceket😆
Nekem egy Samsung Galaxy S8+-om van de a képernyőm annyira bevan égve, hogy az indavideón nézett sorozatomat látom rajta miközben éppen a Tik-Tok-ot görgetem. És elkezdtem gondolkodni az Iphone-on. Már unom is egy picit az androidot, de eleve sok baj van ezzel a telefonnal. Kezdésnek az Iphone X-re gondoltam, és csak aztán lépegetnék feljebb. Úgyhogy köszönöm, hogy ezt a videót leforgattad, mert naggyon, nagyon sokat segítettél vele. Más videókat is néztem, de csak motyogtak az orruk alatt miközben unboxingoltak, de egy szót nem szóltak se a kijelzőről, se a kameráról.
Azóta sikerült iphonera térni?😁
Alapos teszt lett. 👍
Hát te hatalmas figura vagy 🤣🤣🤣
Iphone 7 ről fogok cserelni egy Iphone 12 128Gb-ra Fehérre , szerintem elég nagy ugrás lesz :D Szerdán végre megjön
Én a te helyedben még nem cserélnék csak jövőre de te tudod
én is megvártam volna a 90-120hz -es iphont, ami valszeg jövőre érkezik
@@dealw1t meg az ujjlenyomatolvasó is visszatér jövőre. 2021ben elfog jutni oda a technika, hogy visszintesen fekvő iphonet is kilehet unlockolni pinkód nélkül :)
@@JoeYi84 ezt már tavaly is mondták... kitudja ;)
@@TheMortonclayton lehet félre értem de szerintem az asztalon fekvő telefonra gondol mikor a hátán van a teló. Nem elfordítva. Mert ugye akkor nem lát a faceID . Én is pl sokszor felsem veszem a telót az asztalról ha valakinek röviden válaszolok.
@@TheMortonclayton pont ezt mondaná egy iSheep
Tök jó a videó
X rol 11-re vagy 12-re semmiképp nem éri meg cseréli/váltani
Elenyésző a ,,plus tudás”egy átlagfelhasznàló számára viszont árban nem kicsi a ráfizetendő kulombség meg ha jó áron is sikerül az X -et eladni
Én most váltottam az iPhone X-emet majd ne 2 és fél után. iPhone 12 Pro-ra váltottam és észrevehető a 3 év a kettő telefon között. Gyorsabb Face ID, Jobb hangszórók, Jobb kamerák, Gyorsabb IOS.
10 eve hasznalok iphone t, amelyiket nem frissitettem, az nem cseszodott el soha, nem merult meg 3 es fel eves koraban sem ! Amint frissitettem, azonnal ! Merulni kezdett. Sok eves SE nem 9.3 fut, es este meg 15 % az akksi, akkor vettem meg amikor megjelent, mar nem hasznaltam, frissitettem, onnantol kezdve mar nem birta csak delutan 2 ig. Nem kell allandoan frissitgetni, erosebb hardver nem fog jonni a keszulekre neten keresztul, csak ebbe soha senki nem gondol bele... sok eves tapasztalat! Az uj iphone 11 emen az volt az elso hogy beallitottam hogy ne szedje le a frissiteseket ! Marad 13.7 szoftveren,kivancsi leszek hogy 4 ev mulva mennyi lesz az uzemideje, utana majd frissitem es akkor is megnezem.....
Én 2 évig könyörögtem egy iPhone miatt mivel nincs meg az az anyagi körülmény h egy magasabb iPhone kaphassanak ezért egy iPhone 7-et használok és nagyon meg is becsülöm 🤩😌🥺
Én is így vagyok. Várom amíg meglesz 240wattos töltés és ez persze wireless. A legjobban várom ezt a OnePlustól.
Azok nagyon rossz telok
Veszel egy hűtőmágnest félmillió forintért?
Fél év múlva minden androidos telefon oldala szögletes lesz
Ezeket a kommenteket birom hogy helyedben nem cserélnék , valószínű nem ez fogja megváltoztatni Balázs véleményét, hadd cseréljen ha szeretne !
Szerintem jó videó!!!
Én most az iPhone 6-at akarnám lecserélni, ugyan ilyen az aksi kapacitása. Fél napot alig bír ki úgyhogy nincs is használva.
Dettó 6s
Nekem egy Nokia 3310 volt az első telóm. A családban egy 6610es volt az első. Infra porttal. Wao. Első érintőképernyős teló egy LG Kp500. Rezisztiv kijelzővel. Első okostelo: Motorola Milestone. 3.7es kijelző fizika Qrty Billentyuzettel
Ugyanitt iPhone X 256gb silver 88%akksival, minden tartozékával eladó😁
Szia,én is ugyanúgy vagyok a telefonokkal mint te!Nagyon jó lett a videó💪
1:00-kor vetted fel a videót?😂Amúgy én ma kaptam meg szulinapomra feb 16 ÁN lesz csak előrébb megkaptam és én nagyon elégedett vagyok vele🥰
Istenem a W595, nekem is az elsők között volt, máig is megvan valahol de azért szereztem még egyet belőle 😂
Majd ha felfújódik az aksi akkor nem lesz ilyen állapotban...
Én a Samsung Galaxy S8-om nyúztam 3 évig, de annak már minden baja volt és egy Iphone XS MAX-ra váltottam és gördülékenyebb a felhasználása mint egy androidnak (szerintem)
Én is 2017 januárban kaptam egy samsung galaxy a3-at, és most áprilisban kaptam az a71-et nem titok hogy részletre van és akkor mi van... nem engedtheti meg mindenki hogy zsebből kirázza, Balázs is mondta már egy videóban 🙂
Addig kell nyújtózkodni amíg a takaró ér 😉
Mondjuk a kijelző beégés dolog elég vitatott. A legtöbb amin be van égve, ott mindig csutkán van a fényerő és javarészt azokat az alkalmazásokat használják hosszú órákon át(facebook), ahol vannak statikus elemek, így persze, hogy ott beég. Nem egy ilyen telefont láttam már én se. :D
Nekem semmi bajom az iPhone X akku idejével, pedig folyamatosan használom, zene facebook néha játék, de 24 órát kibír 1 töltéssel. Mondjuk nekem egész magas még az akksi állapot, 95%-on van, közel 1 évesen.
Nekem 6S van, de az új Pro Max az bazinagy. Megvárom az új tesztedet, de nekem a Mini lesz a nyerő. Asszem.
2:57-3:10 Deee...kb minden évben ez van amikor kijön az új iPhone. Amúgy azt tudtad, hogy az Apple elvileg a kövi SE-t is majd csak 4 év múlva akarja kiadni?
Én most szeptembere váltottam ios-re és pont iPhone X-re eset a választásom én nagyon szerettem biztos legalább egy 2 évig velem lesz.😏
Nem éri meg jobban egy pl 2019 őszén megjelent apple csúcs modellt megvenni a megjelenési ár feléért újonnan 2020 február-májusában ?
Sokan vannak úgy hogy nem ismerik be hogy felesleges új telefont venni. Mi, átlag emberek akik telefonálásra, social media használatra vagy épp böngészésre használjuk csak a telefont bőven elegendő lenne egy Redmi Note 9s, Galaxy A71 féle telefonok és ezeket se használjuk igazából ki. Nem ítelem el aki drága telefont vesz, az se érdekel ha évente cseréli le, mindenki arra költi a pénzét amire szeretné, de olyan baromságokat senki se mondjon hogy 1 év után le kell cserélnem a telefont mert ez már nem bírja..stb.
Ahogy te is mondtad, manapság olyan közel vannak egymáshoz a telefonok mind minősegben, mind képességben hogy nem nagyon tudnak újjat mutatni ami miatt ilyen rövid időn belül megérné cserélni.
S8 képernyő beégve? 3 éve használom nincs hasonló problémám. Meg a felbontás a két telefonban össze sem hasonlítható. Lehet elfogult vagyok azért mert samsungom van, de pont nem a képernyőbe kéne belekötni, mivel nem véletlenül veszi az apple is a samsungtól 🙃
Az iphone se-met 12 órában nyomtam átlagban és 96%on volt(3 éven keresztül használtam)
Az nekem is nagyon jó akksis volt, de a 6s borzasztóan merült
Iphone 7 plus-om ami 2016-os es az miert van hogy ennek az aksi kapacitasa 87% még mindig? Pedig a kepernyoidom 3-5 naponta
Szia kedves Varga! Az a kérdésem lenne hogy a pitaka oldalán miért nem tudok a iPhone 8 plus-ra tokot rendelni,mert csak a sima iPhone 8- ra van😕
Tudnál linkelni egyet?
U.I.Előre is köszönöm !
Iphone 7 ről már érdemes válltani iphone 12 pro ra?
2017 es J7 samsung, még egy darabig jó lesz....☎️
Szia nekem is iphone x em van 1 év után ahogy lejárt a jot álás elromlott nem látja a sim kártyát lemerül hamar kikapcsol gondol egyet az also hangszoró nem jo tehát csalodtam utálom nagyon olyan mintha játék tefon lenne!
Egy kérdésem lenne.
Ha fektetve van a telefon amikor be szkeneli az arcunk,akkor fektetve fel old nem?
Valakinek ismerős Amikor a 6s-edrről nézed azt videót hogy valaki a két generációval újabb iPhonenyáról vált egy újabb ra.😅🤔
Mert nekem nagyon dezsavűm van
Emlekszek, mennyire orultem a fejemnek a leges legelso ujjlenyomatolvasos telefonomnak
Hali anno en is W595-el kezdtem, fasza kis telefon volt
Nem is tudtam, hogy Balázs ennyire fiatal! Ha jól számolom 98-as születésű, tehát most 22 éves?!
A Huawei P30-am gyönyörű képeket lő és 2.5 napot bír az ár negyedéért amit egy Iphone tud. Az ökoszisztéma miatt maradsz az almánál?
Nem gondolod hogy esetleg csak bevált neki?? :D én pl azért nem cserélném le az iPhone 7-emet mert a mai napig semmi baj nincs vele és egy 3-4 éves telefon ;)
3:55 mik a legdurvább alkalmazások? 😀
Gondolom játszott rajta eleget azok között pedig vannak nem kispályások
Ark mobile pl? 😅
Az lenne a kerdésem hogy egy iphone 11nek meddig birja 100% toltesig? Vagy hogy mondjam
Egyébként de össze rakja teljesen jól persze ha normális szervizbe viszed el.
Én aki az 5s emről nézem
De jo kis telefon volt az! Akkucsere kozben megserult az enyem :(
@@vartikcsaba én nagyon szeretem
Szia Balázs! Azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e a Huawei P smart 2021-ről videó?
Én ugyanígy vagyok a telókkal...kicsit drága a legújabb iphone..🤨
Kicsit?
Pont ugyanannyi mint 4 éve.
Kicsit?
@@elekbalazs88 Rohadtul nem. Max aránylag. De úgy sem.
Amugy nem
Megnezel egy s20 ultra 5G-t
Es egy 12 pro maxot, nagy árkülönbség nincs köztük
3:23 Szia! Mi a vezeték és a keresztneved?
Ha jól tudom Varga Balázs
@@gotzkristof8494 Péj Pál (érted mert Pál, és ez nagyon vicces)
Akkor a Pro Max ezüst lesz? :) Én ugyan így vagyok a 8Plusszal ami kb ugyan az mint a X csak más házban. Tökéletesen működik még, kicsit sem lassult, de szintén a kamera és az akku miatt cserélem egy ezüst 12Pro-ra. Azért nem Max mert kicsit elegem van a tepsiből három év után. En sem adom el, megy tovább a családban mert még 3 év bőven benne van egy aksicsere után (82%) :)
Kék lesz, mert engem megvettek kilóra azzal a színnel - bár az unboxingban mást fogsz látni, el lesz magyarázva :D
@@AnonimInc Pedig azt mondtad a fehér tetszik most és nem akarsz sötét színt. 😁 De megértem, a kék nekem a b terv, ha nem lesz a szolgáltatómnál ezüst. :)
Pont most cseréltem én is az X-ről 12-re ugyanezt gondoltam én is nem volt szükséges mert az X még mindig tokeletesen használható de a 12 nagyon jó lett és megérte
Jó videóid vannak. Használd egészséggel az új telefont.
Es eladode e iphone x ??
És akkor milyen telefonod lesz?
Az xr-ről is csinálsz? Csak mert nekem ez a telefon van.Szerinted le csereljem? 90% aksija, 128gb
Én nem hiszem azt hogy az aki iPhonet vesz az a nagyobb akksi miatt meg a kamera miatt vált új iPhonera de még csak nem is a szoftverfrissítés miatt, hanem mert úgy van vele hogy 3 év alatt megunja, azért gondolom ezt mert sem kamerás képességekben sem akksiban nem jó még a 12-es modellek sem, ugyan úgy ha úgy használnám mint ahogyan használom az A80 telefonomat lemerülne még hamarabb is. Én a Samsung Galaxy A80 telefonomat ami idén októberben lesz két éves naponta többször is töltöm, de nem azért mert fontos lenne mert nem bírna ki egy napot, hanem azért mert így kímélem az akksiját ami ennyi idő elteltével 99%-os, én 40%-nál már felteszem tölteni és 80%-nál meg leveszem, ergo 40%-ot merítem le naponta mire hazaérek a munkából, ha nem dolgozok akkor is így teszek, nyomkodom elég sokat, igaz játszani keveset játszok rajta de minden másra sokat használom facebook, utazás közben filmet nézek vagy a TV GO-n vagy az HBO GO-n keresztül, megnézek egy két RUclips videót, fényképezek - kamerázok is vele bár ezt nem minden nap, és így kihúzom nap végére 40-45%-on, ez idő alatt kétszer teszem fel egy nap tölteni, délelőtt és délután.
Én 3 évig használtam a 8 plust. Semmi baja nem volt. De nekem a 12-es dizájnja KELLETT. És lett egy 12-m. Ha nekem hihetetlen jó élmény a 12, te tuti imádni fogod a pro maxot.
én még nem vagyok haj landó le cserélni a 8 ast mert 6 éves majd amikor jön a ios 17 és nem kapja meg akkor váltok egy 14pro ra mert az nekem nagyon be jön 😅
Tesztelsz majd MSI gépeket?
Mekkora tarhellyel veszed az újat és mennyiért?
November hogy volt 8 hónappal ezelőtt?🤨
Elmondta hogy milyen telefonra vált?
Majd akkor cserélek telót, ha már nem lehet bekapcsolni. Jelenleg 3 és fél éves
milyen telefonod van?érdekelne hogy milyen teló bírta 3 évig
@@redrone6026 xperia xz, és még ki tudja meddig bírja:)
@@DopaminShot így specifikációk alapján tényleg jó telefon de már ajánlom hogy ha már idén nem akkor jövőre váltsál egy új telefonra de samsungra ne váltsál én nem ajánlom
@@redrone6026 mindegyik birja 3 évig sőt tovább is....
@@tibormohacsi6464 ja csak 3 év után direkt csak arra a telefonra lelassítják az OS-t hogy vedd meg az újat
Nekem is egy Sony Ericsson W595 volt az első telefonom.
Én a címből sejtettem , hogy valamelyik 12-es Iphone-ra fogsz váltani , csak én a 12 minire tippeltem volna. 😃 Amúgy szép állapotban megőrízted mind a 3 korábbi telódat. Le a kalappal. 😉
Szia! Az lenne a kérdésem hogy lenne-e tutorial videó a következő dologról :
A laptopba be akartam tenni egy monitort ami VGA bemenetes és rendeltem egy atalakito adaptert es osszedugtam a monitort a laptoppal. Na az a baj, hogy valamilyen Input Signal out of range-t ír ki. Rengeteg tutorialt neztem de egyik se valt be tudnal segiteni?
Be akartál tenni egy laptopba egy monitort? What?
valószínüleg nagyobb felbontásban (vagy frekvencián) szeretné a laptopod meghajtani a rácsatlakoztatott monitort, mint amit a monitor tud. Vedd lejjebb a felbontást mondjuk 1080p-ről 720p-re és akkor valószínűleg lesz rajta kép
Nahát fiúk lányok körbe jártam az egész a Apple piacot és mindegyik telefon minden Apple termék meg volt és úgy döntöttem meg veszem a 2016os Apple iPhone SE-t és tőkéletesen mükszik kis képernyő elfér bárhol és nincs vele problémám mert nem egy lobaszó térkép bocs a szavakérz
És hogyan lehet frissíteni az iPhone 5-öt ios 13-ra ?
Sehogy!
"Nem nagyon volt telefon, ami úgy nézett ki mint ez"...khm...aztán jött a xiaomi és durván másfél éven át majmolta ezt a designt a Mi 8-tól a Mi Mix 3-ig.
Féktisztító fogkefére és hangszóró megsikál, olyan lesz mint az új
Meddig kapja a frissitest? Es mennyire éri meg?
Helló! Ismét egy kuv.jó videó! Le a kalappal! Kb annyira szeretheted az X edet mint én az Mi8 omat. Kb ez az első flagship telóm, tök jó gyors meg minden, akksi is bírja még, nem éreztem késztetést bootloadert nyitni és telepítgetni ilyen olyan főzött romokat. Szerintem még egy évig megmarad és akkor lesz 3 év körüli. Az is lehet, hogy a köv teló egy iphone lesz...aztán hallgathatom, hogy jól megy a szekér, ájfónod van... de azt nem tudják, hogy előtte 3 évig ugyan az a telóm volt és elraktam havi 10et telóra, ami 360ezer huf. Vagy legyen négy év és akkor ki van maxolva a teló élettartama :) Köszi a videót Balázs! Respect
Hány évig lesz támogatva az iphone 5?
Már rég lejárt a támogatása az iphone 5-nek! A legutolsó támogatott ios az pihone 5-ön az az ios 10!
Nekem iphone 7 plus telefonom van arra szerinted meddig jön rá frissítés?
Még az ios15 és ennyi
Balázs,egy fontos kérdés. Neked is volt olyan hogy néha 20%-on kikapcsol,majd újra indul 10%-al??
Nem, ez akkumulátor hiba. Csere, és megoldódik, az iPhone 5-ömnél volt ilyen gondom
Hasonlóan állok hozzá a telefonokhoz, nekem is iPhone X-em van és én is úgy érzem, hogy a kamerára ráférne egy frissítés, az akkumulátor nekem is már 84%-on van, nyúztam eleget a mobilt hozzá, de én még kiemelném a ramot. 3 Gb egyszerűen pont nem volt elég a tökéletes működéshez, pedig tényleg egy rossz szavam nem lehet a telefonhoz. Ha váltanák akkor 11 Pro-ra cserélném.
Amúgy tényleg egy jó telefon, az akksi a legnagyobb problémája szerintem, de azt tudom, ha egyszer szétszedik, akkor már nem lesz olyan “vízálló”, mint előtte. Nagy dilemmában vagyok és csodálkoztam is, hogy kijött ez a videó, mert kiváncsi voltam, hogy másiknak is van e hasonló gondjuk.
És tényleg!
nekem az iphone 12-vel az a gondom hogy iszonyat drága! nekem iphone 6s-em van és én is váltok idén,kérdés hogy mit vegyek:
A verzió: iphone 11 (210 ezer ft)
B verzió: Iphone 12 pro max ( ha már lúd legyen kövér és egye fene egyszer élünk és megveszem a legjobbat) 470 ezer ft.
Érdekes hogy iphone 12 mini-ben nem gondolkodom ,de sima iphone 12 pro-ban sem. sőt iphone 12 még esélyes, 310 ezer környékén van ,de az se lesz szerintem. Inkább az A vagy b verzió. De szerintem az Iphone 11 lesz ,200 ezret még nem sajnálok,de 470et már igen
amúgy notch-ot nagyon sokan ki akarják szedni de szerintem az már hozzá nőt az iPhone-hoz
melyik samsung a nagyobb ?! Z/%!:
()jobb oldali( )?