Köszönjük szépen ! Adja meg Isten, hogy szó szerint vegyük Krisztus második eljövetelének eseményét, ami igazság hatalmával és szeretetének dicsőségével fog megjelenni, hívőknek örömére, hitetleneknek bánatára.
Még egy kérdésem lenne az előadás kapcsán: ha az elő és a feltámadt igazak ragadtatnak el Jézussal a levegőégbe (1Tesszalonika 4:17), akkor kik az úgynevezett kicsiny nyáj (Lukács 12:32) vagy máshol 144 ezer (Jelenesek 7:4, 14:4)?
Szerintem a kicsiny nyáj általában jelenti a hívőket, akik ezen a világon kisebbségben vannak. A 144 ezer kilétét maga a Biblia adja meg Jel 14,14-ben: "...ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból...". Vagyis azok a hívők, akik a földi történelem utolsó felvonását átélik.
Hiánypótló volt ez a tanítás az előttünk álló események és a távolabbi jővő megismeréséhez. Hálás köszönet Istenünk, hogy közvetítőt adtál ezek megértéséhez. Bennem egyetlen kérdés maradt: ha az élő és megholt igazak a mennybe jutnak Krisztus megjelenését követően, "a többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő" (Jelenések 20:5), mi történik azokkal az élőkkel, akik nem állnak meg Isten előtt igazságban Jézus második eljövetelekor? Vajon nem ők maradnak e a földön, miközben sátán megkötöztetik? Így lehetőségük lenne(lesz) a rossz jelenléte nélkül megváltozott jellemet ölteni és a második feltámadáskor Isten népévé lenni.
Akik azok közül, akik nem fogadták el Isten kegyelmi ajánlatát élve megérik Jézus visszajövetelét, nem bírják majd ki az isteni dicsőséget, ezért halnak meg.
Azt, hogy a meghalt gonoszok nem képesek már a megtérésre, abban nyilvánul majd meg, hogy az ezer év elteltével, második feltámadásuk után Sátán vezérletével megtámadják majd Isten városát.
Nem éppen a témába illő kérdést szeretnék feltenni. A Lukács ev-ban a 19. fejezetben Jézus egy példázatát így fejezi be: "Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!" (Lk 19:27) Legalábbis látszólag Jézus gyilkolásra való felszólítást ad, az a Jézus Krisztus, aki a hegyi beszédben az ellenségszeretetet hirdette meg: "Tegyetek jót ellenségeitekkel, áldjátok őket és imádkozzatok értük." (Mt 5:44) A példázatban megjelenő király ki mást szemléltetne, mint magát Jézus Krisztust. Ezek szerint ő kéri, hogy azokat, akik nem akarják, hogy ő király legyen, azokat vigyék oda elébe és öljék meg. Kiknek is mondja ezt? Úgy logikázom, hogy azoknak, akik akarják, hogy ő király legyen. Talán a Máté ev 25. fejezetében leírt hű és bölcs szolga lehet az, aki felvan szólítva, hogy vigye oda azokat, akik nem akarják, hogy ő király legyen. Tudomásom szerint nem egy személy a hű és bölcs rabszolga, hanem egy osztály, több személyből, talán tíz-, vagy akár száz ezer egyénből is összetevődő osztály. Száznegyvennégy ezer a Jelenések könyve szerint, de más helyen nagy sokaságként is említve van. Azt a lényeget vonom le, hogy ha vannak ellenségei a királynak, akik többes számban vannak említve, akkor vannak szintén többes számban, akik akarják, hogy Krisztus király legyen. A másik dolog, hogy erre megértésem szerint nem is egy öldöklő angyalt szólít fel, mint az egyiptomi történetnél, az elsőszülöttek levágásánál, amelyet a Biblia leírása szerint egy öldöklő angyal végzett, hanem emberek vannak felkérve arra, hogy vigyék oda a király elé az ő ellenségeit, és öljék meg ott előtte. Tudom hogy vannak nehezen érthető dolgok, tények a Bibliában, hát úgy néz ki, ez is azok közé tartozik. Mi ennek a helyes értelmezése? Különösen, az ilyen gyilkolással kapcsolatos történések, még ha példázatok, akkor is, érzékenyen érintenek. Amikor a "mennydörgés fiai" Jakab és János azt kérték Jézustól, hogy engedje meg nekik, hogy tüzet kérjenek az égből, annak a településnek az elpusztítására, amelyből kiutasították őket, akkor Jézus így válaszolt nekik: "Nem tudjátok milyen lélek lakik bennetek?!" "Az ember Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa." Tudatában vagyok annak is, hogy az egy más eset. Abban a településben még lehettek olyan egyének, akik megmenthetőek voltak, nem járt le az ítélet idő a részükre. A gyilkolás égbekiáltó bűn, egy életnek az elvétele. Életet csak az vehet el, aki tud is, képes is életet adni, ezt így látom jogszerűnek. Jézus Krisztus feljogosítja az ellenségeinek a meggyilkolására az embert? Másrészt ott van az "enyém a bosszú, én majd megfizetek" alapelv. "Magatokért bosszút ne álljatok szeretteim!" (Ró 12:19) *3 Mó 19,18. Mát. 5,39. 5 Mó 32,35
Nagyon köszönöm!!! Hála és köszönet!!! 🙏 Dicsőség a mi Urunknak Istenünknek!!!!!
Köszönjük szépen ! Adja meg Isten, hogy szó szerint vegyük Krisztus második eljövetelének eseményét, ami igazság hatalmával és szeretetének dicsőségével fog megjelenni, hívőknek örömére, hitetleneknek bánatára.
Köszönöm szépen az előadást!
Köszönöm szépen a tanítást!
Fontos tanítás, köszönöm. (de),, Mi
Atyánk ki vagy a mennyekben.'' Többes számot használt...
Még egy kérdésem lenne az előadás kapcsán:
ha az elő és a feltámadt igazak ragadtatnak el Jézussal a levegőégbe (1Tesszalonika 4:17), akkor kik az úgynevezett kicsiny nyáj (Lukács 12:32) vagy máshol 144 ezer (Jelenesek 7:4, 14:4)?
Szerintem a kicsiny nyáj általában jelenti a hívőket, akik ezen a világon kisebbségben vannak. A 144 ezer kilétét maga a Biblia adja meg Jel 14,14-ben: "...ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból...". Vagyis azok a hívők, akik a földi történelem utolsó felvonását átélik.
"Sola."
Hiánypótló volt ez a tanítás az előttünk álló események és a távolabbi jővő megismeréséhez. Hálás köszönet Istenünk, hogy közvetítőt adtál ezek megértéséhez. Bennem egyetlen kérdés maradt: ha az élő és megholt igazak a mennybe jutnak Krisztus megjelenését követően, "a többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő" (Jelenések 20:5), mi történik azokkal az élőkkel, akik nem állnak meg Isten előtt igazságban Jézus második eljövetelekor? Vajon nem ők maradnak e a földön, miközben sátán megkötöztetik? Így lehetőségük lenne(lesz) a rossz jelenléte nélkül megváltozott jellemet ölteni és a második feltámadáskor Isten népévé lenni.
Akik azok közül, akik nem fogadták el Isten kegyelmi ajánlatát élve megérik Jézus visszajövetelét, nem bírják majd ki az isteni dicsőséget, ezért halnak meg.
Sátán úgy "kötöztetik" meg, hogy a Földön nem lesz kit elhitetnie, vagyis nem lesz foglalatossága.
Azt, hogy a meghalt gonoszok nem képesek már a megtérésre, abban nyilvánul majd meg, hogy az ezer év elteltével, második feltámadásuk után Sátán vezérletével megtámadják majd Isten városát.
@@juditkelemen6010 Köszönöm válaszát, kedves Judit!
@@hantoskNagyon szívesen. Remélem, segített...
Nem éppen a témába illő kérdést szeretnék feltenni. A Lukács ev-ban a 19. fejezetben Jézus egy példázatát így fejezi be: "Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!" (Lk 19:27)
Legalábbis látszólag Jézus gyilkolásra való felszólítást ad, az a Jézus Krisztus, aki a hegyi beszédben az ellenségszeretetet hirdette meg: "Tegyetek jót ellenségeitekkel, áldjátok őket és imádkozzatok értük." (Mt 5:44) A példázatban megjelenő király ki mást szemléltetne, mint magát Jézus Krisztust. Ezek szerint ő kéri, hogy azokat, akik nem akarják, hogy ő király legyen, azokat vigyék oda elébe és öljék meg. Kiknek is mondja ezt? Úgy logikázom, hogy azoknak, akik akarják, hogy ő király legyen. Talán a Máté ev 25. fejezetében leírt hű és bölcs szolga lehet az, aki felvan szólítva, hogy vigye oda azokat, akik nem akarják, hogy ő király legyen. Tudomásom szerint nem egy személy a hű és bölcs rabszolga, hanem egy osztály, több személyből, talán tíz-, vagy akár száz ezer egyénből is összetevődő osztály. Száznegyvennégy ezer a Jelenések könyve szerint, de más helyen nagy sokaságként is említve van. Azt a lényeget vonom le, hogy ha vannak ellenségei a királynak, akik többes számban vannak említve, akkor vannak szintén többes számban, akik akarják, hogy Krisztus király legyen. A másik dolog, hogy erre megértésem szerint nem is egy öldöklő angyalt szólít fel, mint az egyiptomi történetnél, az elsőszülöttek levágásánál, amelyet a Biblia leírása szerint egy öldöklő angyal végzett, hanem emberek vannak felkérve arra, hogy vigyék oda a király elé az ő ellenségeit, és öljék meg ott előtte. Tudom hogy vannak nehezen érthető dolgok, tények a Bibliában, hát úgy néz ki, ez is azok közé tartozik. Mi ennek a helyes értelmezése? Különösen, az ilyen gyilkolással kapcsolatos történések, még ha példázatok, akkor is, érzékenyen érintenek.
Amikor a "mennydörgés fiai" Jakab és János azt kérték Jézustól, hogy engedje meg nekik, hogy tüzet kérjenek az égből, annak a településnek az elpusztítására, amelyből kiutasították őket, akkor Jézus így válaszolt nekik: "Nem tudjátok milyen lélek lakik bennetek?!" "Az ember Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa."
Tudatában vagyok annak is, hogy az egy más eset. Abban a településben még lehettek olyan egyének, akik megmenthetőek voltak, nem járt le az ítélet idő a részükre.
A gyilkolás égbekiáltó bűn, egy életnek az elvétele. Életet csak az vehet el, aki tud is, képes is életet adni, ezt így látom jogszerűnek. Jézus Krisztus feljogosítja az ellenségeinek a meggyilkolására az embert? Másrészt ott van az "enyém a bosszú, én majd megfizetek" alapelv. "Magatokért bosszút ne álljatok szeretteim!" (Ró 12:19) *3 Mó 19,18. Mát. 5,39. 5 Mó 32,35