Csodálatos dal egy csodás videóval. Mindenkit hazavárnak a háborúból, legyen már vége!!! Nagymamám 4 évig várta nagyapámat, aki végül 1948-ban jött haza)))
Eddig csak a fülbemászó dallamra figyeltem fel, aztán ma végre meghallgattam a szöveget is. Annyira megérintette a lelkemet, hogy könnyeket csalt a szemembe. Kár, hogy azok, akik előidézték ezt a poklot, nem hallják meg ezt a csodálatos és egyben figyelmeztető könyörgést.
Igen, azokat a bankárokat és politikusokat kéne odavinni a frontvonalra a pergőtűzbe, akik ezt az egészet kitervelték, és már aznap tűzszünet és béke lenne. A sötét középkorban a király vagy hadvezér ment legelöl. Ha nem így tett, senki nem követte volna.
Nagyon sok mondanivalója van! Üzeni, hogy békét akarunk! Legyen vége ennek a háborúnak! Értelmetlenül kiontott vér! Az Isten nem erre teremtette az embert! Félélőséggel tartozik minden egyes ember a békéért! "ÖLNI BŰN!" Az Isten adta az életet, csak ő is veheti el! Senki más! Nagyon köszönjük a megszületett dalt és a hozzá illő klipet! Csodás mindkettő! Volf Kati stílusa nagyon illő e dalhoz!
@@brigittadr.gemesi3926 Valóságismeretből elégtelen. Mintha azt mondanád, hogy Hitlert az orosz muzsikok támadták meg, és ő csak tankokkal védekezett. Észak-Koreában és Iránban ki kuncsorog? Csak nem a mindenkit is kinyiró cáratyuska?
💞Jaj de gyönyörűen mondta Mondta mondta Légyszi gyere gyere élve haza Ne lőjetek ma már Ezt a levelet a hajnal írta sírta Vér piros a csoda szép homloka Ne lőjetek ma már Tudod tudod tudod mégis jobb lett volna Puska csőben fehér orgona Ne lőjetek ma már Ezt a levelet az éjjel írta sírta Hol lehet a csupa jók városa? Ne lőjetek ma már Állnak az órák és hullik a hó rá És mégis csak várlak haza Álmunkban voltál és nyár volt a tónál És rajtad volt az illata Úgy várunk haza Úgy várunk haza Úgy várunk haza Úgy várunk haza Megszakad a szíve húrja húrja húrja Sírva leborul a bár zongora Ne lőjetek ma már Újra dübörög a régi nóta nóta Bombariadó az ördög dala Ne lőjetek ma már Ne lőjetek ma már Ne lőjetek ma már Állnak az órák és hullik a hó rá És mégis csak várunk haza Álmunkban voltál és voltál a tónál És rajtad volt az illata Úgy várunk haza Úgy várunk haza Úgy várunk haza Úgy várunk haza❤🤍💚
Nagyon köszönjük, hogy leírtad a teljes dalszövegét, mert így nymonkövethető minden sra a dalnak! Sajnos az előadóktól hallott szöveg nem mindig érthető! Egyébként szívfacsaró a szöveg, fülbemászó a dallam, és jó a klipp! Mint írta az egyik hozzászóló angolul,németül és oroszul is el kellene készíteni a klippet! Méltó a dal arra, hogy az egész világon ismerjék! Legyen béke a világon!!!
Gyönyörű. Milyen jó lenne ha az emberiség rá jönne végre. Hogy. A földön már nem kell háborúzni .Az embereknek nem kellene már egymást öldösni. Ezen a földön . Ezen a gyönyörű csodálatos bolygón. Ahol megadatott nekünk az élet.Meg kellene ezt becsülni.Vajon mikor jut el oda az emberiség hogy ezt megértse. Majd egyszer talán megérti.Ha majd a kapzsiságot és a hatalomvágyat kinőjük. Talán. Egyszer el jön majd egy ilyen idő is. Csak nehogy késő legyen már a felismerés.😰
Éreztem a gombócot a torkomban; elsőre megérintett; legszebb így magyarul,de kellene egy angol változat is mert ezt az egész világnak értenie kellene!!!!!!
Ök tudják mit csinálnak, új világrendet akarnak, mert pénzük van a bankár családoknak, s így ők jogosultnak érzik magukat a világuralomra.nekik csak az orosz nyersanyagok és ásványkincsekre fáj a foguk.sajnos de ez van.
@@jurajvincze4802 az megvan, hogy az orosz birodalom területének a TÖREDÉKE valóban orosz, az összes többi gyarmatosító hódítással került orosz uralom alá? történelmet is olvasni kellene, nem csak propagandát
Az angol nyelv ezt visszaadni nem tudja. Ehhez olyan nyelv kell, mint a magyar. És sajnos úgy tűnik, az angol sem érti meg. Ahhoz olyan nép kell, mint a magyar.
@@magyarj0 egyik nyelv sem tudja visszaadni a másikat, a magyar sem az angolt. attól két külön nyelv, hogy más tapasztalat és más történelem van mögöttük. ne essünk abba a hibába, hogy az anyanyelvi tudásunkat vetjük össze a kezdőszintű angollal… :) a magyar irodalom gazdag kiváló műfordításokban, mert gyakran tiltás alatt álló költők és írók alkottak magyar műveket az eredeti (vagy annak fordítása) alapján, de azok a szövegek főleg nem adják vissza az eredetit, csak valami hasonló hatást érnek el (jó esetben).
46 éves vagyok, sok élménnyel a könnyű zenéből. Manapság úgy szól egy nap, hallgatom a mai zenét, fikázom a mai dalokat. Öt éves fiam azt monda, miközben ez a dal szól, na, Apa nem mondasz semmit? Utólag tudtam meg, Ghymes. fiatal krom meghatározó zenekara szüleménye
Ne lőjetek ma már Állnak az órák és hullik a hó rá És mégis csak várlak haza Álmunkban voltál és nyár volt a tónál És rajtad volt az illata Úgy várunk haza Úgy várunk haza Úgy várunk haza
Jaj, de gyönyörűen mondta, mondta, mondta Légyszi gyere, gyere élve haza Ne lőjetek ma már! Ezt a levelet a hajnal írta, sírta Vérpiros a csodaszép homloka Ne lőjetek ma már! Tudod, tudod ugye mégis jobb lett volna Puskacsőbe fehér orgona? Ne lőjetek ma már! Ezt a levelet az éjjel írta, sírta Hol lehet a csupa jók városa? Ne lőjetek ma már! Állnak az órák És hullik a hó rád S mégis csak várlak haza Álmomban voltál És nyár volt a tónál S rajtad volt az illata Úgy várlak haza Megszakad a szíve húrja, húrja, húrja Sírva leborul a bárzongora Ne lőjetek ma már! Újra dübörög a régi nóta, nóta Bombariadó az ördög dala Ne lőjetek ma már! Állnak az órák És hullik a hó rád S mégis csak várlak haza Álmomban voltál És nyár volt a tónál S rajtad volt az illata Úgy várlak haza
Azt gondolom, angolul, németül, franciálul is el kellene énekelni! Talán megérintene ott is valakit... Engem nem csak érintett, meghatott. megríkatott, csodálatos alkotás!
Amerika az utolsó ukrán katonáig harcolni fog.Ahogy Irakban is;mondvacsinált ürüggyel öltek.Remélem a világ rájön és nem fogja megengedni, hogy a nagyhatalmak ily módon erősitsék a gazdaságukat.HÁBORUT NEM AKARUNK!
A bombariadó nem az ördög dala. Lehet, hogy kellemetlen hang, nyugtalanító és frusztráló, de végső soron a javadat és az életben maradásodat szolgálja. Viszont egy kellemes hangulatú, lágy jazz zene, ami elnyomja a közeledő repülő hangját, hogy ne vegyél észre semmit, és ne rohanj az óvóhelyre... na, az lenne az ördög dala.
A BÉKE DALA ! Meghallhatnák az ukrán háború résztvevői és támogatói....Olyan nehéz békét kötni?🏴☠ Jobb ha nyomorognak az európai emberek és a 3. Világháború réme fenyeget?✖
Ukrajnából hallgatva még csodálatosabb és meghatóbb!!!!!
Csodálatos dal egy csodás videóval. Mindenkit hazavárnak a háborúból, legyen már vége!!!
Nagymamám 4 évig várta nagyapámat, aki végül 1948-ban jött haza)))
❤
Egy igazi kompozíció. Kimagaslik a sok lapátra való szeméből amivel elárasztják a rádiók a tömegeket. Jó a klippel, jók az előadók, jó hallgatni.
Eddig csak a fülbemászó dallamra figyeltem fel, aztán ma végre meghallgattam a szöveget is. Annyira megérintette a lelkemet, hogy könnyeket csalt a szemembe. Kár, hogy azok, akik előidézték ezt a poklot, nem hallják meg ezt a csodálatos és egyben figyelmeztető könyörgést.
Igen, azokat a bankárokat és politikusokat kéne odavinni a frontvonalra a pergőtűzbe, akik ezt az egészet kitervelték, és már aznap tűzszünet és béke lenne. A sötét középkorban a király vagy hadvezér ment legelöl. Ha nem így tett, senki nem követte volna.
😢szomorú
Végre egy igényes zene, normális, érthető szöveggel, fülbemászó dallammal. Jöhet még ilyen, több is!
Szivszoritóan gyönyörű🥺😥
Bárcsak mindenki erezné💔
Nagyon sok mondanivalója van! Üzeni, hogy békét akarunk! Legyen vége ennek a háborúnak! Értelmetlenül kiontott vér! Az Isten nem erre teremtette az embert! Félélőséggel tartozik minden egyes ember a békéért! "ÖLNI BŰN!" Az Isten adta az életet, csak ő is veheti el! Senki más! Nagyon köszönjük a megszületett dalt és a hozzá illő klipet! Csodás mindkettő! Volf Kati stílusa nagyon illő e dalhoz!
🙏😥
Békét akarunk, mielőbbi orosz visszavonulást!
@@gu3st8 hát nagy tévedésben vagy
Békét akarunk!Háborút NEM
Ez egy rakat szar.
Ezt a gyönyörű dalt a Béke szülte a háború ágyán! Óh Szarka Tamás! Minden számát imádom.
Szintén!
Isten áldja e két Művészt ezért a gyönyörű dalért.
Fantasztikus, mint minden Szarka Tamás dal. Gratulálok és köszönöm!
Nem tudok betelni. A szöveg értelme vel gyönyörű ez nekem amainapig
A béke himnusza istvan
A szív megszakad, minden szava egy jaj szó! 😭💔
Csak azok nem hallják akik tovább élteti ezt a poklot! 😭
Z. kuncsorog a világban a fegyverekért. Élete célja a háború tovább folytatása. Nem normális! Ott a sok áldozat. Miért nem teszik félre?
@@brigittadr.gemesi3926 Valóságismeretből elégtelen. Mintha azt mondanád, hogy Hitlert az orosz muzsikok támadták meg, és ő csak tankokkal védekezett. Észak-Koreában és Iránban ki kuncsorog? Csak nem a mindenkit is kinyiró cáratyuska?
💞Jaj de gyönyörűen mondta Mondta mondta Légyszi gyere gyere élve haza
Ne lőjetek ma már
Ezt a levelet a hajnal írta sírta
Vér piros a csoda szép homloka
Ne lőjetek ma már
Tudod tudod tudod mégis jobb lett volna
Puska csőben fehér orgona
Ne lőjetek ma már
Ezt a levelet az éjjel írta sírta
Hol lehet a csupa jók városa?
Ne lőjetek ma már
Állnak az órák és hullik a hó rá
És mégis csak várlak haza
Álmunkban voltál és nyár volt a tónál
És rajtad volt az illata Úgy várunk haza Úgy várunk haza
Úgy várunk haza
Úgy várunk haza Megszakad a szíve húrja húrja húrja
Sírva leborul a bár zongora
Ne lőjetek ma már
Újra dübörög a régi nóta nóta
Bombariadó az ördög dala
Ne lőjetek ma már
Ne lőjetek ma már
Ne lőjetek ma már
Állnak az órák és hullik a hó rá
És mégis csak várunk haza
Álmunkban voltál és voltál a tónál
És rajtad volt az illata
Úgy várunk haza
Úgy várunk haza
Úgy várunk haza
Úgy várunk haza❤🤍💚
Nagyon köszönjük, hogy leírtad a teljes dalszövegét, mert így nymonkövethető minden sra a dalnak! Sajnos az előadóktól hallott szöveg nem mindig érthető!
Egyébként szívfacsaró a szöveg, fülbemászó a dallam, és jó a klipp! Mint írta az egyik hozzászóló angolul,németül és oroszul is el kellene készíteni a klippet! Méltó a dal arra, hogy az egész világon ismerjék! Legyen béke a világon!!!
@@barnanekiraly1649 Nagyon szívesen!
Hálás köszönet 💓❤️
Szarka Tamás egy szerves kultúra lovag!!!
Hihetetlen tehetség!
Musica bellissima, voci stupende, ma il testo che é una vera poesia tocca il cuore e l'anima! Complimenti!!!
Teljes libabőr! Szarka Tamás fantasztikus művész.
Annyira megható! Gyönyörű!!!
Szívből köszönjük kedves Művészek !
Végig sírtam, 😢😢😢nagyon szívbe markoló
kivételes zene ,rendezés....csodálatos zene
Gyönyörű. Milyen jó lenne ha az emberiség rá jönne végre. Hogy. A földön már nem kell háborúzni .Az embereknek nem kellene már egymást öldösni. Ezen a földön . Ezen a gyönyörű csodálatos bolygón. Ahol megadatott nekünk az élet.Meg kellene ezt becsülni.Vajon mikor jut el oda az emberiség hogy ezt megértse. Majd egyszer talán megérti.Ha majd a kapzsiságot és a hatalomvágyat kinőjük. Talán. Egyszer el jön majd egy ilyen idő is. Csak nehogy késő legyen már a felismerés.😰
Huhhh! Ez ütős! Csodálatos, mint minden Szarka Tamás dal!
Éreztem a gombócot a torkomban; elsőre megérintett; legszebb így magyarul,de kellene egy angol változat is mert ezt az egész világnak értenie kellene!!!!!!
Ök tudják mit csinálnak, új világrendet akarnak, mert pénzük van a bankár családoknak, s így ők jogosultnak érzik magukat a világuralomra.nekik csak az orosz nyersanyagok és ásványkincsekre fáj a foguk.sajnos de ez van.
@@jurajvincze4802 az megvan, hogy az orosz birodalom területének a TÖREDÉKE valóban orosz, az összes többi gyarmatosító hódítással került orosz uralom alá? történelmet is olvasni kellene, nem csak propagandát
Az angol nyelv ezt visszaadni nem tudja. Ehhez olyan nyelv kell, mint a magyar. És sajnos úgy tűnik, az angol sem érti meg. Ahhoz olyan nép kell, mint a magyar.
@@magyarj0 egyik nyelv sem tudja visszaadni a másikat, a magyar sem az angolt. attól két külön nyelv, hogy más tapasztalat és más történelem van mögöttük. ne essünk abba a hibába, hogy az anyanyelvi tudásunkat vetjük össze a kezdőszintű angollal… :) a magyar irodalom gazdag kiváló műfordításokban, mert gyakran tiltás alatt álló költők és írók alkottak magyar műveket az eredeti (vagy annak fordítása) alapján, de azok a szövegek főleg nem adják vissza az eredetit, csak valami hasonló hatást érnek el (jó esetben).
Nemkellene elküldeni ezt gyönyörű dalt...mind a ket felnek...talan vege lenne !😭😭
Azért ne vedd egy kalap alá az agresszort, a hazáját védelmezővel!!!
🙏😥
@@Magdi445 Nagyon sok emberéletbe kerül a "haza védelmezése", nem beszélve az európai és nagy világgazdasági válságra. De ez így a jó ugye?
Fantasztikus dal és előadás, bárcsak több ilyen születne!
Tomikám szívből gratulálok a díjhoz is.
Csodálatos! köszönöm!
Csodálatos és fülbemászó dallamok, köszönöm szépen az előadók munkáját, további szép sikereket kívánok!
A Dal-ban a helye! Gratulálok! Nagyon jól sikerült dal! 👏👏👏
Ott lett volna helye győzteskènt!
Gratulálok! Szomorú és gyönyörű egyben!
46 éves vagyok, sok élménnyel a könnyű zenéből. Manapság úgy szól egy nap, hallgatom a mai zenét, fikázom a mai dalokat. Öt éves fiam azt monda, miközben ez a dal szól, na, Apa nem mondasz semmit? Utólag tudtam meg, Ghymes. fiatal krom meghatározó zenekara szüleménye
Tökéletes klip, a tökéletes dalhoz! ❤ Köszönjük!
Gyönyörű, nagyon meghajtó dal!
Inkább megható...
Gyönyörű,szívét szaggato-ne lojjetek többé
sztem, nagyon nagy alkotás ! csak gratulálni tudok !
Nem vagyok egy szentimentális alkat de erre nem találok szavakat!!! Nem tudom,hogy az 51 évem alatt volt-e bármi ami ennyire megérintett.
Gyönyörű!
Fókuszcsoport, valaki?
Amúgy kiadta a dal.
gyönyörű
Gyönyörű!😭😭
Köszönöm ! - köszönöm ! - köszönöm ! 🙏 ❄
Csodálatos dal! Köszönjük!
Gyönyörű dal a béke himnusza is
Lehetne Istvan
Ii
Én éltem a második világ háború ban
És tudom hogy kell a mama
Szoknyájahoz bujni
És még mindig ezzt állítom
Tóth István
Kőbányarol
Csodálatos!❤❤❤
Ez valami csodaszép
Kiváló!
Gyönyörü,,,💗👍✌♥
Lúdbőr! Köszönjük!
Este mai mult decat o melodie..
Ne lőjetek ma már
Állnak az órák és hullik a hó rá
És mégis csak várlak haza
Álmunkban voltál és nyár volt a tónál
És rajtad volt az illata Úgy várunk haza Úgy várunk haza
Úgy várunk haza
Köszönöm
Fájdalmasan szép..
Úristen. Zokogok. Pedig nem vagyok egy bőgős...
Szomorú valóság.
🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥
Jaj, de gyönyörűen mondta, mondta, mondta
Légyszi gyere, gyere élve haza
Ne lőjetek ma már!
Ezt a levelet a hajnal írta, sírta
Vérpiros a csodaszép homloka
Ne lőjetek ma már!
Tudod, tudod ugye mégis jobb lett volna
Puskacsőbe fehér orgona?
Ne lőjetek ma már!
Ezt a levelet az éjjel írta, sírta
Hol lehet a csupa jók városa?
Ne lőjetek ma már!
Állnak az órák
És hullik a hó rád
S mégis csak várlak haza
Álmomban voltál
És nyár volt a tónál
S rajtad volt az illata
Úgy várlak haza
Megszakad a szíve húrja, húrja, húrja
Sírva leborul a bárzongora
Ne lőjetek ma már!
Újra dübörög a régi nóta, nóta
Bombariadó az ördög dala
Ne lőjetek ma már!
Állnak az órák
És hullik a hó rád
S mégis csak várlak haza
Álmomban voltál
És nyár volt a tónál
S rajtad volt az illata
Úgy várlak haza
Jó magam úgy értettem első hallásra : Ne örüljetek ma már!
Azt gondolom, angolul, németül, franciálul is el kellene énekelni! Talán megérintene ott is valakit... Engem nem csak érintett, meghatott. megríkatott, csodálatos alkotás!
🙏😇
🌿❤🌿
❤
Még
Most is aztmondom amit akkor mondtam T 0:22
Imadom
Csodálatos, megható!
Amerika az utolsó ukrán katonáig harcolni fog.Ahogy Irakban is;mondvacsinált ürüggyel öltek.Remélem a világ rájön és nem fogja megengedni, hogy a nagyhatalmak ily módon erősitsék a gazdaságukat.HÁBORUT NEM AKARUNK!
Libabőr!
Századjára is megkönnyezem
No.1
2024
Béke dala
Ez is mehetne az euroviziós dalfesztiválra... De nem ... Még csak nem is indulunk .. xdd
Annyira megindító... annyira fájdalmas...
Bombariadó az ördög dala
ruclips.net/video/lIp_iE7toNE/видео.html
A bombariadó nem az ördög dala. Lehet, hogy kellemetlen hang, nyugtalanító és frusztráló, de végső soron a javadat és az életben maradásodat szolgálja. Viszont egy kellemes hangulatú, lágy jazz zene, ami elnyomja a közeledő repülő hangját, hogy ne vegyél észre semmit, és ne rohanj az óvóhelyre... na, az lenne az ördög dala.
🤎
Megindito
A háború rossz
Tetszik, de a refrén? Nőjjetek tovább? Ne lőjjetek
tovább? Nőjjetek ma már, lőjjetek?
Ne lőjetek ma már!
Az interneten is ajánlják a p.r.szín mellé a feketét.De az én bútoroM nem fekete sajnos,hanem barna.
Hogyan lehet ilyen lagymatagul énekelni egy kemény háború ellenes dalt?
Nem lagymatag. A magyarázat 5:22-től. ruclips.net/video/94_mtNL5hww/видео.html
Miert? Hogy kellene enekelni? Ez így tökéletes.
Metált kéne? Xdd tudod mi az hogy melankólikus ?!?! Mielőtt ide büfögöd a véleményed gondolkozz
Ezt érezni kellene,miért éneklik így ezt a dalt!Csodálatos,hidegrázós,akár a tartalma ,akár az előadásmódja miatt!Többször hallgasd meg,és rájössz!🙂
Sajnálatos, ha blues jeligével nincs lelked értékelni.
Egyszerűen ne hallgasd és ne is irogass.
Legalább ne rongálás más érzéseit...
A BÉKE DALA ! Meghallhatnák az ukrán háború résztvevői és támogatói....Olyan nehéz békét kötni?🏴☠ Jobb ha nyomorognak az európai emberek és a 3. Világháború réme fenyeget?✖