A víz mennyisége lenne a probléma? Nem a megtérés a lényeg? Baptizo= eggyé válni Jézussal A lator meg sem keresztelkedett,nem is merült be,nem is volt vízzel meghintve Isten szuverén Úr nincs sablon A baptisták bemerítkeznek,jól teszik ,a reformátusok nem,Isten a ❤ et nézi
Ha olyan a szíved mint a Dávidé akkor táncolhatsz az Úrnak A legtöbb ember úgy akarja dicsérni az Urat ahogyan ő szeretné, nem úgy ahogy az Úr kívánja ,csak hogy jól érezze magát ,azért akar táncolni is ,az ige hallgatás az unalmas
@@martonpapp4677 Jézus Krisztus azóta feltámadt, észre kéne venni végre ezt is. Bódis Miklós pár nappal ezelőtt pedig kiprédikálta a kommentem kapcsán, hogy ő névtelen emberekkel nem foglalkozik, névtelen kommentekkel, mert csak az ördög névtelen. Pedig itt a nevem, és véleményem alátámasztására még a Szentírásból is idéztem. Szóval Bódis Miklós kissé rosszindulatúan elfogult, aki nem hajlandó önmagán kívül mást meghallgatni.
Ámen ❤️ Békesség Istentől
AMEN.🙏❤️
❤Ámen Dicsőség Istennek mindörökké Ámen ❤❤
Jèzus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz!
Ámen.
A kereszten maradáshoz sokat segitenek a bevert szegek ! De ilyen helyzetből feltámadni és örőkre élni na ehez kell AZ ERŐ az Isten ereje !
Ámen Áldás békesség mindenkinek mindörökké ÁMEN
😊😊😊😊
Sajn9s hiaba szenvedtel
Reformátusként is elfogad, és szeret Isten.
Egy kérdés bemeritkeztél e Bódis tiszteletes??
A víz mennyisége lenne a probléma? Nem a megtérés a lényeg?
Baptizo= eggyé válni Jézussal
A lator meg sem keresztelkedett,nem is merült be,nem is volt vízzel meghintve
Isten szuverén Úr nincs sablon
A baptisták bemerítkeznek,jól teszik ,a reformátusok nem,Isten a ❤ et nézi
Sajnos hiaba szenvedtel ha gyujtod a vagyontt a foldon es gyulolet van benned
Bódis Miklós komolyan gondolja, hogy baj az, ha tánccal dicsérjük az Urat? Zsoltárok 149:1-5
Menj el a Kereszt alá ahol Jézus vérbe szenvedve fuldoklik, és táncol a zsoltarok 149. 1-5 alapján
Ha olyan a szíved mint a Dávidé akkor táncolhatsz az Úrnak
A legtöbb ember úgy akarja dicsérni az Urat ahogyan ő szeretné, nem úgy ahogy az Úr kívánja ,csak hogy jól érezze magát ,azért akar táncolni is ,az ige hallgatás az unalmas