Az előttem szólók már nagyából mindent elmondtak, és különben is hajlamos vagyok agyon dícsérni akiket imádok😄Szóval csak annyi, hogy sose nem😋fogom megunni ahogy főztök😁 Ja és bár kinőttétek az első serpenyőt a végeredmény megint jól nézett ki😙👌
Ezazzzzzz, új videó! 😍 Már vártam mikor kapunk újabb videót 😁 Kedvenc témám a kaja, szóval most nagyon megörültem hogy gluténmentes termék is található *-* Köszönöm szépen a tippet! 😊
Már vártam az új vidit, nagyon klassz lett! :D A Dunapandába így már biztosan ellátogatok. 😊 Egyébként az a miso ramen nagggyon finom! Én az auchanban találtam olyat, és egyből kedvenc lett! 😀
Köszönjük a szupi tartalmat megint csak! imádlak titeket :) A hang is szupibb lett még a rágcsa és ivós effektusok is jól kivehetőek mostmár xD Várom a kövi epizódikus epizódot :P
Végre, a napokban gondoltam rátok, csak meditálnom kellett hozzá és íme. Gémer szék, Kaorin új tetkó, jók lettek az új mikrofonok ;-) köszönjük a DunaPanda tippet!🙏🗾
Nagyon jó lett a hang 🙂 Párommal kerestünk olyan boltot, ahol japán ételeket, alapanyagokat lehetne venni, ha egyszer ismét Budapesten járunk, biztosan benézünk a Dunapandába 😃
Haha, mindegy, hogy Japánból vagy itthon videóztok, az igazi esszenciáját a ti duótok adja meg, mindig olyan jól szórakozok rajtatok, mert teljes szívvel tudtok bénázni, ebben magamra ismerek xD
Londonban volt egy kedvenc japán boltom, itt, Mo-n viszont még nem leltem. Legjobbkor jött az ajánlótok 😌🍡 Jó újra látni titeket, két okos, humoros csajszit. Főleg most, kicsit kezdett már beütni a stressz a vírus miatt 😣 Felüdülés volt ez a videó is 😊
Nagyon szuper videó lett csajok! Már én is régota tervezem hogy el megyek a Dunapandába😊 Megtudnátok mondani hogy a rizsfőzők kb mennyibe kerültek? Egy ideje tervezem hogy venni szeretnék.
Ebben a Dunapandában lehet kapni szakét és mirint is? Mert akkor lehet hogy beruházok egy-egy üvegre. Ha elszabadulok szabadságra és sikerül úgy megrendezni a felutazást, hogy este 8-ra hazaérjek és még a felutazás előtt megebédeljek, hiszen zárva vannak az éttermek.
Ezek szerint felületesen nézelődtem múltkor a DunaPandában:/ Köszi az ajánlót, legközelebb utánajárok a polcoknak, ahonnan ezeket a remek dolgokat vettétek:)
Fun fact: a japók úgy szúrják ki hogy szegény családból származol e, hogy nézik mennyi öntetet használsz az ételeidhez. 😗 (ha sokat, akkor szegény családból, ha keveset vagy semennyit, akkor jómódú családból)
ui.: Az akihabarás videóban volt a végén egy kaja főzésetek, ahol túlrottyant a brokkoli, de állaításotok szerint finomabb volt, mint ahogy kinézett, nem arra gondoltatok? 😂
Jézus Máriám lányok, de hiányoztatok már ❤❤ akár egyedüliben, akár párosan. Lesz majd valamikor kérdez felelek? Nagyon kíváncsi lennék, hogyan élitek meg, hogy itthon vagytok, főleg ebben az időszakban. A Dunapanda tippet pedig köszönöm szépen. Ezer éve vadászok pár cuccot, amit láttam nálatok :D
Egyszer nem csinálnátok egy olyan videót ahol otthon megpróbáljátok elkészíteni a tradicionális japán ételeket, esetleg egy mit ettünk egy héten videót?😍✨ Én nagyon kíváncsi lennék, mostanában nincs ötletem, hogy mit főzzek 😅
Sziasztok lányok. Tetszik a videóitok ahogy kommentelitek az ottani életeteket. De...Úgy tűnik nem éppen fenékig tejfelben éltek.. Szóval ha nem titok, bár miért lenne ha megosszátok hogyan éltek a világgal 🙄 Tulajdonképpen miért is éltek ott? Nem minden videótokat néztem meg ezért bocsánat ha már erről beszéltetek. Ha így van, írjátok majd azt és megkeresem. Köszönöm ha válaszoltok. Tommy Pécs.
Szia! Már több, mint egy éve hazaköltöztünk Japánból, aminek elég sok oka van. Sajnos egy ideig nem volt lehetőségünk videózni, de remélhetőleg most már lesz és akkor hozunk videót arról is, hogy miért költöztünk haza.
@@DameDemoii Szia. Köszönöm a gyors választ. Hoppá... Akkor egy kicsit elkésett kérdés volt 🙄 Helyes kedves lányoknak látszotok, biztos megtalál a szerencse vagy már meg is talált. 🙂 Amúgy meg a haza költözésről, azt mondják semmi sincs véletlenül... Szerintem van benne valami.
Én itt lakom a Dunapanda környékén, ha esetleg ismét arra jártok (és persze nincs már korona), ajánlom a környezetében lévő éttermeket. Néhol nagyon szuper dolgokat lehet enni😃😃 Te főzöd meg magadnak a leveseket is akár. Csak annyi hogy a legtöbb helyen még angolul se tudnak, nemhogy magyarul. Kézzel lábbal tudtok kommunikálni ha nem beszéltek kínaiul😃😃
Végre új videó!! :D Kira mint ha kissé lefogyott volna, sajnos. :( A zene kissé hangos volt hozzátok képest amikor beszéltetek. De jó volt újra látni titeket. :)
Fúj, fúj, babcsíra.... Persze, nem ítélem el azokat, akik szeretik a babcsírát, dee.. Amióta japánul tanulok, azóta rá vagyok kattanva a japán kajákra, de a babcsírával ki lehet engem kergetni a világból. Először rámennel kóstoltam, de nagyon nem tetszett 😅
Való igaz! A csomagolásokra is a furfangos kínaiak japánul írták rá a termék nevét! Sőt még ugyan olyanok is mint a japánban kapható termékek. Még ilyet 😶😶
Tok jo hogy elmondjatok mit erdemes kiprobalni. A dunapandaban pont azt irjak sokan negativumnak, hogy nem sok magyar leiras van a termekeken. Siman felfogadhatnanak titeket. Az mar csak hab a tortan, hogy utanna el is keszititek.
Lányok , új videó,miiiii? már nagyon vártam! Arigato!
Bocs ! Talán így átmegy .Ez mi ? szovetkezettv.hu/movie/a-mi-kedvenc-ujsagirononk-nagasaki-studio/
Az előttem szólók már nagyából mindent elmondtak, és különben is hajlamos vagyok agyon dícsérni akiket imádok😄Szóval csak annyi, hogy sose nem😋fogom megunni ahogy főztök😁 Ja és bár kinőttétek az első serpenyőt a végeredmény megint jól nézett ki😙👌
Már nagyon vártam a következő részt, köszönöm lányok!😊🥰
Szerintem többek nevében mondhatom, hogy vártuk az új videót. És kösz, hogy ezt megmutattátok, ha egyszer Budapestre vet a sors, lehet, hogy megnézem.
Ezazzzzzz, új videó! 😍 Már vártam mikor kapunk újabb videót 😁
Kedvenc témám a kaja, szóval most nagyon megörültem hogy gluténmentes termék is található *-*
Köszönöm szépen a tippet! 😊
Már gondoltam rátok hol lehetek !!!??? Megtörtént a csoda itt az új videótok . Super !
Már vártam az új videót :D
Köszi csajok
Már vártam az új vidit, nagyon klassz lett! :D A Dunapandába így már biztosan ellátogatok. 😊
Egyébként az a miso ramen nagggyon finom! Én az auchanban találtam olyat, és egyből kedvenc lett! 😀
Köszönjük a szupi tartalmat megint csak! imádlak titeket :)
A hang is szupibb lett még a rágcsa és ivós effektusok is jól kivehetőek mostmár xD
Várom a kövi epizódikus epizódot :P
Jó látni titeket 😊 Azt hiszem az összes videótokat láttam vagy 2x. 😄
Imádom a humorotokat 🤣
Végre, a napokban gondoltam rátok, csak meditálnom kellett hozzá és íme.
Gémer szék, Kaorin új tetkó, jók lettek az új mikrofonok ;-) köszönjük a DunaPanda tippet!🙏🗾
Nagyon imádom a videóitokat! Mikor lesz új vidi?
Köszönjük szépen :)
A tervek szerint hónap végén végre tudunk új videót hozni 😊
Nagyon jó lett a hang 🙂 Párommal kerestünk olyan boltot, ahol japán ételeket, alapanyagokat lehetne venni, ha egyszer ismét Budapesten járunk, biztosan benézünk a Dunapandába 😃
Haha, mindegy, hogy Japánból vagy itthon videóztok, az igazi esszenciáját a ti duótok adja meg, mindig olyan jól szórakozok rajtatok, mert teljes szívvel tudtok bénázni, ebben magamra ismerek xD
Imádlak titeket🥺❤️ Köszönjük a videot!❤️❤️❤️
De fura hogy jó lett a hang😘😉😁🤗ügyesek vagytok,jó video , ti vagytok benne😆😘😉🤗
Londonban volt egy kedvenc japán boltom, itt, Mo-n viszont még nem leltem. Legjobbkor jött az ajánlótok 😌🍡
Jó újra látni titeket, két okos, humoros csajszit. Főleg most, kicsit kezdett már beütni a stressz a vírus miatt 😣 Felüdülés volt ez a videó is 😊
Szia,
Megtudhatnàm esetleg mi volt a kedvenc japàn boltod neve Londonban? Itt élek. Köszönöm!
Nagyon szuper videó lett csajok!
Már én is régota tervezem hogy el megyek a Dunapandába😊
Megtudnátok mondani hogy a rizsfőzők kb mennyibe kerültek?
Egy ideje tervezem hogy venni szeretnék.
Ti vagytok a kedvenc videósaim♥️ mindennap nézlek titeket,japánul tanulok, de nagyon szeretnék veletek találkozni❤️❤️😻😩♥️🥺😻🥰😘🤗
Köszönjük szépen, aranyos vagy 😊 A japán tanulásban pedig sikereket kívánunk! :)
@@DameDemoii köszönöm szépen,imádlak🥺♥️
Ebben a Dunapandában lehet kapni szakét és mirint is? Mert akkor lehet hogy beruházok egy-egy üvegre. Ha elszabadulok szabadságra és sikerül úgy megrendezni a felutazást, hogy este 8-ra hazaérjek és még a felutazás előtt megebédeljek, hiszen zárva vannak az éttermek.
Igen, árulnak mindkettőt:)
Mennyit hagytatok ott? 😳
De hiányoztatok😀😀
Nagyon jooo volt.
Alig varom hogy gyakrabban ujra ujra ujra.....😀😀😀
Imádlak benneteket. ❤️❤️❤️❤️
Ezek szerint felületesen nézelődtem múltkor a DunaPandában:/ Köszi az ajánlót, legközelebb utánajárok a polcoknak, ahonnan ezeket a remek dolgokat vettétek:)
Kaorin pulcsija kifejezetten passzol Kira kacsalábon forgó székéhez! :)
micsodaaa? és hol a majonéz? :)
Japán nyelvtanulós videó is lesz? :)
Sziasztok!
Pandában Tokió banános kit-kat is van?
Jó nézni a videóitpkat szép emlékeket idéz. Már alig várom, hogy lehessen megint menni.
Szia! Mi nem láttunk, amikor voltunk :)
Köszi
Kit katet láttam biztos beugró jövő héten, hátha van valami különlegesség
Voltam sajna csak a magyar kit-kat ek voltak
Sziasztok
Ma voltam Pandában és volt egy csomó Kit-kat, vettem banános át, narancsosat kávésat.
Várom már az új videót.
Pont pár napja gondoltam hogy rég volt videótok. Talán régi videótokból csinálok név alapján valami playlistet és úgy megnézek egy jó párat.
Meglepődtem, hogy este 11-kor készül a vacsi, erre... Épp most nézem nálam hajnali 1 van és most vacsorázok😂
Jó volt újra látni Titeket! 🤗
Fun fact: a japók úgy szúrják ki hogy szegény családból származol e, hogy nézik mennyi öntetet használsz az ételeidhez. 😗 (ha sokat, akkor szegény családból, ha keveset vagy semennyit, akkor jómódú családból)
ui.: Az akihabarás videóban volt a végén egy kaja főzésetek, ahol túlrottyant a brokkoli, de állaításotok szerint finomabb volt, mint ahogy kinézett, nem arra gondoltatok? 😂
Az algát kóstoltam, ehetetlen... olyan mintha a döglött hal rászáradt volna a nyári hőségben fűre és odaszáradt volna.
Ízlések és pofonok :)
csak most esett le. Kaorin Baby Gabi lánya?
Jézus Máriám lányok, de hiányoztatok már ❤❤ akár egyedüliben, akár párosan. Lesz majd valamikor kérdez felelek? Nagyon kíváncsi lennék, hogyan élitek meg, hogy itthon vagytok, főleg ebben az időszakban. A Dunapanda tippet pedig köszönöm szépen. Ezer éve vadászok pár cuccot, amit láttam nálatok :D
Hol lehet budapesten kapni Enokit?
Dunapanda :)
A Rákóczi téri kinaiba is kapható
Holnap megyek vásárolni! Köszi a tippet - milk tea!!!!
🥰
Sziasztok jó végre látni titeket😁 Pont ma néztem vissza pár videótokat😊ja és Kaorin kell az a pulcsi😍😂
350 ft-ért turiztam 😁
Kira nem akarja megint levágatni a haját? Nagyon dög volt azzal a rövid frizkóval. :P
Persze most is csinos, na de azért nem mindegy. :))
Sziasztok! Tetszett a videó :)
Szívesen megnéznék egy カレー készítős videót is. :)
Sziasztok!
A zacsiban volt végül kukac? :D Az extra közeli felvételek nagyon adják! :D
Nem, nem volt szerencsére :D
Nincs instátok?
Infobox :)
Klassz videó, Puszedli ölelés nektek :Zsuzsababa :)
Egyszer nem csinálnátok egy olyan videót ahol otthon megpróbáljátok elkészíteni a tradicionális japán ételeket, esetleg egy mit ettünk egy héten videót?😍✨ Én nagyon kíváncsi lennék, mostanában nincs ötletem, hogy mit főzzek 😅
Sziasztok lányok. Tetszik a videóitok ahogy kommentelitek az ottani életeteket.
De...Úgy tűnik nem éppen fenékig tejfelben éltek..
Szóval ha nem titok, bár miért lenne ha megosszátok hogyan éltek a világgal 🙄
Tulajdonképpen miért is éltek ott?
Nem minden videótokat néztem meg ezért bocsánat ha már erről beszéltetek. Ha így van, írjátok majd azt és megkeresem.
Köszönöm ha válaszoltok.
Tommy Pécs.
Szia! Már több, mint egy éve hazaköltöztünk Japánból, aminek elég sok oka van. Sajnos egy ideig nem volt lehetőségünk videózni, de remélhetőleg most már lesz és akkor hozunk videót arról is, hogy miért költöztünk haza.
@@DameDemoii Szia. Köszönöm a gyors választ.
Hoppá... Akkor egy kicsit elkésett kérdés volt 🙄
Helyes kedves lányoknak látszotok, biztos megtalál a szerencse vagy már meg is talált. 🙂 Amúgy meg a haza költözésről, azt mondják semmi sincs véletlenül... Szerintem van benne valami.
Végre új videó ami csudijó!!! Hiányoztatok.!!! 🙂
Japán majonézt nem vettetek? Én múltkor láttam, hogy van náluk és egyből rátok gondoltam.
Ezúttal nem vettünk:)
Kira mikrofonja nem volt valami aktív. Alig lehetett hallani a csodás hangját :/
Halo :D nem lehet hogy a babcsíra amit vettetek nem szójabab csíra hanem mungobab volt? :) lehet azért különbözött attól amit megszoktatok
Igen :) kint mungóbab csírát lehetett kapni, de ez is nagyon finom volt ^_^
Sziasztok ! A Dunapanda merre van ?
Szia! Budapest, Jegenye u. 26-28, 1107
1:43 Talán Husky.
Imádom a Ramen
Én itt lakom a Dunapanda környékén, ha esetleg ismét arra jártok (és persze nincs már korona), ajánlom a környezetében lévő éttermeket. Néhol nagyon szuper dolgokat lehet enni😃😃 Te főzöd meg magadnak a leveseket is akár. Csak annyi hogy a legtöbb helyen még angolul se tudnak, nemhogy magyarul. Kézzel lábbal tudtok kommunikálni ha nem beszéltek kínaiul😃😃
Uristen ugy nezki a rovid haju lany mint az agymenokbol a Bernadette❤️
Full ezt a kommentet akartam írni XD a számból vetted ki a szót 😂😂😂😂 Agymenok forever 😆😆😆
Ők leszbikusok?
Ők barátnők.
Végre új videó!! :D Kira mint ha kissé lefogyott volna, sajnos. :( A zene kissé hangos volt hozzátok képest amikor beszéltetek. De jó volt újra látni titeket. :)
Kedves Lanyok, a goma/gomas szosz = Gomadare !? Sok sikert a tovabbiakban.
Igen, gomadare :)
Köszönjük szépen 😊
1:45 az egy husky akar lenni. :D
Jövő héten behúzok egy Duna pandázást!
sziasztok csajszik, ideje volt már :-) kezdtetek hiányozni :-D
A Kuji-Kiri meditációs gyakorlat neked is segíthet, Itt is. ;-) és igen ideje volt már.
@@peltarlendori7027 ????
@@utalomAlibbantakat Félrement bocsi!
@@peltarlendori7027 ?
I love that Japanese sesame sauce...
én is múltkor otthagytam egy 10est :D
jó, hogy van új mikrofon, de ne legyen hangosabb a zene mint ti, kérlek. Helyenként alig lehet hallani titeket, Pl: 10:37
Köszönjük szépen a visszajelzést, figyelni fogunk rá:)
bárcsak ilyen kuktám lehetne :(
de jo hogy jártatok Japánban
Hatalmas Odin... Az a kis Voros *.*
Az a fekete-sárga szék zseniális!
Meg tudnátok mondani a pontos márkát és típust?:)
King Roth gaming szék ( emagról ) 😊
@@DameDemoii kösziii:)
És azt olvastatok már hogy Japánban az oltott emberek nem adhatnak vert ?:) Érdekes
Japánban mi magyarok egyébként sem adatunk vért. Legalábbis pár évvel ezelőtt még biztosan így volt.
@@DameDemoii biztosra mennek 🙂 Köszi a választ🤗
(egyébként azt találtam indokaként hogy nem tudni az mrnas oltás hatásait )
Fúj, fúj, babcsíra.... Persze, nem ítélem el azokat, akik szeretik a babcsírát, dee.. Amióta japánul tanulok, azóta rá vagyok kattanva a japán kajákra, de a babcsírával ki lehet engem kergetni a világból. Először rámennel kóstoltam, de nagyon nem tetszett 😅
Dunapandában minden kínai szart tudsz venni, de japán dolgot egyet sem 😒
Való igaz! A csomagolásokra is a furfangos kínaiak japánul írták rá a termék nevét! Sőt még ugyan olyanok is mint a japánban kapható termékek. Még ilyet 😶😶
@@DameDemoii már mindent kínában gyártanak, Nike, iphone, stb. A hamisítványok 1:1ben ugyan azok. A pandás csomagolásokon is made in china van..
@@vereszoli5197 Nézd meg legközelebb alaposabban ;)
@@DameDemoii Ok 😅
Tok jo hogy elmondjatok mit erdemes kiprobalni. A dunapandaban pont azt irjak sokan negativumnak, hogy nem sok magyar leiras van a termekeken. Siman felfogadhatnanak titeket. Az mar csak hab a tortan, hogy utanna el is keszititek.
szomorú látni amikor egy ilyen fiatal és csinos lány ennyire depresziós.
😶?
@@DameDemoii nem tudom a neveteket sajnos.. a vörös hajú lányra gondoltam.
@@makoado6010 És miből gondolod, hogy depressziós? 🤔
@@DameDemoii arcmimika.
@@makoado6010 Abszolút nem depressziós, valamit félreéthettél valószínűleg :)
hiányozatok :)