Tényleg érdekes. Belőlem valahogy a folyamatosságot váltsa ki. Jön, hogy hallgassam. Nem mint pl egy tantárgy olvasása, ami tagolt. Talán minél tagoltabb valami, annál unalmasabb? 🤔
Ez mind igaz. Én magamtól jöttem rá ezekre. A 7-es sokáig jellemző volt rám, sokat töltöttem önhibámon kívül szakmunkás/bűnöző közegekben, ott nem érvényesek ezek a civilizált szabályok, nagyon meg kell válogatnod a szavaidat, még akkor is, ha a "kapcsolati rendszered" szerint vagy fizikumilag is előnyben vagy. Sokáig nehéz volt levetkőzni ezt a visszafogottságot....
A negyedik igaz rám. Néha akaratom ellenére megjátszom magamat valamiért. Műnevetés amikor annyira nem is vicces, nem tudom erről, hogy szokjak le. Az utolsó is, azt hiszem, hogy a személyiségemmel van a gond, de közbe lehet, hogy nem is 🤷♂️.
@Error 404 Tudatossag. Emlekeztesd magad erre. Minel tobbszor tudod kikerulni a dolgot, annal inkabb le is szoksz rola. Erre nincs specko technika. El kell engedni a kenyszert, es aprankent valtozni fogsz :) en is igy csinaltm
@@stankototh5079 Ezzel sajnos együtt tudok érezni. Nem merem magamat adni, társaságban nem tudok megnyílni, és emiatt nem is tudok mélyebb kapcsolatot kialakítani másokkal. Egyre jobban próbálok ezen változtatni mert egyre jobban egyedül érzem magam. Jó tudni, hogy mégsem vagyok egyedül ilyen szerencsétlen.😅 Sok sikert a változáshoz, remélem boldogulsz majd te is ezzel a problémával.😁
@@stankototh5079 ja és a természetes személyiséged miatt ne aggódj! Akkor tudsz boldog lenni, ha magadat tudod adni, és a boldog, őszinte kisugárzáshoz vonzódnak az emberek. Hogy egy filozófust idézzek: "értékesebb elfogadni magam, mint tökéletlen egyént, és magamat adni, azért mert az az érdekes paradoxon rejlik benne, hogyha képes vagyok magam elfogadni, akkor megváltozom".
Azt el kell ismerjem, hogy szerintem viselkedés terapeutaként is megállnád a helyed. Gratula és csak folytasd az ilyen jellegű videók készítését is. Üdv...
@Lagger Pityu Bizonyos szinten az egy jo tulajdonsag. Viszont ha nagyon sokan panaszkodnak rad, vagy nagyon kevesen szeretnek, akkor erdemes magadba nezni. A kornyezetunk tobbsegeben azert pontos visszajelzest ad rolunk is.
@@noibbb7584 de csak elgondolgoztam én is rajta hogy aki nem foglalkozik vele és nem akar másnak megfeleli csak saját magának mert így boldog Utsz:. Engem meg nem érdekel csak a kukoricát ne tapossa 😂😂 Jah meg túlságosan is kilehetne fejteni ezt a.,,témát" szó jah túl sok gondolat (*---*)
A tulajdonságok egy része Rám is igaz. Előfordult már sokszor,hogy véletlenül a beszélgetőpartnerem szavába vágtam. Többnyire csak Magamról szoktam beszélni és nem merem megkérdezni a partnert,hogy Ő milyen dolgokat szeret,mi a hobbija. Lehet,hogy félreértené az illető. Szeretnék megváltozni,mert szerintem rossz úton járok.
Érdekes videó, tetszett. Egy észrevétel: Jézus Krisztus tanítása az, hogy legyünk a lehető legjobbak és próbáljunk meg tökéletessé válni. Mindent nem fogunk tudni pszichológiailag megmagyarázni. Szerintem sok mindenre jó a személyiségtréning, de nem mindenre.
Egyből ràkattintottam a videóra ahogy meglàttam, hogy vègre megtudjam a vàlaszt mièrt van kevès ember az èletemben. Hogyan tudok ezen vàltoztatni. De egyik pont sem igaz ràm. Azèrt vàrom a következő videót hàtha abban lesz a vàlasz😊😊
Nekem az segített, hogy találtam egy őszinte embert, akiben száz százalékig megbízok. Ő mindig elmondta, hogy szerinte az emberek mit nem szeretnek bennem és eszerint próbáltam változtatni a negatív tulajdságaimon. Az is nagy tanulság volt, hogy nem szabad teljesen leszarni a többi ember véleményét. Régebben mindig azt gondoltam, hogy az többiek véleménye nem számít, mert nem függhetek másoktól, de valójában ha valakit semennyire nem érdekel mások véleménye, az előbb utóbb egyedül fogja találni magát.
@@Axame1 Ez igaz. Fontos, hogy legyen valaki akinek adunk a vèlemènyère, mert sokszor segítenek ràvilàgítani olyan dolgokra amit èszre sem vennènk. Nagyon örülök, hogy talàltàl egy ilyen embert. Becsüld meg :)
A szakemberek szerint nagyjából egy másodperc alatt eldől, hogy lesz-e köztetek valami vagy sem! Egyetértek, a saját tapasztalataim is hasonlóak! Ha nincs meg a szikra azonnal mindkettőtöknél, akkor minden csak felesleges szócséplés!
@@Zolega89 sose késő változtatni bizonyos dolgokon. Örömet is szerezhetsz magadnak amint látod hogy a változás jótékony hatással van a mindennapjaidra.
végre megraláltam a tökéletes videót magamnak!Nagyon szépen köszönöm! Ha magamat oltogatom az gond e?Mert nagyon gyakran előfordul és ha igen akkor hogyan álíthatnám meg?
Tudom, nem a videó témájához kapcsolódik, de akkor is nagyon zavaró, hogy az igekötőket nem a saját igéjükkel írod egybe. Pl. "elfognak tűnni". Ez helyesen 'el fognak tűnni' lenne. Mivel fognak + eltűnni, nem írhatod egybe a tűnni igekötőjét a fognak igével. "Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van." Tisztán emlékszem, ezt harmadikban tanultuk. De tényleg bocsánat a kioktatásért, csak tényleg nagyon, de nagyon zavar, hogy mindenhol rosszul írod ezeket.
Erről az jut eszembe, amikor a némettanárom tanította: „Gyerekek, ne féljetek a hibáitoktól, hibázni olyan bájos.” Pontosan erről szól a videó, hogy legyél képes önmagad elfogadására, a valódi éned megmutatására.
Engem is nagyon zavar. Felmerült bennem, hogy "beszóljak-e" érte :) Ilyen tartalmak mellett pedig még jobban zavar, mert ha elvileg hűde okos akar lenni, miközben ilyen általános alsós szintű hibák vannak benne következetesen, az számomra elhitelteleníti az egész mondanivalót is.
Teljesen jó szándékkal akarom jeleni, régen jobb volt a videóidat hallgatni. Mégpedig azért, mert nem tanultad be ezt a ismétlődő hanglejtés mintát. A helyes hangsúlyozás kell! De ez nem az. Ez egy erőltetett dolog ami idegen, és ha egy ilyen csatornát vezetsz ez kulcsfontosságú! A video tartalma viszont szuper de nekem kicsit élvezhetetlenné teszi ez a hullámzó hanglejtés minta.
Jó és tanulságos videó, viszont a hanglejtes és a hangsulyozas miatt egyszerűen kényelmetlen volt hallgatnom és nem is sikerült teljes hosszában megtekitenem a videót emiatt :(
Ha mindenre ilyen görcsösen figyelnék,minden lennék,csak természetes nem! Nem "fejleszteni"kell magunkat,hanem önazonosnak lenni. Amit itt beszél ez a férfi,teljesen mesterkélt. Fából vaskarika a "természetes viselkedés tanfolyam."
Egyik sem igaz rám, sőt 1-2 pont kivételével pont, h mindenki másra igaz az állítás, cs rám nem. Mégis 7 éve magányos vagyok. Az emberek ennél millióval bonyolultabbak. Arról nem beszélve, h az utolsó pont pont, h nem igaz. Azt bírják az emberek, ha olyan vagy, amilyennek szeretnének látni, vagyis amilyenek ők maguk. Épp ezért nincs senkim.
Ez a videó pont rólam szól. Ha nem beszélek az a baj, ha pedig sokat beszélek az a baj. :'DD De tény hogy ha velem beszél valaki az megjárja mert belegondolva minden rólam szól. Ha beszélek az azért van hogy én legyek a középpontban, ha a másik beszél a bajáról akkor kérem hogy beszéljen a bajáról mert akkor én beszélhetek a bajáról hogy én eldöntsem hogy ő hogy oldja azt meg ahogy én akarnám megoldani. :'DD
@Rockey Negyszemkozt megmondod neki, hogy az oltogatast hanyagoljatok. Magyarazd el h fontos a baratsaga, es feleslegesnek tartod az oltogatast. Negszemkozt abszolut megerto lesz.
Venni kell egy porral oltót és az arcába fújni az egészet majd megkérdezni "na milyen érzés ha oltogatnak?" szerintem érteni fogja egyből de ha nem akkor hetente meg kell ismételni ezen kommunikációs folyamatot
7:03 Itt nem teljesen értek egyet. Aki megjátsza magát az embereknek, egy: nem biztos hogy felismerik, hiszen sokszor van olyan is, hogy nem veszik észre azt, hogy valaki depresszióval küzd (csak egy példa). Rengetegszer hallani, hogy "későn vettük észre a jeleket, megtörtént a baj", én legalábbis sokszor hallottam. Kettő: "Te is jobban szereted azt, amikor meg kell küzdened a szeretetért" ha jól emlékszem, ezt mondtad a videóban. Nos, ezzel sem értek egyet teljesen, ugyanis sok olyan ember van, aki megjátsza magát, mégis szeretik. És miért? Mert azt mondja az embereknek amit hallani akarnak Nem rosszból írom, és ha netán válaszolnál hogy egyeltalán van-e értelme annak amit leírtam (mert simán lehet hogy én ezt rosszul tudtam) annak örülnék
Van értelme annak amit írsz. A kapcsolatok néha olyanok,mint amikor egyensúlyozol az ujjadon egy pálcát. Ha elég hosszú "pálcát" választasz,akkor menni fog az egyensúlyozás. Nem értek egyet én se azzal,hogy az ember "ne mutassa ki a szeretetét",de egyfajta óvatosság,mivel a világban történő dolgok sokszor igazságtalanok,a tapasztalatlanoknak veszélyes lehet,és pont onnan kap "pofont" az ember,ahonnan nem számít rá. 2 év elmúlt,úgyhogy nem tudom,hogy jól tettem-e hogy írtam. Legyél kiegyensúlyozott,és vidám 🦋
A kisgyerekeknek természetes a viselkedése. Meg akarják fogni, meg akarják kóstolni. Ha én meg akarnám simizni egy lány fenekét, mert azt tartom helyesnek, hogy kifejezzem tetszésemet, az persze nem tetszene a lánynak. Azt várják el, hogy ilyet ne csináljak. --Jelzem, hogy itt zavar van a mátrixban.
Sok rendkívül okos dolog elhangzik. Ha valakinek nem tetszik valami, kérdezzetek rá. DE van egy dolog, aminél ez a felvállalós rész nem működhet. Ha megvádolnak azzal, hogy meleg vagy, hiába teszel úgy, mintha nem érdekelne. Nem tart minden csoda 3 napig, ezzel bármikor lehet köpködni, sose unják meg. Engem ráadásul mindig egyedül látnak, így elég fura dolog ez, önmelegítős vagyok, vagy mi? Ha ezzel megvádolnak benneteket, véletlenül se szólni főnöknek vagy tanárnak, mert egységbe tömörülnek ellened. Telefonnal felvenni a rágalmazást, feljelenteni, bíróságon cafatokra szedni az embert könyörtelenül, különben óriási ismeretséged lesz, és bárhol, bármikor megkiabálnak egy csürhéből. Ha idáig fajul, nem lesz menedék a vihar elől. Tönkre fognak tenni. A magyar nem intelligens, nem győződik meg arról, amit hall, csak mint a birka, béget, mert bégetést hallott. Adja tovább, amit hallott, meggyőződés nélkül. Ha rád fogják, meleg vagy, a vád már bizonyíték is a bűnösségedre. Minden cselekedetben bizonyságot keresnek hitükre. Lehetsz a legkíválóbb vagy legügyesebb, ha melegnek bélyegeznek, mindenki szemében csak értéktelen szemét leszel. Annyira senki nem lényegtelen, hogy szidni ne lehessen. Az alja ember mások megalázásától nagyobbnak érzi magát. Ne hagyjátok. Legyen cáfolhatatlan bizonyítékotok, hangfelvétel, ne videó. Egy úgymond "meleg" mellett senki nem áll ki. Senki nem fogj szólni, hogy a Pista mit mond rólad.
Miből gondolod te azt, hogy azok a faszfejek akiknek nincs társaságuk? Vannak olyanok, akik szimplán nem szeretik a kamu embereket. Néhez olyat tálalni, aki mindig az igazad mondja. Ne haragudj hogy ezt kell hogy mondjam, de nagyon nincs igazad.
,,Ha ezt a videót nézed, akkor több mint valószínű, hogy nem igazán találod a helyed bizonyos társaságokban" Héló héló, automatikusan dobott ide a jutyub :D nem én kattintottam!
A 4-es pont egyszeruen nem igaz. Az emberek nagy resze a valodit, az oszinteseget utalja. Azok az emberek jutnak legmagasabbra, akik allandoan megjatszak magukat es mindenkinek jopofiznak.
ezek a munkahelyeken hogy működnek? ahol nem barátokat keresel. hanem másik 20-30 különböző személyiséghez kell igazodni " mindenkivel jóba lenni" ha nem akarod hogy pokollá tegyék az életedet.😅 ami még nehezebbé teszi hogy mindenkinek más más származása, kultúrája is van. Mivel rászorulunk egymás segítségére nem, engedheti meg az ember azt hogy önmaga legyen, ha az gyakrabban vezet konfliktusokhoz...🤨 ilyen helyzetben mit javasolsz? aszociális, szocmunkásnak. személy szerint sokukat elküldeném a ****-ba mert annyira kiállhatatlanok és megnehezítik az munkám, életem..de ha sok a konfiktus repül az ember😅 ha én igazodok akkor meg könnyen kihasználnak, manipulálnak ami miatt gyakran a kiégés kerülget.
Ha olyan emberekkel beszélgetek akiket nem nagyon ismerek, akkor annyira izgulok, hogy sokszor lefagyok, vagy össze vissza beszélek. Kerülöm az embereket főleg a fiatal társaságot, mert folyton bántottak, és attól tartok hogy most se lenne másképp. Ezért mindenhova egyedül járok, de ez így mégsem oké, mert szarul érzem magam.
Én mióta élek sokkal jobban eltudtam beszélgetni a felnőttekkel ,mint a korombeliekkel. Szerintem te is eléggé introvertált lehetsz amivel semmi baj nincs ,nem mindenki lehet annyira társasági :) Amivel esetleg tudnál javítani a helyzeten szerintem ,ha odamennél hasonló izgulósabb emberekhez, mint te. Én a 15 évem alatt nagyjából így tudtam megoldani ezt a problémát:)
@Poroszlai Roland megtettem, de nem jöttünk ki jól. Amikor meghallotta a hangomat, 1,5 percig sírt a röhögéstől, mert elvileg egy 13 éves gyerek szintjén van a hangom. Ezzel kezdődött. A folytatásról inkább nem is beszélek. Szóval az volt az utolsó dumcsi. De majd lesz más akivel jól kijövök
@@zsofih7305 vannak barátaim akikkel már 5 éve eggyütt vagyok, csak hát messze laknak és évente 2 szer, ha látom őket. Ez a kovid meg aztán tényleg csak többet segít hogy minél kevesebbet találkozzunk. :(
Hu nekem ez egy picit sok. Ne panaszkodj, ne beszelj sokat, semmit ne.".. De ne is fogdd vissza magadd, add magad. Vallald fel" ah Ne felelj meg, dee felelj meg. Ez egy agyrem....🤯
Igazából csak kiváncsi voltam a tippekre, nem gondolom hogy vannak ilyen gondjaim. Eltévedt internet vándorai akik segítséget várnak egy kommentben!!! Megtaláltátok! Bár a videó végig erről szól, DE ha úgy érzitek az első percen megutálnak titeket akkor tegyétek fel magatoknak a kérdést... “Teljes mértékben meg vagyok elégedve magammal?” Ha “NEM” a válasz, akkor onnantól kezdve jöhetnek a videóban felsoroltak végig vizsgálása. U.I.: Amíg TE magad nem szereted azt az embert aki vagy, akkor HOGY VÁROD EL hogy mások szeressék? Szeresd aki vagy és a környezeted megkedvel! Aki szereti azt az embert akivel az egész életét leéli (saját magát) az jól fogja érezni magát azzal az emberrel. Aki pedig vidám, jó “társaságban” van, azzal mindenki barátkozni akar! Ennyi a lényeg gyerekek!
Akkor, hogy várhatod el, hogy másnak legyen türelme hozzád? Az emberek ugyan úgy szeretnek beszélni magukról mint TE is. Hagyd őket beszélni és meghallgatnak.
Nézem a videót, első nem igaz rám, második nem igaz rám és így tovább, végül pedig az utolsónál magamra ismertem. Én azt gondolom inkább jobb benne ragadni egy Gamma szerepben és visszafogni magad mintsem fullba tollni a kretént és átmenni Omegába.
Nekem az jutott az eszembe ezekről a videókról, hogy ha minden csak pszichológia, akkor a pszichiátereknek és pszichológusoknak bizonyára példás kapcsolataik vannak! Ja, nem: Csernus Imre is elvált, úgy látszik, még neki sem megy!
Kar, hogy enekelve mondod. Nagyon zavaro. Azt hittem, egy gep mondja. Mellesleg megfigyeltem, akik azt mondtak, hogy ne vagjak kozbe, ok tobbet vagnak kozbe.
7. Ig egyet értettem de a hetessel totálisan nem mivel vannak kik nem azért nem fedik fel magukat mert ők mások, teljesen mások és nem unalmas az unalmas az ha átlagos vagy ha azon vagy hogy fogadjanak be a beilleszkedés az unalmas az ha megjátszodmagad
Mi ez az általános és hisztérikus kuncsorgása az emberek megbecsüléséért, szeretetéért? Tényleg annyi sok a komplexusos és önbecsülés hiányos mentálbeteg hogy az emberekhez való viszonyulást már oktatni kell? OMG. Nem kell mindenkinek népszerűnek meg "sikeresnek" lenni... Szerintem aki nem sikeres az csak fogadja el és éljen boldogan azzal amije van...
Érdekes, hogy minden mondatnak a végén fennmarad a hangsúly, mintha mindenhol vessző lenne.
hat jah...megjatszod magaaaad... :)))
Tényleg érdekes. Belőlem valahogy a folyamatosságot váltsa ki. Jön, hogy hallgassam. Nem mint pl egy tantárgy olvasása, ami tagolt. Talán minél tagoltabb valami, annál unalmasabb? 🤔
Hát ha valami, akkor biztosan nem ez maradt meg ebből a videóból...
Hát engem inkább idegesít, olyan természetellenesnek hat az egész.
Az ilyen szándékos média-fogás, hogy az érdeklődést fenntartsa😊😁😁
Meg sem néztem a videót, de tudom, hogy mindegyik jellemző lesz rám :D.
Gratulálok!👏
Ez aztán az önbizalom xd
Ugyan ez nálam 🤬😔
@@hencsyke69 ne itt sajnáltasd magad!
@@vezertrojai Hmmm. Igazából megteheti. Neked is lehetne jobb dolgod, mint kommentekre válaszolgatni.
Ez mind igaz. Én magamtól jöttem rá ezekre. A 7-es sokáig jellemző volt rám, sokat töltöttem önhibámon kívül szakmunkás/bűnöző közegekben, ott nem érvényesek ezek a civilizált szabályok, nagyon meg kell válogatnod a szavaidat, még akkor is, ha a "kapcsolati rendszered" szerint vagy fizikumilag is előnyben vagy. Sokáig nehéz volt levetkőzni ezt a visszafogottságot....
Soha nem láttam ilyen magas értelmiségű komment szekciót, de ez a videó meg is érdemli, hogy jó kommentek legyenek alatta
Egyik se igaz rám de tényleg nem csak írom ,ezeket ellentétben tapasztalom! És kibaszott sok embernél !
0:05 Nem. Ezt a videót azért nézem mert nincs más😁
A negyedik igaz rám. Néha akaratom ellenére megjátszom magamat valamiért. Műnevetés amikor annyira nem is vicces, nem tudom erről, hogy szokjak le. Az utolsó is, azt hiszem, hogy a személyiségemmel van a gond, de közbe lehet, hogy nem is 🤷♂️.
@Error 404 Tudatossag. Emlekeztesd magad erre. Minel tobbszor tudod kikerulni a dolgot, annal inkabb le is szoksz rola. Erre nincs specko technika. El kell engedni a kenyszert, es aprankent valtozni fogsz :) en is igy csinaltm
@@SikerreHangolva de jófej vagy. Nem gondoltam, hogy egyáltalán valaki írni is fog 😂. Köszi szépen
@@stankototh5079 Ezzel sajnos együtt tudok érezni. Nem merem magamat adni, társaságban nem tudok megnyílni, és emiatt nem is tudok mélyebb kapcsolatot kialakítani másokkal. Egyre jobban próbálok ezen változtatni mert egyre jobban egyedül érzem magam. Jó tudni, hogy mégsem vagyok egyedül ilyen szerencsétlen.😅
Sok sikert a változáshoz, remélem boldogulsz majd te is ezzel a problémával.😁
@@bertarichard2330 hát nem csak te vagy egyedül szerencsétlen már az fix 😂. Szintúgy sok szerencsét kívánok neked is. 😁
@@stankototh5079 ja és a természetes személyiséged miatt ne aggódj! Akkor tudsz boldog lenni, ha magadat tudod adni, és a boldog, őszinte kisugárzáshoz vonzódnak az emberek. Hogy egy filozófust idézzek: "értékesebb elfogadni magam, mint tökéletlen egyént, és magamat adni, azért mert az az érdekes paradoxon rejlik benne, hogyha képes vagyok magam elfogadni, akkor megváltozom".
Azt el kell ismerjem, hogy szerintem viselkedés terapeutaként is megállnád a helyed. Gratula és csak folytasd az ilyen jellegű videók készítését is. Üdv...
És ha az ember telibe leszarja hogy ki szereti és ki nem? 🤔
Neked nem jött át a videó mondanivalója, igaz?
@Lagger Pityu Bizonyos szinten az egy jo tulajdonsag. Viszont ha nagyon sokan panaszkodnak rad, vagy nagyon kevesen szeretnek, akkor erdemes magadba nezni. A kornyezetunk tobbsegeben azert pontos visszajelzest ad rolunk is.
@@noibbb7584 de csak elgondolgoztam én is rajta hogy aki nem foglalkozik vele és nem akar másnak megfeleli csak saját magának mert így boldog
Utsz:. Engem meg nem érdekel csak a kukoricát ne tapossa 😂😂
Jah meg túlságosan is kilehetne fejteni ezt a.,,témát" szó jah túl sok gondolat (*---*)
@@SikerreHangolva joa de már írtam előző tetyanak is tulsagosan is sokmindent lehetne írni, beszélni, erről a témáról :@
@@SikerreHangolva Ez így igaz!
A tulajdonságok egy része Rám is igaz. Előfordult már sokszor,hogy véletlenül a beszélgetőpartnerem szavába vágtam. Többnyire csak Magamról szoktam beszélni és nem merem megkérdezni a partnert,hogy Ő milyen dolgokat szeret,mi a hobbija. Lehet,hogy félreértené az illető. Szeretnék megváltozni,mert szerintem rossz úton járok.
Rám leginkább a 7-es jellemző.
Érdekes videó, tetszett. Egy észrevétel:
Jézus Krisztus tanítása az, hogy legyünk a lehető legjobbak és próbáljunk meg tökéletessé válni.
Mindent nem fogunk tudni pszichológiailag megmagyarázni. Szerintem sok mindenre jó a személyiségtréning, de nem mindenre.
Egyből ràkattintottam a videóra ahogy meglàttam, hogy vègre megtudjam a vàlaszt mièrt van kevès ember az èletemben. Hogyan tudok ezen vàltoztatni. De egyik pont sem igaz ràm. Azèrt vàrom a következő videót hàtha abban lesz a vàlasz😊😊
Elobbre helyezted a minoseget a mennyisegnel?!
Nekem az segített, hogy találtam egy őszinte embert, akiben száz százalékig megbízok. Ő mindig elmondta, hogy szerinte az emberek mit nem szeretnek bennem és eszerint próbáltam változtatni a negatív tulajdságaimon. Az is nagy tanulság volt, hogy nem szabad teljesen leszarni a többi ember véleményét. Régebben mindig azt gondoltam, hogy az többiek véleménye nem számít, mert nem függhetek másoktól, de valójában ha valakit semennyire nem érdekel mások véleménye, az előbb utóbb egyedül fogja találni magát.
@@cinti960 Dehogy. Pont ez az hogy igazi minősègi nincsen. Ezen szeretnèk vàltoztatni.
@@Axame1 Ez igaz. Fontos, hogy legyen valaki akinek adunk a vèlemènyère, mert sokszor segítenek ràvilàgítani olyan dolgokra amit èszre sem vennènk. Nagyon örülök, hogy talàltàl egy ilyen embert. Becsüld meg :)
Szia! Szeretnék egy olyan videót kérni amiben elmagyarázod hogy mit kezdjek a több személyiségemmel. Előre is köszönöm!
Az első nagyon igaz rám! Sokszor közbe vágok!😂 de ezen változtatni fogok azonnal, idegesítő tud lenni! :)
Szia szuperjók és hasznosak a videóid!😉😁
Elárulod, hogy milyen szoftverrel készíted ezeket a prezentációkat? Nagyon tetszenek.🤗🤘
@Tamas Tóth Szia! Videoscribe
Na és ha mindenki a környezetemben átlag 0.2 másodperc alatt eldöntötte, hogy utál?:D
Holott hozzájuk sem szóltam még, na mindegy...
Rajtam kívül is élnek ezen a bolygón oylanok akik ezzel a problémával küszködnek? :DD
@@ironjohn Nagyon úgy tűnik.
Btw én már úgy döntöttem, hogy rájuk hagyom. Ha már utálni akarnak, hát rajta, én meg elszórakozgatok rajtuk...😂
A szakemberek szerint nagyjából egy másodperc alatt eldől, hogy lesz-e köztetek valami vagy sem! Egyetértek, a saját tapasztalataim is hasonlóak! Ha nincs meg a szikra azonnal mindkettőtöknél, akkor minden csak felesleges szócséplés!
Köszönöm szépen
Nagyrészt ezek jellemzőek rám, de mivel már öreg vagyok, nem kívánok semmin sem változtatni!
Biztos magányos vagy :(
@@JustAnElementary Bizony, 32 évesen már bottal járhatnék :(
@@Zolega89 sose késő változtatni bizonyos dolgokon. Örömet is szerezhetsz magadnak amint látod hogy a változás jótékony hatással van a mindennapjaidra.
@@JustAnElementary Köszönöm, de nekem már mindegy!
Ha a lányoknak nem tetszik, ez van!
Van még rajtam kívül pasi!
Nagyon jó lett!
végre megraláltam a tökéletes videót magamnak!Nagyon szépen köszönöm!
Ha magamat oltogatom az gond e?Mert nagyon gyakran előfordul és ha igen akkor hogyan álíthatnám meg?
Tudom, nem a videó témájához kapcsolódik, de akkor is nagyon zavaró, hogy az igekötőket nem a saját igéjükkel írod egybe. Pl. "elfognak tűnni". Ez helyesen 'el fognak tűnni' lenne. Mivel fognak + eltűnni, nem írhatod egybe a tűnni igekötőjét a fognak igével.
"Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van." Tisztán emlékszem, ezt harmadikban tanultuk. De tényleg bocsánat a kioktatásért, csak tényleg nagyon, de nagyon zavar, hogy mindenhol rosszul írod ezeket.
Erről az jut eszembe, amikor a némettanárom tanította: „Gyerekek, ne féljetek a hibáitoktól, hibázni olyan bájos.” Pontosan erről szól a videó, hogy legyél képes önmagad elfogadására, a valódi éned megmutatására.
Engem is nagyon zavar. Felmerült bennem, hogy "beszóljak-e" érte :) Ilyen tartalmak mellett pedig még jobban zavar, mert ha elvileg hűde okos akar lenni, miközben ilyen általános alsós szintű hibák vannak benne következetesen, az számomra elhitelteleníti az egész mondanivalót is.
@@etelke De legalább a legutolsó videójában már jól írta. :D
Szóval érdemes volt megemlítenem.
Teljesen jó szándékkal akarom jeleni, régen jobb volt a videóidat hallgatni. Mégpedig azért, mert nem tanultad be ezt a ismétlődő hanglejtés mintát. A helyes hangsúlyozás kell! De ez nem az. Ez egy erőltetett dolog ami idegen, és ha egy ilyen csatornát vezetsz ez kulcsfontosságú!
A video tartalma viszont szuper de nekem kicsit élvezhetetlenné teszi ez a hullámzó hanglejtés minta.
Jó és tanulságos videó, viszont a hanglejtes és a hangsulyozas miatt egyszerűen kényelmetlen volt hallgatnom és nem is sikerült teljes hosszában megtekitenem a videót emiatt :(
Szuper videó lett! 👏
Szia! Milyen programmal csinálod a grafikát? Köszi!
Egy angol videóból lopja, ő csak magyarositja.
@@csaba6385 Engem csak a neve érdekel
@Csabikász Lol. Én animálom, videoscribe a neve. Nincs lopva semmi.
@@SikerreHangolva Köszönöm!
@@csaba6385 és melyik videóst másolja?
Ha mindenre ilyen görcsösen figyelnék,minden lennék,csak természetes nem!
Nem "fejleszteni"kell magunkat,hanem önazonosnak lenni.
Amit itt beszél ez a férfi,teljesen mesterkélt.
Fából vaskarika a "természetes viselkedés tanfolyam."
Ez mind igaz a curshomra...es megis mindenki szereti..jobban mondva nepszeru de nm igazan szeretheto..en megis szeretem valahogy..🤦🏽♀️
Kriszhadvice Ön az?
Üdvözöllek a béke szigetén tesó
Egyik sem igaz rám, sőt 1-2 pont kivételével pont, h mindenki másra igaz az állítás, cs rám nem. Mégis 7 éve magányos vagyok. Az emberek ennél millióval bonyolultabbak. Arról nem beszélve, h az utolsó pont pont, h nem igaz. Azt bírják az emberek, ha olyan vagy, amilyennek szeretnének látni, vagyis amilyenek ők maguk. Épp ezért nincs senkim.
Ez a videó pont rólam szól. Ha nem beszélek az a baj, ha pedig sokat beszélek az a baj. :'DD
De tény hogy ha velem beszél valaki az megjárja mert belegondolva minden rólam szól.
Ha beszélek az azért van hogy én legyek a középpontban, ha a másik beszél a bajáról akkor kérem hogy beszéljen a bajáról mert akkor én beszélhetek a bajáról hogy én eldöntsem hogy ő hogy oldja azt meg ahogy én akarnám megoldani. :'DD
Mit kell olyankor tenni, amikor egy ismerősöd oltogat? Hogy kell közölni vele, hogy ezt nem kéne?
@Rockey Negyszemkozt megmondod neki, hogy az oltogatast hanyagoljatok. Magyarazd el h fontos a baratsaga, es feleslegesnek tartod az oltogatast. Negszemkozt abszolut megerto lesz.
@@SikerreHangolva Köszi szépen a válaszodat. 👍
Venni kell egy porral oltót és az arcába fújni az egészet majd megkérdezni "na milyen érzés ha oltogatnak?" szerintem érteni fogja egyből de ha nem akkor hetente meg kell ismételni ezen kommunikációs folyamatot
@@lehelnyilas6488 😂😂
7:03
Itt nem teljesen értek egyet. Aki megjátsza magát az embereknek, egy: nem biztos hogy felismerik, hiszen sokszor van olyan is, hogy nem veszik észre azt, hogy valaki depresszióval küzd (csak egy példa). Rengetegszer hallani, hogy "későn vettük észre a jeleket, megtörtént a baj", én legalábbis sokszor hallottam. Kettő: "Te is jobban szereted azt, amikor meg kell küzdened a szeretetért" ha jól emlékszem, ezt mondtad a videóban. Nos, ezzel sem értek egyet teljesen, ugyanis sok olyan ember van, aki megjátsza magát, mégis szeretik. És miért? Mert azt mondja az embereknek amit hallani akarnak
Nem rosszból írom, és ha netán válaszolnál hogy egyeltalán van-e értelme annak amit leírtam (mert simán lehet hogy én ezt rosszul tudtam) annak örülnék
Van értelme annak amit írsz. A kapcsolatok néha olyanok,mint amikor egyensúlyozol az ujjadon egy pálcát. Ha elég hosszú "pálcát" választasz,akkor menni fog az egyensúlyozás. Nem értek egyet én se azzal,hogy az ember "ne mutassa ki a szeretetét",de egyfajta óvatosság,mivel a világban történő dolgok sokszor igazságtalanok,a tapasztalatlanoknak veszélyes lehet,és pont onnan kap "pofont" az ember,ahonnan nem számít rá. 2 év elmúlt,úgyhogy nem tudom,hogy jól tettem-e hogy írtam. Legyél kiegyensúlyozott,és vidám 🦋
Megoldás az élet problémáira , a legnagyobb életstílus a világon ,a Karthauzi rend : : ruclips.net/video/yNO3L7__sus/видео.html
Érdekes video!
@matyas molnar
stfu
@@mmaty8775 stfu
@@benke2061 stfu
@@tlaci5645 naaaaaa
@@bxlynt4555 naaaaa
Én értem hogy ne vegyek fel "maszkot",de máshogy nem fogadnak el az emberek! (főleg az osztályomban)
A kisgyerekeknek természetes a viselkedése. Meg akarják fogni, meg akarják kóstolni. Ha én meg akarnám simizni egy lány fenekét, mert azt tartom helyesnek, hogy kifejezzem tetszésemet, az persze nem tetszene a lánynak. Azt várják el, hogy ilyet ne csináljak. --Jelzem, hogy itt zavar van a mátrixban.
Köszi szépen kicsit későn de mindegy rájottem nem egy jo társaságba akarok tartozni es simerult csatlakozni egy nagyon jo társaságba😀😀
Nagyon tetszett, nagyon tanulságos!
na ez a video kellet nekem
Köszi
....needy is vagy..... mi ez angol magyar mix?
Amugy jo nagyon a video.
Sok rendkívül okos dolog elhangzik. Ha valakinek nem tetszik valami, kérdezzetek rá. DE van egy dolog, aminél ez a felvállalós rész nem működhet. Ha megvádolnak azzal, hogy meleg vagy, hiába teszel úgy, mintha nem érdekelne. Nem tart minden csoda 3 napig, ezzel bármikor lehet köpködni, sose unják meg. Engem ráadásul mindig egyedül látnak, így elég fura dolog ez, önmelegítős vagyok, vagy mi? Ha ezzel megvádolnak benneteket, véletlenül se szólni főnöknek vagy tanárnak, mert egységbe tömörülnek ellened. Telefonnal felvenni a rágalmazást, feljelenteni, bíróságon cafatokra szedni az embert könyörtelenül, különben óriási ismeretséged lesz, és bárhol, bármikor megkiabálnak egy csürhéből. Ha idáig fajul, nem lesz menedék a vihar elől. Tönkre fognak tenni. A magyar nem intelligens, nem győződik meg arról, amit hall, csak mint a birka, béget, mert bégetést hallott. Adja tovább, amit hallott, meggyőződés nélkül. Ha rád fogják, meleg vagy, a vád már bizonyíték is a bűnösségedre. Minden cselekedetben bizonyságot keresnek hitükre. Lehetsz a legkíválóbb vagy legügyesebb, ha melegnek bélyegeznek, mindenki szemében csak értéktelen szemét leszel. Annyira senki nem lényegtelen, hogy szidni ne lehessen. Az alja ember mások megalázásától nagyobbnak érzi magát. Ne hagyjátok. Legyen cáfolhatatlan bizonyítékotok, hangfelvétel, ne videó. Egy úgymond "meleg" mellett senki nem áll ki. Senki nem fogj szólni, hogy a Pista mit mond rólad.
Ez mind igaz rám
Mindenki tökéletes a maga nemében.
Azert kattintottam a videora, hogyelmondjam. Nem, eznem helyes. Engemmindenki szeret haha.
Nemes egyszeruseggel azoknak akiket nem szeretnek -->ne legyel faszfej.
Igazan nincsmit
Miből gondolod te azt, hogy azok a faszfejek akiknek nincs társaságuk?
Vannak olyanok, akik szimplán nem szeretik a kamu embereket. Néhez olyat tálalni, aki mindig az igazad mondja.
Ne haragudj hogy ezt kell hogy mondjam, de nagyon nincs igazad.
Feletébb érdekes élőlény, vajon mi lehet ez?
,,Ha ezt a videót nézed, akkor több mint valószínű, hogy nem igazán találod a helyed bizonyos társaságokban" Héló héló, automatikusan dobott ide a jutyub :D nem én kattintottam!
A 4-es pont egyszeruen nem igaz. Az emberek nagy resze a valodit, az oszinteseget utalja. Azok az emberek jutnak legmagasabbra, akik allandoan megjatszak magukat es mindenkinek jopofiznak.
Én is ezt tapasztaltam. Kivéve ha az eredeti személyiséged jellemtelen és középszerű.
ezek a munkahelyeken hogy működnek? ahol nem barátokat keresel. hanem másik 20-30 különböző személyiséghez kell igazodni " mindenkivel jóba lenni" ha nem akarod hogy pokollá tegyék az életedet.😅 ami még nehezebbé teszi hogy mindenkinek más más származása, kultúrája is van. Mivel rászorulunk egymás segítségére nem, engedheti meg az ember azt hogy önmaga legyen, ha az gyakrabban vezet konfliktusokhoz...🤨 ilyen helyzetben mit javasolsz? aszociális, szocmunkásnak. személy szerint sokukat elküldeném a ****-ba mert annyira kiállhatatlanok és megnehezítik az munkám, életem..de ha sok a konfiktus repül az ember😅 ha én igazodok akkor meg könnyen kihasználnak, manipulálnak ami miatt gyakran a kiégés kerülget.
Ha olyan emberekkel beszélgetek akiket nem nagyon ismerek, akkor annyira izgulok, hogy sokszor lefagyok, vagy össze vissza beszélek. Kerülöm az embereket főleg a fiatal társaságot, mert folyton bántottak, és attól tartok hogy most se lenne másképp. Ezért mindenhova egyedül járok, de ez így mégsem oké, mert szarul érzem magam.
te vagy a hang a fejemben? 😂
@Poroszlai Roland köszönöm a tanácsot.
Én mióta élek sokkal jobban eltudtam beszélgetni a felnőttekkel ,mint a korombeliekkel. Szerintem te is eléggé introvertált lehetsz amivel semmi baj nincs ,nem mindenki lehet annyira társasági :) Amivel esetleg tudnál javítani a helyzeten szerintem ,ha odamennél hasonló izgulósabb emberekhez, mint te. Én a 15 évem alatt nagyjából így tudtam megoldani ezt a problémát:)
@Poroszlai Roland megtettem, de nem jöttünk ki jól. Amikor meghallotta a hangomat, 1,5 percig sírt a röhögéstől, mert elvileg egy 13 éves gyerek szintjén van a hangom. Ezzel kezdődött. A folytatásról inkább nem is beszélek. Szóval az volt az utolsó dumcsi. De majd lesz más akivel jól kijövök
@@zsofih7305 vannak barátaim akikkel már 5 éve eggyütt vagyok, csak hát messze laknak és évente 2 szer, ha látom őket. Ez a kovid meg aztán tényleg csak többet segít hogy minél kevesebbet találkozzunk. :(
Hu nekem ez egy picit sok. Ne panaszkodj, ne beszelj sokat, semmit ne.".. De ne is fogdd vissza magadd, add magad. Vallald fel" ah Ne felelj meg, dee felelj meg. Ez egy agyrem....🤯
Szerintem 4 Ben benne leszek, így a videó előtt megírva😅.
Dehogy akarok jó kapcsolatot kiépíteni az emberekkel, nem győzöm lerázni az idiótákat.
😂😂
Az emberek utálják egymást mit a szar
Oka át hogy mindenki egy rossz és hanyag mentalitású ember én se vagyok más
Az az őszinteség
Igazából csak kiváncsi voltam a tippekre, nem gondolom hogy vannak ilyen gondjaim.
Eltévedt internet vándorai akik segítséget várnak egy kommentben!!!
Megtaláltátok!
Bár a videó végig erről szól, DE ha úgy érzitek az első percen megutálnak titeket akkor tegyétek fel magatoknak a kérdést... “Teljes mértékben meg vagyok elégedve magammal?”
Ha “NEM” a válasz, akkor onnantól kezdve jöhetnek a videóban felsoroltak végig vizsgálása.
U.I.: Amíg TE magad nem szereted azt az embert aki vagy, akkor HOGY VÁROD EL hogy mások szeressék?
Szeresd aki vagy és a környezeted megkedvel! Aki szereti azt az embert akivel az egész életét leéli (saját magát) az jól fogja érezni magát azzal az emberrel. Aki pedig vidám, jó “társaságban” van, azzal mindenki barátkozni akar!
Ennyi a lényeg gyerekek!
Azért vàgok közbe, mert tudom, mit akar mondani a másik, csak nincs türelmem kivárni. Ha lenne élőben gyorsított lejátszás, azt használnám.
Akkor, hogy várhatod el, hogy másnak legyen türelme hozzád?
Az emberek ugyan úgy szeretnek beszélni magukról mint TE is.
Hagyd őket beszélni és meghallgatnak.
Nézem a videót, első nem igaz rám, második nem igaz rám és így tovább, végül pedig az utolsónál magamra ismertem. Én azt gondolom inkább jobb benne ragadni egy Gamma szerepben és visszafogni magad mintsem fullba tollni a kretént és átmenni Omegába.
Velem sok az olyan ember mint a 3pont
Nekem az jutott az eszembe ezekről a videókról, hogy ha minden csak pszichológia, akkor a pszichiátereknek és pszichológusoknak bizonyára példás kapcsolataik vannak! Ja, nem: Csernus Imre is elvált, úgy látszik, még neki sem megy!
A pszichológiát saját családon sose tudod jól alkalmazni, mert az érzelmek megjelenésêvel megszűnik az objektív látásmód.
Kar, hogy enekelve mondod. Nagyon zavaro. Azt hittem, egy gep mondja. Mellesleg megfigyeltem, akik azt mondtak, hogy ne vagjak kozbe, ok tobbet vagnak kozbe.
7. Ig egyet értettem de a hetessel totálisan nem mivel vannak kik nem azért nem fedik fel magukat mert ők mások, teljesen mások és nem unalmas az unalmas az ha átlagos vagy ha azon vagy hogy fogadjanak be a beilleszkedés az unalmas az ha megjátszodmagad
0:04 - csak cringelni jöttem az ilyen bullshit videókra :)
Mi ez az általános és hisztérikus kuncsorgása az emberek megbecsüléséért, szeretetéért? Tényleg annyi sok a komplexusos és önbecsülés hiányos mentálbeteg hogy az emberekhez való viszonyulást már oktatni kell? OMG. Nem kell mindenkinek népszerűnek meg "sikeresnek" lenni... Szerintem aki nem sikeres az csak fogadja el és éljen boldogan azzal amije van...
Tudom hogy bajom van a kommunikációval. Tudnál mèg kommunikációs videót csinálni?
7. Nincsen valódi személyiségen
Nem ,azert neze mert érdekes leheg
"kell" 🙄😕
Istenem ez a hanglejtés....uhhh...nagyon zavaró
Engem pont nem érdekel ha nem szeretnek az emberek, csak azert mattintottam rá mert kiadta a RUclips