Szerintem nincs ő annyira okos, hogy megjátsza ezt, valószínűleg tényleg ennyire faék egyszerű ember. Láttam már nem egy, nem kettő paródiát, L'art Pour L'arton, Monty Python-on nőttem fel, magam is szoktam paródiákat előadni a barátaimnak; szóval van mintám megkülönböztetni, hogy mi az autentikus paródia, az erőlködés és az önanozonosság között a különbség. Elődke nagyjából az utóbbi kettő között feszül.
A Csigérverzumot úgy tudnám elképzelni, mint egy rajz órát. Mindhárman egy portrét rajzolnak, de Alex az aki szépen színesen, részletekre odafigyelve megrajzolja a portrét, és ott ül mellette Mester István aki pedig Alex rajzát másolja, de mivel egyáltalán nem olyan ügyes ezért csak lerajzol egy kört, bele szemet, szájat, orrot és kiszinezi. István mellett pedig Előd ül, aki István rajzát próbálja meg lemásolni, de annyira nem ért a rajzoláshoz, hogy csak egy smilet tud lerajzolni. Tehát minél inkább próbálják egymás szarját lemásolni, a sajátjuk egyre rosszabb lesz a végére.
A Csigérverzum felépítésénél nagyon az az érzésem, mint amit annál a Rick and Morty résznél volt amikor Rick készített egy egész klóncsaládot, majd a klóncsaládok is klóncsaládokat készítettek és minden szint egyre igénytelenebb lett.
Imádom hogy nem kell végignéznem az internet trashét vágatlan videóban, elég ha a te videódat megnézem :) Már csak azt nem értem hogy ogy edgi miért nem dobot fel téged ez a a csodálatos algoritmus
Én nagyon kedvelem Alex tartalmait kb 8 éves korom óta nézem Alexet de, ez a Mester István és Szabó Előd tartalma már nekem is túl gagyi volt! Így már Alex tartalma nekem a minimum! Köszi a videó Bálna!❤
Ez a videó nagyon színvonalas és jó volt Bálna, de máskor szerintem a cím lehetne: VESZÉLYES Videókat néztünk ÉJSZAKA!😱 *VAJON TÚLÉLTÜK?* Szerintem jobb lenne, de csak egy tanács🤣
Javaslom mindenkinek a csatornán található Szabó Előddel kapcsolatos Shorts videók komment szekcióját! Nagyon szépen megmutatja a Csigérverzum közönségének elképesztően alacsony szellemi szintjét. Remélem nem lesz Part 4, mert az azt jelentené, hogy ismét bővült ez az igénytelen népbutító társaság!
Majd csinálsz egy hasonló elemzős videót Vidman-ről. Amúgy jók ezek a videók. Már próbálkoztam ilyesmivel, de azokat inkább hagytam és kitöröltem a csatimon mert sz@rok voltak nálam. Ezek legalább királyak amiket csinálsz/csináltok.
2:21 - A CBD olaj amúgy egy tök egészséges dolog, rákmegelőzésben és kezelésben kimutatható hatása van, ezzel pl pont nem csinált semmi rosszat Előd. Bálna, te, aki Hollandiában éltél, igazán tudhatnád ezt.
Nem azért, az előző részekben is bökte a csőröm, de a Viktor jóformán semmit se ad hozzá a videóhoz, nélküle ugyan az lenne a végkifejlett. Alexék rosszak, we know that already.
Csal félve írom le mert video készítés és közvetítésében is teljesen amatőr vagyok hozzátok képest DE... Ahogy bevonod Viktort a videódban van egy kis Alex&Előd szinergiája
Szerintem ahogy elnézem te az egész csigér univerzumra irigykedsz és ez nem szép dolog.. (értsd csak viccelek ezzel) viszont én akkor tartanám igazán teljesnek ezt az univerzumot ha már szegény Klemynek és Csokinak is lenne csatornája 🥺 köszi a videót ^^
Egyébként miért kezeljük úgy a gyerekeket, hogy ők végignézik ezeket a szarokat? Pont ez a másik cringe ebben, hogy kajak felgyorsítva nézik vagy beletekernek. Valami értelme és/vagy tanulsága már rég nem számít. A károssága óriási. A gyerek összerakja. Kajak jengaznom kell egy kilátóban és lesz egy audim. Vagy csinálok akármit, de néha szenvedek/kiabálok/csúnyán beszélek és majd jön a nézettség.
Kedves Bálna 6 éve követem munkásságodat és nagyon szeretem a videóid. Viszont ha ezzel a videóval pénzt keresel az nagyon nagy etikátlanság. Hiszen az még rendben van hogy ez egy vélemény kifejtő videó ,de ha pénzt keresel ezzel akkor csak várnod kell ezeket a videókat hogy pénzt csinálj . Az esetben hogyha nem akkor akkor továbbra is tisztellek és követem a munkásságod 😁
Miért lenne etikátlan? Egy film kritikus vagy egy játék kritikus is ugyan ezt csinálja, csak más műfajban. És rá se mondjuk, hogy etikátlan hiszen neki ez a munkája. Egy tartalom típusról mondja el a véleményét amiben rengeteg munkája van.
Kezdenek ezek olyanok lenni, mint amikor egy fénymásolatra egyre többször rá fénymásolod ugyan azt, egyre inkább szar minőségű lesz a kép, pedog eredetileg sem volt nagyfelbontásban
Szabó Előd lelopott tartalmas videójára reagáltam: ruclips.net/video/DLvE6gMfYFo/видео.html
Köszi hogy részt vehettem az univerzum felfedezésében! 🔥🚀
Ui.: egyre jobb a vágás! 😎
Erre vártam már 4 hete! Köszönöm Bálna hogy hozod a színvonalat a magyar RUclips-ra! 🖐️
👍
Nem tudom eldönteni hogy ez felvett karakter, vagy Előd tényleg ez a 6 osztályos vidéki gyárimunkás vibe.
Szerintem nincs ő annyira okos, hogy megjátsza ezt, valószínűleg tényleg ennyire faék egyszerű ember. Láttam már nem egy, nem kettő paródiát, L'art Pour L'arton, Monty Python-on nőttem fel, magam is szoktam paródiákat előadni a barátaimnak; szóval van mintám megkülönböztetni, hogy mi az autentikus paródia, az erőlködés és az önanozonosság között a különbség.
Elődke nagyjából az utóbbi kettő között feszül.
A Csigérverzumot úgy tudnám elképzelni, mint egy rajz órát. Mindhárman egy portrét rajzolnak, de Alex az aki szépen színesen, részletekre odafigyelve megrajzolja a portrét, és ott ül mellette Mester István aki pedig Alex rajzát másolja, de mivel egyáltalán nem olyan ügyes ezért csak lerajzol egy kört, bele szemet, szájat, orrot és kiszinezi. István mellett pedig Előd ül, aki István rajzát próbálja meg lemásolni, de annyira nem ért a rajzoláshoz, hogy csak egy smilet tud lerajzolni. Tehát minél inkább próbálják egymás szarját lemásolni, a sajátjuk egyre rosszabb lesz a végére.
👍
True
nagyon jó meglátás
Magyar RUclips legnagyobb szennye ez a srác, tökéletes példa arra , hogy mindig van lejjebb.
A Csigérverzum felépítésénél nagyon az az érzésem, mint amit annál a Rick and Morty résznél volt amikor Rick készített egy egész klóncsaládot, majd a klóncsaládok is klóncsaládokat készítettek és minden szint egyre igénytelenebb lett.
Epic kontent, ezaz!
ÍGY VAN!
Ez beteg volt😮😅
ez itt most jó ment a zöld pacsi!
Szabó Előd a magyar PewDiePie.
Epic contetn ezaz!!!! Így vaaaan🎉
Imádom hogy nem kell végignéznem az internet trashét vágatlan videóban, elég ha a te videódat megnézem :) Már csak azt nem értem hogy ogy edgi miért nem dobot fel téged ez a a csodálatos algoritmus
Sajtról szeretnék egy rendes videót (ami nem shorts). Leszarom, milyen hosszú lesz!
Epic content! Ez az! Így van! 🐐 🐐 🐐
Mert ez nem szerepelhet elégszer! Ugye, algoritmus? 😀
Nagyon jó volt a videó. Majd csinálsz a Techonscope-csatornáról?
Epic content ezazzz!! XDDD😂😅😂
Minden tiszteletem a kutatómunkáért, és az elszántságért, ami ebben a "trilógiában" fellelhető volt!
Én nagyon kedvelem Alex tartalmait kb 8 éves korom óta nézem Alexet de, ez a Mester István és Szabó Előd tartalma már nekem is túl gagyi volt! Így már Alex tartalma nekem a minimum! Köszi a videó Bálna!❤
"Epic content ezaz"🤣🤣🤣
nah végre🎉🎉🎉
Algoritmus
Wow de vártam már
"Epic content, ííígy vaaan!" 😂😂😂
Ez a videó nagyon színvonalas és jó volt Bálna, de máskor szerintem a cím lehetne: VESZÉLYES Videókat néztünk ÉJSZAKA!😱 *VAJON TÚLÉLTÜK?*
Szerintem jobb lenne, de csak egy tanács🤣
Bálna, le a kalappal! Meglepően jól elemzed a semmit😂
Alga ritmus jelenj meg! Alga ritmus jelenj meg! Az Istened most nem segíthet rajtad, most itt, most. Alga ritmus jelenj meg!
Vörd of vársipz :D
Végre itt a kedvenc sorozatom!🍿😌
Hé te, Algoritmus! Add be ezt a videót sok embernek mostan!
Epik kontent ezzaz😢😢😢😂
Ez a videó tetszett a rantereknek👍
Algoritmus 🐋
Jó lett Byealex! 😁
Eskü egyre jobban adom ezt a csatornát
Jó lett!
Javaslom mindenkinek a csatornán található Szabó Előddel kapcsolatos Shorts videók komment szekcióját! Nagyon szépen megmutatja a Csigérverzum közönségének elképesztően alacsony szellemi szintjét.
Remélem nem lesz Part 4, mert az azt jelentené, hogy ismét bővült ez az igénytelen népbutító társaság!
hát ez egy epic content volt
Szegény Viktort a 2 Csigérverzum rész után végre elkapta a cringe hullám, látszik hogy szenved ő itt most
Ritka igénytelen és elképesztő ötlettelen ez a Csigér Előd. Fura ez a csugérverzum, lassan már a házi állatuk is videózni fog!😅
Előd sohasem a szórakóztató készségéről volt ismert. Hanem, ahogy te is mondtad, arról hogy Alex csigér barátja.
István és Alex még szimpatikusak meg (néha) viccesek, de Előd...Előőőőőd...háááááááááááááááát...
Minecraft egér nékül? Kiveszem magamat és kész xd
Majd csinálsz egy hasonló elemzős videót Vidman-ről. Amúgy jók ezek a videók. Már próbálkoztam ilyesmivel, de azokat inkább hagytam és kitöröltem a csatimon mert sz@rok voltak nálam. Ezek legalább királyak amiket csinálsz/csináltok.
Modndjad Bálna, a "Védjétek a ceteket!" kötelező tartozék a Bálna videók végén.
komment az algoritmusért
Esk ez az Előd definition of an NPC
az elsö 2 klipp melyik filmböl van?
Már alig várom Klemy csatornáját
Köszi, most emiatt Szabó Előd videókat dob be az algoritmus🙂
xddddddd
Vajon büvől a csigér verzum amúgy meg Nagyon Jó Lett mind a 3 részt nagyon tetszett
Na végre egy értelmes videó ezen a médiaszennytől bűzölgő youtubon
🤣🤣🤣
Mester István videói olyanok mint a wishes Alex csiger videók... Ez meg olyan mintha a jógogásról használtan remdelnénk meg a videókat...
Inkább jófogásról használt wishes videókat😂
2:21 - A CBD olaj amúgy egy tök egészséges dolog, rákmegelőzésben és kezelésben kimutatható hatása van, ezzel pl pont nem csinált semmi rosszat Előd. Bálna, te, aki Hollandiában éltél, igazán tudhatnád ezt.
😂
Igazán tudhatnád megölni magad
Mind3bol sugarzik az ertelem…
😂
egykori Alex Csigér nézőként ez vicces (már vagy 4-5 éve nem néztem)
Összességében több mint egy millió feliratkozás van ezeken a csatornákon.. Mi történt a mai fiatalokkal, h ezek az emberek érdeklik őket..?!!
wa
Ez a csigér baráti kör nagyon belterjea egy család.
láttalak Kőbánya alsón 18:07
Citrus???? Neeeeem!!!
Makrofikusz? Neeeeeem!!!
Algoritmus????? Yeeeaaahhh booooy!!!
Amúgy kritizalod hogy milyen videókat csinál vagy / a kocsi rendszámot. Téged mit zavar hogy a másiknak mi a rendszáma
Algoritmus komment
🐳
Ő saját egyedi kontentet csinál igaz hogy csak mindig ugyan azok az emberek vannak benne de ha a nézők ezt szeretik nézni akkor mit csináljanak
Egyátalan nem egyedi és saját kontent semmi kreativitással gyenge minőségbe másolja le a külföldi tartalmat és nem tesz hozzá semmit
Egy ötlet, hogy mit csináljanak: MENJENEK EL DOLGOZNI!!!4!négy! 😀
Amúgy ha semmit nem csinálnának, azzal is beljebb lenne a világ.
Kanalas Márkó.
Nem azért, az előző részekben is bökte a csőröm, de a Viktor jóformán semmit se ad hozzá a videóhoz, nélküle ugyan az lenne a végkifejlett. Alexék rosszak, we know that already.
A Magyar wish-es PewDiePie
Miután nem lett meg a nagy lé az Elek Robis kaparossal kell egy kis Román Stifleres cannabis olaj a 5 éveseknek 😂
a következő az a csoki lesz
Ma néztem hogy az István félkarú rablózik ELŐDDEL
3:05-nél a Merchet meg leitta, ott van a folt a nyakánál és így videózik.. ekkora gázt...
A Laza69 meg a proliság felsőfoka
Hát azért még mindig Alex Csigér a legszimpatikusabb az univerzumból... Utána jön Szabó Előd, majd Mester István.
noki
Nekem az előző két rész nagyon tetszett de szerintem ez az egy a többi vágásban és kommentárban is alul múlja a többit.
tényleg olyan mint Stiffler xD
nem tartozik ide de mekkora korkülönbség van közte és Alex húga között?
Erdélyi Pewdiepie😂
Eabó Szlőd rósz
Na most várjál akkor ,drimi is CA Universe tagja ...?
Igen 🤢🤮
nesze algoritmus
Csal félve írom le mert video készítés és közvetítésében is teljesen amatőr vagyok hozzátok képest DE... Ahogy bevonod Viktort a videódban van egy kis Alex&Előd szinergiája
Algoritmus támogató komment
Legalább nincsen olyan sok feliratkozója...
Algoritmust támogató komment🗿
Szerintem ahogy elnézem te az egész csigér univerzumra irigykedsz és ez nem szép dolog.. (értsd csak viccelek ezzel) viszont én akkor tartanám igazán teljesnek ezt az univerzumot ha már szegény Klemynek és Csokinak is lenne csatornája 🥺 köszi a videót ^^
algoritmust támogató komment ez itt most.
komment
Napom fénypontja
valaki azt írta előd live jába hogy azért nézi mert alex-el játszik
Ez egy komment komment.
Román PewDiePie
Egyébként miért kezeljük úgy a gyerekeket, hogy ők végignézik ezeket a szarokat? Pont ez a másik cringe ebben, hogy kajak felgyorsítva nézik vagy beletekernek. Valami értelme és/vagy tanulsága már rég nem számít. A károssága óriási. A gyerek összerakja. Kajak jengaznom kell egy kilátóban és lesz egy audim. Vagy csinálok akármit, de néha szenvedek/kiabálok/csúnyán beszélek és majd jön a nézettség.
smek leves fincsi
Kedves Bálna 6 éve követem munkásságodat és nagyon szeretem a videóid. Viszont ha ezzel a videóval pénzt keresel az nagyon nagy etikátlanság. Hiszen az még rendben van hogy ez egy vélemény kifejtő videó ,de ha pénzt keresel ezzel akkor csak várnod kell ezeket a videókat hogy pénzt csinálj . Az esetben hogyha nem akkor akkor továbbra is tisztellek és követem a munkásságod 😁
Miért lenne etikátlan? Egy film kritikus vagy egy játék kritikus is ugyan ezt csinálja, csak más műfajban. És rá se mondjuk, hogy etikátlan hiszen neki ez a munkája. Egy tartalom típusról mondja el a véleményét amiben rengeteg munkája van.
@@dominik5900Véleménykifejtés és kritika között és óriási különbség van ráadásul egy filmet nem lehetne ugyan úgy kritizálni mint egy videót.
Kezdenek ezek olyanok lenni, mint amikor egy fénymásolatra egyre többször rá fénymásolod ugyan azt, egyre inkább szar minőségű lesz a kép, pedog eredetileg sem volt nagyfelbontásban
#randomcomment
minden videos igy sorsol nemtom mi a bajod
A román Pewdiepie