Ez még az az időszak volt, amikor a rajtnál is történtek események, kicsúszások, balesetek. Manapság mindig szépen eljönnek, már a rajt sem túl izgalmas.
Néha jó fej volt Palik és a laikusok kedvéért magyarázott egy kicsit, ezen mindig mosolyogtam. Annak azért örülök, hogy ma már nincs olyan, hogy ja bocs rajtbalesetem volt, hadd üljek már át a másik kocsimba. :D :D Aki kiesett, kiesett, kész.
Jajj, hogy hiányoznak a régi versenyek és a "régi" Palik! Erre a futamra mind a mai napig emlékszem, annak idején meg volt videón is :) Nagyon izgalmas volt végig, még Damon Hill is vezetett a Jordan-nel (az egyetlen pilóta, akit igazán szerettem), de sajnos később kiesett :(
Ralf Schumacher nem tudom hogy akart elfordulni a kavicságyon, nem csoda, hogy nem sikerült. Trulli és Alesi pedig megint gyönyörűen egymásra talált, mondjuk Salo levágta a kanyart az Arrowszal és beszorította Wurzot, aki meglökte Truli Prostját. Jajj de hiányoznak ezek a nevek
@Smertyin092 Ez mondat Paliktól legalább annyira ismert mint a "hová tűnt Damon Hill???" Vagy a monacoi időmérőn (1998) Rosset féle falnak menés után: "hoppá! Hát ez egy határozott mozdulattal úgy gondoltuk ,hogy megfordíssuk az autót, ez azonban nem sikerült és falnak mentünk" (leírva nem lehet visszaadni a stílust, amiben előadta) Esetleg a "jobb kéz felé önöknek ha szemben ülnek a televízióval"
Palik a magyar Murray Walker! A legjobban képes beleélni magát, elismeri a tehetséget, meglátja a hibákat, tudja, hogy mikor kell objektívnak maradni, mikor nem... Jah, és még az is mókás tud lenni, ha benéz valamit. Talán egyetlen hibája, hogy nem olyan szerény, mint Murray... Akárhogy is, nekem hiányoznak a kommentjei...
Olyan szép autók voltak ezek meg az előzés nagy dolog volt.Volt értéke nem úgy hogy DRS meg szar Kerszel 2008-ig volt jó a F1-utána már elvesztette a varázsát a 2009 évből még néztem versenyeket de 2010-óta 1-sem inkább nézem a régi versenyeket Hakkinen Frentzen kis Schumi Nagy Schumi Alonso Raikkonen STB
Azért a top pilóták egyike volt, szerintem ez fénykor. (Meg hát azóta gazdagabbak lettünk egy mercedes-es korszakkal is...) 98-ban is nyerhetett volna, 97-ben is, 99-ben is, csak ezt kapta akkoriban a sorstól.
@Smertyin092 Később meg Villeneuve próbálta meg a lehetetlent, előzte Fisichellát,. de megállni nem sikerült. Palik meg: "Hooooogy ment el Villeneuve!!!! HÁT SEHOGY!!!!"
@Adani12345 Kérlek ne sérts meg azzal, hogy feltételezed azt, miszerint nem ismerem a legendás "HOOOOOOGY MENT EL VILLNÖV???!!! HÁT SEHOGY!" Palik-szösszenetet, azzal a reprodukálhatatlan hanglejtéssel megfűszerezve. Azt a mondatot hívják úgy hogy priceless.
Ez még az az időszak volt, amikor a rajtnál is történtek események, kicsúszások, balesetek. Manapság mindig szépen eljönnek, már a rajt sem túl izgalmas.
Néha jó fej volt Palik és a laikusok kedvéért magyarázott egy kicsit, ezen mindig mosolyogtam.
Annak azért örülök, hogy ma már nincs olyan, hogy ja bocs rajtbalesetem volt, hadd üljek már át a másik kocsimba. :D :D Aki kiesett, kiesett, kész.
Egyszerűen imádom ezt a faszit. Hatalmas dumás. Most őszintén melyik kommentátor tudná ezt utánacsinálni?
Jajj, hogy hiányoznak a régi versenyek és a "régi" Palik! Erre a futamra mind a mai napig emlékszem, annak idején meg volt videón is :) Nagyon izgalmas volt végig, még Damon Hill is vezetett a Jordan-nel (az egyetlen pilóta, akit igazán szerettem), de sajnos később kiesett :(
Szép tiszta rajt (by Földi Attila)
Keggyetlen!
Ralf Schumacher nem tudom hogy akart elfordulni a kavicságyon, nem csoda, hogy nem sikerült. Trulli és Alesi pedig megint gyönyörűen egymásra talált, mondjuk Salo levágta a kanyart az Arrowszal és beszorította Wurzot, aki meglökte Truli Prostját. Jajj de hiányoznak ezek a nevek
@Smertyin092
Ez mondat Paliktól legalább annyira ismert mint a "hová tűnt Damon Hill???"
Vagy a monacoi időmérőn (1998) Rosset féle falnak menés után: "hoppá! Hát ez egy határozott mozdulattal úgy gondoltuk ,hogy megfordíssuk az autót, ez azonban nem sikerült és falnak mentünk" (leírva nem lehet visszaadni a stílust, amiben előadta)
Esetleg a "jobb kéz felé önöknek ha szemben ülnek a televízióval"
Palik a magyar Murray Walker! A legjobban képes beleélni magát, elismeri a tehetséget, meglátja a hibákat, tudja, hogy mikor kell objektívnak maradni, mikor nem... Jah, és még az is mókás tud lenni, ha benéz valamit. Talán egyetlen hibája, hogy nem olyan szerény, mint Murray... Akárhogy is, nekem hiányoznak a kommentjei...
1:40 Amikor még csak a PS1 volt!!!
Izgalmas rajt, megpördüléssel és ütközéssekkel. Ilyeneket manapság nagyon ritkán látunk.
kemeny! Trulli es Alesi 300 meteren belul leamortizalt 2-2 kocsit
majd 1999-ben megint ütköztek itt a rajtnál.
Alesi és Trulli kétszer is ütköztek, de továbbmegyek, 99-ben ismét ugyanitt.
Olyan szép autók voltak ezek meg az előzés nagy dolog volt.Volt értéke nem úgy hogy DRS meg szar Kerszel 2008-ig volt jó a F1-utána már elvesztette a varázsát a 2009 évből még néztem versenyeket de 2010-óta 1-sem inkább nézem a régi versenyeket Hakkinen Frentzen kis Schumi Nagy Schumi Alonso Raikkonen STB
Azért a top pilóták egyike volt, szerintem ez fénykor. (Meg hát azóta gazdagabbak lettünk egy mercedes-es korszakkal is...) 98-ban is nyerhetett volna, 97-ben is, 99-ben is, csak ezt kapta akkoriban a sorstól.
@cicababa20 milyen szempontból? :) Hakkinen menetelése, kocsik kinézete vagy Schumi fénykora?
@Smertyin092
Később meg Villeneuve próbálta meg a lehetetlent, előzte Fisichellát,. de megállni nem sikerült. Palik meg: "Hooooogy ment el Villeneuve!!!! HÁT SEHOGY!!!!"
@Adani12345
Kérlek ne sérts meg azzal, hogy feltételezed azt, miszerint nem ismerem a legendás "HOOOOOOGY MENT EL VILLNÖV???!!! HÁT SEHOGY!" Palik-szösszenetet, azzal a reprodukálhatatlan hanglejtéssel megfűszerezve. Azt a mondatot hívják úgy hogy priceless.
mik azok a fehér csíkok a Goodyearokon (és a 2008-as Bridgestoneokon)?
Gondolom a lágy keverékű gumikat jelölik így
Meg van neked ez a videó egészbe??? Lehet igényt tartanék rá, ha megoldható lenne
@Adani12345
Egyedül az utolsót nem ismertem :D
@cicababa20 ja
Hogy menyire elteti sumahert,na ezmiatt ki nem allom!