@@meseazOnnal azt írta, csak ezzel a szövegszerkesztő programmal, amit Dani használ, az I-khez rak egy ilyen '-t. Egyébként ha régóta követed, észrevehetted volna, mert 2014 óta ezt használja. Komolyan, csak néha kéne jobban figyelni :)
Először az öcsém miatt kezdtem el nézni, mert állandóan erről beszélt. Mondom a Stranger things és további populáris sorozatok után, egy ilyen sorozat mit vált ki belőlem? Nem kell mondanom, kb. 3 nap alatt ledaráltam az egészet (suli időben), holnap pedig már el is kísérem az öcsémet, de úgy, hogy nemcsak kísérőként, hanem rajongóként is részt veszek rajta!
Imádom ezt a sorozatot én akkor kezdtem amikor az utolso felvonas mar ki volt rakva de mindig feldobta a yt és nem ertettem mi a franc ez aztán rá néztem és amikor kiirta hogy te csinálod ezeket ledobbentem! Eloskezdtem az utolso felvonást de amiert az első 5 percet nem értettem ezért elkeztem s01e01 től az öszesig és annyira tetszet az össze függés a részek között hogy azt nemtudom elmondani! Imádom ezt a sorozatot ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ja meg persze teged is🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂
Hétfőn 3 szóbelim lesz, de most hogy megtudtam hogy jön a HGY befejezése... Nagyon jó estém lesz holnap😊 Köszi a rengeteg munkát és időt, amit beleöltél ebbe a sorozatba❤
Hihetetlen, hogy ennyi mindenre tudtad vinni még úgy is, hogy nem vettek fel az egyetemre. Én feladtam volna de te nem és ezért nagyon nagy példaképemmé váltál. Sajnos nem tudunk elmenni a vetítésre pedig még vannak a barátaim akik nagy rajongói ennek a sorozatnak. Nagyon várom, hogy fenn legyen youtubon. Hajrá és sok szerencsét a többi animációid hoz . Geri
jack 66 [hun] Dani nem baszott el semmit, római szám, csakhát látom, te totál hülye vagy :/ Meg amúgy a kommentek legtetején egy kedves felhasználó le is írta, hogy az 2 akar lenni római számmal. Én írtam is neki válaszba, hogy ez mind szép es jó, de erre valószínűleg mindenki rájött, tehát felesleges volt kirakni.. Hát nem volt az, mivel van ez a része a társadalomnak, aki ha nem ért meg egy kurva egyszerű dolgot, rögtön jön káromkodni :/ Megyek, és belikeolom azt a kommentet.. Ja, és te ne Írj olyat hogy "elbaszta"! Dani a kedvenc videósom, és nem tűröm el, ha egy tudatlan csicska ilyen szavakkal illeti őt! Neveletlen féreg!
Nem ide tartozik, de csinálhatnál egy videót az általános iskolai úszásoktatásról. 8.-ba nekünk most kellett menni, de nem hiányzott. Örülnék, ha utólag felvidítanál egy humoros videóval. Puszipacsi
Multhéten kezdtem bele egy nagyon nagy spojler volt ez de végignézem és megcsodálom rengeteg munkásságod és ahogy a sztoryt megcsináltad eszméletlen volt. Az idögéppnél megáltam persze hogy nemértem de majd ezért is megnézem. Ismerosombegyfolytában csak errol beszélt a nyáron és hogy 2012 ben kezdted el hihetetlen. Uristen
Szervusz Dani! Az lenne a kérdésem, hogy körülbelül meddig tart csak a film, mert nekem fontos programom van és nem biztos, hogy tudok menni. Válaszodat előre is köszi, na csááá!
Láttam kiraktad a premiert ami 1 nap múlva lesz és észrevettem a képen az a két maffiózót is akik megtámadták az aranynyakláncért kutató botit és danit
Az utolsó rész(ek) fenn lesznek youtuben? (Szekszárdon lakom és 10 éves vagyok plusz nem birom a hosszú utazást ezáltal csak 50 km-es környezetbe tudok utazni szoval légyszives töltsd fel { előre is köszi} )
10:42 Mikor eszedbe jut a kép miatt, ez a párbeszéd🤣: ---------------------------------------------------------------------------------------- Sziva; Nézzétek végig a világotok lassú pusztulását Hülyegyerekek, nézzétek hogy ég el minden! Boti; Az ott egy pénisz! xd Sziva; MI?! Dani; Az ördögi Sziva megalkodta a világ leggonoszabb bráderét! XD Boti; A mindent elsöprő fény broki! XD Sziva; MIVAN?! A világotok pusztul el baszki! Ez nem vicces! Dani; És mit csinálsz, szétbaszod vele a világot?! XD Boti; Némi hátsó szándékkal leamortizálod a tér-idő kontinumot?! XD Dani; MÉLY BENYOMÁST TESZEL RÁ!? XD XD XDXD Sziva;Gyerekesek vagytok, nem is pazarlom rátok az időmet, inkább szétszakítom! ---------------------------------------------------------------------------------------- ZSENIÁLIS 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 Amúgy sajnos nem tudok jönni, de legalább egy ok amiért várom a hétfőt 😀 #goodbyehgy
Nem. Csak eddig nem voltam biztos benne. Ez mondjuk nagy ellenérv a hülyegyerekekes Dani igazából Ungdani teóriának de lehet hogy ..... szóval hogy történt valami de szerintem meg nem.
Nagyon kár , hogy én nem lehetek ott :,( Na nem baj!(azaz baj) De holnap a fizika puska 1-es ereje legyen veled:) BŐZSI NÉNIIIIIIIIII!ITT A TYUK🤣😂😂😂😂😂😂ICM !ICMIMC!Na jó elég volt enyi retaldrygdb-ságból:)
most már ééééértem
Csáá carnoor
.
Éééééén is
116 like 😱😱
Akinek nem esett volna le, a 2. évad azért van 11.-nek írva, mert Dani római számokkal oldotta meg :D
Szerintem aki nem totál hülye, rájött.
Akkor nem így kellett volna: II?
@@meseazOnnal meglehet, dehát... ízlések és pofonok, lehet Daninak így jobban tetszik/tetszett ;D
@@meseazOnnal azt írta, csak ezzel a szövegszerkesztő programmal, amit Dani használ, az I-khez rak egy ilyen '-t. Egyébként ha régóta követed, észrevehetted volna, mert 2014 óta ezt használja. Komolyan, csak néha kéne jobban figyelni :)
@@StarSpangledUta értem
Hatalmas nosztalgia fogott el a videó nézése közben.... Nagyon várom a befejezést!
Sajnos nem tudok elmenni de nagyon szeretem a hgy-ét.Imádlak Dani.És a többi embernek aki ott lesz ," hatos terem balra jó szórakozást.,,
5:30 Azt kihagytad, hogy Bazsi neve a játékban az, hogy Mulltikillerhun:)prosmasherwinnerboy1997.
Ezen a játékos néven mindig nevetek
Először az öcsém miatt kezdtem el nézni, mert állandóan erről beszélt. Mondom a Stranger things és további populáris sorozatok után, egy ilyen sorozat mit vált ki belőlem? Nem kell mondanom, kb. 3 nap alatt ledaráltam az egészet (suli időben), holnap pedig már el is kísérem az öcsémet, de úgy, hogy nemcsak kísérőként, hanem rajongóként is részt veszek rajta!
Én vagyok az öccse én mutattam meg neki.
Én az öcséddel megyek 😁😁😁
"aki meghal de mégis újraéled" :D jó hogy visszahoztad :)
Imádom ezt a sorozatot én akkor kezdtem amikor az utolso felvonas mar ki volt rakva de mindig feldobta a yt és nem ertettem mi a franc ez aztán rá néztem és amikor kiirta hogy te csinálod ezeket ledobbentem! Eloskezdtem az utolso felvonást de amiert az első 5 percet nem értettem ezért elkeztem s01e01 től az öszesig és annyira tetszet az össze függés a részek között hogy azt nemtudom elmondani! Imádom ezt a sorozatot ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ja meg persze teged is🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂
Alig várom, hogy holnap lássam :D
Dj alekosz
Sok szerencsét a holnapi naphoz!!!
ehh, kár hogy hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, jövőhét hétfőn, szerdán és csütörtökre írok, szóval taulnom kell..
a fele tz
Nekem meg pont hogy laza hetem lesz mert minden Tzt és dogát múlt hetekben írtuk meg xd
Túlzottan senkit se érdekel..
Szegííny
Nekem meg szóbeli felvételi van
Nyugi, én a kötelezőn sinylődök, kitartás^^
Már nagyon várom ☺☺☺🤗
Hétfőn 3 szóbelim lesz, de most hogy megtudtam hogy jön a HGY befejezése... Nagyon jó estém lesz holnap😊
Köszi a rengeteg munkát és időt, amit beleöltél ebbe a sorozatba❤
Fáj a szívem hogy a kedvenc sorozatom véget ér.😫😟
Ugye Pempőczky benne van? :D
Huhhhhh
Remélem
Hát peeeeerszeeee
Nagyon remélem.
Nem lenne igazán poén nèlküle.
Én azt remélem ez inkább 2 komolyabb rész lesz szóval én remélem nem
Jeej akkor jól emlékeztem az egész történetre!
ennyire még nem vártam hétfőt :D :D amúgy annyira inspirál amit csinálsz, hogy énis elkezdtem animálni :D
nagyon várom már a filmet :)
Hihetetlen, hogy ennyi mindenre tudtad vinni még úgy is, hogy nem vettek fel az egyetemre. Én feladtam volna de te nem és ezért nagyon nagy példaképemmé váltál. Sajnos nem tudunk elmenni a vetítésre pedig még vannak a barátaim akik nagy rajongói ennek a sorozatnak. Nagyon várom, hogy fenn legyen youtubon. Hajrá és sok szerencsét a többi animációid hoz .
Geri
Te vagy a legjobb. Én láttm az öszes részt
Sokk szerencsét a vetitéshez 👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻
Hat neked van fantáziád😂❤️imadom ezt a sorozatot😍😍
Várom!
139 megtekintés 139 like. Téged mindenki szeret :)
Jeeeeeee fent lesz hétfőn !!!!
Rip én lehetek ott! Na akkor hétfőn meg van mit csinláljak a zeneiskolai előjátszásom előtt!! XDXD
2:07 Második évad!
Vagy inkább a 11-ik? :D xddddd
csak dani elbaszta!
@@aron5822 nem római szám az II lenne nem 11
jack 66 [hun] Dani nem baszott el semmit, római szám, csakhát látom, te totál hülye vagy :/ Meg amúgy a kommentek legtetején egy kedves felhasználó le is írta, hogy az 2 akar lenni római számmal. Én írtam is neki válaszba, hogy ez mind szép es jó, de erre valószínűleg mindenki rájött, tehát felesleges volt kirakni.. Hát nem volt az, mivel van ez a része a társadalomnak, aki ha nem ért meg egy kurva egyszerű dolgot, rögtön jön káromkodni :/ Megyek, és belikeolom azt a kommentet.. Ja, és te ne Írj olyat hogy "elbaszta"! Dani a kedvenc videósom, és nem tűröm el, ha egy tudatlan csicska ilyen szavakkal illeti őt! Neveletlen féreg!
Aron nem, nem ezt mondom, csak legalább ha már nem esik le neki, kultúráltan fogalmazza meg, nem annyival hogy Dani elbaszta.
@@aron5822 köszönöm hogy megértetted.
Már vártam ezt a videót
Végre egy ilyen videó! Tök jó 👍 😃
Like aki nem akarja hogy vége legyen!
0:04 Minden platformon? ( ͡° ͜ʖ ͡°)
S.E.G
"Deeee. Miért seg a neve egy titkos ügynök cégnek?"
5:27 Eza VR játék emlékesztet a Sword Art Onlinera és azonbelül Bazsi = Kirito
Én már kb. 5-ször láttam az egész sorozatot de azért ezt is megnézem
Király vagy!!! ❤️
Nem ide tartozik, de csinálhatnál egy videót az általános iskolai úszásoktatásról. 8.-ba nekünk most kellett menni, de nem hiányzott. Örülnék, ha utólag felvidítanál egy humoros videóval. Puszipacsi
Nagyon imádom a hgy-t a barátnőm muttata meg és azóta rá vagyok kattanva 😍🤗😇
:)
ó, már alig várom :D
I'm not crazy? Te itt?
@@kissmate54 jaj...lebuktam...nagy ungdani fan vagyok :D
Holnap ott leszek. Várom a lezárást. #goodbyehgy
Oscar, HGY, lesz itt minden.
Nagyon várom!!😀😀😀
5:23 miért van egy ... a táblán?
Én nem szerettem ezt a sorozatot és örülök hogy vége lesz mert így remélhetőleg több időd lesz az animált vlogokra. (Amiket nagyon szeretek).
Csak egy kérdés ezt hogy nem lehet nem szeretni ugyanazt a sorozatot néztük?
@@bencekiss6060 na most akkor ezt magyarul is pls. XDD
Na ez oszt történet! Csak tapsolni tudok!
Megyek!!!!!
Multhéten kezdtem bele egy nagyon nagy spojler volt ez de végignézem és megcsodálom rengeteg munkásságod és ahogy a sztoryt megcsináltad eszméletlen volt. Az idögéppnél megáltam persze hogy nemértem de majd ezért is megnézem. Ismerosombegyfolytában csak errol beszélt a nyáron és hogy 2012 ben kezdted el hihetetlen. Uristen
13:24 Annak a srácnak milyen jó polója van baszki :D
woooooow!
4. Évad első felében a suliban asszem el ment egy gyerek a lépcsőnél egy fehér ungdanis pólóban ha jól tudom a 13:24 nél van ott
Ügyi vagy, én is észrevettem :)
Furcsa hogy ez az ez egész egy patkánymérges gofrival kezdődőt
De jó hogy pont február 24-én este nézem!!
Super
Epic
Guys
Group
SEGG
Szervusz Dani!
Az lenne a kérdésem, hogy körülbelül meddig tart csak a film, mert nekem fontos programom van és nem biztos, hogy tudok menni.
Válaszodat előre is köszi, na csááá!
Tök jó a videó
Nézd végig az összes hüje gyerekek epizódot egy élö adásban
Várom nagyon
Végre új videó😁😍
Amúgy az gáz hogy másodjára nézem a hgy-t? Amúgy vagy ezerszer is végig tudnám nézni! :3
Ugyan már ! Minimum háromszor néztem meg az egész sorozatot , a harmadik évadot meg még pluszban ötször :P
Nagyon sajnálom hogy nem tudok elmenni! :(
De majd menézem hétfőn!
Alig várom!!
Na nice 24-én van a szülinapom.Jókor lesz a premier😏
14:23 jöttek ungiért :,D
Holvan a hogyan készült a hgy? letörölted?
Lessz hasonló , esetleg folytatás?
Alig várom Dani. Bár a vetítésre sajna nem tudok menni, de mimdenképp kifejtem a véleményem kommentben
A kendvenc karakterem SZIVA
You Tube-on premier vetítés -ként lesz feltöltve?
és mondtad,hogy már van tervben új sorozat,azt a közeljövőben már láthatjuk?
Plíz legyen még hűljegyerekek
Láttam kiraktad a premiert ami 1 nap múlva lesz és észrevettem a képen az a két maffiózót is akik megtámadták az aranynyakláncért kutató botit és danit
Max. az egyiket láthattad (mert ő tényleg benne volt a duplarészben), hisz a másikat a Boldog Bálint Étteremláncban lelövi Boldog Bálint :D (vagy ki)
kösziiii
Ez youtubeon lesz kirakva? (A premier természetesen)
Nekem a negyedik évad tetszett a legjobban!
Az utolsó rész(ek) fenn lesznek youtuben? (Szekszárdon lakom és 10 éves vagyok plusz nem birom a hosszú utazást ezáltal csak 50 km-es környezetbe tudok utazni szoval légyszives töltsd fel { előre is köszi} )
13:24 mikor lehedt kapni olyan pólót vagy van már
#goodbyHGY :(
#goodbyehgy
Nagyon tetszett
10:42 Mikor eszedbe jut a kép miatt, ez a párbeszéd🤣:
----------------------------------------------------------------------------------------
Sziva; Nézzétek végig a világotok lassú pusztulását Hülyegyerekek, nézzétek hogy ég el minden!
Boti; Az ott egy pénisz! xd
Sziva; MI?!
Dani; Az ördögi Sziva megalkodta a világ leggonoszabb bráderét! XD
Boti; A mindent elsöprő fény broki! XD
Sziva; MIVAN?! A világotok pusztul el baszki! Ez nem vicces!
Dani; És mit csinálsz, szétbaszod vele a világot?! XD
Boti; Némi hátsó szándékkal leamortizálod a tér-idő kontinumot?! XD
Dani; MÉLY BENYOMÁST TESZEL RÁ!? XD XD XDXD
Sziva;Gyerekesek vagytok, nem is pazarlom rátok az időmet, inkább szétszakítom!
----------------------------------------------------------------------------------------
ZSENIÁLIS 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Amúgy sajnos nem tudok jönni, de legalább egy ok amiért várom a hétfőt 😀
#goodbyehgy
HÁ nekem hétfőn nincs suli!!!!!! :)
@@mekill3420 mázlista! 😀
Gyerünk daniii ügyes leszellll!!!! 😊😊😊😊😊😊😊😁😁😁😁😁😁😁
Én sajnos nem tudok el menni :( De nagyon várom, hogy fent legyen a videó!!
A háttérzene az TSFH. Jól tudom?
Csak nekem tűnt fel, hogy Szofi Bianka?
Sherlock
@@csavesz köszönöm, Watson.
Nem. Csak eddig nem voltam biztos benne. Ez mondjuk nagy ellenérv a hülyegyerekekes Dani igazából Ungdani teóriának de lehet hogy ..... szóval hogy történt valami de szerintem meg nem.
"What's up, Sherlock? "
Nem tünt fel Edit XD
hány orakor kezdödik a "vetités"?
Nem tudok el jönni nagyon sajnálom😢😣😦
Nem szinkronizálsz? Kéne!!!😉😉
attol még youtobon is fen lesz a finalé??
24. én van a szülinapom :D
Mamámnak is :D . Pacsi
Miért hagyod abba?
A 116 ki fog derülni, hoyg mit jelent?
Lesz második vetítés?😉Lemardtam:( az elsőről
Holnap lesz!!! Yeah boi!
Amúgy ki megy? 😋
kedves ungdani egyetlenegy kérdésem lenne mi lesz a hgy után mit fogok nézni válaszodat előre is köszi ;)
#Hülyegyerekek
Remélem premierbe lesz feltöltve!
Nagyon kár , hogy én nem lehetek ott :,( Na nem baj!(azaz baj) De holnap a fizika puska 1-es ereje legyen veled:) BŐZSI NÉNIIIIIIIIII!ITT A TYUK🤣😂😂😂😂😂😂ICM !ICMIMC!Na jó elég volt enyi retaldrygdb-ságból:)
a bözsi néni helyett már csak az lett volna a tuti ha pempőcki nénit írsz😂😂
@@valakivagyok1410 Xd
Deeee azért lessz több rész?
Ma van a születésnapom :)
Ott leszek🤗
Szia Dani :D ! Csak annyit szeretnék megkérdezni hogy hány óra felé jön ki hétfőn a youtubera ?
Előre is köszi a választ :)
RUclipson Premierbe lesz, szóval időben ott leszel, nyugi.
@@McGeri köszi :D
Elmondta. Megnézted egyáltalán a videót? 18:00.
@@somajeviczki6688 nem néztem meg 😅. Otthon maradt a fülhallgatóm és a mamámnál vagyok :c
@@lenqe4412 így némileg érthetőbb. Bár már korábban is elmondta.
Alig várom, hogy láthassam, már tűkön ülök...
Holnap van a névnapom